A felszólalás szövege:

Azt gondolhatnánk, hogy emberére akadt a kormány, de nem: pusztán formai elemek ellen emelt kifogást, mert az érintett rendelkezést, egy képviselői módosító indítványt szabálytalanul nyújtottak be. Kell erre figyelni? Hogyne kellene! Eddig is kellett volna, hiszen az ellenzék számtalanszor tette szóvá a záróviták során, hogy oda nem illő módosító javaslatok kerülnek szavazásra.

Csak az a baj, hogy azt a látszatot keltik, hogy a médiatörvénnyel minden rendben van. A köztársasági elnök bagatell kifogása ténylegesen a médiatörvény súlyos hiányosságait van hivatva elfedni. Ez a törvény olyan, mint egy lyukas zokni: toldozgatják, foldozgatják ahelyett, hogy egyszer nekiveselkednének, és rendbe tennék. Ott, ahol lehetséges következmények nélkül Cohn-Bendit-riportot készíteni, ahol lehetséges Lomnici Zoltánt kiretusálni, Schmitt Pál köztársasági elnökkel álinterjút készíteni, a Klubrádióval szemben - bírói döntés ellenére - nem végrehajtani ezeket a döntéseket, ott nincs rendben a médiatörvény.

Megoldatlan és megválaszolatlan kérdések hevernek itt az asztalon: az Európa Tanács áprilisban súlyos alapkérdésekben kifogásolta meg a törvényt; az Európai Bizottság alelnöke, Neelie Kroes éppen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel vívott csatát ebben a kérdésben, és azóta sem tisztázódtak ezek az ügyek; májusban pedig az ombudsman nyújtott be az Alkotmánybírósághoz ez ideig még el nem bírált kérelmet; a Freedom House számtalan kifogást tett. Mi, az ellenzéki képviselők itt a vitában is rengeteg észrevétellel éltünk, amelyek megoldatlanok, és amelyeket nem rendeztek.

Ez a törvény nem biztosítja a sajtószabadságot, nem biztosítja a médiaszabadságot. Az észrevétel egy formális észrevétel, amit orvosolni kell, de ettől ez a törvény elfogadhatatlan. A Demokratikus Koalíció éppen ezért ezt a törvényt továbbra sem tudja támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció javaslatot tevő (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: Demokratikus Koalíció?! Az mi? - Mi az?) tíz képviselője nevében hadd fűzzek néhány észrevételt a javaslatunkhoz.

Félreérthető volt a napirendi javaslatunk iménti előterjesztése. Nem vitatjuk, hogy műfaját tekintve politikai vita a csütörtöki napirend, ezt nem vitatjuk, pusztán azt állítjuk, hogy ennek a tárgya a kormány kétéves tevékenységéről szóló elszámoltatás. Ezt ugyan nem a kormány kezdeményezte, de a vita menetében a kormánynak van a legnagyobb szerepe, hiszen a kormány nyitja meg tájékoztatásával a vitát, és végül a kormány fogja bezárni ezt a vitát.

A vita lényege tehát a kormány munkájának értékelése, az ígéretek és azok megvalósításának a bemutatása. Ennek alapján úgy gondoljuk, hogy a napirend jellege, a téma fontossága azonos mértékű a kormány maga által kezdeményezett beszámolójával.

Éppen ezért analógiaként kezdeményeztük politikai és nem pedig jogi javaslatként, a tízórás időkeretet, amit ilyen esetben egyébként a Házszabály előír. Kérjük a tisztelt Házat, hogy támogassa javaslatunkat, hiszen ezzel a parlamentnek a kormány munkája ellenőrzésének a feltételeit javítanánk és a lehetőségeit bővítenénk.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek padsoraiban. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Vastaps!)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A köztársasági elnök egy hibás, alkotmányellenes és szabályellenes jogalkotási gyakorlatra irányította rá a figyelmet akkor, amikor a járásokkal kapcsolatos törvénnyel összefüggésben észrevételt tett. Ez a gyakorlat azonban a magyar parlamentben az elmúlt időszakban gyakori volt. Én csodálkozom Rogán Antal képviselő úron, neki emlékezni kellene arra, hogy ő maga is egy önálló fejezetet javasolt egy törvény záróvitája kapcsán, a gazdasági stabilitásról szóló törvény záróvitája kapcsán, és ugyanilyen módon került be a szerencsejáték-törvénybe az online szerencsejáték szabályozása, ami egyébként tartalmilag is nagyon sok kifogásolnivalót tartalmaz.

Azt gondolom, hogy Navracsics miniszterelnök-helyettes úrnak nincs igaza abban, hogy ez egy bagatell szabályszegés. Nézhetjük úgy is, hogy ezek formai szabálysértések, amiket ki kell javítani, a parlament gyakorlatává kell tenni, hogy ezeket el tudjuk kerülni. Mégis úgy gondolom, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa, nem a lényegét érinti a jogalkotási gyakorlatnak, és a járásokkal kapcsolatos szabályozásnak sem ez a veleje, hanem az a probléma, hogy számtalan tartalmi ügyben, tartalmi kérdésben nem folyt kimerítő vita, mint ahogy a kormányhivatalok létrehozásával kapcsolatosan, az önkormányzati törvény elfogadásával összefüggésben, a megyei önkormányzatok gyakorlati felszámolásakor, a települési önkormányzatokat érintő különböző szabályok kapcsán ezeket nem vitatták ki. Kevés idő van a bevezetésére; hihetetlen nagy a bizonytalanság az önkormányzatoknál; személyi találgatásokkal van tele az ország, hiszen nemrégiben lehetővé tették azt, hogy politikusok, országgyűlési képviselők, fideszes országgyűlési képviselők, polgármesterek is betölthessék járási hivatal vezető posztját. Ugyanakkor a lényegről, hogy hogyan történik az ügyintézés, mennyire polgárbarát, mennyire hatékony, erről sajnos kevés szó esett, és nem jutott megnyugtató megoldásra a parlament.

Ezért úgy gondolom, hogy a köztársasági elnök úr észrevétele csupán formai, elfedi a lényeget, sokkal súlyosabb bajok vannak, akkor járna el helyesen, ha az Alkotmánybírósághoz fordulna. A Demokratikus Koalíció képviselői éppen ezért nem támogatják ezt az indítványt. (Taps a függetlenek, szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Féléves hercehurca, huzavona után, mintegy 100 milliárd forintos veszteséget okozó pénzügyi szabadságharc után az előttünk fekvő törvényjavaslatot akár üdvözölhetnénk is.

Tudjuk valamennyien, hogy a törvényjavaslatot egy korábbi változat helyett nyújtották be, amely már a zárószavazásig is eljutott, de a zárószavazásról az utolsó pillanatban lemondtak, és helyette ezt az új szöveget nyújtották be.

Noha a törvényjavaslat borítólapján benyújtóként Matolcsy miniszter úr neve szerepel, valójában ez Varga Mihály miniszter úr javaslata. Ő mint a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalás felelőse kérte a Fidesz-frakciót, hogy a korábbi, valóban Matolcsy-féle változatról ne szavazzanak, és nyilván ő alkudta ki egyfelől a miniszterelnökkel, másfelől a Valutaalappal és Magyarország más partnereivel ezt a kompromisszumos szöveget.

Ha jól értjük a helyzetet, ebben a szövegben sikerült megállapodni, vagyis az MNB függetlenségének ügyében nem lesz kötelezettségszegési eljárás, és nem lesz a továbbiakban akadálya annak, hogy a Valutaalappal megszülethessen a megállapodás.

Vajon indokolt-e, hogy örüljünk? Nem. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy nem indokolt örülni, a vita egyfelől ugyanis az Orbán-kormány, másfelől pedig a jegybank függetlenségének hívei, vagyis az ellenzék demokratikus pártjai és az európai intézmények között két dologról szólt: egyfelől a Magyar Nemzeti Bank vezetésének bizonyos eljárási, hatásköri szabályairól, vagyis hogy az eljárás során mennyire érvényesüljön a jegybank függetlensége a kormánytól, másfelől pedig a Magyar Nemzeti Bank vezetésének bizonyos létszámkérdéseiről, vagyis hogy legyen-e módja a Fidesznek új alelnököt, új monetáris tanácsi tagokat kinevezni, hogy teljessé tegye a maga befolyását a jegybankra.

Az előttünk fekvő javaslat az eljárási kérdésekben tesz fontos engedményeket, a vezetés létszámarányait illetően azonban nem.

Orbán miniszterelnök úr egy levéllel elégíti ki az európai intézmények igényét, hogy legalábbis addig, amíg a jelenlegi elnök és alelnökök állnak a jegybank élén, vagyis jövő év február végéig ne tegye új alelnök és monetáris tanácsi tagok kinevezésével lehetetlenné a jegybank jelenlegi vezetését.

Orbán miniszterelnök úr elküldte ezt a levelet, és úgy tűnik, hogy az európai intézmények, amelyeknek, azt gondolom, hogy elegük van ebből a vitából, beérik ezzel.

Mi, a Demokratikus Koalíció tagjai, tisztelt Országgyűlés, nem érjük be. Mi nem bízunk Orbán Viktor miniszterelnök szavában. Rosszak a tapasztalataink. Hogy csak néhány példát mondjak. Orbán Viktor megfogalmazta azt, hogy megvédik a nyugdíjakat. És mi lett a vége? 3000 milliárd elkonfiskálása, de azt gondolom, hogy ez szépítő kifejezés, 3000 milliárd forint ellopása lett a vége. Aztán itt van egy újabb példa. A bankadó és a végtörlesztés után nem raknak újabb terheket a bankokra. Ezt is Orbán Viktor miniszterelnök mondta. Most pedig raknak, a pénzügyi tranzakciós illeték, amelynek az összegét a költségvetés tervezésének utolsó fázisában megkétszerezték, egy ilyen terhet jelent.

Így aztán persze nem lesz beruházás, nem lesznek új munkahelyek, nem lesz jobb megélhetés, viszont lesz indulatkeltés a bankokkal szemben, a multikkal szemben, és ahogy a mai miniszterelnöki válasz kapcsán egy azonnali kérdés során hallhattuk, mindazok ellen, akik kifogásolják az oligarchikus mutyikat vagy az elvbarátoknak juttatott földárveréseket.

Tehát nem hiszünk Orbán Viktornak, mi csak a törvényeknek hiszünk, az intézményes garanciáknak, már amennyire persze a Fidesz törvényeinek egyáltalán hinni lehet, mert a gyors, rapid változásoknak aztán napról napra tanúi lehettünk az elmúlt két esztendőben.

Hadd emlékeztessem önöket egy hasonló ügyre. A Fidesz-kormány látszólag módosítja az igazságszolgáltatás igazgatásának törvényi szabályozását.

(20.20)

Szűkíti az Országos Bírósági Hivatal elnökének a hatáskörét, és bővíti a tanács jogosítványait, mindez a Velencei Bizottság véleményének figyelembevételét jelenti. Van azonban egy pont, ahol nem veszi figyelembe a Velencei Bizottság, illetve az Európai Bizottság álláspontját. A bírák előrehozott nyugdíjazásáról, illetve az egykori Legfelsőbb Bíróság elnöke megbízatásának a megszűnéséről van szó. Ezekben a kormány nem enged. A bírák nyugdíjazása ügyében lesz is kötelezettségszegési eljárás, az ügyben az Európai Bizottság bírósága dönt, persze ki tudja, hogy mikor.

Márpedig, hogyha a korábbi legfelsőbb bírósági elnök helyébe már belépett Orbán Viktor két embere, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a Kúria elnöke, és ha a kényszernyugdíjazott bírák utódait már Orbán bizalmasai nevezik ki, akkor az eljárási szabályoknak nincs igazán jelentősége. Nincs már Orbántól független személy, illetve testület az igazságszolgáltatásban, akinek hatáskörét a törvény eljárási szabályaival egyáltalán érdemes lenne védeni.

Nos, hát hasonló a helyzet a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel is. A kormány enged abban, hogy nem kell meghívni a képviselőjét a monetáris tanács ülésére, nem kell tájékoztatást kapni a tanács üléseinek a napirendjéről, szűkül a lehetősége arra, hogy kezdeményezhesse az elnök, az alelnökök vagy a monetáris tanácsi tagok felmentését. Márciustól, amikor már a jegybankot is eléri az Országos Választási Bizottság, az Állami Számvevőszék, az Alkotmánybíróság, az ügyészség, a bíróságok, a Költségvetési Tanács és a köztársasági elnöki tisztség sorsa, vagyis hogy vezetői már kivétel nélkül Orbán Viktor bizalmi emberei lesznek, akkor ezeknek az eljárási szabályoknak már édeskevés jelentősége lesz. Igaz, hogy a hátralévő nyolc hónapban még van, még lehet lehetősége - már addig, ameddig érvényes Orbán Viktor úri becsületszava, hogy nem él az új alelnök és az új monetáris tanácsi tagok kinevezésének a jogával, ami a törvényben benne marad. És hogyha mégis él? Akkor az eljárási szabályok elveszítik jelentőségüket.

Így aztán mi, a Demokratikus Koalíció képviselői ezt a törvényt nem tudjuk megszavazni. Mi a Magyar Nemzeti Bank függetlensége, erősebb függetlensége mellett tesszük le a voksunkat. Nem azért nem tudjuk megszavazni ezt a törvényt, ami ebben a törvényben már benne van, hanem éppen amiatt, ami hiányzik, amit itt a hozzászólásomban igyekeztem megvilágítani, elmondani. Éppen ezért módosító javaslatot nyújtottunk be, amely törli a javaslat szövegéből az új alelnök és monetáris tanácsi tagok kinevezésének lehetőségét. Persze nem mintha azt gondolnánk, hogy önök itt elfogadják ezt a javaslatot - mint ahogy az elmúlt két évben is, hát mint a fehér holló, történtek ilyen dolgok -, de jelezni akartuk, jelezni szeretnénk, hogy ahhoz, hogy ez a szabályozás elfogadható legyen a demokratikus jogállam hívei számára, még további lépéseket kellene tenni. Tudom, hogy az önök számára ezek túl bátrak lennének, ezen az úton önök nem mernek végigmenni, pedig azt gondolom, Magyarország, a magyar gazdaság számára fontos a Magyar Nemzeti Bank teljes függetlensége.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A módosító indítványok közül nem szeretnék hozzászólni Novák Előd 2. számú humoros módosító javaslatához, ellenben hozzászólnék az 1. és a 8. pontokhoz, amelyek ennek a furcsa törvényjavaslatnak két szempontú módosítását tartalmazzák szervezeti és működési szempontból. Sajnálatosan azonban azt gondolom, hogy az előterjesztett törvény lényegét ezek a javaslatok nem érintik, nem változtatják meg. Ennek a törvénynek az a lényege, hogy a Kulturális Alap felelőse, irányítója, kezelője Balog Zoltán miniszter úr lesz, az alelnöki posztot pedig L. Simon László tölti be, aki a törvényjavaslatot beterjesztette, vagyis hogy a döntési hatásköröket a minisztérium két vezetője kezébe koncentrálja ez a törvény, szakítva az elmúlt húsz év gyakorlatával, hiszen a Nemzeti Kulturális Alap tekintetében már az Antall-kormány idején az volt a módi, hogy ez politikasemleges intézményként működött, de ez volt az elv, ez volt a módi akkor is, amikor Fodor Gábornak, Hámori Józsefnek, Magyar Bálintnak vagy Hiller Istvánnak hívták a minisztert, mert a rendszerváltó pártok egyetértettek abban, hogy a magyar demokráciában egy ilyen intézménynek a kultúra egyetemes ügye miatt függetlenként kell működni, és nincs szükség Révai Józsefekre vagy Aczél Györgyökre.

Ez a törvény pedig ebbe az irányba viszi el a szabályozást, és hiába van Menczer Erzsébet 1. pontban megfogalmazott kis apró, ám egyébként lényegtelen módosító indítványa az intézményrendszerre és az irányító viszonyokra vonatkozóan, és ugyanígy a 8. pontban is, mert nem változtatja meg ennek a törvénynek a lényegét, azt a lényegét, hogy közvetlenül akarják kézbe venni a Kulturális Alap pénzeinek az elosztását, folytatva egy olyan sort, ami a Filmalapítvány megszüntetésével is megtörtént. Vagy ugyanezt a célt szolgálja a színházi vezetők cseréje, az is, amit legutóbb jelentett be a miniszter úr, hogy Alföldi Róbertet kívánja majd elmozdítani. Tehát nem felel meg ennek az intézményrendszernek már egy Jankovics Marcell-szerű szuverén egyéniség, szuverén személyiség. Önök szakítanak ezzel a húszéves gyakorlattal, sokat ártanak a kultúrának. Ezek a konkrét javaslatok nem alkalmasak arra, hogy helyre tegyék ennek a törvénynek a gyengéit.

A kultúra kézi vezérlése fog történni Magyarországon. Azt tudom mondani, hogy ennél már Aczél György is felvilágosultabb volt. Ez már Révai József kora, amit ez a törvény hoz, de Révai József intellektusa nélkül.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Ház! A mai ülést először a televízión keresztül kísértem figyelemmel, és egy példátlan színjátéknak lehettem a tanúja, ami azt gondolom, hogy ennek a napirendi pontnak tulajdonképpen az előjátéka volt.

