Felszólalás adatai

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban engedjen meg annyit, hogy leszögezzem: az Igazságügyi Minisztérium eddig sem engedte és a jövőben sem fogja megengedni azt, hogy bárki is megpróbálja, úgymond, kifelejteni a Felvidékről áttelepített magyarokat a kárpótlásból.

Meg sem kísérelem a rendelkezésemre álló négy percben az ügyben fennálló nem csekély jogi és nemzetközi jogi problémák részletes taglalását és bemutatását. Az ügyhöz méltatlan is volna kizárólag jogász szakmai alapon válaszolni.

Mindnyájan tudjuk, hogy '91 óta időről időre felvetődik a lakosságcsere által kényszerrel átköltöztetettek kárpótlása. Ez az eddigiekben sem a szándék hiánya miatt hiúsult meg. Mindnyájan tudjuk, hogy a sértetteknek ezt a csoportját nem lehet elkülöníteni a párizsi békeszerződés 29. cikkelye (3) bekezdésében megjelölt, valamint az egyéb nemzetközi szerződésekkel érintett sértettek különféle csoportjaitól. Csakis együtt kezelheti meggyőződésem szerint a jogalkotás valamennyiük sérelmét. Alkotmányos követelmény ugyanis, hogy a jog azonos mércét alkalmazzon az azonos sérelmek orvoslására.

Egészen nyilvánvaló az is, hogy a vesztes háború után az állam felelőssége más, mint amikor saját jogsértő magatartásával ő maga okozott sérelmet vagy szenvedést ártatlan embereknek. A képviselő úr most a szóban előterjesztett szövegében utalt az erkölcsi kárpótlásra, annak szükségességére - én ezzel maximálisan egyetértek. Nos, ez az az ügy, ahol a magyar államot erkölcsi kárpótlási kötelezettség semmiképpen sem terheli. Ha valakit, akkor egy másik államot terhel ilyen kötelezettség.

Remélem tehát, hogy senki, főleg a képviselő úr nem kétli szándékaink tisztességét és együttérzésünket az áttelepítettekkel és utódaikkal szemben. Tudatában vagyunk annak, hogy a magyarság a volt Csehszlovákia területén az említett szerződéstől függetlenül is elszenvedett olyan sérelmeket, amelyeket nem lehet csak a lakosságcserére hivatkozva kárpótolni. Emlékezzünk arra, hogy 1945 nyarán megfélemlítési akciók sora sújtotta őket. Elkergették azokat, akik 1938 előtt nem rendelkeztek csehszlovák állampolgársággal. Mindezt egyetlen, kézben vihető csomaggal tették. Közmunkára terelték a városi férfilakosságot, Pozsony és más nagyvárosok magyar férfilakosságát internálótáborokba zárták, és elegendő volt az internáláshoz egy olyan feljelentés is, amelyben az állt, hogy az illető, úgymond, ellensége a szlovák népnek. Ilyen váddal 43 ezer magyar ellen indult eljárás Csehszlovákiában. Az elítélteket a vagyonelkobzás után egyszerűen átzavarták Magyarországra.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön felelősségből fogalmazta meg interpellációját. Én ugyancsak felelősséggel azt tudom erre mondani, hogy ha a kérdést nem lehet a jogosultakat egységes mércével mérve és a kárpótlás eredménye tekintetében is tisztességes és méltó módon megoldani, akkor arra kell válaszolnunk, hogy vajon szabad-e hiú ábrándokat kelteni és kergetni.

Közeli példát említenék. Amikor az előző kormány által elkülönített 3 milliárd forintot osztottak el és fizettek ki az életelvesztéses kárpótlásokra, amely kárpótlás kiterjedt a holokauszt áldozatai mellett például az 1956-os sortüzek áldozataira is, nos akkor volt olyan jogosult, aki az elhalt hozzátartozója után - miután több személy jelentett be egy elhalt után igényt - 3000, azaz háromezer forintot kapott. Ez teljes joggal keltett felháborodást, képviselő úr.

Kormányzati felelősséggel tehát csak úgy lehet dönteni a lakosságcsere által érintettek kárpótlásáról, ha garantáljuk a szakmailag kifogástalan, erkölcsileg elfogadható és összegében nem megalázó megoldást. E körülmények között - elismerve az igények jogosságát - felelőtlenség lenne számot adnom közeli és gyors megoldásról.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)