Felszólalás adatai

DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Drága Elnök Úr! Az a helyzet, hogy 9:9 arányban döntöttünk tegnap. Az én matematikai képességeim szerények ahhoz, hogy eldöntsem, 9:9 esetén melyik a többség, melyik a kisebbség. Volt egy olyan lehetőség, hogy egyik szememmel a többségét, a másikkal a kisebbségét követve nyomon mind a kettőt elmondom, de úgy tudom, ez változott. Én tehát az vagyok, aminek ön nevez, akár a többség, akár a kisebbség. (Derültség.)

ELNÖK: Akkor Donáth László képviselő úrnak nevezem önt. Hallgatjuk.

DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Hálásan megköszönöm, elnök úr, a szót és a lehetőséget.

Tekintettel arra, hogy ez a látszólag rövid terjedelmű és egészen szakkérdéseket, jogi, közigazgatási kérdéseket érintő törvény mégiscsak inspirálólag hat olyan emberre, mint ami magam is vagyok, aki az anyakönyvvel való bánás határán mozog, tekintettel arra, hogy mint evangélikus lelkésznek, kötelességem az anyakönyveket - amelyek az egyházközségemnél vannak - megőrizni, azoknak rendben történő kitöltésére odafigyelni, illetve időről időre annak, aki azt kéri, meghatározott feltételek között közrebocsátani. Számomra azért vált érdekessé ez a törvény, mert ez pontosan ugyanezt rendeli el.

Természetesen a magam véleménye megfogalmazásakor az említett tegnapi emberi jogi bizottsági ülésen az adott különös jelentőséget, hogy bizony az anyakönyv mint dokumentum, rendkívül fontos, ennek a tisztességes kezelése és őrzése nem lehet esetlegessé téve. Magyarul: az, ami a törvényjavaslatban megfogalmaztatik, hogy adott esetben külső helyszínre, nem a polgármesteri hivatal vagy az anyakönyvi hivatal helyiségébe, hanem más helyiségbe elszállíttassék, és ott a pár kérésére igénybe vétessék, ez némi aggodalmat vált ki belőlem, hiszen az ördög soha nem alszik, az anyakönyvre vigyázni kell.

A magam véleménye megfogalmazásakor természetesen ennél súlyosabb eset is előkerült, tekintettel arra, hogy az anyakönyvezés mint rendkívül fontos történet, ami akár az állampolgár életében, akár adott esetben valamely egyházi közösséghez tartozó életében születés, halál kapcsán merül fel, úgy látom, jó pár olyan dolog, elsősorban a határidő, az anyakönyvi dokumentum elkészítése vagy kiállítása nagyobb figyelmet igényelne, mint adott esetben az itt, e törvényjavaslatban felvetett megfelelő szállítás kérdése.

Volt még egy szempont, amely megint csak a magam tisztes foglalkozása és a beterjesztett törvényjavaslat lényegét érinti, az pediglen az ünnepélyesség szavához kapcsolódik. Tekintettel arra, hogy a törvény a tényt rögzíti, mármint hogy két ember megfelelő feltételek között hogyan köthet házasságot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot, adott esetben azt a tényt, amely a másik ember halálához, eltemettetéséhez és egyébhez kapcsolódik, mindenfajta ünnepélyességet fölöslegesnek tartok, az ünnepélyesség magánemberi kategória, esetleg - ahogyan azt tegnap megfogalmaztam - valamely szakrális közösség sajátossága. Más az ünnepélyessége egy zsidó rítusú szertartásnak és más egy római katolikusnak.

(16.20)

Nem lehet az ünnepélyesség a külső helyszínen tartott anyakönyvezés elengedhetetlen feltétele, különösen akkor, ha meg sem lehet határozni, hogy az miben áll.

Természetesen ettől a törvényjavaslat egyéb részei szükségesek, fontosak, magam is azok közé tartoztam tehát - még egyszer mondom, nem tudom, hogy kisebbségként vagy többségként -, akik ezt általános vitára alkalmasnak, illetve az ebben javasolt változtatásokat a magyar állampolgárok számára szükségesnek, mihamarább bekövetkeztetőnek tartották.

Elnök úr, köszönöm a figyelmet.