A felszólalás szövege:

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon az önkormányzati rendszer működik. Az önkormányzatok a kötelező feladataikat ellátják különböző tárgyi feltételekkel, különböző személyi feltételekkel ugyan, a feladatok és a finanszírozás időnkénti aszinkronitásával, nem kevés önkormányzat önhikis támogatás igénybevételével, de a rendszer működik.

Ennek a törvényjavaslatnak alapvetően az a célja, hogy egy hatékonyabban működő önkormányzati rendszer működjék Magyarországon. Többféle hatás váltja ki ennek szükségszerűségét, részben az, hogy a Magyar Köztársaság - az európai uniós tagságából eredően és az európai uniós tagságból eredő hatásoknak köszönhetően - azon a ponton áll, hogy a régiókat alkalmassá teheti arra, hogy az államszervezet önálló, alkotmányos jogállással rendelkező színterévé váljanak; a másik eleme, amelyről miniszter úr is szólt, a települési önkormányzatok működése eredményesebbé tételének biztosítása.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy amennyiben a kötelező társulási feladatok ellátása a törvény által biztosított, ez csorbítani fogja a helyi önkormányzatok önállóságát. Természetesen ez nem következik a törvényjavaslatból, mert a társulások továbbra sem válnának az önkormányzatok önálló színtereivé. Éppen ezért a bizottság úgy gondolja, hogy a helyi önkormányzás joga változatlanul a települési polgárokat illeti meg.

A másik nagyon lényeges elem, hogy a javaslat lehetővé teszi a régió elismerését és vele együtt természetesen a megyei önkormányzatok megszüntetését.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot 10 igen szavazattal, 2 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többségi véleménye szerint ez a törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt arra, hogy a korábban megkezdett közigazgatási reform következő lépéseit tegye meg, azért, hogy valóban erős területi önkormányzatok jöjjenek létre, olyan választott regionális önkormányzatok, amelyek feladatokkal, tényleges hatáskörökkel és - nem mellékesen - önálló vagyonnal rendelkeznek.

Ez a törvényjavaslat keretszabályokat állapít meg, és majd az ágazati törvények lesznek hivatottak arra, hogy a részletszabályokat kibontsák. A törvényjavaslat fontos eleme a kistérségi rendszer továbbépítése. Úgy gondoljuk, ma már nem igazán vitatható, hogy a kistérségi társulások léte szakmailag is, társadalmilag is elfogadott elem. A bizottságunk tagjainak többsége a továbblépés lehetséges útjának ítélte meg többek között azt, hogy a többcélú kistérségi tanács testületének egyhangú véleménye alapján bizonyos feladatok ellátásába bevonhatóak legyenek azok a települések is, amelyek csak ösztönző hatásra képesek erre.

Ami pedig a körjegyzőségeket illeti, valamennyien tudhattunk arról, hogy a kistelepülések több esetben szembesültek azzal, hogy nem tudták megfelelő végzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakemberrel működtetni hivatalukat. A forráshiányos állapot mellett az is tény, hogy sok esetben a település költségvetésének szinte meghatározó hányadát jelenti a hivatali dolgozók, illetve a jegyző illetményének költsége.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslatot az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 10 igen szavazattal, 9 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm szépen.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot megvitatta, ahhoz az általános vitát előkészítő ajánlását június 19-én az Országgyűlés elnökének benyújtotta.

A bizottság feladat- és hatáskörét érintően több kérdés hangzott el, számos képviselő fogalmazta meg véleményét. A legtöbb hozzászólás a törvényjavaslat által 2007. év végi hatállyal megszüntetni kívánt közalapítványokkal kapcsolatban volt. A bizottság többségi véleményének képviselője részéről elhangzott, hogy a közalapítványok megszüntetésére irányuló javaslatot egy hosszú előkészítő folyamat előzte meg. Korábban a bizottságunk is, a társadalmi szervezetek bizottsága is, az Állami Számvevőszék is kifogást emelt a közalapítványok működésével kapcsolatban, többnyire azért, hogy a közalapítványok létrehozásakor kitűzött eredeti jogalkotói célt és szándékot ez a szervezettípus nem kellőképpen valósította meg.

A most általános vita előtt álló törvényjavaslat alapcéljával, hogy az államháztartási reform következtében a közpénzek felhasználása hatékonyabbá és követhetőbbé váljon, a bizottságunk többsége egyetértett, mint ahogyan a másik jelentős módosítással is, hogy az államháztartási hiány tartása miatt a szakminiszternek negyedévente be kell számolnia a kormánynak tárcája költségvetési helyzetéről.

A bizottságunk többsége egyetértett azzal, hogy eddig a felsőoktatási intézmények pozitív diszkriminációban részesültek abban a tekintetben, hogy saját vagyonukból szabadon hozhattak létre gazdálkodó szervezeteket a kormány engedélye nélkül. Tekintettel arra, hogy a felsőoktatási intézmények saját bevétele részben állami forrásból, például a Munkaerő-piaci Alapból vagy európai uniós forrásból származik, ezért bizottságunk többségének véleménye szerint ez a pozitív diszkrimináció egyáltalán nem indokolt. Egyetértünk azzal, hogy a továbbiakban ezen intézményeknek a gazdasági szervezetek létrehozásakor a kormány engedélyét kell kérniük.

A bizottságunk és az előterjesztő képviselője is egyetértett az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeinek képviselője véleményével, amely szerint a törvényjavaslat közelről érinti az országos és a helyi kisebbségi önkormányzatokat is. Azzal is egyetértett, hogy a gyakorlati élet sokkal bonyolultabb helyzeteket teremt, mint a törvényjavaslat 1. § (3) bekezdésében megfogalmazott kivételek. Amennyiben a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke a kivételeket bővíteni szeretné, módosító javaslat formájában azt kezdeményezheti, és a kormány ezt meg fogja fontolni.

A bizottság ülésén kérdés hangzott el arra vonatkozóan, hogy volt-e egyeztetés az adatvédelmi biztossal. Mivel a bizottsághoz az ülést követően jutott el az adatvédelmi biztos írásbeli véleménye és az is, hogy szövegszerű módosító javaslatot is kezdeményez, bizottságunk erre a részletes vitában visszatér.

Az előterjesztett törvényjavaslatot bizottságunk 10 igen szavazattal, 9 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A gázszámla bűvös szó. Elég egy szikra, és máris utat tör magának az indulat, legyen szó akár a megváltozott gázár-kompenzációs rendszerről, a nagycsaládosoknak és a rászorulók különféle rétegeinek adott, vagy az ugyan blokkszerűen mindenkinek járó, de folyamatosan csökkenő támogatásokról, meg persze arról, hogy a gázárakat Magyarországon is a világpiaci árak határozzák meg.

Higgadtabb pillanatokban azonban eszünkbe juthat a gázszámláról más is. Többek között - ahogyan választókerületemben, Dombóváron és másutt is - a távfűtött lakások nagy részében a mai napig nincs egyéni mérőeszköz, emiatt aztán az ott lakók nyugodt szívvel szórhatják az energiát, attól sem kevesebb, sem több nem lesz a költségük. Vagy az, hogy a nyílászáró-korszerűsítési program pénzügyi kerete szűkös, a támogatást igénylő lap meg olyan bonyolult, hogy az átlagos türelmű ember neki sem fog a kitöltésének; vagy éppen az, hogy a környezetbarát energiával kapcsolatos programok - ilyen a biomassza felhasználása vagy a szélerőművek építése is - inkább csak tervezési fázisban vannak, az építkezések nem akarnak elindulni.

Tisztelt Miniszter Úr! Van-e eszköze az államnak a takarékosság ösztönzésére, vagy fizessenek csak a tékozló szegények? Sokan várják válaszát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nincs, aki vitatná, hogy az ifjúság nevelése az egyik legfontosabb állami és önkormányzati feladat, mint ahogyan azt sem, egy állami tulajdon hasznosítása ennél fontosabb célt nem is szolgálhat. Vagy mégis?

Dombóvár város önkormányzata 1/1 arányú tulajdonnal rendelkezik Balatonfenyvesen, ahol évtizedek óta ifjúsági tábort üzemeltet. E terület folytatásában lévő ingatlan a magyar állam tulajdona és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kezelésében áll. Az ingatlant Dombóvár város önkormányzata évek óta bérli a vízügyi igazgatóságtól, amelyhez hozzátartozik egy engedély nélkül feltöltött tómeder, amelynek fennmaradási terveit Dombóvár készíttette el hat évvel ezelőtt több százezer forintért.

Dombóvár város önkormányzata a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló kormányrendelet alapján az ingatlan ingyenes tulajdonba adását kérelmezte a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól, de Balatonfenyves önkormányzata nem adta hozzájárulását azzal az indokkal, hogy a kért ingatlan kapcsolódik a Balaton-parti sáv rendezési terve leendő kialakításához.

Megítélésem szerint ez a cél nem felel meg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. §-ában a térítésmentes önkormányzati tulajdonba adás feltételéül szabott célkitűzésnek, nevezetesen, a kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok ellátása elősegítésének, a foglalkoztatási, szociális, sport, kulturális és közművelődési, informatikai, kommunikációs, gazdasági és területfejlesztési célkitűzések megvalósításának, a civil szervezetek működése támogatásának, a kistérségi kohézió erősítésének.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára egy korábbi írásbeli kérdésemre adott tájékoztatása szerint a kért ingatlan egy része üdülőterület besorolást kapott, a másik része beépítetlenül megőrzendő part menti sáv, amelynek kialakítását a jogszabály biztosítja a tulajdonostól függetlenül is, akkor is, ha nem Balatonfenyves önkormányzatához kerül a terület. Amennyiben azonban mégis Balatonfenyves tulajdonába kerülne az ingatlan, Dombóvár továbbra is jelentős összegű bérleti díj fizetésére vagy az ingatlan jelentős összegért való megvásárlására kényszerülne, megállapodás hiányában pedig lehetetlenné válna a sportpályák használata és a Balaton megközelítése, így lényegében több száz Tolna megyei táborozó nyaraltatása is.

Dombóvár város önkormányzata az említett ingatlan ingyenes tulajdonba adását annak érdekében kérelmezte, hogy az amúgy sem nyereségesen működtetett tábor fenntartásáért ne kelljen bérleti díjat fizetnie. Célja nem a vagyongyarapítás, hanem továbbra is lehetőség biztosítása sok, elsősorban nehéz szociális helyzetben lévő gyermek és fiatal Balaton melletti táboroztatására. Az ingyenes tulajdonba adásról végső soron a Magyar Köztársaság kormánya dönt.

Napirend utáni felszólalásommal ehhez kívántam választókerületem érdekében érveket felhozni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Mivel a törvényjavaslat nagy részben megegyezik az előző parlamenti ciklusban a kormány által benyújtott, az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvény szövegével, az akkori általános vitában elmondott véleményemet nem kívánom ismételni. De természetesen egyetértek a pontosabb megfogalmazásokkal, az Unió és számos civil szervezet azon kritikájával, hogy az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület törvényi szinten kerüljön rögzítésre.

Ahhoz, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindnyájan egy igazságosabb, emberibb világban élhessünk, igazságosabb és emberibb törvényeket hozhassunk, azt gondolom, elfogadhatjuk Gandhi szavait: "Légy te magad az a változás, amit szeretnél a világban." Amikor az egyenlő bánásmódhoz való jogról az Országgyűlés törvényt alkot, vagy ahogy most teszi, módosít, akkor arra törekszik, hogy világosan meghatározza a jogosultak körét, a jog pontos tartalmát, és megfelelő szabályokat alkot a jog megsértőivel szemben igénybe vehető eszközökről.

A társadalomban meglévő esélykülönbségek megszüntetése ezzel szemben nem elsősorban jogalkotási kérdés, mivelhogy az esélyegyenlőség nem jog, amelynek megsértőjével szemben fel lehet lépni, hanem társadalmi cél, amely konkrét, elsősorban állami programok végrehajtásával érhető el.

(11.50)

A társadalom közös felelőssége az, hogy a meglévő hátrányok az állami és a civil szférát egyaránt megmozgató munkával csökkenthetők legyenek. Az európai uniós felzárkózásnak is feltétele, hogy az állampolgárok, köztük a fogyatékossággal élő emberek számára megteremtődjön az esélyegyenlőség a társadalmi élet minden színterén, a fizikai és kulturális környezetben, a lakhatási és közlekedési eszközök használata, a szociális és egészségügyi ellátás, az iskoláztatási és munkaalkalmak, a kulturális és társadalmi élet, a sport és a szórakozás területén is.

A fogyatékossággal élő emberek számára megszervezendő hatékony ellátórendszer kialakításához szükség van helyi, kistérségi, regionális szinten szerveződő civil szervezetekre, amelyek a klasszikus érdekvédelmi feladatok ellátása mellett aktívan szerepet vállalnak az államtól átvállalt közfeladatok megvalósításában, valamint együttműködő partnerei kívánnak lenni az e területen dolgozó valamennyi állami és nem állami szereplőnek. Biztosítani kell az esélyegyenlőséget az intézményes ellátások szolgáltató jellegének erősítésével, az intézmények kiépítésével, illetve a lakókörnyezeti és integrált formában történő ellátás szervezésével és erősítésével.

Szavak, szavak, óhajok? De hát mit mutat a valóság? Van-e olyan intézmény, amely szemléletben, szolgáltatásban, személyi feltételekben és mára már tárgyi feltételekben is biztosítani tudja az előbb felsorolt vágyak megvalósítását? Örömömre szolgál, hogy választókerületemben a dombóvári Reménység napközi otthon ilyen, vagy pontosítok: ez a napközi otthon is ilyen. Az otthon többcélú intézmény, amely szociális és oktatási feladatokat lát el, a fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és felnőttek nappali intézménye. A gyermekek számára 5 éves korig biztosított a korai gondozás, mint ahogyan 5 éves kor felett fejlesztő felkészítéssel a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek oktatása, felnőttek körében pedig a komplex rehabilitáció. Az utóbbiak esetében fontosnak tartják a foglalkoztatási rehabilitációt intézményen belüli foglalkoztatással, éppígy a fejlesztő felkészítő foglalkoztatást 4-6-7 órában és természetesen a munkarehabilitációt. Képzési, átképzési rehabilitáció keretében OKJ-s tanfolyamokat és betanító képzéseket szerveznek, ennek egyik formája a "Lépj előre" képzésben való részvétel. A mentális rehabilitációban kiemelkedő szerepet szánnak az egyéni fejlesztési terv alapján végzett egyéni és csoportos terápiának. A szociális rehabilitációban - szem előtt tartva az egyéni igényeket - segítik az önálló életvezetést a város által biztosított lakásokban. Kiemelkedő eredményeket érnek el a foglalkoztatásban, több szinten is megpróbálják biztosítani azokat a feltételeket, mint ép társaiknak. Elsősorban a szolgáltatásban próbálnak széles teret nyitni, mert azt vallják: az integráció a munkában is fontos.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek mellett azt tapasztalják, hogy az értelmileg akadályozott felnőttek munkarehabilitációja minden eddigi törekvés ellenére is diszkriminálja a munkavállalót. Alacsony a munkarehabilitációs díj, és azok a jogok sem illetik meg őket, mint enyhébben sérült társaikat. Ezek között említik meg a munkaidőkorlátot, és azt semmiképp nem tudják elfogadni, hogy az értelmileg akadályozott felnőtteknek nem jár szabadság, sem táppénz, sem betegszabadság. Elgondolkodtató az is, hogy velük miért csak egy évre lehet megállapodást kötni. Azt elfogadják, hogy évente felülvizsgálat van, de tudják azt is, hogy egy súlyosan sérült ember állapota viszonylag állandó.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A 46 fiatalt és felnőttet, a 30 gyermeket és családtagjaikat a törvényben meghatározott szakmai létszámmal gondozó intézmény minden eddigi eredménye és nemes törekvése azt is igazolja, hogy szükség van az egyenlő bánásmódról, az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvény módosítására.

Elnök úr, köszönöm a szólás lehetőségét. (Taps.)

TÓTH GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Képviselőtársaim! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, általános helyettese, munkatársai, egyáltalán az országgyűlési biztosok 2005. évi tevékenységéről szólva a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciója nevében elöljáróban engedjék meg, hogy kifejezzem azon meggyőződésünket, amely szerint az országgyűlési biztosok az alkotmányos jogok védelmének hazai rendszerében kiemelkedő fontosságú szerepet töltenek be.

A biztosok - több mint tíz év tapasztalatai ezt igazolják - komoly hazai és nemzetközi elismertséget vívtak ki maguknak. Az emberi jogok területén nagyfokú érzékenységükről, a kérdések megoldása iránti szenvedélyes elkötelezettségükről is tanúbizonyságot téve, számos esetben a biztosok fellépésének köszönhetően történt jelentős előrelépés.

Magyarországon 1995. július 1. napjától ha az állampolgár azt tapasztalja, hogy indokolatlanul lassú ügyeinek intézése; amikor a hátrányos megkülönböztetés bármilyen jelével találkozik; ha nem megfelelő vagy éppen téves a tájékoztatása; ha méltánytalannak érzi a vele való bánást; ha a hatályos eljárás során úgy érzi, számára a tájékoztatást indokolatlanul megtagadták; egyéb mulasztás mellett jogszabályt sértő határozattal is sújtják, és a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, akkor bizalommal fordulhat az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.

Az Országgyűlés - éppen az alkotmányos jogok védelme érdekében - kizárólag neki felelős megbízottként választotta meg az állampolgári jogok biztosát és általános helyettesét. Ez a tíz év, az ez idő alatt feltárt hiányosságok sokasága igazolja, hogy jogállamban, demokratikus berendezkedésű országban, parlamentáris rendszerben is előfordul, a jó szándékú intézkedések sora mellett is, hogy az építési hatóságoknál, az illetékhivatalban, a gyámhatóságnál, közigazgatási jogkörben eljáró egyéb szerveknél, helyi önkormányzatoknál, kisebbségi önkormányzatoknál, kötelező tagság alapján működő köztestületeknél, közszolgáltatóknál alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érheti az állampolgárt, vagy fennállhatnak ennek veszélyei.

Visszaidézném engedelmével az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének 2005. május 25-én a tisztelt Házban elmondott gondolatát, miszerint a bürokrácia az a képződmény, amely az elkövetett hibákhoz képest sohasem tudja kijavítani és korrigálni magát. Mert a közigazgatás, a hatósági rendszer olyan struktúra, amely bizonyos típusú hibákat mindig elkövet, függetlenül a benne működő emberek jó szándékától, felkészültségétől vagy éppen ennek az ellenkezőjétől. Így aztán amikor időről időre hasonló alkotmányos visszásságokkal találkozunk, akkor valószínűleg ennek az a magyarázata, hogy egy-egy hiba valamikori kijavítása a legkevésbé sem jelent garanciát arra, hogy ezek a későbbiekben ne fordulnának elő.

A mai napon a 2005. év tevékenységéről szóló beszámoló általános vitája folyik, de tízéves visszatekintésben is megállapítható, hogy a folyamatos szakszerűségre való törekvés, a minőség megkövetelése, a politikai adok-kapok fölé emelkedés képessége és gyakorlata eredményezhet olyan minősítést is a köztársaság parlamentjében, hogy a kilenc állandó országgyűlési bizottság közül a tárgyalt témát illetően kilenc egyhangú szavazással elfogadásra ajánlja a beszámolót.

Meggyőződésünk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az országgyűlési biztos az eljárás során független, intézkedését kizárólag az alkotmány és a törvények alapján hozza meg, és ha a lefolytatott vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban visszásság áll fenn, annak orvoslására ajánlást tesz, az érintett hatóságoktól kezdve egészen a jogalkotói fórumig. Feltételezve persze azt is, hogy az ombudsman időnként önmagával is csatát vív, mert elsősorban ugyan jogvédő, de bizonyos vonatkozásban jogkorlátozóként is felléphet.

Az ilyen helyzetekben ismerhető fel az egyensúlyteremtésre való törekvés, amelynek alapja, tisztelt képviselőtársaim, minden bizonnyal a szükségesség és az arányosság elvének alkalmazása, és ennek eredményei az olyan állásfoglalások, amelyekben lehetőleg a szemben álló érdekek egyensúlya érvényesül. Jó lenne hinni - képviselői fogadóórákon nem ezt tapasztalom -, hogy a Magyar Köztársaság felnőtt polgárai valamennyien tisztában vannak azzal, hogy az országgyűlési biztoshoz érkezett panasz nyilvántartásba-vételéről minden ügyfelüket értesítik, ennek alapján telefonos információs szolgálat segítségével érdeklődhetnek a beadványok intézéséről, mi több, újabb levélben értesítést kapnak az országgyűlési biztostól a hatáskörére vonatkozó döntésről vagy a panasz érdemi vizsgálatának eredményéről, a további teendőkről, és immár három éve saját ügyeik intézését - ha van rá eszközük - figyelemmel kísérhetik a kormányzati portálon vagy a hivatal saját honlapján.

Tisztelt Országgyűlés! A korábbi évek gyakorlatának és az országgyűlési képviselők által igényelt tematikának megfelelően tárgyaljuk a 2005. évet, amelyben - mint ahogy az már elhangzott - 4679 ügyben fordultak az országgyűlési biztosokhoz. Föltehető a kérdés: a korábbi évekhez viszonyítva mi változott, mi az, ami nem, és természetesen az is, hogy mi az, amivel a jövőben számolni kell.

Ami változott: az ugyan csekély, mindössze 223-mal kevesebb ügyet jelentő visszaesés - ez egyébként a választási évet megelőző évekre jellemező - lehetőséget adott arra, hogy 434 panasszal többet, közel 7 ezer ügyet fejeztek be úgy, hogy közben jelentősen növelték a hivatalból elrendelt vizsgálatok számát.

(11.20)

Ami nem változott, tisztelt képviselőtársaim: a jelenlegi engedélyezett létszámuk továbbra sem elegendő a hivatal kiegyensúlyozott működéséhez. Változatlanul törvényes jogcím nélkül használják épületük egy részét - a tisztelt Házban, mint látható, ma sem lehet kitenni a "Megtelt" táblát. Továbbra is kérdéses, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese azzal a beadvánnyal hova forduljon, amelyben a felújítás során elkövetett hibák, az egyre szűkülő költségvetési keret, a garanciális problémák miatt őket is sérelem érte. Legyen talán az ombudsmannak is ombudsmanja? Persze tudom, épp ma, Luca napján nem éppen a gyors megoldás felé vezető utat ajánlanám.

És mi az, amivel számolni kell? Tisztelt képviselőtársaim, új társadalmi igények merülnek fel az alapvető jogok védelme iránt, a magánszféra gazdasági hatalmasságaival és a médiumokkal szemben, mint ahogyan ez az expozéban elhangzott.

Számos civil szervezet szorgalmazza egyes ágazatokban, egyes szakterületeken az újabb és újabb ombudsmani intézmény létrehozását. Miközben törvényeink a jogállam egyes intézményeit hatáskörileg kiválóan elválasztják egymástól, ugyanakkor elmulasztják az ezek közötti egyeztetés lehetőségének szervezeti és működési intézményesítését. Nem csupán gazdasági, szociális és más társadalmi viszonyaink válnak egyre bonyolultabbakká, de egyre szövevényesebb és áttekinthetetlenebb a rájuk vonatkozó szabályozás is. Így érthetővé válik, hogy a jelen körülmények között az együttműködő alkotmányosságnak elsősorban természetesen az országgyűlési biztosok között kell kialakulnia. Szükségessé válik az országgyűlési biztosok testületkénti eljárása, a többségi szavazással kialakított állásfoglalás meghozatala. Az együttműködő alkotmányosság jelenik meg abban is, hogy az Országgyűlés egyes bizottságaiban az országgyűlési biztosok a legfontosabb vagy mondhatnám: sarkalatos törvények tárgyalása során kifejthetik véleményüket, és ezzel az alkotmányosság irányába pozitív értelemben befolyásolhatják a törvényhozást.

Az uniós csatlakozás utáni tapasztalatok arra is rámutatnak, hogy más országok uniós állampolgárainak magyarországi jogvédelme éppen úgy jelentős fejlesztésre szorul, mint a magyar állampolgárok jogvédelme a többi uniós tagállamban. Történelmi és földrajzi helyzetünkből adódóan különös élességgel vetődik fel a regionális együttműködés kényszere a kisebbségi jogok és a menekültek védelme tekintetében, nemcsak a már uniós tagországokkal, hanem más, szomszédos országokkal is.

Tisztelt Országgyűlés! Ha igaz, hogy hatékonyabb, szakszerűbb, humánusabb lett közigazgatásunk - a példák sokasága igazolja, hogy igen -, akkor ebben az ombudsmanok állampolgári jogtudatot növelő munkája megkerülhetetlen. Mivel az általuk vizsgált hatóságok saját tevékenységüket igyekeznek egyre inkább az ügyfélbarát szemlélet, a szolgáltató jelleg és a magasabb minőség felé orientálni, a jogvédelmet is erősíteni, ezzel valamennyiünk közös ügyét szolgálják.

Így karácsony felé, tisztelt képviselőtársaim, Juhász Gyula versének intelmeit illeszteném mondandóm végére: "Legyünk hát jobbak, higgyünk rendületlen, s ne csak így, decemberben!" Teszem ezt azért, mert a köztársaság parlamentje nem mindig él meg ilyen békés órákat, legtöbbször nem ilyen hangulatot áraszt, de hosszú évek bizonyítják, hogy biztosan van két, hogy úgy mondjam, áldott nap az Országgyűlésben: az egyik az Állami Számvevőszék elnökének beszámolója és az azt követő vita, a másik, immár tíz éve, az ombudsmanok beszámolója, amelynek vitája most egyébként is az advent időszakára esik.

A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának az a véleménye, és számomra megtisztelő, hogy ezt közkinccsé tehetem: ha az Országgyűlés elé kerülő beszámolók szakmai szempontból olyan kifogástalanok, olyan magas színvonalú munkát tükröznek, mint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, általános helyettese és munkatársaik által végzett tevékenység, márpedig a több mint egy évtizedes munka is ezt igazolja vissza, akkor a karácsonyfa alá nagy tisztelettel odateszi a köszönetét, a beszámolót és a határozati javaslatot elfogadja, a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlja.

Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Az önmaguk helyett engem a köztársaság parlamentjébe ideküldött Tolna megyei 4. számú választókerület polgárai nevében is köszönöm munkájukat.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Országgyűlési Biztos Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napi általános vitában a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, átiktatott számú beszámolót tárgyaljuk. Hozzászólásomban választókerületem, Tolna megye IV. számú választókerület területén élő cigány kisebbség egy része eredményeinek és problémáinak ismertetésével szeretnék hozzájárulni a beszámoló gazdagításához.

A rendszerváltoztatás előtt időszakban a hatalom nálunk is ugyanúgy, mint másutt, igyekezett munkához és megélhetéshez juttatni a cigányokat, és ugyanúgy, mint másutt, cserébe elvárta a beolvadást. A demokratikus átalakulással megnyílt ugyan a lehetőség a szabad identitásválasztás jogához, közben azonban elveszett a munka és vele együtt a megélhetés. Mára már egyre nehezebb kiigazodni a romák szövevényes belső viszonyai között, és aki egy kicsit is változtatni akar, azt látja, hogy a legkisebb eredmények eléréséhez is iszonyatosan nagy erőfeszítésekre van szükség. A rendszerváltoztatáskor még bízni lehetett abban, hogy az életszínvonal javulásával automatikusan javulnak majd a romák életkörülményei is, de éppen az ellenkezője valósult meg. Az általános életszínvonal nőtt, a cigányság még inkább leszakadt.

A kilencvenes évek második felében már az a felfogás uralkodott, hogy speciális cigányügyi programok és azokhoz társított, nevesített pénzek kellenek, különben a költségvetési nagy kalapból alig jut valami a romáknak. Mostanában az Európai Unió pályáztatási szempontja miatt is az a nézet látszik erősödni, hogy gazdasági téren a szociális rászorultságot kell alapul venni, az etnikai hovatartozás másodlagos. Napjainkban nem ritkák az olyan vélemények, hogy az élet egyetlen olyan területét sem lehet említeni, sokak szerint még mutatóban sem, ahol csökkent volna a távolság a cigány és a nem cigány lakosság között. Nem kevesek véleménye úgy is megfogalmazódik, hogy nem is távolságról kell beszélni, hanem szakadékról.

(19.50)

Én merőben másról szólnék, egy, az 1770-es évek időszakában alapított és azóta is folyamatosan működő iskoláról, amelyről a II. József uralkodása alatti időből az alábbi jellemzést olvashatjuk: "...ez az oskola tsak sárbúl rakott, ha béjönnének a 12. punctomra való felelet szérinti gyermekek és leánkák, akkor mind újra épétteni és szélesétteni kellenék, de addig is három ablak szükségképpen kévántatik az nagy setétségnek eltávoztatására." Arról az iskoláról, ahonnét azért fordultak anno a vármegye felé, mert 86 gyereket tanítottak egy osztályban, holott, mint írták, 70 fő ideális lenne, de a 80-at is elfogadnák.

Ez az iskola most bázisiskola, a település pedig Gyulaj, választókerületem azon települése, ahol az ezret százzal meghaladó lakosság fele cigány, a tanulók 65 százaléka roma származású, a munkanélküliség 40 százalékot meghaladó. Van ugyan vezetékes gáz, ivóvízhálózat, vezetékes és mobiltelefon-hozzáférhetőség, alig egy éve kábeltévé és ADSL-internetszolgáltatás is, a települést körbeölelő főútvonalak azonban felújításra szorulnak, ahogyan a belterületi utak is, vasút nem érinti a községet. Aki először utazik erre a néhány éve még zsáktelepülésre, kicsit világvége hangulata támad.

Az itt tanító 20 kiváló pedagógus 35 diplomával szakmailag azonban nyitott és alkalmas az új pedagógiai utak és módszerek megismerésére, kidolgozására és természetesen megvalósítására. A rendszerváltoztatás után belátták, hogy a hagyományos keretekkel és módszerekkel tanulóik lemaradnak, kiszorulnak a perifériára, esélyt sem kapva egy elfogadható emberi élet megteremtésére. A befogadó iskola és a kompetenciaalapú oktatás felé vezető úton a felzárkóztató és a cigányfoglalkozások bevezetésével indultak el 1998-ban. A valódi esélyegyenlőség megteremtéséért folytatott küzdelmük eredményét már az is mutatja, hogy az általános vitában tárgyalandó beszámoló által vizsgált időszakban, a 2003-2005 közötti években az iskola létszáma 125-ről 139-re, az érettségit adó továbbtanulásra felvett tanulók aránya 40 százalékról 65 százalékra nőtt úgy, hogy három év alatt a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 52-ről 55 százalékra emelkedett.

A létszámnövekedésnél látni kell azt is, hogy a szülők itt nem viszik el más intézménybe továbbtanulni jó képességű, általános iskolás korú gyerekeiket, a továbbtanulásnál pedig azt, hogy amennyiben középiskolai befogadó környezetet találnak, megtörhető az a folyamat, hogy a cigány származású gyerekek a munkaerőpiacon alulképzettségük miatt ne tudjanak elhelyezkedni. Az ebbe az intézménybe látogató felnőttek hamar levetkőzik esetleges előítéleteiket, nem keveseket ingattak meg abbéli véleményükben, hogy milyenek is a cigány gyerekek. Azt láthatták, hogy udvariasak, segítőkészek, teljesítményorientáltak.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Gyulajon nyugatról kel fel a nap, gondokról is tudok szólni. Közülük talán a legnagyobb az, hogy a gyermekek szülei között már olyanok is akadnak, akik eddigi életükben még soha nem tudtak munkát vállalni. Egy részük az alulképzettségük miatt, más részük, és ezt idézőjelbe szorítanám, a "viszonylag bőkezű" állami támogatási rendszer miatt nem vállal munkát. Az intézményt közvetetten a legjobban segítő kormányzati döntés az lehetne, ha megszűnne a néha elhanyagolható különbség a munkából szerzett jövedelem és a különböző állami juttatásokból, segélyekből megszerezhető jövedelem között. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert óriási vízválasztó húzódik azok között a gyerekek között, akiknek a szülei rendszeresen dolgoznak, és azok között, akiké nem, nyilván az előbbiek javára.

