Felszólalás adatai

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Valóban immár hagyomány, hogy a parlamenti ülésszak első napján a miniszterelnök sorra veszi részben az előttünk levő feladatokat, részben pedig azokat az elvégzett munkákat, amelyeket adott esetben a két ülésszak között a kormány végzett; tiszta leltárral, kasszát csinálva indíthassuk mi is a munkánkat.

Én úgy látom, hogy a nyáron a kormány által elvégzett munkáról tartott beszámoló minden fontos kérdésre kiterjed, és nemcsak a kormány munkájáról ad képet, hanem valóban az ország állapotának is jó képét festi. Többen elmondták, Szentgyörgyvölgyi képviselő úr, az előbb az MSZP nevében felszólaló Francz Rezső úr is, hogy valóban nincs tejjel-mézzel folyó Kánaán, valóban vannak olyan megyék, olyan körzetek, ahol bizony számos gondot találunk. Ha én értékelhetem a miniszterelnök úr beszámolóját, akkor ez a korrekt magatartás mutatkozik meg nekem is. Nem tudjuk, és a kormány sem tudja mindenre a megoldást, nincs a kezünkben csodafegyver, amivel mindent egy csapásra meg tudnánk oldani, és megtisztel bennünket az - legyen az kormánypárti vagy ellenzéki -, aki ki tudja egészíteni saját tudásával, tapasztalatával, szakmai észrevételével mindazt, amit mi magunk tudunk, amit a kormányzati apparátus a kormány döntéséhez vagy ide a parlament döntéséhez elénk kínál. Becsület annak, aki így jár el, köszönet is érte, legyen az parlamenti képviselő vagy egy szakmai testület, értelmiségi csoport vezetője. Köszönjük meg neki.

Számos vitakérdés van a parlamenti pártok között, de még a pártokon belül is, hogy találjuk meg a legjobb megoldást. Néhány ilyen vitakérdést a miniszterelnök úr is említett. Az egyik ilyen sürgetően előttünk levő feladat a külső üzletrész kérdése.

(15.20)

Valóban, e hétvégén a Karsai úr által összehívott tanácskozáson megfogalmazódott az a javaslat, hogy valamennyi üzletrészt vásárolja vissza névértéken a kormányzat, illetve a kormányzat által felkért részvénytársaság. Meggondolandó ez, ahogy a miniszterelnök úr felvetette, és én is azt gondolom, hogy aggályos egy ilyen javaslat. Ne feledjük el, az elmúlt években ezeket az üzletrészeket az egykori téeszelnökök, termelőszövetkezeti vezetők, menedzsment nemegyszer 5-10-12 százalékért vásárolták meg. Ha most ezt a javaslatot megfogadnánk, egy csapásra nem kis pénzből - hiszen itt 100-150 milliárd forintról van szó - 90 százalékos hasznot hajtanánk ezeknek az embereknek, akik valamikor, vagy megtévesztve, vagy nem a téesztagokat, 5-10 százalékért szerezték meg ezt. Továbbra is azt gondolom, hogy az alanyilag jogosultak, bizonyos értelemben rászorultak, téesznyugdíjasok esetében, az első kézből szerzőknél kell ezt a munkát elvégezni, és megfontolandó - én semmiképpen sem támogatnék egy olyan javaslatot, amit a hétvégén hallottunk -, hogy a téeszlobbi kezében lévő üzletrészt is állami pénzből névértéken megvásároljuk, busás haszonnal jutalmazva így az egykori vezetőket. (Várhegyi Attila: Így van!)

A másik fontos kérdés, amire a miniszterelnök úr utalt, és itt a parlamentben némi vita bontakozott ki - noha nem szokás a felszólaló szavába kiabálni, ezt néhányan megszegik -, az oktatás támogatásával kapcsolatos. (Dr. Szent-Iványi István: Te is megszegted!) Vita bontakozott ki abban, hogy vajon elérhető-e az a cél, amit célul tűztünk magunk elé, hogy Magyarországon minden második fiatal egyetemen, főiskolán tanulhasson; elérhető-e vagy sem a kormány legutóbbi döntése, amivel a felsőoktatási keretszámokat megállapította, azaz, hogy a jövő tanévben, 2002 őszén ez már eléri a korosztály 42 százalékát. Volt olyan ellenzéki képviselő, aki bekiabált, hogy ennyi érettségiző sincs. Valóban, amikor ők irányították ezt a tárcát, alig haladta meg ezt a százalékot, amikor átvettük a tárca irányítását, ez 60 százalék alatt volt; ma már 71 százalék fölött van. 38 százalék most az egyetemre, főiskolákra járók aránya, és jövőre, a kormány döntésének köszönhetően, a finanszírozott hallgatókkal együtt ez eléri a 42 százalékot, azaz az európai uniós országok átlagát. De nekünk e fölé az átlag fölé kell mennünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország tanultabb, képzettebb fiataljaival és munkaerejével legyen vonzó, és ne azáltal, hogy itt olcsóbb, negyed-ötöd áron lehet megvenni a munkaerőt, mint Németországban vagy Hollandiában. Márpedig ezt akarjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Lehetne még hosszan taglalni a részleteket arról a tíz pontról, amiről a miniszterelnök úr beszámolt, de szóba került az, hogy nincs is azzal gond, amit a kormány tesz vagy amit a kormány csinál; én is így látom egyébként, egyetértve nem egy ellenzéki társammal. Inkább abban látnak gondot, amiről nem beszél, hiszen a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés miért nem kerül itt szóba. Kell-e erről a miniszterelnöknek beszélnie egy parlamenti évadnyitó ülésen? Valóban, az elmúlt hónapokban, az elmúlt fél esztendőben a magyar politikában, közbeszédben egyre több a személyeskedő, durva támadás, nemegyszer gyűlöletkeltés, és valóban úgy látom, hogy nem egy politikusnak nem marad más választása, mert nem talált a kormány munkájában komoly kivetnivalót; a részletekről ezer órán keresztül vitatkozhatnánk, de mert nem talált ilyen kivetnivalót, hát nincs más választása, mint a sárba rángatni mindent, eszményt, intézményt, embereket - mindent. Ez az, amiről kérdés, hogy kell-e itt beszélni vagy nem kell. Nem hiszem, hogy a miniszterelnöknek egy ilyen évadnyitó ülésen ezt szóba kellene hoznia. Az gondolom, helyes az, amit a miniszterelnök úr választott; teszi a kormány a dolgát, meghozza a döntéseket, elenged hozzájárulásokat, megszavaz támogatásokat, otthonteremtési programot vagy akár a diákhitelt, és nem kell részt vennie ebben a gyűlöletbeszédben, ami bizony a nyáron folyt és elborította a magyar közbeszédet.

Végezetül a millenniumi hangulatot idézték többen, és Szent István király szobrát - ha jól emlékszem - sztaniolpapírba csomagolt figurának említették. Nos, ez a szobor 1906 óta itt áll a kupolacsarnokban. Javaslom képviselőtársaimnak, hogy néha emeljék fel a tekintetüket, akkor talán észreveszik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)