Felszólalás adatai

Az idézet, amelyet most ismertetek önökkel, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin idézete a kommunistákról: "A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."

Azt hiszem, hogy ez az idézet érthető attól a Szolzsenyicintől, aki megjárta a gulágot, akin végigment több mint százmillió társával együtt a történelem kereke a kommunista önkényuralom rendszerének képében.

(21.00)

Kezemben tartom A kommunizmus fekete könyvét. Azt hiszem, hogy sokan ismerik, sok nemzeti meggyőződésű bal- és jobboldali ember is ismeri. Mindjárt szeretném leszögezni azt, hogy álláspontom szerint nagyon téves megközelítése ennek a törvényjavaslatnak az, ha azt látja ebben bárki, és különösen baloldali honfitársainkhoz szólok, ha azt látják, hogy ez a törvény a baloldali emberek ellen, a baloldali gondolkodás ellen irányul. Én nem ezt olvasom ki ebből. Én határozottan nem ezt olvasom ki ebből.

Én azt olvasom ki ebből, amire A kommunizmus fekete könyvének írói is utalnak, hogy a kommunizmus mint egy eszme, mint egy kritikai alapja a társadalom különböző létező problémáinak, felvethet és fel is vetett a múltban olyan problémafelvetéseket, amelyeket tovább lehet gondolni. De egy biztos, hogy a létező kommunizmus, majd pedig a létező szocializmus világosan és egyértelműen rossz válaszokat adott, és önkényuralmi rendszerek formájában testesült meg.

Fontos lenne mindannyiunk számára az, hogy a számokkal tisztában legyünk. Amikor nemrégiben vita folyt az Országgyűlésben tavaly arról, hogy legyen-e büntethető a vélemény abban a körben, hogy emberirtások minőségéről, milyenségéről, mennyiségéről szól, akkor az ott lefolyt vitában azért úgy érzem, nem kapott elég hangsúlyt az, és a jelenleg hatályos Btk.-ban mind a kommunizmus, mind a nácizmus áldozatainak vagy emberirtásainak kisebbítése vagy tagadása bűncselekmény. Azért tegyük egyértelművé, és idézzük fel a fekete könyv ebben leghitelesebb mondatait.

"Fölállíthatunk egy hevenyészett számszerű mérleget, ez még csak hozzávetőleges mérleg, még tüzetes pontosítást kíván, de becslés alapján kézzelfoghatóvá teszi a dolog súlyosságát, és fogalmat ad a nagyságrendekről. Szovjetunió: 20 millió halott. Kína: 65 millió halott. Vietnám: 1 millió halott. Észak-Korea: 2 millió halott. Kambodzsa: 2 millió halott. Kelet-Európa: 1 millió halott; ebben sajnos Magyarország is benne van. Latin-Amerika: 150 ezer halott, Afrika: 1,7 millió halott. Afganisztán: 1,5 millió halott. A nemzetközi kommunista mozgalom és hatalmon nem levő kommunista pártok áldozatainak száma körülbelül 10 ezer halott. Ez összesen megközelíti a 100 millió halottat."

Ennek a feltáró módszernek, amelyet meg kell ismernünk, meg kell ismernünk a múlt bűneit, és ebben teljes mértékben osztom a javaslat ezen része íróinak a célkitűzéseit. Hiszen az alaptörvény, amelynek vitájában részt vettünk, és nagyon kemény kritikákat fogalmaztunk meg sok tekintetben, a termőföld megvédésére vonatkozó rendelkezések, és sok minden mást hiányoltunk belőle, azért megjeleníti azt a kapaszkodót, amellyel végre leszámolhatunk az eddig megtorlatlanul maradt nemzetellenes bűnök elkövetőivel.