A normatív támogatások csökkentése miatt aggályossá vált az elért színvonal és teljesítmény megtartása. Az iskolába kerülő gyerekek többsége sokkal több fejlesztést, több befektetett munkát, több figyelmet és több gondoskodást igényel hátrányos helyzete miatt. Az ilyen munka el nem ismerése az esélyegyenlőség csorbulásához vezet. Jelenleg csak a képességkibontakoztató normatíva felvételére van lehetőségük, amelynek összege messze nem fedezi azt a többletköltséget, amely a gyermekek fejlődését valóban támogatná. A gyulaji iskolában nevelt cigány és nem cigány gyerekekkel bárki nyugodtan leülhet kávézni. Számíthatunk arra is, hogy majd ők fogják a nyugdíjunkat fizetni. Ha azonban az évtizedes lendület eredményeit éppen mi, törvényhozók pocsékoljuk el, az intézmény igazgatója, Kollárics Ferenc szerint a kávéból akár baseball-ütő is lehet.

Ebben a bázisiskolában, ahol 50 százaléknál magasabb a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya, nem szüntethető meg az integrációs normatíva igénylése sem, mert ők éppen azon az úton indultak el, amelyet társadalmunkban mások követendőnek kellene hogy találjanak. Az itt tanítók kiváló munkájának eredményességét a tapasztalatok egyértelműen igazolják. Ha osztálykirándulásra viszik zömében cigány tanulóikat, még látszik a megdöbbenés a vendéglátók arcán, amikor viszont eljönnek, csak dicsérő szavakat kapnak. Nem kétséges, hogy az oktató-nevelő munkájukkal hozzájárulnak az előítéletek oldásához, a sokak által kívánt elfogadó társadalom megteremtéséhez. A "magyar" szülők itt nem kérték még, hogy cigány tanulót ültessenek el gyermekük mellől, a bármelyik részről elkészített farsangi tortából is közösen falatoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne vegyük el az étvágyukat!

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők körében.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A jogszabályok szerint 1998 után csak olyan középületek épülhetnek, amelyekbe a mozgássérültek is bejuthatnak. Az esélyegyenlőségi törvény módosítására kormányhatározat is született, amely szerint az akadálymentesítésre a 2010-es évet határozták meg.

Akadálymentesítésről az utóbbi években nagyon sokat beszéltünk. Mindezek ellenére ma az látható, hogy az akadálymentesítés a rászorulók számára a közeljövőben nem vagy nehezen megvalósítható szándék; mert ez a program nemcsak a rámpák építésére vonatkozik, hanem egy adott épületen belüli közlekedésre, a mosdók használhatóságára, az információs akadálymentesítésre is, általában az egyenlő hozzáférés biztosítására. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy nemcsak a kerekes székkel közlekedőket érinti, hanem például a babakocsis kismamákat is.

Az előző évek negatív tendenciáit megtörve örvendetes, hogy egyre több gyermek születik, ami együtt jár azzal is, hogy a fiatal családok, amelyek közül sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy saját autóval közlekedjenek, kénytelenek igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket. Ezt azonban nehezíti például, hogy a vasútállomások és megállók 10 százaléka, a vonatok és helyközi buszok 2-2 százaléka közelíthető csak meg és használható kerekes székkel, illetve babakocsival.

Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány hogyan kívánja bővíteni az akadálymentesítés előnyeit használni tudók körét? Hogyan ösztönzi a minisztérium az akadálymentes környezet kialakítását?

Tisztelettel várjuk válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság parlamentjében nincs olyan képviselő, aki ne értene egyet azzal, hogy egy generáció alatt a jelenleginek töredékére csökkenjen a gyermekek és családjaik szegénységének az aránya. Minden bizonnyal azt is támogatja, hogy szűnjön meg a gyermeki kirekesztés, szegregálás és a mélyszegénység minden szélsőséges formája, csökkenjen az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.

Szorgalmazza azt is, hogy alapvetően alakuljon át azon intézmények és szolgáltatások működésmódja és szemlélete, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és a kirekesztés újratermelődéséhez, jól tudva, hogy ezeknek az intézményeknek és szolgáltatásoknak a mainál sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a gyermekek képességeinek kibontakoztatásához, ahhoz, hogy felnőttként értelmes tevékenységek révén, teljes jogú polgárként kapcsolódhassanak a társadalom vérkeringésébe.

Azt is tudja, hogy egy országgyűlési határozat önmagában nem helyettesíti a gyerekek esélyének jobbításáért rövid távon megkezdhető kormányzati intézkedéseket, ezért szükségesnek tartja a kormány mielőbbi cselekvési tervét, ami a konkrét lépéseket is részletezi.

(10.20)

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjai egyetértettek az előterjesztő képviselőjének azon indokaival is, amikor a gyermek esélyeinek javítására szolgáló közpolitika kialakításának jogi, morális és gazdaságfilozófiai indokaira hívta fel a figyelmet. Bizottságunk feladat- és hatásköréből adódóan főképpen az oktatási szegregáció kérdéseire és a szegénység szociológiai karakterének megváltozott voltára tért ki részletesebben. Számos kérdés és észrevétel mellett több képviselőtársam megfogalmazta annak fontosságát, hogy program, országgyűlési határozat és hozzá kapcsolódó, 2032-ig szóló nemzeti stratégia kerül az Országgyűlés elé.

A Miniszterelnöki Hivatal képviseletében jelen levő előadó mondanivalójához kapcsolódóan többen hangsúlyozták, hogy a társadalom igényének megfelelő, rugalmas, a gyerekek elhelyezését ellátó rendszer kerüljön kialakításra a bölcsődétől kezdve a felsőoktatási intézményekig, természetesen megfelelően képzett alkalmazottakkal. Nem tartható tovább, hogy a szegény ember gyermekének oktatási esélyeit alapjaiban ássa alá a magyar közoktatás szélsőséges szelektivitása. Magyarország egyike a világ azon országainak, ahol iskola- és osztályszinten a leginkább elkülönülnek egymástól a könnyen tanítható, jó képességű, középosztálybeli gyerekek, illetve a tanulási nehézségekkel küszködő, nehezebben tanítható, szegény és iskolázatlan családokból származó gyermekek.

Több nemzetközi felmérés, összehasonlító felmérés is megmutatta, ma a magyar a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere. Márpedig - ez elhangzott az expozéban is, képviselőtársaim eddigi hozzászólásaiban - a magyar foglalkoztatási szint sem növelhető érdemben a képzetlen munkaerő álláshoz jutási esélyeinek radikális javítása nélkül, hosszabb távon pedig ez nem kevesebb, mint a közoktatás rendszerének mélyreható átalakítása. Ebben az összefüggésben kérdésként fogalmazódott meg, hogy egy átfogó program nem sért-e középosztályi érdekeket akkor, amikor vállalkozóktól, képzettebb rétegekből, jobb iskoláktól csoportosítana át eszközöket az iskolázatlan munkaerő, illetve a nehezen képezhető gyerekek és tanáraik támogatására.

Többen rákérdeztek a meghirdetett program forrásaira is, különös tekintettel - azt gondolom, ez teljesen nyilvánvaló - a jelenlegi költségvetési helyzetre.

Összességében, tisztelt képviselőtársaim, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégiáról szóló, H/2284. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslatot 18 egyhangú igen szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja, az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Elnök Úr! Köszönöm. (Taps.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kié is valójában a gyermek? Mi is valójában a gyermek érdeke? Hogyan is lesz jobb a gyereknek holnap, holnapután, 2032-ben, egy nemzeti stratégia konkrét lépései következtében.

A válaszok minden bizonnyal sokrétűek, de abban egyetértés kell legyen, hogy érzelmi biztonság, ép személyiség nélkül nincs esély a bármely okból leszakadó gyermekek felzárkóztatására. Talán abban is, hogy bármilyen pedagógiai racionalitással megteremtett nevelési tér, a szerető családi környezet, a gazdag érzelmi világ kibontakozását segítő családon belüli kapcsolatok nélkül önnön céljai ellen hat.

Közismert, hogy a megszokott védő családi környezetből korán kiszakított gyerekek többsége nem válik esélyesebbé, versenyképesebbé. Kié a felelősség? - tehető fel a kérdés. Csak az iskola felé mutogatni, csak az iskolát felelőssé tenni azért nem lehet, mert az elmúlt évtizedek hátránykompenzációs tapasztalatai azt mutatják, hogy az iskolának meglehetősen korlátozottak a lehetőségei. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert nem teheti zárójelbe, nem iktathatja ki a családot, azt a szocializációs tényezőt, amely talán leginkább szerepet játszik a hátrányok kialakulásában.

Kompenzálni, felzárkóztatni csak családokkal együtt, a családok megnyerésével, együttműködésével lehetséges. És ez még akkor is igaz, ha a család kulturális szintje rendkívül alacsony, ha az általa közvetített értékrend, életmódminta a tanulás, a felzárkózás ellenében hat. Éppen ezért csak olyan nemzeti stratégia életképes, amely a gyermekek mellett a családok felzárkóztatását, a szülők kulturális szintjének fejlesztését is célul tűzi ki, mert a gyermek nem az államé, nem a társadalomé, hanem azé a családé, ahova született.

Nem mond ellent a most megfogalmazottaknak az általános vita első szakaszában az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadójaként elmondott véleményem. Emlékeztetőül: nem tartható tovább, hogy a szegény ember gyermekének oktatási esélyeit alapjaiban ássa alá a magyar közoktatás szélsőséges szelektivitása. Azért nem, mert több nemzetközi összehasonlító felmérés igazolja, hogy ma a magyar a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere. Hogy ne az maradjon, hosszú utat kell megtenni. Ámde Konfucius óta tudjuk: ha hosszú az út, akkor tedd meg az első lépést.

Akár első lépésként üdvözölhetjük, hogy a 2007-2008. tanévtől kezdődően az általános iskolák mellett már a középiskolák és a szakiskolák is igényelhetnek támogatást hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlősége elősegítése érdekében. Üdvözölhető az is, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium az odaítélés feltételéül szabta meg, hogy sem iskolák közötti, sem osztályon belüli elkülönülés ne valósuljon meg, vagyis az iskola semmilyen formában ne szegregálja a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat.

Véleményem szerint azonban alapjaiban másról, többről van szó. Arról, hogy az általános iskola - ezt az iskolaszociológiai kutatások már bebizonyították - nem csökkenti, hanem megnöveli a tanulók közötti induló különbségeket, a társadalmi rétegződéshez igazodó teljesítménykülönbségek nemhogy csökkennének, hanem növekednek. Márpedig demokratikus társadalmakban az iskolák - különösképpen az alapfokú oktatási intézmények - egyik alapvető funkciója a társadalmi különbségek csökkentése, a tanulógyerekek esélyeinek egymáshoz közelítése. A magyar közoktatás annak ellenére, hogy minden tanuló számára azonos feltételek alapján és azonos színvonalon kellene biztosítani az oktatási szolgáltatásokat, ismereteket, nem képes ellátni ezt a funkciót.

A végeredmény a drámaian különböző továbbtanulási arányokban, majd a rosszul felkészültek munkaerő-piaci kudarcaiban, végül az alacsony mobilitásban, a szegény gyermekek szegénységbe szorulásában mutatkozik meg. A megoldás látszólag egyszerű. Nem ugyanazt kell adni az egymástól különbözőknek, hanem éppen azt, ami nekik való, ami tehát a legjobban motiválja és fejleszti őket. Ha az iskola nemcsak jogilag, hanem társadalmilag is igazságos akar lenni, abban kell egységesnek lennie, hogy mindenkihez egyaránt alkalmazkodik, tehát differenciál.

Napjainkban látszólag ez történik, amikor az évjáratokban lefelé nyomuló gimnáziumok felkínálják magukat az általános iskolák tehetségesebb gyerekeinek már az ötödik évfolyamtól kezdve. A gimnáziumok a differenciálás eszközeiként jelennek meg a gyanútlan és a naiv közvélemény előtt. Az elszabadult gimnáziumi terjeszkedésnek jelszava is van: minden gyereknek a neki megfelelő iskolát!

Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ez az: nem a neki megfelelő pedagógiai gondoskodást, hanem a neki megfelelő iskolát! Látszólag csak egy szónyi a különbség, mégis két ellentétes iskolapolitikát takar. A minden gyereknek a neki megfelelő iskolát követelés mögött a szelektív iskolarendszer igénye húzódik meg. Az egyik a teljesítményeken alapuló szabad verseny filozófiája, a másik az egyenlő pedagógiai esélyeké. Az előzőben a differenciálás intézmények közötti, az utóbbiban intézményen belüli.

Megfontolásra ajánlható, hogy ma Magyarországon a lakosság többségének, a gyermekek többségének, a pedagógusok többségének melyik a jobb; az-e, amelyik továbbra is szelektál, hátrányokat újratermelő vagy az, amelyik a beiskolázásnál nem ismeri a hátrányos helyzet fogalmát, nem ismeri a tehetség vagy a butaság fogalmát. Vagy ha használná is a hátrányos helyzet fogalmát, csak abban az értelemben tenné, hogy kimondja és meg is valósítja, hogy falai között a pedagógiai gondoskodás szempontjából senki sem lehet hátrányos helyzetben, mert első számú ismérve, hogy egyenlő esélyt biztosít mindenkinek arra, hogy éppen azt kapja, amire fejlődéséhez szüksége van. Ebből a szempontból falai között senki sem lehet előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetben a másiknál, és ebből a szempontból nem más, mint az esélyegyenlőség iskolája.

Tekintve, hogy a tanulói eredményesség szorosan összefügg a családi háttérrel, mindenekelőtt a szülők iskolai végzettségével, a közoktatási rendszerben szociális hovatartozás, származás szerinti szelekció valósul meg. Lehet, hogy ez a közoktatási rendszer legalapvetőbb ellentmondása?

(21.50)

Talán egyfelől azért, mert ellentmond az érvényesülési esélyek mindenkit megillető egyenlősége társadalompolitikai elvének, igazságtalan és antihumánus, másrészt alapvetően ellentmond a foglalkoztathatóság javítására, a munkaerőpiacon való érvényesülés elősegítésére és a nemzetgazdaság versenyképességének növelésére irányuló gazdaságpolitikai célkitűzéseknek, tehát mind az egyének, mind az ország szempontjából káros.

Nem kétséges, hogy a "Legyen jobb a gyerekeknek!" nemzeti stratégia elindítása kiáltó társadalmi szükséglet. A problémák olyan méretűek és olyan veszélyekkel járnak a társadalmi, gazdasági, sőt a politikai fenntartható fejlődésre, hogy a cselekvést azonnal meg kell kezdeni. Ezért támogatom a határozati javaslatot.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Számvevőszéki Elnök Úr! 39 évvel ezelőtt, amikor vezető állásba kerültem, a Magyar Államvasutak M62-es jelű mozdonya vezető állásába, egy váratlan helyzetben a forgalmi utasítás egyik pontjára hivatkozva, mondhatnám, paragrafusára hivatkozva a nálamnál már jóval gyakorlottabb forgalmi szolgálattevő a következőket mondta: megértem, vezér úr, de ha betartanánk a játékszabályokat, ha betartanánk az utasítást, akkor megállna a vasút.

Ezzel természetesen nem arra gondoltam, hogy a játékszabályokat, a törvényeket nem kell mindig szó szerint alkalmazni, arra azonban igen, hogy ugyanazt a dolgot, jelenséget másként lehet látni elég gyakran alulról, és egészen másként felülről. Konkrét példákat természetesen választókerületemből sem nehéz találni, történetesen Dombóvár város önkormányzata a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján pályázati támogatásban részesült útfelújításra. A közbeszerzési törvény szerint egyszerű közbeszerzési eljárás után megkötötte a kivitelezési szerződést. Ezt követően a támogatóval egyeztetve lehetőség nyílott arra, hogy a teljes megítélt támogatás felhasználásával, az eredeti műszaki tartalom módosítása mellett további munkák kerüljenek kivitelezésre.

Természetesen a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hivatalos értesítést küldött az önkormányzatnak arról, hogy a kérelemnek helyt adtak. Ez a döntés lehetővé tette - és talán éppen ezért szólok -, hogy az eredetileg tervezett 15 ezer négyzetméter helyett 36 ezer négyzetméter felületű út felújítása történhessen közpénzből, a köz és természetesen a dombóvári állampolgárok legnagyobb megelégedésére. Végtére is, szűkös időkben nem az szokott történni, hogy a duplájánál is nagyobb utat tud felújítani egy intézményekkel túlterhelt kisvárosi önkormányzat.

Visszatérve azonban a tényekhez, előbb alulnézetből: az önkormányzat újabb közbeszerzési eljárás nélkül szerződést kötött az addigi kivitelezővel, mivel csak a lent ismert körülmények alapján úgy ítélte meg, hogy a többletmunkákra irányuló építési beruházás a törvény szerint - egyszerű eljárás esetén - a kivételek körébe tartozik. Sem az a tény, hogy viszonylag alacsony érvényes ajánlat érkezik, sem az a körülmény, hogy az első körben fel nem használt támogatás hasznosulhat, nem volt előre látható, a rendkívüli sürgősség tényét pedig az időpont - ismétlem: útépítésről van szó -, a tél közeledte támasztotta alá.

Innét nézve Dombóvár város önkormányzata megítélésem szerint semmiféle mulasztást nem követett el. A köz pénzével való ésszerű, takarékos, lelkiismeretes gazdálkodást minden gyakorlati és anyagi érv alátámasztotta, többek között az is, hogy a területre útépítés céljából már felvonult vállalkozó folyamatosan tudta végezni munkáját.

Minden jó, ha a vége jó, mondhatnám, mert a köz pénzéből a teljes kivitelezés bővített műszaki tartalommal, a pályázati és önkormányzati önerővel a rendelkezésre álló keretet nem haladta meg, ami azt is jelenti, hogy az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatársávjában maradt. Természetesen a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a bővített műszaki tartalmat is magába foglaló beruházásra a támogatási szerződést aláírta.

Mit láttak mindebből felülnézetből? Úgy tűnik, nem ugyanazt, mert az utak ugyan az utolsó centiméterig, ha nem is a tél, de a hideg beállta előtt elkészültek, az ott élők megelégedéssel használhatták, használják ma is, de az Államkincstár Tolna megyei fiókja már ez év februárjának elején kifogásolta az eljárás szabályszerűségét. Dombóvár város önkormányzatát igen kellemetlenül érinti, hogy a megvalósult támogatást követően, számlabenyújtáskor derül ki, hogy a támogatás folyósításával gondok vannak. A teljes beruházás támogatási részének folyósítása érdekében mi alul levők, itt fent, számos helyen megfordultunk. Megértőnek mutatkozott mindenki, megértőnek mutatkoztak mindenütt, de hát az Állami Számvevőszék őket is ellenőrzi, hangzott el a válasz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a kivétel erősíti a szabályt, nem folytatnám mondandómat, de két kivétel egy önkormányzat ténykedésében, időben majdnem egybeesően azért elgondolkodtató, és ezért akár közkinccsé is tehető. Az történt ugyanis, hogy a dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht. - 1996 óta közhasznú társaság - címzett támogatással megvalósult beruházás finanszírozásával kapcsolatban a gép-műszer beruházás elszámolásának egy részét a Magyar Államkincstár a mai napig nem fogadta be. Az indok - már megint felülnézetből nézve - egyszerűen csak az, hogy a címzett támogatás igénybejelentéséhez 2003 novemberében csatolt eszközlistában az önkormányzat nem vagy alacsonyabb darabszámon tervezte azokat.

Alulról nézve meg az történt, hogy a 2004. évi szakmai minimumfeltételek megváltoztak, meg az, hogy a kórház önmagától csökkenteni kezdte aktív ágyait, és már akkor struktúraváltásra készült. Komolyan vette, hogy a köz pénzével felelősen gazdálkodjon, és a humánerőforrás-fejlesztési operatív programban elnyert támogatásból rehabilitációs központot alakított ki a pályázat feltételei alapján, és nem holmi titkos találkozón rákényszerítve, az intézményi struktúrát önmaga szervezte át, és 80 ággyal csökkentette aktív ágyait.

13.00)

Mi több, sikeres pályázatot nyújtottak be az egészségügyi ellátórendszer struktúraátalakításának támogatására, vállalva további húsz aktív ágy krónikus ellátásba való konvertálását.

A címzett támogatás megítélése utáni években történt más is, jelesül, hogy változások történtek az egyes beavatkozások finanszírozásában, amely bizonyos beavatkozások elvégezhetőségét is korlátozta. Így aztán a rekonstrukció után a kórház működéséhez szükséges első készletbeszerzés bizony eltér az eredeti listától, de a beruházási összköltség - közpénzről lévén szó -, a beruházási adatlap szerinti létesítményjegyzék sorai és a törvényben jóváhagyott címzett támogatás összege egy fillérrel sem módosult.

Csupáncsak az történt, hogy a tulajdonos önkormányzat a támogatást, a köz pénzét a köz valós szükségleteinek megfelelően használta fel, meg az, hogy a Magyar Államkincstár csak az eredeti gép-műszer jegyzéken szereplő eszközöket finanszírozta, emiatt aztán vannak olyan korszerű, nagyon korszerű gépek, amelyek működtetését a szállító betiltotta. Hiába hivatkoztunk arra ott fent, ahol jártunk, hogy az önkormányzat által végrehajtott beszerzés a finanszírozási szerződésben és az adatlapon szereplő összeget nem haladta meg, maradt a most már nagyon könnyen kitalálható válasz: megértik a problémáinkat, de hát az Állami Számvevőszék őket is ellenőrzi.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az elmondottak és más példák alapján is egyetértek az állami számvevőszéki jelentés 9. oldalán található, "Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai" cím alatt tett megállapítással, azzal, hogy halaszthatatlan a közpénzügyek rendszerszemléletű áttekintése, elemzése és annak alapján teljes körű, átfogó és konzisztens újraszabályozása. Támogatom az államháztartás tervezési, működési, beszámolási és ellenőrzési rendjének megújítását, s ahhoz kapcsolódóan a közvagyonnal való gazdálkodás megfelelő, teljes körű és összehangolt szabályozását.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több mint 17 év telt el azóta, hogy az ombudsman intézményét a rendszerváltó alkotmány megteremtette Magyarországon. Tizennégy éve annak, hogy az erről szóló törvényt elfogadta a köztársaság parlamentje.

Annak idején az ombudsmani törvényt előterjesztője azzal ajánlotta a képviselők figyelmébe, hogy "Elfogadásával nálunk is létrejöhet az emberi és állampolgári jogok tiszteletben tartásának, a szolgáltató és nem hatalmi jellegű közigazgatásnak egyik fontos garanciája, és a megválasztott ombudsman a nép igazi, elkötelezett ügyvédjeként kezdheti meg a könnyűnek nem ígérhető, de remélhetőleg hatékony munkáját.".

Mára már elmondhatjuk, hogy az egy tucat éve megválasztott első ombudsmanoktól számítva a 100 ezernél is több ügyfél bizalma, akik személyesen, írásban vagy telefonon hozzájuk fordultak, igazolja a valóban hatékony munkát. Nyilvánvaló, ehhez az is kellett, hogy az ombudsmani intézmény munkatársai is igazolták elkötelezettségüket, azt is, hogy hozzáértéssel, megértő emberséggel a sérelmet szenvedettek oldalán álltak.

Az is elmondható, hogy az egy tucat év alatt ez a nemzeti közjogban korábban ismeretlen, tradíciók nélküli intézmény stabilizálódott, vitathatatlan szerepet tölt be a demokrácia és a törvényesség megszilárdításában, mert a demokratikus jogállamiság alapvető ismérve az is, hogy az állam működése minden polgára számára követhető és átlátható legyen, míg az egyes emberek magánélete védendő minden jogszerűtlen behatolás, kíváncsi tekintet elől. Reményeim szerint mára már a Magyar Köztársaság állampolgárai érezhetik, hogy az átláthatatlan polgár-átlátható állam viszony értékként kezelt gyakorlattá vált.

Ebben kiemelkedő szerepe van az adatvédelmi biztos irodájának, ahol erős jogvédő szemlélettel, de - ezt szükségesnek tartom hangsúlyozni - törvényi felhatalmazás keretein belül végzik munkájukat. Az információs alapjogokat érintő panaszok, konfliktusok elbírálása során igyekeznek a gyakorlatban is kivitelezhető megoldások mellé állni, kerülik a szélsőségesség minden formáját.

Különösen figyelnek az utóbbira azóta, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal a klasszikus adatvédelmi ombudsmani szerepkör is gyökeresen megváltozott, tudván, hogy a törvény adatvédelmi hatósági jellegű eljárást is lehetővé tesz. Erre bizony szükség is van, hiszen a korábbi évek tendenciája tovább folytatódott, mi több, erősödött. Egyre több olyan törekvéssel kell szembenéznünk, amely a polgárok ellenőrzésére, adataik új módszerekkel vagy új struktúrában történő nyilvántartására irányul, néha-néha bizony megtévesztően, álságos módon, a biztonságra törekvés jól hangzó jelszavával.

Egy átlagpolgárról akár tucatnyi videofelvétel készülhet egy nap alatt. Megfigyelésünk már reggel elkezdődhet a lakóhelyünket pásztázó térfigyelő kamerákkal. A tehetősebbekre a lakópark biztonsági rendszere vigyáz, míg a lakótelepen élőket önkormányzati rendszerek figyelik. Autóba ülve rendőrségi kamerák tucatjai előtt haladunk el. Munkahelyünkön - akár a beleegyezésünk nélkül - elektronikus szemek pásztázhatják ténykedésünket. Délutánra kamera figyeli a vásárlásunkat a bevásárlóközpontban, pénzkivételünket a bankautomatánál, tankolásunkat a benzinkútnál, árgus szemek követnek az autópályán vagy éppen a repülőtéren.

Az első térfigyelő rendszer telepítésekor, és ennek már tíz éve, még tiltakoztak a helyiek, de a példa ragadós lett, olyannyira, hogy mára már több ezer kamera működik szerte az országban. Az elektronikus őrszemek pontos számát és helyét csak a rendőrség ismeri, bár az Országos Rendőr-főkapitányság saját szabályzata szerint is tilos a térfigyelő kamerák rejtett működtetése. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetnek három évig kellett pereskednie a robotszemek adatainak nyilvánosságra hozataláért.

Ennek eredményeként a rendőrség köteles tájékoztatni a lakosságot a térfigyelő kamerák elhelyezkedéséről. Ebbéli kötelezettsége alól bűnmegelőzési érdekekre hivatkozva sem bújhat ki, sőt nyilvánosságra kell hoznia a térfigyelő rendszerekkel kapcsolatos szerződéseit is. A kezdeti tiltakozás után a témában végzett utolsó ismert közvélemény-kutatásból már az derül ki, hogy a megkérdezettek 64 százaléka hasznosnak tartotta a térfigyelő kamerák működtetését.

Illúzió azonban azt hinni, hogy az új elektronikus korszak, a számítástechnika, a telekommunikáció, az internet technikai fejlődése és elterjedése az állampolgárok minden gondját megoldja majd, hiszen a gyorsabb, hatékonyabb és összehasonlíthatatlanul fejlettebb technológiák alkalmazása a rólunk szóló információk sorsának nyomon követését csak még bonyolultabbá teszi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fogadóóráinkon, ha nem is gyakran, de találkozhatunk az adatvédelem néha túl tágra vagy éppen szűkre szabott fogalmi megközelítésével. A legtöbbször azonban a hozzánk fordulók technikai adatokra gondolnak, márpedig az adatvédelem alatt soha nem a technikai értelemben vett adat, hanem mindig a mögötte álló ember személyiségének, információs jogainak védelmét értjük, mindazt, ami az érintettel bármilyen módon, akár közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba hozható információ. Bármilyen adat, ami egy élő, természetes személyre utal.

A személyes adatok köre természetesen nem feltétlenül korlátozódik csak az állampolgár magánéletére; szakmai tevékenysége, közszereplése során léteznek olyan információk, amelyek védelméhez vagy akár eltitkolásához alkotmányos joga és érdeke fűződik.

Személyes adatok kezelésének minősül az adatokon végzett bármely művelet, mondhatnám akár az adatok gyűjtését, felvételét, rögzítését, felhasználását vagy továbbítását is, azonban valamennyi állampolgárnak tudnia kell, az adatkezelés csak és csakis akkor jogszerű, ha ehhez az érintett önkéntesen és megfelelő tájékoztatást követően a hozzájárulását adta; különleges adatok esetében az írásbeli nyilatkozatára is szükség van, vagy az adatkezelést éppen törvény rendeli el.

(14.20)

A jogellenes adatkezelés ellen természetesen az érintett tiltakozhat, jogsértés esetén bírósághoz fordulhat, kárigényt érvényesíthet. Persze az éremnek van egy másik oldala is, a személyes adatok védelméhez való jognak a párja: a közérdekű adatok nyilvánosságának elve.

A nyilvánosság azonban nemcsak a közhatalmi szervek működésének átláthatóságát jelenti. A közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrzése, a környezeti adatok megismerhetősége érdekében a törvényhozás a magánszférára is kiterjesztette a nyilvánosság követelményét. Az ilyen adatokat a törvény közérdekből nyilvános adatnak tekinti. Emiatt ebbe a körbe tartoznak a közfeladatot ellátó személyek feladatkörével összefüggő személyes adatai is.

Az információszabadság tehát az állam átláthatóságának követelményét, az adatvédelem pedig a polgároknak az állammal és másokkal szembeni - mások alatt a közhatalom, a piac, a szervezetek, de más polgár is értendő - védelmének a biztosítását jelenti. Ma mindkét érték egyaránt építőköve a modern alkotmányos állami berendezkedésnek.

Tisztelt Országgyűlés! A 2006-os esztendő választási kampányai és belpolitikai eseményei nemcsak a személyes adatok védelmével, hanem a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos beadványokban is megjelentek. Ha az őszödi beszéddel kapcsolatos állásfoglalást nézzük, akkor természetesen azt is meg kell állapítanunk, hogy az adatvédelmi biztos úrnak volt egy másik ügyben hozott állásfoglalása is, amely a most tárgyalt beszámoló 147. oldalán olvasható. Ezt azért tartom rendkívüli fontosságúnak, mert azt mondja ki, hogy semmiféle adateltitkolás nem történt a költségvetési hiány mértékét illetően, sőt úgy fogalmaz, hogy a Pénzügyminisztérium a 217/1998-as kormányrendeletben foglalt határidőket betartotta. Csak a történelmi hűség kedvéért: ez a kormányrendelet a Fidesz-MDF-FKGP-kormány időszakában született, tehát még arról sem lehet beszélni, hogy bármiféle jogszabály-módosítással próbálta volna a kormány magát jobb helyzetbe hozni. Azért tartom fontosnak ezt kiemelni, mert ha arról beszélünk, hogy valamilyen hazugság történt a választási kampányban, illetve közérdekű adattal való visszaélés bűncselekménye valósult meg, akkor ez konkrétan mindig csak a költségvetési hiány mértékével összefüggésben merülhetett fel. A mítoszokat tehát nyugodtan félre kellene tenni, hivatkozni kellene az adatvédelmi biztos megállapítására, és ennek alapján kellene a hazugságkampányt megítélni. Ennek alapján meg csak azt lehet mondani, hogy konkrét közérdekű adat eltitkolása, illetve meghamisítása nem történt.

Olyan kormányzati politika folytatása, amely nem volt adekvát a választási kampány minden egyes megnyilvánulásával - ha nem is természetesen -, történt és történik is 1990 óta, amióta többpárti választások vannak, ezt fel lehetne sorolni valamennyi kormány esetében.

Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak a honi labdarúgás szempontjából kell szólni a futballhuliganizmus nem létező magyarországi adatbázisának kérdéséről is. Az adatvédelmi biztos úr többször elmondta, nem látja jogszabályi akadályát annak, hogy egy korrekt törvénnyel egy ilyen adatbázis létrejöjjön. Bízom abban, hogy nem pusztába kiáltott szó az eddigi, mert előbb-utóbb mindenképpen szükség lesz egy ilyen törvényi szabályozásra, mert mint ahogyan korábban már elhangzott, a vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozásunk is kényszerítően hat.

A korrekt törvényalkotási folyamatban az Országgyűlés szocialista frakciója korrekt partner kíván lenni, az adatvédelmi biztos 2006. évi beszámolóját pedig elfogadásra ajánlja a tisztelt Országgyűlésnek.

Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 2007-es esztendő az esélyegyenlőség éve is. A megváltozott munkaképességűek - együtt a fogyatékkal élőkkel - az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportot alkotják a magyarországi munkaerőpiacon. Ha figyelembe vesszük, hogy 2006-ban 2 millió 354 ezer volt a nyugdíjasok száma, akiknek megközelítőleg egyharmada, közel 800 ezer fő rokkantnyugdíjasként ment nyugdíjba, közülük 450 ezren még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, és 83 százalékuk a 3. rokkantsági csoportba tartozik, akkor, ha másra nem is, szemléletváltásra mindenképpen szükség van a rokkantság megközelítése terén.

Még inkább igaz ennek a szorgalmazása, ha azt is tudjuk, hogy a 470 ezres népesség bizonyos szinten munkaképes vagy segítséggel munkaképessé tehető, amit, ha nem is bizonyít, de tény, hogy a rokkantnyugdíjasok fele bejelentés nélkül ugyan, de dolgozik.

A rokkantnyugdíjasok magas számát, jól tudjuk, az is magyarázza, hogy a rendszerváltoztatás idején a másfél milliónyi munkahely megszűnésével kísért gazdasági átalakulás során menekültek a munkanélküliség elől rokkantsági nyugdíjba. A szemléletváltás bizonyos tekintetben nyomon követhető volt már az utóbbi időben, például abban is, hogy az Országos Orvosszakértői Intézetben már nem csupáncsak a betegség, az elveszett képességek kimutatására, hanem egyre inkább a fejleszthető képességek feltárására, a rehabilitálhatóság véleményezésére helyezték a hangsúlyt.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kormánypárti többségének az a véleménye, hogy mindazoknak, akik képesek vagy képessé tehetők arra, hogy munkából tartsák fenn magukat, minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ezt megtehessék. A korábbi, viszonylag megengedő ellátórendszer - mert a munkaerő-piaci feszültségeket másként nem lehetett levezetni - mára már nem tartható. Megnyugtatónak tartjuk azonban, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács, a Szociálpolitikai Tanács és a Fogyatékosügyi Tanács, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a szakszervezetek is támogatják ezt az átalakítást.

A munkáltatói oldal ugyan bizonyos fenntartásokat is megfogalmazott, elsősorban a finanszírozással kapcsolatban, de ismereteink szerint a bevezetendő rehabilitációs járadékot ugyanúgy a nyugdíjalap fizeti, mint a rokkantsági nyugdíjat, tehát a finanszírozása nem jelent többletterheket a munkáltatóknak. Az egyéb szolgáltatások többletköltségét uniós forrás fedezi, ez sem jelenthet további terheket.

Azonban, tisztelt képviselőtársaim, a kormány hiába tesz meg mindent annak érdekében, hogy minél többen visszatérjenek a munkaerőpiacra, ha nincsenek azok a cégek, ahol fogadni tudják e munkatársainkat. Szemléletváltás kell tehát ebben is, mert a csökkent munkaképességűek is tudnak teljes értékű munkát végezni, legfeljebb nem az eredeti szakmájukban. Saját tapasztalatból tudom, hogy ezek az emberek motiváltabbak is, és bizonyítani szeretnék: érdemes őket foglalkoztatni. Azt sem tartom kizártnak, hogy a rehabilitációs járadék azok számára is vonzó lesz, akik már rokkantnyugdíjasok. Mindenesetre a törvénytervezet szellemében a választás lehetősége adott lesz számukra.

Ez a program nem pénzügyi megtakarító program. A rokkant emberek egzisztenciális biztonságát tudja növelni, de az sem kevés, hogy gyermekeik a szüleiket tanulni és dolgozni látják.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvénytervezetet 10 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartja, az Országgyűlésnek pedig elfogadásra ajánlja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjainak döntő többsége, nyilván elsősorban az emberi jogok védelmét szem előtt tartva, egyetért azzal, hogy a költségvetési szervek egyes, törvényben szabályozott feladataik ellátásához adatokat gyűjtenek természetes személyekről és gazdasági szervezetekről. Azzal is egyetért, hogy ezek az adatok elsősorban adminisztratív célokat szolgálnak, de felhasználhatóak a kormányzati döntések sokszor elmaradtnak vélt hatásainak vizsgálatára is, különösképpen akkor, ha ezeknek a hatásvizsgálatoknak az a célja, hogy a közpénzek elköltésének eredményességét mérjék és feltárják, hogy a szabályozás vagy a közpénzek elosztásának módosításával növelni lehessen az eredményességet.

Ezt indokolja az is, hogy a hatásvizsgálatok készítésére mára már egy önálló tudomány jött létre, a hatásvizsgálatok készítése mára már egy önálló tudományágként jelenik meg. Eszközrendszere egyre inkább lehetővé teszi, hogy a döntéshozatal minél inkább pontos ismeretekre, és ne felvetésekre alapuljon.

Bizottságunk is olyan előrejelzéseket tart elfogadhatónak, amelyek nemcsak a kiadások várható mértékére, hanem az intézkedések hatására is koncentrálnak. A hatásvizsgálatokhoz szükséges adat biztosítása azonban olyan problémát vet fel, hogy a közérdek és az egyéni érdek, pontosabban a személyes vagy bizalmas adatok védelme hogyan egyeztethető össze. Fontosnak tartjuk, hogy a közérdek mellett egyenrangú szempontként kezeli a törvényjavaslat a bizalmas és különösen a személyes adatok védelmét, vagyis azt, hogy minden állampolgárnak joga van a személyéről szóló információkról rendelkezni.

Az előterjesztés javasolt megoldásával, azzal, hogy az információs önrendelkezési jog, illetve a bizalmas adatok védelmének sérelme nélkül biztosítja az adatvagyon hasznosulását, amelynek lényege, hogy a hatásvizsgálatok céljára csak anonimizált mikroszintű adatokat lehet átadni, egyetértünk. Tesszük ezt azért, mert ma még az általános gyakorlat az, hogy az adatokat kezelő költségvetési szervek a személyes adat védelme érdekében olyan szigorral járnak el, hogy még akkor is elutasítják a mikroszintű adatok továbbítását, ha egyébként biztosítható lenne a személyes adatok védelme.

A tervezet 2. §-a tilalmaival, amelyek a mikroszintű adatok átadására vonatkoznak, azért értünk egyet, mert annak a természetes személynek vagy gazdasági szervezetnek a jogait védik, akire vagy amelyre az adat vonatkozik. Egyetértünk a kérelmezői kör szűkítésével is, mert ezzel biztosítottnak látszik, hogy az adatok csak olyan felhasználókhoz kerüljenek, akik birtokában vannak a felhasználáshoz szükséges ismereteknek. Mivel a törvényjavaslat olyan garanciákat is tartalmaz a személyes adatok védelmére, amelyek előírják, hogy a kapcsolati kódokat és a kapcsolás módszerét is törölni kell, amint a felhasználás célja megvalósult, vagy hogy egyik adatkezelő se tudja a kód segítségével más adatkezelő adatát azonosításra alkalmas módon meglévő adatbázisával összekapcsolni, és azt, hogy az adatok anonimizálását és kapcsolását az adatvédelmi biztos ellenőrizheti, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a döntés-előkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról szóló törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja, a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többsége üdvözli, hogy ennek a törvényjavaslatnak az egyértelmű üzenete az étkeztetés, illetve a házi segítségnyújtás mint szolgáltatási forma fejlesztése, tudván persze azt is, hogy a jogi követelmény megfogalmazása még kevés ahhoz, hogy az önkormányzatok ezeket a szolgáltatásokat valóban biztosítani tudják. Azonban a bizottság többsége bízik abban, hogy a hamarosan benyújtásra kerülő jövő évi költségvetési törvényjavaslatban több helyen is majd visszaköszönnek azok a célok, amelyek ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódnak oly módon, hogy mind a normatívaösszegek, mind a kistérségi ösztönzők, mind a tárca pályáztatási lehetőségei azt fogják alátámasztani, hogy ezek a szolgáltatások már a jövő esztendőben határozott növekedésnek, fejlődésnek indulnak.

A másik fontos változtatás az önkormányzatok mozgásterének növekedése, mármint ennek a lehetősége. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt 14 évben jelentősen bővült az alapszolgáltatási paletta, de nagyon sok önkormányzat elsősorban a költségvetési forráshiány miatt nem tudott eleget tenni ezeknek a szolgáltatásoknak. Nagyon sok térség, illetve település esetében ezek a szolgáltatások a mai napig nincsenek megszervezve. Azért, hogy az önkormányzatok egy kis levegőhöz jussanak, egyetért a bizottságunk többsége azzal a szakmai megoldással, hogy a két alapszolgáltatás, a támogató szolgáltatás, illetve a közösségi szolgáltatás megszűnik kötelező önkormányzati feladat lenni. Ezeknek azonban csak az önkormányzati kötelező volta szűnik meg, a törvényjavaslatban állami feladatként továbbra is biztosítani kell a megszervezésüket.

(10.40)

Az étkeztetés, házi segítségnyújtás, illetve idősotthoni elhelyezés esetén a törvényjavaslat 2008. január 1-jétől a jegyző számára kötelezően előírja a jövedelemvizsgálatot. Fontosnak tartotta a bizottságunk hangsúlyozni, hogy a jövedelemvizsgálatnak nem az a célja, hogy a társadalmi átlagnál egy kicsit jobban élő emberek ezekhez a szolgáltatásokhoz ne jussanak hozzá, hogy a jogosultságukat kizárják. Az a cél, hogy annak a számára, aki alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, a költségvetés magasabb összegű normatívát biztosítson, hogy az önkormányzatok ne csak a jobb anyagi helyzetben lévőkre koncentráljanak, mert nyilvánvaló, hogy akinek jobb a szociális helyzete, az magasabb összegű térítési díjat tud fizetni. A társadalmi igazságosság jegyében úgy gondoljuk, hogy az alacsonyabb jövedelműekhez magasabb költségvetési normatívát kell biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma sem a házi segítségnyújtás, sem az idősotthoni elhelyezés esetében sem a törvény, sem a végrehajtási szabályok nem adnak eligazítást a tekintetben, hogy kinek a jogos igénye, ki a rászorult ezen szolgáltatásokkal összefüggésben. Ezért mind a házi segítségnyújtás, mind az idősotthoni elhelyezés esetében az előterjesztő arra tett javaslatot, és ezt mi üdvözöljük, és ez majd igazán részletesen a végrehajtási utasításban kerül kifejtésre, hogy független szakértői bizottság szakvéleményével megalapozva döntse el, hogy kinek van jogos igénye a házi segítségnyújtásra, illetve az időotthoni elhelyezésre. Az elmúlt években az emelt szintű ellátásokkal összefüggő átminősítésekkel, normál szintű ellátásokkal nagyon sok esetben sérültek az ellátotti jogok.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság úgy ítéli meg, hogy az ellenőrző hatóságnak, amelynek ilyenkor jelen kellene lennie, és a folyamatokat jó irányba kellene vinnie, és szankcionálnia kellene, eddig nem volt eszköz a kezében, amivel mind a magánszemélyeket, mind a jogi személyeket bírságolni tudná. Éppen ezért ért egyet a bizottságunk azzal, hogy az ellátotti jogok sérelme esetén alkalmazni lehessen a szociális bírság kiszabását.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot 10 igen szavazattal, 7 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés általános vitára alkalmasságának tárgyalásánál bizottságunk - ez, azt gondolom, értelemszerű - az országgyűlési határozati javaslatot is megvitatta. Bizottságunk többsége a helyzetképpel, amely - tudottan - olyan kutatási és statisztikai adatokból áll, amelyet ifjúságkutatók szerkesztettek és állítottak össze, a tárcáktól érkezett 2005-ös kormányzati intézkedések összesítésével, valamint a melléklet demográfiai, pénzügyi, statisztikai elemzésével összességében egyetértett.

Elhangzott, hogy a helyzetelemzésben mélyreható adatok vannak, azokat a területeket ölelik át, amelyekkel az ifjúságkutatásban valóban foglalkozni kell, tudván persze azt is, hogy egy ilyen jelentés naprakész sohasem lehet. Ez azzal is igazolható, hogy egy-két tendencia problémaként való megfogalmazásában azokat a sztenderdeket, amelyeket korábban használtak, használtunk, bizony ma már nem célszerű alkalmazni; azért sem, mert az ifjúság az emberi élet legtöbb romantikával, nosztalgiával, pozitív érzésekkel emlegetett szakasza, a szabadságvágy, az önmegvalósítás, a keretekből való kitörés szakasza ez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha eltávolodunk a fiatalság misztikus szemléletétől, és a valódi folyamatokat vesszük szemügyre, egy egészen más világ képe körvonalazódik ki előttünk: az ifjúság öntörvényűsége csupán csak látszat, különösen az a hátrányos helyzetű, peremre szorult fiatalok esetében. A társadalom törvényszerűségei mozgáskörüket szűk határok közé szorítják, a családi háttér, az anyagi lehetőségek a felemelkedést, a mobilitási esélyeket túlzott mértékben meghatározzák.

(10.20)

Hangsúlyt kapott a nyári táborozásokkal összefüggésben az, hogy ha bárki megfelelő hazai üdülési számlával vagy üdülési csekkel akar elszámolni, megteheti, és nemcsak gazdasági társaságok esetében, hanem egyesületek, civil szervezetek, kht.-k vagy közalapítványok által fenntartott ifjúságturisztikai szolgáltató helyeken is. Tisztázódott az is, hogy csoportos kedvezmény nem csak oktatási intézményeknek jár. Arra vonatkozóan pedig, hogy mennyire régiek vagy újak az adatok, elhangzott, hogy egy nagymintás kutatás, amely az életkorra, településtípusra, régióra reprezentatív, 3-4 évente tud csak folyamatokat bemutatni. Igaz azonban az is, hogy Magyarországon viszonylag kevés az ifjúságkutatás, amiben minden bizonnyal az is meghatározó, hogy az erre fordítható anyagi forrás korlátozott.

Hangsúlyt kapott a vitában az is, hogy ha a jövő generációjáról van szó, teljes komolysággal kell minden eredményt és problémát is kezelni, és e tekintetben nem lehet ellenzéki, kormánypárti az, ami a jövőben súlyosan érintheti gyermekeinket, legyen szó akár a gyermekbántalmazásról, a családon belüli erőszakról vagy éppen a gyermekszegénységről. Kritikaként hangzott el, hogy nem kapott elég nyomatékot a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnál jegyzett milliárdos nagyságrendű ösztöndíjprogram.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság mind a jelentést, mind az országgyűlési határozati javaslatot 10 igen és 9 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta, és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Alkotmánybíróság 4/2006. számú határozatában megfogalmazottak szerint egy olyan önálló törvényjavaslatot tárgyalunk, amely más törvények módosítását nem tartalmazza. E törvény kereteit döntően a konvergenciaprogram határozza meg, s legyenek bár az eddig felmerült és az elfogadásig még felmerülő jogos igények, elsődleges az államháztartási hiány mértékének csökkentése abból a szándékból, hogy a tartós, egyensúlyon alapuló növekedés feltételei megvalósuljanak. Éppen ezért megfontolásra ajánlom a tisztelt képviselőtársaimnak az Állami Számvevőszék javaslatát, miszerint a költségvetési törvényjavaslat vitájának teljes fázisában az Országgyűlés csak olyan módosító javaslatokat fogadjon be, amelyek eredményeként a költségvetés pozíciója nem módosul.

Két olyan előirányzatról kívánok szólni, amelyek a kismértékű növekedési kategóriába tartoznak, az egyházi előirányzatokról és az országos kisebbségi önkormányzatok támogatásáról. Mint mindennek, ezeknek is előzményei vannak, elsősorban figyelemmel az egyházi, kisebbségi, nemzetiségi ügyek, romaprogramok alakulására, ezek támogatására, az előirányzatok jogszabályi rendszerének az áttekintésére. Ez jelenik meg, tisztelt képviselőtársaim, a 2008. évi költségvetésben, egyrészt az ezt megalapozó törvény egyházi finanszírozást érintő paragrafusaiban, másrészt pedig az előirányzatok következő évi alakulásában.

(14.10)

A táblázatból jól látható, hogy az egyházi előirányzatok ebben a feszesen szigorú nemzetgazdálkodási helyzetben is némi növekedést mutatnak, ami nagyrészt a jogszabályi, törvényi előírások betartását, az automatizmusok működését jelenti. Két olyan előirányzat azonban, amely már évek óta az egyházi támogatást szolgálja - a vidéki lelkészi szolgálat támogatása és a hitoktatók díjazása -, a 2007. évi előirányzati értéken szinten marad.

Az egyházi fenntartású közszolgáltató intézmények támogatására az emelkedő összegű normatív támogatások szolgáltathatnak alapot. A volt egyházi ingatlanok tulajdonrendezésére előírt határidő lejárta előtt úgy tűnik, a jelenlegi tervek és pénzbeli támogatások alapján sikerül tartani a pénzügyi teljesítésre vonatkozó elképzeléseket. Az utolsó sorban található valamivel több mint 9 milliárd forint két jelentősebb összegből áll: egyrészt a korábbi évek kötelezettségvállalásaiból, másrészt a még nem rendezett protestánsügyek előirányzatainak összegéből.

Az ingatlanok tulajdoni rendezése és a kapcsolódó pénzügyi kártalanítás felgyorsításával összefüggésben emlékeztetném tisztelt képviselőtársaimat arra is, hogy a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a budai szerb ortodox egyházmegye rendezésre váró ingatlanjainak a végleges jegyzéke elfogadásra került az 1013/2006., illetve az 1040/2006. számú kormányhatározatokban. Az ebben szereplő kompenzációt az említett egyházak mint állammal szembeni jövőbeni követelést a bankoknál faktorálhatják, majd az ebből származó összeget a kormányhatározat tartalmának megfelelő célra felhasználhatják.

Az országos kisebbségi önkormányzatok támogatására az előző évihez hasonló összegű támogatás jut, míg az országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatásánál inflációkövető a támogatásnövekedés. El kell mondanom azonban azt is, hogy a miniszterelnökségnél, az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál lévő nemzetiségi, illetve romaprogramok támogatása növekszik. Az e területen jelenleg is folyó jogszabály-alkotási, finanszírozási programok mellett már 2008-ban jelentkezik konkrét, forintokban mérhető támogatásnövekedés. Nem feledkezhetünk el azonban arról sem, hogy az európai uniós operatív programokban, elsősorban a társadalmi megújulás operatív programban, de minden programban célként fogalmazódik meg a hátrányos helyzetűek, a halmozottan hátrányos helyzetűek, kiemelten a romák foglalkoztatási esélyegyenlőségének növelése, oktatási, szakképzési, egészségügyi feltételeinek javítása.

Elnök úr, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki egészségügyi szakalkalmazottként 36 évet dolgozott egy olyan munkahelyen, ahol fertőző tüdőbetegeket gyógyítanak, és már 9 év munkaviszony után maga is fertőző beteg lett, számíthat-e társadalombiztosítási támogatásra?

Ugyanis az történt, hogy a betegsége gyógyítására alkalmazott négy hónapos gyógyszerkúra mellékhatásaként idegi eredetű halláskárosodás áldozata lett, ami a további 27 év munkaviszonya alatt kommunikációképtelenné tette. Ez a fajta halláskárosodás súlyos, ettől csak a veleszületett halláskárosodás súlyosabb. Lehetősége persze van arra, hogy hallókészüléket vásároljon. A neki megfelelő ára ma 420 ezer forint, ami számára és sorstársai számára többnyire megfizethetetlen.

A nekem írt levelének utolsó mondata minden egyéni országgyűlési képviselőnek parancs; ezért tettem fel a kérdésemet. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elsősorban arra volt tekintettel, hogy a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtása szükségszerűen együtt jár adatkezelési tevékenységgel, mivel a törvény a végrehajtásáért felelős szervezetet felhatalmazza arra, hogy meghatározott adatkörre vonatkozóan, természetesen a törvényjavaslatban meghatározott célhoz kötötten és az abban meghatározott feltételek szerint személyes adatokat kezeljen.

Ebből következően annak megállapítása során, hogy az intézkedés alanya rendelkezik-e a Magyar Köztársaság területén pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés hatálya alá eső pénzeszközökkel vagy gazdasági erőforrásokkal, kezelnie kell az intézkedés alanyának születési és házassági adatait, nevét, tartózkodási helyét és egyéb azonosító adatait is.

Mi több, a szolgáltatók, valamint a vagyoni nyilvántartást vezető szervek kötelesek a személyes adatok közlésével bejelenteni minden olyan ügyletre vonatkozó adatot, tényt vagy éppen körülményt, amely arra utal, hogy az adott ügyletből a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés alanyának vagyoni előnye származik.

Mindezek mellett számolni kell azzal is, hogy a közigazgatási jogsegély mintájára a végrehajtásért felelős szerv közigazgatási hatóságot is megkereshet abban az esetben, ha pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedéssel kapcsolatos feladatai ellátásához olyan adat vagy ténybeli ismeret szükséges, amely a megkeresett hatóság nyilvántartásából, illetve irataiból szerezhető meg, olyan irat vagy más bizonyíték szükséges, amely a megkeresett hatóságnál van, vagy éppen onnét szerezhető be.

A törvényjavaslat nyilvánvalóvá teszi, hogy a megkeresésben meg kell jelölni az adat, az irat, más bizonyíték felhasználásának célját, valamint azt is, hogy a személyes adat beszerzésére e törvény alapján került sor.

Bizottságunk, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság így természetesen arra várt választ az előterjesztő képviselőjétől, hogy a törvényjavaslat előkészítése során kérték-e az adatvédelmi biztos állásfoglalását, az előterjesztett törvényjavaslat bírja-e az ombudsman egyetértését. Mivel a válasz egyértelmű volt, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 19 egyhangú igen szavazattal támogatja a törvényjavaslat általános vitára alkalmasságát.

Köszönöm szépen, elnök úr.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én sem kívánom a tíz perc időkeretet igénybe venni, azonban a képviselőtársam által elmondottakhoz néhány egyéb érvet is szeretnék felsorakoztatni a módosító javaslatunk mellett.

A címzett támogatás általános feltételeire és finanszírozására irányadó jogszabályi előírásokat törvény, valamint kormányrendelet tartalmazza. E jogszabályok rendelkezései szerint két fő szabálynak kell teljesülnie a címzett támogatás felhasználása során. Az egyik szerint a beruházási munkák, illetve az eszközök beszerzése kizárólag a címzett támogatás alapját képező igénybejelentésben naturális mutatókhoz is kötött, meghatározott támogatási cél megvalósításához kapcsolódnak. A másik pedig az, hogy összhangban vannak a beruházás létesítményjegyzék szerinti, a támogatással elismert műszaki tartalmat megjelölő és az eredetileg támogatott beruházási cél megvalósulását biztosító jogcímekkel.

Minden igyekezet ellenére azonban előfordulhat, hogy a pályázatot elnyert önkormányzat, mint ahogyan Dombóvár város önkormányzata is, önhibáján kívül a címzett támogatásra való jogosultság elvesztésének állapotába kerülhet. A jelenleg érvényben lévő törvényi szabályozás szerint, ha a címzett támogatás felhasználásának elszámolásakor eltérések mutatkoznak az igénybejelentésben a támogatásból történő beszerzésre tételesen megjelölt és ténylegesen beszerzett műszerek között, akkor valóban, az említett fő szabály maradéktalan érvényesülése sérülhet. Ebből meg szükségszerűen következik az - ahogyan Dombóvár város önkormányzata esetében is -, hogy az elszámolások ellenőrzésére feljogosított szervek általi elfogadás meglehetősen nagy nehézségekbe ütközik.

Ezzel szembesült a város önkormányzata akkor, amikor a dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Közhasznú Társaság Kórház B hotelszárny teljes körű rekonstrukciója orvostechnikai felszereléssel címzett támogatással megvalósuló beruházás finanszírozásával kapcsolatban a gép-műszer beszerzés elszámolásának egy részét a Magyar Államkincstár nem fogadta be. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati gazdasági főosztályának szakmai véleménye alapján a Magyar Államkincstár módosította a beruházás finanszírozási szerződését a létesítményjegyzékben szereplő költségek átcsoportosításával.

Ennek birtokában az önkormányzat az első készletbeszerzés költségén belül megkezdte a felszerelések, orvostechnikai eszközök beszerzését, a Magyar Államkincstár azonban a támogatás lehívása során a megvásárolt orvostechnikai eszközöket és berendezéseket csak részben fogadta be, mivel a címzett támogatás igénybejelentéséhez a 2003 novemberében csatolt eszközlistában az önkormányzat nem vagy alacsonyabb darabszámon tervezte azokat. Nem tudta figyelembe venni azt a tényt, hogy a 2004. évi szakmai minimumfeltételek változása, valamint az aktív kórházi ágyak számának csökkenése miatt az eredetileg tervezett műszerigény megváltozott, és a hatályos törvények szerint azt sem, hogy a Szent Lukács Egészségügyi Kht. a humánerőforrás-fejlesztési operatív programban elnyert támogatásból rehabilitációs központot alakított ki, és a pályázat feltételének alapján az intézményi struktúrát átszervezte, nyolcvannal csökkentve az aktív ágyak számát.

További nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot az is, hogy a kht. sikeres pályázatot nyújtott be az egészségügyi ellátórendszer struktúraátalakításának támogatására, amelynek alapján vállalta további húsz aktív ágy krónikus ellátásba való konvertálását. Változás volt az egyes beavatkozások finanszírozásában is, amely bizonyos beavatkozások elvégezhetőségét korlátozta; illetve a meglévő műszerek amortizációja, meghibásodása következtében olyan cserék váltak szükségessé, amelyeket 2003-ban még nem lehetett látni. A pályázatban feltüntetett orvostechnikai eszközök összetételének és mennyiségének módosítása a megváltozott körülmények miatt vált szükségessé, az indokolatlan beszerzések törlésével, a működőképesség miatti új eszközök vásárlásával, az eredeti műszerlista jelentős csökkentésével együtt.

Így történhetett meg az, hogy a rekonstrukció után a kórház működéséhez szükséges első készletbeszerzés eltér az eredeti listától, azonban a beruházási összköltség, a beruházási adatlap szerinti létesítményjegyzék sorai és a törvényben jóváhagyott címzett támogatás összege nem módosult, azt Dombóvár város önkormányzata a valós szükségleteknek megfelelően használta fel.

A Magyar Államkincstár a jelenlegi törvényi előírásokat betartva csak az eredeti gép-műszer jegyzéken szereplő eszközöket finanszírozta. Mivel azonban az önkormányzat által végrehajtott beszerzés a finanszírozási szerződésben és a beruházási adatlapon szereplő összeget nem haladja meg, módosított beruházási adatlapot sem tudtak benyújtani.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A címzett támogatásokra vonatkozó jelenlegi törvényi szabályozás szerint a megvalósítás során nem lehet eltérni az eredetileg az Országgyűlés által engedélyezett szakmai, műszaki tartalomtól, a dombóvári beruházáshoz hasonló szakmai, műszaki tartalomváltoztatások megnyugtató rendezéséhez szükséges az Országgyűlés eredeti döntésének módosítása. Erre tesz javaslatot a tisztelt Házhoz benyújtott módosító indítványunk, amelyhez kérem, kérjük valamennyi képviselőtársunk támogatását.

Ami pedig a szándékaink szerint módosított törvény hatálybalépésének sürgősségét jelenti, annak egyszerűen az az indoka - mint például Dombóvár város önkormányzatának -, hogy a hiányzó támogatás lehívására, amelynek összege 64 millió forint, 2007. december 31-ig van jogszabályi lehetőség.

Még egyszer kérem a tisztelt Országgyűlés támogatását a módosító javaslatunkhoz.

Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Választókerületem polgára - a rákbetegséggel küzdő rokkantnyugdíjas hölgy édesapja halála utána után örökölt - szőlőkivágási támogatás iránti kérelmet nyújtott be a hivatalhoz. Mivel a Dombóvár-Szőlőhegyen lévő szőlőterületet előzőleg művelő édesapja a Tamási Hegyközségnél volt tag, a kitöltött nyomtatványokat természetesen ott adta le. Június 18-án azonban a tamási hegybíró értesítette, hogy az MVH-tól telefonon hívta a hivatalnok, hogy ő mint hegybíró, nem jó nyomtatványt adott ügyfelének, aki természetesen elutazott Tamásiba, kitöltötte a helyes nyomtatványokat, amit még aznap postára adtak.

Másfél hónap eltelte után a változatosság kedvéért az MVH hivatalnoka hívta, hogy miért adott be két pályázatot; megismétlem, miért adott be két pályázatot. Ezért aztán levélben jelölte meg, melyik pályázatot vegyék figyelembe. Később az MVH arról értesítette, hogy miért a saját nevén adta be a kérvényt, mivel az ő nyilvántartásukban még elhunyt édesapja szerepel, továbbá hiányolták azt is, hogy a hegybírói hozzájárulás nem az ő nevére szól, hanem édesapjáéra. Az utolsó levélben már csak arról tájékoztatták, hogy a kérelem beérkezésének napján szabad keret nem áll rendelkezésre, és a támogatás mellett történő kivágást nem engedélyezik.

Tisztelt Államtitkár Úr! Nincs felelőse annak, hogy ha voltak is hiányosságok, nem a kérelmező volt az okozója? Értelmetlen a fellebbezése is?

Tisztelettel várom, várjuk válaszát. Köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Államtitkár Úr! Köszönöm szépen. Értem én, persze hogy értem, hogy a fellebbezés akkor indokolt, ha a kérdéses határozat jogsértő. Itt nem történt semmiféle jogsértés nyilvánvalóan. Azt is értem, hogy a közösségi és nemzeti támogatások eljárásaiban méltányosságra gyakorlatilag semmiféle lehetőség nincsen. Még azt is értem, hogy a hiányt pótló kérelmek esetében az elbírálás sorrendje adja meg, pontosabban a maradéktalan hiánypótlás beérkezésének az időpontja határozza meg. De leginkább azt értem, hogy az első hibát elkövető hegybíró nem az MVH alkalmazottja, így az ő hibája természetesen nem róható fel a hivatalnak, mert ha a kérelmező jó nyomtatványt kap, akkor nincs két pályázat, feltehetően ennyi hiánypótlásra sincs szükség, nem csúszik ki a határidőből, én meg nem tettem volna fel ezt a kérdést.

Köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés az előterjesztő szándéka szerint a valós szükségleteknek megfelelő, közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer működtetése érdekében hamarosan törvényt alkot. Segít-e ez annak az 54 éves betegnek, akinek a mozgató idegei elhaltak, gépi lélegeztetésre szorul, akinek a családja úgy döntött, hogy otthonában ápolja? Saját erőből biztosítottak számára kórházi ágyat, emelőszerkezetet, akkumulátort, áramfejlesztőt, lélegeztető készüléket egy alapítványtól kaptak ingyenes használatra. A betegnek nappali felügyeletet biztosít a család, amelynek a költsége kétszer annyi, mint a rokkantnyugdíj és az ápolási díj összesen.

Miben reménykedhet, miután a lélegeztető készülék meghibásodott, azon kívül, hogy a család - senki nem kérdezte, hogy miből - befizetett negyedmillió forintot és úgy döntött, hogy számára saját gépet igényelnek, de ahhoz olyan orvosnak kellene látnia, akiből csak egy van és az is Budapesten?

Miben reménykedhet akkor, amikor ez az orvos hosszú hetek óta a zárójelentések, igazolások birtokában nem képes a jogosultság megállapítására, az OEP számítógépes rendszere még csak az augusztusi kérelmek elbírálásánál tart, a családot pedig folyamatosan többletköltség terheli?

Miben reménykedhet akkor, amikor jelenleg az OEP a feltételek teljesülése esetén a betegek otthoni lélegeztetését támogatja úgy, hogy a gép meghibásodása esetén a beteget nem terheli többletköltség? Az új törvény talán képes garantálni emberséget, szolidaritást? Egyáltalán, kell ehhez új törvény?

Tisztelettel várom válaszát. Elnök úr, köszönöm a szót.

TÓTH GYULA (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar főváros törvényhatósági bizottsága 1903 júniusában két pályázatot írt ki: egyet a szabadságharc emlékművére és egyet a Kossuth-szoborra. Évek múltával, 1908 áprilisában a bírálóbizottság harmadszori szavazása utána Horvay János pályázata győzött. A Kossuth-szoborcsoport avatása az Országház előtt - amelyet előtte négy nappal Kossuth Lajos térnek neveztek át - 1927. november 6-án volt. Másnap a Parlamentben folytatódott az ünnepség két törvényjavaslattal: március 15-e nemzeti ünneppé tételéről és Kossuth Lajos érdemeinek törvénykönyvi megörökítéséről.

