Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra? (Nem jelzés.) Most nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára bocsátásra, illetőleg a részletes vitára várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/108. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/108/2-3. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Magyar Bálint oktatási miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, a napirendi ajánlás szerint húszperces időkeretben.

DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Egy kis terjedelmű, de nagy jelentőségű törvénymódosításról fog majd a tisztelt Ház vitatkozni, és az elkövetkező hetekben, gondolom, a módosító indítványokról, majd magáról erről a törvénymódosító csomagról dönteni, amikor a közoktatási törvény módosításáról dönt.

A közoktatási törvény módosításának ez a csomagja és ugyanakkor az a néhány pont, amelyet ez érint, elég világosan rávilágít az előző és a jelenlegi kormány oktatásfilozófiai elképzelései közti különbségekre. Négy ilyen terület van, amelyet érint ez a törvény, és ezeket szeretném röviden összefoglalni.

Az első terület azt érinti, hogy a szakmával milyen kapcsolatot kíván kialakítani az oktatási kormányzat, és milyen törvényi jogosítványokat kíván biztosítani a szakma képviselői és szervezetei számára. 1996-ban volt szerencsém beterjeszteni azt a közoktatási törvénymódosítást, amely az akkor már létező Országos Köznevelési Tanácsnak egyetértési, azaz köznyelven szólva vétójogot adott a legfontosabb oktatáspolitikai kérdésekben.

(17.20)

Ez a változás akkor abból a feltételezésből indult ki, ami most is fennáll, hogy az oktatási reformok politikai ciklusokon átnyúló reformok, és ha nem akarjuk az oktatás rendszerét kitenni a politikai ciklusok éles változásainak, akkor egy másfajta konszenzust kell keresni, amikor az oktatási reform kérdéseiről beszélünk. Ennek az egyik lehetséges alanya nem más, mint egy olyan testület, amely magában foglalja a szakma és a szakmai szervezetek legjelentősebb képviselőit. A 23 tagú Országos Köznevelési Tanács, amelyből a miniszter mindössze három tagot jelölhetett, ekkor nyerte el a vétójogot az alapvető oktatáspolitikai kérdésekben. Ezzel a törvénymódosítással a kormány példát mutatott abból, hogy nem a mindenható kormányzásban hisz. Jómagam is, annak idején a demokratikus ellenzék tagjaként sohasem voltam a túlhatalom híve, és ha éppen egy miniszteri székben ülök, akkor sem hiszem azt, hogy ez azt jelentené, hogy minél több hatalmat kelljen biztosítani a tárca vezetése számára, hanem azon gondolkodom, hogyan lehet megosztani a kompetenciákat, hogyan lehet a döntési jogosítványokat megosztani, és adott esetben olyan szintekre, olyan szakmai szintekre utalni döntési lehetőségeket, nem pusztán véleményezési lehetőségeket, amelyek véleményem szerint a szakma és az egész ágazat hasznára vannak.

Nem véletlen talán, hogy '98-ban a Fidesz-kormány első rendelkezései között, ahogy most mi beterjesztjük a közoktatási törvény módosítását, ugyanúgy ők nem sokkal a kormányváltás után, ősszel tették ezt meg '98-ban. Akkor az első lépés az volt, hogy ettől a jogosítványától ezt a szervezetet, az Országos Köznevelési Tanácsot megfosztották. Most visszaállítjuk ezt a jogosítványt, és az önkorlátozásnak ez fontos intézménye, a szakmai párbeszédnek nem pusztán szimbolikus gesztusa, hanem tartalmi terepe.

A közoktatási törvény feles törvény, és tudjuk, ha adott esetben kormányváltásra kerül sor, akkor lehet, hogy a Fidesz ugyanúgy el fogja venni ezt a jogosítványt majd ettől az intézménytől - lelkük rajta! Erről majd maguk döntenek. De én, valahányszor ebben a pozícióban vagyok, akkor a szakmát és a párbeszédet a szakmával megpróbálom komolyan venni.

'98 után létrejött egy másik intézmény is az oktatási tárcán belül, ami helyes dolog, hogy megszületett, ez az oktatási jogok biztosának az intézménye. Mégis felemás szabályozás volt az, hogy maga az oktatási jogok biztosa, személyében, jelölésében és kinevezésében, illetve felmentésében az oktatási minisztertől függ. Ezért ebben a törvénymódosításban már az is szerepel, hogy az oktatási jogok biztosának a jelölési joga az Országos Köznevelési Tanácsra szálljon át, és a miniszter csak ennek a jelölésnek az alapján nevezze ki magát a személyt. Ezt fontos dolognak tartom, hiszen ha a demokráciát nem egy álságos intézménynek tekintjük, akkor komolyan kell venni azt, hogy ha olyan intézményeket és olyan szerepeket hozunk létre ebben a rendszerben, amelynek többek között az a feladata, hogy adott esetben egy miniszter vagy minisztérium tevékenységét, intézkedéseit bírálja, ha függő helyzetben tartom ezt a személyt és magát az intézményt a minisztérium vezetésétől, akkor ez egy álságos intézmény, valójában nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyet be kell töltenie.

Ezt a módosítást némi kritika érte egyébként azóta is, hogy pusztán a jelölés nem jelenthet megfelelő biztonságot, megfelelő függetlenséget ezen intézmény számára. Ezért én most itt helyben felkérem az országgyűlési képviselőtársaimat, hogy ha bármilyen olyan módosító indítványuk van, amely erősíti ezt a függetlenséget, pluszgaranciákat ad rá, tegyék meg, támogatni fogom. Fontosnak érzem azt, hogy ez az intézmény valóban független legyen, hiszen a gyermekek érdeke azt kívánja, hogy erős ombudsman, az oktatási jogoknak egy erős biztosa álljon akár szemben bármilyen oktatási kormányzattal, és adott esetben ne kelljen egzisztenciálisan vagy intézményi függőségek okán félnie attól, hogy ki lesz téve retorziónak, és ezért adott esetben leváltásra kerül.

Itt szólok csak egy zárójel erejéig arról, hogy a jelenlegi oktatási jogok biztosa mandátumának befejezése ehhez a törvénymódosításhoz kötődik. Ha ő adott esetben indul az Országos Köznevelési Tanács által majd kiírandó pályázaton, ha ezt a törvényt elfogadják, és az Országos Köznevelési Tanács a munkájával elégedett, és őt javasolja erre a pozícióra, akkor én természetesen boldogan fogom kinevezni, és örülni fogok annak, hogy bárki, akit az Országos Köznevelési Tanács nevez ki, az velem szemben erősebb pozícióban jelenhet meg ebben a szerepben, mint ahogy eddig az elmúlt években megjelent.

A következő fontos kérdés, ami szintén alapvetésbeli különbség köztünk, nevezetesen arról szól - és ez hosszú szakmai és politikai vita tárgya -, hogy az államnak milyen mélyen, milyen mértékben kell belenyúlnia az iskolákban folyó nevelő-oktató munkába és annak folyamatába, milyen mélységig kell ezt meghatároznia. Van az egyik álláspont, amelyik alapvetően a kimenetszabályozás oldaláról közelíti meg ezt a kérdést, a másik álláspont pedig arról az oldalról, hogy magát a folyamatot kell a legrészletesebben szabályozni. A liberális álláspont az egyik végén van ennek az elképzelésnek, és egy etatista álláspont a másik végén. Ez a módosítás, ami ebben a törvénymódosításban megjelenik, egyelőre kompromisszumot jelent ebben a kérdésben, mert ugyanis azt a kérdést is fel kell vetni, hogy az alkotmányban biztosított tanszabadság és tanítási szabadság érvényesül-e egy olyan rendszerben, amelyben gyakorlatilag az iskolafenntartók és pedagógusok jogát - hogy meghatározzák azt, mit tanítanak az iskolákban - minimálisra szorítom, virtuálissá teszem, elveszem ezeket a jogosítványait. Azt hiszem, hogy nagyobb szabadságot kell biztosítani az iskolafenntartóknak és a pedagógusoknak egyaránt. Én bízom a pedagógusokban. Tehát én nem hiszem azt, hogy állandóan központi kontroll alatt kellene tartani őket, és állandóan attól félni, hogy ők majd valami rosszat csinálnak a gyermekeinkkel, mert nem tanítják meg azt, amit meg kellene, és majd mi mindent megmondunk központilag, hogy mi az, amit kellene tanítani, és kitaláljuk helyettük, hogy hogyan kell oktatni az iskolákban. Azt hiszem, a 21. századba nem lehet belépni ilyen bizalmatlansággal, ami másról sem szól, mint hogy a pedagógus végrehajtója egy központi akaratnak, és aki az adott bársonyszékben ül, az száz százalékig tudja azt, hogy mit kell csinálni az adott helyen, az adott iskolában, hogyan kell adott esetben tanítani, és a legkülönbözőbb típusú helyi problémákra és a gyerekek nevelése során felmerült problémákra válaszolni tud.