Ez a mondat valóban úgy szól, hogy tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. Erre válaszként a törvényjavaslat valóban, ahogy az expozéban is elhangzott és több hozzászólásból, Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke, az Országgyűlés '90-94 közötti tagja és Takács Péter által közösen jegyzett elévülési törvény szellemiségében fogant, amelyet akkor az akkori Alkotmánybíróság '92-ben hozott határozatával, a 11/1992-es határozatával megakadályozott, tehát hatályon kívül helyezett, megsemmisített.

Ezzel óriási bűnt követtek el azok az alkotmánybírók, akik kimondták azt a téves alapelvet, hogy jogsértéssel jogot orvosolni nem lehet. Ugyanis senkit nem kérdeztek meg azok a gyilkosok, akik 100 millió embert a kommunizmus nevében meggyilkoltak, hogy vajon ők most elkövethetnek-e jogsértést, és jogsértés-e az, amit elkövetnek. Az igazságtétel a medréből kizökkent igazságosságnak a helyes mederbe való visszaterelése. Ehhez radikális és határozott, kőkemény eszközök kellenek. Ebben egyedül és kizárólag a nemzet érdekeit, lelkiismeretét és az alapvető természetjogi elveket kell figyelemben tartanunk.

Az alapvető természetjogi elvek legfontosabbika, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. És ezt a mércét vétette el a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság, amikor ezt a rendkívül - itt, ilyen esetben tévesen alkalmazott, átlagos jogállami körülmények között egyébként - indokolt alapelvet mindenek felett álló dogmává emelte, és ezzel zátonyra futtatta az igazságtétel ügyét.

És mi lett ennek köszönhető? Elmondta Bárándy Gergely a felszólalásában, hogy tulajdonképpen itt most a baloldali embereket is bántja ez a javaslat, hiszen vegyük tudomásul, hogy a szocialisták többször voltak kormányon 1990 óta. Mi pontosan azt mondjuk, hogy azért lehettek kormányon, mert ez az igazságtétel elmaradt. Ugyanúgy nem vitatom el a jogát baloldali embereknek arra, hogy 1990 után keressék a baloldali politizálás törvényes kereteit, mint ahogy nem vitatható el, mondjuk, egy gárdistától sem az, hogy a feloszlatott Gárda után keresse a gárdista szellemű civil szervezeti munka lehetőségeit.

Azonban egyet tudomásul kell venni, hogy mivel deklarálta a Magyar Szocialista Párt 1989-ben, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt jogfolytonos szervezete, ezzel sajnálatos módon, akármennyire is tett nem egy esetben gesztusokat abba az irányba, hogy valójában ő nem ugyanaz, és másként gondolja az emberi jogok kérdését, a nemzeti érdekek kérdését, mégsem sikerült ez a gyakorlatban, és mégsem lehet ezt igazából elvágólagosan helyesen megtenni.

Ha pontosan azt mondták volna ki, hogy nem vagyunk jogfolytonosak, feloszlatjuk ezt a szervezetet, amely diktatúrát honosított meg Magyarországon, és amely eltaposta, elfojtotta az emberi jogokat, amely államosította a kisemberek, a közepes vállalkozások, a nagyvállalkozások vagyonát, amely lehetetlenné tette a civil életet, a mai napig ettől a sebtől vérzik az országunk, hogy azt a civil kezdeményező erőt, amely ezt az országot minden politikai viszonyok közepette fenntartotta, éltette, az egyéni vállalkozó erő és az egyéni önfeláldozás - üssük fel nagyjaink verseit vagy prózáját a XX. század első feléből vagy aztán a korábbi időszakból, ahol elmondják nagyjaink, kimondják, hogy bizony "kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete", az milyen ember.

Azt gondolom: azzal, hogy egy húsdarálót indítottak el '45 után a Vörös Hadsereg szuronyai által biztosított lehetőségek között, a Moszkvából érkezett bolsevik szellemiségű és az ottani tömeggyilkos rendszer emlőin felnőtt kommunista vezetők egy totális diktatúrát valósítottak meg, amely Magyarországot letérítette a jogfolytonosság útjáról, letérítette az európai útról. És ezzel több évtizedre visszavetette attól a lehetőségtől, hogy éljünk természeti, történelmi, kulturális hagyományainkkal, és egy büszke, emelt fejű, boldog nemzete legyünk Európának.

