Készült: 2024.05.12.01:49:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

38. ülésnap (2018.11.12.), 231. felszólalás
Felszólaló Arató Gergely (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:52


Felszólalások:  Előző  231  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt mondta képviselőtársam, hogy ez nem politikai ügy. (Korózs Lajos: Csakis az!) Ebben én nem értek egyet vele. A Demokratikus Koalíció szerint ez csakis politikai ügy. Ez az ügy és az egész benyújtott törvényjavaslat csak arról szól, hogy a kormány és a kormányoldal nem tud elviselni semmit, ami tőle független, ami szabad szellemű, ahol kritikus értelmiséget nevelnek, ahol a nyitott társadalom értékeit elfogadják, ahol elmondják a véleményüket őszintén a társadalomról, amit nem tudnak kontrollálni, irányítani és béklyóba verni, mint ahogy ezt teszik egyébként a magyar felsőoktatás jelentős részével, kancellárokkal és másfajta eszközökkel.Éppen ezért támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Azt gondoljuk, hogy ennek itt van a helye az Országgyűlés előtt. Vitassuk meg, hiszen eltelt egy év. Ez alatt az egy év alatt az derült ki, hogy nincs itt semmilyen szakmai szempont, nincs semmilyen szakmai megfontolás, bármelyik országból bármelyik egyetem lehet Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmény. Láttunk erre csodálatos példákat, itt szakmányban kötjük a nemzetközi szerződéseket az Országgyűlésben ilyen meg olyan államokkal, ilyen meg olyan tartalommal, csak azért, hogy megfeleljenek ezeknek a formális kritériumoknak. Ugyanakkor pedig a CEU-val, amely  félretéve minden büszkeséget  megugrotta ezeket az egyébként a CEU számára nevetséges feltételeket, New York állammal nem hajlandóak nemzetközi szerződést kötni a CEU ügyében.

Egy cél van, hogy elüldözzék a CEU-t. Ez nemcsak méltatlan, de az országnak is árt. Ezért mi ezt nem támogatjuk, viszont támogatjuk a törvénymódosító javaslat vitáját. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  231  Következő    Ülésnap adatai