A szobor már felállításakor és az azt követő évtizedekben is vitákat gerjesztett. 1945-ben nemcsak a háború, hanem az a politikai rendszer is véget ért, amelyben a szobor megszületett. 1952-ben Horvay János Kossuth-szoborcsoportját feldarabolták egyalakos és kétalakos részekre, és a rákoskeresztúri temetőbe szállították. Az első felelős kormány tagjait ábrázoló szobrok évekig hevertek a bejárat közelében, gondozás nélkül, kitéve az időjárás pusztításának.

A temető igazgatósága egy idő után szeretett volna megszabadulni tőle, 1957-ben sírköveseknek akarták eladni, ám erről tudomást szerzett Dombóvár akkori tanácselnöke, Antal István. Nemsokára az akkor még község vezetőinek írásbeli kérésére a Fővárosi Tanács és a Fővárosi Műemlék Bizottság Dombóvárnak ajándékozta a lebontott Kossuth-szoborcsoportot. A több vagonnyi, részeire bontott művészi alkotás nagy részét 1958-ban teherautók hozták le Dombóvárra. A szoborcsoport, amelyet 1959-ben védetté nyilvánítottak, ma három megye - Somogy, Tolna, Baranya - szegletében, Dombóvár városban, egy szépen rendezett parkban, a Szigeterdőben áll. Kivételes jelentőségét az adja, hogy az egyetlen szoboralkotás Magyarországon, ahol a Batthyány-kormány minden tagja egy helyen látható.

Tisztelt Országgyűlés! 2008 januárjától Dombóvár Város Önkormányzata elkezdi a szoborcsoport restaurálási és új elhelyezési tervének kidolgozását. E munkákra az ország legismertebb szakértőit kérték fel, ezzel párhuzamosan a park kertépítészeti tervét is elkészíttetik. Azon dolgoznak, hogy itt egy olyan interaktív tárlatot hozzanak létre, amely az első felelős magyar kormány tevékenységét, tagjainak életét mutatja be. Nagy ívű tervükben szerepel az is, hogy egy olyan bemutatóhelyet hozzanak tető alá, amely az első kormánytól egészen a rendszerváltoztatásig bemutatja a kormányok ténykedését, sikereiket, eredményeiket, tragédiájukat. 2010-ig szeretnék a szobrokat felújítani, új formában elhelyezni; azért ekkorra, mert e programmal is csatlakozni kívánnak Pécs Európa kulturális fővárosa eseménysorozatához.

És végül, tisztelt Ház, a nagy terv az - amelyhez Dombóvár város országgyűlési képviselőjeként tisztelettel kérem az Országgyűlés és képviselőtársaim támogatását -, hogy az Országgyűlés törvényben mondja ki: a szoborcsoport nemzeti emlékhelynek minősül. Javasoljuk azt is, hogy az aktuális kormányok ciklusuk alatt legalább egyszer tegyék tiszteletüket a nagy elődök előtt. Váljon valóra Petrovics Eleknek, a Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatójának nyilatkozata: "A szobor becsületére válik az országnak, értékét nemcsak a mának, hanem a jövőnek bírálata sem fogja kisebbíteni."

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

TÓTH GYULA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Akinek az ügyéről szólni kívánok, 32 éves, veszélyeztetett terhes, fogorvos, ikergyermekeit e hónapban váró anyuka.

(15.50)

Jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, mivel sebészorvos férje egyéves ösztöndíjat kapott tudományos kutatásaira. A kismamának 2002 októberétől folyamatos volt a munkaviszonya 2007 januárjáig, és természetesen fizette a társadalombiztosítási járulékot is.

2007. januárban és februárban munkanélküli volt, amit a terhességét megelőző kezelések tettek indokolttá. Mehetett volna táppénzre is, de ő nem volt beteg, csak már nagyon szeretett volna gyermeket.

Márciustól, már áldott állapotban, újra munkába állt, de gyakori rosszullétei miatt kezelőorvosa javaslatára táppénzes állományba kérte magát. Mivel azonban a biztosítási jogviszonya március 1-jén, keresőképtelensége április 1-jén kezdődött, nulla nap előzmény figyelembevételével, 31 nap biztosítási idő alapján, jogosultsága május 21-én lejárt. Ennek alapján a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a táppénz iránti igényét elutasította. Fellebbezését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár érdemi vizsgálat nélkül ugyancsak elutasította. Rendjén van ez?

Jogszabálysértés nem történt, a bürokrácia él és jól érzi magát. Érdemi vizsgálat nem szükséges. A nemzet meg fogy? Gyermekáldás miatt sem jár már táppénz?

Tisztelettel várom válaszát.

TÓTH GYULA (MSZP): Államtitkár úr, köszönöm szépen a válaszát. Kezdem a végén. Az édesapja terjesztette be a fellebbezést, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a leánya az Egyesült Államokban tartózkodik. Úgy gondolták, és ezt senki nem tiltotta meg számukra, hogy ő fellebbezhetne a gyermeke nevében. Ha ilyen információkat kapnak, akkor a doktornő minden bizonnyal megtette volna ezt a lépést.

Nyilván nem kívánom a többit minősíteni, mert nem ez a feladatom. Én elhiszem, hogy lyuk van a járulékfizetésben, mert tényleg az volt a két hónap időszak alatt. Azonban az utolsó másfél hónapban három olyan kérdést tettem fel, amelyben a válaszok esetében csupáncsak az derült ki, hogy az állampolgárok tájékoztatása nem megfelelő azokon a szinteken, ahol az ügyeik eldőlnek. Mondhatnám a lélegeztetőkészüléket, mondhatnám a hallókészüléket, és mondhatnám ezt az ügyet is. Tehát azt gondolom, itt van valahol az a terület, ahol többet kellene tenni, mint amit eddig tettünk.

Egyébként köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A statisztikák szerint az elmúlt tíz évben 3500 körül ingadozott a 14 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények száma. Ám annak, hogy mégis a gyerekbűnözés növekedését érezzük, nyilvánvalóan okai vannak. Már a gyereklétszám csökkenése is jelezhet relatív emelkedést, meg az is, hogy a személy elleni erőszakkal járó garázda esetek súlyossága is nőtt, és a média is azt az érzetet erősíti, hogy mind több bűnt követnek el a gyermekek.

Az okok között sajnos szerepet játszik a szegénység, a mélyszegénység, a családok szerepének csökkenése a nevelésben, az iskola sem tud velük törődni, és újabb kudarchoz juttatja a gyermekeket, de az is, hogy a televízió előtt azt látják, hogy számos problémára az erőszakos megoldás a válasz. Sokan úgy látják, ha a nevelés egyik alapja, hogy a tett ne maradjon következmény nélkül, akkor a gyerekkorú elkövetőt is szembesíteni kell cselekedete következményeivel, felelősségre kell vonni, még többen azonban azt is látják, hogy a megoldás nem lehet a magas kerítés mögé zárás.

Gondol-e a minisztérium a humánusabb és minden bizonnyal eredményesebb megelőzés szerepének előtérbe állítására? Egyáltalán megelőzhető-e a bűnözéshez vezető gyermekkori agresszió?

Tisztelettel várom válaszát. Elnök úr, köszönöm. (Taps.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság február 19-ei ülésén a határozati javaslatot megvitatta, a kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentéssel együtt. Bizottságunk többségét egyrészt az motiválta a jelentés és az országgyűlési határozati javaslat elfogadására, hogy az eseti bizottság azoknak az intézményeknek a válaszait értékelte, amelyek a kábítószer-problémák megelőzésére, kezelésére hivatottak. Ehhez természetesen meg kellett ismerjék azt az intézményrendszert, amely a témával rövidebb-hosszabb idő óta foglalkozik.

(10.30)

Véleményüket így alakíthatták ki a drogbetegek ellátását biztosító rendszerről, az ártalomcsökkentő programokat szervező intézményekről, a kábítószer-használatra vonatkozó büntetőjogi szabályrendszerről, a prevencióról és természetesen a kábítószer-probléma kezelésével összefüggő hazai költségvetési lehetőségekről. Az elfogadás mellett szólt másrészt az, hogy a konkrét javaslataik mellett a bizottság megfogalmazta azt is, hogy a következő időszakban mivel kívánnak foglalkozni.

Mindezekből, tisztelt képviselőtársaim, azonban nem következik, hogy elég, ha egy szervezet tesz valamit a gondok enyhítésére, az sem elég, hogy milyen felismerésre jut; el kell érnie, hogy mások is hasonlóképpen gondolkozzanak.

Az Európai Bizottság ebben az évben értékeli az utóbbi négy évben megtett intézkedéseket, tagállamként Magyarország is figyelemmel kíséri a következő időszakban reá háruló konkrét feladatokat. Mindezt azért tartjuk fontosnak, mert ugyan a kábítószer-probléma elsősorban helyi és nemzeti szinten tapasztalható, de globális probléma, nemzetközi összefüggésben kell megközelíteni; többek között azért, hogy megelőzhetőbb legyen a kábítószer-használat elkezdése, a kísérleti használat ne válhasson rendszeressé, biztosítson kezelési programokat, tegye lehetővé a rehabilitációt, a segítő programokkal a társadalomba való újrabeilleszkedést, és csökkentse az egészségügyi és a társadalmi károkat.

Bizottságunk tagjaiban, akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselőtársunkról legyen szó, olyan kérdések is persze megfogalmazódnak, mint például az, hogy hogyan és milyen időben lehet beavatkozni szenvedélybeteg társunk életébe, meddig magánügy az önpusztítása, vagy hogyan lehet feltárni azokat a súlyos problémákat, amelyek a szenvedélybetegségek különböző fajtáihoz vezetnek.

Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a határozati javaslatot és a jelentést 11 igen szavazattal, 7 nem ellenében és tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta, az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamely országban a kábítószer-probléma nagyságrendjét, elterjedtségét különböző mérőszámok mentén lehet leírni. Hazánkban a Nemzeti Drog Fókuszpont végez szisztematikusan adatgyűjtést 2004 óta, felállítása óta. Ez napjainkban a 13 másik európai uniós országban készült, felnőtt lakossági vizsgálattal összehasonlítva ellentmondásos képet mutat. Amíg hazánkban a kannabiszt valaha kipróbálók számaránya viszonylag alacsony, egyéb tiltott drogok tekintetében kevésbé kedvező a magyarországi népesség érintettsége. Annak ellenére, hogy például a középiskolások összesített drogfogyasztási rátája alapján Magyarország az átlagosnál kevésbé érintett országok közé tartozik Európában, az egyéb tiltott drogok a diákok körében eléri, sőt az amfetaminok esetében meg is haladja a többi országra jellemző átlagos értéket.

Hazánk helyzete európai uniós összehasonlításban azt jelzi, hogy a kábítószerek kipróbálása tekintetében egyre inkább hasonlítunk a legtöbb uniós országra. Figyelemre méltó, hogy az illegális szereket valaha használók esetében erre az eseményre egyre korábban kerül sor, 16. életévüket megelőzően az esetek egyharmadában. Ezek a tapasztalatok természetesen üzenetnek is tekinthetők, elsősorban az iskolai színtéren megjelenő prevenciós programokkal összefüggésben. Egyértelműen arra utalnak, hogy szükséges a prevenció kritériumának megfogalmazása is, megjelenítése is, egyes területeken erősíteni szükséges az ártalomcsökkentő szemlélet jelenlétét.

A kábítószer-probléma kezelése szempontjából - ez a nemzeti drogstratégiában is megfogalmazódott - nagy jelentősége van az önkormányzati, kormányzati szereplők tevékenységének. Magyarországon a számok persze eltérőek, de nagyjából száz helyszínen - város, megye, kistérség, régió, kerület - léteznek kábítószerügyi egyeztető fórumok, amelyek a stratégia szellemiségének megfelelően a kábítószer-probléma kezelésének a motorjai. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy tevékenységük egyik oldalról az önkormányzatisághoz, másik oldalról pedig a kábítószer-problémához kötődik. Az önkormányzatoknak nem kötelező feladata ugyan a kábítószer-problémával összefüggő szerteágazó tevékenység, bár az egészségügyi, szociális, közoktatási kötelező feladatok áttételesen ugyan, de magukban foglalják a szenvedélyproblémák kezelését érintő tennivalókat is.

Választókerületemben Dombóvár város önkormányzata, felismerve a kábítószer-használat terjedésének veszélyét, támogatta a kábítószerügyi egyeztető fórum létrehozását és drogprevenciós tevékenységét. Megalakításában a kábítószer-probléma kezelésében leginkább érintett intézmények, a felnőtt- és gyermek-ideggondozók, az ÁNTSZ, a védőnői szolgálat, a gyermekjóléti szolgálat, a rendőrség és a polgármesteri hivatal vettek részt. Ezen intézmények mindegyikének volt az egészségfejlesztés és megelőzés területén végzett munkájában gyakorlata, a drogprobléma kezelésében azonban csak néhányan rendelkeztek közvetlen tapasztalatokkal. Ezért a fórum elsődleges feladatának tartotta a szakemberképzést és -továbbképzést. Elérendő célként az együttműködés megteremtése, a reális helyzetkép felmérése és az ezen alapuló helyi stratégia kidolgozása fogalmazódott meg. Mivel azonban a 2002-ben elfogadott stratégia kevésbé vette figyelembe a helyi szükségleteket és lehetőségeket, nem lehetett alapja a hatékony munkának.

A kábítószer elleni küzdelemre leginkább elkötelezett aktivisták kitartásának és ismereteik bővülésének köszönhetően 2005-ben készítették el a jelenleg is érvényes stratégiájukat, amely a 2012-ig megvalósítandó munkájuk alapja. Lehetőségeiket a prevenció területén érezték a legjobbnak, ezért, mert a fiatalokat védtelennek és kiszolgáltatottnak érezték, céltudatosan törekedtek ennek a területnek erőteljes fejlesztésére. Szemléletüket meghatározta az, hogy az iskolának, mint a megelőző tevékenység egyik legjelentősebb színterének, jelentős szerepe lehet az egészség megőrzését biztosító szokások kialakításában. Ez döntően abból fakad, hogy itt a fiatalok egész korosztálya rendszerszerű körülmények között érhető el, az iskolába programok telepíthetők, az igényeknek és a szükségleteknek megfelelően jól beilleszthetők. Mára elérték, hogy az iskolák egészségfejlesztő és megelőző tevékenysége a pedagógiai és nevelési program része legyen, ezzel biztosítva a folyamatosságot és a tanulók teljes körű elérését. Ha figyelembe vesszük, hogy Dombóvár 20 ezres lélekszámú kisváros, hét oktatási intézményében több mint 4 ezren tanulnak, akkor még érthetőbb az a példaértékű munka, amit a kábítószerügyi egyeztető fórum végez.

(11.50)

Merthogy folyamatosan hangsúlyt fektettek a pedagógusok képzésére, akik kezdetben a kábítószer-probléma kezelésében eszköztelennek és tehetetlennek érezték magukat. Mára a város iskoláiban 40 olyan pedagógus dolgozik, akik 40 órás akkreditált továbbképzéssel bírnak. Minden iskolában van képzett drogkoordinátor, mindegyikben végeznek prevenciós munkát, mindegyik elkészítette egészségfejlesztési és drogprevenciós programját. Az előző években benyújtott 11 pályázat mindegyikében sikeresen szerepeltek, ezáltal a városban tanuló diákok 50 százalékát érik el akkreditált programokkal. Sajnálatos azonban, hogy az időnként már jól működő programok is megszakadnak, minden esetben anyagi okok miatt, és a munkában bekövetkező törés, a hatékonyság csökkenése mellett, a szakemberek kiégését is okozhatja.

A színvonalas szakmai kapcsolatokat nagyban erősítette az is, hogy az országban elsőként, a dél-dunántúli városok együttműködésével, megalakult a Dél-dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, amelynek munkájában alapító tagként Dombóvár város folyamatosan és aktívan részt vesz. Az előző évben vált lehetővé először, hogy pályázati forrásból a kábítószerügyi egyeztető fórum működésének biztosítás mellett, a KEF munkájában részt vevő intézmények programjai is támogathatók lettek. Amint az tudott, a pályázható összeg a település lélekszámától függ, Dombóvár a maximumot pályázta és nyerte meg, amelyből nyolc programtervet valósítottak meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az iskolán kívüli prevenciós munka keretében a dombóvári ifjúsági alkotóműhely nyújtotta lehetőségeket kihasználva a veszélyeztetett fiatalok számára indítottak csoportot. A kábítószerügyi egyeztető fórum ebben az évben is pályázati forrásból biztosítja működését és valósítja meg programjait, sajnálatos módon a pályázati eredmény késői kihirdetése miatt a tervezettnél jóval később.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés VII. fejezetében utalás van arra, hogy mind a mai napig szakmai viták zajlanak azzal kapcsolatban, hogy milyen eredmény várható el a dombóvárihoz hasonló hatékony prevenciós beavatkozásoktól. A szakirodalom alapján az valószínűsíthető, hogy a legjobb prevenciós programok sem módosítják jelentékeny mértékben az illegális szerek kipróbálásának százalékos arányát. A prevenciós beavatkozásokkal szembeni reális elvárás, hogy azok a rendszeres és problémás használat előfordulási gyakoriságát tudják kedvezően befolyásolni, illetve mérsékelni képesek a kábítószer-használattal összefüggő szövődményeket. Lehet azon vitatkozni, hogy ez kevés vagy nem elég, de hogy szükség van rá, azt vitatni teljesen felesleges. Ha majd a teljes populációra kiterjedő prevenciós módszerek mellett nagyobb hangsúlyt kap a veszélyeztetett családokat és a kirekesztett társadalmi csoportokat megcélzó szelektív prevenció, és ha a hiányzó jogszabályi háttérrel is összefüggésbe hozhatóan a prevenciós programok minőség standardeknek is megfelelnek, akkor az iskolai prevenció is hatékonyabbá válhat.

Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága tagjaként a tárgyalt jelentésben megfogalmazott javaslatokat azért is támogatom, mert tartalmazzák azt is, hogy erősíteni szükséges a koordinációt a kábítószerügy államigazgatási, helyi önkormányzati szintű területein, és fejleszteni kell, ezt hangsúlyoznám leginkább, a civil együttműködés kereteit. Ha a médiára szükség van - ki vitatná? -, akkor a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell kapjon a szülőkre irányuló felvilágosító munka.

Támogatom a különböző ellátási elemek összehangolását biztosító, integrált intézményi modellek létrehozását. És ha a kábítószerügyi eseti bizottság napirendjére veszi az iskolai prevenciós programok értékelését, Dombóvár város szívesen látja a bizottság valamennyi tagját.

Tisztelt Országgyűlés! Az sem ártana az általános vitában szereplő téma hatékonyabb fejlesztésének, ha az önkormányzatoknak módjuk volna pénzügyi támogatásra, ha a nemzeti civil alapprogram lehetőségei bővülnének, és ha az Új Magyarország nemzeti fejlesztési terv fejlesztési erőforrásainak kedvezményezettje lehetne az a terület, amelyről szólnom számomra megtisztelő volt.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hazánkban jelenleg évente hétezer amputációt végeznek érrendszeri problémák miatt, amit ha százezer lakosra vetítünk, éppen háromszorosa a nyugat-európai műtétek számának. Különböző becslések szerint az országban körülbelül 800 ezer artériás beteg él, minden második érintett állapota súlyos. Az egyik leghatékonyabb kezelési forma a szén-dioxidos gázfürdő, amellyel az eddigi vizsgálatok szerint 200 súlyos betegből csaknem 180-nál sikerült egészségjavulást elérni.

A járástávolság növekedése mellett figyelemre méltó az is, hogy a kezeltek csökkenteni tudták az addig rendszeresen szedett drága gyógyszerek mennyiségét. A természetes szén-dioxid-gyógygáz az érszűkület kezelése mellett segítséget nyújthat az érelmeszesedésben és a magas vérnyomásban szenvedőknek is. A hátránynak hitt természeti kincs - Marx Györgynek, az ELTE azóta elhunyt fizikaprofesszorának köszönhetően - ezreket menthet meg az amputációtól.

Tisztelt Államtitkár Úr! Reménykedhet-e a több százezer érbeteg, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár társadalombiztosítási támogatásban részesíti a szén-dioxidos gyógygázkezelésre szorulókat?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt országos kisebbségi Vezetők! Kedves Vendégeink! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitánk tárgya a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzete. A beszámoló összességében eleget tesz annak a törvényi kötelezettségének, hogy a kormány kétévente legalább egy alkalommal áttekintse a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetét, s eközben a megtett intézkedésekről beszámoljon az Országgyűlésnek.

A beszámoló mellékletében a 9. oldalon a magyarországi cigányok oktatásával kapcsolatos fejezetben az alábbi olvasható. "Az oktatás területén nőtt a cigányok és nem cigányok közötti különbség, ugyanakkor megváltozott a szegregáció mértéke és megnyilvánulási formái.

(13.40)

Az iskolán belüli szegregáció felől az iskolák közötti elkülönítés irányába tolódott el a folyamat. A középiskolákban is tapasztalható a szelekciós nyomás, a hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók döntő hányada jelenleg a szakképzésbe áramlik, leginkább a piacképtelen szakmát adó osztályok és iskolák töltődnek fel velük, és így egyszerre kerülnek szegregált körülmények közé, és válnak kapun belüli lemorzsolódottakká."

Miközben az is igaz, hogy újra és újra vitathatatlan erőfeszítések látnak napvilágot, gondoljunk csak a speciális tanulmányi ösztöndíjrendszerre, a 2005-ben elindított Útravaló-ösztöndíjprogramra, a 2007-ben 390 millió forint keretösszeggel meghirdetett roma tanulók tanulmányi pályázatára, az Arany János tehetséggondozó és kollégiumi programok folytatására, a költségtérítéses képzésre járó roma fiatalok támogatására. Nem árt felidézni azt sem, hogy bevezetésre került a felsőoktatásban a pozitív megkülönböztető bánásmód alkalmazása, az Oktatási Minisztérium pedig 2006-tól közel két és fél milliárd forint támogatási kerettel ösztönözte az iskolai szegregáció és negatív hatásainak csökkentését. Persze, amikor olyan vélemények kapnak erősebb megvilágítást, hogy nincsenek meg a pénzügyi és szakmai feltételei annak, hogy a roma és nem roma gyerekek békésen együtt nőjenek fel, együtt tanuljanak az iskolában, akkor is inkább érdemes a tényekre hivatkozni.

A nemzeti fejlesztési terv első szakaszában 7,7, az Új Magyarország fejlesztési tervben csaknem 40 milliárd forint áll rendelkezésre az oktatásban esélyegyenlőségi célokra. A költségvetés ezenkívül évek óta külön forrást biztosít az integrációba bekapcsolódott intézmények számára. Nem mellőzhető az a követelmény sem, hogy az oktatási esélyegyenlőség biztosítása minden hazai és uniós közoktatási forrás lehívásának szigorú, nagyon szigorú feltétele.

Eddig több mint 200 tantestület összes pedagógusa vett részt az integrált oktatáshoz kapcsolódó módszertani képzéseken, az integrált oktatás intézményrendszeréhez pedig közel 500 iskola csatlakozott. A felmérések meg azt bizonyítják, hogy az integrált oktatás és az ennek kapcsán bevezetett - nálunk, Magyarországon meglehetősen új - módszerek javítják a romák iskolai teljesítményét, nem rontják a nem romákat, javítják a tanulók önértékelését, függetlenül etnikai hovatartozásuktól, és növelik a romák társadalmi elfogadottságát a nem roma tanulók körében.

Mindezekkel együtt azonban az is igaz, hogy a súlyos társadalmi konfliktusokat az iskola önmagában feloldani nem tudja. Mint ahogyan az is, hogy a roma és szegény gyermekek esetében a szabad iskolaválasztás, tisztelt képviselőtársaim, bizony illúzió. A szabad iskolaválasztás ma kevesek kiváltsága, mert a nyomor nem válogat. Súlyos sommázás? Persze hogy az, de a mai magyar közmegítélésben van ennél lényegesebb is, van ennél súlyosabb is; az, amikor azt halljuk, hogy a társadalom áldozatai felelősek nyomorúságos helyzetükért.

A cigányok évszázados kirekesztettségük okán valójában sohasem juthattak tömegesen képzettség birtokába. Ettől függetlenül azonban a munkakultúra elsősorban helyzet és lehetőség kérdése, és nem származásé. Példa lehet azoknak a cigányoknak a munkakultúrája, akik a feketevonaton ingázva építették lakótelepeinket, akik a bányákban tüdejüket tönkretéve belerokkantak a munkába, akik a metrót építették, és azoké, akiket ma is az építkezéseken, az árvízvédelmi munkaterületen láthatunk, akiknek jobb munka képzettség híján nem jut.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi itt a tisztelt Házban sok mindenről vitatkoztunk, vitanapokat tartottunk fontos és még fontosabb vagy annak vélt kérdésekről. Ez a helyén van, rendjén van, az azonban elgondolkodtató, hogy máig nem indult tisztességes, szakmailag felkészült és elfogulatlan vita a cigányság helyzetéről, olyan vita, amely nem merül ki egyetlen alkalomban, nem reked meg az agyonrágott sémáknál, és képes eljutni a társadalom legtávolabbi szegleteibe. Nagy szükség lenne rá, különösképpen azért, mert a kőkemény rasszizmus és az emberi joginak álcázott lózungok közötti űrben megtelepedett a tévhiedelmekkel kevert bizonytalanság.

A cigány közélet gyenge és szétszabdalt ahhoz, hogy ráerőltesse akaratát az éppen aktuális kormányra. A kulisszák mögött feltehetően ugyanolyan játszmák zajlanak, mint a nagypolitikában, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy jóval kevesebb a szétosztható pénz, és jóval több az üres marok. Azt sem kell elhallgatni, hogy mindnyájunk büszkesége, a kisebbségi önkormányzati rendszer tökéletesen alkalmatlan arra, hogy megoldja a cigányság szociális problémáit. A kisebbségi önkormányzatokat elméletileg a kulturális és oktatási autonómia megteremtésére találták ki, másfajta tevékenységre se lehetőségük, se jogkörük, se pénzük nincs.

A rendszerváltáskor még bízni lehetett abban, hogy az életszínvonal javulásával automatikusan javulnak majd a romák életkörülményei. Éppen az ellenkezője valósult meg, az átlagos életszínvonal nőtt, a cigányság még inkább leszakadt. A kilencvenes évek második felében az a felfogás uralkodott, hogy speciális cigányügyi programok és azokhoz társított, nevesített pénzek kellenek, különben a költségvetési nagykalapból alig jut valami a romáknak. Mostanában - az Európai Unió pályáztatási szempontjai miatt is - az a nézet látszik erősödni, hogy gazdasági téren a szociális rászorultságot kell alapul venni, az etnikai hovatartozás másodlagos.

Tisztelt Képviselőtársaim! A beszámoló két évében 27 olyan közmunkaprogram indult, amelyben a becslések szerint 55 ezer roma vett részt, a programok összértéke megközelítette a 22 milliárd forintot. A megyei munkaügyi központok becsült adatai alapján 15 ezer roma munkavállaló részesült közhasznú foglalkoztatási támogatásban, a ráfordított összeg közel 6 milliárd forint volt. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2005-2006-ban kilenc programot hirdetett meg több mint egymilliárd forint támogatási kerettel. A küzdelem a munka világából történő kirekesztés ellen PHARE-pályázat programjába bevont tartós munkanélküli 60 százaléka roma származású volt. Óvatos becslések, illetve előzetes számítások alapján a szaktárca és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a foglalkoztatási programok keretében 2005-ben 11-12 milliárd, 2006-ban 12-13 milliárd forintot fordított a cigányság munkaerő-piaci esélyeinek növelésére, a foglalkoztatás javítására.

A vastag milliárdokban megtestesülő programok vitathatatlanul hozzájárultak a romák munkaerő-piaci esélyeinek növeléséhez, a foglalkoztatás javításához is. Tagadhatatlan azonban mindezek és más törekvések ellenére az, hogy az életnek egyetlenegy területét sem lehet említeni, ahol csökkent volna a távolság a cigány és a nem cigány lakosság között. Távolság? Talán inkább szakadék. Így aztán a kérdés továbbra is feltehető: mi várható egy segélyhez szoktatott nagy és egyre nagyobb lélekszámú népcsoporttól, amelynek öntudatát lassan felemészti a kiszolgáltatottság?

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyarországon élő kisebbségek etnikai, nemzetiségi identitásának egyik legfontosabb táptalaja a nemzetiségi nyelv és a nemzetiségi kultúra, amely napjainkban a hazai nemzetiségeknél leginkább a nyelvhasználat háttérbe szorulásával, a népi hagyományok csoportformáló erejének gyengülésével írható le.

(13.50)

Kutatások igazolják, hogy a romák kivételével, akiknél az asszimiláció kérdéskörénél nagyobb prioritást nyer a szociális és integrációs problémák megoldásának kérdése, a hazai nemzetiségek mindegyikének - a meglévő különbségek ellenére - előrehaladottabb asszimilációval kell szembenéznie.

Választókerületemben, Dombóváron dr. Szenyéri Zoltán, az Illyés Gyula Gimnázium igazgatója a "Német sorsok Dél-Dunántúlon", valamint a "Honfoglalás, kiűzetés, megmaradás" című tanulmányaihoz végzett kérdőíves felméréseinek tapasztalatait a következőképpen összegzi: a kutatóknak egyre nehezebb a kisebbségek kutatását lebonyolítani, mert a falvakban gyenge szórványok maradtak, a helybeliek is inkább az idősebbeket sorolják be az adott kisebbség közé. Egy részük ráadásul sokkal nyitottabb és közlékenyebb, így a kérdezettek korszerkezete szükségképp nem egyenletes, a fiatalabbak már - főleg a munkavállalás lehetőségei, a falvak megszűnő alapfunkciói miatt - elvándorolnak a településekről.

Fontos egy adott településen az ott élő kisebbségek aránya, de, tisztelt képviselőtársaim, ennél ma már lényegesebb a közösségi szerveződés, a helyi kisebbségi önkormányzat mint szervező erő és a folyamatosan jelen lévő kulturális programok és a hagyományőrzés. Igen pozitív, hogy a nyelvhasználat és a kulturális igény irányultsága bekerült a népszámlálási kérdések közé, de a válaszadók nem jelölhetnek meg kettős identitást, pedig a többségi nyelv és a kultúra dominanciája miatt igen kevesek kötődnek csupán a német vagy bármilyen kisebbségi jelleghez.

Ennek a következtetésnek némileg ellentmond, hogy a válaszolók kiemelkedő többsége nem tartja elképzelhetőnek, hogy bárkit külső személy az érintettek megkérdezése nélkül adott kisebbséghez soroljon. Feloldhatatlan jelenleg ez az ellentmondás a különböző adatgyűjtési metódusok között, hiszen a hivatalos népszámlálások ellentmondásai mindannyiunk által közismertek. Végül a szülők, nagyszülők származása nem perdöntő a bevallásoknál, a családon belüli irányultság lényegesen meghatározó. A fiatalabbak sokszor váratlanul "átértékelik" szüleik származását, őket magyarnak tartva, holott a nagyszülők többsége még kisebbségi származású, és ezért ez is a felgyorsult asszimiláció érezhető tünete. A beolvadás felgyorsulását az is elősegíti, hogy egyre több a vegyes házasság, a fiatalabb német származású személyek párválasztásánál ma már nem szempont, hogy a házastárs, élettárs hasonló gyökerű legyen.

A magyarországi kisebbségek anyanyelvéről és nyelvhasználatáról levonható az a következtetés, hogy a kisebbségek mindegyike a nyelvváltás végső stádiumában van. Ez nyilvánvalóan maga után von számos, a hazai kisebbségek jövőjével kapcsolatos problémát. Joggal merül fel például az a kérdés, hogy egy, a nyelvét többé-kevésbé elvesztett közösség milyen módon biztosíthatja hagyományos kultúrája folyamatos megújulását. Nem könnyű olyan választ találni erre a kérdésre, amely a nyelvi és kulturális szempontból meglehetősen változatos hazai kisebbségek mindegyike számára egyaránt érvényes és elfogadható lenne.