Ugyanis, ahol ez sikerült, ott már évtizedekkel előrébb tartanak. És egyáltalán nem úgy van az, hogy a magyar ember jelenleg, amikor dolgozik, akkor nem azért kap ötödannyi vagy tizedannyi fizetést az osztrák sógorhoz képest, mert rosszabbul dolgozik, hanem azért, mert ezt az örökséget, amely az államadósság teljes mértékű felfuttatását biztosította, és így hozott létre egy hamis jólétet, amelyben úgy érezték az emberek, hogy minden rendben van tulajdonképpen, egy kicsit csendben leszünk, egy kicsit háztájizunk, egy kicsit telekre járkálunk, és háromévente külföldre megyünk, és akkor minden rendben lesz.

Hát, nem lett minden rendben. Ez a rendszer összeomlott, és az elvtársak - megérezve az idők szelét, Márai mondását valóra váltva, amely szerint a kommunista nem vész el, csak átalakul, illetve a legveszedelmesebb ellenfél a zsákmányát védő kommunista - bizony megfelelő időben megfelelő helyen voltak, döntéshozói pozícióban voltak, és átalakultak. Ők lettek az úgynevezett rendszerváltozás éllovasai, az Ellenzéki Kerekasztalba tömörült szervezetek hiába próbáltak teljes körű áttörést elérni. Akkor kellett volna igazából tárgyalás helyett hatalmas tömegtüntetéseket végig vive - nagyon sokan ott voltunk az utcákon 1988-89-ben, jómagam is, szerettük volna, hogy dőljön meg ez a rendszer, valóban temesse maga alá az intézményrendszert, temesse maga alá a vezetést, azokat az embereket, akik bizony bűnöket követtek el, nemzetellenes bűnöket.

(21.10)

Ne mérjünk kettős mércével! Képzeljük el egy pillanatra azt, hogy a Harmadik Birodalom bukása után, 1945-ben Németországban elképzelhető lett volna-e, vagy mi lett volna, ha a Nemzetiszocialista Munkáspárt tagjai számára biztosítják a lehetőséget arra, hogy a Nemzetiszocialista Párt formájában tovább működjenek, megtartva jelentős mértékét annak a pártvagyonnak, amit működtettek, megtartva befolyásukat, és úgymond demokratikus szereplői legyenek a német közéletnek. Ehhez képest mi történt? Jött Nürnberg, jött a nürnbergi rezsim, amely úgymond egy evidencia ma már, hogy bizony, Nürnbergben a háborús bűnösöket a törvényszék felelősségre vonta. És annak a fekete könyvnek egy nagyon nagy erénye, hogy rámutat arra, hogy a kommunizmus Nürnbergje elmaradt, a mai napig hiányzik.