Ezért mi úgy gondoljuk - és ez a törvénymódosítás részben erről szól -, hogy fenntartva a kerettantervek közös és kötelező követelményrendszerét, de lazítunk ezen a rendszeren, lehetővé tesszük azt, hogy az iskolák, mint ahogy most is lehetőség van arra, hogy miniszteri engedéllyel eltérjenek ettől a kerettantervtől, így most már e nélkül a miniszteri engedély nélkül eltérhessenek, és ha meg akarják változtatni - és a "meg akarják"-on van a hangsúly, tehát nem hiszem, hogy a vitában arról kellene beszélni, hogy rákényszerítjük a pedagógustársadalmat arra, hogy új tanterveket írjanak, de ha akarják -, tehát meg akarják változtatni a helyi tanterveiket, amelyek alapján tanítanak, akkor ezt az átdolgozott pedagógiai dokumentumot a fenntartóikkal, jórészt az önkormányzataikkal kell jóváhagyatni. Ez azt jelenti, hogy azt a merev szabályozást, amely megmondja évfolyamra, tantárgyra, tanóraszámra bontva, hogy mikor mit kell tanítani, oldani kívánjuk.

Az én eszményem nem egy olyan oktatási rendszer, amelyben a miniszteri székben ülök, ránézek az órámra, és akkor azt mondom, no, ha tizenegy óra van, akkor az ikszedik gimnáziumi osztályban most éppen II. Józsefnél tart mindenki, ha történelemóra van, szerte az országban, és akkor elégedetten eltölthetek egy másik órát, mert most már tudom, hogy most kicsöngetnek, utána pedig milyen téma jön magyarórán. Ez így nem megy, kérem szépen! Ezek az egydimenziós, unilineáris oktatási rendszerek pont az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére alkalmatlanok, arra alkalmatlanok, hogy a lemorzsolódás jelentős részét kezelni tudják. Tehát ezen is változtatni kívánunk.

Harmadrészt a pedagógusok kötelező óraszámát változtatnánk meg, vagyis helyesebben szólva nem léptetnénk életbe azt a kötelező óraszámemelést, amelyet a korábbi kormány elhatározott, és ezáltal visszaállítjuk a tanítók, általános iskolai és középiskolai tanárok oktatásánál a 21, illetve 20 órás kötelező óraszámot.

A kormány, az új kormány, a szociáldemokrata-szabad demokrata kormány történelmi léptékű változásra, váltásra szánta el magát, amikor több évtizedes lemaradást és hiányt pótolva 50 százalékkal átlagban, még efölött is valamivel, megemelte a tanárok alapbérét.

(17.30)

Nem kívánjuk azt, hogy ez a béremelés, amit az egyik kezével nyújt a kormány, a másik kezével visszavonjon, visszavegyen ebből a béremelésből akár a kötelező óraszámok emelésével, akár leépítési kötelezettségekkel vagy bármi más trükkel, vagy akár azzal, hogy mondjuk, az önkormányzatokra hárítja vagy az iskolafenntartókra, hogy ezt a pluszt biztosítsák valamilyen részben, valamilyen arányban a béremelésnél. Ezt a kormány magára vállalta, megteszi. Ez egy világos és egyértelmű gesztus. Ez az első lépés azon a téren, hogy a pedagógusok emberhez méltó körülmények között élhessenek. Ha valaki fiatalon dönteni kíván arról, hogy pedagógus kíván-e lenni majd a felnőtt életében, akkor ez egyben ne a szegénység választását jelentse annak a fiatalnak.

Jövőre szeretnénk egyébként - 2003 szeptemberétől - áttekinteni és rendezni a pótlékok és a minőségi keresetkiegészítés rendszerét, amiről egyébként majd korábban kell megállapodni, hiszen a következő év költségvetésében ennek már valamilyen módon szerepet kell szánni. Ebben is az Országos Köznevelési Tanácsnak jelentős szerepe lesz, hogy ez milyen módon és milyen területeken jelentsen változást a lehetséges anyagi keretfeltételek között.

Negyedrészt pedig a tanévkezdés rendjéről beszélnék, hiszen ez az utóbbi időben állandóan változott és problémát okozott, most pedig a kettős tanévkezdés, mármint a lehetséges választás augusztus 29-e, illetve szeptember 2-a között nagyon sok család helyzetét nehezítette, hiszen a gyerekek különböző iskolákba jártak, így nem lehetett tudni, hogy mikor végződik a szünidő.

Ezért egy általánosabb megoldást választottunk, egy olyan megoldást, amely egységesen minden évben szeptember első munkanapján kezdené az iskolaévet, és június második hetének utolsó munkanapján fejezné be. Erről miniszteri rendeletet még nem adtunk ki, hiszen a törvényt kell megváltoztatni ahhoz, hogy a már kiadott miniszteri rendeletet változtatni lehessen ennek értelemben.

De ez valóban felvet egy mélyebb kérdést, amely fel szokott merülni - több is. Az egyik a szünidők kérdése, tehát az évközi szünetek kérdése. Ez egy rendkívül fontos dolog, hiszen az a fajta hajtás és - hogy mondjam - a követelmények átadásának az a kényszere, az a teljesítménykényszer, ami az iskolákban van, azt idézheti elő, hogy az őszi szünet ezáltal csökken. Ezt mindenképpen el kellene kerülni, hiszen miniszterként az egyik legfontosabb célkitűzésem az, hogy a tanulók terhelését csökkentsük és tudását növeljük. Ez a két dolog nem mond ellent egymásnak, pont ellenkezőleg: arról van szó, hogy ne olyan ismeretekkel terheljük a tanulókat, olyan teljesítménykényszernek vessük alá, amelyet az életükben nem igazán tudnak használni. Tehát igaz az - és ezen érdemes gondolkozni -, hogy hogyan lehet biztosítani az őszi szünet meglétét, hiszen jobb az, hogyha tagolt az iskolaév maga is, és kisebb-nagyobb megszakításokkal rendelkezik.

A másik alapvető probléma az, hogy ebben a rendszerben a 185 kötelező tanítási nap nem tartható fenn, hanem ez ennek megfelelően évről évre fog változni, amelyet át kell tekinteniük az iskoláknak, hogy ez hogyan fér bele a tanévbe.

Mégis itt prioritásokat kell felállítani, és a biztos kezdés, a biztos befejezés és ennek a kiszámíthatósága a családok életére, úgy hiszem, egy fontosabb lépés. Tudjuk, hogy ez egy első ügy, első lépés. A következőkben valóban arról kell gondolkodnunk, hogy a rendelkezésre álló tanítási idő alatt az a követelményrendszer, amelyet egyébként a kerettantervek is előírnak, nehezen sajátíttatható el.

A kérdés az - ezzel szeretném zárni ezt a bevezetőt -, ami túlnyúlik ennek a törvénymódosításnak a keretein, és az elkövetkező évek döntő feladata lesz, hogy hogyan lehet a tanulók terhelését csökkenteni, hogyan lehet egy olyan helyzetet létrehozni, amelyben a stressz, a szorongás, az izgulás világából az iskola a felszabadult és örömteli ismeretszerzés és készségelsajátítás terepévé válik, amelyben az iskola valóban a második otthonukká válhat a gyermekeknek, amelyben nem az a legfontosabb dolog, hogy annyira megterhelem őket a tanidő alatt, hogy eközben még otthon is órákat kelljen felkészüléssel tölteniük, és gyakorlatilag többet dolgozzanak a gyermekeink, mint amennyit dolgoznak a felnőttek a munka világában.

Fogalmazhatnék durvábban is: közös felelősségünk az elkövetkező években az, hogy tanulórobotként, kis rabszolgákként tartjuk-e a gyermekeinket, és eközben - ha mélyebben magunkba nézünk - látni kell, hogy olyan ismeretekkel tömjük őket, amelyek valójában nem használhatók számukra az élet során, mint ahogy ezt a PISA-jelentés tanúsítja, vagy pedig átalakítjuk ezt a rendszert oly módon, hogy a gyakorlatias kompetenciakészségek elsajátítására koncentrálunk; ez a tanulni tanítás, tehát hogy megtanuljanak a gyermekeink tanulni, ezeket a készségeket el tudják sajátítani, mert ez teszi lehetővé számukra, hogy az életben boldogulni tudjanak.

Ez egy olyan váltást igényel, amelyben ettől a fajta kényszerpályától, amelyen ma bizonyos értelemben a közoktatásunk van, és kényszerpályán mozog az iskolafenntartó, kényszerpályán mozognak a tanárok, a diákok és bizonyos értelemben a szülő is, ebből a versenyfutásból, ebből a folyamatos nyomásból mentesíteni tudjuk egy kicsit őket, és kicsit hátrébb lépve át tudjuk tekinteni azt, hogy végül is mire van szükségük az életben, mi az, amit ez az iskolarendszer tanít.

Egy távolabbi oldalról is meg lehet világítani ezt a kérdést. Ki védi meg a diákok jogait? Ki képviseli a diákok jogait? Ki védi meg tőlünk? Ki szünteti meg a kiszolgáltatottságukat, azt a kiszolgáltatottságot, amely abban jelenik meg, hogy kénytelenek elviselni egy olyan oktatási rendszert, amelyet mások alkotnak számukra, és azok a kényszerpályák határozzák meg, hogy ők azon hogyan mozoghatnak, és ezeken a kényszerpályákon milyen ismereteket tudnak elsajátítani, ez sokszor nagyon is kétséges.

Ehhez a feladathoz kérem az önök támogatását, és kérem a tisztelt Házat, a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a közoktatási törvény módosító csomagját.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a miniszter úr expozéját. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Az oktatási, valamint az emberi jogi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott.

Elsőként megadom a szót Botka Lajosnénak, az oktatási bizottság előadójának.

