Felszólalás adatai

DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemzeti évfordulóink sorában 2009-ben kiemelt hangsúllyal emlékezünk meg a 250 évvel ezelőtt született Kazinczy Ferencről. Mint Zemplén országgyűlési képviselője fontosnak tartom, hogy a tisztelt Ház falai között mi is emlékezzünk arról a nyelvújítóról, aki a felvilágosodás korának nemcsak a szellemi, hanem a közigazgatási és politikai életében is meghatározó szerepet játszott.

1759. október 27-én nemesi családból született a bihari Érsemjénben. Az abaúji Alsóregmecen az apai ház, majd egy évig a szepességi Késmárk, s tíz éven keresztül pedig a Sárospataki Református Kollégium jelentette számára az életpályára való felkészülés keretét. Irodalmi pályafutása, pályaindulása legjelentősebb eseményei Kassához kötődnek, ahol hivatalt vállalt és művei megjelentek. Az első két magyar nyelvű, önálló irodalmi folyóirat, a Magyar Museum és az Orpheus megindításánál bábáskodott, s tanfelügyelőként az iskolaügy modernizálásán is munkálkodott.

Az 1790-es években került kapcsolatba Kazinczy a szabadkőművesek társaságával, valamint Martinovicsék mozgalmával. Az utóbbi miatt szenvedett hat és fél éven keresztül rabságot a Habsburg-birodalom börtöneiben, Budán, Brünnben, Kufsteinben, Munkácson. Az embertelen körülmények között sem engedett szellemi igényességéből, hiszen olvasott, fordított, feljegyzéseket készített. A börtönévek alatt nem volt könnyű az írás feltételeit megteremteni, tőle tudjuk: "Minthogy az országlás rabjainak tintát nem engednek, vasdarabokat hánytam ecetbe, a papírost pedig Kufsteintől Munkácsig tartó utunk alatt lopva szereztem."

De amikor 1801 júniusában szabadult, sajnos akkor sem vártak rá nyugodt évek, hiszen családja kirekesztő szándékaival kellett szembenéznie. Csak amikor feleségül veszi Török Zsófiát, akkor teremtheti meg igazán saját otthona és irodalmi műhelye feltételeit Széphalomban, ahol 1806 nyarától haláláig épp negyedszázad adatott meg neki a vállalt küldetése teljesítésére. A széphalmi kúriából indultak szerte az országba levelei, amelyekkel új témákat vitt az írói világba, innen vitázott, itt írta esztétikai epigrammáit és episztoláit, amelyek a nyelvújítási harc kirobbanásához vezettek.

Kazinczy életművének kiemelkedő jelentőségű része a 23 kötetnyi levelezése. Benedek Marcell írja: "25 esztendeig Széphalom a magyar irodalom központja, a szív szerepét tölti be a szónak élettani értelmében. Levelek áradnak szét a kis házból az ország minden részébe, s többnyire nemcsak a címzett olvasta, tovább keringenek írók és irodalombarátok között, folyóiratokat pótolnak, irodalmi köztudatot teremtenek, nyelvet újítanak."

Tisztelt Elnök Úr! Sokan bizony tragikus színezettel festik meg Kazinczy sorsát. Kölcsey Ferenc "borzasztólag szépnek" mondja pályáját, mint írja: "Félszázadig küzdött a pusztában, s egy messze pillantás az ígéret földjébe lőn minden jutalma." Való igaz, hogy Kazinczy élete utolsó évtizedében megtapasztalhatta egy őt ugyan tisztelő, de elveivel teljesen szembeszegülő új nemzedék térnyerését. Ő azonban sohasem vonult remeteségbe, nem tért ki az új feladatok vállalása elől, ott volt a Tudós Társaság megalakításának előkészítő bizottságában, maga is az Akadémia választott tagja lett, odaállt Széchenyi mellé, kezét nyújtotta az ifjú tehetségek vezéralakjának, Kisfaludy Károlynak.

1831. augusztus 23-án sajnos a felvidéki kolerajárvány áldozata lett. Sírja zarándokhellyé vált. Azóta nemzedékek fordultak meg ott, köztük elsőként Petőfi Sándor, aki szerint: szent ez a hely, szent az öreg miatt, kötelessége volna minden emelkedett lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia, mint a mohamedánok Mekkába - írja Petőfi. S egykori gyümölcsöskertje helyén végre 2008-ban felépülhetett a Magyar Nyelv Múzeuma, ékes bizonyítékául annak, hogy 200 év távlatában is mennyire ösztönző Kazinczy életpéldája.

Kazinczy Ferenc kivívta a szépirodalom önértékének rangját - írja mai méltatója, Mezei Mária irodalomtörténész. Nála a nyelv ápolása, a nemzeti literatúra gyarapítása egyet jelentett az európaisághoz, a legműveltebb nemzetekhez való kapcsolódással, az újat teremtés parancsával, az együttes munkálkodás szükségességével. Kölcsey egykor nemcsak kortársait, hanem bennünket is figyelmeztet, amikor ezt írja: "Ha Kazinczy nem lett volna, bizony most sem egyikőnk, sem másikunk nem állnánk ott, ahol." Hajtsunk fejet Kazinczy emléke előtt!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)