Noha nyilvánvaló, hogy most volt nemrégiben a Ház előtt ennek a nemzetközi törvényszéknek a létrehozásáról szóló egyezmény cikkelyében rögzített három bűncselekménytípus, tehát a béke elleni bűntettek, háborús bűntettek és emberiség elleni bűntettek hatályba léptetése a magyar jogrendben ahhoz, hogy alkalmazhatók legyenek, bizony, ilyen bűnöket tömegesen követtek el. Tömegesen követtek el akkor, amikor például felosztották Németországgal közösen Lengyelországot. Ugye, ez egy béke elleni bűntett volt. Háborús bűntettek tömegeit követték el, a lakosság legyilkolása, kényszermunka, a Vörös Hadsereg végigtiporta Magyarországot. Itt áll a nemzet szégyenére ezen háztól, a nemzet templomától néhány száz méterre, szinte karnyújtásnyira a Vörös Hadsereg dicsőségét hirdető szörny emlékmű. Egy ilyen országban élünk, ahol huszonegy évvel az úgynevezett rendszerváltás, valójában elfuserált rendszerváltás után ez az emlékmű még mindig a megszálló Vörös Hadsereg dicsőségét hirdeti, amelyről már az orosz emberek sem gondolják, hogy annyira dicsőséges volt ez a Vörös Hadsereg, és annyira dicsőséges volt az a diktatórikus sztálini rendszer, amit ideimportáltak és amit utána csúcsra járattak, és amelynek jegyében itt a Házban dolgozó demokratikus szellemiségű, nemzeti elkötelezettségű pártokat és képviselőiket szisztematikus módon levadásztak, felszólalásaik után szovjet géppisztolyos őrjáratokkal vittek el, internáltak, hurcoltak a gulágra, üldöztek ki emigrációba. Így jártak a Kisgazdapárt vezetői, így járt az összes demokratikus párt vezetője, utolsó leheletig küzdöttek. Hajtsunk fejet emlékük előtt, akik komolyan vették képviselői esküjüket, és a '47-es kékcédulás választások előtt, majd még után is szinte a leglehetetlenebb helyzetben szót emeltek a szabadságért, szót emeltek az igazságért, szót emeltek azért, hogy ez, ami itt formálódik, egy önkényuralom, egy diktatúra, és erre határozott nemet kell mondani.

Az igazságtétel pillanata tehát, úgy tűnik, eljött. A kétharmados többség biztosíthatja most, a Jobbik támogatásával azt, hogy a valódi elszámoltatás, a valódi igazságtétel megtörténjen. Nézzük meg ennek az elszámoltatásnak, igazságtételnek a feladatait az előttünk álló időben, és hogy szolgálja-e ez a javaslat, megfelelően szolgálja-e ez a javaslat ezt; ez a mérce számunkra, ezen mérjük. Javaslom, két időszakot különböztessünk meg. Vizsgáljuk meg az 1990. május 2-a előtti időszakot, amely nyilvánvalóan és egyértelműen kizárólagosan a kommunista diktatúra időszaka. Persze tegyük hozzá, és nagyon sokan, akik figyelik adott esetben ezt a vitát, tapasztalati tényekből tudják megállapítani, hogy a vérbefojtott 1956-os forradalom és szabadságharc, amelynek aktív szereplői voltak többek között Wittner Mária és Murányi Levente - büszkék lehetünk arra, hogy két '56-os itt ül a parlamentben -, ezt követően, az úgynevezett gulyáskommunizmus időszakában, amikor vérbe fojtották a szabadságharcot, több száz embert kivégeztek, több százezer embert emigrációba küldtek, és a megtorlás csúcsra járt a kádári ígéret ellenére, mégis egy olyan rendszer bontakozott ki, amelynek voltak úgymond méltányolható elemei. Tehát röviden ezt úgy tudnám összefoglalni, hogy ami a kommunizmusban, a szocializmusban esetlegesen jó volt, a foglalkoztatottság, a kulturális ellátottság - akármilyen furcsa, az Olcsó Könyvtár, Jókai Mór és egyéb más könyvek nagy számban jutottak el az emberekhez, és kulturáltabbak voltak, jobban ismerték a nemzeti kultúránkat, mint ma. Ez egy nagyon drámai helyzet, nagyon szörnyű kimondani; olyan filmek születtek, mint a Kőszívű ember fiai vagy az Egri csillagok, azt hiszem, hogy ezen nőttünk fel nagyon sokan. Ezzel semmiképpen nem akarom azt állítani, hogy az aczéli kultúrpolitika üdvös és jó volt vagy a Fekete János-i gazdaságpolitika üdvös és jó volt.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Azonban sajnos, ami a kommunizmusban, a szocializmusban jó volt, az eltűnt, ami rossz volt, megmaradt; megmaradt a kijárórendszer, megmaradt az elitek összefonódása, megmaradt a herék élősködése a nemzet tisztességes rétegei fölött, megmaradt a tehetségesek előrejutásának gátlása, megmaradt az, hogy nemzeti érdekeinket maradéktalanul fel nem vállaló politikai elit vezeti az országot. Mert a kommunizmus időszaka alatt Magyarországon - egyedüliként a térségben - nem nemzeti érdek alapú politizálás folyt. Nézzünk csak körbe az utódállamok területére! 1920 után hazánk Szent Korona-területét szétdarabolták, kétharmadát elvették, és műállamokat hoztak létre, vagy olyan államokhoz csatolták, amelyek nem voltak érettek arra, hogy ezeket a területeket normális módon birtokolják, és éljenek a lehetőségekkel. Ezek az országok azonban, Románia, Csehszlovákia, a Szovjetunió vagy Jugoszlávia bizony kőkeményen nemzeti érdekű politizálást folytattak akkor, amikor a magyarság szisztematikus etnikai tisztogatását, erőszakos pusztítását végezték.

