Felszólalás adatai

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm először is azt, hogy az iránnyal, a szándékkal és a szándék mögötti célkitűzéssel kapcsolatban sehonnan nem lehetett azt hallani, hogy ez így nem jó, magyarán e tekintetben mégiscsak komoly konszenzus övezi, és ebből a szempontból azt hiszem, hogy az elmozdulás mégiscsak fontos és helyénvaló volt.

Természetesen számos észrevétel elhangzott, nagy része indokolt, vagy pedig olyan, ami, ha úgy tetszik, figyelmetlenség. Azt vetette fel Szávay képviselő úr, hogy szerinte kapkodás előzte meg a törvényjavaslatot. És lehet ugyan ilyen érzet bárkiben, hiszen ez a szubjektív joga megadatik minden képviselőnek, csak szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra - sokan ezt itt tudják is -, hogy ezt a javaslatot a Fidesz az elmúlt három évben újra és újra napirendre akarta tűzni, a parlamentben meg kívánta tárgyalni, és be akartuk vezetni. Tehát ez nem egy most született javaslat - tudom, hogy ön ezt nem tudja, ezért most felvilágosítom -, hanem ez három vagy három és fél éve létező, csak a korábbi MSZP-SZDSZ-es többség ennek a megtárgyalását mindig megakadályozta, és napirendre sem lehetett venni. Tehát gyakorlatilag ez egy kiérlelt javaslat, ha szabad ilyen értelemben mondani ezt, legalábbis az idő szempontjából mindenképpen.

Nos, elhangzott olyan felvetés is, amely arról szól, és itt elég komoly ellentmondások is vannak, hogy az egyik oldalon az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele apropóján mi lenne az intézmények szerepe, megkérdezzük őket, nem kérdezzük, hogy, merre, meddig. Értem az aggályokat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan elhangzott az a felvetés is, hogy és egyébként hozzuk vissza a korábbi felvételit. A korábbi felvételinél a kutya nem kérdezte meg az intézményeket - csak úgy megjegyzem. Hát akkor, ha egyik oldalon ez aggályként jelenik meg, akkor konzekvensen aggályként kell hogy megjelenjen ott is. Ott is. Vagy itt aggodalmaskodunk, és akkor logikailag oda is átvetítjük, vagy ha ott nem probléma, akkor itt sem kell ezen aggályoskodni.

A másik felvetés arról szólt - Endrésik képviselő úr mondta -, hogy a felsőoktatás lesöpörte magáról a felvételit egykoron, Szávay úr pedig azt mondotta, hogy az intézmények szeretnék látni a felvételizőket. Akkor ezek szerint most lesöpörte vagy nem söpörte le? Én bevallom őszintén, hogy ebben már nem tudok így hirtelen kiigazodni, de egy dologban biztos vagyok. Az egyetemeknek és a főiskoláknak a felvételi mint olyan, nem volt különösebben nagy nyűg. Én nem azt mondom, hogy mindenki boldog volt, hogy ezt neki kellett csinálni, de nem volt nyűg. Megcsinálták - hozzátartozott. Megszűnt - azt is tudomásul vették, legfeljebb több lett a szabadideje néhány kollégának. De volt egy negatívuma is természetesen: nem látták azt, hogy kik jönnek az intézményekbe.

Ebből a szempontból azt gondolom, hogy nem ez a kardinális kérdés, hanem az a kardinális kérdés, hogy a bemeneteli oldalon szabunk-e mégiscsak valamiféle magasabb követelményrendszert, sztenderdeket. Ez a kulcskérdés. Azt hiszem, kezelhető az is minden további nélkül, hogy a bemenetelnél hol, mikor, milyen magasra helyezzük a léceket. Különböző szakterületeken természetesen megfelelő mércére szükség van, ezt nem egy sztenderd módon tudjuk megítélni, hogy mondjuk, a biológiánál mi szükségeltetik, a matematikánál, a történelemnél és így tovább. Viszont az olyan kifejezésekkel kapcsolatban, hogy alapszak, ebben igaza van, így nem helyes a használata, mert a felsőoktatási törvény sem így ismeri. Valóban igaza van. Annyira közkeletűvé vált, inkább fogalmazzunk így, hogy az ember nehezen tud szabadulni a köznyelvben rögzült vagy meghonosodott kifejezésektől, és ha akarjuk, ha nem, itt is kísért bennünket. Ezt természetesen korrigálni kell, mert alapképzésről van szó.