Vannak azonban olyan felmérések is, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nemzeti vagy etnikai kisebbség fennmaradásának is lehetnek esélyei. Feltételei között minden bizonnyal a kulturális önszerveződés is szerepet játszik. Az anyaországgal rendelkező nemzetiségek esetében óriási jelentősége van annak, hogy milyen kapcsolatot alakítottak ki az anyaországgal. A kutatások azonban azt is visszaigazolják, hogy ma Magyarországon több, egymásra ellentétesen ható tényező határozza meg az asszimiláció ütemét, és így nehéz lenne megjósolni a nemzeti és etnikai kisebbségi csoportok jövőjét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az MDF padsoraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunk feladatköréből adódóan természetesen az emberi jog oldaláról vizsgálta a törvényjavaslatot, az érintettek jogait a tájékoztatáshoz és az önrendelkezéshez való jog szempontjából tartotta kiemelten fontosnak a törvényi szabályozásban.

(18.20)

E tekintetben bizottságunk tagjainak többsége megnyugtatónak látta, hogy a genetikai vizsgálat céljából történő mintavétel előtt az érintettet genetikai tanácsadás keretében tájékoztatni kell a mintavétel céljáról, a vizsgálat elvégzésének vagy éppen elmaradásának előnyeiről és kockázatairól, a lehetséges eredménynek a vizsgálatban részt vevő személyen kívül a közeli hozzátartozóit érintő esetleges következményeiről, nemcsak a genetikai minta, hanem az adat tárolásának módjairól is, a minták és az adatok azonosíthatóságának lehetőségeiről.

Az emberi jogi bizottság az érintett személy önrendelkezéshez való joga tekintetében egyetért a törvényjavaslat azon pontjával, amely azt tartalmazza, hogy a genetikai mintavétel előtt a rendelkezésre jogosult írásban rögzített beleegyezése szükséges. Mindezeket úgy is megfogalmazta, hogy a genetikai kutatások során az emberi méltóság védelme minden fázisban fokozottan indokolt. Bizottságunk üdvözli a javaslat azon rendelkezését, amely az első két tervezethez képest újat hoz abban, hogy az érintett a beleegyező nyilatkozatát visszavonhatja a mintavételt követően is. Véleményünk szerint ez is az önrendelkezéshez való jog széles körű megvalósulását szolgálja.

A rendkívül érzékeny genetikai adatok védelmét segíti az is, hogy a tervezet az adatkezelés tekintetében meghatározza, milyen célból, milyen feladatkörben eljárva kezelhet adott személy humángenetikai adatot. Az adatok kényes természete miatt azonban bizottságunk fontosnak tartana néhány pontosítást is. Például aggályosnak tartjuk, hogy a javaslat nem helyez kilátásba szankciókat, és nem intézkedik jogorvoslati eljárásról abban az esetben, ha az orvos elmulasztaná teljesíteni tájékoztatási kötelezettségét. Ha figyelembe vesszük, tisztelt képviselőtársaim, hogy a betegeket súlyos szankció fenyegetheti, ha a törvényben foglalt tájékoztatási kötelezettségeiket netán megszegnék, sőt, még az ellátásukat is meg lehet tagadni, akkor szankció fenyegesse azt az orvost is az elmaradt vagy nem megfelelő tájékoztatás miatt.

Mivel a törvényjavaslat igazodik az adatokkal összefüggő önrendelkezési jog védelmének igényéhez, részletesen szabályozza a gyógykezelés és a humángenetikai kutatás céljából végzett genetikai adatgyűjtést, a genetikai adatok kezelésének feltételeit és céljait, a biobankra vonatkozó szabályokat, az adatvédelmi biztossal mindvégig és állandóan egyeztetett, bírja az egyházak egyetértését is, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 10 igen, 8 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartja, az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Vendégek! Amikor az elmúlt év júniusának végén Csöglei István, a lánglovagok és a tűzcsibék körében ismertebb nevén Pista bácsi, nyugalmazott tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke eljuttatta hozzám a parlament általános vitájában most tárgyalt, köznapi szóhasználatban tűzoltómunkával készülőnek még rosszindulattal sem minősíthető törvényjavaslat elődjét, akkor Tomcsányi Kálmán eme hitvallását ajánlotta figyelmembe: "A köz szolgálatában állni egymagában is nagy tisztesség, önzetlenül szolgálni a közt valóban nemes hivatás."

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az Országgyűlés elismeri az önkéntes tűzoltómozgalom tevékenységét a közbiztonság szilárdításában, az emberi élet épségének, anyagi javainak, a nemzetgazdasági és a természeti környezet hatékonyabb megóvása érdekében, akkor egyben emléket állít 173 év valamennyi tűzoltójának, de azoknak a 20-40 éves férfiaknak is, akiket egykor tűzoltószolgálatra köteleztek.

A Soproni Önkéntes Torna és Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére 138 évvel ezelőtt gróf Széchenyi Ödön elnökletével létrejött Magyar Országos Tűzoltó Szövetség szervezőmunkájának köszönhetően felgyorsult folyamat eredményeképpen 90 év elteltével már valamennyi településen működött állami vagy önkéntes csapat. Számos ok következtében a rendszerváltáskor azonban országosan már csak 1000, Tolna megyében mindössze 50, mára ez a szám is 17-re csökkent.

Az okok feltárásakor érdemes meghallgatni azokat, akik a legközelebb vannak a tűzhöz; tárgyalt témánk szereplői közül az önkéntes tűzoltó-egyesületi tagokat, parancsnokokat, és hogy a kép árnyaltabb legyen, bár a törvénytervezetről megkérdezett, ám válaszolni csak egyharmaduknak akaródzó hivatásos önkormányzati tűzoltóság vezetőit is.

(18.30)

Hogy közülük ki nem akart vagy netán ki nem mert véleményt nyilvánítani, az már egy másik vita tárgya lehetne.

Az előbbiek azt mondják, hogy a tűzoltóság, majd később a katasztrófavédelem döntéshozói folyamatosan akadályokat gördítettek az önkéntes tűzoltók elé, fékezve a munkájukat, és eljutottak odáig, hogy elnevezésükből még az "önkéntes" szót is sikerült elvenniük. Az 1996. évi törvény többször módosulva abba az irányba hatott, hogy egyre kevésbé ismerte el az egyesületek munkáját. Véleményük szerint napjainkra oda jutottak, hogy a tűzoltó-egyesületek a törvény szerint nem riaszthatók a működési területükön keletkező káreseményekhez, az egyesület tagja, vezetője még képesítés birtokában sem vezethet tűzoltást. Úgy látják, szerepük a káreseményeknél nem több, mint egy civilek általi beavatkozás. Az a kiskapu, amely engedélyezte, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok megállapodást kössenek a jól működő egyesületekkel a gyakorlatban egyoldalú feltételekkel... - az önkéntes egyesületek részéről egyetlen fontos célból köttettek, azért, hogy az önkormányzati tűzoltóságok egyáltalán jelezhessék számukra, ha a működési területükön káresemény történik. Nem riasztják őket, néha tízperces késéssel jelzik csak az eseményt, és így pontosan az az előny vész el, ami az önkéntes tűzoltóság lényege, hogy a helyszín közelében preventíven ugyan, de hatékonyan tudjanak beavatkozni.

Az önkéntes tűzoltók mindannyian azért vállalják civilként feladatukat, mert hiányt szeretnének pótolni, a biztonság hiányát. Ők azok, akik a településeken élő emberekkel együtt nem elégszenek meg azzal, hogy majd jön a segítség, hanem ők teremtik meg azt ott helyben, a lakóhelyükön. Erre példát is mondhatnék. Választókerületem viszonylag jól felszerelt, jól felkészített önkéntes tűzoltó-egyesületének, az elismerésre méltó munkát végző kurdi egyesületnek a tagjai sem véletlenül választották a jelmondatukat, amely úgy szól, hogy "segítség közel a bajhoz". Ez a rövid mondat véleményem szerint a törvényjavaslat igazi tétje. Persze - mert nem feledhetjük, Magyarországon élünk - vannak, akik úgy gondolják, a tét az, hogy ki kapjon az állami költségvetés tűzoltóságnak szánt tortájából nagyobb szeletet. Ugye, nem arról szól a vita, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltók a köztestületi tűzoltóságoktól féltik pozíciójukat, a köztestületiek pedig az önkéntes tűzoltó-egyesületektől? Mert ha netán igen, akkor bár lovas nemzetnek hisszük magunkat, már megint fordítva ültünk fel a lóra.

Én azt mondom, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületeknek minden társadalmilag indokolt mértékű jogi, pénzügyi, morális, szakmai segítséget meg kell adni, éspedig nem az ő hasznukra, hanem a társadalom, ha úgy tetszik, valamennyiünk érdekeinek üdvére. Azért, tisztelt képviselőtársaim, hogy valamennyien egyenlő bánásmódban részesüljünk, akkor is, ha valamelyikünk gazdag övezetben, és akkor is, ha halmozottan hátrányos helyzetű térségben él. Adjuk meg tehát az esélyt, nevüket is visszaadva, hogy helyből jöhessenek segítségünkre a szükségnek megfelelően kiképzett, a kezdeti beavatkozásokra felszerelt, intézkedésekre felhatalmazott, felelősséggel tartozó önkéntes tűzoltók, akik szakszerű beavatkozásukkal elolthatják majd a kis tüzeket is. Életeket menthetnek, illetve minden olyat megtehetnek, amellyel segíthetik a helyszínre érkező, a szakmai rendszerben magasabban kvalifikált, hatékonyabb felszereléssel bíró tűzoltóságok riasztott rajait.

Ennyi a törvényjavaslat tétje, ennyire nyilvánvaló, és ha így gondolkodunk, kevesebb lesz a Lötosz meg a Hötosz körül keringő mítosz. Csak Tolna megyei példával konkretizálom mondandóm. Ha Mucsiban élt volna valaha jól működő önkéntes tűzoltó-egyesület, akkor bizonyosan nem ég le öt hektár erdő, Simontornyán talán életben maradt volna az a személy, akire rászakadt a födém, ha nem kellett volna megvárni Sárbogárdról a segítséget. Egyetlenegy magyarországi településnek sem ártana, ha ebben a túlságosan anyagiasult, elvadult világban lenne egy veszélyben is összetartó, önzetlen csapata.

A törvénytervezet szakmai vitáiban többször felmerült, hogy felesleges és megkülönböztető külön törvényt alkotni az önkénteseknek, mert akkor a létesítményi és egyéb szervezetek is élhetnek hasonló igénnyel. Ők meg azt mondják, hogy hasonlóan például a polgárőrökhöz - a rájuk vonatkozó külön törvényt 2005 végén alkotta meg az Országgyűlés -, az önkéntes tűzoltókat is meg kell különböztetni szakmai feladatuk végzése közben. Nem gondolom, hogy a törvényhozás Házában lenne olyan országgyűlési képviselő, aki ne értene egyet azzal, hogy erkölcsi szempontból is fontos a társadalom számára önként, ellenszolgáltatás nélkül közfeladatot ellátó civilek munkáját külön törvényben elismerni.

Miért nem javaslom a meglévő törvénybe illeszteni az önkéntes tűzoltó-egyesületek szabályozását? Egyrészt azért, mert közülük nem kevesen egy tucat éve harcolnak azért, hogy kapják vissza az önkéntes elnevezést. Teljesülhetne végre a legfőbb ügyész, az igazságügy-miniszter, a belügyminiszter és az országos katasztrófavédelmi főigazgató ígérete. Másrészt szűnjön meg az a nagy ellenzés, csupán csak az elosztható pénz miatt. Azért az úgy nem megy, hogy a segítség is jól jönne, csak ne kerüljön pénzbe.

Az önkéntes tűzoltó-egyesületek egyetértenek abban, hogy az általuk végzett beavatkozások színvonalának mind a személyek képzettségében, mind a felszerelések és a vállalt feladatok tekintetében egyenértékűnek kell lenni, meg kell felelnie az 1996. évi módosított törvény rendelkezéseinek. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy eddig az önkéntes egyesületek java részében csak a hivatásos tűzoltók által már használt felszereléseket tudják beszerezni feladataik ellátásához. Ha ma a jól működő egyesületeknek a meglévő minimális felszereléseit be kell vizsgáltatniuk, az minimum 100-150 ezer forintba kerül. Azonban ha a meglévő felszerelés nem felel meg a mai elvárásoknak, akkor jelentős anyagi ráfordítással újakat kell vásárolni, de erre a jelenlegi pályázati lehetőségek nem adnak elegendő forrást, azokkal legfeljebb a szinten tartást lehet elérni. Szükséges tehát az egyesületeknek rugalmasan időt biztosítani a felszerelések pótlására és az egyéb feltételek biztosítására. Fontos volna azért a szaktevékenység ellátásához nyújtott támogatásnál az önkéntes tűzoltó-egyesületek egyéni adottságait is figyelembe venni.

A törvényjavaslatban leírt, jól kialakított költségvetési támogatás méltó és biztos alapot nyújthat az önkéntes egyesületek gazdálkodásához, szakmai színvonaluk fejlődéséhez. Egyúttal abban bíznak, hogy a törvényalkotó itt nemcsak az eddig is a költségvetésben szereplő, a tűzoltószövetség által pályázati úton kiosztásra kerülő költségvetési tételre gondol, ami a jól működő egyesületeknél is az előbb említett szűk szinten tartásra volna csak elegendő. A Kurd községi önkéntes tűzoltó-egyesület se becsüli le ezt a pályázati forrást, mert egyesületük jelentős fejlesztéseket, felújításokat tudott ennek segítségével elérni, viszont abban igazuk van, hogy a nehezebb helyzetben lévő önkormányzatok nem tudnak megfelelő önrészt biztosítani, és az ilyen településeken az egyesületek helyzete rosszabb az átlagosnál.

Tisztelt Országgyűlés! Az önkéntes tűzoltók arra várnak, hogy a törvényjavaslat teremtsen lehetőséget a fejlődésre, a civil szervezeteik jobbítására. Nem szabad, hogy a leendő törvény túlszabályozva korlátokat támasszon.

(18.40)

Csak így biztosítható, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságoktól távolabb eső településeken a már meglévő, illetve a majd megalakuló önkéntes tűzoltóságok révén gyors segítségben részesülhessenek a bajba jutott embertársaink. E törvényjavaslat hatálybalépésével jobban teljesülhetne hazánkban az esélyegyenlőség elve a közbiztonság tekintetében is. Ezért támogatom - módosító javaslatokkal természetesen - a törvényjavaslat elfogadását.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság első helyen kiemelt bizottságként tárgyalta az adatvédelmi biztos beszámolóját a 2007. évi tevékenységéről.

Bizottságunk önálló indítvány benyújtásáról is döntött a beszámoló elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat formájában. Javaslatunk a beszámoló elfogadásával kapcsolatos indoklásában megállapítja, hogy az megfelel az alkotmány és az e beszámolóra vonatkozó törvényi kötelezettségnek. A benyújtott beszámoló és a bizottsági vita tanúsága szerint is az adatvédelmi biztos az elmúlt évben is eleget tett feladatának.

Bizottságunk a törvényhozás szempontjából különösen jelentősnek tartja, hogy az adatvédelmi biztosi országgyűlési ajánlások is megvitatásra kerüljenek az érintett bizottságokban és vele együtt az is, hogy a bizottságok megismerhessék az adatvédelmi biztos állásfoglalásait, jogszabály-véleményezéssel kapcsolatos ajánlásait, megállapításait is. Mindezeket azért, mert az adatvédelmi biztos munkájának meghatározó része az adatvédelem és az információszabadság védelme mellett a jogalkotásban való részvétel, pontosabban az előkészítő szakaszban való aktív részvétel.

Továbbra is jogos kérésnek tartjuk, hogy a vélemény kialakítására az eddigieknél több idő álljon rendelkezésre, mert határozott álláspontunk szerint nem tenne jót a biztosi hivatal munkája elismerésének, ha a véleménykérés csupán formális procedúra lenne. Egyrészt azért, mert az adatvédelem európai szinten megszervezett jogterület, és emiatt nemzetközi, európai vonatkozása is kiemelkedő, másrészt azért, mert az adatvédelem ma már minden jogszabálynál vagy jelentős, az életviszonyokat érintő jogszabálynál fontos, és így elkerülhetetlenné teszi az adatvédelmi iroda komoly, megalapozott állásfoglalását.

A vitában az elmúlt évi beadványok számának növekedése kapcsán megfogalmazódott, olyan értelemben tömeges ügyfélforgalomra, mint az általános biztosnál, nem számíthatunk, mert elsődlegesen szervezetek, vállalkozások, és idézném az állampolgári jogok országgyűlési biztosát: fehérgalléros emberek témája. Ilyen értelemben a beadványok növekedése valószínűleg a nagyobb jogtudatosításra és jogtudatosságra vezethető vissza, amelyhez véleményünk szerint az adatvédelmi iroda tevékenysége is hozzájárult. Egyáltalán az, hogy adatvédelmi biztos van Magyarországon - most éppen nincs, de ha ismét lesz, mint minden európai országban, és ismét aktívan működik -, az további tudatosító tényezőt jelent az adatvédelem és az információszabadság területén.

Bizottsági ülésünkön kérdésként fogalmazódott meg a belső visszaélési rendszer magyarországi gyakorlata olyan megvilágításban, hogy hogyan tudja kezelni az a jogrendszer, amely gyakorlatilag ezt a témakört ma még nem tartalmazza. Válaszként pedig az, hogy ami a belső visszaélési gyakorlatot illeti, több szempontból is aggályos lehet, sokféle állampolgári jog szempontjából. Nem tagadható azonban az sem, hogy az igény most az, jöjjenek a nemzetközi befektetők, csak aztán kezdünk majd valamit esetleges furcsaságaikkal.

Felmerült a biztosítók kapcsán az egészségügyi állapottal való sáfárkodás, netán visszaélés olyan összefüggésben is, hogy milyen lehetősége van az állampolgárnak, és milyen lehetősége van az ombudsmannak. Az utóbbinak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével van együttműködési megállapodása, azon keresztül működik természetesen a biztosítások ellenőrzése is.

Kérdés hangzott el a parkolási társaságok kapcsán olyan formában, hogy a kiszolgáltatott állampolgárt segítendő adatvédelmi biztos kérését miért nem veszik figyelembe a parkolási társaságok, az adatvédelmi biztos megkeresésének nagy részére a vállalkozások miért nem válaszolnak, egyáltalán miért nem reagálnak. Megfogalmazódott: az egyik oldalon kell, hogy érvényesüljön egy parkolási fegyelem, a másik oldalon pedig egy szervezeti kultúra. Nem véletlen az sem, hogy mindig ugyanannak a cégnek a neve hangzik el, más cégeké kevésbé.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Felmerült az is, hogy az adatvédelem mint problémakör, ahogy az élet halad előre, jelentős mértékben műszaki kérdés is, információtechnikai, informatikai kérdés is, mert azt a világot éljük, amikor megyünk azok után a lehetőségek után, amelyeket képes megvalósítani a technika úgy, hogy közben megpróbáljuk fékezni a technika szabadságát úgy, hogy az egyes ember személyiségi jogai lehetőleg ne sérüljenek. Köztudott azonban az is, hogy az adatvédelmi biztos hivatalában zömmel jogászok dolgoznak. Az már kevésbé köztudott, hogy vannak olyan munkatársak is, akik a jog mellett a számítástechnikát is, annak változását, fejlődését megfelelő ismeret birtokában követni tudják.

Nyilvánvaló, hogy itt nem a rendszerszervező képesség, hanem mindennek a tevékenységnek az alapjogi szempontú vizsgálata az, ami előtérben áll. Mindettől függetlenül a hivatal persze hogy nem tud lépést tartani a technika fejlődésével, ahogy az elhangzott a válaszban, nem is erre van kitalálva. Ebből adódóan külső szakértő bevonására is sor kerül, sokszor persze nem is kevés pénzért.

Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság az adatvédelmi biztos 2007. évről szóló beszámolója általános vitára alkalmasságát is, a határozati javaslatot is egyhangú igen szavazattal terjeszti a köztársaság parlamentje elé, támogatja és elismeri az adatvédelmi biztos és a hivatal munkáját.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hazánkban a rendszerváltásnak, rendszerváltoztatásnak a jogállamiság megteremtésével egyik alapvető célja volt, hogy a polgár az állam előtt átláthatatlanná, az állam a polgár előtt pedig átláthatóvá váljon, mert egyfelől az átláthatóság a leghatékonyabb gátja az önkénynek, másfelől pedig ez teszi lehetővé, hogy a polgárok megalapozottabban formálhassanak véleményt a közhatalmat gyakorló szervekről és személyekről. Ez a törekvés és ennek intézményrendszere hazánkban, mondhatnánk, hogy fiatalkorú, ahhoz képest mindenképpen, hogy Morus Tamás 485 évvel ezelőtt már a parlament ülésén VIII. Henriktől a szabad szólás intézményét követelte, mivel ennek hiánya hallgatást eredményez, és ezzel - idézem - "akadályát képezi a közügyek intézésének".

Tisztelt Képviselőtársaim! A szólás- és sajtószabadság intézményének érvényesüléséhez persze értelemszerűen szükség van az információhoz való hozzájutás szabadságára is. A felvilágosodás e tekintetben elsősorban még csak a parlamenti ülések nyilvánosságát, valamint a parlamenti képviselők kérdezési jogát jelentette. A "még csak" mérhető úgy is persze, hogy kevés, úgy is, hogy nem, de egészen más megvilágításban láthatjuk akkor, ha figyelembe vesszük, hogy Morus Tamás után 466 évvel Magyarországon még külön miniszterelnöki engedélyre volt szükség ahhoz is, hogy az információszabadság szabályozásának kérdéseivel hivatalosan lehessen egyáltalán foglalkozni.

Az 1989. október 23-án hatályba lépett köztársasági alkotmány ismeri el elsőként a hazai joganyagban a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot. 59. §-a szerint mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sértetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog. 61. §-a pedig így rendelkezik: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."

A hazai adatvédelmi jog szabályait 16 évvel ezelőtt alkotta meg a törvényhozás, két év múlva pedig választott adatvédelmi biztossal bővült a jogérvényesítés. A jogértelmezés következetesebbé vált, és sokkal nagyobb publicitást kaptak a közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyek. Az adatvédelmi törvény legutolsó módosításával deklarálta azt is, hogy a közérdekű adat megismerése iránt bárki, bármilyen formában, szóban, írásban vagy elektronikus úton igényt nyújthasson be. E rendelkezés alapján bárki, akár jogképességgel nem rendelkező személy vagy szervezet is, lényegében bármilyen módon igényelheti a közérdekű adatot, az adatkezelő pedig ezt az igényt bármilyen, az igénylő által kért módon köteles teljesíteni.

Az adatvédelmi biztos 2007. évi beszámolója is megerősíti, hogy a polgárok napjainkban ma már magabiztosabban lépnek fel jogaikért. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt érvényesített igény iránti perek tipikus példája például az, hogy X megyei bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát az Y napilapban megjelent nyilatkozatában azzal a kijelentéssel, hogy például vannak olyan cégek, ahol a felperesnek korábban tulajdonrésze volt, vannak olyanok, ahol áttételesen van érdekeltsége, a vállalkozások néha egymást bízzák meg alvállalkozónak, a háttérsegítséget pedig, mondjuk, éppen - polgármester, akiről beszélek - a felperes adja. Az alperes mindezeket bizonyítani persze nem tudja, a tárgyaláson tett személyes előadása szerint ilyenről tudomása sincs. Ilyen esetekben a bíróság kötelezi az alperest, hogy a jogsértés elkövetéséért adjon elégtételt. Ezután találkozhatunk, tisztelt képviselőtársaim, az Y napilapban olyan fizetett hirdetéssel, amelyben az alperes elismeri cselekménye jogsértő voltát, kifejezésre juttatja megbánását, megköveti a felperest. Így és csakis így érvényesülhet a köztársasági alkotmány 59. §-a szerint az, hogy mindenkit megillet a jó hírnévhez való jog, mert az adatvédelem célja elsősorban a magánszféra védelme.

A személyes adatok illetéktelen kezekbe kerülése, nyilvánosságra hozatala és visszaélésszerű felhasználása által - erre sajnos, majdnem céloztam rá az előbb, választókerületemben is van példa - a magánszféra, így az egyes ember méltósága sérülhet. Igen elterjedt félreértés, miszerint a jó hírnév azt jelenti, hogy valakiről vagy valamiről csak jót, pozitívat lehetne állítani, híresztelni, ez azonban nem felel meg a valóságnak. A jó hírnév tiszteletben tartása nem jelent egyebet, mint hogy a közölteknek objektíve valósnak kell lenniük, mert csak az ilyen információk alkalmasak arra, hogy a jogosultról a társadalomban valós kép alakuljon ki. Az objektív valóságosság pedig azt jelenti, hogy itt külső, objektív mércének kell érvényesülnie, nem pedig az érintett személy vagy szervezet vezetőinek személyes, természetesen szubjektív érzéseinek.

Ha valóban elfogadjuk az adatvédelmi biztos azon megállapítását, hogy a polgárok egyre tudatosabban lépnek fel jogaik érvényesítéséért, akkor ebben az is tükröződik, hogy az adatvédelmi biztosi intézmény, egyáltalán az országgyűlési biztosok intézménye nem a kormányzati szervezetrendszer megkettőzése, hanem olyan állampolgári jogok védelme, amelyeknek nincsenek külön közigazgatási szervezetei és felelősei.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Ha figyelembe vesszük, hogy a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat megalkotása az adatvédelmi törvény és más törvények alapján kötelező a pénzügyi szervezeteknél, távközlési szolgáltatóknál, közüzemi szolgáltatóknál, közvélemény-kutatóknál, piackutató és közvetlen üzletszerző szerveknél, olyan egészségügyi intézményeknél, ahol legalább 20 főt foglalkoztatnak, a települési önkormányzatoknál, országos hatósági, munkaügyi vagy bűnügyi adatállományt kezelőknél - és ez a felsorolás közel sem teljes -, akkor mindenki számára nyilvánvaló ebből is, hogy a tárgyalt beszámoló igen-igen széles területet ölel fel. Nagyságrendileg azonban kevesebben vannak olyanok, hacsak nem érintettek, akik tisztában vannak azzal is, hogy milyen következményei lehetnek az esetleges adatvédelmi jogsértéseknek; azzal például, hogy az adatvédelmi biztos határozatában elrendelheti a jogosulatlanul kezelt adatok zárolását, törlését vagy megsemmisítését, megtilthatja a jogosulatlan adatkezelést, adatfeldolgozást, felfüggesztheti az adatok külföldre továbbítását; netán azzal, hogy amennyiben jelentős érdeksérelemmel is jár a jogellenes adatkezelés, akkor akár három év szabadságvesztéssel is sújtható az, aki az adatvédelmi törvény kötelezettségeit megszegi.

Ha egy másik területet, a jogszabály-véleményezést vizsgáljuk az adatvédelmi biztosi munkában, és mondjuk, a legfrissebbet, a 2008. áprilisi törvénytervezeteket nézzük, akkor azok száma 11, a kormányrendelet-tervezeteké 13, a miniszterirendelet-tervezetek száma éppen egy tucat, a jogalkotással kapcsolatos egyéb területek száma pedig négy. Ez önmagában is koncentrált munkát igényel, feltéve, hogy van elegendő idő is az alapos munkára.

Az elmúlt évben a kodifikációt végzők 574 jogszabálytervezetet küldtek meg véleményezésre, és ez akkor is hatalmas munka, ha tudjuk, hogy a jogalkotás intenzitása 2007-ben az előző évihez képest nőtt. Ilyen összetett és szerteágazó feladat mellett az adatvédelmi biztos irodájában 2007-ben 2724 vizsgálat indult meg, vagyis ennyi volt a hozzájuk beérkező olyan iratok, levelek, küldemények száma, amelyeket ügyként kezeltek. Ez hatalmas szám, minden korábbi évet messze felülmúl. Emögött közel 10 ezer adatfeldolgozás van, és a valamilyen intézkedést igénylő iratok száma meghaladja a 13 ezret. Azonban érezhetően megnőtt az elektronikus indítványozási kedv is - több mint 3 ezer volt az intézkedést igénylő e-mailek száma -, és persze szép számban érkeztek, hogy úgy mondjam, kéretlenek is.

(13.20)

Az összes ügyből nagyjából 60 százalék volt adatvédelmi, a jogszabály-véleményezéseké 20 százalék, a többi ügy közül valamivel több mint 2 százalék mindkét alkotmányos alapjogot érintette.

Ha az adatvédelmi biztos hatáskörébe tartozó két információs alapjogot érintő beadványok számát, illetve arányát vesszük szemügyre, akkor megállapítható, hogy az információszabadságot és a közérdekből nyilvános adatokat is érintő ügyek aránya az adatvédelemhez képest közel 16 százalék, az elmúlt évek adataihoz képest folyamatos kismértékű, 1 százalékot valamivel meghaladó emelkedést mutat.

Fontos tájékoztató adatokat kaptunk a beszámolóból arról is, hogy milyen arányban fordulnak szervezetek és személyek az adatvédelmi biztoshoz. Az előző évekhez viszonyítottan növekedést mutat a jogi és magánszemély indítványozók aránya. Ha az utóbbi három év idősoradatait összehasonlítjuk, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy 2007-ben fordult elő először, hogy több magán-adatkezelőt vizsgáltak, mint államit.

A vizsgált adatkezelők között továbbra is első helyen kell említeni nyilvántartási rendszerük szerint az egyéb kategóriába tartozó adatkezelőket, a gazdasági társaságokat, a munkáltatókat, a társasházakat és lakásszövetkezeteket, valamint másokat. Ebbe a kategóriába tartoznak a kéretlen üzleti célú reklámok, ajánlatot tartalmazó elektronikus levelek.

A beszámoló szerint az ezekre vonatkozó vizsgálatok száma tovább emelkedett. A vizsgált panaszügyek indítványozóinak összetételében a magánszemély panaszosok aránya nem változott számottevően, azonban miként az összes indítványnál, a panaszügyeknél is megfigyelhető a sajtó, a média képviselőinek élénkülő indítványozó kedve.

Az elmúlt évben a kifogásolt adatkezelések száma ugyan nem változott említésre méltó arányban, de a panaszolt adatkezelések 42 százaléka az állami, önkormányzati és 56 százaléka valamely magánszervezet vagy személy adatkezelését érintette. Ez nemcsak azt jelenti - mint ahogy korábban már említettem -, hogy megfordult a magán-, illetve állami, önkormányzati adatkezelési panaszok aránya, hanem a kifogásolt magán-adatkezelések száma és aránya is évről évre nő.

A beszámoló évében mindössze két adatkezelői kategóriában csökkent a panaszosok száma. Az egyik a központi közigazgatási szervek, vagyis a minisztériumok, a másik a társadalmi szervezetek, a pártok, alapítványok és az egyesületek kategóriája. A legszembetűnőbb növekedés a már említett egyéb adatkezelők mellett a közüzemi szolgáltatóknál, a helyi önkormányzatoknál és egyéb közhatalmi szervezeteknél volt tapasztalható.

Mindenképpen szólnom kell arról, hogy bár a beadványok, ezen belül a panaszok száma 2007-ben - a beszámolót idézve - drámaian megugrott, az átlagos ügyintézési idő ehhez képest alig változott. Sőt, a nem panaszos ügyek esetében tovább tudták csökkenteni az ügyintézés idejét. Ennek okáról már más összefüggésben korábban szóltam, de itt ismét meg kell említenem, hogy a jogszabály-véleményezéseket igen rövid határidővel kényszerülnek elkészíteni, és ebből az ügyfajtából 2007-ben még egyszer annyi volt, mint az előző, 2006-os évben.

A beszámoló 284 oldalban részletesen foglalja össze az ombudsman elmúlt évi tevékenységét. Egyes elemeire tételesen reagálni ebben a megadott időkeretben sem lehetséges. Egy területét mégis kiemelve, az internethasználat veszélyeiről szólnék néhány mondatban.

Sokan a megtestesült liberalizmusként, a szabad információközlés Kánaánjaként emlegetik az internetet, és valóban, ha az ember megtalálja azt az információt, amit keresett, akkor ahhoz utána szabadon hozzá is férhet. Kevesebbet beszélünk azonban az internet árnyoldalairól, pedig jól tudjuk, hogy ehhez szervezetek, cégek, magánszemélyek csatlakoznak, nagyszámú szabadon elérhető dokumentumot, adatot helyeznek el rajta.