Heintz Tamás, egyébként somogyi képviselőtársam beszélt fennkölten és kenetteljesen Morus Tamásról. Ki másról beszélhetett volna, mint Morus Tamásról, akiről jól tudjuk, nagymértékben meghatározta a magyar múltat, a magyar jelent, meg a magyar jövőt is, napjaink egyik legfontosabb személyisége. Nem akad a parlamentben olyan egyéb profán téma, amit itt meg tudott volna említeni, ezért az angol történelmi múltba nyúlt vissza.

De mindez nem elég, erre Hoffmann Rózsa válaszolt is. Tudjuk jól, hogy gyakran napirend előtti kérdésekre nem válaszolnak, most mégis, ugyanilyen hangnemben, ugyanilyen ünnepélyességgel válaszolt az államtitkár asszony, akkor itt tudott ülni, most ennél a három napirendi pontnál, ami egyébként fontos feladatait tekintve, sajnos nem.

Itt a vitában is a kormánypárti előterjesztők és képviselők lelki és szellemi megújulásról papolnak. Persze ez indokolt is, hiszen egy roppant módon átideologizált oktatási rendszer három különböző aspektusú törvényéről tárgyalunk. Igaz, hogy amikről tárgyalunk, azok profán okból történnek, mert nagyon jól tudjuk itt valamennyien, hogy dehogyis a járásokkal kapcsolatos törvény elfogadása, dehogyis a működtetés kérdése, dehogyis a koherencia a lényeges ebből a szempontból. Ebből a szempontból az a lényeg, hogy ezeket a törvényeket abban az időben összecsapták, egyeztetés nélkül, gyorsan, sebbel-lobbal megtárgyaltatták a parlamenttel, elfogadtatták, és nyilvánvalóan önök rájöttek arra, hogy ezek hemzsegnek a hibáktól, ezt ki kell javítani.

Ez még becsülendő és dicsérendő is lenne, de hát azért nem csupán ilyen technikai javításokról van itt szó, ahogy itt a vitában főképpen az ellenzéki képviselők elmondták, bizony tartalmi kérdéseket is mélyen érintő módosítások vannak, de hadd említsem meg azt, hogy az oktatási bizottság ülésén maga a bizottsági elnök is számtalan ilyen tartalmi és elfogadhatatlan problémát, súlyos problémát vetett föl.

Jól tudjuk, hogy például az oktatási törvény tíz végrehajtási rendeletéből eddig csak egy készült el eközben, a NAT. Látjuk azt, hogy 82 módosító indítvány érkezett be. Amikor Hiller miniszter úr beszélt, akkor még 50 körül tartottunk. Hát lehet látni, hogy mire lehet számítani.

Ha az ember elmegy egy önkormányzathoz, vagy járja a településeket, akkor rengeteg bizonytalanságot hall azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz az oktatással, mi lesz az önkormányzatokkal, mi lesz a településekkel.

Tényleg gratulálok a három előterjesztőnek, Hoppál Péternek, Michl Józsefnek és Vinnai Tibornak (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Győző, de mindegy.), hogy fölvállalták ezt a három törvényt. Azt gondolom, ez is a színjáték része, ugyanis itt azt erősítették meg az előterjesztésben és a vita során, hogy ezeket a törvényeket önök alkották. Nyilván ez nem lehetséges. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Szerinted.) Inkább arról van szó, hogy a társadalmi egyeztetéseket, a szakmai egyeztetéseket így kívánják kikerülni, és ismét egy rapid törvényalkotást végigverve módosítani ezeket a törvényeket. Sajnos oda fogunk eljutni, hogy újabb hibákat követnek el, holott azt gondolom, hogy tényleg a társadalom szempontjából rettentően fontos törvényekről van szó.

De vegyünk néhány konkrét kérdést! Igyekszem nem megismételni mindent, amit főképpen itt ellenzéki képviselőtársaim említettek, ezekre tényleg érdemes odafigyelni, de az előterjesztők figyelmét szeretném felhívni még egyszer az oktatási és tudományos bizottság elnökének a hozzászólásaira a három napirendi ponttal kapcsolatosan. Ő maga is számtalan kételyének adott hangot, amelyek megoldatlanok ebben a törvényben.

Nyilvánvaló, hogy a közoktatási, köznevelési rendszer egyik alapvető kérdése, hogy milyen rendszerben folyjék az elkövetkezendő időszakban az oktatás, és milyenek legyenek a vagyoni viszonyok, a fenntartói viszonyok. Az teljesen világos, hogy az állam igényt tart arra, hogy az oktatás tartalmát meghatározza, erőteljesen meghatározza, igényt tart arra, hogy a személyi kérdésekben maga a miniszter döntsön. El se tudom képzelni, hogy hogyan fog ez történni, nyilván döntően formálisan és ott helyben a járási hivatalok hivatalnokai fogják ezeket a kérdéseket eldönteni.

Tehát a másik ilyen kérdés az, hogy hogyan és miképpen működtessék az iskolákat. Ez a javaslat azt tartalmazza, hogy a 3000 főt meghaladó lakosságszámú települési önkormányzat gondoskodik majd az illetékességi területén lévő, saját tulajdonban álló, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott oktatási intézménnyel kapcsolatos fenntartói, működtetői feladatok ellátásáról. Én azt gondolom, hogy nem ennyire egyszerű ez a világ. Itt a 3000 lakosságszámú önkormányzatról beszélnek, nagyon gyakran viszont egy iskolát több település együttesen tart fenn. Miért is lenne érdeke egy 3000 főnél nagyobb települési önkormányzatnak fenntartani az iskolát, amikor eddig például többen tartották fenn? Például erre a szituációra egyáltalán nem ad választ ez a javaslat, úgy gondolom, pedig főképpen az aprófalvas településű megyékben ez egy nagyon lényeges kérdés.

Látjuk, hogy a javaslat azt mondja, hogy a saját forrása terhére kell majd ezeket a feladatokat biztosítani. A költségvetési törvény már az asztalunkon van, meglehetősen fiktívnek minősítik a szakértők a benne lévő számokat. 390 milliárd forintot koncentrálnának a pedagógusok bérére és egyéb állami feladatokra, például a felduzzasztott irányítási rendszer költségeire. A szakértők azt mondják, hogy nagyjából 100 milliárd forint hiányzik itt ebből a rendszerből.

Hogy miből fogják a települések ezt fenntartani, ezt nem lehet tudni. Az önkormányzati finanszírozási rendszert átalakítják, az eddigi normatív támogatások helyett egyfajta feladatellátási rendszerre térnek át. Szilánkosan lehet következtetni ennek a részleteire, sehol senki még le nem írta ennek egy átfogó, koherens, összefüggéseket is feltáró rendszerét és szisztémáját.

Szeptember 30-áig kell nyilatkozni az önkormányzatoknak. Ha jól számolom, akkor erre van három hónapjuk. Addigra, ha jól tudom, akkor a költségvetést még nem fogadja el a parlament, tehát egy félig lebegő vagy éppen hogy csak elfogadott költségvetés tudatában, ismeretében kell nekik ezt megtenni. Nem lesz ez egy könnyű döntése az önkormányzatoknak, hogy vállalják, ne vállalják.

Ráadásul a 3000 főnél nagyobb települések esetében ez a törvényjavaslat azt mondja, hogy ez egy kötelező feladat, majd lehetővé teszi azt, hogy erről a kötelező feladatról lemondjon. A 3000-nél kisebb lakosságszámú önkormányzatok esetében ez pedig egy önként vállalt feladat. Ez egy teljesen zavaros hatáskör-megfogalmazás, hatáskör-telepítés, hiszen részben kötelezi, ugyanakkor lemondhat róla, a többi településnek meg nem kötelező. Hát akkor nyugodtan mondhattuk volna azt, hogy az önkormányzatok választhatnak, hogy részt vesznek-e az iskolák üzemeltetésében, vagy nem vesznek részt, fölösleges volt ezt ennyire cifrázni és cizellálni.

Jó lenne, hogyha a kormány nem dugná egyébként a fejét a homokba. Ezek az eddig elfogadott törvények, a különböző lebegtetett intézkedések odavezettek egyébként, hogy a vagyont az önkormányzatok mentik ki, tanszállókat, tankonyhákat vesznek ki az iskolai működési keretből, és próbálnak az önkormányzatoknál tartani, egyházaknak adják át az iskolákat, odamenekítik, biztonságosabbnak tartják, hogyha az egyházakkal állapodnak meg, mintsem egy bizonytalan állami fenntartásra bíznák az iskolájukat.

(17.00)

Sőt, olyan példa is van, hogy eszközöket visznek át, mondjuk, az óvodába, vagy éppenséggel tudnék olyan példát mondani, hogy noha a kormány 62 év után mindenkit el akar küldeni nyugdíjba, az oktatási területen is egy fideszes vezetésű városi önkormányzat egy 65 éves személyt nevezett ki igazgatónak, kiemelt bérrel, több mint 660 ezer forintos bérrel - egy középiskoláról van szó -, ami nyilván teljesen szembemegy a kormány törekvésével. Tehát ezernyi ilyen helyi útkeresés, félelem tapasztalható ezen a területen.

No de mi történik azzal az önkormányzattal, mi a dolga annak az önkormányzatnak, aki mégis arra adja a fejét, hogy márpedig ő ezt vállalja? Ugyan erre nem kap ő majd többlettámogatást, a költségvetésből nem derül ki, hogy meg fogja-e különböztetni a költségvetés azt az önkormányzatot, aki ezt vállalja, attól, aki ezt nem vállalja, akkor nyilván, hogy ugyanolyan feltételekkel finanszírozzák az önkormányzatokat, és ez egy pluszteher lesz akkor annak az önkormányzatnak a vállán, aki ezt felvállalja.

Sokirányú feladatot határoz meg a törvény 24. §-a; széleskörűek, komolyak ezek a feladatok. Ha valaki elkezdi számon kérni a működtetőn, akkor bizony nagyon komoly problémák adódhatnak; az égvilágon mindent neki kell fizetnie, a közterheket, a költségeket, a díjakat, az őrzésről, üzemeltetésről, karbantartásról gondoskodni. Ezek tartalma meglehetősen széles körű, már éppen csak annak a költségét nem jelöli meg a törvény, hogy ha a rendőr visszaviszi a gyereket majd az iskolába az önök javaslata alapján, akkor azt a költséget is ezeknek a fenntartó önkormányzatoknak kell-e majd megfizetni. A tárgyi eszközök pótlásáig bezárva minden az ő feladatuk lesz.

Ez egy nagyon tág kötelezettség, nyilvánvalóan abban az esetben, ha a fenntartó és a működtető két különböző jogi személy, ebből nagyon sok vita adódik. Nyilván ez azt fogja jelenteni, hogy az önkormányzatok ezt kockázatosnak találják, önök pedig elmondhatják majd azt, hogy hiszen volt lehetőség, lám az önkormányzatok mégsem akarják az iskolákat fenntartani, pedig hát csak a feltételek vannak úgy megfogalmazva, hogy ezt ne tehessék meg.

Ráadásul a vagyonkezelési kérdések is meglehetősen színesen vannak szabályozva. Ugye, ingyenes vagyonkezelői jog illeti meg az államot, az intézményfenntartó központot abban az esetben, ha a működtetést is ők végzik, ellenben, ha egy önkormányzat vállalja, akkor ez nem így van. Azt gondolom, hogy sajnos ez sem lesz meglehetősen csábító az önkormányzatok részére, pedig a Demokratikus Koalíció képviselői nagyon fontosnak tartják, hogy az önkormányzatoknak legyen szerepe, vállaljanak szerepet, vállalhassanak szerepet az oktatásban, mert ez egy igazi helyi közügy lenne, a településen élők jövőjét ez határozza meg leginkább. Ha kiragadják, kiveszik az iskolát az önkormányzati világból, ez a helyi önállóságot, öntevékenységet nagymértékben vissza fogja vetni. Ezek a szabályok tehát a nemzeti köznevelésről szóló törvényben átgondolatlanok, további bizonytalanságot jelentenek az önkormányzatoknak, ezt mindenképpen újra kellene gondolni.

A következő törvény a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény. Itt már többen érintették a felsőoktatás problémáit, a csökkenő hallgatószámot, a csökkenő állami támogatást, és tényleg egyre többen gondolkodnak abban, hogy a középiskola után külföldön folytatják a tanulmányaikat, aki meg elvégzi, az szedi a sátorfáját és sajnos elmegy az országból, és nem úgy gondolkodik, hogy majd tapasztalatot szerez és visszatér. Mindez csökkenti az ország versenyképességét, és egyre inkább a pénz dönti el, hogy ki lesz diplomás ebben az országban. Ez helytelen.

Azt gondolom, hogy a legújabb költségvetés is eléggé tragikus ebből a szempontból. Ma már a felsőoktatási költségek kisebb részét fogja az állam fizetni - 134 milliárd forintot a költségvetés szerint -, és saját bevételként 250 milliárd forintot terveznek vagy írnak elő a felsőoktatási intézmények számára, aminek az elérése viszont a feltételek hiánya miatt, mondhatnám, lehetetlen.

Éppen terveket készítenek az egyetemek, találgatások vannak az intézmények jövőjével kapcsolatosan, és akkor itt van ez a törvényjavaslat, itt többen érintettek például (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a hallgatói szerződéssel kapcsolatban nagyon komoly kérdéseket. De úgy látom, hogy a másik két törvény fontos részleteiről majd a későbbiekben fogok beszélni.

A Demokratikus Koalíció ezeket a törvényjavaslatokat nem támogatja. Köszönöm szépen. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Amit Lipők Sándor képviselő úr, polgármester úr elmondott, az korrekt volt, egy valós gondot jelzett. Magam is erre utaltam a hozzászólásomban. Megoldásra vár ez a dolog. Én is úgy gondolom, hogy a leírt szabályozás helytelen, de ennek sok tényezőjét már elmondtam.

A másik, amit szeretnék megemlíteni, az a Pósán László képviselő úr által is említett Magyar Akkreditációs Bizottsággal kapcsolatos kérdéskör. Nem értek egyet képviselő úrral. Azt gondolom, hogy az Akkreditációs Bizottság eddigi működése egy eltérő rendszer volt. Lehet, hogy van példa arra Európában, hogy a miniszter nevezi ki egy hasonló jellegű testület tagjait, de Magyarországon tudtommal sokkal bonyolultabb és színesebb a kép. Sok delegált is van ebben a bizottságban, ami szakmai garanciát jelent. És ha kell is egy ilyen szervezetet létrehozni, másképp kellene a testületi tagokat kiválasztani. Önök egy zárt rendszert akarnak kialakítani, hogy ne legyen benne lyuk, és a hatalmat koncentrálni kívánják az oktatási miniszterhez. Ez helytelen, ezt lazítani kellene.

Hasonló a kérdés ahhoz, amit tegnap este tárgyaltunk, a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Akkor Puskás képviselő úr azt mondta, hogy bizonyára azért látjuk így, mert nincsenek szakértőink. De hát azt lehet látni, hogy a döntési jogköröket a filmeknél, a színházaknál, a Kulturális Alapnál, az oktatási törvénynél és mindenütt egy központba kívánják koncentrálni. Egy átideologizált, átpolitizált rendszert alakítottak ki, és emiatt kívánják ezt így kiépíteni. Működésképtelen ez a rendszer, változtassanak rajta, mert helytelen ez az út és működésképtelen is.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Pósán képviselő úrral a MAB-bal kapcsolatosan volt vitánk. Valóban nem vagyok egyetemi ember, de láttam magam is akkreditációt, tapasztaltam olyan dolgokat, amelyeket a képviselő úr említett. Egyetértek azzal, hogy ezeket ki kell javítani. Azt is megjegyezném persze halkan, hogy az elmúlt két évben is így ment a rendszer, de ez nem érdekes, lehet javítani. És helyes út-e az, ha a miniszter kezébe egy ilyen szuperrevíziót adunk? Azt gondolom, nem helyes, nem elegendő. Az urambátyámos világot majd felváltja egy politikai alapon történő akkreditációs szelekció, és ez nem helyes.

Osztolykán Ágnessel kapcsolatosan nem is annyira vitám van. Azt mondta, hogy új megközelítés, és én ezt elfogadom, egyetértek vele. Valóban egy új modellt kívánnak a tankönyvekkel kapcsolatosan behozni. Ez egy nagy piac, 15-20 milliárdos piac. Nem lehet tudni, mi lesz az eddigi akkreditált tankönyvekkel, fizet-e valaki kártérítést, vagy mi lesz, a miniszteri pályázatnak lesznek-e feltételei, ez egy szabályozott rendszer lesz-e, és jog lesz, hogy elnyerjen valaki egy tankönyvi minősítést, vagy pedig egy kegy lesz, de ez valóban alkalmas arra, hogy egy ilyen átideologizált oktatási rendszerben, kézi vezérléssel, a politika határozza meg a tankönyvek tartalmát. Ez helytelen, ez kizárja a versenyt, ami pedig egy erős innovációs folyamatot azért biztosít, inkább ezt kellene erősíteni, nem pedig egy ilyen rendszerrel leváltani. Tehát ez az új modell mindenképpen ezt a koncentrációt, az államhoz történő hatalomkoncentrációt erősíti.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Én nagyon nagyra értékelem Lipők képviselőtársunk őszinteségét és nyíltságát, valóban ezek a problémák, de úgy gondolom, itt az egészben az a probléma, hogy nem kiforrott az a rendszer, amit önök akarnak, nem tudják, hogy milyen megoldást szeretnének. Hadd vegyek néhány példát!

