Felszólalás adatai

(10.10)

Mindenesetre az irány szerintem jó, de hogy e tekintetben még nagyon-nagyon sok lépést kell megtenni a minőségi oktatás érdekében, az kétségtelen.

Azzal, hogy az állami ösztöndíj a felvételi követelményeknek megfelelő hallgatókat érinti, megtesszük az első lépést a minőségelvű felsőoktatás kialakítása felé. Annak érdekében, hogy az állam támogatása az egyén mellett a közösség, a társadalom érdekeit is szolgálja - ahogy erről államtitkár úr beszélt -, a felvételi követelmények teljesítésén túl a felsőfokú oktatásban részt vevők anyagi támogatását az állam jogszabályokkal feltételekhez is kötheti, ahogy az alaptörvény erre a lehetőséget megteremti. Szeretnék utalni arra, hogy hasonló elv és logika a korábbi felsőoktatási szabályozókban is benne volt, tessék csak arra gondolni, hogy nem mostani keltezésű, évekkel korábbi, ha úgy tetszik, a szociálliberális kormányzás idején született az a szabályozás - egyébként nagyon helyesen -, amely gátat szab annak, hogy például az államilag finanszírozott képzési időkeret meddig lehet maximum terjedően. Vagy ugyancsak akkor született az a szabályozás, ami lehetővé teszi azt, hogy bizonyos minőségi követelményszint alatt az állami finanszírozásból átsorolják a hallgatót egy másik képzési formába és vissza, tehát van egy belső mobilizációs lehetősége is a dolgoknak.

Ezzel csak azt kívánom jelezni, hogy az állam arra a pénzösszegre vonatkozóan, amit képzésre fordít, bizonyos feltételeket korábban is támasztott, ebből a szempontból tehát nincs új a nap alatt. Az a feltétel tehát, hogy az állam a képzési költségekre vonatkozóan bizonyos feltételeket támaszt, a hazai társadalom és gazdaság érdekeit szolgáló magyarországi munkavégzésben tud realizálódni, illetve abban, hogy a tanulmányok elvárható időn belül befejeződjenek, tehát a végtelenségig értelemszerűen nincs finanszírozás.

A mostani módosítás célja az, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi törvényben foglalt célok feladása nélkül a társadalom és a hallgatók számára is elfogadható módon erősítsük az adófizetők pénzéből képzésben részt vevő hallgatók felelősségét és motivációját, illetve csökkentsük az eredménytelen képzéseket. A mindenkori kormány felelőssége, hogy hosszú távra biztosítsa minden területen a szakember-utánpótlást. A Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok ennek a feladatnak sok területen képtelenek voltak eleget tenni. Gondoljunk csak arra, hogy a természettudományos területeken a tanárhiány - ami már látható és érzékelhető - nem az elmúlt egy-két-három évben állt elő, hanem jóval korábbi előzményei vannak. Bizonyos területeken - mérnökök, műszaki-természettudományos szakemberek - ugyanez a helyzet, vagy akár a nővérhiányról is beszélhetünk.

A felsőoktatásra fordított adóforintokkal az államnak úgy kell gazdálkodnia, hogy a fent vázolt célok teljesülhessenek. A képzésre fordított készpénz akkor hasznosul, ha az egyetemeken, főiskolákon végzettek a tudásukat, munkájukat bizonyos ideig itthon is kamatoztatják. Egy olyan ország esetében, mint Magyarország, amely európai viszonylatban sem számít a nagy, tehetős és gazdag országok közé, kifejezetten luxus és a közpénzzel történő felelőtlen gazdálkodás, ha korlátok nélkül a külföldi gazdag államok számára képzünk szakembereket, ami természetesen nem is olcsó dolog.

A jelen törvényjavaslat a Felsőoktatási Kerekasztal egyhangú támogatásával került a Ház elé, azaz teljes körű konszenzussal született meg, ami - ahogy már említettem is - ritkaságszámba megy. A rendelkezés szerint a magyar állami ösztöndíjas hallgató köteles az oklevél megszerzését követően húsz éven belül legalább annyi ideig Magyarországon dolgozni, mint amennyi ideig állami ösztöndíjban részesült. A korábbi, a hallgatói szerződéseknél szereplő feltételrendszerben még dupla ennyi időről szóló előírás volt. Ha visszaemlékszünk az akkori vitákra és parlamenti felszólalásokra, akkor kormánypárti oldalról többek között én magam is szóvá tettem, hogy valószínűleg helyesebb lenne a képzési időt és az elvárható munkavégzési időt szinkronba hozni. Ez most megvalósult, és én ezt üdvözölni tudom.

