Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról rendelkező törvény nyolc éve született. Az a tény, hogy csak most kell módosítani, azt bizonyítja, hogy a rendszerváltoztatás sikerültebb törvényei közé tartozott. Azt pedig, hogy valójában mennyi minden változott az egészségügyben az elmúlt években, jól példázza néhány olyan kifejezés mostani törlése a régi törvényből, melyet egykor külön jogszabályokkal igyekeztek kordában tartani a jogalkotók. Mert egy szektorsemlegesen finanszírozott rendszerben, ahol bármelyik tulajdonformában működő szolgáltató egyenlő jogú szereplő, mi értelme lenne nevesíteni az egészségügyi vállalkozás keretében működő intézményt vagy az orvosi magángyakorlatot, az egészségügyi magántevékenységet.

A szükséges változtatások mellett azonban léteznek olyan alapelvek, amelyeket csorbítani nem lenne szerencsés ma sem. Sőt, ha arra a technológiai expanzióra gondolunk, mellyel a hazai és világcégek elborítanak bennünket, ha arra az élelmiszerdömpingre, mely időnként élelmiszer-egészségügyi botrányokban robban, de akár környezetünk rettenetes állapotára is utalhatnék, nem beszélve a világméretű turizmus áradatáról, melynek résztvevői sokkal gyorsabban hurcolhatnak be bármely járványt, mint az az idő, mely az esetek felismeréséhez szükséges lenne, akkor be kell látni, hogy az ellenük való védekezés csakis állami feladat lehet, mégpedig centralizált, egységesen szervezett és irányított, kellő jogosultsággal rendelkező, országos hatáskörű szerv formájában, melynek költségeit az állami költségvetésből kell fedezni. Ezekkel az elvekkel mindenki egyetért úgy általában, a viták a megvalósítás módjával kezdődnek.

Minden ember egyedi, de nem egyedüli élőlény. Az állampolgárok közösségben élnek, egészségi állapotuk a társadalom és a környezet által meghatározott, és minden egyes polgár egészségi állapota befolyásolja a közösség egészségének állapotát. Ezért egészségünk védelmét sem lehet szétaprózni sem területi autonómiák, sem - mint ez történt a tanácsrendszerben - tárcaérdekek mentén, mint arra ismétlődő példák utalnak az ÁNTSZ-törvény sorsát áttekintve.

A viták elsősorban most is a Környezetvédelmi és az Egészségügyi Minisztérium között zajlanak. Néha az az érzésünk, mintha a környezetvédelem ember nélküli világban gondolkozna, az egészségügy pedig nem a világban élő emberekben, mintha nem létezne a környezet-egészségügy fogalma. Ezek a viták vezettek oda, hogy a törvényjavaslatban felosztják a hatásköröket egymás közt. A települések környezeti, levegőminőségi normáinak kimunkálásában az ÁNTSZ csak közreműködik, a zárt terek levegőminőségi normáit viszont ő határozza meg. Ugyanez a megkülönböztetés látható a zaj és rezgés határértékeinek meghatározásakor. Mintha a fény kettős természetéhez hasonlóan minden egyes ember kettő lenne, és az egyikük zárt terekben, a másikuk nyílt terekben létezne csupán. De mi lesz vele vagy velük az ajtóban? Nem tudom. Minden embert skizofrénnek látnak a minisztériumok, vagy talán csak ők azok?

Ugyanilyen hatásköri féltékenységet jelez a katonai és polgári közegészségügyi szolgálat merev kettéválasztása, az előbbit most már a hazánkban tartózkodó külföldi fegyveres erőkkel kiegészítve. Rájuk nézve még csak érthető valami területen kívüliség deklarálása, de miért hiszik, hogy egy vírus vagy baktérium visszaretten a laktanya kerítésétől vagy a dioxinos tojás a kapuban álló őrtől. Tudom, hogy ez a megkülönböztetés az eredeti törvényben is szerepelt, de annak elfogadásakor is vitatta már az egészségügyi bizottság, amikor pedig egyezkedni próbáltak a honvédelmi bizottsággal, olyan katonás fogadtatást kaptak, hogy lábujjhegyen osontak ki a teremből.

Az ilyenfajta hatásköri viták persze természetesek a tárcák között. A Miniszterelnöki Hivatal feladata lenne a különböző érdekek összehangolása. Ennek a törvényjavaslatnak az esetében azonban a MEH inkább csak azt vitatta, hogy a szolgálat központi hivatal vagy továbbra is államigazgatási szerv legyen-e; véleményünk szerint ez utóbbi.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ugyanis komplex tevékenységet folytató szolgálat, felügyeletet gyakorol az ország közegészségügyi, járványügyi viszonyai felett, irányítja és felügyeli az egészségvédelmi tevékenységet, koordinációs, egészségügyi igazgatási, valamint szakfelügyeleti feladatokat lát el. A szolgálat biztosítja a lakosság egészségi állapotának figyelemmel kísérését, javítását, az ország egészségügyi biztonságát, hatósági intézkedéseket tesz, melyeket laboratóriumi vizsgálatokkal támaszt alá, és más speciális feladatokat is ellát, mint például a fertőtlenítés, feltéve, ha van rá elegendő pénze.