Az információközlés szabadságának az ára, hogy az internetre felkerülő információkért senki sem felel. Hogy jó ez vagy sem, arra persze nem könnyű a válasz. Igazi veszélye az, hogy a névtelenség illúzióját kelti, az emberek azt hiszik, hogy megőrizhetik inkognitójukat, holott tökéletesen láthatók.

Legalább fél tucat olyan hely van, ahol milliónyi telefonszámot és címet lehet kigyűjteni, másutt jogosítványadatok tengerében dúskálhatnak az érdeklődők. Vigyáznunk kell tehát, kellő óvintézkedések híján kiszolgáltatjuk magunkat a figyelő szemeknek. Mivel napról napra többen használják a világhálót, ezzel együtt rohamosan nő a rendszeresen áthaladó személyes adatok mennyisége és persze vele együtt a visszaélés veszélye is.

Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció eddig is partner volt az adatvédelmi biztos szempontjainak támogatásában. A 2007. évi beszámolót az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Reménykedünk abban is, hogy mielőbb megválasztásra kerül az új adatvédelmi biztos, akinek folytatni kell azt a munkát, amelyet az első két biztos megkezdett.

A harmadik adatvédelmi ombudsman kitaposott útra fog lépni, de számos új feladattal kell majd megküzdenie. Újabb és újabb személynyilvántartó technológiák jelennek meg, folyamatos lesz a terrorizmus elleni törvényhozás, az információs szabadság területén is mindig előkerülnek újabb és újabb akták, amelyek nyilvánosságáról állást kell foglalni.

Jó munkát az ombudsmannak, és sikeres munkát a hivatalnak! Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy Dombóvár Város Önkormányzata is, számos önkormányzat rendelkezik valamilyen saját tulajdonú társasággal, amelyek képesek különböző városüzemeltetési feladatok ellátására. Ennek keretében számos olyan munka elvégezhető, amely a vállalkozói szférában nem lenne jövedelmező vagy kellő rugalmassággal megoldható. Ezekben a kht.-kban vagy más formában működő szervezetekben olyan munkaerő is hasznossá tehető, aki a munkaerőpiacon valószínűleg nem képes teljes értékű szereplőként megjelenni, azonban egyszerűbb építési munkáknál, az éppen aktuális önkormányzati feladatok elvégzésénél foglalkoztathatóvá tehető.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hozzáilleszthető-e akár egy adott versenyeztetett építési beruházás kapcsán az ilyen önkormányzati részmunka a közbeszerzési törvény előírásaihoz anélkül, hogy sérülne a törvény rendelkezése? Lehet ez a munka beruházás-előkészítés, bontás, a beruházás befejeztével helyreállítás vagy akár térburkolás, parkosítás.

Gondolkodik-e a minisztérium olyan rugalmas és gyakorlati szempontból is jól megvalósítható megoldáson - elsősorban persze nem alvállalkozói viszonyra gondolok -, amely ezt lehetővé tenné? Feltétlenül szükséges-e ehhez törvénymódosítás?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Dombóvár város képviselő-testülete 2007 áprilisában fogadta el négyéves munkaprogramját, amely részletesen foglalkozott az önkormányzati lakásoknál keletkező lakbérhátralékok felhalmozódásához vezető körülményekkel és ezek következményeivel.

A kezelhetetlen nagyságrendű hátralékok komoly problémát jelentenek az önkormányzat lakásgazdálkodásában, visszavetik, illetve lassítják a fejlődést az érintett területen, hatásuk a szociális szférában is érezhető. Az önkormányzati lakásban élők egy része kereső tevékenység hiányában állandó megélhetési nehézségekkel küzd, jövedelmük nem fedezi a bérlakások költségeit. Ez a csoport ezért sok esetben kerül részben vagy egészében fizetésképtelen helyzetbe, növelve ezáltal a hátralékosok számát.

A lakásprogramban kiemelt célként határozták meg a hátralékkal rendelkező lakáshasználók ügyeinek rendezését. Az érintetteket a fizetési morál szempontjából két csoportra osztották. Megoldatlan problémát jelent azoknak a hátralékosoknak a köre, akik a legjobb segítő szándék ellenére sem hajlandók kötelezettségeiknek eleget tenni, fizetésképtelenségük általában saját hibájukból következik be. A segítség többszöri megtagadása esetén ezért magatartásuk kényszerű módon a bérleti jogviszony megszüntetéséhez vezethet.

Az adósok nagyobb csoportját ezzel szemben olyan családok alkotják, akik önhibájukon kívül kerültek a bérleti díj rendszeres fizetését akadályozó helyzetbe. Részükről pozitív hozzáállás tapasztalható, fizetési szándékot jeleznek, lehetőség szerint teljesítenek, és ennek érdekében együttműködésre is hajlamosak.

A város új lakásgazdálkodási politikájával összhangban, a teljesítések folyamatos figyelemmel kísérése mellett, javult a bérlők felé történő fellépés minősége, felgyorsult a nem teljesítés esetén adott reagálás ideje, a bírósági ügyek pedig állandó jogi képviselő alkalmazásával váltak gördülékenyebbé.

Elsődlegesen azonban továbbra sem a bérlők tömeges utcára juttatása a cél, a kilakoltatásra a legvégső esetben kerülhet sor. A kitűzött célok mentén ezért arra keresték a választ, hogyan lehetne drasztikus beavatkozás nélkül, hatékonyabban csökkenteni a lakbérhátralékot. Olyan elképzelés született - ismereteim szerint az országban elsőként és eddig egyedüliként -, miszerint az együttműködésre hajlamos bérlők számára megoldhatóvá kell tenni az adósság ledolgozását. Olyan foglalkoztatási formát kerestek, amely a lehető legkisebb járulékos költséggel oldható meg.

A Pénzügyi és Költségvetési Iroda állásfoglalása alapján a Lakhatási Tanácsadó Testület az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást találta a legcélravezetőbb megoldásnak. Hátrányát csupán az jelenti, hogy időtartama havi és éves szinten is korlátozott.

A bérlői hozzáállás szempontjából a korábban részletezett tendencia mutatta, hogy a behívott 38 jelöltből mindössze 19 jelent meg, két újabb megbeszélés után is csak 7 hátralékos vállalkozott az együttműködésre. Ők már egy hónapja a szükséges egészségügyi és alkalmassági vizsgálatot, illetve a kötelező balesetvédelmi oktatást követően az útbaigazító utcanévtáblák tartószerkezetének újrafestésén dolgoznak, 400 forintos órabérrel, napi nyolc órában.

(23.00)

Az összes lakbértartozásuk közel 900 ezer forint. Van, aki 33 nap alatt, van olyan, aki 84 nap alatt dolgozhatja le lakbértartozását.

Tekintettel arra az eshetőségre, hogy néhányan nem kívánnak pluszjövedelemre szert tenni, azaz munkabérük teljes összegét kizárólag csak a törlesztésre fogják fordítani, néhányan pedig igényt tartanak annak 50 százalékára, továbbá várható még új résztvevők belépése is, a képviselő-testület a programra felhasználható keretet 2,5 millió forintban határozta meg.

A lakbérhátralék ledolgozását célzó foglalkoztatási program megszervezése nemcsak a bérlői adósságállomány csökkentésére ad módot, hanem átmenetileg jövedelem nélkül maradt családok számára kínál kiegészítő megélhetési lehetőséget. Dombóvár város önkormányzata számos országos visszhangot kiváltó kezdeményezése talált már eddig is követőkre. A kilakoltatás helyett az ösztönzés is minden bizonnyal ezek közé fog tartozni.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt, hogy a kamionok ártalmasak a környezetre, nyomukban gyorsabban romlanak a családi házak és az állami utak, víz-, szennyvíz- és gázvezetékek károsodnak az általuk keltett rezgések miatt, gyakori miattuk a baleset, lassítják az autópályák forgalmát, egyre többen szóvá teszik. Alternatívát követelnek, ahogyan választókerületem két településén is, a 61-es főút által átszelt Kapospulán és Dombóvár egy részén, ahol kilométereken át a kamion vezetőfülkéje és a hálószobák ablakai közötti távolság alig haladja meg az egy métert.

Egyre türelmetlenebbek mindazok, akik a közúti teherforgalom korlátozásáért emelik fel a hangjukat. Legtöbben a vasúti szállítás mellett érvelnek, de köztudott, hogy a kamionok vasúti szállítása többe kerül a fuvarozóknak, mintha közúton közlekednének. A ROLA-fuvarozás, a gördülő országút igénybevétele egyre inkább elengedhetetlen, jelentős előrelépést jelentene a környezetvédelem terén is.

Tisztelt Államtitkár Úr! A forgalomkorlátozás mellett tud-e a közlekedésért felelős minisztérium mást is tenni? Mit tesznek azért, hogy a fuvarozók egyre nagyobb számban vegyék igénybe a kamionok vasúti szállítását hazánkban?

Tisztelettel várom válaszát. Elnök úr, köszönöm.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a sajátos helyzetben vagyok - ami persze összefügg a jelenlegi politikai viszonyainkkal -, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ellenzéki kisebbségi véleményét és kormánypárti kisebbségi véleményét is elmondhatom a tárgyalt törvényjavaslat általános vitájának kezdetén. Ez a kettősség tükröződik abban, hogy az egyik kisebbségi vélemény általános vitára alkalmasnak tartja a polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, a másik kisebbségi vélemény szerint pedig a kormánynak vissza kellene vonnia ezt a törvényjavaslatot. Sajátos helyzetemből következően - ilyen persze volt már a rendszerváltás utáni törvényhozás gyakorlatában többször is, de a mögöttes tartalom minden korábbitól eltérő - mindkét álláspontot van szerencsém ismertetni.

Az ellenzéki kisebbségi véleményt körülíró kérdések között megfogalmazódott, hogy miért volt szükség a kodifikáció már kialakult, majdnem évtizedes menetének megváltoztatására az utolsó időszakban. A korábbi szakmai résztvevőket miért rekesztették ki, amikor - ezt most idézőjelbe kell tennem - a kormánykoalíció mindig azt mondja, hogy szakmai vitát szeretne folytatni? Mit tervez a kormány a szakértők által korábban kiadott könyv megállapításaival? Átvette-e a kormány az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatban a szerzők észrevételeit? Nem tartja-e szükségesnek a kormány, hogy a törvényjavaslatot visszavonja, és olyan formában terjessze be az Országgyűlés elé újra, amely bír egyfajta széles körű szakmai konszenzust, szakmai legitimációt?

Kérdés hangzott el azzal kapcsolatban is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozása során az azonos és különböző nemű emberek esetében egyaránt elismerné a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Vihart kavart ez a történet, és éppen emiatt miért nem várta meg a kormány a szabályozással az Alkotmánybíróság döntését?

Annak belátása mellett, hogy a cselekvőképesség szabályozásához körültekintően kell hozzálátnunk, a cselekvőképesség korlátozása, illetve annak a szűkítése is helyes. Miért nem akarja az előterjesztő, hogy a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezhessen nagykorú személyeket? Mi lesz a jövőben azokkal, akiket valóban gondnokság alá kell helyezni?

Mivel a törvényjavaslat megváltoztatja az alapítványok létrehozásának feltételeit, mi lesz a különbség az alapítvány és egy társadalmi szervezet között? Csak az, hogy az alapítvány létrehozásához alapító tőke is kell? Miért nem tehető egységessé a bírói gyakorlat akkor, amikor olyan ellentmondásokkal terhelt a mai eljárási rend, hogy ha egy, már bejegyzett alapítványt elvisznek egy másik bíróságra, egyáltalán nem biztos, hogy ott hiánypótlás nélkül bejegyzik?

E vélemények képviselői szerint tehát a benyújtott törvényjavaslat nem támogatható, egyrészt mert nem vette figyelembe a Vékás Lajos vezette szakértői bizottság észrevételeit, másrészt megítélésük szerint a bizottsági ülésen feltett kérdéseikre sem kaptak választ.

A kormánypárti kisebbségi vélemények is az új polgári törvénykönyv tervezetét elsősorban emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi szempontból közelítették meg. A támogató vélemények képviselői nyolc pontban foglalták össze a törvényjavaslatnak a bizottság feladatköre szempontjából különösen fontos, tervezett rendelkezéseinek nyilván csak egy részét, a kisebbik részét.

Úgy érveltek, ha egy készülő törvényben olyanok fogalmazódnak meg, hogy véget vethet a mai gyakorlatban szinte futószalagszerűen lezajló gondnokság alá helyezési perek gyakorlatának; senkit sem lehetne a törvényjavaslat hatálybalépése után általában és mindenre kiterjedően, véglegesen megfosztani cselekvőképességétől; a belátási képességeiben korlátozott személy autonómiájában csak annyiban lehet korlátozott, amennyiben ez emberi jogainak és érdekeinek védelmében feltétlenül szükséges; a szinte teljes jogfosztást jelentő cselekvőképességet kizáró gondnokság intézményét remélhetően véglegesen felszámolja; a törvényjavaslat nemcsak azokat a személyeket tekinti cselekvőképesnek, akik egyedül képesek döntéseket hozni, hanem azokat is, akik segítséggel képesek saját ügyeikben eljárni; kiküszöböli a mechanikus, orvosi diagnózison alapuló, papírízű, lélektelen szemléletet; a bíróságoknak egyebek mellett behatóan vizsgálni kell, vannak-e az alany környezetében olyan segítségnyújtási formák, amelyek nagy biztonsággal elegendőek helyzete megoldásához, és végül a hivatásos támogató néven bevezetendő jogintézmény létrehozásával azoknak nyújt segítséget, akik nem családban élnek, szociális kapcsolatrendszerrel nem rendelkeznek, pszichés állapotuk vagy szenvedélybetegségük miatt egyes vagyoni, személyi ügyeik intézése során támogatásra szorulnak - márpedig, tisztelt képviselőtársaim, a törvényjavaslatnak a szelleme és a tartalma is ilyen -, akkor az a kormánypárti országgyűlési képviselő, aki az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak a tagja, mi mást mondhatna, mint azt, hogy ezt a közel 1200 paragrafust tartalmazó törvénytervezetet támogatni kell.

Hasonló véleményt váltott ki például az is, hogy nagyobb védelmet kapnak a túlélő házastársak, a bejegyzett élettársak, élettársak. Ha ebben a szellemben folytatódik a törvényhozás gyakorlata, akkor remélni lehet, hogy Magyarországon is meghonosodhat az az európai felfogás, amely a gyermek mellett a házastársat is előnyben részesíti az öröklés során, vagy legalábbis a gyermekkel azonos nagyságrendű öröklésre jogosíthatja.

Mivel azonban még Magyarországon nem így gondolkodunk - pedig hát nálunk is előfordul, hogy a szülő elhunytakor a gyermek már rendelkezik valamiféle egzisztenciával -, a jelenlegi javaslat sem helyezi a házastársi öröklést a gyermeki elé, de lehetővé teszi, hogy a túlélő házastárs választhasson a haszonélvezeti jog vagy egy gyermekrész tulajdonának megszerzése között. Ez egyben a röghöz kötöttséget is enyhíti, annyiban mindenképpen, hogy az új házasság nem szünteti meg a túlélő házastársi jogokat.

(11.20)

Közszereplőként valamennyi képviselőtársam tudja, hogy jelenleg akkor is elmarasztalhatja a bíróság a sajtót, ha mindössze pontosan beszámol a politikai szócsatákról. Szócsaták pedig nemcsak voltak, vannak, lesznek is. Az új polgári törvénykönyv tervezete is fenntartja a sajtó-helyreigazítás intézményét, de hatálybalépése után nem lehetne sérelemdíj vagy kártérítés megfizetésére kötelezni a sajtót, ha a nyilvános rendezvényeken elhangzottakról a nyilatkozó pontos megjelölésével, az elhangzottaknak megfelelően, szöveghű idézet formájában tudósít.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kormánypárti kisebbsége támogatja a törvényjavaslatot azért is, mert széles körű tematikus egyeztetés volt éveken át számos szervezettel, az Országos Közjegyzői Kamarától a Magyar Helsinki Bizottságig.

Tisztelt Országgyűlés! Végül: az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a T/5949. számon előterjesztett, a polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot 9 igen és 9 nem szavazattal általános vitára nem tartja alkalmasnak.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunk az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot megvitatta, és általános vitára alkalmasnak találta. Adókról, járulékokról szólt a vita, mint ahogyan itt az általános vitában is, úgy, tisztelt képviselőtársaim, hogy egyre inkább nyilvánvaló: mögöttes tartalma szerint nemcsak adókról, járulékoktól, hanem bizonyos tekintetben gazdasági, társadalmi modellről is.

Ma a magyar gazdasági, társadalmi élet egyik legfontosabb jellemzője a szürke- és a feketegazdaság elfogadhatatlanul magas szintje. Az elmúlt években hozott intézkedéseknek mára mérhető hatásuk van, de nem sikerült alapvető kulturális magatartásbeli áttörést elérni. A magyar gazdaság mintegy ötöde részben vagy egészében kívül esik a tisztességes normák, a jogszerű működés szabta kereteken, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hiszen azon túl, hogy ez folyamatosan rombolja a társadalmi morált, közvetlenül is kárt okoz azáltal, hogy a tisztességtelen szereplők járnak jól, a tisztességesek pedig rosszul.

Sokkal összetettebb problémával állunk szemben, mint amilyet például egy vagy több adóintézkedés önmagában kezelni volna képes. Összehangolt beavatkozásra van tehát szükség több területen annak érdekében, hogy a beavatkozások összessége úgy változtassa meg az emberek, a vállalatok, intézmények és az állam érdekeltségét, magatartását, hogy növekedjen teljesítményük, növekedjen együttes teljesítményük, és közben csökkenjen a gazdasági, társadalmi, politikai egyensúlyhiány.

Nem tartható tovább, hogy ma a legtöbb társadalmi szereplő, a családok, a települések, a vállalatok és az állam egyaránt kisebb erővel, gyengébb cselekvőképességgel rendelkezik, mint amennyit az ellátni kívánt feladatok és felelősségük indokolttá és szükségessé tenne.

A továbblépéshez abból kell kiindulnunk, hogy kinek mi a feladata, nem pedig abból, hogy kinek milyen valós vagy vélt jogai vannak. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a sort az államon kell kezdeni, azon az államon, amelyet polgárai tartanak el adóforintjaikból, azon az államon, aki ott is főnököt játszik, ahol inkább partnernek kellene lennie, ahol meg erős vezetőként, irányítóként kellene fellépnie, ott nemegyszer gyengekezűnek mutatkozik.

Az irány és az igény világos. A polgárok és az intézmények jobb minőségű szolgáltatást, nagyobb biztonságot várnak el. Olyan intézkedések sokaságára van szükség, mint például az egyszerűsített adóeljárás és adóigazgatás. Ez nyújthat igazán több segítséget az embereknek, hogy teljesíthessék adózással kapcsolatos kötelezettségeiket.

(9.10)

Ez jelenik meg a törvényjavaslatban, amikor a magánszemélyek adóbevallásával kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek jelentős egyszerűsítéseként az eddig szűk körben igénybe vett adóhatósági adómegállapítás helyett bevezetésre kerül - reményeink szerint már a 2008. évi adókötelezettség teljesítésénél is választhatóan - az úgynevezett egyszerűsített bevallás, amelynek lényege, hogy az adóhatóság állítja össze a nála rendelkezésre álló adatok alapján az adóbevallást. Ez alapján kiszámítja az adót, így a magánszemélynek, ha egyetért, csak aláírva vissza kell küldeni azt. Ez sok százezer, akár több mint egymillió embert szabadíthat meg az évente ismétlődő gondtól, hogy kitöltsék a laikusok, mit laikusok, sokszor a vele foglalkozók számára is nehezen érthető nyomtatványokat, és viseljék az esetleges hibás kitöltés következményeit.

Belátható időn belül talán eljuthatunk oda is, hogy a tisztességes, jó adófizetőkkel az adóhivatal partneri megállapodást köt, és a büntetéssel való időnként oktalan fenyegetést, sokszor zaklatásnak megélt gyakori ellenőrzést felváltja a tanácsadás és a segítségnyújtás.

Bizottságunk, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 6 nem ellenében, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta.

Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén egy törvényjavaslat általános vitájában kisebbségi és többségi vélemények kifejtésére van mód, és arra, hogy a vélemények kifejtésére külön-külön időkeret alkalmazandó, továbbá arra, hogy a bizottságunk ugyanazon személyt jelölte ki mind a kisebbségi, mind pedig a többségi vélemény ismertetésére, arra kérem a tisztelt elnök urat, hogy amennyiben az öt percet túllépném, akkor legyen toleráns velem szemben.

Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi törvényt és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a bizottságunk a tegnapi ülésén vitatta meg. A törvényjavaslat célja, hogy egy kerethatározathoz, illetve egy határozat rendelkezéseihez a magyar jogszabályok megfelelőségét biztosítsa. Ez a törvényjavaslat biztosítja, hogy ha az Európai Unió tagállamaiban bárhol, bármilyen büntető ítéletben elkobzás vagy vagyonelkobzás kerül kiszabásra, akkor azt egy másik tagállam végrehajtsa, az ebből származó értéket pedig az ügyben érintett két tagállam megossza egymás között. Ennek érdekében módosítja a törvényjavaslat a végrehajtásról szóló törvényt, és megteremti azokat a szabályokat, amelyek az együttműködéshez szükségesek.

Az ülésünkön bizottsági elnöki véleményként hangzott el, most is az történt, hogy olyan törvényjavaslatot tárgyaltunk, amelyben az adatvédelmi biztos nyilván félreértésből kimaradt az egyeztetésből. Kérdésként az fogalmazódott meg, hogy ez miként fordulhatott elő. Az előterjesztő képviselője a válaszában elmondta, hogy a tárca a törvényjavaslat államigazgatási egyeztetését ez év áprilisában folytatta le. Erre április 29-i dátummal válaszolt az országgyűlési biztos úr. Ebben az időpontban külön adatvédelmi biztos még nem volt, tehát a megkeresés az országgyűlési biztos úrnak az adatvédelmi jogkörében eljáró feladataira is vonatkozott. A biztosi vélemény egyébként nem tett észrevételt a törvényjavaslatra, illetőleg egyetértését fejezte ki a törvényjavaslat kapcsán.

Képviselői kérdésként hangzott el, hogy mi az előterjesztő képviselőjének a véleménye az adatvédelmi biztos álláspontjáról, amely szerint ami a bizottsághoz ugyan a tegnapi nap során jutott el, de a minisztériumhoz még nem, a javaslat első számú melléklet h) pontja a vagyonelkobzást elrendelő határozat által kötelezett természetes személyre vonatkozó információk között szerepelteti a személyi azonosító számot vagy a szociális biztonsági azonosító számot, és ez a vélemények szerint ellentétes a '96. évi XX. törvénnyel, amely kimondja, hogy szakazonosító kizárólag a törvény által meghatározott hazai adatkezelésekben használható.

Mivel az adatvédelmi biztos úr október 13-án kelt észrevétele nem állt a tárca rendelkezésére, csak a bizottsági ülésen jutott hozzá, az előterjesztő képviselője azt tanulmányozni nem tudta, de megjegyezte, hogy a mellékletek az európai uniós kerethatározatban, illetve a határozatban meghatározott adattartalommal rendelkeznek, tehát a törvényjavaslat mellékletében nekünk tartalmi változtatást nem áll módunkban tenni, hanem át kell venni az Európai Unió határozatának a mellékletét.

Ígéretet tett azonban arra, hogy megvizsgálják az észrevételt. Ugyancsak kérdésként hangzott el, hogy a közvetlenül hozzáférhető információ a minisztérium álláspontja szerint tartalmaz-e valamilyen többletet a nyomozó hatóság vagy az ügyész birtokában, kezelésében lévő információn kívül, és ezt hogyan lehet definiálni.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatot az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 9 igen szavazattal - az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint ez a kisebbségi vélemény -, 9 tartózkodással, amely a többségi vélemény, általános vitára nem tartja alkalmasnak.

(13.00)

Mivel az általam elmondottak tartalmazták a kisebbségi véleményt is, az ellenzéki többségi véleményt is el kell mondanom: az ellenzéki képviselők alapvetően egyetértettek a törvényjavaslattal, csupán azért tartózkodtak, mert úgy látták, hogy az adatvédelmi biztos véleménye még nincs beépítve a törvényjavaslatba.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület dombóvári csoportjának tagjai márciustól figyelték azt a két rétisast, amelyek egy üdülőteleptől mindössze 800 méterre lévő ligetben fészket építettek és odaköltöztek. A párnak a tojásokból két fiókája kelt ki. Május közepén a terület tulajdonosa tarvágással szinte teljesen eltüntette a 3,5 hektáros erdőt. A rétisascsalád fészkét tartó fát ugyan nem bántották, de a környékéről szinte minden növényt eltüntettek annak ellenére, hogy a rétisas egy egyedének eszmei értéke 1 millió forint, és az előírások szerint a fészke körül 100 méteres védősávot kötelező hagyni. Szerencsére nem riadtak meg annyira a hatalmas zajtól a rétisas szülők, hogy otthagyták volna kicsinyeiket.

A korábban ott lakó többi madárnak azonban megszűnt az élettere. Az elpusztult nagy számú madárfióka eszmei értéke elérheti a 3,5 millió forintot.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánkban költéskor és az azt követő hetekben jelenleg nincs tilalom a fakitermelésre. Európa számos országában elrendelték a fiókák fészekből való kirepüléséig terjedő türelmi időszakot. Nálunk ilyen törvény nincs. A vágásérett fák kitermelése ellen természetesen semmi kifogás nem lehet, ám az ilyen pusztítás, ami Dombóvár-Gunarasfürdő közelében megtörtént, indokolja a jogszabály módosítását. Mit tehet a minisztérium azért, hogy a gazdag hazai madárvilág megóvása érdekében márciustól június végéig legyen tiltott az erdőirtás?

Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elmúlt már egy éve annak, hogy a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány próbapert indított egy gondnokság alá helyezett személy ügyében. Az alapítvány nyilvánvaló célja minden bizonnyal az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a gondnokság alá helyezési ügyek jogalkalmazási visszásságaira.

A jelenlegi magyarországi gyakorlatban a gondnokság alá helyezési ügyek meglehetősen formálisan, futószalagszerűen zajlanak a bíróságokon, a döntések majdnemhogy kizárólagos alapja a bíróság által beszerzett igazságügyi elmeszakértői vélemény. Az ügyek alpereseit a kirendelt ügygondnokok olykor a tárgyalásokon ismerik meg.

A most tárgyalt törvényjavaslat gyökeresen szakítani akar - szerény véleményem szerint tud is - a mechanikus jogalkalmazás gyakorlatával. Véleményem szerint - ezt persze az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként feladatom hangsúlyozni - az egyik legfontosabb változtatás a szinte teljes cselekvőképességet kizáró gondnokság intézményének a felszámolása. A döntéshozatalukban akadályozott nagykorú személyek számára az új polgári törvénykönyv az eddigi jogintézmények, a cselekvőképességet korlátozó és a cselekvőképességet kizáró gondnokság helyett differenciáltabb rendszert tervez bevezetni, amely kevésbé korlátozó megoldásokat is tartalmaz. A kizáró gondnokság megszüntetésén és a korlátozó gondnokság szabályainak jelentős átalakítása melletti megtartásán túl az akadályozott személyek jogainak megóvása érdekében a kormány az előzetes jognyilatkozat, valamint a támogatott döntéshozatal intézményének a bevezetését javasolja.

Ez a törvényjavaslat nemcsak azokat a személyeket tekinti cselekvőképesnek, akik egyedül képesek döntéseket hozni, hanem azokat is, akik segítséggel képesek ügyeikben eljárni. Ezt a segítséget az akadályozott személy környezetében lehet megtalálni.

(13.20)

Mindebből az is következik, hogy a korlátozott személyre hozandó bírósági döntésből teljesen ki kell küszöbölni a bevezető gondolataimban már említett mechanikus, az orvosi diagnózison alapuló papírízű, lélektelen szemléletet.

A gondnokság alá helyezett személyek jogi kategóriája továbbra is az értelmi fogyatékos, a pszichoszociális fogyatékos személyek - régebbi terminológiában pszichiátriai betegek vagy elmebetegek -, a szenvedélybetegek és az időskori demenciában szenvedő személyek csoportjaiból fog állni. Idézem: "Komplex értékelésre van szükség, amely magában foglalja a személy szociális helyzetének, a környezetében fellelhető emberi és anyagi erőforrásoknak a vizsgálatát és annak mérlegelését, hogy ezeknek az erőforrásoknak a felhasználásával az egyén problémái megoldhatók-e" - olvashatjuk az indoklásban.

A bíróságnak egyebek mellett behatóan vizsgálni kell, vannak-e az alany környezetében olyan segítségnyújtási formák, amelyek elegendőek helyzete megoldásához. A fogyatékos személy akadályozottságának mértéke ennek alapján nem állapítható meg pusztán orvosi szakértelem igénybevételével. Ez azzal indokolható, hogy két, orvosi szempontból teljesen azonos fogyatékos személy teljesen eltérő mértékben lehet képes ügyeit intézni olyan tényezők függvényében, amelyek az orvosi szakma látókörén kívül esnek. A törvényjavaslat az érintett személyek számára a pontosan meghatározott területeken biztosítandó célirányos segítségnyújtásra helyezi a hangsúlyt, így a bíróságnak a cselekvőképesség ügycsoportonkénti korlátozásáról személyre szabottan, a gyakorlati szükségesség mentén vizsgálva kell döntenie.

A javaslat, tisztelt képviselőtársaim, nem kívánja még példálózó jelleggel sem felsorolni azokat az ügycsoportokat, amelyek vonatkozásában a bíróság ítélete a cselekvőképességet korlátozhatja. A nagykorú személy belátási képessége csökkenése vagy hiánya esetén, jogainak védelme, károsodástól való megóvása érdekében a törvényjavaslat a cselekvőképességet korlátozó gondnokság mellett két új megoldást tervez bevezetni: az előzetes jognyilatkozatot és a támogatott döntéshozatalt. Egyik sem korlátozza az érintett cselekvőképességét, hanem korlátozás nélkül részesítik a személyt olyan védelemben, amelynek segítségével ügyeiben el tud járni, és így a cselekvőképességét megőrizheti.

Előzetes jognyilatkozatában minden cselekvőképes, nagykorú személy rendelkezhet arról, hogy belátási képessége csökkenése esetén milyen döntések érvényesüljenek személyi és vagyoni ügyei tekintetében. A támogatott döntéshozatal során pedig egyéni szükségleteken alapuló személyes döntési segítség biztosítására kerül sor.

A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy bárki még cselekvőképes állapotban előzetesen rendelkezzen személyi és vagyoni ügyei vitelének módjáról, és ügyei ellátására az általa megjelölt személynek meghatalmazást is adjon. A támogatott döntéshozatal során egy vagy több, a támogatottal bizalmi viszonyban álló személy segítséggel látja el az ítélőképességében korlátozott személyt döntései meghozatalában. Támogató lehet bármely családtag vagy akár barát, aki ezt vállalja. A támogatót a bíróság nevezi ki, miután megbizonyosodott arról, hogy az a személy, akivel a támogatott megállapodott, valóban bizalmi viszonyban van az érintett személlyel.

Ez a megállapodás létrejöhet közokiratban vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban, illetve az érintettek, a gyámhatóság vagy a bíróság előtt is nyilatkozhatnak a köztük levő bizalmi viszonyon alapuló megegyezésük létrejöttéről. A bíróság a támogató személyt kinevezése előtt meghallgatja, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a megállapodás a felek szabad elhatározásából jött létre, és fennáll egy olyan bizalmi kapcsolat, amely biztosítja, hogy a támogatott döntéshozatal ne vezessen a támogatott személy kihasználására.

A "hivatásos támogató" néven bevezetendő jogintézmény létrehozásával a törvényjavaslat azok számára nyújt bizalmi viszonyon alapuló, támogatott döntéshozatalhoz hasonló tartalmú segítséget, akik nem családban élnek, szociális kapcsolatrendszerrel nem rendelkeznek, és pszichés állapotuk vagy szenvedélybetegségük miatt egyes vagyoni, illetve személyi ügyeik intézése során támogatásra szorulnak, ugyanakkor az állapotuk nem indokolja feltétlenül cselekvőképességük korlátozását.