Most önkormányzati fenntartásban vannak az iskolák. Tavaly még azt mondták, hogy állami fenntartású iskolákat szeretnének, és hogy az önkormányzatok visszavehessék ezeket. Utána az volt, hogy állami intézményfenntartó központoknál lesznek az iskolák, most pedig állami intézményfenntartóknál, az önkormányzatok meg működtetők lesznek.

(17.40)

Hónapok alatt változnak. Most önkormányzati normatívák vannak; azt mondták, hogy majd az állam fogja finanszírozni - most az állam és az önkormányzat vegyesen finanszírozná. Pár hónap telt el. Most van önálló költségvetése egy iskolának; azt mondták, hogy állami fenntartásban is lesz majd önálló költségvetése - most az van a szabályokban, hogy nem lesz önálló költségvetésük az intézményeknek. Azt mondták, hogy a fenntartó fogja kinevezni az igazgatókat, most pedig már a miniszterhez került. Korábban azt mondták, hogy a kerettantervnek megfelelő tankönyvek közül lehet majd választani, most pedig kötelező tankönyvet akarnak előírni.

Mindez azt mutatja, ha fölszeletelnénk ezeket a javaslatokat, hogy egy lépésre látnak csak előre, sok a bizonytalanság, improvizálnak, nem átgondoltak ezek a rendszerek, nem koherensek, nem kapcsolódnak össze. Ez abból is ered, hogy nem folyik érdemi társadalmi párbeszéd ezekben a fontos kérdésekben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány zárószavazás előtti módosító javaslata nem oldja meg a törvény hibáit, a törvény hiányosságait.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat az Orbán-kormány igazságügyi törvényeinek módosításáról szól, azzal a céllal, hogy némiképpen szemezgetve figyelembe vegye az európai intézmények, mindenekelőtt a Velencei Bizottság kifogásait a törvények ellen, amely törvények a mai Európában példa nélküli támadást jelentenek az igazságszolgáltatás függetlensége ellen.

Nem vitatható, hogy ezek a módosítások némiképpen mérséklik az OBH elnökének ellenőrizetlen hatalmát, nem változnak azonban az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozó két legfontosabb, a magyar demokraták és az európai intézmények által egyaránt élesen bírált elemei.

Az egyik ilyen elem a bírák 62 éves korban történő kényszerű nyugdíjazása, amellyel önök lecserélik a magyar igazságszolgáltatásban vezető szerepet játszó bírói elitet, hogy új, a Fideszhez közel álló bírákat ültessenek a helyükbe.

(19.00)

A másik ilyen elem, hogy megszüntették az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, az igazságszolgáltatásnak a bírói önigazgatásra épülő irányító szervét, és pártállami módon döntően egyszemélyi vezetést vezettek be. És végül a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét az önök alaptörvényébe illesztett rendelkezéssel mandátumának közepén menesztették tisztségéből, és a Fidesznek megfelelő személyeket választottak a helyébe.

Tudott dolog, hogy a bírák kényszerű nyugdíjazása ügyében az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdett Magyarország ellen, és ez jelenleg az Európai Bíróságon van. Az európai intézmények a Legfelsőbb Bíróság elnökének menesztését is kifogásolták. Ezek az igazságszolgáltatás Fidesz alá rendelésének legfontosabb elemei, és ezekben nincs változás, éppen ezért ez a törvény nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az európai elvárásoknak és a magyar jogállami igényeknek megfelelő változásokat hozzon ebben a törvényben.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta egyszer, híveihez szólva, hogy először pozíciót kell fogni. Igen, most ezt tették. Először pozíciót fogtak (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a Legfelsőbb Bíróság elnökének menesztésével (Zaj a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások: Idő! Idő!), a bírói elit nyugdíjba küldésével, állásaik megpályáztatásával.

Még egy percet kérek, elnök úr, hogyha lejárt az időm.

ELNÖK: Képviselő úr, erre nincs lehetőség, hogy itt adjak időt. Frakciónként 5-5 perc, a függetlenek közül 3 perc, amelyik nem meghosszabbítható.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): A javaslatot nem támogatjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem csupán szemfényvesztéssel állunk szemben, hanem a Fidesz szabadságharcának egy újabb szép fejezetének is tanúi lehetünk az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott végrehajtásával kapcsolatos jelentés történetével. Ha megnézzük, az eredeti javaslat arra vonatkozott, hogy önök nem értenek egyet az ítélettel, és a kártérítésnek nem tesznek eleget. Ehhez képest a mai javaslat azt tartalmazza, hogy nem fogadják el az ítéletet, nem módosítják a büntető törvénykönyvet, ellenben az ítéletnek egy sajátos végrehajtását mégis felvállalják úgy, ahogy elhangzott, a pártok támogatásából, noha teljesen nyilvánvaló, hogy ez is állami forrás, és ahhoz, hogy ezt végre tudják hajtani, a költségvetési törvényt módosítani kellene.

(20.10)

Önök befele azt a látszatok kívánják kelteni, hogy harcosan szemben állnak az európai intézmény egy fontos szervezetével, testületével, az Emberi Jogok Európai Bíróságával, kifele pedig azt próbálják mutatni, hogy mégiscsak valamit tesznek, valamit végrehajtanak ezzel kapcsolatosan.

A Demokratikus Koalíció egyértelműen azon az állásponton van, hogy ezeket az európai kötelezettségeket, köztük az egyedi ítéleteket, teljesíteni kell Magyarországnak. Ezeket a kötelezettségeket vállaltuk, akkor vagyunk korrektek, ha ezeket is teljesítjük.

Azt gondolom, hogy a mai napon egy ehhez hasonló pávatáncot itt már eljárt a kormány akkor, amikor Orbán Viktor tájékoztatást adott az európai kormányfők által elfogadott dokumentumokról, az együttműködés fokozásáról, a bank-, a költségvetési és a politikai unió erősítéséről, amikor azt úgy próbálta beállítani, hogy csupán egy vita van itt Európában. Azt gondoljuk, hogy ennél sokkal fontosabb és sokkal lényegesebb kérdésekről volt szó, amiben egyértelműen állást kellett volna foglalni. A mi állásfoglalásunk nem az, hogy itt vita volt, a mi állásfoglalásunk az, hogy Magyarország érdeke ezekben a kérdésekben is az lett volna, ha határozottan az egyesült Európa mellett, az integráció fokozása mellett tette volna le a kormány a voksát.

A Demokratikus Koalíció nem támogatja a Fratanoló-ügyben előterjesztett kormányzati javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek padsoraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nehéz lesz így egy költségvetést megalapozni. Babák képviselő úr azt mondta, hogy nem éri meg visszatekinteni a nyolc évre; mást sem hallottunk az elmúlt két esztendőben. Azt gondolom, az egyik alapvető probléma, hogy a Fidesz-kormánynak és -képviselőknek nincs reális világképe.

Tegnap azt hallhattuk, hogy Európa bukdácsol, ellenben a magyar kormány sikeres, Matolcsy György pedig maga a zseni, a megtestesült zsenialitás. Aztán ha megnéznénk az ország mai helyzetét - és jó lenne, ha tényleg a számokkal és a reális folyamatokkal foglalkoznánk -, akkor mit látnánk? Stagnáló, illetőleg csökkenő fogyasztást, csökkenő reálkeresetet, magas munkanélküliséget; rokkantak megélhetési drámáját, problémáját, ami kint az utcákon és a tereken érhető ma már tetten; a lakásépítés soha nem látott mélységbe zuhant, az építőipar gyakorlatilag összeomlott, úgy-ahogy csak az export húzza a gazdaságot, miközben önök folyamatosan támadják az exportot produkáló nagy nemzetközi vállalatokat; a hiány nem csökkent, hanem nőtt, az adóterhek növekedtek - különösen az alacsonykeresetűek esetében -; bizonytalan a nyugdíjrendszer, hárommillió ember elveszítette a nyugdíjmegtakarítását; a gyermektámogatások úgy néznek ki, hogy gazdagok esetében támogatják, a szegényeknél nem; a befektetői bizalom visszaesett, nem veszik a magyar értékpapírt, a forint gyengül, az infláció növekszik; a gyógyszertámogatásokat drámaian csökkentették; az oktatás egy szervezeti válságban van az egészségüggyel együtt, csökken a kiadás. Nos, ezek nem az elmúlt nyolc évről szólnak, ezek a máról szólnak, ezekkel kellene foglalkozni; ezek mögött számok vannak. Annak érdekében, hogy az ország szekerét ki tudják, ki tudjuk mozdítani, ezekkel kellene szembenézni. Itt kezdődik a költségvetés megalapozása.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Babák képviselő úr itt több vonatkozásban foglalkozott az önkormányzatokkal. Az önkormányzati világ valóban a költségvetés egyik nagy alrendszere. Nyilvánvaló, hogy fontos lenne az előkészítő törvény kapcsán is foglalkozni ezzel a dologgal. De ön elfeledkezik arról, hogy mi történt itt az önkormányzatokkal az elmúlt két esztendőben.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ha a költségvetési előirányzatokat megnézi, akkor mintegy 40 százalékra zsugorodik az önkormányzatok lehetősége a pár évvel ezelőtti előirányzatokhoz képest. A szervezeti rendszert szétverték; az oktatás területén teljes a bizonytalanság az oktatásban, az egészségügyben. Az önkormányzati-állami feladatok megosztását illetően a járások tekintetében folyik egy nagyfokú centralizáció, ami aztán végül is a hatalom kizárólagos birtoklását szolgálja az önkormányzati világon kívül, mint ahogy a társadalom sok más, egyéb részén is ez folyik. Említhetném az igazságügyet vagy éppen a gazdaság különböző területeit.

De ön téved akkor, amikor azt mondja, hogy nem volt lehetőség arra, hogy az önkormányzatok európai uniós fejlesztéseket vegyenek igénybe az elmúlt esztendőkben. Épp fordított a helyzet. Nincs olyan önkormányzati vezető, legyen az fideszes, független vagy éppen ellenzéki polgármester, aki ne azt mondaná, hogy az elmúlt években bizony nagyon dinamikus volt az európai uniós források felhasználása. Ez leállt az elmúlt két esztendőben. Ezt a vak is látja, és nagyon jól tudja. Ha nem így lenne egyébként, önök nem akarnák megemelni az európai uniós önerőnek a központosított előirányzatát. De a lényeg az, hogy az önkormányzati világ éppen az elmúlt esztendőben hozott döntések nyomán van romokban, és szűnt meg gyakorlatilag az önkormányzatiság Magyarországon.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Szó esett itt az európai uniós fejlesztésekről, több mint 8000 milliárd forint felhasználásáról van szó, ebből 2500 milliárd felhasználása történt meg eddig. Valóban össze kellene szednie magát az országnak, hiszen ez a beruházásokat serkenti, a növekedést serkenti, a foglalkoztatást erősíti (Babák Mihály: És a gazdaságot élénkíti.), és azért is fontosak az EU-s források, mert külföldi magánbefektetők a bizalomhiány miatt nem jönnek Magyarországra, sőt inkább elmennek. (Babák Mihály: Dehogy! Sehová se mennek!)

Bizonyára Babák képviselő úrnak sincs ideje olvasni, mert itt megnyugtatott bennünket, hogy folyik az előkészítése különböző törvényeknek. Úgy folyik, hogy például tegnap a Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet és határozat, nyilván önök sem olvasták, létrehozzák a nemzeti fejlesztési kormánybizottságot, mi mást, mint egy nemzeti bizottságot. Újabb nemzeti bizottság a miniszterelnök, nemzetgazdasági miniszter, fejlesztési miniszter és Lázár úr részvételével, minden fejlesztési hatáskört koncentrálnak, mindent ők fognak eldönteni. Nyilván aztán ők valóban ki fogják gyomlálni majd itt a bürokrácia írmagját is, és hihetetlenül dübörögni fog majd a fejlesztés Magyarországon.

Persze nyilván ez nem igaz, ez egy újabb centralizáció. Az innovációról itt például tárgyal ez a törvény, meg fog szűnni az Innovációs Alap. Itt jelzem, hogy közben ez a rendelet megszünteti a Nemzeti Kutatási Innovációs és Tudománypolitikai Tanácsot, amelyet önök hoztak létre 2010-ben. Folyik itt a költségvetés megalapozása, ezernyi ága-boga van, áttekinthetetlen, nem szinkronizáltak ezek az előkészítő döntések. Jó lenne, ha ezek átláthatóak lennének, nyugodtan, higgadtan és tárgyilagosan meg lehetne ezeket tárgyalni, de sajnos nem lehet. Itt a gazdaságban az önök gazdaságpolitikája Magyarországot tévútra vitte, miközben önök azt hiszik, hogy Magyarország egy tündérkert, és tündérmesékkel áltatják magukat.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. A kormány részéről gyakran hangzik el olyan kijelentés, amiből arra lehet következtetni, hogy a nyers, fizikai munkát tartják elsődlegesen értékteremtőnek, és kevésbé például az innovációt, amiről itt most nagyon sok szó esett. Nyilvánvaló, hogy a bizalom, a szabályok kiszámíthatósága, a hitelezés és sok más egyéb tényező is hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaság növekedni tudjon, munkahelyeket tudjunk teremteni és jólétet. Az innovációval kapcsolatosan valóban vannak pozitív dolgok, amit államtitkár úr itt az utóbbi hozzászólásában említett, magam is egy kedvező folyamatnak tartom. Említhetném a Magyar Tudományos Akadémia és az OTKA támogatásának bizonyos megemelését, de sajnos összességében ezzel az innovációs területtel mégiscsak gond van, ez egy depressziós területté vált, minthogyha nem is létezne, számtalan szervezeti, szakmai és pénzügyi feszültség lappang ebben a rendszerben. Jóllehet, az Innovációs Alap nominálisan eléri az elmúlt időszak mértékét, de mégiscsak az a helyzet, hogy az állam ebből gyakorlatilag kiszáll, a másik pedig az, hogy a gazdasági szervezetek saját innovációja visszaszorul.

Nincs meg a nemzeti innovációs stratégia, ezt ígérték, nem lehet tudni, hogyan akarják elérni 2020-ra, hogy a GDP-arányos innovációs ráfordítás 1,8 százalék legyen, hogy hogyan akarnak önök 300 új K+F-es kisvállalkozást létrehozni, meg 15 ezer fővel növelni a K+F területén foglalkoztatott munkaerőt. Nem lehet tudni, hogy mi lesz az ELI-vel, a Szegeden építendő nagy kutatólézerrel, a gyógyszeripari kutatások is problémásak, sok a panasz. Egyszóval úgy gondolom, hogy ezzel a területtel érdemes lenne körültekintőbben foglalkozni. (Az elnök csenget.) Jelzem, hogy ezen a területen súlyos problémák vannak.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A költségvetés előkészítése, az államháztartási törvény az Alkotmánybíróság különböző döntései miatt és a folyamat lényege miatt egy nagyon lényeges és fontos törvény. Mégis egy vérszegény, esetleges és üres tervezet van itt a Ház asztalán.

Ugyanakkor számtalan más törvény foglalkozik a költségvetés előkészítéséhez kapcsolódó témakörrel, és sajnos ez olyan, mint egy bozót, ember legyen a talpán, aki átlátja ezeket a jogszabályokat, ezek egymáshoz való kapcsolódását. No nemcsak amiatt, hogy a normaszöveg nehéz és bonyolult lenne, hanem az időtényező miatt is, hiszen immáron lassan hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy pár óra áll a képviselők rendelkezésére, hogy ilyen fontos törvényeket át tudjanak tekinteni.

Ugyanakkor a költségvetés előkészítése nyilvánvalóan egy komplex feladatot jelent. Mi jelenti, mi jelentheti a költségvetés megalapozását? Kétségtelen, hogy az első dolog a jogi környezet, a szabályozás áttekintése, a költségvetés által érintett különböző területeken bekövetkezett változások tükröztetése a költségvetési tervezésben. Ez az egyik dolog. De a másik, talán még ennél is fontosabb: magának a költségvetés előkészítésének a reális, áttekinthető, a reálfolyamatokkal köszönő viszonyban lévő összhangjának a megteremtése. Nyilvánvalóan, hogy ez utóbbi a valódi fundamentuma a költségvetés előkészítésének.

Itt szeretném elmondani magam, mint a Demokratikus Koalíció képviselőjének az álláspontját, hogy a 2013-as költségvetés nincs jól megalapozva. Nézzük, hogy mire alapozzuk ezt az álláspontunkat. Az egyik ilyen dolog az időtényező. Turi-Kovács képviselő úr már felvetette ezt a kérdést, azt feszegette, hogy helyes-e, hogy itt most nyár folyamán tárgyalja a Ház a költségvetést, és erre a dilemmára ő úgy válaszolt, hogy szükségszerű, hogy a költségvetés most kerüljön a Ház elé.