BOTKA LAJOSNÉ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási és tudományos bizottság 2002. június 12-én megtárgyalta a közoktatásról szóló '93. évi LXXIX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság döntése szerint 11 igen, 10 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja a benyújtott törvénymódosítást. A bizottsági ülésen több mint két és fél órás vitában igen nagy aktivitással tárgyalta az előttünk levő törvénymódosításról szóló javaslatot.

A módosítás időszerűségét az ellenzéki képviselőtársaink sem vitatták. A többségi véleményalkotók a módosítást indokoltnak, mértéktartónak, szükségesnek és szakmailag megalapozottnak tartották. A módosításban megjelenő változtatások a kormány programjával összhangban négy területen jelennek meg, a kerettantervvel összefüggő, a tanév kezdésével és befejezésével kapcsolatos, az Országos Köznevelési Tanács további jogállásával, valamint a pedagógusok alkalmazásával összefüggő területeken fogalmaz meg módosításokat.

A bizottság kormánypárti többsége támogatta, hogy a kerettantervre vonatkozó szabályok olyan módon változzanak meg, hogy a kerettanterv kötelezettsége szűnjön meg. Nem módosul a kerettanterv, ugyanakkor továbbra is változatlanul érvényes az iskolatípusonként eltérő kerettanterv. Nem módosul a kerettantervi követelmény sem.

Akkor mi a változás lényege? A változtatás lényege, hogy míg a jelenlegi hatályos szabályok és rendelkezések alapján a kerettantervtől való iskolai intézményi eltérésre egyetlenegy lehetőség van, mégpedig a miniszter egyedi engedélye, addig a jövőben az eltérés lehetőségét az iskola, az adott iskola és az adott iskola fenntartójának hatáskörébe utaljuk.

A kormányprogramban a jogbiztonságot, kiszámíthatóságot, stabilitást és szakszerűséget is megfogalmaztuk.

(17.40)

Ennek az elvárásnak felel meg a bizottság többségi véleménye szerint a tanév kezdésének és a szorgalmi időszak befejezésének törvényi megfogalmazása. A többségi vélemény támogatta, hogy ezentúl törvényi garanciával minden tanévkezdést szeptember első munkanapjához kössük, a szorgalmi időszak befejezését pedig június második hetének utolsó munkanapjához. Úgy ítéljük meg, ez kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszi a jövőben a törvényi garanciával együtt a tanév szervezését.

Különösen fontosnak és támogatásra érdemesnek tartjuk az Országos Köznevelési Tanács jogállásának módosítását, mégpedig a tekintetben, hogy minden olyan kérdésben, amely az oktatás stratégiai változását jelenti, immár szakmai garanciaként az Országos Köznevelési Tanács egyetértését, azaz vétójogát a törvény biztosítsa. Ezzel a szakmaiság garanciáját is szeretnénk törvényi szintre emelni. Ezen a ponton jelentős volt a többségi és a kisebbségi vélemények közötti eltérés.

A pedagógusok foglalkoztatásával összefüggő módosítások váltották ki a legkevesebb vitát. Fontos és támogatandó módosításnak tartottuk az idegen nyelven és az idegen nyelvet tanító pedagógusok alkalmazására tett módosító javaslatot, miszerint 2006. szeptember 1-jéig lehetőség van e területen nyelvvizsgával tanítani. Nem örülünk a módosításnak, de szükségesnek tartjuk, ha az iskolák törvényszerű működését szeretnénk garantálni. Nem örülünk, mert továbbra sincsenek nyelvtanárok, akik a mai pedagógusbérekkel és alkalmazási feltételekkel inkább az iskolát választanák munkahelyül.

Különösen támogatjuk a kötelező óra eltörlését, márminthogy a 2000. szeptember 1-jei 20 százalékos béremeléshez kötött 10 százalékos kötelező óra eltörlését, annál is inkább, mert ez a bevezetett kötelező óraemelés valóságos feladatot nem jelentett és a bevezetést is elodázta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgy gondoljuk, hogy ezzel a módosítással és az 50 százalékos alapbéremeléssel együtt a pedagógusok szakmaisága, a közoktatás minőségének a fejlesztését valóban szolgálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Pánczél Károlynak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

PÁNCZÉL KÁROLY, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/108. számú törvényjavaslat a közoktatásról szóló törvény módosításáról éles vitát váltott ki az oktatási bizottságban, amelyben a kialakult kisebbségi vélemény az alábbiakban foglalható össze.

A javaslatban található változások négy nagy csoportra oszthatók: a kerettantervvel összefüggő kérdésekre, az Országos Köznevelési Tanács további jogállására, a tanév rendjére és a pedagógusok kötelező óraszámának a csökkentésére.

A kerettantervvel kapcsolatban: azáltal, hogy a tantervi szabályozás megszűnik kötelező erejű lenni, az átjárhatóságot szolgáló legfontosabb ereje szűnik meg. Ma a magyar közoktatásban a legnagyobb gond, hogy rettentően nagy az eltérés az egyes iskolák között minőségben, szakmai munkában. A polgári kormány a kerettanterv bevezetésével, amelyet a pedagógusok támogattak, az iskolarendszer megszilárdításával igyekezett sokat tenni az esélyt teremtő közoktatásért. A kerettanterv kötelező jellegének eltörlése mindezt alapvetően veszélyezteti. Nehéz lesz mérni, nehéz lesz kimeneti vizsgákat, érettségit szervezni, nem lesz átjárhatóság. Mi történik majd most? A lovak közé dobják a gyeplőt, mindenki azt csinál, amit akar - majd a tizenkettedik év végén találkozunk. Fognak-e így az esélykülönbségek csökkenni? Nem fognak! Ha a közös, egységes követelményrendszert szétverjük, akkor az iskolák közötti különbségek tovább fognak növekedni.

A tanév rendjével kapcsolatban: a kerettantervben szereplő óraszámokhoz hasonlóan a miniszter a javaslat szerint innentől kezdve kénye-kedvére állapíthatja meg a tanév rendjét. A bizottsági ülésen kiderült, hogy semmilyen egyeztetés a szakmai szervezetekkel, pedagógusokkal nem előzte meg a törvényjavaslat benyújtását. Az előterjesztés kizárólag, már ami a tanév rendjére vonatkozik, a naptárra, a kiszámítható tanévkezdésre koncentrál, ezt tartja a legfontosabbnak, és ezért inkább kiveszi a törvényből a tanítási év hosszát, a 185 tanítási napot, inkább beengedi a szombati tanítási nap lehetőségét, és veszélyezteti az őszi szünet meglétét. Az intézmények 80 százaléka úgy gondolta az elmúlt tanévben, hogy korábban kezdenek, és így elnyújtva a tanévet csökkentik a napi terhelést, mert ez felel meg inkább a gyermekbarát iskolának, semmint zsugorítani a tanévet és növelni a gyermekek terhelését.

Az Országos Köznevelési Tanács további jogállásáról: az OKNT véleményezési jogát lehet egyetértési joggá emelni. Ebben az esetben, azt gondoljuk, fontos lenne magának az OKNT-nek egy pontosabb, precízebb szabályozását leírni. De ha ennyire fontos ez a szervezet, ennyire fontos ennek a szervezetnek a véleményezési joga, akkor most miért nem lehetett a véleményét kikérni (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kikértük!) a kerettanterv kötelezőségének eltörlése ügyében vagy a tanév rendje kapcsán vagy éppen Aáry-Tamás Lajos kirúgása előtt?

A pedagógusok kötelező óraszámának csökkentését támogatjuk. De! Amikor a kötelező óraszámok emelése megtörtént, akkor sem járt a megtartandó szaktárgyi tanórák emelésével. Viszont voltak általános fejlesztési feladatok a magyar közoktatásban, részben a kerettantervekre, a minőségbiztosításra való felkészülés, ettől a tanévtől pedig az egyéni fejlesztésre, tehetséggondozásra, közösségfejlesztésre kell időt fordítani. Ezeket a tevékenységeket ismerte el az óraszámokra vonatkozó szabály, elismerhetők voltak a pedagógusok egyéb tevékenységei.

Összegezve úgy ítéljük, hogy a bele-belekapkodó törvénymódosítás következményeként az állami oktatáspolitikának ismét a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság lesz a legfőbb jellemzője. Szocialista törvénycsomagokra, csomagokra már volt példa, azokra jól emlékezünk. Most egy liberális javaslattal, egy kis rakással állunk szemben, úgyhogy a javaslatot általános vitára alkalmatlannak tartjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az emberi jogi bizottság előadója következik. Megadom a szót Németh Erika képviselő asszonynak.

NÉMETH ERIKA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága a T/108. számon benyújtott, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról előterjesztett javaslatot 2002. június 12-ei ülésén megvitatta, és azt 11 igen, 6 nem és 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottság ülésén különösebb vita nem alakult ki. A bizottság többsége támogatta a közoktatás rendszerét érintő egyes törvényi szabályozások megváltoztatását, mert az a kormányprogram végrehajtását szolgálja. A bizottság többsége az Országos Köznevelési Tanács hatáskörének kibővítésével, vagyis korábbi jogosítványainak visszaállításával egyetért. A bizottság többsége támogatta a javaslatot azért is, mert a kerettantervi szabályozás módosítása a most meglévő kötöttségeket oldja, a kerettantervek formai merevségén való enyhítés megítélésünk szerint fontos az iskolák számára, az iskolák működésében pozitív változásokat okoz és pozitív fogadtatásra talál.

