Felszólalás adatai

SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az eddig zajló vita alapján a véleményemet nem változtattam meg, korai ebben a stádiumban ezt a törvénytervezetet akár az általános vita szintjén is a parlament előtt vitatni, de ha már így alakult, akkor kénytelen vagyok a mondandómat ehhez igazítani.

Azt gondolom - némelyik képviselőtársammal ellentétben, hogy ne személyeskedjek -, a parlament oszlopai már sok olyan próbálkozást elviseltek, amikor a múltat próbáltuk alakítani ebben a patkóban, szemben azzal, ami miatt ideküldtek minket a választópolgárok, hogy a jövő lehetséges alternatíváit feszegessük. Ennek ellenére azt gondolom, ha a dolog történetét nem nézzük meg, nem nézzük meg a dolgot magát sem, sok félreértésre ad okot, ha a magyar kamarai múltat, mondjuk, akár csak 1994-től próbáljuk most a górcső alá beerőszakolni.

Bebes képviselőtársamnak, mondom, akivel ráadásul egy megyében élünk, és úgy tudom, hogy az agrárgazdaságban érdekelt, abban a megyében vállalkozott ő akkor, amikor Vas megyében megalakult a Vas megyei mezőgazdasági kamara önkéntes, alulról szerveződő, semmiféle kötelező jelleggel nem bíró szervezete. A hírét sem hallotta ezek szerint, nemhogy önkéntesen vállalta volna abban a tagságot. Pedig az egy fontos kezdeményezés volt az ország más megyéihez hasonlóan. '89-ben talán csak öt megyében indult el ez a szervezkedés, de már akkor megfogalmazódott, hogy ha itt piacgazdaság lesz, akkor a piacgazdaság egyébként polgári intézményeinek is ki kell alakulni. Ki kell alakulni például annak a kamarai rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy gazdasági csoportok szervezett, szabályozott formában csatornát találjanak a kormányzati bugyellárisok és döntéshozó fórumok felé.

Megmondom őszintén, hogy mi volt a mi megyénkben a szervezkedés kiváltója. Akkor derült ki, hogy Magyarországon rendszerváltás lesz, akkor lett világos, hogy ha itt kormányzás lesz, az kabinetkormányzás lesz, és nekünk, agrárosoknak akkor esett le a tantusz, hogy például a földművelésügyi miniszter innentől kezdve nem az ágazat első embere lesz a kormányban, hanem a kormány azon embere lesz, aki a kormány szándékát keresztülviszi az agrárágazaton. Meg kell mondanom, hogy azok a sokszor támadott nagyüzemek, különösen az állami gazdasági vezetők voltak, akik először ocsúdtak, hogy hoppá, ők lesznek azok, akik eddig különbejáratosak lehettek a miniszterhez, ha valami problémájuk volt, innentől kezdve egyek lesznek a gazdaság szereplői közül, ráadásul olyanok, akiknek még - MOSZ meg Gazdaszövetség meg az akkori kezdeményezéseket nem is említem - semmiféle érdekképviseletük pillanatnyilag nincsen.

Bölcsen arra a következtetésre jutottak, hogy jó, ha a kamarai ügynek az élére állnak, hiszen egy kamara kulturált országokban sehol nem ambicionálja, hogy ellenzéki pozícióból próbálja a gazdasági pozíciókat javítani a kormányzat, a partner szerepre törekszik. Ez volt az akkori állami gazdasági vezetőknek az érdeke és a jól felismert elgondolása is, csakhogy az első összejövetelen kisiklott a történet, mert mikor az érveiket elmondták, azonnal csatlakoztak olyanok, akik nem állami gazdaságok, csak úgy gondolták, hogy hoppá, igazuk van ezeknek a legényeknek, ott kell nekünk lenni. És most kell mondanom, hogy bizony már akkor voltak olyan magángazda ambícióval rendelkező agrárvállalkozók, akik ott nyomultak, hogy ha ez kamara, akkor ez inkább az ő szervezetük, mint a téeszszövetség. Csak azért szeretném elmondani, hogy világos legyen. Például az agrárkamarai rendszer kipróbált a rendszerváltást követően négy kemény olyan esztendőt, amikor az egyesületi törvényen kívül és a tagjai támogatásán kívül semmire nem számíthatott.

(14.30)

Azt is hozzá kell tennem, hogy nem jutott túl messzire a kamarai feladatok bevállalásában, de nagyon fontos megalapozó munkálatokat végzett, még akkor is, ha ez a '94-es törvény nem éppen az akkori tapasztalatainkkal egybecsengően fogalmazta meg a köztestületi működés körvonalait.