Az alapképzés szerepel a felsőoktatási törvényben, viszont a felsőoktatási törvény nem ismer olyan kifejezést, hogy szakirány. Tehát ebből a szempontból egy törvénymódosítás során ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni. A szakirányok kifejezést tehát a törvény nem így ismeri, alapképzést ismer. Ezek a szakirányok és egyebek az intézményeken belüli, az akkreditált képzésekhez kapcsolódó dokumentációkban szerepelnek, azok rendben vannak, nincs vele probléma, de ebből a szempontból ezeket természetesen lehet kezelni, rendeleti szempontból pedig nagyon is egyszerűen lehet kezelni.

Elhangzott az a kérdés is, hogy mennyire sztenderd az érettségi, az emelt szintű érettségi. Ez az a kérdéskör, amivel kapcsolatosan az elején elmondtam, hogy természetesen maga a beterjesztett javaslat nem fogja orvosolni az egész problémakört. Ez egy lépés, amelyet reményeink szerint számos egyéb is fog még követni, akár finanszírozás, akár érettségi, és így tovább, tehát ez egy belépő kérdéskör, de a jelen helyzetben, a jelen helyzetben, és azt kell mondanunk, hogy ha összevetjük a középszintű és az emelt szintű érettségit, az emelt szintű még mindig a sztenderdebb, az összevethetőbb, a jelenlegi. Nem azt mondom, hogy ez rendjén van, de ha el akarunk indulni, akkor legalább valami kapaszkodókat és szilárd pontokat keressünk magunk számára. Ezt természetesen át kell tekinteni, és azt is meg kell nézni természetesen, hogy az érettségi feladatok összeállításától kezdve sok minden az elmúlt esztendőkben jól alakult-e, vagy ezen hol kell változtatni. Meggyőződésem, hogy kell változtatni, bele is kell nyúlni. Ezek komoly dolgok, és szerteágazóak természetesen. Ez a mostani javaslat nem erre vállalkozott, hogy ezeket mind-mind felölelje, félreértés ne essék, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezekhez hozzá kell nyúlni természetszerűen.

Csak jelezni szeretném, a normatív finanszírozás azért nem olyan szimpla, ahogy Szávay úr mondotta, hogy ez csak és kizárólag a "per főt" veszi alapul, félreértés ne essék, a normatíván belül van oktatási normatíva, van fenntartási és van képzési és kutatási normatíva. Ezek figyelembe veszik mind a tudományos minősítéseket, mind az infrastrukturális helyzetet, sok mindent. De van, amit nem tudnak figyelembe venni, ez igaz. Nem tudja figyelembe venni, nem tudja kezelni a kis hallgatói létszámú, ám akkreditációs szempontból mégiscsak komoly tudományos értéket képviselő és létszámot is jelentő, ha úgy tetszik, kis szakok problémáját. Ez komoly tehertétel, világos; és nem tudja kezelni a konjunktúra vagy dekonjunktúra kérdését, hogy hol, mikor, mekkora érdeklődés mutatkozik, mármint ezt sem tudja kezelni. Világos! Tehát ezeket látjuk, ezért kell rajta majd módosítani a későbbiekben, én ezt nem vitatom, hozzá kell nyúlni - tény és való. (Taps a Jobbik soraiból.)

Hogy milyen irányokban és hogyan lehet elmozdulni, ez sem lesz egy egyszerű műfaj. Nem ezen és a most benyújtott javaslat során szükségeltetik ezt megtenni; ahogyan azzal a kérdéssel is egyetérthetünk, azt hiszem, hogy meg kell nézni, hogy azok a lépések, amelyek - ahogy Hiller képviselő úr fogalmazott - a minőség irányában történő elmozdulások voltak, mindegyik beváltotta-e a hozzá fűzött reményt. Az egyik ilyen komoly kérdés valóban az, hogy mondjuk, a Bologna típusú képzési szerkezet minden területen beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Ezt már most lehet látni, viszonylag rövid idő elteltével, mert az első három év a BA-képzésből már kifutott - látszik, hogy a pedagógusképzésnél nagyon komoly problémák vannak. Ez már most látszik. Nagyon komoly gondok vannak. Lényegében azt is mondhatjuk, hogy sok területen már most pedagógushiány tapasztalható. Tehát ezzel majd valamit kezdenünk kell. De az kétségtelenül igaz, hogy a másik oldalon pedig volt komoly infrastrukturális fejlesztés a felsőoktatási szektorban, hogy ha az elmúlt 15-20 évre visszatekintünk.