A törvénymódosítás tartalmazza a kötelező óraszámok csökkentését az 1990. évi törvénymódosítás előtti szintre, amivel a kormánypárti képviselők szintén egyetértettek.

A bizottsági vitában a 9. § rendelkezéseivel kapcsolatban elhangzott, hogy évek óta húzódik a szigorúbb feltétel bevezetése az idegen nyelvet, nemzeti, etnikai nyelvet tanító pedagógusok tekintetében. A többség véleménye ezzel kapcsolatban az, hogy a jelenlegi helyzetben a kényszerűség hozza magával ezt a döntést, hiszen az oktatási intézmények nem bővelkednek ma nyelvtanárokban Magyarországon. A tét ma az, hogy vagy nem biztosítható mindenütt az idegen nyelven, nemzeti, etnikai nyelven történő oktatás, vagy pedig tovább engedélyezzük azt, hogy megfelelő pedagógus végzettséggel, "C" típusú állami nyelvvizsga-bizonyítvánnyal taníthatnak a pedagógusok, előírva számukra azt a feltételt, hogy megfelelő felsőfokú végzettséget és szakképesítést tanúsító oklevél megszerzése céljából tanulmányaikat meg kell kezdeniük.

A 9. § tartalma szándékát tekintve nem a nyelvi oktatás színvonalának csökkentése, épp ellenkezőleg, a nemzeti, etnikai és idegen nyelven folyó oktatás színvonalának emelése, az állami nyelvvizsgával rendelkező pedagógusok ösztönzése arra, hogy nyelvvizsga-bizonyítványra tegyenek szert, a szakképesítést megszerezzék.

(17.50)

Ami az előterjesztés időszerűségét illeti, úgy gondoljuk, szükségszerű a módosítások jelen időszakban történő napirendretűzése, hogy az oktatási intézmények a 2002-2003-as tanév tervezéséhez, előkészítéséhez már e módosítások ismeretében tudjanak hozzákezdeni.

A törvényjavaslat az általános követelményeknek megfelelő módon került benyújtásra, a bizottság többsége a módosítás tartalmával, annak indoklásával egyetért. A napirenden szereplő javaslat hatása véleményünk szerint a közoktatásra pozitív, ezért általános vitára alkalmasnak találjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Schmidt Ferencnek adom meg a szót, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

SCHMIDT FERENC, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvénytervezet tárgyalása során való igaz, hogy oly éles viták nem merültek fel, azonban a felmerült viták kapcsán mégiscsak kell foglalkoznunk ezzel akkor, amikor azt kell mondjam, hogy a kisebbségeket érintő oktatási-nevelési ügyeket illetően a kisebbségeknek tett választási ígéretek ellenére, nyugodtan mondhatom úgy, hogy rólunk a fejünk felett, megkérdezésünk nélkül kívánnak dönteni e közoktatási törvénnyel kapcsolatban is, hiszen a kisebbségi vezetők véleményének kikérése nélkül került benyújtásra.

Köszönöm a kormánypárti képviselőnő előzetes magyarázatát arra vonatkozóan, amelyet mi ugyancsak kifogás tárgyává teszünk, hogy az idegen nyelvű oktatás színvonalának romlását idézi elő szerintünk az a tény, hogy e területen a pedagógusok "C" típusú nyelvvizsga-követelményét tovább puhítva, újabban harmadszor meghosszabbítva, 2006. szeptemberig történő meghosszabbítását tervezik.

Ha a sietséget a száznapos program teljesítése és az iskolai tanév szeptemberi megkezdésének veszélyeztetésével kívánják indokolni, akkor a kisebbség igényének figyelembevételével a 2006-os határidő rövidebb, mondjuk, 2003. szeptemberig történő meghosszabbítását lehetne kezdeményezni, amelyre módosító javaslatokat is fogunk benyújtani.

Azonban amennyiben az indok az, hogy a nyelvtanárok iránti piaci kereslet miatt - mint ahogy a képviselőnő is mondotta - nagy az elvándorlás a pedagóguspályáról, akkor az aggályuk, úgy hiszem, indokolatlan, hiszen ezt a pedagógusok részére tett fizetési ígéreteikkel, az 50 százalékos béremelésekkel azt hiszem, megoldottnak láthatják - vagy mégsem? És ezért van szükség a határidő 2006-ig történő hosszabbítására?

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, kormánypárti és ellenzéki váltakozó sorrendben, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

Megadom a szót Szabados Tamásnak, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

SZABADOS TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Ilyenkor, a késő délutáni, kora esti órákban van a közoktatási törvény mindenkori módosításának évadja. Mindig, emlékszem, minden ciklusban ilyenkor, a kora esti órákban szoktunk hozzákezdeni a közoktatási törvény módosításához.

Arra is emlékszem, hogy az elmúlt ciklusban, amikor Pokorni Zoltán elmondta a miniszteri expozéját, tizenketten ültünk a teremben, és főleg azok a képviselőtársaim vettek részt a vitán, akik az oktatásnak nemcsak civilben, hanem a foglalkozásuknál fogva is elkötelezettjei, magyarán mondva az akkori oktatási bizottság tagjai. Hadd jegyezzem meg, örömteli az az érdeklődés, hogy az oktatási törvény módosításának vitáján ennyi kormánypárti képviselőtársam vesz részt.

Mielőtt az előttünk lévő törvény módosításáról szólnék, engedjék meg, hogy szóljak néhány szót arról, hogy amikor mi a Magyar Szocialista Pártban megalkottuk a kormány szakmai, majd ezen alapuló választási programját, ez két év szisztematikus munkájának az eredménye volt. A párt mellett dolgozó oktatási szakemberek, politikusok az országot járva konzultációt folytattak a szakmai érdekvédelmi szervezetekkel, a pedagógusszervezetekkel, a szülői szervezetekkel, a diákokkal, és széles körben vitattuk meg azt, mi is a magyar közoktatás pozitívuma és negatívuma. Készítettünk egy összegzést, egy kórképet, hogyan is néz ki a magyar közoktatás. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy az 1998 és 2002 közötti ciklus, bár a Fidesz-kormány kifejezetten sikerpropagandaként próbálta eladni ezt az ágazatot, nem hozott döntő, pozitív áttörést. Mi is volt a jellemző, illetve napjainkig is mi a jellemző?

Ha van valami abszolút a magyar közoktatásban, az a változás. A rendszerváltozás óta, amikor kormányok jöttek, kormányok mentek, gyakorlatilag mindig gyökerestül mintha újrakezdődött volna az élet a közoktatásban, mintha előtte lévő kormányok nem lettek volna, mintha nem lettek volna iskolák. Hitvitává silányulva vitáztunk arról, hogy kerettanterv vagy nemzeti alaptanterv, milyen tartalmi szabályozás lenne jó, milyen iskolaszerkezet lenne jó.

A másik szomorú dolog az, hogy a tanulói teljesítmények tovább csökkentek. Pedig minden jel arra mutat vagy a józan ész arra engedne következtetni, hogy csökkenő tanulólétszám mellett a tanulói teljesítményeket igenis lehetne fokozni. Ennek ellenére a nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy bizonyos alapkészségekben a magyar oktatási rendszer ma már nemzetközi összehasonlításban a mezőny végén kullog, bizonyos alapkészségek: szövegmegértés, szöveggyorsaság, olvasási gyorsaság s a többi területén.

Minden ellenkező híresztelés ellenére a pedagóguspálya, a pedagógushivatás rangja nem javult az elmúlt négy évben. Bár történtek lépések - és ezt el kell ismerni - a szakma anyagi elismerésére, és '97 óta rendszeresen reáljövedelem-növekedés következett be, ennek az üteme azonban minden évben elmaradt a versenyszférától, tovább tágult az olló a versenyszféra és a humánszféra között. A tanulói esélyegyenlőtlenség tovább mélyült, és ezen a kerettanterv sem segített. Ezért a programunkban a következőket hirdettük meg.

Az egyik fő jelszavunk, hogy nyugalmat az iskolákba. Legyen vége azoknak az áldatlan és sehová nem vezető vitáknak, amelyek valóban hitvitává tették, hogy valaki a kerettantervre vagy a nemzeti alaptantervre esküdött-e. A másik ilyen: célul tűztük ki a pedagóguspálya presztízsének, rangjának emelését, sőt visszaállítását. A harmadik ilyen célkitűzés az esélyegyenlőtlenségek csökkentése; s a negyedik a szakmai szervezetek tekintélyének és jogainak a helyreállítása.

Nos, hölgyeim és uraim, kedves képviselőtársaim, az előttünk lévő törvénytervezet is ezt célozza, a kormányprogram megvalósítása elkezdődött. Holnap kezdi el tárgyalni az Országgyűlés a 2001-2002-es költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot.

(18.00)

Ebben fogunk 500 ezer közalkalmazott sorsán anyagilag javítani, benne több tízezer pedagógustársunk és az oktatásban dolgozó több tízezer, nem pedagógus munkakörben dolgozó munkatársunk sorsán. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az 50 százalékos alapbéremelés történelmi léptékű, a magyar közoktatásban hasonló nagyságú béremelésre még soha nem került sor. És ezt csak az első lépésnek tekintjük!