Nyilvánvaló, hogy ez így nem állja meg a helyét, a költségvetés előkészítése kutyafuttában történt, zártan, nem voltak komoly egyeztetések e tekintetben különböző érdek-képviseleti szervekkel, és pláne nem értesülhetett a társadalom ezekről az elképzelésekről. Tehát nyugodtan mondhatjuk azt, hogy bizony ebből a szempontból ez egy koraérett költségvetés, és ahogy itt többen érintették: nyilvánvaló, hogy az ősz folyamán a módosítók kapcsán önök még nagyon sok új javaslattal fognak előállni.

Mi a következő, ami alátámasztja ezt az állításunkat? Azt gondolom, hogy a 2012. évi költségvetés módosítása, ami ugyancsak itt a Ház előtt van, azt mutatja, hogy még a 2012-es gazdasági folyamatok, költségvetési gazdasági folyamatok sem kerültek a helyükre, számtalan fontos változás várható a tekintetben. Azzal a törvénnyel kapcsolatosan a Költségvetési Tanács azt írja, hogy a folyamatok kedvezőtlenebbek, mint amit a törvény beterjesztője fölvetett, nincsen számszaki levezetés, nincsen megalapozó számítás, valószínűleg növelni fogja a hiányt, vagy legalábbis ennek a kockázata fennáll.

Jól tudjuk, ez a törvénytervezet azzal számol, hogy az áfabevételek növekednek durván 100 milliárd forinttal.

(14.50)

Ez a növekmény nem egy valós növekmény, ez egy pénzügytechnikai növekmény, ugyanis a 45 napos áfa-visszatérítést fölemelik 75 napra, miközben tegnap éppen a miniszterelnök terjesztett elő egy olyan javaslatot, hogy bizonyos körben a vállalkozásoknak mindaddig nem kell befizetni az áfát, amíg a kibocsátott számlájuk ellenértékét nem kapják kézhez. Tehát már az idei költségvetésnek ez a 100 milliárdos bevételi növekménye is bizonytalan; ugyanígy bizonytalan, hogy ez a törvény azzal számol, hogy az állami vagyonkezelésből 47 milliárd forintos többlet keletkezik. Ugyanakkor egy 50 milliárdos európai uniós önerőalapot képeznek a költségvetésben meglévő 10 milliárddal szemben mindenfajta egyéb felmérés nélkül.

Ez a törvény, a 2012-es költségvetés megalapozását szolgáló törvény nagyon sok hasonlóságot mutat a mostani költségvetési megalapozást előkészítő törvénnyel, nevezetesen, hogy például az önkormányzati finanszírozás számtalan területét érinti, például szabályozza az illetékbevétel jövő évbeli sorsát, de nyilván már ezt nem kapják a megyei önkormányzatok, meg fogja szüntetni azt, hogy a megyei jogú városok részesüljenek ebből a dologból. Számtalan olyan átmeneti feladatot érint, mint például a megyei önkormányzatok konszolidációja vagy a megyei önkormányzatoktól átvett intézmények költségvetésének rendezése. Változtatja a normatívákat, aminek eredményeképpen az egyházak 30 milliárd forintos többletforráshoz jutnak; itt azt mondja a törvénytervezet, hogy becslésekre és számításokra alapozza ezt, de gyanítom, hogy inkább a becslés a meghatározó és az a szándék, hogy az egyházi szervezeteknek még további támogatást biztosítsanak ennek köntösében. Egy szó mint száz, a 2012. évi költségvetés módosításáról szóló, ugyancsak a Ház asztalán fekvő törvény is számtalan olyan szöveget tartalmaz, amely érinti a 2013-as költségvetés előkészítését, de itt, ebben nem szerepel.

De itt sajnos nem áll meg a dolog, hosszú lenne nyilván ennek a felsorolása, hiszen itt említhetném az oktatási törvényt; vita van a tekintetben, hogy az iskolák üzemeltetője akkor most ki legyen, a 3000 lakosnál nagyobb településeknek ez kötelező feladata legyen-e, amely kötelezettségről egyébként lemondhatnának ezek az önkormányzatok a javaslat szerint, a többi önkormányzat önként vállalhatná ezt, ugyanakkor például a köznevelési törvénynek a módosítása nem emlékezik meg arról, hogy ehhez az önkormányzatok kapnak-e valamifajta támogatást. Hús-vér módon összekapcsolódik például ez a kérdés is a költségvetés előkészítésével, és semmifajta választ nem kaptunk rá.

Aztán újabb és újabb meglepetések is érik az embert, hiszen azért a világ is változik. A hétvégi európai uniós miniszterelnöki értekezleten hihetetlen erős irányt vett ez a szervezet egy erősebb együttműködés irányába, ennek elmélyítése irányába, erről kaphattunk egy tájékoztatást, és eközben a miniszterelnök egy grandiózus csomaggal állt elő a foglalkoztatás tekintetében, amelyet itt már a vita során is többen érintettek és vitattak. Ennek a lényege mégis az, hogy 300 milliárd forintot igényelne, és hogyha a költségvetési törvény előkészítéséről beszélünk, akkor bizony az lett volna a helyes, és az lett volna a korrekt, hogy ezek a szabályok itt szerepelnek, ebben a törvényben, hogy tudjuk, hogy mi a csudát kell figyelembe venni és betervezni a költségvetésünkbe. De ezek fényévnyi távolságra vannak még a parlament asztalától, és nyilvánvaló, hogy nagyfokú bizonytalanságot okoz a költségvetés előterjesztését illetően, nem beszélve azokról az egyéb ötletekről, ami például a Magyar Nemzeti Bankra vagy a Magyar Fejlesztési Bankra különböző járulékokat terhel.

Tehát a pénzeket teszik az egyik zsebből a másikba, az állami források köre nem bővül, semmi olyan intézkedést nem hoznak, ami a gazdaság növekedését jelenti. A kormánynak az elmúlt időszakbeli gazdaságpolitikája aláásta a befektetéseket, a munkahelyeket nem lehet szelektív módon védeni, ahogy tegnap a miniszterelnök úr itt, az ország nyilvánossága előtt elővezette, de mégis azt lehet hallani, hogy valamire készülnek, nem tudjuk pontosan, hogy mire, ugyanakkor a költségvetés előkészítéséről beszélünk. Azt gondolom, hajmeresztő, hogy a költségvetés tárgyalásának időszakában egy 300 milliárd forintos, a költségvetést érintő elképzelést vázolnak föl, és se híre, se hamva annak, hogy mit akarnak ezzel kapcsolatosan csinálni és tenni.

Ez a törvény azért vérszegény tehát a véleményünk szerint, mert ehhez képest rettentően kevés szabályozási tárgykört tartalmaz, de nem is a tárgykörök száma a perdöntő, hanem a szabályozás mélysége. Vegyünk itt egyet, az önkormányzati szabályozás témakörét. Nemcsak az önkormányzati rendszer alakult át, hanem ennek a finanszírozása is átalakul az elkövetkezendő időszakban. Sokat hallottunk arról, hogy itt áttérnek a normatívalapú finanszírozásról a feladatalapú támogatásokra, de nem tudom, hogy van-e ember itt, ebben a teremben, aki látott egy olyan dokumentumot, egy olyan papírt, törvényjavaslatot vagy bármit, amiben a kormány átfogóan felvázolta volna, hogy mit ért ez alatt a finanszírozási rendszer alatt, hogyan fog ez működni, és melyek lesznek az átmeneti szabályok.

Ez a törvény egyébként nem tartalmazza ezeket a szabályokat, tehát nem lehet megtudni, innét-onnét találunk tükörcserepeket, ezekből próbálhatjuk összerakni, hogy milyen lesz ez a finanszírozási rendszer, de azt gondolom, hogy igazából még nem alakult ki senkinek a fejében, hogy mi is lesz itt, nem beszélve arról, hogy az átmeneti szabályok bonyolultsága is óriási, és ezek rögzítése is hiányos.

Ez a törvényjavaslat is azt írja le, hogy feladatalapú támogatással biztosítja majd a költségvetés a kötelezően ellátott, törvényben rögzített feladatait az önkormányzatoknak, amelyekről jól tudjuk, hogy egyre kevesebb, hiszen az önkormányzati törvény sok fontos, lényeges önkormányzati jellegű, az önkormányzatiságot kifejező feladatot elvitt. Tehát úgy tűnik, minthogyha a még maradó feladatokra az állam aztán garanciát vállal, és finanszírozni fogja, de nyilvánvaló, hogy nincs így. Elvárható saját bevételekről beszél, de ennek a mértékéről, kiszámítási módjáról, figyelembevételi körülményeiről nagyon keveset ír. Azt gondolom, hogy ez a kis, nyúlfarknyi szabályozás nem erősíti az önkormányzatoknál e tekintetben meglévő bizonytalanságot, azt továbbnöveli, nem tudják, hogy milyen lesz a gazdálkodásuk, milyen lesz az állami és az önkormányzati igazgatási feladatok szétválasztása, mi lesz az oktatásban.

Sajnos ez egy nagyon hosszú téma lenne, de hadd említsek meg a törvényből egy másik fontos részt, ez az innováció. Nem azért vált ez itt a vita egyik fő tárgyává, merthogy olyan sokat foglalkozik ez a törvény vele, hanem azért, mert a gazdaság teljesítőképességének növelése szempontjából úgy látom, hogy ezt mindenki fontosnak tartja, a növekedés egyik lehetséges motorjának, és jól tudjuk azt, jól látja ezt mindenki, hogy ezekkel kapcsolatosan komoly probléma van. Áltatják magukat a kormánypárti képviselők, hogy itt csak arról van szó, hogy a kormány nem rak az innovációs járulékhoz még támogatást, de rakhat - nyilvánvaló, hogy nem fog rakni -, baj van az innovációval, kevés az állami támogatás.

(15.00)

Itt inkább az a probléma, hogy nem látunk semmifajta olyan szabályozást, ami gazdasági növekedést hozna Magyarországon, amely munkahelyteremtést hozna Magyarországon, ami az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának valós, lényegi korrekcióját jelentené. Úgy érzem, hogy ez a vélemény tükröződött az innovációval kapcsolatos vitában. Ezt a törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció képviselői nem támogatják.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy egyensúlytalan vita folyik Magyarország gazdasági stabilitásáról, és minél többet mondják, minél többet szabályozzák ezt a kérdést, annál inkább nem teremtődik meg az ország stabilitása, különösen akkor, ha olyan csomagokkal állnak elő, mint tegnap a miniszterelnök által elővezetett 300 milliárdos csomag.

Úgy látom, hogy a vitában - noha ez a vita valóban egyoldalú, kizárólag az ellenzéki pártok szólnak hozzá - egyetértés van abban, hogy a stabilitás nem a törvényekben lakozik, hogy a stabilitás feltétele a valóságismeret, a realitásérzék, nem pedig a tündérmese, a tündérmesékben való hit, hogy a stabilitás alapja a bizalom, a hitelesség, és ezzel a kormány nem rendelkezik, hiszen nem jönnek a befektetők, nincs beruházás Magyarországon, nem teremtődnek munkahelyek, álmok maradtak az egymillió munkahelyről szóló beszédek, az adópolitika a gazdaság szereplői számára áttekinthetetlen, tele van bizonytalansággal, nem nő a fogyasztás, ami serkenthetné a gazdaságot, az exporttal is bajok vannak, s az európai uniós fejlesztések is lelassultak, helyenként leálltak.

(17.10)

Magyarország elszigetelődött Európában, elszigetelődött a világban, nincsen igazi politikai szövetségesünk, emberi támogatója a kormánynak, ami aztán gazdaságilag is visszavág. Európa bukdácsol, mondja a miniszterelnök tegnap, a kormány pedig sikeres. Nyilván ez nem igaz. Eközben az Európai Unió egy még szorosabb integráció felé robog, és jó esélye van, hogy ezt Magyarország lekési, hiszen a magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatosan csak úgy foglal állást, hogy kiadja a különböző bizottságoknak, hogy ezt vizsgálják meg, miközben nyilvánvaló, hogy Európa fejlettebb, erősebb demokratikus fele azon dolgozik, azon munkálkodik, hogy hogyan lehetne ezt az integrációt még szorosabbá tenni. Tehát nincs itt másról szó, mint arról, hogy Orbán Viktor tovább vívja a maga kis szabadságharcát, és toldozunk-foldozunk itt hétről hétre, napról napra különböző törvényeket, amelyek európai kritikáját vagy kritikáit az elmúlt hónapokban nem hallották meg, és pláne nem hallották meg az ellenzék figyelmeztetését, és most ennek isszuk a levét: módosítani kell a különböző törvényeket, de ezek a módosítások még mindig nem garantálják, nem biztosítják ezeknek az intézményeknek a teljesértékűségét.

A stabilitás hiányát nem csupán a gazdasági törvények előkészítése vagy előkészítetlensége okozza, hanem a különböző társadalmi alrendszerek átalakításával kapcsolatos számtalan bizonytalanság is, hiszen ki tudná pontosan felvázolni, megmondani, felmutatni azokat a dokumentumokat, amelyekben a kormány akár az egészségügy, akár az oktatás, akár az önkormányzati világ vagy a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát vázolná fel. És mindemellett vagy mindeközben megtörtént a demokratikus jogállam lebontása, helyette egy hatalomkoncentráció indult el az országban, amelynek a célja az, hogy egy párt egyeduralmát hosszú ideig biztosítsák, és nem átalkodnak akár a választójogi törvény olyan változtatására sem, amely kizárja a demokratikus intézményrendszer, a választások normális működését.

Azt gondolom, hogy tulajdonképpen valóban kevés jelentősége van ennek a törvénynek, noha a kormány ismét visszavonul, korrigál, mégis jelentős mértékben nem alakítja át, nem alakítja vissza a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos szabályokat. Nyilván sokkal helyesebb lett volna nem hozzányúlni, nem bántani ezt az intézményt, és noha valóban nincsenek a Költségvetési Tanácsnak hosszú történeti vagy jogtörténeti előzményei Magyarországon, de nyilván az sem lenne helyes, hogyha itt tárnokmesterekről meg kamarásokról beszélnénk egy-egy ilyen új jogintézménynél. Hitem szerint azért be lehet illeszteni a magyar gazdasági életbe, a politikai rendszerbe, hiszen egy fontos jogintézmény volt ez a tanács. Tehát én azzal nem értek egyet, hogy mivel történetileg, a régmúlt történelemben nincsenek előzményei, emiatt ez egy testidegen szervezet lett volna. Azt gondolom, helyesen döntöttünk abban az időben, hogy létrejött ez az intézmény, ugyanakkor most nem teszik meg azokat a lépéseket teljeskörűen, amelyek biztosítanák ennek a szervezetnek a teljes körű megerősítését, jogainak visszaállítását, ehelyett csak toldozgatás-foldozgatás van.

Csak egy példát mondok. Nemrégiben egy szabály úgy változott, hogy a Költségvetési Tanácsnak egy nap alatt kell mondania véleményt nagyon fajsúlyos, nagy terjedelmű törvényekről, gazdasági javaslatokról, ami nyilván lehetetlen, nyilván egy eszköze e tanács ellehetetlenítésének, és itt most ebben a törvényben nem ezt korrigálják, nem ezt szüntetik meg, hanem részletszabályokat hoznak, hogy ha egynapos határidőn belül kell a tanácsnak állást foglalni, akkor milyen úton-módon tehessék ezt meg a tanács tagjai. Itt az elektronikus kommunikáció igénybevételét teszik lehetővé. Azt gondolom, ez így elkeserítő, ez a szabályozás nem állítja helyre ennek a szervezetnek a független apparátusát, nem hozza helyzetbe, nem garantálja a teljes körű függetlenségét ennek a testületnek, nem teremti meg annak a függetlenségnek az intézményes feltételeit, nem helyezi hatályon kívül a tanács vétóra vonatkozó jogosítványát, ami nyilván egy politikai fegyver a mai kormányzó többség kezében.

Tehát ez a törvényjavaslat egy toldozgatás-foldozgatás, vergődés. Nyilvánvaló, hogy nem kerül helyére ezzel a Költségvetési Tanács mint jogintézmény. Ez a tanács akkor kerül a helyére, ha egy demokratikus, jogállami berendezkedés ismét visszaáll Magyarországon, ehhez pedig a demokratikus ellenzéki többségnek kell egy választást nyernie.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Hát arra való figyelemmel, hogy a törvénytervezet vitája tegnap késő éjszaka volt, alakulnak ilyen helyzetek, hogy Gaudi képviselőtársam sem tudhatja, hogy egyáltalán milyen ajánlásról folyik a vita. Nehéz követni ezeket az anyagokat, nem kapjuk kézhez. (Babák Mihály: Teljesen egyértelmű, nem is értem, miért.) Biztos vagyok abban is, hogy ha több idő lett volna, akkor alaposabban átgondolva több módosító javaslat születhetett volna a törvénnyel kapcsolatosan. Ebből ered az, hogy toldozgatjuk-foldozgatjuk ezeket a törvényeket. Itt Tukacs képviselő úr máris említett egyébként egy olyan kérdést, ami a költségvetést megalapozó törvények szabályozási tárgya lehetett volna a befolyó áfa átmeneti időszakára vonatkozó szabályokkal kapcsolatosan.

