Felszólalás adatai
34. ülésnap (2002.11.18.), 278. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. László Csaba |
Beosztás | pénzügyminiszter |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:27 |
Felszólalások: Előző 278 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Egyrészt szeretném megerősíteni valóban, hogy olyan konkrét ígéret, hogy január 1-jétől a bírák, illetve az ügyészek 50 százalékos fizetésemelésre számíthatnak, nem volt. Szerintem elég furcsa, hogy magyarázkodnunk kell akkor, amikor július 1-jével, illetve november 1-jével megvalósul egy nagyon jelentős béremelés. Azt hiszem, ezért nincs különösebben oka szégyenkezni a kormánykoalíciónak.
Másrészt megerősíthetem, hogy Toller László képviselő úr valóban harcos bajnoka az igazságügyi szféra béremelésének. Vissza lehet keresni a '94 és '98 közötti erre vonatkozó dokumentumokat.
A harmadik, hogy amikor a költségvetési hiány csökkenésére kerül sor, akkor ez az ágazat kiemelt, valóban 30 százalékos támogatásnövekedést kap a központi költségvetésből. Azt gondolom, hogy bármelyik más ágazattal összehasonlítva, figyelembe véve akár az oktatást, akár az egészségügyet vagy a közbiztonságot, ez messze a legmagasabb ezek között. Tehát azt hiszem, hogy az mindenképpen egy olyan költségvetés az igazságszolgáltatás számára, amely nemcsak a béremeléseknek, nemcsak a táblák felállításának, de azoknak a többletfeladatoknak is biztosítja a fedezetét, amelyek az utóbbi két-három évben elfogadott törvények miatt keletkeztek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 278 Következő Ülésnap adatai