Felszólalás adatai

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy megszakítom ezt a remek kétperces csatát; talán amíg elmondom, addig gyűjtsenek erőt, és utána újult erővel lehet kezdeni. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Engedjék meg, hogy először néhány mondatban reagáljak a költségvetést érintő ellenzéki bírálatokra.

Az ellenzék természetes jogának tartom, hogy bírálja a mindenkori kormány által benyújtott költségvetési javaslatot, feltéve, hogy ezt korrekt módon, a jobbítás szándékával teszi. Van azonban e bírálatokban két olyan tényező, amely azok hitelességét gyengíti, illetve inkább csak politikai kampányfogásként értelmezhető. Az egyik ilyen tényező: az ellenzéki képviselők is jól tudják, hogy az elosztható források szűkösek és végesek. Könnyűszerrel, de még mindig nem könnyelműen el lehetne osztani a jelenleg rendelkezésre álló összeg másfél-kétszeresét is. Reméljük, hogy egyszer ez is eljön, ezt is megérjük, bár nem én személyesen, azt nem remélem, hanem az ország - csakhogy annyi van, amennyi.

Ha azt is hallanánk néha ellenzéki oldalról, hogy a tervezett elosztásban mit tart az ellenzék jónak, általa is támogatandónak, akkor az élesebb kritikát is el lehetne fogadni. Ha azonban csak azt halljuk, hogy minden rossz vagy majdnem minden, azzal egyszerűen nincs mit kezdeni.

A másik ilyen tényezőt szeretném egy irodalmi példával megvilágítani. Móricz Zsigmond Erdély című regényének egyik főhőse, a talán legnagyobb országépítő erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor mondja az uralkodó felelősségéről: "A fejedelem nem álmodhat olyan álmot, amilyet akar, csak olyat, amilyet lehet, sőt, amilyet kell." Ebben a mondatban benne van ellenzékiség és kormánypártiság legfontosabb különbsége. Az ellenzék elképzelhet bármilyen költségvetést, sőt hevenyészett alternatív költségvetést is benyújthat, a felelősség azonban ettől nem válik alternatívvá. A költségvetés egyensúlyáért, az ország, a gazdaság további folyamatos előrehaladásáért a mindenkori kormányzati oldal felel.

Azért hoztam fel ezt az irodalmi példát, mert önök, amikor 1994-98 között jelentősen megnyirbálták az oktatási, szociális, általában jóléti kiadásokat, ilyen kényszerítő körülményekre hivatkoztak. Elfogadom, Hargitai úr is emlegette, hogy esetleg ez bizonyos szempontból szükségszerű volt. Nos, ezek a kényszerítő körülmények, determinációk mára sem szűntek meg, legfeljebb némiképp enyhültek. Az igazi kérdés tehát az, jól használja-e fel a jelenlegi kormány a gazdasági fejlődés adta valamivel nagyobb mozgásteret, hogy úgy növelje az 1994-98 között elszegényített jóléti területek támogatását, hogy közben ne veszélyeztesse a jövőt, hogy ne állhasson elő soha olyan helyzet, amelynek következtében újra megszorító intézkedésekre kell sort keríteni - önök szerint nem, szerintünk igen.

A jóléti kiadások reálértékben szinte kivétel nélkül nőnek. Ezt támadni olyan ellenzéki pártok részéről, amelyeknek kormányzása idején ezeken a területeken folyamatos volt a csökkenés, vagy bizonyos intézmények, például a gyed nem is létezett, felesleges erőlködés. A számok önmagukért beszélnek.

Csak egy-két példa az oktatás területéről. Az oktatáshoz kapcsolódó normatívák átlagos növekedése 22,5 százalék. Az esélyegyenlőség javításában kulcsszerepet játszó kollégiumok normatívája 28,4 százalékkal emelkedik. A jövő évtől 192 millió forinttal működni fog a nemzeti kollégiumi alapítvány szakmai munkájuk segítésére. A tankönyvek áfája 2000-től megszűnik, egyidejűleg a tanulók tankönyvvásárlási támogatása 25 százalékkal nő. Nem fog ez különösebben segíteni a tanulók tankönyvvásárlásában, illetve a rászorultabbaknak? Az 1100 fő alatti lélekszámú kistelepülések óvodai és alsó tagozatos általános iskolai ellátásának támogatása 110 százalékkal nő. Sorolhatnám még a példákat, és nem csak az oktatás területéről.

Nos, kedves ellenzéki képviselőtársaim, önök azt mondják erre, kevés - miért nem több, nagyobb a támogatás? Ha ez kevés, miért nem tettek önök ehhez a kevéshez az előző ciklus négy éve alatt semmit? Hisz tudjuk, elvettek belőle!

Mi sem állítjuk, hogy ez elég. Reményeink szerint ezek a támogatások a kormányzás további éveiben is stabilan, reálértékben is nőni fognak, miközben megmarad a költségvetés egyensúlya, elfogadható szinten marad az államháztartás hiánya, és a gazdaság is megkapja azt a támogatást, mely fokozhatja teljesítményét, s amely növekvő teljesítmény így a jóléti szférára újra pozitívan hat vissza.

Tisztelt Ház! A kormány jóléti politikája családközpontú, a családokat kívánja jobb helyzetbe hozni, nemcsak a közvetlen családi támogatások révén, de a lakásépítés segítése, az iskoláztatás terheinek csökkentése és a munkahelyteremtés eszközeivel egyaránt. Önök erre is nemet mondanak, amikor nem szavazzák meg a költségvetést.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)