Tisztelt Országgyűlés! Szólni kívánok arról is, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyitott jogalkotásra törekvő magatartása a törvényjavaslat előkészítése során lehetővé tette, hogy a fogyatékossággal élő emberek civil szervezetei is bekapcsolódhassanak a munkába.

Ennek többek között az lett az eredménye, hogy a javaslat cselekvőképességre vonatkozó új szabályozása már nemcsak a cselekvőképtelen nagykorúak jogvédelméről szóló Európa Tanács miniszteri bizottságának ajánlását vette alapul, hanem a fogyatékos személyek jogairól szóló egyezményt is. Emlékeztetni szeretném a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt az egyezményt az Országgyűlés 2007. június 25-én 337 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül ratifikálta a 2007. évi LXII. számú törvény elfogadásával.

A jogszabálytervezet előkészítésében részt vevő, értelmi fogyatékossággal, pszichoszociális fogyatékossággal élő emberek és az őket képviselő civil szervezetek úgy gondolják, hogy a javaslat elfogadásával a tételes jogi normákon messze túlmutató lehetőség nyílik olyan társadalmi korlátok lebontására, amelyek ma még megakadályozzák, hogy a fogyatékossággal élő emberek egyenlő méltóságú állampolgárként, képességeiknek megfelelően részesei legyenek társadalmunk életének. Ennek megfelelően az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége támogatja a tervezet elfogadását.

A gondnoksággal összefüggő hatályos szabályozás mellett, amellett, hogy felelőssé tehető azért, hogy a társadalom az önmaguk sorsáért felelősséget vállalni nem tudó emberként tekint az értelmi fogyatékossággal élőre, jelentős mértékben akadályozza például a szociális szolgáltatások fejlődését azzal, hogy minden felmerülő szociális krízishelyzetre a gondnokság alá helyezést, az egyén saját akaratának és szükségleteinek az elnyomását tartja megoldásnak.

A bizottságunkban is erős ellenzéki kritika tárgya volt, hogy az előterjesztő nem vette figyelembe a Vékás Lajos-féle szakértői javaslatot. Az érdekvédelmi szervezet szerint az került ki a tervezetből, ami figyelmen kívül hagyta az e területre vonatkozó nemzetközi tendenciákat és jogi dokumentumokat, a tudományágak fejlődését és az érintettekkel foglalkozó szakemberek gyakorlati tapasztalatait.

A minisztérium által készített tervezet viszont, amely amellett, hogy megfelel a nemzetközi kötelezettségvállalásainknak, az érintett szakemberek javaslatait figyelembe véve készült, lehetőséget biztosít arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek használják meglévő képességeiket, és kifejlesszenek olyan képességeket, amelyekre eddig cselekvőképtelenségük okán esélyük sem volt.

Tisztelt Országgyűlés! Ha az önrendelkezésre építő új szabályok biztosítást jelentenek a fogyatékossággal élő embertársaink számára, hogy gyakorolják a saját életükre vonatkozó döntések meghozatalát, márpedig ez is benne van az új polgári törvénykönyv tervezetében, akkor arra szabad igennel szavazni. Én ezt fogom tenni.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

(13.30)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság október 20-ai ülésén az országgyűlési határozati javaslatot az előterjesztő képviselőjének szóbeli kiegészítését is meghallgatva vitatta meg. Az igennel szavazó képviselőtársaim véleménye szerint akkor, amikor az elemzések arra mutatnak, hogy a tehetségsegítő programrendszer hatékonysága akadályokba ütközik, néha a tehetség rejtve marad, területi egyenetlenségnek és információhiánynak vagyunk tanúi, a programok szétziláltak, a színvonaluk egyenetlen, kevés esetben valósul meg a tehetséges fiatalok önszervezése és a társadalom felé forduló felelősségvállalása, valamint amikor éppen a felismert és kibontakozott tehetség hasznosulása marad el, akkor mielőbb felelős intézkedések sokaságára van szükség. Éppen ezért az országgyűlési határozati javaslat tervezete támogatható.

Az e véleményt képviselők szerint a fejlődés és az innováció érdekében kívánatos lenne, hogy a benyújtott javaslat a szerves fejlődés útjára lépjen, természetesen úgy, hogy a hazai tehetségkutató programok jelentős pénzügyi támogatást is kapjanak. Egy ilyen hosszú távú program eredményességéhez számos feltételnek kell teljesülnie, köztük fontos a tehetségeket segítők fokozott megbecsülése és fokozott védelme. A tehetségek segítésének a tehetségsegítő programok által nem megragadható apró mozzanatai sok esetben a legfontosabb elemek. Ilyenek a tehetségsegítéssel nem "főállásban" foglalkozó szülő, tanár vagy ismerős útbaigazító, biztató példája, szavai és tettei. Vagy éppen fordítva: sok esetben a tehetségsegítés nem képes kompenzálni a család vagy a szűk baráti, iskolai környezet teljesítményellenes alapállását. A tehetségsegítés társadalmi támogatásának kérdése emiatt a legfontosabb eleme a folyamat fenntarthatóságának és sikerének.

A javaslat általános vitára való alkalmasságáról igennel szavazó képviselőtársaim úgy gondolják, hogy a tehetséges fiataloknak és segítőiknek a határozati javaslat célzottan többlet anyagi forrást is juttat. A nemmel és tartózkodással szavazó képviselőtársaink is egyetértenek - még egyszer hangsúlyozom: a nemmel és tartózkodással szavazó képviselőtársaink is egyetértenek - a nemzeti tehetségprogram elfogadásáról, a nemzeti tehetségprogram finanszírozásának elveiről, valamint a nemzeti tehetségügyi koordinációs fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat koncepciójával is, célkitűzéseivel is, támogatják azt, de a javaslat véleményük szerint nem kellően előkészített, és hiányzik a költségvetési források megnevezése.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 9 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett a határozati javaslatot általános vitára nem tartotta alkalmasnak.

Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén, amikor az előttünk lévő országgyűlési határozat általános vitára való alkalmasságáról elmondtuk a véleményünket, elhangzott Thomas Friedmannak az a szokatlan és meglepő következtése, hogy mégis lapos a Föld, és kérdése: tényleg lapos a Föld?

Ez annyiban és csak annyiban érinti a Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslattervezetet, amennyiben érdekes számunkra, hogyan maradhatunk sikeresek alapvetően megváltozó, globális játékszabályok mellett, és akarjuk-e világosan látni a versenykörülmények XXI. századi döntő jelentőségű átalakulását, ami érint cégeket, intézményeket, magánembereket, országokat egyaránt.

Meggyőződésem, hogy itt a tisztelt Házban nincs olyan országgyűlési képviselő, aki vitatná, hogy ahogy az ipari forradalomban az innovációt kimagasló tehetségek jellemezték, az előttünk álló korszakot a tehetséges, közösségekben tevékenykedő emberek sokasága biztosította innováció jellemzi majd.

A tehetségek tiszteletének, a tehetségek mentésének és a tehetségek felismerésének hazánkban sok évtizedes hagyományai vannak. Ez köszönhető nem utolsósorban a történelmi egyházak évszázados tehetségsegítő munkájának, vagy például a tantárgyi, az egyes foglalkozásokhoz, művészetekhez, sporthoz köthető tehetségsegítési rendszereknek. Példaként említhetném többek között a 134 éve alapított, Szilárd Leó és Hevesy György alma materét, a Trefort utcai minta gyakorlógimnáziumot vagy éppen Neumann János és Wigner Jenő iskoláját, a Fasori Evangélikus Gimnáziumot.

Említésre méltó az is, hogy 16 éven át, egészen 1989-ig a szakmunkásokat előkészítő tanfolyamok sok ezer szakmunkást készítettek fel a műszaki, közgazdasági, jogi és agrár-felsőoktatásba való bejutásra, és segítették őket a diploma megszerzésében is. A több tízezer hallgatóra kiterjedő, csaknem 60 éves tudományos diákköri mozgalom nemzetközi mércével mérten is kiemelkedően sikeres hungarikum, jelentősége nemcsak az intenzív műhelymunkára alapozott minőségi kérdés tekintetében, hanem a tudományos karrierépítés során is meghatározó.

Örömmel és nem kis büszkeséggel említhetem meg választókerületemből az immár 50. születésnapját egyhetes színvonalas, több mint 3 ezer érdeklődőt vonzó rendezvénysorozattal ünneplő dombóvári belvárosi ének-zene tagozatot. Tehetséggondozó munkájuk olyan tanítványokat emelt fel, akik között van színházigazgató, operaházi főrendező, színházi zenei vezető, egyik volt tanítványuk a drezdai szimfonikus zenekar szólistája.

Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési határozati javaslat a tehetségépítés helyzetének jellemzői közül szól azonban arról is, hogy gyengeségeink közé tartozik az, amikor a tehetséget sokan adottnak veszik, amely utat tör magának, fejlesztésével tehát nem kell törődni. Érdemes emlékezni arra, amit Szent-Györgyi Albert egy interjújában mondott: "Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, utat tör magának. Csodát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy el lehet fújni és taposni, mintha ott se lett volna."

A tehetségépítés mai helyzetére jellemző, hogy az erősségek mellett jól kimutathatóan jelen vannak a gyengeségek is. Véleményem szerint - és teljesen egyetértek Sándor Klára képviselő asszonnyal -, éppen ezeknek az ismerete adja meg a továbblépés lehetőségét. Tudjuk, hogy hazánkban a tehetségsegítésnek nemzetközi mértékben is élenjáró tapasztalatrendszere mellett nem vagy kevésbé ismert a tehetségazonosítás komplex rendszere. Éppen ezért tehetségen legtöbben a kiemelkedő intellektuális tehetséget vagy a kiemelkedő iskolai tantárgyi teljesítményt értik.

A tehetségek segítésének széles körű a társadalmi elfogadottsága ugyanakkor sokszor nem terjed ki a tehetségek által létrehozott eredmények hasznosulásának segítésére. A magyar tehetség jó nemzetközi imázsára való alapozással a különféle programokhoz többlettámogatás érhető el, viszont fennáll a veszélye annak, hogy itthon kibontakozási lehetőséget nem kapó tehetségek külföldre távoznak, ez a jelenség pedig, tisztelt képviselőtársaim, az európai uniós tagországok lehetőségeinek megismerésével ugrásszerű méreteket is ölthet.

A tehetségsegítő programok igen hatékony társadalmi mobilitásnövekedést eredményezhetnek, kitörési esélyt adnak, de fokozott veszélyként jelenik meg a hátrányos helyzetű tehetségek elkallódása a társadalmi mobilitás csökkenésével.

A tehetséggondozás univerzális pedagógiai feladat, amely minden, majdnem minden gyermekre, serdülőre és fiatalra irányul.

(17.30)

Nem a tehetség kiválasztása és különleges módszerekkel való óvása a probléma, hanem annak megtalálása és fejlesztése. Ez a pedagógia nemcsak a teljesítményre figyel vagy elsősorban nem arra figyel, hanem a feltételezett képességekre és a személyiségvonásokra is, vagyis a teljesítmény előzményeire. Következésképpen a modern tehetséggondozás optimális környezete: a jó család, a jó nevelési intézmények, az óvodák, az iskolák, az egyetemek és ki nem hagyhatóan természetesen az első munkahelyek. Mindez azt is sugallja, hogy bár a tehetségnevelés elsőként pedagógiai és pszichológiai feladat, ám - és ez visszatükröződik a javaslatban - egyre inkább társadalmi feladattá válik. De az is nyilvánvaló, hogy a tehetségkutatás és a tehetséggondozás széles értelemben vett társadalmi szükséglet.

Különösen fontosnak tartom, hogy olyan programok szülessenek, amelyek a tehetségeket segítő általános és középiskolai, szakiskolai tanárokat tehermentesítik. Ennek megfelelő módja lehet a pályázati úton elnyerhető alkotóév, a segítő pedagógiai asszisztens és természetesen az órakedvezmény. Szükségesnek tartom a segítő szakemberek pihenését, feltöltődését szolgáló programok kidolgozását is, az erkölcsi elismerésre díjak, kitüntetések alapítását és adományozását, a tehetségsegítőket támogató környezet erkölcsi, anyagi megbecsülésére pedig a "kiváló tehetséggondozó vezető" díj alapítását.

Mivel a nemzeti tehetségprogram elfogadása után végrehajtásáról a kormánynak kétévente kell tájékoztatni az Országgyűlést, abban bízom, hogy a 2011-ben esedékes első tájékoztatás alkalmával az akkori kormánynak ki kell térni arra is, hogy egy, a tehetségekkel kapcsolatos törvény megalkotása is indokolttá válik. Végül is nem másról van szó, mint arról, hogy a felfedezett, megőrzött és fejlesztett tehetség országunk legfontosabb vagyona, és ezzel a vagyonnal illene jól gazdálkodni. Az országgyűlési határozat szellemében valahogy úgy, hogy mindenkinél jobban figyeljünk a fiatalok matematikai, természettudományos és számítástechnikai oktatására, mindazon tudásra, ami a globalizálódó világban való sikerhez elengedhetetlen.

Ha azt vesszük, hogy a tehetségek megtanulhatják, hogyan kell felépíteni az infrastruktúrát és a távközlési hálózatot, amihez csatlakozva mások már könnyebben és gyorsabban tudnak érvényesülni, és hogyan hozzanak létre olyan kezdeményezéseket, amelyek vonzzák a globális tőkebefektetőket, akkor jól és jót cselekszünk. Nem elérhetetlen cél az sem, hogy pár évtized elteltével a "Magyarországon értékesítették", "Magyarországon gyártották", "Magyarországon tervezték" korszak után következik a "Magyarországon álmodták meg" korszak.

Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjainak többsége egyetértett az előterjesztő képviselőjének azon megállapításával, hogy az előadó-művészeti törvény megalkotásának szándéka mögött az a felismerés áll, hogy mind ez ideig nem létezett olyan szabály, amely a művészeti területre vonatkozik.

Olyan alapelveket rögzít ez a törvénytervezet, amely igen fontos ahhoz, hogy kiszámítható és átlátható finanszírozással és munkajogi feltételekkel lássa el az előterjesztő az előadó-művészeti szervezetek széles körét. Alapelve az az egyezség, amely egységes munkajogi szabályokat fogalmaz meg, attól függetlenül, hogy az előadó-művészeti szervezet formája költségvetési intézmény vagy gazdasági társaság, valamint az értékek megőrzése és a művészeti megújulás segítése.

Valamennyi szervezetnek tudnia kell, hogy az állam bizonyos támogatásokért milyen feladatokat vár el, azt is, hogy a támogatás milyen egyéb kedvezményekkel járhat, és persze azt is, hogy a költségvetési év, évad megtervezésekor akár a tulajdonosok, akár a fenntartók részéről is melyek azok a főszámok, amelyek már mutatóként jelentkezhetnek a költségvetési törvényben is.

A bizottsági vitában elhangzott többek között az is, hogy filmtörvényünk már van, legyen törvény a színház világa mellett a zene- és a táncművészet világában is; olyan törvény, amely a művészeti szabadságot semmilyen formában nem korlátozza, de a felgyülemlett problémákra megoldást javasol. Az állam szerepe meg csak annyiban legyen meghatározó, amennyiben kooperáló, kereteket ad, feltételeket biztosít, nem teljes mértékben ugyan, de biztosítja a finanszírozást is.

Bizottságunk fontosnak tartja azt is, hogy a törvénytervezetet a benyújtó elküldte a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának, aki levélben adott tájékoztatást arról, hogy megfelelőek azok a változtatások, amelyeket ő kért és jelzett. Megnyugtató, hogy a változások többek között arra vonatkoznak, hogy az előadó-művészeti tanács rendes tagjaként vegyenek részt a munkában a kisebbségi képviselők is, illetve a preambulumban nyomatékosan jelenjenek meg a kisebbségi előadó-művészeti szervezetekre vonatkozó részek is.

Bizottságunk egyetértett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökének azzal a kérésével, hogy annyiban korrigálni kell a törvénytervezetet, hogy fontosnak tartja azt, hogy nemzetiségi szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, országos önkormányzatok által fenntartott szervezetek is bekerülhessenek a törvényjavaslatba, mert hát róluk is szól ez a törvény. Azt azonban vizsgálni kell, hogy mitől lesz jobb a nemzetiségi színházak helyzete, attól-e, ha a megemelt nemzetiségi színházak támogatására szánt forrásból pályázhatnak, vagy éppen besorolják őket kategóriákba, még úgy is, ha csökkentett előadásszámot írnak elő számukra.

(17.40)

Mivel az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság számára az sem lehet közömbös, hogy a határon túli magyarok kultúrájának ápolása is cél, ahogyan a nemzeti és etnikai kisebbségek művészeti életének támogatása is, a törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő törvény megalkotásának szándéka mögött - és ezt az általános vita kezdetén a miniszteri expozéban már hallhattuk - az a felismerés áll, hogy mind ez ideig nem létezett egy olyan szabály, amely a művészeti területre vonatkozik. A szándék kinyilvánítása, mármint hogy ezt a területet is törvény szabályozza, számomra azt is jelenti, az Oktatási és Kulturális Minisztérium érti, hogy egyes alkotók, alkotócsoportok szellemi produktuma mind együtt a magyar kultúra közkincsét jelenti. Ez a törvényjavaslat sem más, ez persze nem kevés, mint a magyar kultúra - idézőjelben mondom - infrastruktúrájának egy nagyon fontos pillére, hasonlóan a CXL. törvényhez, ami a könyvtárak, levéltárak és múzeumok rendszeréről szól, vagy éppen a filmtörvényhez.

Nekünk, országgyűlési képviselőknek olyan feladatunk is van, hogy például választókerületünkben védjük azokat a felhalmozott értékeket, amelyek 10-20 vagy akár 50 év alatt beépültek abba a tartópillérbe, amely valamilyen módon része a magyar kultúrának. A bizottsági vitában érintettem ugyan, de most valamivel bővebben szeretnék szólni arról az egyhetes rendezvénysorozatról, amelyet a dombóvári Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény rendezett több mint 3 ezer érdeklődő és számos közreműködő részvételével az "50 éves az ének-zene tagozat Dombóváron" jubileumi programsorozatban.

Amiről szólok, az látszólag nem kapcsolódik a most tárgyalandó törvényjavaslathoz, de megváltozhat véleményünk akkor, ha komolyan vesszük Kodály Zoltán intelmeit. Idézném: "Utóvégre lehet élni zene nélkül is, a sivatagon is vezet út, de mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, vele a rossz elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágoskerteken." Ha tehát komolyan vesszük ezeket a szavakat, azt is látnunk kell, hogy a világhírnévre szert tett Kodály-módszer hazai gyakorlatában mintha fonnyadnának, fogynának a virágos kertek. Ez a gyakorlat pedig véleményem szerint a színházművészet alapkérdéseit is, a művészeti oktatás kérdéseit is feszegeti.

(10.50)

A Kodály-módszer, amelyet a világ számos országában használnak a gyermekek zenei nevelésére, azért érdemel a mostaninál nagyobb figyelmet, mert minden nemzet célja értékeinek megőrzése, zenei hagyományainak ápolása és továbbadása. Kodálytól tudjuk azt is, hogy az emberi hang, a közös éneklés lehet a mindenki számára elérhető zenekultúra alapja.

Szakmai berkekben, például a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségében évek óta lehet hallani, veszélybe került az iskolai zeneoktatás és ezzel együtt a Kodály-módszer a magyar iskolákban. Ezen a helyzeten változtatni kell, mert Magyarország elveszítheti eddigi vezető helyét a zenei oktatásban, és a megbecsült helyről az európai átlag szintjére süllyedhet a zenei nevelés színvonala. Mint mindenkor, persze ilyenkor is, azért ennek két oldala van, és ez sem hallgatható el, ez pedig az, hogy az alapfokú oktatásban részt vevő gyermekek száma emelkedett, mert egyre több választási lehetőség kínálkozik azzal, hogy a művészeti oktatás nem csupán a kötelező iskolai keretek között, szakórákon folyik, hanem új tanulási formák is megjelentek, komplex művészeti képzéseket is szerveznek az iskolák.

Ezzel együtt örömömre szolgál, és viszem a hírt választókerületembe, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumban olyan munkacsoport felállítását tervezik a közeljövőben, ami a most előttünk fekvő törvény megszületésével párhuzamosan pontosan a művészeti oktatás helyzetével foglalkozna. Ennek a munkacsoportnak tagjai lennének a művészeti felsőoktatás szakemberei és az alapfokú művészeti oktatással foglalkozók is. A már említett, ötvenéves múltra visszatekintő dombóvári Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény karnagyai, zenetanárai ebben a munkában szívesen vállalnának feladatot, ami minden bizonnyal az lesz, hogy a jelenlegi helyzet elemzése mellett feltárják, milyen megoldandó feladatok halmozódtak fel az alapfokú és felsőfokú művészeti oktatásban.

Korábban azt említettem, hogy a művészeti oktatást nem érinti szorosan a mostani törvényjavaslat, de a drámapedagógiát igen, hiszen a miniszter által kiírható pályázatokban lehetőség van drámapedagógiai képzésekre is, és ez olvasható a 21. §-ban a miniszter által kiírható keretek között.

Visszatérve a törvényjavaslathoz, azokról az alapelvekről szólnék, amelyek fontosak ahhoz, hogy kiszámítható, átlátható finanszírozással és munkaügyi feltételekkel lássa el az előadó-művészeti szervezetek teljes körét. Az alapelvek közül egyik az egységesség, ami azt jelenti, hogy egységes munkaügyi szabályokat fogalmazzon meg, attól függetlenül, hogy az előadó-művészeti szervezet formája költségvetési intézmény vagy éppen valamifajta gazdasági társaság.

A másik alapelv a megőrzés és az új kezdeményezések támogatása. Meg kell őrizni azokat az értékeket, amelyeket az előadó-művészeti szervezetek képviselnek, ugyanakkor lehetőséget kell adni és lehetőséget lehet adni azoknak a független szervezeteknek is, amelyek új törekvésekkel és az előadó-művészet megújításának szándékával jelentkeznek ebbe a szférába.

Az átláthatóság és a kiszámíthatóság azt jelenti, hogy a tulajdonosok, a fenntartók tisztában legyenek azzal, milyen költségvetési támogatásra számíthatnak. Tudniuk kell, az állam bizonyos szolgáltatásokért milyen feladatokat vár el, és azt is, hogy a támogatás milyen egyéb kedvezményekkel járhat.

Az egységességnél még egy fontos elemet emelnék ki, azt, hogy amikor a törvénytervezetet a törvényalkotók elkezdték formába önteni, akkor derült ki, akkor vált világossá, hogy nem elég csak a színházról szólnia ennek a törvénynek, ugyanis a színházak érintik a zeneművészetet, a táncművészetet is; gondoljunk csak olyan színházakra, ahol előfordul mindhárom tagozat. Ezért nem lehet az, hogy féloldalasan csak az egyik művészeti ágról szóljon, ugyanúgy rögzítenie kell a munkajogi szabályokat és a finanszírozást a színházak esetében, mint a tánc- és énekkarok, a zenekarok esetében is.

Tisztelt Országgyűlés! Az adókedvezmény kérdése az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén is hangsúlyosan szerepelt. Azért tartjuk fontosnak, mert egyfajta ösztönző rendszerként is felfogható. Ez ideig szerepel a javaslatban az adókedvezmény, amelyet az előterjesztő Brüsszellel folyamatosan egyeztet, ezt az egyeztetést a Pénzügyminisztérium támogatásokat vizsgáló irodája közvetíti. Támogatom azt az álláspontot, hogy a törvény akkor is elfogadható legyen, hatályba léphessen, amennyiben később lenne hatályos az adókedvezményre vonatkozó rész. Véleményem szerint a finanszírozási rendszer adott, a leírt mutatókkal így is megállja a helyét, hangsúlyozva persze azt is, hogy az adókedvezmény egyfajta tehermentesítést is jelent majd az évek során az állami finanszírozásban. Így volt ez egyébként a filmtörvény esetében is.

Feltehető a törvényjavaslat kapcsán olyan kérdés is, hogy mit jelent az önkormányzatok esetében a finanszírozás, kivonulhatnak-e a fenntartók a finanszírozásból. Ez a törvénytervezet olyan érdekeltségi rendszert vezet be, arról is szól, hogy a finanszírozási rendszer egyik alapja az intézményesült színházak, előadó-művészeti szervezetek esetében az önkormányzati, vagyis a tulajdonosi támogatás, és ennek arányában támogat az állam is. Nem lenne jó, ha olyan esetek fordulnának elő, amelyeknél az évek múlásával az önkormányzat vagy a fenntartó kivonul, hiszen övé a színház és a felelősség is abban, hogy azt a területet látja el előadó-művészeti produkciókkal, értékekkel, amely az ő felelősségi körébe tartozik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet azon vitatkozni, elmélkedni is, hogy a művészetek, a színházak, a zene- és a táncművészet világát egyáltalán szabad-e egy ilyen törvénnyel szabályozni. Véleményem szerint azonban akkor nem érdemes, ha a művészeti élet szabadságát semmilyen formában nem korlátozza, erősíti az alkotmány azon szellemét, amelyben minden magyar állampolgárnak joga van a kulturális alaphoz való minél szélesebb hozzáféréshez, s még inkább nem, ha 16 szakmai szervezet és számos e területen tevékenykedő ismert személy is támogatja. Egykori népművelő-könyvtárosként, kulturálisintézmény-vezetőként ezt teszem én is.

Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Írásban előre bejelentetten az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója Teleki László képviselőtársunk lett volna, de az ismert események miatt - képviselőtársaim erről értesülhettek, az itt ülők is -, ismételten két halálos áldozatot követelő merénylet volt ebben az országban, és Teleki képviselő úr - úgy is, mint a cigányügyi tárcaközi bizottság társelnöke - a helyszínen tartózkodik. Így aztán én kaptam a megbízást, hogy helyettesítsem őt. Bízom abban, hogy autentikus helyettesítője leszek úgy is, mint magyar, úgy is, mint Tóth, úgy is, mint kisebbségi előadó.

(18.30)

Tisztelt Országgyűlés! Napjaink egyik legnagyobb kihívása mind a szociálpolitika, mind a foglalkoztatáspolitika előtt a munkanélküliség. Azért nagy kihívás, mert nem lehet megoldani pusztán csak munkahelyteremtéssel. Ha vizsgálat tárgyává tesszük a tartósan munkanélküliek helyzetét, akkor többek között azt is tapasztalhatjuk, hogy túlságosan eltolódott az alacsony iskolai végzettségűek felé, ha pedig a területi eloszlásukat figyeljük meg, akkor azt tapasztaljuk, hogy erősen koncentrálódik, mint ahogyan az előttem szóló ezt már említette. E két megközelítés is arra utal, hogy olyan komplex programra van szükség, amely egyrészt segít a már kialakult munkanélküliségen, másrészt megakadályozza a további elmélyülését. E program során megelégedésünkre szolgál, hogy a kormány közmegegyezésre törekedett, ezért egyeztetett számos esetben társadalmi szervezetekkel, politikai szervezetekkel, érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel.

Annak ellenére, tisztelt képviselőtársaim, hogy öt törvényt érint ez a módosítás, egyetérthetünk abban, hogy nem a szokásos salátatörvényről van szó. Nem, mert a törvénymódosítás a rendszeres szociális segélyezés tekintetében teljesen új alapokra helyezi a gondolkodásunkat. A rendszeres szociális segély természetesen megmarad, de csak azok számára, akik a munkavégzésbe hatékonyan nem vonhatók be. Új dolog, erről volt már szó korábban is, hogy az önkormányzatok számára a foglalkoztatáshoz biztosított források nem korlátozottak. Ez az a bizonyos felülről nyitott kassza. A foglalkoztatási kötelezettségük forrásának 95 százalékát közvetlenül a központi költségvetésből kaphatják.

Közel tízezer azoknak a 35 éven aluliaknak a száma, akiknek elsősorban iskolai végzettséget kell, kellene szerezniük azért, hogy eljuthassanak a munkaerőpiac által igényelt szakmai képzésekre, tanfolyamokra. Itt erőteljesen hangsúlyoznám a munkaerőpiac által igényelt képzés, tanfolyam kérdését. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy 200 fős településen 50 képzett virágkötő van, virágbolt persze egy sem, és példákat hozhatnék fel; s persze annak is, hogy a jelenlegi szakmastruktúrával a szakmunkásképző iskolák potenciális munkanélkülieket ballagtatnak el évente.

A bizottság ülésén kisebbségi kérdésként elhangzott javaslat a fogalom meghatározására, jogosulatlanul és jóhiszeműen igénybe vett ellátás visszafizetésének szabályozására, hogy miért kell, kellene kérni, pontosabban ismételten kérni a nyilvántartásba vételt a jogosultság megállapítását követően, miért nem a jogosultság megállapításának feltétele a nyilvántartásba vétel és az együttműködési megállapodás megkötése. Elhangzott, hogy fennáll annak a veszélye, mivel a törvény bevezetése 2009. január 1-jére tervezett, hogy a rendelkezésre álló idő túlságosan kevés, mert a kistelepüléseken az önkormányzatoknál dolgozók alacsony száma, a nagyobb településeken pedig az ellátásra jogosultak nagy száma miatt több idő kellene a felkészülésre.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett általános vitára nem tartotta alkalmasnak.

Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Donor, donáció, transzplantáció - e szavak Magyarországon gyakran és sokfelé hangzanak el. Számos statisztika bizonyítja, hogy nincs elegendő átültethető szerv. Vannak, akik azt mondják erre, hogy ennek az oka az egészségügyben mutatkozó létszámhiány, mert ha nagyobb figyelmet kapna, évente akár tíz-húsz donorral több lehetne.

A szakma sem egységes annak megítélésében, hogy szabad-e a nyilvánosság segítségével donort keresni. A szervkoordinációval megbízott Országos Vérellátó Szolgálat sem híve a nyilvánosságnak, mások szerint a nyilvánosság meg sokat segíthet.

Van olyan kezdeményezés, hogy a szerveket minősítsék nemzeti kinccsé, azért, hogy a beültetésre alkalmas szerv mindenképpen életmentő helyre jusson.

(15.40)

Nyilvánvalóan ebben a legtöbbet az orvosok tehetik, de az ország donorjelentésre alkalmas, komoly intenzív osztállyal dolgozó, több mint száz kórházából mindösszesen 50 jelent, és közülük is kevesen rendszeresen. Az elmulasztott eseteket vajon szankcionálja-e valaki? Támogat-e a minisztérium olyan kezdeményezéseket, mint például a donorfelkutató csoport felállítása, vagy egy intézményen belül alkalmazott, donációért felelős szakember beállítása, esetleg a kiemelt, súlyponti kórház minősítést kellene a donációban való közreműködéshez kötni?

A szakma is, meg természetesen a rászorulók is és magam is várom válaszát.

Köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Rövid leszek a válaszommal. Tisztelt Miniszter Úr! Most úgy tűnik, hogy e tekintetben csend van, nem ismerünk olyan sürgős eseteket; ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek, csak a közvélemény előtt ez nem ismert. Minden bizonnyal ez szerencse kérdése is.

Régi igazság az, hogy a csend a legjobb ötletek forrása, zajban nagyon nehéz lépni. Remélem, hogy a csend segít a megoldásban.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy az Országgyűlés korábban - ha jól emlékszem - 346 igen szavazattal úgy döntött, hogy sürgősséggel szülessen törvény az uzsorások visszaszorítására, előrevetítette azt is, hogy képviselőtársaim döntő többsége minden bizonnyal egyetért majd a törvényjavaslattal.

A mai bizottsági ülésünkön fölmerült azonban az is, hogy az uzsorások elleni fellépés ugyan a törvényjavaslat életbelépésével minden bizonnyal konkrétabb és szigorúbb lesz, de elhangzott az is, hogy megbízható megoldáshoz éppen hogy csak közelít. Az indokok között felmerült, hogy mint az igazságszolgáltatás egyéb más területein is, itt is a bizonyítás a legnehezebb feladat. Még árnyaltabbá teszi a bizottsági tagok véleményét az, hogy közjegyzők, ügyvédek, talán még APEH-ellenőrök is felbukkannak az uzsorásügyek jogi szereplőjeként.