Azt azért szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, hogy nagyon sokan akkor tájékozódtak először, hogy mi a kamarai szisztéma, és nagyon sokan a gazdaság szereplői közül abban a rövid, négyéves időszakban értették meg, hogy mi a különbség egy gazdasági kamarai érdekképviselet és egy érdekképviselet között. Nekem is van erre egy példám, amit annak idején sokszor el kellett mondanom, egy középkori vitéz fegyverzetére hivatkoztam: ha egyszer már tud róla, hogy létezik olyan fegyver, hogy kard, és tud róla, hogy van olyan is, hogy pajzs, nagy ostobaság úgy elmenni a csatába, hogy azon vacillál, melyiket válassza. Ebben a vonatkozásban az érdekképviselet a kard, amellyel offenzíven lehet támadni, érdeket érvényesíteni, ambíciókat kiélni, a pajzs pedig a kamarai rendszer, amely mögé akkor vonulunk vissza, amikor mindannyiunk közös érdekére hivatkozva kell jobb belátásra bírni ellenérdekű feleket.

Ugornék egy nagyot a történetben, mert én, megmondom őszintén, korainak ítéltem 1994-ben a kötelező tagság bevezetését. Nem a kamara akkori szereplői vagy nem az akkori az agrár- és gazdasági vállalkozók döntötték el, hogy márpedig ennek így kell lenni és most kell lenni, hanem eldöntötte a politika, még csak azt sem állítom, hogy annyira a fejünk fölött, mint jelenleg, lehetőséget adtak háromnegyed év elkeseredett vitatkozásra, míg végül kijött valami, amit összességében nem optimálisként, de minden szereplő, beleértve a politikai szereplőket is, elfogadhatónak tartott.

Az a törvény, amely a köztestületi kamarákat létrehozta Magyarországon, nagyon nehezen végrehajtható törvény volt. Különösen komoly problémákat okozott az, hogy az ablakba kitett pénz - a köztestületi kamara tagdíját az adójából írhatja le a vállalkozó - abban a pillanatban, amikor a szocialista kormány pozícióba került, lekerült a napirendről, hivatkozva az ország gazdasági helyzetére.

Azt kell mondanom, hogy én akkor lettem képviselő, és ebből a szempontból Sümeghy képviselőtársammal valamiféle, ha nem is szolidaritást, de együttérzést tudok megfogalmazni, hiszen az első dolgom az volt, hogy magam is benyújtottam egy törvénymódosító javaslatot ennek a kamarai törvénynek a megváltoztatására, hiszen voltak tapasztalataim, amelyek alapján számtalan ponton azonnal korrigálni kellett volna. Tardos képviselőtársam ugyan nincs a teremben, de a frakciótársaim közreműködésével, még a parlamenti plenáris vitaszakasz előtt ugyanazokkal az érvekkel volt szíves az én módosító javaslatomat leverni, amit aztán a koalíció vissza is vont, pedig már majdnem vitára bekerült a Ház elé, mondván, hogy egy frissen eldöntött, épphogy csak felállt rendszerhez nem illik hozzányúlni. Nagyon nehéz szívvel, de akkor ezt tudomásul vettem.

Mi történt a ciklus vége felé? Úgy látom, sikerrel megvívtuk azt a csatát, amikor bizonyos kormányzati hivatalokkal meg kellett egyezni arról, hogy mely közigazgatási funkciókról volnának szívesek lemondani azért, hogy a kamarák a köztestületi feladatokat el tudják látni. Hosszú listák készültek, amikor realizálni kellett, hogy mit fogunk aztán végül is a kamaráknak feladatként átadni. Eddig döntően minden minisztert sikerrel győzött meg az apparátusa arról, hogy ennek a hosszú listának csak a resztlije került a kamarai kosárba.

Kicsit ugrok, hogy gyorsabban haladjunk a mai témánk felé. Azt gondolom, nem elhanyagolható egy mellékesen kezelt körülmény, hogy a magyar gazdaság teljesítményének - mértékadó körök szerint is - legalább a harmadát a szürke- és a feketegazdaságban állítják elő. Az ott egymással vetélkedő, egymást robbogató, de egyébként a piaci viszonyokat is lényegesen moderáló szereplők lényegesen módosítanak a tisztességes piaci verseny követelményein, és a velük való szembenézésre a parlament törvényhozási eszközeivel és a kormány szabályozási technikáival nálunk sem sikerült eredményesen fellépni, de a világ többi részén sem sikerült ezeket a problémákat megoldani egy komoly kamarai rendszer közreműködése nélkül, ugyanis a piaci folyamatokat az azokban érdekelt szereplők tudják elsősorban a kontrolljuk alatt tartani. Ha megfelelő köztestületi jogosítványok, kellő nyilvánosság és komoly törvényi háttér garantálja a fellépésüket, arra is módjuk van, hogy ezeknek a viszonyoknak a tisztulásáért a tiszta, tisztességesebb, "etikusabb" piaci verseny feltételeiért is tudnak tenni valamit.