De magam az egyetlenegy módosító indítványhoz kívánok természetesen hozzászólni, amit Bóka István nyújtott be, a törvényjavaslat 13. §-ához, amely azt tartalmazza, hogy 60 milliárd forintot irányoz elő a mai költségvetésben szereplő, emlékezetem szerint 10 milliárddal szemben a kormány, vagy javasol előirányozni az EU-s önerővel kapcsolatosan. Azt gondolom, hogy ez helyes, noha semmifajta számítás - ilyet legalábbis nem ismerek - nem támasztja alá, hogy miért pont 60 milliárd kell, de egy biztos, hogy az európai uniós támogatások igénybevétele közös érdekünk, minél többet, minél jobb célra, minél gyorsabban lehessen, tudjunk felhasználni. Nyilvánvaló, hogy itt nem csupán az önerő biztosítása lenne fontos, hanem a pályázatok gyorsítása, az elbírálás gyorsítása, a gyors megvalósítás és elszámolás lehetővé tétele is.

Hogy kell-e 60 milliárd, azért sem vagyok teljesen biztos, mert időközben az önkormányzati feladatok jelentős mértékben szűkülnek, nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok fejlesztési lehetőségei szűkülnek, hiszen pár esztendővel ezelőtt például az önkormányzati világ egyik legsikeresebb fejlesztési területe az oktatás volt, ahol több mint 350 milliárd forint fejlesztés történt. (Babák Mihály: A felsőoktatásban?) Nyilván ilyen lehetőséggel most az önkormányzatok nem tudnak élni, hiszen ezek már nem képezik a feladataikat. Mindennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy fontos dolog, én most nem akarom érinteni a kérdésnek azt a részét, hogy a javaslat, amely mintegy 100 milliárdos áfabevétellel számol azzal, hogy 45-ről 75 napra növeli a visszatérítést az állami vagyonkezelési bevételből, durván 50 milliárdot, hogy hogyan áll ennek a viszonya a hiányhoz. Ezt most tegyük félre, lényeg az, hogy azt gondolom, az európai uniós fejlesztések serkentése fontos dolog.

Magam egyébként teljes mértékben egyetértek a Bóka István által előterjesztett javaslattal, mert ha jól olvasom, akkor az eredeti javaslat azt mondta, hogy a kötelező önkormányzati feladatok esetében az önerőalapból vissza nem térítendő támogatást lehetett kapni, a nem kötelező feladatokhoz pedig nem visszatérítendőt és visszatérítendőt. A Bóka István-féle javaslat egységesíti, tehát a kötelező és a nem kötelező feladatok esetében egyaránt lenne visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatási lehetőség.

Azért is felelős javaslatnak tartom ezt, mert Bóka István is egy polgármester, ha csupán azt nézné, hogy mi jó az önkormányzatoknak, akkor hagyta volna ezt a szabályozást, én ebben azért érzem azt, hogy ebben van egyfajta felelősség. Nyilván, ahogy az emberek között, családok között is jelentős a különbség a tekintetben, hogy rászorulnak-e, avagy nem szorulnak rá ingyenes segítségre, az önkormányzati világ is ennyire megosztott, vannak gazdag, vannak szegény önkormányzatok. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek zeneszó mellett tudják biztosítani az önerőt egy fejlesztéshez, és vannak, amelyek nem. Tehát ha ez az elosztási rendszer, bírálati rendszer helyesen, jól és igazságosan működik, akkor ez a szabályozás, azt gondolom, helyes.

Még azt is hozzátenném, hogy ebben a passzusban, az eredeti javaslatban szerepel például egy olyan kitétel is, hogy az európai uniós derogációs kötelezettségünk határidőben történő teljesítése érdekében az egészségesivóvíz-beruházások esetében ígérvény adható, ami ugyancsak helyes dolog, és gyorsítja egyébként az ezen a területen eléggé erős lemaradásunkat. Több millió embert érint, derogációs kötelezettség, egészséges ivóvíz biztosítását jelenti. Egy szó mint száz, azt gondolom, Bóka István javaslata támogatható, és egy felelős, igazságosabb rendszert biztosít ezen a területen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. A vitából úgy tűnhet, hogy a parlamentben csupán két álláspont létezik ezzel kapcsolatosan. Szeretném elmondani, hogy nem így van. A Demokratikus Koalíció képviselői ezt a kormányjavaslatot nem helyeslik. Azt gondoljuk, hogy az sem helyes, amit a Jobbik javasolt, hogy iskolaőr foglalkoztatására kerüljön sor. Próbálok pár érvet felhozni ezzel kapcsolatosan.

Nyilvánvalóan van egy alapvető emberi jogi megközelítésbeli probléma ezzel, hogy rendőrnek adunk feladatot potenciálisan olyan fiatalok esetében is, akik az utcán tartózkodnak, de igazából semmifajta bűnt nem követtek el. A rendőr igazoltathatja, ellenőrizheti, hogy az adott időszakban neki nem iskolában kellene-e tartózkodni. Noha semmi olyan cselekményt - látszólag nyilván - nem követ el, amiről erre lehetne következtetni.

Az iskola, a szülő és a diák sajátos viszonya talán az erős alapja az oktatásnak, amely ha jól működik, akkor egy iskolarendszer vagy egy iskola ezeket a problémákat kellően tudja kezelni, a szülői felügyelet, a szülők joga alapvetően az, hogy törődjenek a gyerekükkel, hogy iskolába járjanak, iskoláztassák ezeket a gyerekeket. Azt gondolom, hogy a rendőr vagy bármilyen más hatósági személy bevonása ebbe a rendszerbe inkább fellazítja, mintsem erősítené ezeket a folyamatokat.

Sajnos nem most tapasztalhatjuk, hogy a kormány különböző társadalmi problémákat rendőri kérdésként kezel, és úgy gondolja, hogy rendőri beavatkozásokkal ezeket meg lehet oldani. (Sic!) Azokat sem tudták megoldani, amire egyébként erős fogadalmat tettek, hiszen a kormány megalakulása után a belügyminiszter azt ígérte itt, hogy két héten belül rend lesz az országban, ehhez képest a bűncselekmények száma egyébként jelentős mértékben növekszik.

Ennek a kérdésnek az egyik alapproblémája és gyökere az, hogy milyen az iskolarendszer. Ha jó az iskola, ha a szülő meg van arról győződve, hogy a gyerekének a taníttatása jó kezekben van, fontos, hogy a gyerek odajárjon, hogy a gyerek is örömét leli ebben az oktatási rendszerben, kreatív, közösséget teremtő az iskola, azt gondolom, hogy akkor ezek a problémák kevésbé merülnek fel. (Dr. Kontrát Károly: Ez a részletes vita!)

Azt gondolom, hogy a rendőrségnek most is feladata, és van lehetősége, ha az utcán egy olyan fiatalkorút lát, akiről a körülmények alapján azt feltételezi, hogy bűncselekmény áldozata lehet, hogy veszélyeztetett, hogy éppen bűncselekményt követ el vagy követhet el, akkor a mai szabályok alapján is megvan a lehetősége, hogy fellépjen ellene, és a gyerek és a társadalom érdekében különböző intézkedéseket tegyen. Ezt külön azzal megerősíteni, hogy ilyen hatásköröket adjon címzetten a rendőröknek, és ezzel bevonják az iskolarendszer szereplői közék, azt gondolom, azt gondoljuk, hogy ez egy helytelen irány. Holnapután, nyilvánvaló, hogy felmerülhet az, hogy azt is kell a rendőrnek ellenőrizni, hogy az utcán sétáló ember, akinek a keze be van kötve, vajon nem táppénzcsaló-e.

(18.20)

Ha valaki, egy pár megy az utcán, vajon egyéb más erkölcsi normát betartva sétálnak-e kéz a kézben - ez egy helytelen irány, hogy mindent rendőri ügyként kívánnak kezelni. Az oktatás sokkal lágyabb, sokkal emberibb, humánusabb kezelést igényel. Sajnos, az az oktatási rendszer, amely a köznevelési törvényben helyet kapott, amikor leszállították a tankötelezettséget 16 évre, nem ebbe az irányba mutat. Ezt a kérdést nem a Belügyminisztériumnak, nem a Belügyminisztérium államtitkárának kellene itt a parlamentben képviselni, hanem az oktatás kormányzati irányítóinak, mert ez inkább egy oktatási és társadalmi kérdés, mintsem rendőri.

Ezt a javaslatot és a módosítókat sem támogatja a Demokratikus Koalíció.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Nem tudom, a kormány a javaslatának az előterjesztését megelőzően szülői szervezetekkel, pedagógusszervezetekkel milyen konzultációkat folytatott. Gyanítom, hogy igazából nem tettek ilyeneket, és az is meggyőződésem, hogy a Jobbik-frakció sem végzett ilyen munkát, hiszen következetesen arról beszélnek, hogy a gyerek az utcán bűncselekmény elkövetője lenne, holott ez a javaslat arról szól, hogy a rendőr vagy valaki más ellenőrizhesse az utcán tartózkodó gyereket. Ez nyilván sokkal távolabb visz. A rendőröknek nyilvánvalóan most is van lehetőségük arra, hogy ha olyat tapasztalnak, amiből arra következtetnek, hogy fiatalkorú bűncselekményt követett el vagy potenciálisan követhet el vagy áldozat lehet, veszélyeztetve van, akkor intézkedéseket tehet.

De még mindemellett is azt mondom, hogy különböző gyermek- és ifjúságvédelmi szervezetek, szociális szervezetek, a társadalom, a család, az iskola, oly sok mindenkinek van ebben feladata, hogy felsorolni is nehéz lenne. Érdemes lenne azzal foglalkozni, hogy ezek a különböző szervezetek, a szervezeti, személyi és társadalmi felelősség hogyan találja meg egymást, és hogyan lehet érvényesíteni a gyerekek érdekében ezt a felelősséget. Egyből a rendőrséghez, rendészeti eszközökhöz nyúlni, úgy vélem én, hogy ez egy helytelen dolog. Az elmúlt időszakban sajnos nagyon sok hasonló reflexe volt a kormánynak. Ez egy helytelen rendészeti szemlélet, és egy normális társadalomban ezeket a kérdéseket nem így lehet és nem is így kell kezelni.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. (Babák Mihály: Ülj le!) Az elmúlt percekben Józsa István képviselő úr elmondta, hogy mi mindent és ki mindenkit sújt ez az adó. Én most nem erről szeretnék beszélni, hiszen a tranzakciós illetékről szóló jogszabály jelentős mértékben érinti a Magyar Nemzeti Bankot, és a zárószavazás előtti módosítások is több pontban korrigálják ezeket a szabályokat.

Nos, tisztelt Ház, a Demokratikus Koalíciónak az a véleménye, hogy ezek a szabályok megszegik az alkotmányos rendet, és sértik az Európai Unió elemi normáit is. Pár héttel ezelőtt, amikor a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt itt elfogadták, akkor azzal büszkélkedtek, hogy megnyitották az utat Varga Mihály tárgyalásai előtt az IMF-fel, most pedig egy tranzakciós illetéknek nevezett adóval kívánják sújtani a Magyar Nemzeti Bankot, mintha nem lennének tisztában azzal, hogy ezzel tulajdonképpen adót vetnek ki a jegybank nyereségére, és azt az állami költségvetésnek a következő esztendőben vissza kell pótolni.

Mintha nem tudnák, hogy ez a törvény és ez a szabályozás azt jelenti, hogy a jegybank hitelezi a költségvetést az elkövetkezendő időszakban, amely egyébként a hazai és az európai uniós normák szerint szigorúan tilos. A kormány az elmúlt két esztendőben azzal büszkélkedik, hogy csökkenti az államadósságot, és ez a fő gazdaságpolitikai célja. Igaz, hogy a választási kampányt követően önök növelni kívánták az államadósságot, újabb költekezésbe akartak belemenni; miután az Európai Unió ezt megtiltotta, önök arra vették az irányt, hogy az államadósság csökkentése a fő csapás, és az elmúlt hónapokban is sorra azzal büszkélkedtek, hogy 3 százalék alatt tartják a hiányt.

Ezek fontos célkitűzések. Jelentős célkitűzések. Azt gondolom, ezzel valamennyien egyetértünk, azzal viszont már nem, hogy ezek a döntések, amelyek a Magyar Nemzeti Bankkal függnek össze és egy másik törvényben az áfa-visszatérítés idejének a meghosszabbítása tulajdonképpen azt jelenti, hogy az államháztartást a Magyar Nemzeti Bankkal és a kisvállalkozásokkal, a kkv-kkal kívánják finanszírozni. Ez nem más, mint az államadósság növelése.

Ezek a szabályozások azt a látszatot keltik, mintha valami más illetékről, adóról, technikáról lenne szó, de nincs másról szó, mint trükközésről, az államadósság növeléséről. A Demokratikus Koalíció ezt a szabályozást nem támogatja. (Taps a függetlenek és az MSZP soraiban. - Babák Mihály: Ülj le!)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök Úr! Köszönöm szépen. Hiába a néhány zárószavazás előtti módosítás, ez a törvény továbbra is tele van társadalmi csapdákkal. A szándékkal - egységesítés és egyszerűsítés - egyet is értenénk, de ilyen módon, ahogy önök ezt előterjesztették, sajnos nem elfogadható ez a törvény.

Először is indokolatlanul erős jogosítványokat biztosítanak a rendőrség mellett a különböző szervezeteknek; jogvédő szervezetek is felhívták ennek a veszélyére az önök figyelmét. Sajnálatos, hogy a teljes köztisztviselői karra kiterjesztik a megbízhatósági vizsgálatokat; ez nem más, mint a politikai nyomásgyakorlás, a befolyás és a félelemkeltés eszköze. Ezzel a szervezeteket nem tudják megvédeni a korrupciótól, ugyanakkor önök sorozatosan elengedik a fülük mellett például a Közgéppel kapcsolatos jelzéseket.

(13.10)

Miközben az önkormányzatokat leépítik, feladataikat, intézményeiket államosítják, forrásaikat elvonják, feladatokat és felelősségeket kívánnak az önkormányzatokra bízni. Az önkormányzati rendőrség, rendészet programját nem gondolták át, nem egyeztették. Azt gondoljuk, hogy ez ilyen formában semmiképpen sem vezethető be. Eddig az iskolabusz vitte el a gyerekeket az iskolába, úgy tűnik, önök azt szeretnék, hogy ezután a rendőr vigye. A rendszerváltás előtt a közmunkakerülőket üldözték a rendőrök, most pedig a gyerekeket fogják. Ez helytelen. Ez az iskola, a szülő és a diákok feladata, a gyermekvédelem, a szociálpolitika, a nevelési tanácsadó teendője, nem a rendőröké. Önök általában a szegényeket szorítják meg, rendészeti eszközökkel kívánják ezt az országot irányítani. Ez helytelen.

A Demokratikus Koalíció ezt a törvényjavaslatot nem tudja támogatni. (Taps a függetlenek soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Épp hogy elfogadta a fideszes többség a 2013-as költségvetés fő számait, és máris a 2012-es költségvetést módosítják. Látszik, hogy milyen szilárd alapokon nyugszik a következő évi költségvetés.

A 2012-es költségvetési törvényt három fontos pontban módosította ez a törvény. A visszafizetési határidő módosításával mintegy 100 milliárd forint áfa-többletbevétellel számolnak, vagyoneladásból 47 milliárddal, és ezen kívül plusz 50 milliárd forintot szánt az eredeti javaslat az önkormányzatok EU-s önerejének bővítésére. Az áfa- és a vagyonbevételek nyilván fiktívek, nyilván a hiánycél kijátszását jelzik, és ezzel a döntéssel a kormány az eladósodás útjára lép ismételten.

De nézzük meg a zárószavazás előtti módosító indítvány tartalmát, ennek a bizonyos 50 milliárd forintos EU Önerő Alapnak a növelését. Cséfalvay Zoltán július 2-án, az általános vita során azt mondta, hogy ezt a közszféra, elsősorban a helyi önkormányzatok uniós támogatásához szükséges önerő-finanszírozás érdekében emeli meg a kormány, célja a párhuzamos finanszírozás és az egymást átfedő gyakorlatnak az elkerülése, és mintegy 300-400 milliárdos EU-fejlesztést mozgatnak meg.

(14.00)

Ugyanezen a napon, tisztelt képviselőtársaim - ugyanezen a napon! - a kormány elfogadott egy rendeletet, amelynek értelmében létrehozta a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságot, amelyben a miniszterelnök, két miniszter és egy államtitkár gyakorlatilag teljhatalmat kapott az összes EU-s fejlesztés felett. A kormánytól hatásköröket csoportosították át ehhez a testülethez, gyakorlatilag bármit eldönthetnek, és az egyedi kormánydöntéseket is ez a testület fogja ezek után szentesíteni. De mindez még nem volt elég, gyakorlatilag a Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács is áldozatul esett, megszüntették, és az európai uniós, illetőleg a hazai innovációs pénzekről is ez a bizottság fog dönteni. Ugyanazon a napon az egyik kéz ezt csinálta, a másik kéz meg azt csinálta. Ez is mutatja, hogy a kormány koncepciótlan, a kormány gyakorlatilag tehetetlen, rossz gazdaságpolitikát folytat.