Egyik oldalon elhangzott államtitkár úr expozéjában is: ott vannak a szorult helyzetbe kerülők, a csekély érdekérvényesítéssel bírók, a sértettek, ők vívják - ha egyáltalán vívják - egyoldalú csatájukat, a másik oldalon meg ott vannak az okirati bizonyítékok meg adott esetben a tanúvallomások. A gyakori végeredményről - ahogy ez bizottsági ülésen példaként elhangzott -, mármint arról, hogy az egyik megyében ebben az esztendőben tíz uzsorakölcsön ügyében indult bírósági eljárás, csodák nincsenek: valamennyi felmentéssel zárult. És az ilyen végeredmény - ez is elhangzott már korábbi véleményként - erősen sérti a társadalom igazságérzetét.

Érdemes persze azon is gondolkodni, hogy milyen preventív intézkedések hozhatók meg, még mielőtt bármiféle szankció kiszabására kerül sor. Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság nem tartja elégségesnek az egyre nagyobb kiszolgáltatottságot, kisemmizést okozó, egyre gyakoribb társadalmi jelenség megállítására megfelelőnek a törvényjavaslatot, de általános vitára egyhangú igen szavazattal viszont alkalmasnak tartja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót - mint ahogyan az előttem szóló már elmondta - megvitatta, és az általános vitát előkészítő ajánlását a Házszabályban foglaltak szerint megfelelően az Országgyűlésnek be is nyújtotta.

Elhangzott már többször, csak ismételni tudom, a Magyar Köztársaság Országgyűlése három éve fogadta el a Szülőföld Alap létrehozásáról szóló törvényt, hangsúlyoznám én is, hogy a határokon túli magyar szervezetek egyetértésével. Ez az elkülönített állami pénzalap nyújt támogatást a szülőföldön való boldoguláshoz, az anyagi és szellemi gyarapodáshoz, az anyanyelv és a kultúra megőrzéséhez és természetesen a Magyarországgal való kapcsolat ápolásához.

Ebből az alapból - pályázat útján - igényeltek támogatást magánszemélyek, szervezetek, oktatási intézmények, kutatóintézetek, civil szervezetek és önkormányzatok. Mivel a Szülőföld Alap iroda a támogatási rendszer átláthatóbbá tétele érdekében honlapján is megjeleníti mind a külhoni magyarság támogatásával foglalkozó intézmények és programok körét, mind a támogatásokra fordított összegekre vonatkozó adatokat, ezeket a széles közvélemény is nyomon követheti.

Bizottságunk kisebbségben maradt képviselői elfogadják a könyvvizsgálati minősítést is, látván, hogy az éves költségvetési beszámoló a Szülőföld Alap vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről is megbízható és valós képet ad. Az elmúlt év - és erről már többen szóltak előttem - alapvetően változtatta meg az alap irányítását és működtetését, ahol egyebek mellett a határon túli magyarság választott vezetőinek részvételével vitatják meg az adott régiók fejlesztését. A legmagasabb összegű forrás felett a három szakmai döntéshozó kollégium közül az oktatási és szakképzési kollégium rendelkezik.

A személyi jövedelemadó egy százalékának a Szülőföld Alap javára felajánlott összege a kedvezményezettekhez - a szakmai kollégiumok döntésének megfelelően - eljutott. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a felajánlástevők száma csökkenő, 14,5 ezerről két év alatt alig 10 ezerre, ez forintban kifejezve 110 millióról 72 millióra csökkent.

Tisztelt Országgyűlés! Bár a kormány szigorúan tervezte a költségvetést, a határon túli magyarságot segítő Szülőföld Alap forrásai nem csökkennek. A Miniszterelnöki Hivatal szerint - ugyancsak olvasható ez az interneten is - az elosztás módja ugyanaz lesz, mint az idén, vagyis Kárpátalja és Vajdaság a létszámarányához képest több támogatást fog kapni. És amennyiben elkészül a Kárpát-medencei és a nyugati magyarság oktatási stratégiája, akkor a finanszírozási és szakmapolitikai célok még inkább rendszerbe foglalhatók lesznek, és így még nagyobb figyelmet kaphat a tehetséggondozás és a szakképzés.

Támogatható az a törekvés is, hogy a kormány a korábbinál több lehetőséget szeretne teremteni, ezért több programot tervez indítani a szórványterületeken élő magyarok számára is.

A Szülőföld Alap reményeink szerint elősegítheti, hogy egyre többen fogalmazzanak úgy, mint Kányádi Sándor, aki a napokban vehette át a Táncsics Alapítvány életműdíját. Idézem vasárnapi szavait: még mindig gyakran határon túlinak minősítik, pedig ő úgy gondolja, hogy egyszerűen csak közmagyar.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság - mint ahogyan előttem szóló képviselőtársam elmondta - 9 igen, 9 nem szavazattal általános vitára nem tartotta alkalmasnak a beszámolót.

Elnök Úr! Köszönöm szépen.

(10.20)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A választókerületem választópolgárai az utcájukban kialakított beépítési rend szerint úgy építették fel családi házukat, hogy annak egyik oldala a szomszéddal közös telekhatárra került.

Az elmúlt év végén házukat homlokzati hőszigeteléssel látták el, amelynek elkészülte után szomszédjuk bejelentést tett ellenük hőszigetelés szabálytalan elhelyezése miatt. A hatóság kötelezte őket a hőszigetelés lebontására, az eredeti állapot visszaállítására, és még 15 000 forint eljárási költség megfizetésére a feljelentő szomszéd javára. Az egyik érvényben lévő rendelet szerint ugyan az utólagos hőszigetelés engedély és bejelentés nélkül is elvégezhető, de a másik szerint az oldalhatáron álló falon nem. Ma tehát Magyarországon olyan jogszabályi rendelkezés van érvényben, amely lehetővé teszi a homlokzati hőszigetelést egy családi ház három oldalán, de a negyediken nem. Nem sérülnek-e a hőszigetelést jóhiszeműen elvégző állampolgárok jogai, akik nem saját elhatározásuk alapján, hanem a helyben kialakított építési gyakorlatnak megfelelően oldalhatárra voltak kénytelenek építeni?

A fűtési költség, a levegő szennyezettségének csökkentését eredményező utólagos hőszigetelés milyen közérdeket sért? A feljelentőt törvény védi, a nemzetgazdasági, környezetvédelmi szempontból jóhiszeműen eljárót pedig bünteti. Miért csak három a négy?

Tisztelettel várom válaszát.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tudott, hogy korábban egy szűk, elavult, mindössze nagyjából 700 készítményt tartalmazó gyógyszerlistáról választhatott az orvos közgyógyellátási jogcímen gyógyszert betege számára. Ismert az is, hogy a három évvel ezelőtt bevezetett új szabályozás a teljes támogatott gyógyszerkört elérhetővé tette a közgyógyellátásra jogosult betegek számára, igazságosabbá téve ezzel a rendszert.

Ugyanakkor mindenki előtt ismert, hogy a rendszer túl sok szereplőt tartalmaz, sokan igyekeznek segíteni a rászorulókon, ami bonyolulttá, az eredeti elképzelésekkel szemben költségesebbé teszi a közgyógyellátás gyógyszertámogatásának rendszerét. Ezáltal a bevezetésre került, többlépcsős ügyintézést igénylő új rendszer nem tudja megfelelő módon teljesíteni feladatát, megnehezíti az ügyintézésében részt vevő hatósági feladatokat ellátók munkáját, és a betegeknek a megfelelő készítményekhez, termékekhez való hozzájutását.

Mint minden rendszer, azonban ez is egyszerűsíthető. A gyakorlati tapasztalatok, az állami számvevőszéki vizsgálat eredményei, valamint a szakmai és beteg-érdekvédelmi szervezetek véleményei alapján a közgyógyellátás jelenlegi rendszerének ismételt áttekintése és az egyeztetések eredményeként esetleges módosítása indokolttá vált. Véleményem szerint ebben a munkában nemcsak az egészségügyi tárcának van feladata, hanem a társtárcák együttműködésére is szükség van. A módosítás elsősorban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium koordinálásával, az Önkormányzati és a Pénzügyminisztérium közreműködésével valósítható meg.

Tisztelt Miniszter Úr! Ezért kérdezem, mit tervez a minisztérium a közgyógyellátás bürokratikus rendszerének csökkentéséért. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szociális foglalkoztatásban részt vevő, fogyatékkal élők állapotát szakértői bizottság állapítja meg, amelyben meghatározzák, hogy hány órás és milyen típusú foglalkoztatásban vehetnek részt az ellátottak. A munkarehabilitációs foglalkoztatottak egy speciális megbízási jogviszony alapján munkarehabilitációs díjban részesülnek. Mivel jogviszonyuk nem munkaviszony, több hátrány éri a fogyatékkal élő fiatalokat. Kevesebb pénzt visznek haza, mint a mellettük ugyanazt végző, csak éppen fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásban dolgozó munkatársaik. Nyugdíjazásuk esetén hátrányosan érinti őket, hogy a foglalkoztatásuk nem munkaviszonyban történik.

(16.10)

Szolgálati időként ez a foglalkoztatás nem vehető figyelembe. Kölcsönt, hitelt, még a legkisebb összegűt sem vehetnek fel. A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás szabályai önmagukban ellentétesek a munkaügyi szabályokkal. A jogviszony határozott idejű, amely a következő szakértői bizottsági felülvizsgálatig tarthat. Ez pedig ellentétben áll azzal a munkaügyi szabályozással, hogy nem lehet korlátlanul határozott időre hosszabbítgatni a munkaviszonyt. Több esetben már határozatlan idejűvé kellene alakítani a jogviszonyt a munka törvénykönyve szabályai szerint, ám ezt a szociális jogszabályok miatt nem lehet megtenni.

Indokolt-e a munkajogi szabályozás szerinti különbségtétel e két foglalkoztatási formában részt vevő ellátott között?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai munkaidejének egy részében csak itt, az ülésteremben eltöltött tizedik, tizenegyedik órájában még öt perc türelmet kérek öntől.

A vitathatatlanul nehéz helyzetben levő kormány visszavonta annak az útnak a megépítésére korábban hozott támogatási döntését, ami választókerületemben a Mágocs-Dombóvár közötti útról a forgalmat nem Dombóvár egyik településrészén, hanem azt elkerülve vitte volna tovább. Amiért napirend után kértem szót, legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, hogy ez a döntés hátrányosan érinti a Tolna megyei 4. számú választókerület polgárait, de nem csak ezért. Azért is, mert ez a döntés minden előzetes egyeztetés után született meg. Ha a kormány megfelelő szerve időben jelezte volna a visszavonást, akkor Dombóvár város képviselő-testülete nem járult volna hozzá másfél millió forinttal a tervezési költségek kifizetéséhez.

Ennek az elkerülő útszakasznak a megépítése azt a célt szolgálta volna, hogy nyomvonala mellett olyan beruházási területek tárulhattak volna fel, ahol új munkahelyek jöhettek volna létre a foglalkoztatási gondokkal küszködő város és kistérség helyzetének javítását szolgálva. Egyedülálló lett volna a fejlesztés abból a szempontból is, hogy az állami, illetve önkormányzati fenntartású útszakaszok együttes át- és kialakításával a városrész 6 ezer lakójának a továbbiakban nem kellett volna elviselnie a nagy átmenő forgalom okozta zaj- és egyéb káros terhelést.

A kivitelezés későbbre halasztását választókerületem polgárai, önkormányzati vezetői el tudják fogadni, de azt, hogy belátható időn belül ne épüljön meg az említett út, az előzőekben említett indokok alapján már kevésbé. Más megközelítésben ugyan, de félő, hogy a pénzügyi krízistől sújtott magyar cégek talpon maradásának támogatására szánt összeget nem tudják majd lehívni a vállalkozások, amelyek közül a többség a jelenlegi helyzetben a rendelkezésére álló regionális pályázati lehetőségeket sem képes kihasználni.

Dombóvár város polgármesterével, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség irányítóival, a Regionális Fejlesztési Tanács elnökével azt vallom, hogy a számos hátrányos helyzetű kistérséggel rendelkező Tolna, Baranya és Somogy megyétől egyetlen fejlesztésre szánt forintot sem szabadna megvonni. A kiemelt beruházások közül ugyan nem véglegesen vették ki a városunkat érintőt, de egyáltalán nem mindegy, hogy forgalomtechnikai módosulásokat is szorgalmazó, a jelenlegi utak alá- és fölérendeltségi viszonyát is megváltoztató, vissza nem térítendő támogatással a helyi gazdaságélénkítést is szolgáló beruházás 2010-ben vagy csak néhány évvel később valósulhat meg. Az engedélyezéshez szükséges dokumentáció - Dombóvár város említett anyagi hozzájárulásával - rendelkezésre áll, bízom abban, hogy újragondolás után a kormány az eredeti elképzeléseknek megfelelően biztosítani tudja a kiemelt beruházás támogatására korábban megítélt összeget, a több mint két kilométeres út a tervezett határidőre elkészülhet.

Egyetértek, egyetértünk azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a válságból előre is lehet menekülni. Végső soron ez a beruházás is ezt kívánja szolgálni.

Tisztelettel köszönöm a figyelmet.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunk, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a jogalkotói szándékkal egyetértett. Ha ma Magyarországon olyan törvényjavaslat kerül - egyéves előkészítés után - az Országgyűlés elé, ami a hivatali ügyintézést gyorsabbá, kényelmesebbé, ezáltal ügyfélbarátabbá, a nap 24 órájában rendelkezésre állóvá teszi, akkor azt támogatni kell. Még inkább akkor, ha egy viszonylag új technológia használatának eredményeként nőhet a közigazgatás színvonala és hatékonysága, az állampolgár ügyintézéssel töltött ideje nagyságrendileg rövidebbé válik, és még az átláthatósága is növekszik.

A mai kor technikai színvonalának köszönhetően növekvő igény van arra, hogy a hagyományos kézbesítés szabályozásának megfelelő általános szabály jelenjen meg az elektronikus dokumentumok továbbításában is, még akkor is, ha az elektronikus ügyintézésre való átállás csak hosszabb távon lehet költségcsökkentő hatású. Amíg ugyanis az elektronikus eszközökkel párhuzamosan a hagyományos papír alapú ügymenetet is fenn kell tartani, a költségek még növekedhetnek is.

Bizottságunk fontosnak tartja, hogy mindaddig, amíg a papír alapú és az elektronikus ügyintézés egymás mellett, párhuzamosan létezik, az állampolgár választásán múlik az elektronikus út igénybevétele, egyértelműen szükséges szabályozni, hogy mi számít a két ügyintézési mód közötti választásnak; azt is - mivel az emberi jogok védelme bizottságunk számára alapvető feladat -, hogy az emberi jogok, az adatvédelmi jogok ne sérülhessenek. Ne lehessen személyes adatokat, dokumentumokat manipulálni, ne lehessen különböző hivatalos beadványokkal vagy akár az adóbevallással visszaélni. Ismert a tisztelt képviselőtársaim előtt is, hogy az elektronikus formában beadott, elektronikus aláírás nélküli - ilyet jelenleg is elfogad az APEH - adóbevallásokkal kapcsolatban már előfordultak visszaélések, jogosulatlan adó-visszatérítések.

Már a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi törvény vitájában az elektronikus közigazgatási eljárás szabályozása is kompromisszumok árán született, de kötelezővé tette az elektronikus aláírás alkalmazását minden fogadott és küldött dokumentumra. Indokoltnak tartja bizottságunk a három év gyakorlati tapasztalatai utáni kiigazítást, de nem tartja indokoltnak az elektronikus aláírás használatának teljes kiiktatását.

A törvényjavaslat alapján nemcsak a hatóság vagy a bíróság nem látná el minősített elektronikus aláírásával az iratot, de a központi elektronikus szolgáltató rendszer sem, amelyen keresztül megvalósulna az elektronikus ügyintézés, és az ilyen aláírások nélküli hivatalos iratot mégis hitelesnek kell majd tekinteni. Ez kiszolgáltatottá teheti az állampolgárt, mert nincs biztosíték arra nézve, hogy egyfelől hosszú távon, másfelől harmadik fél előtt fel tudja használni az adott dokumentumot.

Bizottsági ülésünk előtt - elektronikus formában pár nappal előbb - kaptuk meg az adatvédelmi biztos úr kritikus véleményét a törvénytervezetről. Természetes, hogy bizottságunk tagjai kíváncsiak voltak az előterjesztő álláspontjára is, adatvédelmi szempontból persze. Tudtuk, hogy a közigazgatási egyeztetés idején még nem volt adatvédelmi biztos, de az általános ombudsman adatvédelmi jogkörben is felhatalmazott volt, a hivatal is működött, és még a törvényjavaslat beterjesztése előtt is lehetett volna egyeztetni az adatvédelmi biztos úrral. Ez utóbbival az előterjesztő képviselője is egyetértett.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről, az elektronikus tértivevényről szóló T/9024. számú törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta.

Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Bizottságunk, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának tárgyalása során alapvetően azt tartotta szem előtt, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatok fogalma nem túl régi a magyar jogban. Azonban egyetértés mutatkozott abban mindkét oldalon, hogy azok a munkáltatók, akik nem tisztességesen foglalkoztatnak, akik nem tartják be a munkaügyi jogszabályokat, ne juthassanak állami támogatáshoz, ne indulhassanak közbeszerzési eljárásokban. A jelenlegi módosítás nem változtatja meg ezt a célt, de a felhalmozódott gyakorlati tapasztalatok alapján a jogalkalmazók számára könnyebbé kívánja tenni a jogszabály betartását. Ugyanúgy egyetértettünk azzal, hogy rögzítve legyenek olyan szabálysértések, amelyek egy alkalommal történő megsértése is kizáró ok, ilyennek tartjuk, mint ahogyan már elhangzott, a feketefoglalkoztatást vagy a kollektív jogok és a szakszervezeti tisztségviselők jogainak megsértését; és legyenek olyanok, amelyek csak ismételt elkövetés esetén vezethetnek kizáráshoz.

A vitában többek között kritikaként hangzott el, hogy a mindennapok tapasztalatai alapján a közbeszerzési eljárásokon nyertes, állami pénzalapokból részesülő vállalkozások a közbeszerzés tárgyát képező feladatok végrehajtásában élő munkaerővel nem vagy csak elenyésző arányban vesznek részt. A tényleges munkát a vállalkozók alvállalkozói végzik, akik gyakran olyan összegekért kényszerülnek a megbízást elvállalni, amennyiben pénzükhöz jutnak egyáltalán, ami a minimálbér kifizetésére sem elég. A munkaügyi hatóság ellenőrzései azonban közvetlenül őket, az 5-10 fős munkavállalói létszámot foglalkoztató kisvállalkozókat érintik, és emiatt a szabálytalanság feltárása esetén a szankciók őket zárják ki a közbeszerzési eljárásokból és az egyéb állami pénzalapokból nyújtható támogatásokból. Ilyen lehet például a munkaügyi központok munkahelyteremtő támogatása, de ugyanúgy említhető, ha önkormányzatokat, alapítványokat, közalapítványokat vagy más állami szervezeteket zárnak ki állami és uniós forrásokhoz való hozzájutásból.

Az előterjesztő képviselőjének a kérdésekre adott válaszában elhangzott, hogy a közbeszerzési eljárásban nemcsak a fővállalkozó, hanem a 10 százalékos részesedéssel bíró alvállalkozó ugyanúgy alanya ennek a jogszabálynak, mint a fővállalkozó, és ebből következően, amennyiben ő az, aki a munkavállalókat foglalkoztatja, és az ellenőrzés megtalálja, majd kiszabja a bírságot, ebben az esetben természetesen az egész közbeszerzési eljárásra vonatkozóan, feketefoglalkoztatás esetén nem indulhatnak a következő két évben közbeszerzési eljárásban.

Mivel magam is kezdeményezője voltam ennek a törvényjavaslatnak, érdemes idézni a válságkezelő kormány egyéves, tervezett cselekvési tervéből is, amely a következőképpen hangzik: "Módosítjuk a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó törvényt. A módosítás értelmében csak a legsúlyosabb szabálytalanságot elkövető munkáltatók kerülnek kizárásra a pályázati és közbeszerzési rendszerekből. Ezzel azt kívánjuk elérni, hogy a válság lecsengéséig ne sújtsuk a munkahelymegőrzést vagy munkahelyteremtést végrehajtani szándékozó, kisebb súlyú szabálytalanságot elkövető cégek projektjeit."

Bizottsági ülésünkön az ellenzéki képviselőtársaink részéről elhangzott, hogy a törvényjavaslat egy nagyon jó irányba tett lépés. Az általános vitára való alkalmasság tekintetében ugyan tartózkodtak, de hogyha, már korábban ez elhangzott, módosító javaslataik egyetértésre találnak, akkor el tudják képzelni, hogy támogatni fogják a törvényjavaslat elfogadását.

Összességében az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a 9239. számú törvényjavaslatot 10 igen és 9 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja.

Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Bizottságunk, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság nem először kerül abba a helyzetbe, hogy a kormánypárti képviselők adják a kisebbségi véleményt, az ellenzéki képviselőtársaim pedig a többségi bizottsági véleményt. Ismételten abban a helyzetben vagyok, hogy többségi és kisebbségi bizottsági véleményt is ismertetek. Figyelembe véve a Házszabály gyakorlatát, mivel a többségi ugyanúgy 9 szavazat, mint a kisebbségi, tehát a többségi véleményt ismertetem elsőként.

Az e véleményt képviselő bizottsági tagok arra hívták fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslatot még az előző kormány nyújtotta be, és köztudott, hogy a válságkezelő program tartalmaz olyan tételeket, amik a szociális szférát érintik, és az is köztudott, hogy a köztársaság parlamentje a szociális szférát is érintő törvénymódosítások előtt áll.

Éppen ezért felmerült, hogy van-e értelme a mostani általános vita megkezdésének, nem kellett volna-e megvárni a most folyó hatásvizsgálatokkal, azok eredményeként a közeljövőben benyújtandó módosításokkal bővülő javaslatot. Képviselőtársaink véleménye szerint most felesleges e törvényjavaslatot tárgyalni, ha még a tavaszi törvényhozási ciklusban ezt újratárgyaljuk.

A kisebbségi véleményt képviselők kérdéseiben, hozzászólásaiban a javaslat 2. §-a n) pontja értelmezésében volt nem kis bizonytalanság. Nem volt egyértelmű a különbségtétel, ami úgy fogalmazódik meg, hogy gátolja és akadályozza, hogy e két fogalom között valóban mi a különbség.

Elhangzott az is, hogy mi alapján mondható az, hogy a felmérések szerint 204 ezer veszélyeztetett gyermek van Magyarországon. Mi alapján, ha a kategória meghatározása homályos? Mert veszélyeztetett a gyermek, ha beteg, kezelésre, ápolásra szorul, és az is, aki anyagi okokból veszélyeztetett, meg az a gyermek is, aki maga idézi elő, hogy ebbe a kategóriába sorolják. Az utóbbiaknak családi megélhetési minimumra és nagyon sok egészségügyi, pedagógiai szolgáltatásra, a családdal való rendszeres és szakértő szociális munkára, egész napos iskolára lenne szükségük, végzetesen nehéz eseteknél pedig alternatív megoldásokra. Megnyugtató azonban, hogy az előterjesztő képviselője szerint munkacsoport dolgozik azon, hogy a veszélyeztetettség fogalma egyértelműbb legyen.

Pozitív véleményként hangzott el, hogy a javaslat lehetővé teszi a gyermektartási díj állam általi megelőlegezésének ismételt elrendelését akkor is, ha az adók módjára történő végrehajtása nem vezetett eredményre. Korábban ugyanis az ismételt elrendelésre csak akkor volt lehetőség, ha a kötelezett elleni végrehajtás sikeres volt, ez azonban nagyon ritkán történt meg, így emiatt a tartásdíjra jogosult szülő olyan okból esett el a tartásdíjtól, ami tőle teljesen független volt.

Javaslatként hangzott el, hogy a naptári napokban számolt határidő helyett bevezetendő munkanapokban számolt határidőt indokolt lenne összhangba hozni a Ket.-tel, amely a munkanapokban számított határidőt csak október 1. napjától vezetné be.

Összegezve: az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot 9 igen és 9 nem szavazattal általános vitára nem tartotta alkalmasnak.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

(18.00)

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csökkent az elkövetett bűncselekmények száma, a közrend védelme tovább erősödik, a rendőrök vigyázzák a diákokat, az idősek pedig gombnyomásra riaszthatják a rendőröket. Nem tévedés, ez is hír, mögötte valóságos teljesítmény van; igaz, nem tartalmazza mindazokat a minősítéseket, amelyek manapság a rendőrökről, a rendőrségről szólnak. Tavaly a második félévben feleannyi bűncselekmény történt választókerületemben, a Dombóvár környéki településeken, mint az elsőben. A siker mögött az országban ismereteim szerint egyedülálló kezdeményezés van, miszerint a Dombóvári Rendőrkapitányság és a térség lakói kihelyezett közbiztonsági fórumokon találkoztak. Egy-egy alkalommal akár százan is megjelentek, hogy elmondják, milyen általános és konkrét problémák megoldásában várnak segítséget a rend őreitől. A felmérések eredményei nem porosodó dokumentumokban végezték, "guruló akció" keretében helyben igyekeztek eleget tenni a kéréseknek.

Ezekkel az akciókkal csökkentették a lopások, gyorshajtások számát, kevesebb lett a rendszám és jogosítvány nélkül közlekedők száma, elkerülték az etnikai konfliktusokat, nőtt a rendőrök elismertsége. A lakosság biztonságérzete erősödött meg azzal, hogy maguk is tapasztalhatták: a rendőrség nem íróasztal mögül igyekszik az itt élők nyugalmát biztosítani. A sikerre való tekintettel szeptembertől nemcsak a környéken, Dombóváron is több körzetben megtartják a közbiztonsági fórumokat. A város rendőrkapitánya ezek megszervezésében az önkormányzati képviselők segítségére is számít. Terveik szerint ősztől vezetik be a posztosrendőr-szolgálatot is.

Tekintettel az elmúlt tanévben elharapódzó erőszakos iskolai bűncselekményekre, életre keltik ezt a régen használatos szolgálati eljárást az oktatási intézmények területén. Amennyiben a tantestületek igénylik, veszélyeztetett időben és helyen rendőri szolgálatot vezet be a kapitányság. Ez azt jelenti, hogy figyelnek az iskolába érkező vagy távozó diákokra, vagy akár a szünetekben is felügyelik őket. Ezenkívül a szülőket és magukat a fiatalokat is bevonják a bűnmegelőzésbe. A tantestületek igényeihez igazodva, fogadóórákat tartanak a rendőrök, ezeken a személyes találkozókon akár névtelenül is tanácsot lehet kérni. Az ifjúság mellett az idősek védelmét is szem előtt tartja a dombóvári rendőrség. 2007-hez képest ezt a korosztályt érintő bűncselekmény is kevesebb történt az elmúlt évben. Szeptemberre készül el a kockázatelemzés, amelyből pontosan kiderül, mely településeken vagy településrészeken élő idősek veszélyeztetettek leginkább, velük személyesen is felveszi a kapcsolatot a rendőrség. Az egyesített szociális intézmény keretei között működő jelzőrendszeres segítségnyújtást is használják majd bűnmegelőzési célra.

A dombóvári rendőrség az összlétszámához képest év végére már 10 százalékos létszámhiánnyal is eredményes munkát végez. Belső rendjének rendező elve, hogy mindennek van következménye: a trehány munkának büntetés, a szakszerű munkának fizetésemelés, a kiemelkedő tettnek jutalom.

Együttműködve a települési és a kisebbségi önkormányzatokkal, a polgárőrökkel, a társszervekkel, teszik, amit vállaltak: szolgálnak és védenek.

Elnök úr, köszönöm szépen.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez év májusában fogadta el a parlament az új erdőtörvényt, amelyben nagyon sok szabály változik, köztük olyanok, amelyek az erdőben járó lovasokra vonatkoznak.

(16.10)

Az érintettek véleménye szerint a törvény értelmében gyakorlatilag megszűnik az országban a szabad tereplovaglás Európában eddig egyedülálló lehetősége azzal, hogy a lovasokat immár törvényben terelik kijelölt ösvényekre.

Európa szabályainak természetesen érvényesülniük kell, de ezzel még nehezebb helyzetbe kerülnek azok, akik még komolyan gondolják a lovas vállalkozások működtetését, sok egyéni lovas lovaglási lehetőségeit pedig, akiknek eddig sem állt rendelkezésére drága lovaspálya vagy fedett lovarda, nagymértékben korlátozza. A bajt tovább tetézi, hogy az erdészetek - már amelyik egyáltalában a lovasút kialakításában gondolkodik - ennek költségeit egyoldalú döntéssel a lovasokra akarják terhelni. Gondot jelent az is, hogy a törvényben az erdőgazdálkodó, illetve a vadászati joggal rendelkező személy vagy jogi személy az erdőlátogatást napszakon belül is korlátozhatja.

Számos tehát a nyitott kérdés. A törvény miniszteri rendeletben szabályozott végrehajtási utasítása, amely még nem jelent meg, tisztázhatja-e ezeket, vagy csak a lovasösszefogás segíthet, azért, hogy biztosítható legyen a természet megismerésének semmivel össze nem hasonlítható módja?

Tisztelettel várom válaszát.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A választókerületemben él egy család, ahol a szülők egy 16 éves, halmozottan hátrányos fiúgyermeket nevelnek, akinek speciális kerekes székre van szüksége. Magyarországon olyan kerekes széket, amelyben a beteg kóros feszítő mozgásait kezelni lehetne, nem lehet vásárolni. Kerestek egy olyan magyar céget, amely Németországból behozhatná, de egy év várakozás után közölték a családdal, nem sikerült árat kapniuk.

A szülők úgy döntöttek, hogy gyermekükkel együtt kiutaznak Németországba, ahol a gyártó cég mintát vett, hogy nekiállhassanak a gyártásnak. Ajánlatuk 13 ezer euró volt, de ez jelentősen meghaladta anyagi lehetőségeiket. Ismét egy olyan magyar céget kerestek, akik behozhatják az országba ezt a speciális eszközt, szerződéses kapcsolatban állnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, és talán egyedi engedélyre hozzájuthatnak ehhez a kerekes székhez. Találtak ilyet Dombóváron. Négy év kálvária után az elmúlt év második felében fellebbezésükre megkapták a határozatot, hogy a 4 millió 300 ezer forintos vételárból 1 millió 800 ezer forint támogatást ad az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a nagyobb részt a család biztosította.

Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon az a család, aki hasonló sérült gyermeket nevel, többnyire nem tud ennyi pénzt csak kerekes székre szánni, mert ez a sérült ellátásának csak egy része. Az otthoni ápoláshoz speciális ágy, emelők, rámpák és egyebek kellenek, amelyek ugyancsak sok pénzbe kerülnek. Van tehát egy német cég, amelyik talán egyedül a világon halmozottan sérülteknek gyárt ilyen kerekes széket, vannak embertársaink, akiket más eszközökbe beültetni nem lehet, és van a tény: Magyarországon nincs lehetőségük emberi módon, méltósággal viselni a betegségüket, ha a számukra szükséges eszközt hozzátartozóik nem tudják megfizetni. Szükségszerűen felmerül a kérdés: azok a szülők, akik vállalják, hogy családban nevelik sérült gyermeküket, nem várnak a speciális eszközöknél minden bizonnyal nagyságrendileg drágább állami gondozásra, kaphatnak-e nagyobb segítséget?

Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagjaként szólnom kell arról is, hogy ez a speciális kerekes szék képessé teszi a beteg embertársainkat célzott cselekvésekre, olyan alapvető emberi szükségletek elvégzésére, mint a beszéd, a nyelés vagy éppen a számítógép használata. Dinamikus ültető modulja lehetővé teszi a különböző testhelyzetek közötti automatikus változtatást, elősegíti a légzést, a keringést, az emésztést, az ízületek mozgását, megelőzi a felfekvési pontok kialakulását. Akiknek nehézségeik vannak célirányos mozgásaikban, és akiknek tartását többnyire akaratlan feszítő mozgások befolyásolják, csak egy ilyen speciális ültetővel ellátott kerekes székben tudnak boldogulni.

Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Köszönöm a tisztelt Ház figyelmét. Köszönöm, hogy az érintettek nevében értük, a haza Házában szólhattam - hiszem, hogy nem hiába tettem.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Mécs Imre tapsol.)