Ami pedig az előttünk fekvő T/108. számú törvényjavaslatot illeti, ez valóban nem nagy terjedelmű - mint ahogy azt miniszter úr is és az előttem szólók is elmondták -, de néhány olyan dolgot orvosol, illetve néhány olyan dolgon javít, amit a kormányprogramban kitűztünk. Az egyik a kerettantervek nem kötelező voltának törvénybe iktatása. Itt is szeretném elmondani azt, amit a bizottsági ülésen is elmondtam: ez a törvényjavaslat a kerettantervet nem helyezi hatályon kívül. Ez a törvényjavaslat a kerettantervet továbbra is a magyar közoktatás fontos dokumentumának tartja. Egyetlenegy megengedő passzust tettünk a törvénybe, nevezetesen, kihagyjuk az eddigi engedélyt - ami azt jelenti, hogy miniszteri engedéllyel el lehet térni a kerettantervektől -, és a szöveg nem úgy fog szólni, hogy "miniszteri engedéllyel", hanem úgy, hogy "el lehet térni a kerettantervtől", ha valaki, valamelyik pedagógus közösség vagy fenntartó úgy gondolja, hogy az azonos célt másként jobban el lehet érni. De itt is szeretném leszögezni, hogy a követelményekből nem engedünk. Nem engedünk, mert a követelményeket kerettanterv nélkül vagy kerettantervvel teljesíteni kell.

Szeretnék itt valamit megjegyezni. Erről a pulpitusról mondta el az elmúlt ciklusban Pokorni Zoltán akkori miniszter úr, amikor a nemzeti alaptantervet nem tette kötelezővé, hogy a nemzeti alaptanterv nagybecsű dokumentum, amelyet továbbra is értékén fogunk kezelni. Aztán tudjuk, hogy mi lett a nemzeti alaptanterv sorsa, még azt a kötelező minimumot sem volt hajlandó a kormány felvállalni, ami a mai napig is előírás a közoktatási törvényben, nevezetesen, hogy háromévente felül kell vizsgálni. Kedves fideszes képviselőtársaim, ez bizony elmaradt. Mi azt ígérjük, hogy a kerettantervvel kapcsolatos törvény adta feladatainkat nem fogjuk elhanyagolni.

A másik változtatás - amiről nem szeretnék sokat beszélni - a szorgalmi idővel kapcsolatos. Akár hiszik, akár nem, ez valóban elemi igényük volt az iskoláknak, és egy magára valamit adó oktatási rendszerben tényleg nem normális dolog, hogy augusztus 28. és szeptember 3. között bármikor lehet iskolát kezdeni. Számomra, pedagógus számára a tanévnyitó ünnep, amit a volt kormány is mindig elismert azzal, hogy a mindenkori minisztere - vagy Pokorni úr, vagy Pálinkás úr - a tanévnyitó értekezleten valamelyik iskolában elmondta a maga politikai beszédét. De attól ünnep valami, hogy tudjuk, melyik napon van, ezért a tanévkezdést és a tanévzárást fixáljuk a törvényben. A tanév zárónapját is szeretnénk rögzíteni, ezzel kapcsolatban már be is adtunk képviselőtársaimmal egy módosító indítványt, hogy azok az aggályok is elmúljanak, amit fideszes képviselőtársaink a bizottsági ülésen felvetettek.

A magam részéről a legnagyobb jelentőségűnek a kerettantervek kötelező voltának megszüntetése mellett az Országos Köznevelési Tanács jogainak visszaállítását tartom. Itt valóban - ezt mondtam el a bizottsági ülésen is - döntő különbség van a parlamenti patkó két oldala között. Önök, kedves ellenzéki képviselőtársaink, úgy gondolják, hogy egy korlátlan hatalmú miniszter Budapestről, a Szalay utcából vígan el tudja ezt a hatalmas intézményrendszert - amit magyar közoktatási rendszernek nevezünk - irányítani. Mi meg azt hisszük, hogy a miniszter nem tévedhetetlen, ezért kellenek azok a fékek és szakmai korlátok, amelyek a mindenkori miniszter ilyetén való hatalmát korlátozzák. Úgy érezzük, hogy az Országos Köznevelési Tanács - amely a magyar közoktatás reprezentatív szakmai, illetve érdekvédelmi szervezeteiből áll - ezt meg fogja oldani.

Most nem sorolom fel, mert mindnyájan tudjuk - ezért az általános vitában nem akarom felsorolni -, hogy milyen jogosítványai lesznek az Országos Köznevelési Tanácsnak, de egyet azért szeretnék kiemelni, azt, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosának a kinevezése előtti javaslattétel is az Országos Köznevelési Tanács joga lesz. S egy módosító indítvánnyal még azt is szeretnénk pontosítani, hogy a miniszteri biztosi hivatal költségvetésének a javaslata is az Országos Köznevelési Tanács hatásköre legyen. Tehát ez valóban tekintélyes, akár a miniszteri hatalommal is szembeszállni képes miniszteri biztosi hivatal legyen.

Az óraszámokkal kapcsolatban csak annyit jegyzek meg, hogy annak idején, az elmúlt ciklusban elmondtuk az aggályainkat, amikor két órával felemelték a kötelező óraszámokat. Elmondtuk, hogy a pluszidőt a kívánt módon nem lehet igazán szakmai munkával kitölteni, valamint hogy az akkori óraszámnövelés a 20 százalékos béremelés 10 százalékkal való csökkentésével ért fel, és nem volt mögötte igazi szakmai indok, hanem csak a tanárok munkájának a növelése volt a cél.

Az idegen nyelv C típusú nyelvvizsgával való tanításának 2006. szeptember 1-jéig történő megengedése nem öröm számunkra. Tisztában vagyunk vele - és ebben Schmidt képviselő úrral teljesen egyetértek -, hogy ez nem növeli a minőséget, ez tény és való. De a kérdés nem is úgy merül fel, hogy a vidéki kisiskolák ajtaján ezrével, százával vagy akár tucatjával kopogtatnak a jobbnál jobb angol-, német- vagy franciatanárok, hanem egész egyszerűen arról van szó - mint azt ön is tudja, képviselő úr -, hogy számos iskolában még C típusú nyelvvizsgával, középfokú nyelvvizsgával bíró kollégát is nehéz szerezni. Ennek a határidőnek a kitolása nem öröm, hanem szakmai kényszer, de inkább választjuk ezt az utat, semmint hogy arra kényszerítsük az igazgató kollégákat, hogy törvénytelenül működtessék az iskolákat.

Kedves Képviselőtársaim! Igazán nagy öröm számomra, hogy ez a kormány úgy kezdi el négyéves kormányzását, hogy ilyen nagy hatású béremelést hajthat végre, és büszke vagyok arra, hogy oktatási szakemberként, oktatáspolitikusként szavazatommal hozzájárulhatok ennek a törvénynek az elfogadásához - illetve a másik törvényéhez is -, és arra kérem önöket, kedves ellenzéki képviselőtársaim, ha tartják magukat az eredeti véleményükhöz, hogy a pedagógusokat, az iskolát támogató törvényeket meg fogják szavazni, hogy csupa igeneket lássunk az önök részéről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Révész Máriusznak, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előző vezérszónok hozzászólásában két külön törvénytervezet összekeveredett, én próbálok ennél a törvénytervezetnél maradni.

Tudjuk, hogy a kormány teljes gőzzel dolgozik, halljuk a fűrészelés hangját, repülnek a forgácsok, csak az a gond, hogy itt nem egy szerszámos doboz készül az apukának, nem is egy alumínium hamutartó, hanem egy közoktatási törvénymódosítás áll előttünk, amellyel a nemzet jövője alakul és formálódik.

(18.10)

Ez a törvénytervezet azonban, ami előttünk van, kiszámíthatatlanságot, bizonytalanságot, átláthatatlanságot és átjárhatatlanságot okoz a magyar közoktatásban.

Ezzel a tervezettel a legnagyobb baj az, tisztelt képviselőtársaim, hogy hihetetlenül álszent és farizeus. Az SZDSZ vezette MSZP-kormány vizet prédikál és közben bort iszik. Magyar Bálint folyamatosan azt hangoztatja, hogy be akarja vonni a szakmát a különböző törvénytervezetek kidolgozásába. Mit gondolnak, tisztelt képviselőtársaim, hány szakmai szervezettel egyeztettek a törvénytervezet benyújtása előtt? Vagy kikérték-e a közoktatási szakszervezetek véleményét? (Horn Gábor: Kikérték!) A benyújtás előtt, mondom Horn Gábor képviselőtársamnak; utána már kikérték, de a bizottsági ülésen egyértelműen elhangzott, hogy előtte nem kérték ki. Kikérték-e a törvénytervezet benyújtása előtt az OKNT véleményét? (Horn Gábor: Kikérték!) Nem kérték ki a Köznevelési Tanács véleményét, csak utána kérték ki, a bizottsági ülés után.

Becsempésztek tehát elénk a nyári szünet kezdetén egy olyan törvénytervezetet, amely szétverheti a magyar iskolarendszert, amely növeli az esélykülönbségeket, és amely ismét ellehetetleníti a nyolcosztályos általános iskolákat, és gyakorlatilag megszünteti az átjárhatóságot.