Összességében azt gondolom, hogy kevés ideje volt a kamarai rendszernek arra, hogy soha nem látott sikereket mutasson fel, de ez a tíz esztendő nemcsak a magyar politikai demokrácia és nemcsak a gazdasági rendszerváltás, az új gazdasági berendezkedés évtizede volt, hanem az az évtized volt, amikor a kamarai rendszer kinőtte magát, eljutott egy olyan szintre, amit - figyelembe véve ezt a történeti utat, a rendelkezésre álló erőforrásokat - egyszerűen nincs okuk szégyellni a kamaráknak.

Még egy személyes tapasztalatomat hadd mondjam el, ami miatt mégsem volt olyan nehéz a szívem, amikor pár év múlva visszatekintettem erre a törvénymódosítási kísérletemre, mert közben sok más kamarai szervezettel is megismerkedtem Magyarországon. Erre szeretném még tisztelettel képviselőtársaim figyelmét felhívni. Engem nagyon megrázott az a tapasztalat, hogy én a következtetéseimet a Vas megyei kamarák működéséből vontam le, és úgy gondoltam, mivel ugyanarról az országról, nemzetről, nemzetgazdasági szituációról van szó, ezek a tapasztalatok érvényesek kis hazánkban. Találkoznom kellett az ország más részein működő kamarák képviselőivel, meg kellett hallgatnom a vélekedésüket, hozzáállásukat, és rá kellett döbbennem, az egy más világ, és a miénk is egy más világ. Utólag is azt kell mondanom, hogy talán ha az akkori Vas megyei tapasztalatok alapján módosítjuk a kamarai törvényt, és erre az akkori parlament rábólint, előreszaladtunk volna, úgy szaladtunk volna előre, hogy a követőink száma erősen megkérdőjelezhető.

A ma vitatott törvényjavaslat vajon mennyire szalad előre és hova szalad? Nekem szent meggyőződésem, hogy ez a javaslat új működési alapra kívánja helyezni a kamarai tevékenységet, csak úgy látom, hogy ilyen működési alap itt és most Magyarországon nincsen. Abból indul ki, hogy minden egyes vállalkozó felismeri azt az érdekét, hogy bizonyos érdekeket csak más vállalkozótársaival közösen képes érvényesíteni, ami álom. Abból indul ki, hogy nincs a magyar gazdaságnak az a közel egyharmados vállalkozógárdája, amely nem feltétlenül érdekelt abban, hogy kimenjen a napra azokkal a kis vajdarabkákkal, amelyek éppen pont kényszerűségből vagy eleve eltökélten ott vannak a kalapja helyén. Erre egyébként több képviselőtársam utalt a mai vitában.

Ergo nekem az a véleményem, teljesen kizárt, hogy akár csak a mai szervezettséget is pár éven belül a magyar kamarai rendszer a gazdasági szereplők számát tekintve el tudja érni, ha az úgymond önkéntes tagság elvére helyezzük ezt a rendszert. Ez önmagában is súlyos hiba, nagyon komolyan visszaveti a jelenleg tapasztalható folyamatokat.

Szeretnék még egy dologra kitérni, amire kétperces hozzászólásaimban ma már próbáltam ráirányítani képviselőtársaim figyelmét. Történetesen arra, hogy a legfőbb érvelés a gazdaság szereplőinek ellenérzése, hogy nem kapják meg a tagdíjukért cserébe az általuk igényelt szolgáltatást, következésképpen nem kell nekik a kamara. Ha ez valóban minden eddigi felhozott érv ellenére megfontolás tárgya lehet, ha egyáltalán valakinek a dolog lényegének ismeretében ez döntő érv, akkor - azt hiszem - elfogadhatatlan az, hogy azt a lépést, ami a javaslat beterjesztésének alapvető indoka, egy évvel legalább el kívánja halasztani mint érvényesítendő szempontot.

(14.40)

Ez egy farizeus magatartás. Szeretném, ha a kormányoldal végiggondolná e javaslat alkalmasságát, eltekintene attól, hogy keresztülerőszakolja a parlamenten, de ha megteszi, akkor vállalja azt a felelősséget, hogy holnaptól nézhessünk szembe ennek a következményeivel. Akkor bizony az a helyzet fog előállni, amit a kisgazda képviselőtársam előrevetített, hogy ő persze kalkulál azzal, hogy hozzá kell nyúlni e törvényhez, ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.

Ezzel szeretném befejezni a hozzászólásomat, és őszintén remélem, hogy adódik ok és talán még alkalom is arra, hogy az előterjesztők a vita tapasztalatain elgondolkodjanak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)