Ez a javaslat, amely zárószavazás előtti módosítást tartalmaz, nem jelent mást, mint hogy egy gigászi centralizációt hajt végre a kormány. Ez a törvényjavaslat, illetőleg ez a zárószavazás előtti módosítás is ezt szolgálja, éppen ezért a Demokratikus Koalíció nem támogatja ezt a törvényt. (Taps a függetlenek soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ez a kis közjáték mutatja, hogy a magyar parlamentben milyen a törvényalkotás színvonala (Zaj a kormánypártok soraiban.), és mutatja azt, hogy a köznevelési törvény körül micsoda fejetlenség van.

Hoffmann Rózsa államtitkár asszony azt mondja, hogy újra az elején kezdjük a vitát. No de államtitkár asszony, ha a Magyar Polgármester Online-t megnézi, akkor a legutóbbi száma részletesen tudósít arról, hogy ön és Pokorni Zoltán között milyen álláspontbéli különbségek vannak a törvénnyel kapcsolatban.

A 9. ponthoz szeretnék hozzászólni...

ELNÖK: Képviselő úr, azt szeretném öntől kérni, az ajánlási pontokról szíveskedjék tájékoztatást adni.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Ahhoz szeretnék hozzászólni, tisztelt elnök úr. De aki ezek után ebben a parlamentben tudja, hogy miről tárgyalunk, az előtt én megemelem a kalapomat, ugyanis a honlapon továbbra is így szerepel ez a 9. pont, ami egyébként a hozzászólásom egyik alapját képezhette volna.

Hihetetlenül nagy a bizonytalanság az önkormányzatoknál ezzel a törvénnyel kapcsolatosan, államtitkár asszony. Azt teszik az önkormányzatok, hogy kimentik a vagyont. Néhány önkormányzat abban véli felfedezni az iskola és az oktatás jövőjét, hogy átadja, átjátssza az egyházaknak az iskolát. Félnek az államosítástól, nem tudják, mi lesz. Ezek tények, ezekkel szembe kellene nézni. Ez a törvény ezen nem javít, mert magunk sem tudjuk, hogy a 9. pont akkor most él vagy nem él, vitathatjuk vagy nem vitathatjuk, a honlapon nincs fent, az elnök úr közben az ön egy levelét mutatja be.

De mi a helyzet az önkormányzatokkal kapcsolatosan? Mindenképpen dönteniük kell, a határidőtől függetlenül, hogy működtetik-e az iskoláikat, avagy sem. No de miből? Hogyan? Milyen információk állnak az önkormányzatok rendelkezésére, hogy döntsenek ebben? És főképpen milyen források fognak majd rendelkezésre állni? Hiszen a költségvetési törvény elfogadásakor jól láthattuk, hogy jelentős mértékben, mintegy 40 százalékkal csökken az önkormányzatok forrása, nem jelöl meg semmifajta előirányzatot azon önkormányzatok számára, amelyek az iskoláikat továbbra is üzemeltetni, fenntartani akarják. Ezek súlyos gondok, súlyos problémák.

Mi nem az elején kezdenénk itt a vitát. Arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy óriási a baj. Itt három képviselő előterjesztett egy törvényjavaslatot, ön, államtitkár asszony, a zárószavazás előtti módosítóival rengeteg dolgot változtatott. A három képviselő egy szót sem szól ebben a teremben, hogy mi a véleménye erről, az önkormányzatok feje fő, a parlamenti képviselők pedig tanácstalanok, hogy hogyan lehet bölcs döntést hozni.

Nem lehet jó döntést hozni, önök összezavarták, összekutyulták a köznevelési törvényt és a magyar közoktatást! (Taps a függetlenek és az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Oly sok figyelmeztetést kaptak az ellenzéki képviselők, hogy miről beszélhetnek és miről nem beszélhetnek, higgadt embereket higgadtságra szólítanak itt fel sorozatban, de azt gondolom, mindettől függetlenül nekünk, parlamenti képviselőknek is el kell mondani mindazt a véleményt, ami ezzel a törvénnyel kapcsolatosan kialakult bennünk, annál is inkább, mert ez nem egy elszigetelt álláspont, nem egy elszigetelt vélemény, s nemcsak a magyar bírói karon belül, de tekintélyes nemzetközi intézmények részéről is súlyos kritikák érték, érik a magyar igazságszolgáltatási és alkotmányos rendszert.

Schiffer András képviselő úr azt mondta az egyik hozzászólásában, hogy a kormány alkalmatlan az ország vezetésére. Nos, azt gondolom, hogy az alaptörvény második módosításának nevezett, ténylegesen az átmeneti rendelkezések módosításának a tárgyalása, illetőleg a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos törvény tárgyalása fényes bizonyítékkal szolgál arra, hogy miért is alkalmatlan ez a kormány az ország vezetésére. Azért, mert alkotmányellenes kormányzás folyik ebben az országban.

Az elmúlt héten vagy két hétben bizonyára önök is figyelemmel kísérték, hogy Németország alkotmánybírósága Karlsruhéban ülésezett, és egy nagyon fontos, kiélezett kérdésben foglalt állást, amire azt gondolom, hogy nemcsak a német politikai közvélemény, de a széles értelemben vett európai politikai közvélemény is nagy figyelmet fordított, hiszen Németország nemzetközi kötelezettségvállalását és a szövetségi költségvetést súlyosan érintő kérdésben foglalt állást a német alkotmánybíróság, egyébként az az alkotmánybíróság, amelyre 1989-ben még példaképül hivatkoztak Magyarországon akkor, amikor a magyar Alkotmánybíróság szabályait meghozták. Nos, Németországban a karlsruhei alkotmánybíróság dönthetett egy ilyen kiélezett helyzetben. A magyar Alkotmánybíróság súlyos kérdésekben nem foglalhat állást. Az Orbán-kormány ugyanis olyan szabályokat hoz, amelyekben kizárja, hogy az Alkotmánybíróság döntsön, korlátozza az Alkotmánybíróság hatáskörét. De itt most ez az eset egyébként azt mutatja, más módszereik is vannak arra, hogy kikerüljék az alkotmányosságot ebben az országban.

Itt tulajdonképpen arról beszéltek hosszasan, különösen a kétperces hozzászólásokban, hogy az Alkotmánybíróság milyen döntést hozott. Azt gondolom, hogy ez jól ismert. Egyértelmű, hogy az Alkotmánybíróság is rámutatott arra, hogy ezek a rendelkezések sértik a bírák elmozdíthatatlanságának már a XIX. században kimondott alkotmányos alapelvét, és arra is rámutatott, hogy alkotmányosan nem lehet egyik napról a másikra felkészülni arra, hogy ilyen jelentős mértékben csökkentsék a bírói nyugdíjba vonulás időpontját, erre hosszabb felkészülési idő kell. A jogászi szakma és az ellenzéki hozzászólások is rámutattak arra, hogy ez a szabályozás nemcsak ebből a szempontból érdekes, hanem a jogkereső állampolgárok szempontjából is súlyosan hátrányos, hiszen az ügyek tömeges átvétele miatt a perek elhúzódhatnak, noha önök éppen az igazságszolgáltatás gyorsításáról beszélnek.

Az igazságszolgáltatás pártatlanságát sérti, hogy a bírák és különösen a bírósági vezetők körében végrehajtanak egy erőltetett őrségváltást, az új bírák és különösen a bírósági vezetők kinevezésében az Orbán közeli igazságszolgáltatási legfelső vezető széles hatáskörhöz jutott, és ezzel a hatáskörrel egyébként lendületesen él. A személyi összetételében már jelentősen fideszesített Alkotmánybíróság mindennek ellenére nem tehetett mást, mint hogy megsemmisítette a korábbi törvényt, bár annyiban a kormány kedvében járt, hogy a megsemmisítéssel megvárta 2012. július 1-jét, hiszen addigra már számos, a 62 éves korhatárt elért bíró kényszernyugdíjazása megtörtént.

(11.40)

Nyilván ez nehezítette volna az alkotmányos helyzet helyreállítását, ha netán a kormányzó többség erre törekedne, de erre önök nem törekszenek, sem a fideszes kormány, sem pedig a fideszes OBH-elnök, sem pedig a fideszes köztársasági elnök. Súlyos helyzet alakult ki. Itt Répássy államtitkár úr szakmaiságról beszél, ugyanakkor hihetetlen kaotikus helyzet és bizonytalanság alakult ki e kérdés kapcsán, ami ugyancsak sérti itt a jogbiztonság elvét. Itt a hozzászólások körében valóban elhangzott, hogy az egyik alapvető kérdés az, hogy nem adtak magyarázatot arra az alapkérdésre, hogy mi indokolja a 70 éves korhatár leszállítását. Ebből kellene kiindulni, de erre nemcsak nem akarnak választ adni, de úgy érzem, úgy gondolom, nem is lehet választ adni, hiszen semmifajta olyan érdek nem lelhető fel. Arról nem is beszélek, hogy azért meglehetősen szelektív a hivatkozás és az emlékezet. Az államtitkár úr a Bírói Egyesület levelére hivatkozik, de nem hivatkozik azoknak a tekintélyes bíráknak a véleményére, akik ebben a kérdésben már megszólaltak. Ezt ön figyelmen kívül hagyja, és még itt az ellenzéki padsorokban ülő képviselőket figyelmezteti arra, hogy ne befolyásoljuk a bíróság működését, ne kérdőjelezzük meg a függetlenségét, és nehogy azt gondoljuk, hogy mi itt majd az ügyek szignálásában valamiképpen közreműködünk, miközben önök terjesztették elő például a semmisségi törvényt, ami gyakorlatilag mindezen elvek arculcsapását jelenti.

Az államtitkár úr azt is mondta, hogy az Alkotmánybíróság döntése mindenkire kötelező. Horváth Zsolt képviselő úr az imént azt fűzte hozzá, hogy még a kormányra is kötelező. Ez csupán azért érdekes, mert azt követően talán perceken, órákon belül, hogy az Alkotmánybíróság döntése megszületett, Orbán Viktor miniszterelnök úr máris azt mondta, hogy a rendszer marad, vagyis nem állítják helyre az alkotmányos helyzetet és állapotot. Ezek szerint a kormányra és önökre mégsem vonatkozik az Alkotmánybíróság döntése, a kormány nemhogy betartaná ezeket a döntéseket, hanem az alkotmányt szabja a kormány politikai szándékához. Azt gondolom, ez az egyik súlyos helyzet ezzel az üggyel kapcsolatosan, ami miatt nem beszélhetünk alkotmányos kormányzásról ebben az országban, hiszen lassan ismét nem lehet követni az alkotmány, az alaptörvény módosítását, úgy, ahogyan a 2010-es választást követően önök rövid másfél esztendő alatt több mint tízszer módosították az alkotmányt. Most elkezdődött az alaptörvény módosítgatása, még a számozás is hibásan jelenik meg a parlament asztalán. Önök nyilván minden olyat meg fognak tenni, ami az önök szándékainak a végrehajtását jelenti, az önök hatalmának a megőrzését jelenti. Ennek vagyunk itt és most a tanúi akkor, amikor az alkotmányos szabályokat is módosítják, annak érdekében, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen akár az Alkotmánybíróság, akár más részéről az újabb intézkedés és az újabb rendelkezés, hiszen most már az Alkotmánybíróság nem bírálhatja felül ezeket a kérdéseket.

Azzal, hogy önök most 70 évről nem 62-re, hanem 65 évre csökkentik a bírák nyugdíjkorhatárát, ugyan mi változott? Mettől jobb ez, hogy most 3 évvel később mehetnek nyugdíjba? Ez továbbra sem ad arra az alapvető kérdésre választ, hogy mi az önök intézkedésének a célja. Persze, azért tudjuk, hogy mi ennek az intézkedésnek a célja. Ahogy minden egyes hatalmi ágat maguk alá gyűrtek, a bírói hatalmi ág meggyengítése, megfélemlítése, maguk alá gyűrése ugyanolyan célja önöknek, mint azt az összes többi más hatalmi ág esetében már megtették.

Néztem Répássy államtitkár úr expozéját - eléggé nyúlfarknyi volt -, abban hangsúlyosan hivatkozott arra, hogy ez egy nyugdíjazási ügy, ez egy bagatell ügy, természetesen azért van erre szükség, mert hát a nyugdíjkorhatár... De tényleg már-már nevetséges, hogy miközben a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az OBH elnöke esetében, az akadémiai területen, a felsőoktatásban más a nyugdíjkorhatár, továbbra is 70 év, önök most erre a szinkronitásra hivatkoznak, a szinkronitás megteremtésére hivatkoznak. Ez nyilvánvalóan nem állja meg a helyét. Orbán Viktor is igyekezett úgy beállítani ezt a kérdést, minthogyha csupán egy ilyen technikai problémáról lenne szó, és itt a vitában is igyekeztek önök ezt így beállítani. Nyilván ennél sokkal, de sokkal súlyosabb kérdésről van szó, és jó lenne egyébként, ha az ország közvéleménye is értené, hogy ez egy súlyos ügy, nem néhány bíró egyéni életpályájáról, egzisztenciájáról van szó, hanem sokkal súlyosabb kérdésről, az egész jogállamiságot alapjaiban érintő bírói függetlenségről, az igazságszolgáltatás függetlenségéről.

Milyen megoldást kellett és lehetett volna választani? Nyilván az lett volna a leghelyesebb, ha elő sem állnak ezzel a kérdéssel, ezzel az ötlettel, nemcsak azért, mert jó másfél évszázados hagyományos, stabil szabály volt a magyar igazságszolgáltatásban a bírák 70 éves nyugdíjkorhatára, hanem azért, mert instabilitást eredményez ez a magyar jogrendszerben és a jogállamiságban. De ha már megtörtént, az Alkotmánybíróság döntése után, azt gondolom, hogy egyetlenegy tisztességes lehetőség lett volna, ha önök tiszteletben tartják, ha önök elfogadják az Alkotmánybíróság döntését, és úgy járnak el, ahogy a Demokratikus Koalíció egyébként benyújtott egy törvénymódosítást, amelyet persze önök, tudjuk jól, soha nem tűznek napirendre, amelyben viszont mi azt javasoltuk, hogy a jogellenes állapot megszüntetése érdekében, ha a bíró szolgálati viszonyát az országos bírói hivatal elnökének előterjesztésére a köztársasági elnök a 2012. év június 30-i hatállyal felmentéssel megszüntette, az alaptörvény-ellenes állapot megszüntetése érdekében haladéktalanul állítsák azt helyre, és minősüljön az folyamatosnak. Nyilván ez lett volna az egyetlenegy tisztességes és elfogadható megoldás, és arra való tekintettel - ezt némi szarkazmussal mondom -, hogy államtitkár úr azt mondta, önök nyitottak a módosító indítványra, tehát ismételten kísérletet teszünk arra, hogy ezt módosító indítványként is beterjesszük, foglaljon állást, döntsön a Ház ebben a kérdésben, váljék el világosan, hogy ki milyen álláspontot képvisel ebben a kérdésben.

Arra való tekintettel, hogy ez nem egy elszigetelt jelenség, az elmúlt két esztendőben súlyos küzdelmeket folytattunk önökkel szemben a Magyar Köztársaság védelme érdekében, a jogállamiság védelme érdekében, a demokrácia védelme érdekében, önök pedig a kétharmados többségükkel folyamatosan visszaéltek. Nos, azt gondolom, erre egyetlenegy válaszlehetőség és megoldási lehetőség kínálkozik: ha széles körű összefogás eredményeképpen 2014-ben az önök kormányát leváltjuk (Derültség, zaj a kormánypártok soraiban.), és helyreállítjuk a köztársaságot, a jogállamiságot, a demokratikus jogrendet; ha Magyarország visszatér arra az útra, amelyre 1989-ben a rendszerváltás során lépett.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön jól olvasta az önéletrajzomat. És nyilván azért szerepel ott, mert ezt én az elmúlt húsz évben sem titkoltam. Nyilván az ember vállalja a múltját, és tud viszonyulni ezekhez a kérdésekhez.

De ha már ön ebben a vitában ezt hozta elő, akkor nyilván azt is tudja, hogy például az önök kormányában is jó pár olyan kormánytag ül, aki valaha ennek a korábbi kormánypártnak, az MSZMP-nek volt a tagja. (Dr. Lamperth Mónika: Bizony!)

