Felszólalás adatai

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nem könnyű a temetőkről és a temetkezési törvényről vezérszónokként beszélni. Nem könnyű, mert lehetetlen, hogy miközben a gondolatot fogalmazzuk, ne jussanak eszünkbe saját halottjaink, saját gyászunk. De nem könnyű azért sem, mert a jogszabály természeténél fogva száraz keretet ad egy olyan témának, amelyről nehéz érzelemmentesen beszélni. De most mégis ez a dolgunk. Ez a dolgunk, mert törvényalkotóként nekünk kell meghatározni azt a szabályrendszert, ami mindenkinek segít abban, hogy saját halottjának meg tudja adni a végtisztességet, hogy méltóképp tudjon gondoskodni a szeretett eltávozottról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kezdtem ezzel az alapvetéssel a mondókámat, mert a bizottsági véleményeket hallgatva úgy gondolom, hogy ez eddig nem sikerült tökéletesen. Pedig jó lenne, ha legalább ebben a témában képesek lennénk több empátiával és kevesebb indulattal fordulni egymáshoz; ha nem az egymással szemben megfogalmazható vádakat keresnénk, nem azt néznénk, hogy milyen remek mondatokra vevő a bulvár, hanem nyitott fülekkel hallanánk meg az érveket és elgondolkoznánk az ellenérveken. Ha ezt sikerül megtennünk, akkor jól végezzük a ránk szabott feladatot. De ha nem, akkor nem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném leszögezni, hogy egy jó törvényjavaslatról tárgyalunk a mai napon. Nem hibátlanról, de kifejezetten szakszerű, átgondolt, az emberek érdekére összpontosító tervezetet vehettünk ma a kezünkbe. Ettől persze nem kell az ellenzéknek egyetérteni vele, de a szokásos vádak, hogy nem kellően átgondolt, hogy nem volt elég idő a megfontoláshoz, vagy hogy nem volt egyeztetés a társadalmi szereplőkkel, most egész biztosan szóba sem jöhetnek. A törvényjavaslatot sok hónapos előkészítés után, több száz oldalnyi vélemény és javaslat áttanulmányozását követően terjesztette be a kormány a parlamentnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény módosításának egyik legfontosabb eleme az ingyenes temetés alternatívájának megteremtése. De természetesen emellett számos olyan módosítást tartalmaz, amely a temetkezési szolgáltatások színvonalának emelését és azok árának csökkentését szolgálja.

Ha megengedik, tisztelt képviselőtársaim, akkor a legnagyobb vitát kiváltó szociális vagy más néven ingyenes temetés kérdéskörével kezdeném, és hozzászólásom későbbi szakaszában hívnám fel a figyelmet azokra a javaslatokra, amelyek az erősebb szabályozottságot vagy korrektebb szolgáltatói verseny kialakulását és ezáltal a temetkezési költségek csökkentését hivatottak szolgálni.

A legfontosabb, amit le kell szögeznünk, hogy a szociális temetés bevezetése minden családnak jövedelmi viszonytól függetlenül egy ingyenes temetési formát kínál. Lévén, hogy nagyon sok félreértés látott napvilágot az elmúlt hetekben, ezért megismétlem: minden családnak és kínál. Tehát nem a szegényeknek és nem a gazdagoknak, hanem mindenkinek; és nem előír, hanem lehetőséget ad. Úgy hoz valami újat, hogy nem vesz el semmit a korábban meglévő állami és önkormányzati segítségnyújtásból. Nem szűnik meg a köztemetés, és nem szűnik meg a rászorultságtól függően továbbra is adható temetési segély sem. A javaslat tehát a jelenleg is meglévő temetési módok mellé kínál egy új alternatívát, választható módon és ingyenesen.

Ezt azért tartom szükségesnek megerősíteni, mert itt az Országgyűlésben is elhangzott már egy olyan interpelláció, amely a beterjesztett, tehát minden képviselő számára olvasható törvényjavaslat szövegével ellentétben arról beszélt, hogy megszűnik a temetési segély vagy megszűnik a köztemetés. Tegyük egyértelművé: ez nem így van. Ez nem igaz! Minden eddigi forma megmarad, és ezen felül teremtődik meg a teljesen ingyenes temetés lehetősége is.

