Készült: 2024.05.10.18:33:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

296. ülésnap (2013.07.05.), 58. felszólalás
Felszólaló Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:32


Felszólalások:  Előző  58  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Igaza van Lukács képviselő úrnak, meg kellett volna vagy meg kellene maradni a Házszabály keretein belül, és arról kellene beszélni, ami itt most a Ház előtt módosítóként jelen van. Mégis, miután itt olyan felszólalások hangoztak el, amelyek meggyőződésem szerint messze nem erről a törvényről, hanem egyfajta politikai akcióról szólnak, ezekre választ kell adni.

Ez a törvény valóban hosszú viták után alakult oda, ahova kialakult. De ez nem csoda, hiszen a törvény olyan területet szabályoz, amely rendkívül nehezen szabályozható. Az emberi együttélésnek egy olyan különleges formáját, ahol az együtt való anyagi és lelki megjelenés egészen nehezen szabályozható. A törvény azon a mezsgyén halad végig, amely meggyőződésem szerint nemcsak az alkotmányosságnak, hanem annak a méltányosságnak is igyekezett megfelelni, amely a vallásos emberek igényét kell hogy kielégítse. Ezért meggyőződésem, hogy amikor ehhez tiszteletlenül és oly módon nyúlnak hozzá egyesek, hogy kifejezetten politikai síkra igyekeznek ezt terelni, megsértenek több millió embert.

(9.50)

Ez egészen elfogadhatatlan! Az a helyzet ugyanis, hogy azon lehet vitatkozni, milyen részletszabályok legyenek, és azokban valóban lehet ésszerű javaslatokat tenni, de nem lehet olyan helyzetet teremteni, amely megsérti azokat az embereket, akik a hitéleten belül keresik a saját útjukat. Ez a törvényjavaslat nem sérti a kisegyházakat. Akkor, amikor megteszi azt a gesztust, hogy az egészen apró egyházi közösségeket is valójában felruházza azzal a jogosítvánnyal, hogy önmagukat annak nevezzék tulajdonképpen, aminek akarják, ugyanakkor megadja azt a különbséget is, amelyet a történelem alakított ki, nem 500, nem ezer, hanem több mint 2 ezer év alatt, megadja azt a tiszteletet azoknak az egyházaknak is, amelyek számára ez kijár, hiszen az egész társadalomra képesek befolyást gyakorolni.

Ezért azt gondolom, a törvény ebben a formájában, ahogyan itt van előttünk, nemcsak támogatható, hanem végre el kell úgy fogadni, hogy ez a törvény hatályosuljon és érvényesüljön mind a vallásos embereknek, mind pedig csak azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, akik bíznak abban, hogy a következő társadalmi rendünk, az, amelyet most alakítgatunk, olyan lesz, amely mindenki számára elfogadható és élhető. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  58  Következő    Ülésnap adatai