A képzési feltételek nemteljesítése esetén vissza kell fizetni az állami támogatást, a közpénztámogatást - ez szerintem magától értetődő és normális, józan ésszel egyáltalán nem kritizálható elv -, úgy, hogy a KSH által megállapított éves inflációs értékkel növelt összeg jöhet itt csak elő. A korábbi logikában és elképzelésekben a jegybanki alapkamatnál 3 százalékkal magasabb kamatfizetés szerepelt volna. Azt gondolom, ez hallgatói szempontból mindenképpen kedvezőbb, jobban kalkulálhatóbb, tervezhetőbb és természetesen arányosabb is.

A törvényjavaslat szerint a hallgató az állami ösztöndíjas képzésre történt beiratkozáskor nyilatkozik a képzés feltételeinek vállalásáról - korábban kétoldalú szerződést kellett volna kötni -, és nyilatkozik arról is, hogy hazai munkaviszonyt létesít, és azt a törvényben meghatározott ideig fenntartja, ellenkező esetben visszafizeti a képzési költséget. Mivel ez egy választás, a hallgató maga dönt arról, hogy vállalja-e ezt a feltételrendszert. Mindez egyéni döntésen alapul. Logikus és magától értetődik, hogy lehetőség van ennek a döntésnek a hallgató részéről történő módosítására is, vagyis arra, hogy menet közben a továbbiakban nem a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés feltételei mellett kívánja folytatni a tanulmányait. Hogy ennek mi a valóságos, a realitásokban megragadható esélye, azon nyilván lehet vitatkozni, de az elvi lehetőséget a jog szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ennek a lehetséges döntésnek a következményeit meg kellene jeleníteni a törvényben, ezért bevallom őszintén, hogy egy egy-két mondatos, ilyen tartalmú módosító javaslat benyújtásának a lehetőségét fontolgatom. Nem biztos, hogy feltétlenül szükséges, a szövegrészt még alaposabban meg kell nézni, hogy ez hogy s mint van szabályozva.

A jogszabályban viszont meg kell jeleníteni azt a tényt, hogy abban az esetben, ha az állami ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató visszavonja a nyilatkozatát és az önköltséges képzést sem vállalja, akkor gyakorlatilag megszűnik a hallgatói jogviszonya. Ha jól tudom, a mostani szabályozásban ez így nem szerepel, de majd ezt is pontosan meg kell nézni.

A jogszabály tételesen meghatározza azokat az eseteket, amikor nem kell teljesíteni az állami ösztöndíjas képzés feltételeit. Azt gondolom, ezek megint csak társadalompolitikai, szociálpolitikai megfontolásokból is méltányolhatók. Ez az az eset, amikor valaki három gyermeket nevel, vagy ha a hallgató önhibáján kívül képtelen teljesíteni ezeket a feltételeket, mert tartós betegség, baleset, megváltozott munkaképesség vagy hasonló típusú helyzetek állnak fenn.

A felsőoktatási tanulmányokat megkezdő és egy vagy két félév után azt megszakító hallgatóknak a képzés időtartamától függően a visszafizetési kötelezettség még nem áll fenn. Ez szerintem helyes, már csak azért is, mert bizony előfordul az, hogy valaki nem jól méri fel, vagy erős családi presszió alapján nem jó irányba tájékozódva kezdi meg a felsőoktatási tanulmányait. Adjunk módot és lehetőséget bizonyos önkorrekcióra. Ebből a szempontból ez a rugalmasság itt megvan, de a végtelenségig ezt sem lehet folytatni, ami szintén helyes és dicséretes.

Visszafizetési kötelezettség esetén lehetőség nyílik a részletfizetésre. Ez megint csak helyes és jó dolog, és az is, hogy ez értékhatárhoz kötötten, időkeret szempontjából is más-más, tíz, illetve tizenöt év. Ez megint csak jobban igazodik az élet realitásaihoz.