A szociális temetés az eltemettető kérésére történik. Csak akkor kerülhet rá sor, ha a hozzátartozók kérik. Mindenki szabadon dönt arról, hogy kéri vagy sem. A szociális temetés igénybevétele során a hozzátartozót költség nem terheli, tehát ingyenes. A temetéskor a köztemetőben ingyenes sírhelyet, urnahelyet biztosítanak számára, és ingyen kapja az eltemettető a temetéshez szükséges koporsót vagy urnát és a sírjelet is. Az elhunyt hűtését, szállítását, egészségügyi intézményben történő öltöztetését, kérés esetén a hamvasztását, a hamvak visszaszállítását szintén az államigazgatási szerv fedezi és finanszírozza. Ezek a költségek nem jelennek meg hagyatéki teherként sem, tehát semmilyen módon nem terhelik a hozzátartozókat.

Valóban igaz, hogy a szociális temetés során a hozzátartozóknak a temetés lebonyolításakor személyes közreműködéssel kell gondoskodnia. De amennyiben ezt saját maga nem tudja ellátni, a rokonság, a baráti kör segítségét is igénybe veheti, így a családnak lehetősége nyílik arra, hogy a gyászban összefogjon, és számára megfelelő, méltó temetésről gondoskodjon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen a személyes közreműködés az, ami a legnagyobb vitát váltotta ki, ebből alakult ki a legtöbb félreértés. Legalábbis remélem, hogy az ellenzéki véleményekben félreértésről és nem tudatos ferdítésről van szó. Nézzük hát meg sorban, mit is jelent a személyes közreműködés, van-e ezzel bármilyen probléma! Ha megengedik, akkor tételesen és egyenként cáfolnám azokat a véleményeket, amelyek a bizottsági üléseken és itt most a teremben is ezzel kapcsolatban megjelentek, és amelyek a törvényjavaslatból egyáltalán nem olvashatók ki.

Személyes közreműködést jelent például, hogy az eltemettető maga gondoskodik a búcsúztatásról. Baj ez? Gond van ezzel? Miért lenne?

(11.00)

Ma is számtalan temetésen a barátok, kollégák, ismerősök, rokonok búcsúzatják az elhunytat, és bizony, általában sokkal meghittebbek, bensőségesebbek az ily módon elhangzó szavak, mint a személytelen, fizetett hivatásos polgári szónokok begyakorolt mondatai. Gátolja-e a személyes szervezés a felekezet szerinti temetés lebonyolítását? Nem. A búcsúztatásról való gondoskodás semmilyen módon nem zárja ki az egyházi szertartás megtartását, sőt. Szintén személyes közreműködés, hogy a temetőben az eltemettető maga gondoskodik a koporsó sírhoz viteléről. Baj ez? Miért lenne?

Képviselőtársaim, a koporsó vivése nem teher, nem kényszer a barátok számára, hanem a legnagyobb megtiszteltetés. Koporsóvivőnek lenni megbecsülés. A legszebb hagyományainkat eleveníti fel. Az elhunyt iránti személyes tisztelet egyik kifejezője, nemcsak képletesen, hanem fizikai valóságában is, hogy utolsó útjára kísérem, viszem a koporsóját vagy urnáját, és én bocsátom végső nyughelyére. Ez tisztelet, nem teher, tisztelt képviselőtársaim.

A harmadik kritika e körben az elhunyt öltöztetését mint személyes közreműködést érte. Őszintén bevallom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezzel a kritikával nemcsak nem értek egyet, de erősen meg is döbbentem rajta, hiszen ez gyakorlatilag csak az öregkori békés elmúláskor lenne a család feladata, a kórházban elhunytak vagy a kórházban boncolásra szállított halottak esetén ez szóba se kerül. Ebben az esetben teljesen egyértelműen a kórház köteles ingyenesen gondoskodni a halott öltöztetéséről, temetésre történő előkészítéséről. Ami a kritikában számomra a megdöbbentő volt, az az, hogy éppen azt bírálta, ami a legtermészetesebb, ami az ember lelkéből fakad. Ki az, aki idős hozzátartozóját nem megmosdatva, nem ünnepi ruhába öltöztetve adja át a temetkezési szolgáltatónak, majd viszi el a halottasházba? El tudják képzelni, képviselőtársaim, hogy ugyanaz az ember, aki hónapokon keresztül áldozatkészen ápolta beteg édesanyját vagy édesapját, aki naponta többször mosdatta, öltöztette, aki minden percben gondját viselte, aki minden szeretetét felé fordította, éppen az az ember, az a leány vagy fiú az édesanyja utolsó útja előtt nem tenné ezt meg? Ugye, ezt önök sem gondolják komolyan, tisztelt képviselőtársaim.