Menjünk sorba, mert ezek valóban elég súlyos állítások. A törvénytervezet, ami előttünk fekszik, eltörli a kerettanterv kötelező jellegét. Magyar Bálint egyébként nagyon korrekten felvázolta, hogy ők hogyan gondolkodnak. Azt mondta, hogy az helyes és helyénvaló, hogy az iskolákban döntsék el, hogy mit tanítanak a gyermekeknek. Mi azt gondoljuk, hogy ez helytelen. Államilag nemcsak finanszírozni kell a közoktatást, hanem bizonyos kérdésekben állást is lehet foglalni, és pontosan ezt szolgálja a kerettanterv.

A kerettantervtől egyébként, tisztelt képviselőtársaim, eddig is el lehetett térni, de - és itt nem a miniszter egyszemélyes döntésén van a hangsúly - volt egy akkreditációs eljárás, és aki az akkreditációs eljáráson keresztülment, és azt mondta, hogy egy megfelelő színvonalú tantervet dolgozott ki, az minden esetben megkapta az engedélyt. Most ez szét van zúzva. Van egy hivatalos kerettanterv, de bárki ettől eltérhet, mindenki azt taníthat az iskolában, amit akar.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fel kell tenni a kérdést, hogy ez jó-e és mihez vezet, mire vezet. Nemzetközi és hazai felmérések egyaránt bizonyítják, hogy a magyar oktatás legnagyobb problémája ebben a pillanatban az, hogy borzasztóan nagyok az iskolák közötti különbségek, és ebből adódóan borzasztóan nagy az esélyegyenlőtlenség a magyar iskolarendszeren belül. Sajnos, ma egy gyermeknek a sorsa hatéves korában eldől akkor, amikor őt a szülei kézen fogják, és beíratják egy általános iskolába.

Ezt nem fogadhatjuk el, ebben egyébként konszenzus van, az MSZP programja is hangsúlyosan nagy teret szentelt az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének. Csak az a kérdés, hogy megfelelő megoldás van-e ebben a törvénytervezetben; megfelelő-e, ha ezután azt mondjuk, hogy a kerettanterv kötelező jellegét eltöröljük, az akkreditáció nem számít, minden iskola azt tanít, amit akar, és ettől várjuk azt, hogy az iskolák közötti különbségek csökkenni fognak. Ezt, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, önök sem gondolhatják komolyan. Ez a törvénytervezet bizony ebben a formában azt szolgálja, hogy az iskolák közötti különbségek nemhogy nem csökkenni, hanem növekedni fognak az elkövetkező időszakban. Ha ezek növekednek, tisztelt képviselőtársaim, akkor az esélyegyenlőtlenségek is növekedni fognak.

Sosem kaptunk értelmes választ arra, hogy ettől a módosítástól miért fog csökkenni az esélyegyenlőtlenség Magyarországon. Hogyan fognak működni egyáltalán az országos mérések, hogyan lesznek a felvételik, mit fognak csinálni például a szerencsétlen tanárok a középiskolák első évfolyamában, amikor megérkeznek a gyerekek, akik persze mindenütt különböző iskolából érkeznek. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon súlyos gond.

Mindezen túl a beterjesztett törvénytervezet újraindítja a vitát az iskolaszerkezetet érintő kérdésekben. Az elmúlt négy év legnagyobb eredménye volt, hogy sikerült valamelyest stabilizálni a nyolcosztályos iskolaszerkezetet Magyarországon. Ha most alaposan elolvassák a törvénytervezetet, az azt tartalmazza, hogy iskolatípusokra különböző kerettanterv készülhet. Ez azt jelenti, hogy az a fajta szerkezet, ami most van, és amit erősíteni próbáltunk az elmúlt négy évben, a nyolcosztályos iskolára épülő iskolaszerkezet, az veszélybe kerül és gyengülni fog.

Tisztelt Képviselőtársaim! A világon sokféle iskolaszerkezet van - 8+4, 6+6, 4+8 -, de olyan nincs a világon, ahol mindez a sok forma egyszerre működik; és azt hiszem, hogy ez nagy gond. A szociáldemokrata értékeket valló skandináv országokban például 8-9 évig tartó egységes iskolarendszer működik, és az MSZP sokkal inkább ehhez áll közel, én azt gondolom, legalábbis az elmélet szerint, de az MSZP-SZDSZ-kormányzások során mindig a nyolcosztályos iskolarendszer szétbomlasztása és meggyengítése következik be. Azt hiszem, hogy önmagában ez a fajta bizonytalanság, ami az iskolaszerkezet kérdésében van, vezet el az iskolák nagyon nagy fokú szegregációjához, amit egyébként mindannyian bajnak látunk.

Mondjuk ki mindannyian, hogy gyerekellenes teret nyitni az iskolák parttalan különbözőségének, ez kizárólag annak a társadalmi elitnek kedvez, amely számára elérhető és megvásárolható a minőségi oktatás. Ez, még egyszer mondom, kizárólag egy szűk elit képviseletére képes törvénymódosító javaslat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A tanítási napok kérdése sem növeli a biztonságot az iskolákban. Ugyanis a kerettantervben 185 napra vonatkoztatva van meghatározva, hogy mit kell, mit kellene az iskolákban megtanítani. Ez a 185 nap kimarad a törvényből, egy-két helyen benne van még, de ezt ki lehet majd szedni onnan, tehát ez igazán nem gond. A gond az, hogy a tananyag megmarad, amit meg kellene tanítani, viszont a napok számával nem tudjuk, hogy mi lesz, az csökkenhet is. Abban mindannyian egyetértünk, ellenzéki, kormánypárti képviselőtársaim is úgy gondolják, hogy bizony a gyermekek napi terhelését csökkenteni kell.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha csökkentjük a tanév hosszát, de megmarad a megtanítandó tananyag mennyisége, akkor a napi terhelés nem csökkenhet, hanem ha ugyanazt a tananyagot kevesebb tanítási nap alatt kell megtanítani, akkor bizony ez növekedni fog, kevesebb idő marad ismétlésre, gyakorlásra, és azt gondolom, hogy ezt mindannyian nagy gondnak látjuk.

A tanév hosszával való játékra az is teret kínál, hogy nem teljesen értelmezhető, legalábbis számomra nem, hogy mit jelent az, hogy június második hetének utolsó munkanapján. Nem tudom például, ha június 1-je vasárnapra esik, akkor az most június első hetének számít, vagy pedig az már június második hete.

Az Országos Köznevelési Tanácsról: elhangzott előttem szóló képviselőtársamtól, hogy az Országos Köznevelési Tanács a magyar közoktatásnak egy reprezentatív szervezete. Nos, tisztelt képviselőtársaim, az Országos Köznevelési Tanács egyáltalán nem reprezentatív szervezet, egyáltalán nem világos, hogy pontosan azok a civil, pedagógiával foglalkozó oktatási szervezetek hogyan, milyen mértékben, milyen súllyal rendelkeznek, milyen legitimitás, milyen társadalmi legitimitás áll mögöttük. Azt gondoljuk, hogy lehet növelni az Országos Köznevelési Tanács hatáskörét, csak akkor pontosítani kellene ezeket a szabályokat, és valójában meg kell nézni, hogy azok a szervezetek, amelyek oda delegálnak, pontosan mit és kiket is képviselnek.

Nagyon könnyen lehet, tisztelt képviselőtársaim, hogy a magyar közoktatás egyik nagyon súlyos, hangsúlyos részét kitevő nyolcosztályos általános iskolák lényegesen rosszabb képviselettel rendelkeznek az Országos Köznevelési Tanácsban, mint a lényegesen kisebb részt kitevő magániskolák. Jelenleg egyébként ma ez a helyzet. Erre azt mondani, hogy reprezentatív, ez szerintem mulatságos, és azt gondolom, hogy lehet ebben gondolkodni, csak pontosítani kell az Országos Köznevelési Tanács összetételét.

Azért is gondolom, hogy farizeus ez a magatartás, ami ebben a törvényben megfogalmazódik, mert ha, mondjuk, az Országos Köznevelési Tanácsnak az oktatási jogok miniszteri biztosára vonatkozó elképzeléseit megnézzük - amire Magyar Bálint miniszter úr többször hivatkozott -, akkor abban az szerepel, hogy az Országos Köznevelési Tanács nemcsak az oktatási jogok miniszteri biztosának személyére tesz javaslatot, hanem felmentésére is. Tisztelt képviselőtársaim, ha ezt az elképzelést Magyar Bálint egy kicsit is komolyan gondolta volna, akkor kikérte volna Aáry Tamás Lajos esetében a törvény elfogadása után a Köznevelési Tanács véleményét a jelenlegi miniszteri biztosról. Benne van, hogy úgy gondolja, hogy majd a felmentést is az ő hatáskörébe teszi, de azért mielőtt ez a törvény életbe lépett volna, ez előtt kirúgta az oktatási jogok miniszteri biztosát.

És még egy félreértést hadd oszlassak el: Magyarországon a közoktatást egyébként nem a közoktatási miniszter irányítja egy személyben, Magyarországon önkormányzati, egyházi, alapítványi oktatási intézmények vannak. És elég sok panasz érkezett be az Oktatási Minisztériumhoz gyermekjogok, szülői jogok sérelmével kapcsolatban.

(18.20)

Amikor mi az előző kormányzati ciklusban az oktatási jogok miniszteri - még egyszer hangsúlyozom: miniszteri - biztosát felállítottuk, ezt azért tettük, hogy legyen egy olyan szervezet, amelynek kizárólag az a feladata, hogy ezeket a panaszokat elbírálja. Ezt lehet erősíteni, de itt nem egy külön ombudsmani hivatalt hoztunk létre.