A fizetési kötelezettség az esedékességét megelőzően is teljesíthető. Én ezt nagyon fontosnak tartom. Emlékezzünk csak vissza - ez egy teljesen más terület ugyan, de logikailag ideilleszkedik -, hogy az előtörlesztéssel kapcsolatban a banki szektor általában nem szokott repesni a boldogságtól. Ha ezekkel a szófordulatokkal élünk, akkor lényegében azt kell mondani, hogy az állami ösztöndíjban részesülők esetében azok, akiknek visszafizetési kötelezettségük áll fenn, élhetnek ezzel a lehetőséggel. Szerintem ez helyes. Ahogyan helyes az is, hogy az ösztöndíjas hallgatót foglalkoztató munkáltató is átvállalhatja ezt a visszatérítést. Ez megint csak nem ördögtől való, Európa és a világ számos táján ehhez hasonló vagy ezzel megegyező konstrukciót bőven találhatunk.

A törvényjavaslat rendelkezései a korábban megkötött hallgatói szerződésekre is vonatkoznak - azt gondolom, ez nagyon helyes -, e szerződések nyilvántartásáért jelenleg is az Oktatási Hivatal felelős, és a jövőben is az Oktatási Hivatal feladata lesz az állami ösztöndíjfeltétel teljesülésének a nyilvántartását nyomon követni és azt kezelni. És ennek a szervnek lesz a feladata az is, hogy évente tájékoztassa az állami ösztöndíjas hallgatókat arról, hogy az igénybe vett állami ösztöndíj mekkora összeget tesz ki. Azt gondolom, az megint csak helyes, hogy a hallgatók és a családjuk is szembesüljön azzal a ténnyel, hogy az ő képzésük a közösség költségén mégis mekkora tételt tesz ki. S itt nyilvánvalóan azzal is lehet szembesülni, hogy az egyes képzési területeknél mekkora súlyponti mozgások vannak. Nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy a közgazdászképzés a költségeit tekintve nem ugyanaz, mint az orvosképzés, s még számos példát lehetne összehasonlításként mondani.

(10.20)

Ugyancsak az Oktatási Hivatal feladata lesz majd ezen törvény alapján, hogy a képzés végén, illetve a hallgatói jogviszony megszűnésétől számított 60 napon belül közölje az igénybe vett teljes összeg nagyságát, és utána pedig nyomon kövesse a foglalkoztatási utakat is. Nem lesz egyszerű feladata az Oktatási Hivatalnak, de azt gondolom, meg tud birkózni ezzel a feladattal.

Összességében elmondhatjuk, hogy ezzel a törvénnyel nem kizárólagosan gazdag országoknak képzünk drága pénzen szakembereket, hanem gyakorlatilag azt az elvi lehetőséget adjuk meg, anélkül hogy bármilyen egyéb jogszabályi, alapelvi előírásokat megsértenénk, hogy a hazai forrásokból képzett, felsőoktatásban tanult szakemberek a magyar társadalom és a magyar gazdaság javára is kamatoztathassák tudásukat, hiszen erre vonatkoznak ezek a bizonyos előírások. Természetesen ez a társadalmi igazságosság gondolatához is szorosan kötődik.

Lényegében egy klasszikus tanulmányi szerződési elv analógiája érvényesül e tekintetben. Ameddig kapja valaki az állami ösztöndíjat, annyi ideig várható el tőle, hogy a közösség javára is fordítson ebből a tudásból. Összhangban van az Európai Unió alapelveivel, a szabad munkaerő-áramlás jogával. Úgyhogy azt gondolom, hogy az a tárgyalássorozat, amely természetesen nem volt könnyű, nem volt rövid sem, megérte a ráfordított időt, energiát. Gratulálni tudok az összes résztvevőnek, gratulálni tudok az államtitkárságnak, és abban reménykedem és bízom, hogy különösebben nagy viták nélkül ezt a törvényt a tisztelt Ház nagy többséggel képes lesz megszavazni, hiszen az érintettek részéről is, mint láttuk, komoly konfliktusok e törvény végére már nem is maradtak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)