Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. És valóban nem mindegy. Nem kenyerem az oktatáspolitika, és véletlenül adódott így, hogy én is oktatáspolitikáról fogok egy kicsit beszélni. Ugyanis most, a múlt hét folyamán fejeződött be Magyarország egyik viszonylag furcsának nevezett képzése, a magyar juhászképzés. A Debreceni Egyetemen, a Kaposvári Egyetemen és a szegedi egyetem hódmezővásárhelyi karán indult el ez a képzés szeptemberben, hogy egy 3 hónapos képzés formájában juhászokat képezzen.

A döbbenetes az ebben a témában, hogy a magyar kormányzat az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési alap forrásaiból kitűzte a magyar állattartás helyreállítását, érdemi forrásokat kíván ahhoz rendelni, hogy minél nagyobb arányban legyenek magas foglalkoztatási igényű állattartó tele­pek, és extenzív legeltetési módszerek jöjjenek létre szerte a magyar vidéken, ugyanakkor azt kell látnunk, hogy a tradicionális szakmáink eltűnnek. Eltűnik az a helyi tudás a helyi közösségekből, amely egykor meghatározta a mindennapjaikat. Eltűnnek a pásztorhagyományok, eltűnnek a gulyásokkal, juhá­szokkal, kondásokkal kapcsolatos szakismeretek, és most már lassan azt sem tudjuk, hogy majd Székely­földről hívunk be egy-egy segítséget, mert nincs már segítség. Nem lehet úgy állattartást kitűzni célul, hogy nincs meg hozzá a megfelelő képzési anyag.

Megmondom őszintén, hogy a felszólalásom egyik részében a tudásalapú társadalomról szerettem volna szólni, mert a magam részéről nagyon megütköztem azon, és nagyon-nagyon bántónak ítéltem azt meg, mikor Schiffer András frakcióvezető úrnak egy napirend előtti felszólalására Orbán Viktor miniszterelnök úr a tudásalapú társadalom igényére nagyjából annyit mondott, hogy Magyar­országon munkaalapú társadalom kell, nem pedig fehérköpenyesek meg szemüveges emberek, akik nem a munkát szorgalmazzák. Nagyon-nagyon bántó volt ez a gondolat a miniszterelnök úr részéről, és azóta is tervezem azt, hogy egyszer ezért felszólalok amiatt, hogy a tudásalapú társadalom valós mikéntjére rámutassak.

Ugyanis ez a képzés, ami most lezárult, ez a juhászképzés pont egy olyan példa, hogy hogyan lehet munkaalapú társadalmat megvalósítani úgy, hogy ahhoz szakismeretet adok, és bármilyen szak­máról is legyen szó, megteremtem a hátterét annak, hogy lehetőség szerint az abban dolgozók minden olyan korszerű tudásháttérhez hozzájussanak, amire a mai nap folyamán szükségük van. A juhászképzés az érintett egyetemeken nyilvánvalóan nem a bolognai folyamat Msc vagy Bsc karán zajlott, hanem egy oklevelet szerezhettek azok a juhtartó gazdák vagy azok a gazdák, akik juhtartást terveznek a jövőben, hogy megismerkedjenek egyáltalán a modern takarmányozással; megismerkedjenek a Natura 2000-es területeken fellelhető természetkímélő gazdálkodási módokkal; számot kapjanak arról, hogy a mai világ rettenetesen bonyolult állattartási rend­szerében a fülszámokkal, állatnyilvántartással kap­csolatos online kötelezettségeknek hogyan lehet eleget tenni.

Kaptak ismeretet arról, hogy hogyan lehet a különböző, állatokhoz kapcsoló támogatásokat igényelni, és nyilvánvalóan a hagyományos állattartási tudásba, az állategészségügybe, az inszeminátori tevékenységekbe is betekintést kaphattak a gyakor­latban. Ebből következik az, hogy ez a fajta képzés, amely gyakorlati ismereteket ad át, elméleti tudásra ösztönöz és valós igényekre támaszkodik, ez lehet a jövője annak a tudásalapú társadalomnak, amelynek a kiépítésére érdemi lépéseket kellene tenni Magyar­országnak ahelyett, hogy erről a területről kifelé venné a forrásokat.

Az a felnőttképzési irány, ami lehetőséget teremt arra, hogy a magyar vidék gyökereit megteremtő tradicionális szakmáknak a tudását visszaszerezzük; az, hogy ezeknek a tradicionális foglalkozásoknak a szakmai háttéranyagát újból megismerhessük, ez még rendelkezésre áll. Nemcsak öreg juhászok vannak, akik tanítani tudnak, hanem néprajzi leírók, olyan emberek, akik leírták az összes csínját-bínját ezeknek a szakmáknak, és mindez gyakorlatilag nem került már bele a modern kori szakmunkásképzésbe vagy szakközépiskolai képzésbe. Magyarországon nincs szakmunkás juhászképzés, mint ahogy nincs olyan állattartó szakmunkásképzés sem, amely megfelelő ismereteket adna arra, hogy valaki önállóan tudjon majd gazdálkodni. Nem képzünk vállalkozókat. Nem képzünk önálló gazdálkodásra embereket, és éppen ezért nemcsak létjogosultsága van az ilyen képzéseknek, hanem elterjesztendőek és rendkívüli módon támogatandóak.

A magyar média és a kereskedelmi rádiómű­sorok sokat élcelődtek ezen a képzésen, mikor ez beindult, hogy egyetemi szintre emelték a juhász­képzést. Túl vagyunk az első turnuson, és most már gyakorlatilag Kaposvár kivételével mind a másik két helyen befejeződtek a képzések, nagyon-nagyon eredményes, jó gyakorlattal. Ezért hálát szeretnék mondani a parlament falai között a három felvállaló felsőoktatási intézménynek, illetve a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetségnek, akik célul tűzték ki, hogy ezeket a tradicionális tudásokat és modern szakismereteket egybeolvasztva átadják az állattar­tóknak. Ezt a köszönetet szerettem volna kifejezni jelen felszólalásommal.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)