Lehet ebbe az irányba elmenni, de ebben az esetben, azt kell mondjam, szintén farizeus megoldásról van szó, mert, tisztelt képviselőtársaim, a törvényben benne van, hogy az oktatási miniszter biztosítja az oktatási jogok miniszteri biztosának teljes költségvetését, ő nevezi ki a munkatársakat. Akkor úgy érvelni a parlamentben, hogy megteremtjük az oktatási jogok miniszteri biztosának és az ő hivatalának teljes függetlenségét, azt hiszem, ez önmagában is komolytalannak tűnik.

Néhány szót a pedagógusok óraszámának csökkentésével kapcsolatban is kell szólni. Szimpatikus a javaslat az egyik oldalról, hogy a pedagógusok óraszáma csökken, de beszéljünk tisztán egymás között, hogy mi is volt óraszámügyben az idei évben. Nagyon egyszerű volt a helyzet, mert az idei évben azt mondtuk, hogy szeptembertől egyéni felzárkóztatás keretében tehetséggondozásra és felzárkóztatásra lehetett fordítani ezeket az óraszámokat; tehát azoknak a gyerekeknek a felzárkóztatására, akik az oktatási rendszerben valamilyen okok miatt lemaradtak. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ha ezt eltöröljük, akkor megint csak nem értem, hogyan fogunk az esélyegyenlőtlenség felszámolása érdekében előrelépni. Ez megint ellentétes azzal az elképzeléssel, amelyet önök fennen hirdetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék javaslata ezért az, hogy Magyar Bálint és az Oktatási Minisztérium ezt a tervezetet - fel kellene állítani ilyet a Házszabályban - sürgősséggel vonja vissza, mert azokkal a célokkal, célkitűzésekkel sincs összhangban, amelyeket ők maguknak megfogalmaznak.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most megadom a szót Horn Gábornak, az SZDSZ képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy rövid törvénytervezethez illene röviden hozzászólni, de sajnos ezt nem nagyon engedi meg az a helyzet, hogy itt - és ez már régi történet -, függetlenül attól, hogy melyik oldalon ülünk, hiszen az oldalak cserélődnek, maguk az állítások nagyon hasonlóak. Úgy érzem magam, mintha egy folyamatosan ismétlődő körben ülnénk, mintha nem is próbálnánk meg megérteni egymást. Ez nagyon nagy probléma, és ha tetszik, az egész szakma számára életveszélyes dolog, hogy a politika, a politikusok még csak meg sem kísérlik megérteni egymást, meg sem kísérelnek valamiféle szakmai konszenzusra jutni.

Egyébiránt jellemző módon azt gondoltam, hogy legalább az OKNT jogosítványának ügyében lesz valamiféle egyetértés. Azt gondoltam, hogy azt a végtelenül cinikus és buta lépést, amit 1998 őszén ez a parlament minden tiltakozásunk ellenére meglépett, amely a szakmától... - most lehet azt mondani, hogy ez a szakma milyen összetételű, ez a szakmai szervezet milyen összetételű, de négy év lett volna arra, hogy a szakmai testület összetételét, aki akarta volna, kormánypárti többséggel megváltoztathatta volna. Szeretném jelezni annak, aki nem tudja - a teremben nyilván mindenki tudja -, hogy az Országos Köznevelési Tanácsba húsz főt delegálnak, úgy delegálnak a szakmai szervezetek, hogy választanak.

Tehát itt egy jól kigondolt, végiggondolt választási rendszer van, ha joga és lehetősége van az összes szakmai szervezetnek egyrészt beküldeni embereket a választandók közé, utána pedig választani egy rangsorból. Ennél demokratikusabb eljárást nehéz lehet elképzelni. Gondolom, a Fidesz számára persze sokkal demokratikusabb lenne, ha ők eldöntenék, hogy melyek azok a szakmai szervezetek, amelyek mondjuk, a nyolcosztályos általános iskolákat képviselik, és oda behívják őket - ez egy fideszes döntés lenne. De ennél továbbment a Fidesz 1998-ban, hiszen fölszámolta az Országos Köznevelési Tanács egyetértési jogosítványát.

A mai vita is bizonyítja, hogy ez nem elfogadható lépés. Lényegbevágó, elkerülhetetlen, hogy legyen valamiféle szakmai kiszámíthatóság a rendszerben, legyen biztonságérzet ebben a rendszerben, és ezt a biztonságérzetet a szakma tudja megadni. Föl szeretném hívni ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, hogy az Országos Közoktatás-politikai Tanács, amelynek véleményezési jogosítványa van, egyhangúlag támogatta a parlament előtt fekvő törvényjavaslatot, és az Országos Köznevelési Tanács is nagy-nagy többséggel támogatta ezt a törvénytervezetet. Tehát nem igaz, tényszerűen nem igaz az az állítás, hogy a két testület ne látta volna ezeket a tervezeteket, és ne támogatta volna. Ezt fontosnak tartom jelezni, hiszen ha valaki ide kijön, akkor legalább tájékozódjon, hogy mi a tényleges helyzet.

Azt gondolom, jelentős lépést teszünk - ha nem is a szakmai konszenzus felé, hiszen nincsenek illúzióim itt a parlamentben - a biztonságosabb, kiszámíthatóbb iskolarendszer felé akkor, ha a szakma számára valóságos szakmai és nem politikai fékeket építünk a rendszerbe. Az Országos Köznevelési Tanács egyetértési jogosítványa ilyen fék. Normális esetben, normális pártok egy demokráciában azon gondolkodnának, hogy még milyen további féket tudnak beépíteni annak érdekében, hogy a politika ne turkáljon bele négyévente különböző módon a közoktatásba. Ennek az ellenkezője történt 1998 óta fokozatosan, folyamatosan, szinte minden lépésben. Egy erősen centralizált, kézi vezérlésű oktatási rendszert épített ki a Fidesz-Magyar Polgári Párt az akkori kormánypártok támogatásával, amelynek egyik jellegzetes vonása volt a kerettanterv, ami a tanterv és utasítás rendszerének újraélesztése volt.

Mi most azt mondjuk, legalább annyit engedjünk meg, hogy egy iskola miniszteri engedély nélkül taníthasson, mondjuk, természetismeretet, mert nem akar fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot külön tanítani, hanem azt a fantasztikus gazemberséget teszi meg a gyerekeivel, hogy egységes természetismereti szemléletet akar oktatni. Vagy egy iskola azt gondolja, hogy nem irodalomra és vizuális kultúrára van szükség külön, hanem művészetekre.

Azt mondjuk, azt a féktelen elitizmust és elképesztő pimaszságot állítjuk, hogy ezt egy iskola el tudja dönteni, egy iskola képes erre. Fölhívnám képviselőtársaim figyelmét, hogy a nemzeti alaptanterv létező szabályozó eszköz. Nem igaz az, hogy egy iskola azt csinál, amit akar. A NAT ma működik, még önök sem vonták vissza, ennek következtében egy magyar iskolában ma nem lehet azt csinálni, amit akar egy iskola. Ez hazugság, egyszerűen nem felel meg semmilyen formában a valóságnak. A NAT követelményei mindenki számára kötelezőek, sőt továbbmegyek: a törvénymódosításban - ha egyszer legalább megpróbálták volna elolvasni - az is szerepel, hogy a kerettanterv követelményei is kötelezőek. Arra gondoltunk, azt a fantasztikus, elitista szemétséget gondoltuk el - elnézést az erős kifejezésért -, hogy talán-talán el lehet azt képzelni, egy tantestület képes arra, hogy eldöntse, más struktúrában, adott esetben más óraszámokban készíti fel a gyerekeket ugyanarra.

Ezt az elképesztő merészséget engedtük meg magunknak, meggyőződésem szerint egyébként pontosan azért, hogy az esélyegyenlőtlenséget föl tudjuk oldani. Mert sajnálatos módon - szomorúan kell jeleznem - másképpen kell tanítani egy olyan iskolában, ahol a felzárkóztatás az alapvető feladat, marginális helyzetben lévő, rossz családi körülmények között élő gyerekek tömegeit kellene eljuttatni valahová, és másképpen kell tanítani abban az elit iskolában, amire itt mindig hivatkozás történik, alapvetően másképpen, más időbeosztással, más tananyagtartalommal, más eszközökkel.

Aki ezt nem fogadja el, aki azt gondolja, az a megoldás, hogy egy minisztériumban létrehozott, összesen öt napig társadalmi vagy szakmai vitára bocsátott kerettanterv a megoldás, az nem ismeri a magyar oktatási rendszert, nem tudja, hogy milyen iszonytató különbségek voltak, mondjuk, a hetvenes években a magyar iskolarendszerben, pedig abszolút központi tervutasításos rendszer működött ebben a rendszerben, mégis a Fazekas Gimnáziumban vagy a Radnóti Gimnáziumban és a falusi szakiskolákban óriási különbség volt bizony színvonal és színvonal között.

Ez így volt, mert a színvonalkülönbségnek nincs köze a tantervi szabályozáshoz. Meg vagyok arról győződve, hogy az egységes követelmények jelentik a megoldást, nem pedig a folyamatos beavatkozás a rendszerbe. Ez régi vita közöttünk. Lehet itt különböző elveket vallani, azt gondolom, ez tényleg, ha tetszik, oktatásfilozófiai kérdés. Van, aki hisz abban, hogy az iskola, a helyi társadalom felnőtt, és képes arra, hogy végiggondolja, mit tanítson és hogyan, és van, aki nem hisz abban. Van, aki abban hisz, hogy bürokraták és botcsinálta vagy kevésbé botcsinálta politikusok képesek erre.

