Felszólalás adatai
234. ülésnap (2005.06.07.), 189. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Tóth Sándor (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:54 |
Felszólalások: Előző 189 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel már a bizottsági előadóktól nagyon sok mindent hallottunk, csak nagyon röviden szeretnék hozzászólni ehhez a témakörhöz.
Azt hiszem, hogy amikor a 2003. év végén megalkottuk a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvényt, akkor nagyon helyes irányba mozdultunk el, hiszen olyan infrastrukturális hiányosságot próbáltunk és próbálunk rövid idő alatt bepótolni, ennek az elmaradottságnak a pótlására törekedni, ami mindenképpen nagyon fontos közérdek.
(20.50)
Ez a törvény akkor három forrást jelölt meg a gyorsforgalmi úthálózat finanszírozására - állami forrásokat, uniós forrásokat és a magántőke bevonására alapuló forrásokat -, ugyanakkor még akkor nem tudtuk pontosan, hogy milyen formában is történik ez. Erre lett kidolgozva a public private partnership konstrukció, amit közismert néven most PPP-nek nevezünk. Hogy ebben a rendszerben ez a finanszírozás létrejöjjön, tehát egészen addig, amíg a PPP-ügylet konkrétan létrejön a magyar állam és valamilyen magánbefektető vagy magánbefektetői csoport között, az autópályák építésének is van egy ütemterve, és tekintettel arra, hogy a forrás a költségvetésben most ezen ütemterv tartására ilyen értelemben nincs betervezve, a PPP-partner az államtól várja ezt a finanszírozást. Addig is, amíg ez az ügylet létrejön, erre az átmeneti időszakra szükséges a Nemzeti Autópálya Rt.-nek az a hitelfelvétele, amelyhez az itt megcélzott költségvetési kezességvállalás is kapcsolódna. Szeretném hangsúlyozni, hogy átmeneti finanszírozásról van szó, hiszen e vagyonelemek átadásával a költségvetés kárt nem szenved.
A szakaszokkal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a Nemzeti Autópálya Rt. technikai okokból csak a második félévben tudja átadni. Hogy ennek a törvényben előírt elszámolási kötelezettségének eleget tegyen, ezért van szükség erre az átmeneti finanszírozásra. Ezt áthidaló piaci hitelekkel, állami garancia mellett, sokkal kedvezőbb kondíciókkal lehet felvenni, és mint mondtam, a forrásbevonások megtérülnek a Nemzeti Autópálya Rt. részére még 2005 vége előtt, amikor ez az áttételezés az Állami Autópálya Kezelő Rt. és a magyar állam között kiegyenlítődik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagyon sok vita forrása szokott lenni a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése, az ahhoz kapcsolódó finanszírozási megoldások és annak költsége, tehát az egységnyi autópálya-szakaszra jutó beruházási összeg mértéke. Mi úgy gondoljuk, hogy a közbeszerzési eljárások és a műszaki tartalom ellenőrzése megoldott, hisszük azt, hogy ez a gyorsítás gazdaságélénkítést fog hozni az országnak, és területfejlesztési szempontból ezek az összegek megtérülnek.
Mindezen indokok mellett mi a törvényjavaslat elfogadását a szocialista frakció nevében támogatjuk.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Felszólalások: Előző 189 Következő Ülésnap adatai