A Magyar Demokrata Fórum szerint az ÁNTSZ leghatékonyabban továbbra is országos hatáskörű szervként tudja kifejteni jelentős tevékenységét, és tud eleget tenni a törvényben előírtaknak.

Úgy gondoljuk, hogy a szervezet "szolgálat" szóval való megnevezése jól tükrözi a jelenlegi, az egész ország területére kiterjedő struktúrát, hatáskört és hatósági jogkört, ezért a hivatallá való módosítást nem tartjuk szakszerűnek és indokoltnak, és osztjuk a szolgálat szakembereinek ezzel kapcsolatos aggodalmát. Számunkra sokkal lényegesebb azonban, hogy az új szabályozással nőnek vagy csökkennek-e a szolgálat lehetőségei az előbb említett, egyre növekvő kihívásokat jelentő feladatok ellátására. Ebben a kérdésben egymással ellentétes tendenciák figyelhetők meg a törvényjavaslatban.

Mindenképpen jobb feltételeket jelent az eredeti 3. § újrafogalmazása, világosabb szerkezetbe rendelése. Az eredetiben található néhány homályos megfogalmazás, mint például a "figyelemmel kíséri" vagy a "szolgálat és egyéb szervek együttműködnek" szerencsésen kimaradt, és az új szövegben többnyire világos, szabatos fogalmak szerepelnek: "vizsgálja", "vizsgáltatja", "ellenőrzi", "elemzi".

Annál sajnálatosabb, hogy egy eddig előírt igen lényeges feladat ugyancsak kimaradt a törvényjavaslatból. Arról beszélek, hogy az ÁNTSZ az eddigiekben nemcsak gyűjtötte és nyilvántartotta a fertőző és egyéb betegségek adatait, hanem az így nyert adatokat fel is dolgozta, előfordulási, gyakorisági, epidemiológiai elemzéseket készített. Ezek nélkül az ország és egyes területek egészségi állapotát időben és térben bemutató elemzések nélkül nem létezhet sem egészségügyi tervezés, sem semmilyen hosszú távú egészségpolitika. Nem véletlen, hogy jelentős Phare-pénzeket biztosított hazánknak erre a célra az Európai Unió. Igaz, az előző egészségügyi kormányzat nem élt ezzel a lehetőséggel, de ez nem lehet ok arra, hogy most lemondjunk az egész ügyről. Annál kevésbé, mert az Európai Unióhoz küldött országjelentésbe azt írtuk, hogy van működő és megbízható egészségügyi statisztikai rendszerünk, mely alkalmas az epidemiológiai helyzet folyamatos és pontos követésére. Bizonyára csodálkoznának, ha kiderülne, még sincs.

Továbbra sem rendezi megnyugtató módon a törvényjavaslat a foglalkozás-egészségügy helyzetét.

(17.20)

Azóta ugyanis, amióta az üzem-egészségügyi szolgálatot a munkaadóknak kell fenntartani, áldatlan állapotok uralkodnak ezen a területen. Hiába deklarálja ugyanis a törvényjavaslat az ÁNTSZ feladatait e téren, ha a munkaadók nyilvánvalóan ellenérdekeltek hatékony munka-egészségügyi szolgálat működtetésében, mert miért fizetnének azért, hogy betartassák velük az oly szépen fogalmazott, ám csak drága áron betartható követelményeket.

Tudom, hogy a kérdés megoldása a különálló balesetbiztosítás megteremtése lenne, ám addig sem tartható az a helyzet, melyet jól jellemez az országos tiszti főorvos asszony március 18-án a megyei tisztiorvosokhoz írt ajánlása. Eszerint az egészségbiztosítás terhére nem vehető igénybe térítésmentesen a foglalkozás-egészségügyi ellátás, ezért azt ajánlja, fontos, hogy a foglalkozás-egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatók a munkáltatókkal történő polgári jogi szerződéseikben előzetesen állapodjanak meg a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületen foglalkoztatni kívánt munkavállalók előzetes munkaköri, szakmai, illetve higiénés alkalmassági vizsgálata során végzendő kötelező vizsgálat munkáltató részéről történő finanszírozása mértékéről. Tehát még közegészségügyi veszélyeztetést jelentő, járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkaterületen is polgári jogi szerződést kössön az orvos az erre nem kötelezhető munkaadóval. Ha a munkáltatója nem hajlandó erre? Vagy ha hajlandó, akkor viszont hogyan érvényesül a törvényjavaslat egyes paragrafusában megfogalmazott általános szabály, mely szerint a munka-egészségügyi és járványügyi ellátás felügyelete állami feladat?

Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Az ÁNTSZ-ről rendelkező eddigi és mostani is ilyen. Ha a szolgálat működésétől a jövőben annyi pénzt vonunk el, mint az elmúlt években, akkor ez a törvény sem ér majd semmit. A végrehajthatóság feltételeit azonban nem most, hanem majd a költségvetés vitájában kell megteremtenünk. Mindezekkel együtt a módosításokkal, melyeket be fogunk nyújtani, a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)