(18.30)

Valamely képviselőtársam hivatkozott itt a skandináv példákra. Szeretném jelezni, hogy például Dániában semmiféle szabályozási rendszer nem él, azt gondolják a dánok, hogy ha tizenkét szülő van, aki egy iskolát választ, nem lehet olyan hülye, hogy olyan iskolát válasszon, ami a szülők számára nem elfogadható, bármelyik a tizenkét szülőből. Nem gondolom, hogy ebbe az irányba kellene mennünk, bár egy kicsit irigykedem, mert azt gondolom, hogy egy társadalom bízhat az általa kiválasztott embereiben, a saját diplomásaiban. Tehát ha külföldi példákról beszélünk, akkor nem árt ezekhez hozzátenni: nincs a világon sehol olyan rigid, óraszámra lebontott tanterv és utasítás, mint a kerettanterv; nincs a világon olyan tanterv, amelyikben, mondjuk, hetedikben, nyolcadikban heti egy óra informatika van - heti egy, kérem szépen! Nincs ilyen a világon, legalábbis a világ jobbik felén.

Azt gondolom, el kell azon gondolkodnunk, kinek is segítünk. Meg vagyok arról győződve, hogy ez a lépés igenis az esélyegyenlőtlenség csökkentéséhez vezet, mert lehetővé teszi, hogy az iskolák sokszínű módon reagáljanak arra, hogy a saját területükön, a saját problémájukkal meg tudjanak küzdeni, miközben a követelmény egységes.

Tehát ezt a két lépést támogatjuk, mind a Köznevelési Tanács jogosítványainak a megerősítését, az egyetértési jogok megerősítését, ami a szakma számára jelent egy biztonságos, kiszámítható rendszert, és azt jelenti, hogy a közoktatás politikai szereplőit a szakma fogja tolni abba az irányba, hogy jobban működjön az egész folyamat, hogy az esélyegyenlőtlenség tényleg csökkenjen, és ne a parlamentben vagy az újságíróknak eldadogott vagy hosszasan elmesélt politikai szlogenné, luftballonná váljon, mint ahogy egyébiránt az előző négy évben vált. Sokat beszél a Fidesz az esélyegyenlőtlenség csökkentéséről, és elfelejti, hogy mind a szociálpolitikájában, mind az iskolapolitikájában az ellenkezőjét csinálta: az elmúlt négy évben nőtt a különbség iskola és iskola között, miközben a közoktatáspolitika folyamatosan az ellenkezőjét mondta. Jobban szétnyílt az olló '98-hoz képest 2002-re a falusi kisiskolák és a városi iskolák között - azért ezzel szembe kellene nézni, semmi nem történt ennek érdekében!

Hétezer gyerekkel kevesebb érettségizett 2002-ben, mint 1998-ban - nem történt meg a középiskola expanziója. Ezek azok a lépések, amelyek segítettek volna azon, hogy Magyarországon ténylegesen csökkenjen az esélykülönbség - ez egyáltalán nem történt meg. Romlott a helyzet minden szempontból. Az előző oktatáspolitika nem segítette, hanem gátolta az esélykülönbségek csökkentését. Lehet minket, szoktak volt önök minket hazaárulónak és az elit elkötelezettjének gondolni, mondani, nem gondolom, hogy ezen dolgoznánk; nem értünk egyet alapvető oktatásfilozófiai kérdésekben. Nem gondolom, hogy minket ebben az elit valamiféle elkötelezett védelme hajtana, hiszen akkor nekünk azt kellene csinálnunk, amit önök mondanak, mert az elit gimnáziumok ennek a feladatnak ma megfelelnek, oda be tudjuk tenni azokat a gyerekeket, akikre mi önök szerint hajtunk, ehhez nem kellene ilyen lépéseket tenni, amik ebben a törvénytervezetben, vagy a kormányprogramban le vannak fektetve.

Nagyon fontosnak tartom, hogy ez egy kompromisszumos lépés, hiszen nem azt mondjuk, hogy a kerettanterv teljes egészében megszűnik mint szabályozó eszköz, azt mondjuk, hogy nem a miniszter engedélyétől függ az, ha valaki el akar térni ettől a nagy formátumú közoktatási dokumentumtól. Az iskolának, a felnőtt embereknek, a helyi társadalomnak joga van eltérni ettől, nem kell ehhez a miniszternél engedélyért kuncsorogni, miközben, még egyszer mondom, a szabályozás ott van a rendszerben, mind a kerettanterv követelményei, mind pedig a NAT vonatkozásában.

Nagyon röviden szeretnék még két kérdésre rátérni, az egyik az óraszámemelés. Itt is szép játék történt a szavakkal, miközben be volt ígérve a pedagógusoknak egy 20 százalékos béremelés, ehhez képest volt egy 10 százalékos óraszámemelés. Lehet ezt csűrni-csavarni, lehet erre azt mondani, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, hogy új feladatok vannak, és ezekhez a feladatokhoz akarunk pedagógusokat megnyerni, de akkor a pénzt is oda kell tenni; akkor azt kell mondani, hogy mi ténylegesen nem emeltük a pedagógusok bérét, hanem pluszfeladatot rendeltünk az iskola mellé, és úgy illik ilyenkor, hogy az ember azt mondja, hogy a pluszfeladathoz pluszpénzt is rendelünk, akkor ez rendben van, ezen el lehet gondolkodni.

Egyébként én itt is egy kicsit jobban bíznék a helyi társadalomban és az iskolákban. Ha van erre pénzük, akkor ők fognak korrepetálást, felzárkóztatást, tehetséggondozást csinálni, mert nem hülyék, nem azért ülnek ott az iskolában, hogy ne segítsenek a gyerekeiknek, igenis csak békén kell őket hagyni és finanszírozni kell őket, akkor a dolog működik, nem kell ehhez kötelező óraszámemelés. Ha például az önkormányzatok nem kerültek volna az elmúlt négy évben minden évben rosszabb helyzetbe, mint az előzőben, akkor sokkal inkább tudtak volna különórákra, szakkörökre, korrepetálásra, felzárkóztatásra pénzt adni, mert ez az érdekük; sokkal jobban tudják, hogy mire van szüksége egy iskolának, mint ahogy önök gondolják, hogy tudják akár a Szalay utcából, akár a parlamenti patkóból néhányan, akik itt maradnak egy-egy ilyen vitára.

Azt gondolom tehát, hogy az óraszám emelésének az eltörlése nemcsak a pedagógustársadalom felé egyfajta gesztus, és az önkormányzatok számára egy lehetőség, hanem annak a lehetőségét is tartalmazza, hogy ha a továbbiakban - és ennek mi neki szeretnénk futni a 2003-as költségvetés kapcsán - ténylegesen többletfeladatokat szeretnénk az iskolákhoz odarendelni a felzárkóztatás, az esélykülönbségek csökkentése érdekében, akkor emellé normatív módon oda kell helyezni a forrásokat is, és akkor ez a dolog rendben van. Ilyen javaslatokat lehet tenni, ha erre megvan a mozgástér, azt gondolom, örömmel el lehet ezeket fogadni.

Nem nagyon lényeges kérdés, talán nem szabadna belőle politikai ügyet csinálni, de hozzá vagyunk szokva, hogy mindenből az lesz, a tanév rendjének szabályozása. Abszurd helyzetnek tartom szülőként is, két iskolás gyerek szülőjeként is, hogy különböző időpontokban kezdődik az iskolákban a tanév. Elfogadhatatlannak, zavarosnak, áttekinthetetlennek, kezelhetetlennek tartom azt a helyzetet, amibe a családok kerültek, pusztán azért, mert az oktatáspolitika képtelen belátni - közben folyamatosan a rendről dumál -, hogy a normális működésnek vannak olyan alapszabályai, amelyek például azt jelentik, hogy egyszerre kezdődik el az iskola, és egyszerre végződik.

Nem gondolom, hogy a túlterheltség a 184 vagy a 185 napon múlik. Nem gondolom, hogy ha esetleg az egyik évben 183, a másik évben 186 napos az iskola, mert ugye nagyjából ekkora eltérésekben lehet gondolkodni, hiszen kiegyenlíti a két folyamat egymást, ettől valami fantasztikus túlterheltség lenne a gyerekekre rányomva, nem itt van a kulcs. A kulcs az - és erre vissza kell majd térnünk, és ősszel mi vissza fogunk térni -, hogyan lehet az oktatáspolitikának ténylegesen csökkentenie az iskolai tananyagot, hogyan lehet a gyerekeket felszabadítani az alól a nyomás alól, amely alá önök újból odavitték őket, amely lehetetlenné teszi ma egy személyközpontú, gyerekbarát, a tényleges esélyegyenlőséget biztosító iskolarendszer kialakítását.

Ez az első lépés, kis lépés errefelé, fontos gesztus a pedagógustársadalom irányába és a gyerekek irányába is, azt gondolom; ezeket a lépéseket mi folytatni fogjuk akkor is, ha önök nem akarják, és akkor is, ha vannak olyan pontok benne, amiket támogatnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)