Én örülök, és büszke vagyok arra, hogy például akkor, amikor az Országos Bírói Egyesülettel kapcsolatos kérdésekre ön hivatkozott, akkor ezt az érvet, amire Lamperth Mónika rámutatott az Országos Bírói Egyesület elnöke tekintetében, én nem hoztam elő, mert azt gondolom, hogy annak nem volt itt a helye, és helytelen lett volna. Hogy ön ezt így aposztrofálja és így hozta elő, természetesen ez mutatja azt a színvonalat, amivel önök ezt az országot irányítják. Lelke rajta, nem meglepő, menjenek tovább ezen az úton! Ez a tartalmi kérdéseket nem kisebbíti, Magyarországon súlyos a helyzet e tekintetben. Ha elfogadhatatlan a részemről, akkor fogadja el Bárándy Gergőtől, fogadja el Schiffer Andrástól, fogadja el a Velencei Bizottságtól, fogadja el az Európai Bizottságtól, fogadja el azoktól, akik hangsúlyosan figyelmeztetik önöket, hogy rossz úton járnak.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ritka pillanatot él a magyar parlament, hiszen az elmúlt két évben az alaptörvény és több más sarkalatos törvény megalkotásával kialakította az alkotmányos rend, a politikai rendszer kereteit. Nemrégiben a büntető törvénykönyvvel egy másik nagyon fontos jogterületet szabályozott, most pedig a magánjogi jogviszonyoknak egy kódexszerű alapos szabályozására kerül sor.

Ritka ez az alkalom, hiszen ez a kódex is, ez a törvény is egy 50 éves törvényt vált fel, a jelenleg is hatályos polgári törvénykönyvet, amelynek az előkészítésében Eörsi Gyula és Világhy Miklós professzorok vettek részt, nagynevű tudósok, akik az államszocializmus elszántan piacellenes viszonyai és feltételei mellett mégis egy olyan polgári törvénykönyvet tudtak megalkotni, amely a rendszerváltást követő húsz évben is szolgálta a magyar polgári élet szabályozását. Azt gondolom, hogy elismeréssel kell visszatekintenünk erre a törvényre és mindazokra, akik ezt megalkották és alkalmazták.

Az új Ptk. kialakítása, megalkotása, kidolgozása 1998-ban, több mint tíz éve merült fel a Horn-kormány alatt. Vékás professzor úr vezetésével - jól tudjuk - elindult a munka. Szükségességét nagyon sok körülmény indokolta, ezek közül én legfontosabbnak tartom azt, hogy a rendszerváltást követően nagyobb hangsúlyt és védelmet kaptak a személyhez fűződő jogok, erőteljesebb szankciórendszer kapcsolódott ehhez. Másrészt a különböző, emberek közötti viszonyok főleg a családjog területén jelentősen változtak, egyre inkább elterjedt például az élettársi kapcsolat. Átalakultak a cselekvőképességgel kapcsolatos felfogások, amelyek indokolták azt, hogy ehhez a nagyon lényeges és fontos kérdéshez hozzányúljunk. Arról nem beszélve, hogy átalakultak a gazdasági viszonyok, hiszen a piacgazdasági körülmények már egészen más szabályozást igényelnek, és nem utolsósorban az európai uniós tagságunk is szükségessé tette az új törvénykönyv megalkotását, arról nem beszélve, hogy a korábbi széttagolt szabályozás már-már a jogbiztonságot is veszélyeztette.

Ez a munka gyakorlatilag 2006-ban befejeződött. Ismerjük, hogy időközben a parlament elfogadott egy polgári törvénykönyvet, amit a fideszes többség, parlamenti többség hatályon kívül helyezett. Abban az időben a gondnoksággal és az élettársi kapcsolatokkal összefüggésben fogalmazták meg a legfőbb észrevételeiket és kritikáikat, és az akkor kinyilvánított, megítélésem szerint konzervatív álláspontot próbálták elfogadtatni a parlamentben. Érdekes, hogy ezek a gondolatok egyébként visszaköszönnek most is.

Azt gondolom, hogy kár volt ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezése is, hiszen nagy a hasonlóság a mostani előterjesztés és az akkori elfogadott törvénykönyv között. Ez a nyolc könyv, amelyből ez a polgári törvénykönyv áll, nemcsak terjedelmi nagysága miatt érdemel figyelmet, de amiatt is, mert kétségtelenül a kodifikáció a legmagasabb szintű jogalkotási munka, jogalkotói munka, egyfajta intellektuális összegezése a polgári jogterületnek, és biztos vagyok benne, hogy az egyik legszínvonalasabb törvényeként fogják emlegetni ennek a ciklusnak a polgári törvénykönyvet. Tényleg csak elismeréssel lehet Vékás professzor úr irányában nyilatkozni, illetőleg a kodifikációs bizottságban részt vevő társai előtt is csak a kalapunkat emelhetjük meg.

(12.40)

A bevezető rendelkezések meghatározzák a törvény célját és az alapelemeit, ezekről szeretnék elsőként szólni. Az egyik legfontosabb értelmezési alapelv, hogy a kódex az alaptörvénnyel, alkotmánnyal kapcsolatos szabályokat rendezi. Addig, amíg a 2009-ben elfogadott polgári törvénykönyv, amelyet hatályon kívül helyeztek, úgy rendelkezett, hogy a törvényt a Magyar Köztársaság társadalmi és gazdasági rendjével összhangban, az alkotmányos követelményeknek eleget téve kell értelmezni, addig a jelenlegi törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy e törvény rendelkezéseit Magyarország alkotmányos rendjével összhangban kell értelmezni.

Azt gondolom, hogy nem csupán az ország elnevezésében, a köztársasághoz való viszonyban következett be változás - Magyar Köztársaság és Magyarország szerepel a két megfogalmazásban -, de abban is, hogy 2009-ben még az alkotmányos követelményeknek kellett eleget tenni az értelmezés során, addig ma az alkotmányos rendjével összhangban kell alkalmazni. Meggyőződésem, hogy ebben a megfogalmazásban is tükröződik ennek a ciklusnak egyfajta rendpárti szemlélete.

Az indokolás szerint Magyarország négy évtized diktatúrája és zsákutcába torkolló gazdasági, társadalmi tévútja után 1990-ben a magántulajdon és a szabad vállalkozás talajára épülő piacgazdaság társadalmi rendjét vezette be, és ezt a társadalomfejlődési irányt erősíti meg az alaptörvény is - szól az indokolás. Ezzel a feltételezéssel, megállapítással, azt gondolom, van egy kis hiba, ugyanis a Fidesz társadalomfelfogása szemben áll az elmúlt húsz év társadalomfelfogásával, szemben áll a demokráciával, a jogállammal és a piacgazdasággal.

A Fidesz alaptörvényében nem érvényesül a polgári szabadság tisztelete, a szabadság nem a közhatalom korlátja, a hatalom ellenőrzésére hivatott szervezetek a hatalmat szolgálják ki, azaz nem működik a fékek és ellensúlyok alkotmányos rendszere. Ahol az Alkotmánybíróság működésének és az igazságszolgáltatás működésének különböző korlátokat állítanak, azt gondolom, ott állam és polgár, illetőleg polgár és polgár egymás közötti viszonyaiban az egyenjogúság mint alapelv nem képes maradéktalanul érvényesülni.

A jogbiztonságot rombolja a visszamenőleges hatályú jogszabályalkotás, a jogszabályok gyakori, követhetetlen módosítása, a személyes adatokra vonatkozó állami jogosítványok bővítése, vagy említhetném az alapítványok egy tollvonással történő államosítását, az állami szerepvállalást előtérbe helyező jogalkotást, a tulajdonosok mozgásterét korlátozó, illetve felszámoló intézkedéseket - mint például a magán-nyugdíjpénztári tagok esetében - vagy egyes külföldi tulajdonban álló cégek esetében a folyamatos, egyoldalú államosítási szándékok lebegtetését és a befektetők elbizonytalanítását. De említhetném azt a jogalkotói gyakorlatot is, amely ugyancsak az állam és polgárok közötti, illetőleg polgár és polgár, valamint jogi személy és jogi személy közötti viszonyokat instabillá és bizonytalanná teszi, nos, azt az oligarchikus jogalkotást, amikor jogi úton hozzák kedvező helyzetbe a piac egyes közszereplőit.

Az egyik legutolsó horrort itt mindenképpen meg kell említeni, a játékautomaták használatának megszüntetését, amelyek eddig állami szabályok alapján működtek, és most arra hivatkozva, hogy ezek erkölcstelenek, gyakorlatilag ezt az üzletágat likvidálták, nagyon sok, több ezernyi vállalkozó és ember munkalehetőségét kizárva.

Nos, ha a közhatalom ily módon tartja tiszteletben a magánjogi autonómiát, akkor vajon milyen sors vár akár még egy kiérlelt, a kor követelményeinek, a nemzetközi összehasonlításnak is megfelelő jogszabályra? Tegyük fel ezt a kérdést! Ilyen jogi környezetben ez a polgári törvénykönyv hogy és miképpen tud érvényesülni? Azt gondolom, hogy az alaptörvény, a sarkalatos törvények, a hazai jogrend mintegy kalodába zárják a polgári törvénykönyvet, részben már korlátozzák a szabályozási lehetőséget, részben pedig az érvényesülésének a hatékonyságát kizárják. Ezt a törvényt ilyen viszonyok között nem lehet végrehajtani.

Arról nem is beszélve, hogy az elfogadását követően mintegy egy esztendő áll rendelkezésre arra, hogy a különböző végrehajtási törvényeket kidolgozzák, a parlament elé terjesszék, átfésüljék az egész jogrendet - hihetetlen sok, sok ezernyi jogszabály felülvizsgálatáról, szinkronjának megteremtéséről van szó -, illetőleg hogy a társadalmat felkészítsék arra, hogy ezt a nagy terjedelmű, bonyolult törvénykönyvet alkalmazza; úgy gondolom, hogy ez nem lesz elegendő. Ilyen szempontból - még ha jót vagy akár tökéleteset is alkotna a parlament az új polgári szabályok alkalmazásában -, higgyék el, nagyon komoly problémák lesznek.

Az alapelvekhez szeretnék a következőkben hozzászólni, mivel azt gondolom, hogy ennek körét szükséges kiegészíteni, főképpen azért, mert az elmúlt időszakban valamilyen oknál fogva ezek a kérdések fontossá váltak. Így különösen fontos lenne rögzíteni a bevezető rendelkezések között az emberi méltósághoz való jogot, hogy jobban érvényesülhessen a társadalomban egymás kölcsönös megbecsülése. Azt gondolom, ez Magyarországon nagyon fontos lenne a társadalom szövetének megerősítése szempontjából.

A másik ilyen alapelv, aminek helye lenne, a szerzett jogok védelmének a rögzítése, tiszteletben tartása, mivel túl sok ember joggal érzi úgy, hogy az elmúlt két év törvényalkotása miatt a jogai nincsenek biztonságban.

Fontos lenne az együttműködés elvének deklarálása arra való tekintettel is, hogy a társadalomban végtelenül meggyengült az együttműködési készség, arról nem is beszélve, hogy a magát nemzeti együttműködés rendszerének nevező kormányzat folyamatosan egyeztetések nélkül fogad el a társadalmi viszonyokat alapvetően befolyásoló törvényeket. Még ha az alaptörvény és más szabályok mellett párhuzamosságok is alakulnak ki, mégis úgy gondolom, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlást és a tulajdon védelmét is rögzíteni kellene.

Fontos lenne, hogy a kódex magába foglalja a korábbi progresszív szabályokat. Nekünk is vannak hiányérzéseink annak ellenére, hogy itt egy éles küzdelem zajlott le az elmúlt percekben az üvegzsebbel kapcsolatosan. Mi magunk is, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők is úgy gondoljuk, hogy itt azért problémák vannak. Hadd mondjam el az államtitkár úrnak, hogy ugye itt a gond az, hogy kimaradt az üzleti titokra vonatkozó szabályok közül a hatályos Ptk.-ban meglévő korlátozás, miszerint nem minősül üzleti titoknak az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetőleg üzleti kapcsolatára vonatkozó adat, tehát felvilágosítást lehet kérni.

Önök azt mondják, hogy ezt az információs törvényben fogják szabályozni, az viszont sajnos visszahivatkozik a Ptk.-ra. De nyilvánvalóan itt az a bizalom nincs meg e tekintetben, ami alapján elfogadható lenne az önök válasza, hogy ez majd egy más törvényben szabályozásra kerül 2014 januárjáig. Mindenképpen szeretném kiemelni ennek fontosságát, jelentőségét, azt gondolom, a közélet tisztasága érdekében ez egy fontos szabály. Jó lenne, örülnénk, ha a polgári törvénykönyv is tartalmazná ilyetén ezt a szabályt.

A fogyasztóvédelmet csak egy pillanatra szeretném érinteni, hiszen itt a jogi személyek és a személyek jogához is kapcsolódik ez a kérdés. Mindenkit, akinek az ismerete, felkészültsége valamiképpen korlátozott a szerződéses partnerhez képest, azt gondolom, kötelességünk védelemben részesíteni, a polgári törvénykönyvnek e tekintetben is erőteljesebb jogokat kell megfogalmazni.

Az emberi méltóság ügyéről beszélve, azt gondolom, a gondnoksági kérdések kiemelkedőek.

(12.50)

Jól mutatja egy adott társadalom állapotát. A jelenlegi szabályokhoz képest, azt gondolom, ez a kódex előrelép, ugyanakkor azt is mondom, hogy lehetne ennél progresszívabb - a '89-es törvény például az volt. Rengeteg embert érintő kérdésről van szó, hiszen mintegy ötvenezer embert érint valamiképpen a cselekvőképességének a korlátozása. Azt gondolom, hogy erre mindenképpen nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Itt addig nem lehetünk nyugodtak, addig nem történik igazán változás ezen a területen, amíg lesznek emberek, akiknek teljes mértékben, hosszú időn keresztül kizárják a cselekvőképességét. Itt a fontos az lenne, azt gondolom, hogy hogyan lehet ezeknek az embereknek a döntését elősegíteni információval vagy egyéb más módon bevonva őket ebbe, hogyan lehet különböző területekre korlátozni ezt csupán, és nem pedig az egész életviszonyára. Azt gondolom, hogy ezek fontos kérdések lennének, nem beszélve azokról a részletkérdéseknek tűnő ügyekről, például jó lenne, ha a Ptk. szabályozná, hogy hány gondnokoltat láthat el egy gondnok, vagy mekkora legyen a földrajzi távolság közöttük, és folytathatnám tovább.

A törvény vitája során többször szóba kerültek az élettársi kapcsolatok. Mi helyesnek tartjuk ezt a szabályozást. Azt gondolom, hogy az eddig elért eredmények megőrzését jelenti. Azért is fontos, mert az alaptörvény lefékezte, kizárta a családjogi területen a jogfejlődés lehetőségét a másság elismerésében, a melegek jogainak a védelmében, ezért helyesnek tartjuk, hogy az élettársi kapcsolatok szabályozása ilyetén megjelenjen a polgári törvénykönyvben.

Az egyházakkal, a jogi személyekkel kapcsolatos szabályozás aszinkronjára is szeretném felhívni a figyelmet. Amennyiben ez a törvény elfogadásra kerül, nem lesz összhangban a törvénnyel. Kellene hogy tartalmazzon a polgári törvénykönyv egy kivételt az egyházak tekintetében, hogy ne lehessen felügyeleti szervet létrehozni az egyházak felett, amit egyébként az egyházügyi törvény ilyen szempontból helyesen rögzít, noha a törvénnyel magával számtalan hiba van.

A családjogi törvényhez szeretnék még egy hozzáfűzést tenni, nevezetesen a házasság felbontásával kapcsolatosan. A bíróság előtt lehet felbontani, szabályozza a törvény, ez összességében helyes, de azt gondolom, hogy érdemes lenne megfontolni, hogy a mediációt követően, egybehangzó jognyilatkozat esetében közjegyző előtt is lehetőség legyen egybehangzó jognyilatkozattal ezt megtenni. Meggyőződésem, hogy nem a család ellen, pont a családi, házassági kötelékek iránti érdeklődést növelné ez a dolog. Helyesnek tartjuk az öröklési joggal kapcsolatos szabályokat a házastársakkal kapcsolatosan, és főképpen az élettársi viszonyokkal kapcsolatosan is.

Tisztelt Ház! A szakértői előkészítő bizottság egyik tagja azt nyilatkozta, hogy az új polgári törvénykönyv erősen tradicionális és rendkívül konzervatív. Azt gondolom, hogy ez önmagában nem hiba. De azt is hozzáfűzte, hogy majd a bírói és az ügyvédi joggyakorlat ezeket a problémákat kiküszöböli, vagyis elindul egy egészséges, természetes jogfejlődés. Ahogy az elején kifejtettem, azt gondolom, hogy ebben a mai magyar valóságban nem hihetünk, és számtalan példát hoztam.

