Felszólalás adatai

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Számomra elég furcsa ez a mai és a tegnapi vita. Az általam nagyon tisztelt Tardos Márton úr, azt hiszem, elmondta azt a lényeges momentumot, hogy mi olyan dologról tárgyalunk most, hogy igazából nem is tudjuk, hogy miről tárgyalunk; nem tudjuk, hogy mire fogunk adókat beszedni, mi azoknak az indokoltsága, az indoka. Én tehát azt hiszem, hogy a szekér megelőzte a lovat. Ez az első megjegyzésem, hogy költségvetés nélkül tárgyalni az adótörvényekről, azt hiszem, egy nagy szakmai hiba. Ennek ellenére én hiszek a kormánynak, és hiszem, hogy ő extrapolálta azt, hogy mennyi bevétel kell a Magyar Köztársaságnak 2001-re, és ez alapján áttekintettem az adótörvényeket.

A következő megjegyzésem az, hogy szégyenletesen kevés időt biztosítottak nekünk arra, hogy ezt át tudjuk tekinteni. Államtitkár úrnak mondom, hogy egy napom volt arra a gazdasági bizottság ülése előtt, hogy áttekintsem az adótörvényeket. Én azt hiszem, hogy ez nem magyarázható. (Varga Mihály: Egy óra is elég.)

Én a két-három éves tervezést közgazdaságilag jónak tartanám, jónak tartom, azonban sok veszélyt rejt magában a jelenlegi külgazdasági környezet. Ha most kormányon lennénk, én azt javasolnám, hogy ne vállaljunk ilyen rendezetlen helyzetben két-három éves tervezést.

Azt hiszem, képviselőtársaim, hogy magunkat csapjuk be akkor, amikor a miniszter úr által sugallt eufóriát magunkévá tesszük. Nem ilyen jó a helyzet. Remélem, nem csak én járok az emberek közé: én egészen mást tapasztalok, mint amit itt időnként a kormányoldalról hallok. Ugye, nem csak én tapasztalom azt, hogy a magyar állampolgárok nagy része nem elégedett a helyzetével, és úgy érzi, hogy rosszul él. Talán nem csak én, talán önök is tapasztalják, hogy nagyon sok olyan munkanélküli van, aki nem tehet arról, hogy munkanélküli, és szeretne dolgozni. Talán azt sem én tapasztalom egyedül, hogy a családok tömegei vannak hátrányos helyzetben, amiről nem tehetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy ezt a politikát én akkor tudnám támogatni, amikor lenne egy átlagos jólét Magyarországon, és minden ember emberi módon tudna élni, s akkor nem kellene azzal az elesett réteggel foglalkozni, amivel - az előbb az államtitkár úr hozzászólásából kiderült - nem is szeretne foglalkozni a kormányzat. Én azt hiszem, hogy ezek az emberek rászorulnak a segítségre, kell velük törődni, és mi nem hagyhatjuk, hogy törődés nélkül maradjanak.

Néhány gondolat a családi adókedvezményekről. Több választóm felhívott, s megkérdezte tőlem, hogy a második gyermek miért ér kevesebbet, mint a többi. Nem tudtam neki válaszolni. Ugye, az első 400 ezret ér adó-visszaigénylés szempontjából, a második olyan 243 ezer forintot és a harmadik 707 ezret. Még a harmadikat meg tudtam magyarázni, hogy jobban szeretnénk, ha háromgyermekes családok lennének, de hogy a második gyermek miért ilyen mostoha nekünk, a kormánynak, ezt nem tudtam megmagyarázni. Jó lenne, ha kapnék valami érvet ehhez.

Azért, mert néhány szülő a kocsmába hordja a családi pótlékot, nem kellene a családi pótlékot leértékelni. Én úgy gondolom, hogy nagy bűn a családi pótlék leértékelése. Meg kellene találni azokat a technikákat, hogy a családi pótlék valóban a gyermekeket szolgálja. Nagyon sok példa van erre egyébként nemzetközileg is, például hogy közvetlenül fizetik a gyermekek étkeztetését, ruháztatását. Én javaslom, hogy ezt végig kellene gondolni ilyen oldalról is.

A segélyek vonatkozásában nekem is kétségeim vannak egyébként a hatékonyságukat tekintve. Németországban többször tapasztaltam, hogy naponta kell a segélyekért sorba állni. Most nem ötletet akarok adni, de meg kell dolgozni azért, hogy valaki segélyt kapjon, ezért sorba kell állni, s az nem tudja egy nap elinni a kocsmában azt a segélyt, amit megkap.

A kis- és középvállalkozások vonatkozásában azt halljuk, hogy csökkennek a terheik. A kis- és középvállalkozások mást tapasztalnak. 2000-ben például bevezetésre került az új áfa-visszaigénylési rend. Nem tudom, kedves kormánypárti képviselők, hogy beszélnek-e vállalkozókkal, de nagyon rossz likviditási helyzetet idézett elő, főleg a kis- és közepes vállalkozásoknál. Nekem külön gond, hogy a gazdasági bizottságban feltett kérdésemre államtitkár úr azt mondta, hogy örüljünk, hogy nem egy év alatt fizeti vissza a pénzünket az adóhivatal, amit áfa formájában 75 és 120 nap között kapunk vissza. Azt hiszem, ha segíteni szeretnénk a kis- és középvállalkozásokon, akkor olyan problémákkal kellene foglalkoznunk, ami nekik valóban gondjuk, például az áfa-visszaigényléssel.

Mit szeretnének tőlünk? Kiszámítható, stabil gazdasági környezetet. Elismerem, hogy a kétéves tervezés egy erre való előzetes utalás. Hogy időben visszakapják pénzüket, például az áfát; hogy segítsünk nekik a piacra jutáshoz; hogy segítsünk nekik tőkéhez jutni, programokat indítsunk, fogjuk a kezüket.

A személyi jövedelemadónál a 0,1 százalékos adóterhelésnél homokba dugjuk a fejünket, ha azt gondoljuk, hogy ez érezhető. A 0,1 százalékos csökkenés a statisztikai hibahatáron belül van. A társadalom nagy része úgy érzi, hogy a növekvő makrogazdaság által teremtett lehetőségekből nem kap többet. Erre szeretnék figyelmeztetni.

Összefoglalva: úgy érzem, hogy fő vonulatában a 2001-re tervezett adótörvények nem változtatnak a kormány elképzelésein: a szegényeknek ad, mert kell adni, de csak virtuálisan ad, mert nem tudják igénybe venni; a gazdagokat gazdagítja, ők élni tudnak vele. Ez tükröződik vissza a vállalkozásoknál is, hisz a multiknak, a nagyoknak sokat jelent például a társadalombiztosítási járulék csökkenése, a kicsiknek azonban néha többet jelent negatív szaldóban az egészségügyi hozzájárulásnak a növekedése.

Államtitkár úrral ellentétben én azt hiszem, hogy mi a parlamentben minden magyar állampolgárért vagyunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(15.50)