Tekintsünk már ki egy kicsit arra, közeleg Szerbia uniós csatlakozása, jövő héten tárgyalnak Szerbia tagjelöltségéről - és hagyhatjuk szó nélkül azt, hogy 40 ezer magyar embert, pusztán azért, mert magyar ember, legyilkoltak szerb partizánok?

Tömegpusztítások voltak tehát ott is, itt is. Itt is sortüzek voltak '56-ban, majd azután is, gyilkosságok, célzott gyilkosságok voltak, '56 után is üldözték az ellenállókat, nem csak a demokratikus ellenzék tagjait. Ugye, Demszky Gáborék voltak az ellenállók. Nagyon sok nemzeti ellenálló volt, Pákh Tibor és nagyon sokan, akár Krassó Györgyöt is mondhatnánk, aki volt olyan bátor, hogy '89-ben, amikor visszatért, nem foglalkozott azzal, hogyan döntögetnek a politikusok arról, hogyan távolítsák el a kommunista emléktáblákat, utcatáblákat és szörny emlékműveket, társaival együtt odament, és ledöntötte ezeket az emlékműveket. Kérem szépen, nemrég voltam Pásztón. Tudják, hogy mi van Pásztó főterén, milyen emlékmű van? Szovjet emlékmű van Pásztó főterén a mai napig. A pásztói emberek lesütött szemmel, szégyenszemre kell hogy tudomásul vegyék azt, hogy olyan vezetés van a városban és olyan vezetés van az országban, ami az elmúlt huszonegy év alatt nem volt képes ezt az emlékművet eltávolítani. Két vértanúja van Pásztónak, akik megpróbáltak ellenállni az '56-os elnyomásnak, őket kivégezték. És nem az ő emlékművük áll ott, hanem a Vörös Hadsereg emlékműve.

Az igazságtétel feladatait én négy pillérre állítanám. Zétényi Zsolt elnök úr, általam nagyra becsült kollégám gondolatait is egyben próbálom ideidézni, amikor azt kell mondanunk, hogy az első és legfontosabb a bűnösök felelősségre vonása. Ezt csak és kizárólag úgy szolgálhatjuk, ha biztosítjuk a nem üldözött bűnök üldözését. Erre irányulóan a javaslat összességében egy helyes rendelkezést tartalmaz. Azonban nagyon fontos és szükséges volna, hogy egy sarkalatos törvény szülessen a bűnösök felelősségre vonásának részletes kérdéseiről. Ez egy elévülhetetlen, megkerülhetetlen feladat, mert enélkül nem lehet ezt a munkát elvégezni.

Jómagam nagyon különleges kiválasztottságot élvezhettem akkor, amikor a mosonmagyaróvári sortűzperben, ahol Zétényi Zsolt a sértettek jogi képviselőjeként járt el ebben az ügyben, helyettesíthettem, és Dudás József szemébe nézhettem, és kérdezhettem arról, hogy miért rendelte el a sortüzet magyar emberek ellen. Nem tudott választ adni.