A negyedik kritika a szociális parcellát érte. Az ellenérveket nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy majd gondozatlan, elhanyagolt sírhelyekbe fognak kerülni a szegény emberek. Volt, aki egyenesen szégyenparcelláról beszélt. Meggyőződésem, hogy ez az ellenvetés nemcsak teljesen alaptalan, de bántó is a szegényekkel szemben. Én sokkal többre tartom a magyarokat annál, mint hogy a szegénységet szégyennek tartsák. A temető üzemeltetője nem tehet különbséget a szociális és egyéb parcellák között. Amit a temető egész területén biztosítania kell, azt a szociális parcellában is meg kell tennie. A sír gondozottsága pedig, tisztelt képviselőtársaim, mindig a családon múlt, nemcsak a szociális parcellában, hanem mindegyik sírhelyen. Kérem az ellenzéki képviselőtársaimat, ne bélyegezzék meg a szegény embereket azzal, hogy ők ne akarnának vagy nem lennének képesek elhunyt szeretteik sírját legalább olyan tisztességgel gondozni, mint akik gazdagabbak, mert sajnos az önök bírálata erről szól. Én elhiszem, hogy nem ezt akarták mondani, én elhiszem, hogy nem gondolták végig, és hogy nem bántó szándékkal mondták, amit mondtak, de nagyon kérem önöket, értékeljék át a mondandójukat.

Az pedig nyilvánvaló, hogy a temető egész területére kiterjeszteni a szociális temetést, a családi közreműködés lehetőségét képtelenség. A magyar temetők elöregedtek, ugyanabba a sírban bizony háromszor-négyszer-ötször is temettek már, és a jogi értelemben vett porladási idő nem jelent valódi porladást. Annak senkit nem szabad kitenni, akinek nem ez a szakmája, nem ez a hivatása, hogy csontmaradványok között kelljen kiásnia elhunyt családtagja sírját. Ezért van szükség a szociális parcellára, és nem azért, amit az ellenzéki képviselőtársaim állítanak.

A személyes közreműködés mértéke a hozzátartozó választásától is függ. Amennyiben hamvasztásos temetés mellett dönt, az urna búcsúztatása, elhelyezése sem közegészségügyi, sem fizikai megterhelést nem jelent, mégis megadja a lehetőségét, hogy a hozzátartozók kegyelettel eltemethessék hozzátartozójukat.

A legfontosabbat még egyszer kiemelném: az ingyenes, az eltemettető közreműködésével végzett temetésre csak abban az esetben kerül sor, ha a család ezt kéri. Semmiféle kényszer erre nézve nincs, anyagi természetű sem. Hiszen a köztemetés egyébként bevált, de személytelen rendszere a továbbiakban is működni fog, azt bárki igénybe veheti, akinek nincs módja elhunyt hozzátartozóját eltemettetni. Ne beszéljen tehát senki bármiféle kényszerről, hiszen ez csak egy lehetőség - egy lehetőség, amire igény van. Ha valaki ezt nem választja, és mint eddig, a köztemetés intézményéhez fordul, azt ugyanúgy szabadon megteheti.

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy személyes példával támasszam alá a családi közreműködéssel megvalósítandó ingyenes temetés fontosságát. Tavaly meghalt egy barátom édesanyja. A barátom egy egyszerű ember, kőműves. Hol van munkája, hol nincs. Találkoztam vele azon a napon, amikor az édesanyja meghalt, természetesen a temetést intézte. Beszélgettünk, próbáltam segíteni. Megemlítettem a köztemetést. Azt nem mondom, hogy megharagudott rám, de fölháborodott, és azt mondta, hogy ha mindenét el kell adnia, akkor is ő fogja eltemetni az édesanyját és nem az önkormányzat. Gondoljanak bele, képviselőtársaim, ha már tavaly működik ez a rendszer, ha már tavaly lehetőség van az ingyenes temetésre, mit választott volna. Mekkora segítség lett volna ez neki! Mert, tudják, szegény, de tisztességes. Mert, tudják, van két erős karja, vannak barátai, van benne érzés, csak pénze volt kevés. Rajta és, azt gondolom, még nagyon sok sorstársán segíteni fog ez a törvényjavaslat abban, hogy kegyelettel, jóval nagyobb tisztelettel, mint a köztemetéssel, el tudja temetni a hozzátartozóját, meg azoknak is segíteni fog, akik sajnos elég nagy számban, részben a pénztelenség okán, eddig hazavitték az urnát.