(19.30)

Tehát a kép nem fekete és nem fehér, hanem ilyen és olyan, és nagyon sokszínű, ahol hozzá kell nyúlni a rendszerhez, mert javítanivaló van, ott természetesen ezt meg kell cselekedni.

Én azt hiszem, hogy az érettségi magasabb szintjének a megkövetelése nem lehet egy olyan kérdés, hogy a diáknak hamar kell döntést hozni, hogy akar-e továbbtanulni vagy nem. Ezt elég furcsa megközelítésnek tartom, már elnézést, volt egy ilyen felvetés. Aki elmegy középiskolába diákként, főleg olyan középiskolába, ahol a kimenetnél lehet tudni, hogy érettségit ad, tehát szakmát nem feltétlenül, de érettségit igen, mondjuk egy gimnázium abszolút ilyen, ott az a gyerek vagy a szülei, amikor már a középiskolába belép, egy dologban biztosak, hogy csak a középiskolai végzettségével úgysem tud mit kezdeni, tehát tovább kell mennie. Ebből a szempontból ezt nem igazán látom megalapozottnak, legfeljebb ott lehet a kérdés, hogy milyen irányba menjen, most nagyon leegyszerűsítve reál vagy humán, vagy mit kezdjen magával, ezt elismerem, de egyéni felelősséget, már bocsásson meg a világ, mind a szülők, mind a gyerekek esetében azért ruházzunk már a családokra is, mert ha minden felelősséget le akarnánk venni a családról, az elég furcsán tűnne, és nem is tudom, hová jutnánk.

Ez egy kicsit az a logika, amit volt szerencsém hallani Hunyady professzor úrtól, aki a Bologna típusú képzéshez kapcsolta a pedagógusképzés rendszerét, és azt mondta, hogy azért teszik a mesterképzési szintre a pedagógusképzést, hogy legyen ideje eldönteni a hallgatónak, hogy akar-e pedagógus lenni vagy sem. Amikor megkérdeztem tőle, hogy akkor az orvosok esetében ez a hároméves korábbi döntés nem problémás-e, nem érzi-e, hogy személyiségfejlődés szempontjából hátrányban lennének, akkor erre nincs jó válasz. Tehát én is azt gondolom, hogy a családoknak, gyerekeknek, szülőknek van azért felelőssége, hogy milyen irányokba, hogy mennek el, ezt nem lehet levenni a vállukról, az az érzésem.

Fel tud-e készíteni a közoktatás az emelt szintű érettségire? Ez egy olyan kérdés, amivel valóban kell foglalkozni. Tény és való, hogy nem lehet az soha egy cél, hogy magántanárok irányába mozduljanak el családok, ez nem jó, ezt biztos, hogy meg kell tudni oldani, de itt is vannak olyan anomáliák, amik már most láthatóak. Azok a tanárok, akiknek felkészítő feladata van emelt szintű érettségire, az ilyen tanárok esetére például egyáltalán nem automatizmus az, hogy ő maga vizsgáztathasson, mert külön mindenféle tanfolyamokat kell ehhez kapcsolni. Hogy mennyire helyénvaló vagy nem helyénvaló, ezt is végig kell gondolni. Tehát nyilván számos ilyen kérdéskör van.

Én mindenesetre köszönöm szépen az észrevételeket, köszönöm szépen azt, hogy magát a szándékot is és a beterjesztett javaslatot alapvetően pozitív fogadtatás övezte itt a Házban. Bízom benne, hogy a végeredménye is ebből a szempontból megnyugtató lesz, és legalábbis e tekintetben úgy állhatunk majd fel, hogy azt mondtuk, hogy az oktatás színvonala érdekében egységesen, közös akarattal tudott lépni a parlament mindegyik frakciója.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az LMP padsoraiból.)