(21.20)

Nem tudott választ adni. Nem tudott választ adni, és sokan persze próbálnak így érvelni, hogy mi csak a feladatunkat végeztük, mi csak próbáltunk valamit tenni, esetleg akár még a rendszer ellen is harcoltunk belülről; de ugyanezt mondták azok az SS-tisztek, akiket kíméletlenül kivégeztek, akiknek már haló poraira se nagyon emlékszünk, azt se tudjuk, hogy hol vannak eltemetve ők. Ehhez képest Biszku Bélák itt élnek köztünk, itt élnek köztünk azok az emberek, akik sortüzeket vezényeltek, akik felelősek gyilkosságokért, megaláztatásokért.

Nem elég tehát pusztán egy terror múzeumát létrehozni, nem elég pusztán kimondani az el nem évült bűnök elévülhetetlenségét, hanem egy olyan sarkalatos törvény kell, és egy olyan szisztematikus, kőkemény ügyészi munka kell, amely egy külön erre alakult ügycsoport keretében felülvizsgálja, átvizsgálja ezeket a bűntetteket, és szépen, alapos munkával, tisztességes eljárás keretei között lefolytatja ezeket a büntetőeljárásokat, bíróság elé állítja a felelősöket.

A másik eleme az igazságtételnek a múlt feltárása. A múlt feltárására már sok kísérlet történt. A javaslatban megjelölt nemzeti igazságtétel vagy nemzeti emlékezet intézete egy jó kezdeményezés, sok ilyen intézet volt és van ebben a térségben, Csehország vagy Lengyelország területén. Minden eszközt meg kell adni számukra arra, hogy ezt a kutatómunkát elvégezzék. Bár rendkívül nehéz lesz, hiszen emlékszünk a Dunagate-re, emlékszünk az akták ledarálására. Valószínűleg soha nem fog pontosan kiderülni, hogy kik voltak a besúgók pontosan, de egynek véget kell vetni: az aktákkal való zsarolgatásnak. Egynek véget kell vetni: a besúgók listája lebegtetésének. Úgyhogy reméljük, hogy ez a munka odáig fog jutni, hogy rövidesen nyilvános listán fogjuk megtekinteni, hogy ki kicsoda; ugye, "neveket akarunk hallani", ahogy a Kárpátia együttes dalában Wittner Mária mondja.

Az igazságtétel harmadik nagyon fontos eleme az alkotmányos jogfolytonosság helyreállítása. Éppen ezért javaslom, hogy a törvényben a "kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenet" cím "alkotmányos jogfolytonosság helyreállításának követelményeiről" címet viselje, hiszen, ezt már nagyon sokszor elmondtuk az alaptörvény vitájában, ezt nem kívánom megismételni, csupán utalni arra, hogy a Nemzeti hitvallásban szereplő fordulat, amely szerint a Szent Korona jelképezi a magyar állam jogfolytonosságát, egy jó kiindulópont, de nem megy végig, egy fél lépést jelent. Ennek a teljes következményrendszerét szintén egy sarkalatos törvényben ki kell mondani, le kell vezetni. Erre vonatkozóan egyébként szintén jó forrás Zétényi Zsolt 1991-ben előterjesztett 2961. számú önálló indítványa.

A negyedik ilyen elem, ami szükséges az igazságtételhez, az azoknak a személyeknek az eltávolítása a közéletből, akik a bűnök részesei voltak, de büntetőjogi értelemben felelősségre nem vonhatók. Vannak sokan ilyenek, hiszen ezt a rendszert nagyon sokan működtették, akár szakszervezeti tisztségviselőként, akár MSZMP Központi Bizottság tagjaként, nagyon sok szervezet tagjaként, ahogy a Szabad Európából hallottam annak idején, a párt lenini hajtószíjára felfűzött tömegszervezetek tagjaiként. Bizony itt egy hajtószíjra fűzték fel ezt a rendszert, és azokat, akik tételesen megjelölhető módon, akár vezető munkásőrként, akár vezető pártkatonaként működtették ezt a rendszert, el kell távolítani a közéletből. Igenis vonuljanak vissza, és döbbenjenek rá arra, hogy az, hogy a nyugdíjukat majd visszametsszük egy minimális szintre, a lehető legenyhébb büntetés, amit kaptak. Lehetőséget kapnak arra, hogy az ország javára dolgozzanak, vegyék fel a munkát, és ne próbáljanak előjogokat formálni, ne tartsák fenn előjogaikat, miközben az '56-osok közül nagyon sokan nyomorognak, már akik élve maradtak, hiszen az elmúlt 21 év egyik legfontosabb bűne az is, hogy nem tudta méltó helyére juttatni, emelni közéletünkben az '56-osokat.