Távol álljon tőlem, hogy azt gondoljam, hogy ennek csak anyagi természetű okai voltak. Nyilván sokan nem tudták máshogy feldolgozni a gyászt. Nem is gondolom, hogy ezt a rendszert meg kellene tiltani, de nem hallgathatjuk el, hogy sokan bizony azért vitték haza az urnát, mert egész egyszerűen nem volt arra pénzük, hogy a temetőben helyezzék el, és mégsem akarták a személytelen köztemetést választani. Én azt gondolom, nekik is segíteni fog, rajtuk is segíteni fog, és megszüntet számtalan olyan dolgot, amelyről nem szívesen beszél az ember, de nem tehetjük meg mi, törvényalkotók, hogy ne is említsük meg.

Mindannyian tudjuk, hogy az urnahazavitel kapcsán milyen szörnyű dolgok történtek. Emlékszünk talán a lomtalanításkor előkerült urnákra, a szeméttelepen megtalált urnákra, a folyóból vagy éppen a Balatonból előkerült urnákra, vagy emlékezhetünk perek tucatjaira, például arra, amikor két gyermeknek a bírósághoz kellett fordulnia azért, hogy látogathassák az édesapjuk urnáját, mert édesapjuk urnáját a temetőből hazavitte a második felesége, és olyan ügyekre, amelyek abszolút nem a bíróságra valók, hiszen a szeretetről, a gyászról, az emlékezésről szólnak, mégis a bírósághoz kellett fordulni. Én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy rajtuk is segíteni fog a szociális temetés, és segíteni fog az a szabályozás is, amely az urna temetőn kívüli elhelyezésére vonatkozik.

Ugyanakkor azt el kell mondanom, hogy itt vitám van a kormánnyal, vitám van a törvényjavaslattal. Nem lényeges, nem számottevő, de azt gondolom, hogy bár meg kell teremteni az urnanyilvántartás lehetőségét, sőt elő kell azt írni, de nem a hamvasztóüzemeket tartom erre célszerűnek, hanem azt a köztemetőt, amely az elhunyt lakóhelye szerint illetékes. Ugyanabba a temetőkönyvbe célszerű, azt gondolom, bevezetni a hazavitt urnát, a temetőn kívül elhelyezett urnát is, mint az összes többit, és így meg lehet teremteni egy egységes rendezést.

(11.10)

Egyértelműen támogatom azt a szigorítást, ami a kórházak kétszáz méteres körzetében megtiltja a temetésfelvételi irodák működését. Meggyőződésem, hogy ha a temetkezési vállalkozók a törvény betűit nem is, de szellemét mindenképpen sértették, amikor a kórház közvetlen közelében, legtöbbször a bejárat mellett vagy azzal szemben nyitottak ilyen irodát azt követően, hogy az 1999-ben elfogadott törvény a kórházakban megtiltotta azt. Csak gondoljanak bele, képviselőtársaim, hogyan érezheti magát az, aki mindennap rettegve megy be a kórházba, mondjuk, nagybeteg kisfiához, minden éjszaka kéri az Istent, hogy gyógyítsa meg a gyermekét, reggel pedig a buszról leszállva az egymás mellett tülekedő temetkezési vállalkozók ízléstelenül csalogató irodájával találja magát szemben. Ezt a helyzetet alapjaiban kell megváltoztatni, tisztelt képviselőtársaim. Arról nem is beszélve, hogy ez a helyzet a táptalaja a szolgáltatóválasztás törvényileg tiltott befolyásolásának, ami nemcsak bűncselekmény, de bizony drágítja is a temetkezés költségeit, csak éppen erről a szegény gyászoló nem tud.

Ugyancsak a költségek csökkentése irányába mutat, ezért egyértelműen támogatandó az a javaslat is, amely a hamvasztóüzemek árképzésére vonatkozik. Ugyancsak költségcsökkentő hatása van a temetőüzemeltetők által kizárólagosan végezhető tevékenységek bővítésének, pontosabban annak az életszerűtlen és nagyon drága helyzetnek, hogy egy temetés kapcsán két temetkezési szolgáltató is teljes létszámmal vett részt a temetésen, és bizony a számlát többnyire a megtévesztett családnak kellett állnia. Azt gondolom, ezt is rendezi a törvényjavaslat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszasan tudnék még beszélni, de zárszóként egyetlenegy dologra kérem önöket. Én nem bántottam senkit. Tegyék meg azt, hogy önök végiggondolják mindazt, ami elhangzott. Ne azt érezzék, hogy a kormányt kell ebben az ügyben bántaniuk. Gondolják végig, hogy segítséget adunk-e az embereknek. Én nyitott füllel fogom hallgatni a kritikájukat, de önök tegyék meg most azt, hogy ne a politikai haszonszerzés, ne a vádaskodás, ne a bulvár vezesse önöket, hanem tényleg az a kegyelet és gyász, amely egy ilyen törvény tárgyalásakor át kell hogy hassa a lelkeket.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)