Gondoljunk csak Pongrátz Gergely keserűségére, aki nagyon sokszor nagyon keserűen mondta el azt sok fórumon, hogy bizony hogy lehet az, kedves barátaim, hogy még mindig szabadlábon vannak azok, akik minket ott annak idején ÁVH-sként vagy muszkavezetőként üldöztek, utána pedig egy elnyomó rendszert működtettek. És emlékezzünk 1997-re, amikor a Kuncze Gábor vezette rendőrség tagjai megbilincselték és földön vonszolták Pongrátz Gergelyt, az '56-os szabadságharcost!

Amikor ezt követeljük, majd Novák Előd és több képviselőtársam nyilván be fog számolni arról, hogy milyen kísérleteket tett a Jobbik az elmúlt másfél évben arra, hogy ezeket a lépéseket megtegyük. Nyilván, amikor az elégedetlenség hangján ez elhangzik részünkről, akkor gondoljanak mindig arra azok, akik egyébként egyetértenek céljainkkal, hogy alapvetően az elégedetlen emberek elégedetlensége nagyon sokat lendített már a világon előre. Tehát ne tekintsék úgy a mi elégedetlenségünket, hogy mi mindenáron, mindig a kákán is a csomót keressük. Itt van egy nagyon erős közös nevező, ez teljesen nyilvánvalóan kitapintható a Fidesz-KDNP és Jobbik között; remélem, az LMP is hasonló szellemben fog megnyilvánulni, hiszen az a munka, az az emberijog-védő munka, amit az elmúlt 8 évben közösen végeztünk velük sok esetben, úgy gondolom, hogy bizony erre joggal jogosít minket.

Végül pedig szeretnék röviden szólni a kárpótlás kérdéséről, ami egy nagyon generális és nagyon fontos dolog. A kommunista rendszerben elvették az emberek magánvagyonának döntő részét, gyárakat, földeket, iskolákat, házakat. Az emberi élethez szükséges, lényegében minden vagyontárgyat államosítottak, igazi ellenérték nélkül, noha ezt az akkori törvények is előírták. Magyarországon egyedülálló módon a többi szomszédos országhoz képest egy úgynevezett kárpótlás zajlott, amelyben lényegében újabb sebeket szenvedtek emberek, átverték őket, és jórészt a volt kommunistákból verbuvált kárpótlásijegy-felvásárló cégek utána ezeket a volt kommunistákat hatalmas vagyonokhoz juttatták.

Tehát a kárpótlás intézményének a felülvizsgálata szükséges, fontos és megkerülhetetlen, tehát ne zárjuk le a kárpótlás folyamatát, hanem biztosítsuk azt, hogy az ország teherbíró képességéhez képest, de az igazságosság alapján történjen meg ezeknek az embereknek a vagyonhoz való juttatása, mert őket ettől elzárni, pontosan ez tartja fönn a jogtalanság állapotát.

Tehát összességében ezen gondolatokkal szeretném zárni felszólalásomat, és a többi érvünket, gondolatunkat majd később képviselőtársaimmal együtt fejtjük ki. Mindenesetre az alapelvünk továbbra is az: bűn nem maradhat büntetlenül, és a nemzet felemelkedése az igazság és a szabadság útján halad.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok, a Jobbik és az LMP padsoraiból.)