Ami a törvény tradicionális és konzervatív jellegét illeti, azt gondolom, hogy az igaz, hogy több területen nem siet az új kihívások, az új kérdések megoldása elé. Ilyen a családi jog, ilyen a házassági jog, ilyen a melegek jogainak a védelme, ilyen az egyházügy, ilyen az állam szerepe, az állam és a polgár viszonya. Mentségül azonban hadd szögezzem le, hogy maga az alaptörvény is korlátozza, esetenként pedig kizárta, hogy egy progresszívebb törvényt tegyen le a parlament asztalára a szakértői bizottság. Ennél jóval nyitottabb, jóval progresszívebb megoldást, kódexet csak az alaptörvény hatályon kívül helyezésével lehet megalkotni, továbbfejleszteni és kiegészíteni, ennek feltételeit azonban csak a 2014-es választásban teremthetik meg a demokratikus erők.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Egy meglehetősen nagy terjedelmű törvényjavaslat van a parlament asztalán. Ennek a tételes szabályai közül Kozma Péter képviselő úr nagyon sok elemet fel is sorolt. Valóban széles körben érinti a társadalmat, mindig érzékeny és fontos jogterület volt; különösen fontos a fejlesztések, a településrendezés, a településfejlesztés céljainak megvalósítása érdekében. Sokfajta megközelítés és szempont lehetséges egy ilyen szabályozás elemzésekor, hiszen sokfajta érdeket érint. Itt a vitában is nagyon sok és lényeges megközelítés merül föl, a természeti erőforrások védelme pontjától egészen a különböző visszaélések kizárásáig bezárólag.

Ennek a törvényjavaslatnak a célja a Magyary-programban fogalmazódott meg, és az vezérelte a törvény előterjesztőjét, hogy egy egyszerűbb eljárást dolgozzon ki, hogy az eljárások gyorsabbak legyenek, ügyfélbaráttá tegyék őket, olcsóbbak legyenek ezek az eljárások. Az az igazság, hogy ezek megítélésem szerint is fontos célok, ugyanakkor jó 30 éves közigazgatási tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ezek permanens célok, ezek évről évre, időről időre felmerülnek, de soha nem érünk a végére, és nehogy abba a hibába essünk most is, hogy elkészül egy törvény, és akkor minden szempontból véglegesnek tekintsük ezeket az egyszerűség, a gyorsaság és a hatékonyság szempontjából, mert hát sajnos ez ebben az esetben sem lesz így nyilvánvaló.

Egy ilyen törvényhez hozzátartozik a jogbiztonság kérdése, és hadd említsem meg azt a kritikát, hogy tavasszal már ezt a törvényt egyszer módosították, úgyhogy most eléggé gyorsan jött a következő előterjesztés és a következő módosítás is. Ez viszont már nem szolgálja ilyen szempontból az egyszerűséget és a jogbiztonságot.

Nyáron, amikor ismertté vált ez a törvényjavaslat, kitették a kormány honlapjára, akkor meglehetősen nagy visszhangot és felháborodást váltott ki, mert szerepelt a korábbi elképzelések között egy olyan szabályozás, hogy kiemelt beruházások esetén nem tette volna alkalmazhatóvá annak a kisajátítási feltételnek a vizsgálatát, hogy a közérdekű cél megvalósítására csak az adott ingatlanon kerülhet sor. Azt gondolom, hogy helyes, hogy elálltak ettől a fogalmazástól, ettől a szabályozástól, és abban is bizakodom, hogy a zárószavazás előtt nem hozakodnak elő olyan lényegi módosításokkal, amelyek a most asztalon lévő szabályozást jelentős mértékben kifacsarnák.

A kisajátítást más szempontból közelíteném meg, annál is inkább, mert ahogy említettem, az egyszerűsítés, a részletszabályok vagy éppen a természeti erőforrások védelme érdekében vagy szemszögéből a korábbi előttem szólók már boncolgatták ezt a törvényt.

A tulajdonjog szempontjából vetnék fel néhány kérdést. A polgári törvénykönyv is tartalmazza a kisajátítást mint a tulajdonjog megszerzésének egyik formáját, hogy feltétlen, teljes és azonnali kártalanítás mellett lehetővé teszi a tulajdonjog megszerzését, ami nyilvánvalóan egy nagyon fontos szabály egy modern társadalom életében, ugyanakkor lényeges, hogy ezek a szabályok mennyire biztosítják a tulajdon védelmét. Ez viszont a polgári törvénykönyvben kerül rögzítésre. A múlt héten, amikor a polgári törvénykönyv első négy-öt könyvét vitattuk, akkor részletesebben szóltunk is ezekről a kérdésekről, elemeztük a Ptk-t ebből a szempontból, ebből a megközelítésből. Azt szeretném itt fölvetni, hogy vajon ennek a két törvénynek a szinkronja hogyan teremthető meg, hiszen a polgári törvénykönyvet vélhetően év végéig elfogadjuk, bár most éppen felfüggesztették vagy lassították a tárgyalását, gondolom, a családjogi és az öröklésjogi KDNP-s felvetések miatt.

De ha feltételezzük, hogy változatlanul elfogadásra kerül ebben az évben, akkor egy évük lesz az összes többi jogszabály átfésülésére, a szinkron megteremtésére. Nos, nem lenne-e helyesebb, ha bevárnák a törvény elfogadásával a polgári törvénykönyvet; azt követően kerülne elfogadásra, hogy még egy rápillantást, egy koherenciaelemzést el tudjanak végezni és csak azt követően tudják elfogadni.

Egy azonban mindenképpen biztos: a kisajátítási jogviszonyok esetében a tulajdonjog védelme azért is fontos, mert egyik oldalon egy tulajdonos, döntően egy magánszemély áll szemben egy állammal, állami szervvel vagy éppen önkormányzattal, aki közérdekű célra kívánna kisajátítani egy ingatlant; hogy hogyan védi a jogszabály ennek a személynek a jogait, ez valamennyiünk számára fontos, és itt van néhány olyan kérdés, amivel nem lehet azonosulni. Ezek közül egyet szeretnék kiemelni. Ez a jogorvoslat kérdésköre, ugyanis a jogorvoslati lehetőség és annak a változása 2012. július 28-ától hatályos, és a 2012. évi CXXXII. törvény által már beiktatásra került. E törvény szerint a bíróság a kisajátítási határozatot fő szabályként megváltoztathatja, a bíróság határozata ellen azonban nincs helye fellebbezésnek, az elsőfokú határozat jogerőre emelkedik.

(12.20)

Álláspontom szerint csak addig lenne alkotmányos ez a fajta megoldás, amíg a Kúria által felülvizsgálati eljárást lehetne indítani ilyen ügyekben, azonban a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint ez már nem lehetséges, ugyanis a 2012. szeptember 1-je óta hatályos szabályok szerint a felülvizsgálat jogkörét szűkítették.

És noha ez a felülvizsgálati kizárás azokra az ügyekre vonatkozik, amikor a kártalanítási összeg az egymillió forintot nem haladja meg, mondhatnánk azt, hogy ilyen kis súlyú ügyekben ez elfogadható, én mégis azt a kérdést vetem föl, hogy nem lenne-e helyesebb ezt elvi szempontból megközelíteni, és azoknak a tulajdonosoknak is biztosítani ezt a jogvédelmet, akiknek a kisajátítás során a kártalanítási összege nem éri el az egymillió forintot. Ez a polgári törvénykönyvvel történő szinkronitást, azt gondolom, hogy jelentős mértékben segítené, a törvény ilyen szempontú átgondolását javaslom a kormánynak.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Demokratikus Koalíció úgy gondolja, hogy a demokratikus jogállammal nyilvánvalóan teljes mértékben összeegyeztethetetlen minden önkényuralmi és diktatórikus uralom. Mégis úgy gondoljuk, úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat egy pótcselekvés, ez alkalmatlan arra, hogy a különböző történelmi traumákat, az ezekkel kapcsolatos feldolgozatlan múltat valamiképpen rendezze. Ez nem is a törvényalkotók feladata, és nem is a törvényeknek a dolga.

Ha ennek a törvénynek a valódi céljait megnézzük, akkor nyilván nem a törvényben leírtak azok, nyilván nem a néhány kormánypárti képviselő által kifejtettek azok.

A lényegi frontvonalak nemcsak a múlt értelmezésében, hanem a jelenben húzódnak meg. Ma Magyarországon, itt a parlamentben is annak kell a demokratikus oldalnak hangot adni, hogy ma Magyarországon egy kizárólagos hatalom kiépítése folyik, hogy arról vitatkozunk, hogy a választójogot ne korlátozza a kormányoldal. Nyilvánvaló, hogy ezekről a dolgokról kívánja ez a törvény elterelni a figyelmet, meg azokról a gazdasági problémákról, súlyos szociális problémákról, amelyekkel az ország küszködik, hogy nincsen gazdasági növekedés, hogy egy rossz gazdaságpolitika van, hogy nincsen meg a beharangozott munkahelyteremtés. Ilyenkor jól jön a kormánynak egy ilyen múlttal foglalkozó törvényjavaslat, miközben itt mindenki ellen szabadságharcot hirdetnek, miközben szemben állnak az IMF-fel, ami különböző hirdetésekben ölt testet.

Tehát azt gondolom, hogy mindezek a dolgok azt szolgálják, hogy a lényegi kérdésekről önök eltereljék a figyelmet, hogy ezekkel ne foglalkozzanak, ne foglalkozzunk, és inkább a múltunk különböző kérdései kapcsán folyjanak a viták.

Ez a törvényjavaslat egy meglehetősen furcsa törvényjavaslat, aki elolvassa, láthatja, főképpen különböző törvényeknek a módosítását tartalmazza egy meglehetősen lakonikus tömörségű indokolással és egy oda nem illő melléklettel, aminek a szerepe inkább, azt gondolom, hogy egy pellengér vagy kedélyborzolásokat szolgál. Hiszen mi értelme lenne annak, hogy felsorolják, hogy az egyes településeken még milyen, önök által nem megfelelőnek tartott utcanevek vannak?

Azt gondolom, hogy ma Magyarországon édeskevés olyan cégnév adódhat, ahol a történelmi múltunk szempontjából elfogadhatatlan nevet használnak.

(12.40)

De még a sajtótermékek nevében sem hiszem, hogy nagyon előfordul ilyesmi, persze kivéve akkor, ha önök ezt a törvényt majd nem fogják kiterjesztő értelemben használni és alkalmazni, hiszen ennek a törvénynek a (3) bekezdésében olvashatunk olyat, hogy ha egy sajtótermék elnevezésében olyan kifejezés szerepel, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel összefüggésbe hozható, akkor az bizony nem elfogadható. Ilyen szempontból nyilván két vezető politikai napilap neve, a Népszava és a Népszabadság neve összehozható egy önkényuralmi politikai rendszerrel, hiszen már akkor is volt ilyen elnevezésű újság, de azok az újságok nyilvánvalóan egészen mások. Nos, tehát igazából nem tudja az ember, hogy mire akarnak önök itt kilyukadni a szabályozás kapcsán, például a sajtótermékek nevének a szabályozásával kapcsolatosan.

Tehát a különböző szervezetek neve kapcsán is elgondolkodhatunk néhány dolgon, mert, ha mondjuk, a civil szervezetek nem használhatnak ilyen neveket, akkor vajon mi lesz majd a Nagy Imre Társasággal? Önök hogyan fogják ezt a névválasztást értékelni majd az elkövetkezendő időszakban? Hiszen tudjuk jól, Nagy Imre is szerepet vállalt egy ideig a diktatúra fenntartásában, kialakításában, miközben '56-ban pedig egy olyan történelmi szerepet vállalt, ami azóta is a magyarság szempontjából példamutató. Vagy mit tesznek önök József Attilával, aki tudvalevőleg az illegális Kommunista Pártnak a tagja is volt?

Nos, ezek a szabályok, azt gondolom, meglehetősen sok kérdőjelet jelentenek, és le kell szögeznem, hogy megítélésem szerint ez a törvényjavaslat teljesen alkalmatlan és szerencsétlen eszközválasztás ezekben a kérdésekben, ráadásul a különböző szélsőséges ideológiákkal való fellépésnek ez egy rossz eszköze, és itt nem segít az sem, hogy önök a Magyar Tudományos Akadémia véleményét tartják fontosnak kikérni adott esetekben, mert nyilvánvaló, hogy ezekben az ügyekben az sem tud jó tanácsokat adni önöknek. Az egész törvény kapcsán felmerül az, hogy vajon ez a törvényjavaslat minden önkényuralmi rendszerre vonatkozik-e. Nos, erre maga a normaszöveg nem nagyon ad eligazítást, a mellékletekből azonban egyértelműen kitűnik, hogy a XX. században csak két diktatúrát ismernek, a kommunista diktatúrát és a Tanácsköztársaságot.

Tisztelt Országgyűlés! Richard von Weizsäcker kereszténydemokrata politikus, a Német Szövetségi Köztársaság államfője szövetségi köztársasági elnök volt két cikluson keresztül is, széles körű megbecsülés övezte a munkáját, egyébként olyannyira, hogy a második ciklusra a baloldal nem is állított vele szemben jelöltet. 1985. május 8-án, a második világháború európai befejeződésének 40. évfordulóján tartott ünnepi beszédet, és a háború befejezését Németország felszabadulásaként jellemezte, tehát felszabadulásként azt, hogy Németország letette a fegyvert a szövetségesek előtt. Igen, ez a politikus, aki egy jobboldali politikus volt, a demokrácia elkötelezett híve, így fogalmazott, mert tudta, és úgy értékelte, hogy a náci rendszer vége a németek számára felszabadulást jelent.

A jelen törvényjavaslat benyújtói más álláspontot képviselnek ebben a kérdésben. Az önkényuralmi rendszerhez, a kommunista rendszerhez kötik például ezt az eseményt, és noha jól tudjuk, Magyarországon sokfajta megközelítés van e kérdés szempontjából is, de úgy érzem, önök figyelmen kívül hagyják azt, hogy ezek az események a nyilas diktatúrától és egy olyan rendszertől szabadították meg az országot, ahol a puszták népének a nyomorúsága volt a jellemző, és egy antidemokratikus rendszer omlott össze.

A törvényjavaslat előterjesztői példálózásukkor száműznék a magyar utcanevekből például Frankel Leót is. Ez a XIX. századi munkásmozgalmi személyiség nem tudom, hogyan kötődik a XX. századi diktatúrákhoz, hiszen akkor már nem élt, és ugyanez a helyzet itt Ságvári Endrével is, aki ugyan fellépett az akkori magyar állammal szemben, a háborúval szemben, a nyilas uralommal szemben, mégis egyértelmű, hogy ő nem vett részt semmifajta diktatúra kialakításában. Manapság azonban Magyarországon a Fidesz vezette önkormányzatok közterületeket neveznek el Prohászka Ottokárról, Tisza Istvánról, Teleki Pálról, Wass Albertről, szobrot emelnek Horthynak (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.), amelyet önök most megtapsolnak, és elfogadhatónak, fontosnak tartanak, hiszen ennek ellenére Tisza István Magyarország első világháborús hadba lépésének volt az első számú felelőse, (Zaj a kormánypártok soraiban.), Horthy pedig a második világháborúba való belépéséé volt, majd szobrot emelnek Teleki Pálnak, aki zsidótörvényeket nyújtott be az akkori parlament elé.

Mi ezt a törvényt egy ostoba, bornírt, felháborító törvénynek tartjuk, amely ugyan összhangban van az önök nemzeti hitvallásával (Zaj a kormánypártok soraiban.) de sajnálatos módon törvényben kívánja elérni azt, hogy a magyarok hogyan lássák Magyarország történelmét, kit tiszteljenek, illetve kit utasítsanak el. Az államnak, a parlamenti többségnek nem feladata a történetírás, nem feladata a történeti tudat formálása. Önök nem veszik azt figyelembe, hogy már két olyan időszak is volt, amikor létezett ebben az országban hivatalos történelmi álláspont a 40 éves szocializmusnak nevezett időszakban, illetőleg az azt megelőző 25 esztendőben, a Horthy-korszakban, és ettől, úgy gondoltuk, 1989-ben véglegesen megszabadultunk, de sajnos most visszaköszönnek ezek a dolgok. Szerintünk nem helyes, ha törvénnyel akarják előírni vagy megtiltani egy történelmi személy megítélését, illetőleg azt, hogy ezt a különböző utcanév-elnevezésekben használják-e, avagy ne használják.

Mi azt tartjuk helyesnek, ha a társadalom egy meghatározott többsége megveti azt, aki megvetésre méltó, aki elvette magyarok százezreinek, millióinak az életét, a szabadságát, a biztonságát. Ilyen szempontból, azt gondoljuk, helyes, hogyha nem állítanak szobrot, és nem neveznek el közterületeket sem Rákosiról, sem Szálasiról, Imrédyről vagy Kádárról, Horthyról vagy Telekiről, de nem azért, mert ezt egy törvény tiltja, hanem azért, mert nem illik.

Ez a fő oka annak, hogy elutasítjuk ezt a törvényjavaslatot, ugyanakkor felháborítónak is tartjuk a törvényjavaslatot, mert egyfajta történelmi tudatot tilt, miközben az önök által helyesnek tartott történelmi álláspontokat pedig törvényerőre kívánja emelni, olyannyira, hogy sarkalatos törvényként fogalmazzák meg.

Akkor, amikor a fideszes Fővárosi Önkormányzat a Roosevelt teret átnevezte, azt gondolom, ebben az is benne volt, hogy önök szembefordultak az antifasiszta koalícióval, inkább a tengelyhatalmak oldalára álltak, és a történelmi szemléletükben, a jogalkotásban mindez maximálisan tükröződik. Egy ilyen törvénnyel nem lehet mást tenni, mint elutasítani, elvetni, de nyilvánvaló, hogy felmerül a kérdés, mit tegyen majd egy demokratikus Magyarország ezzel a törvénnyel, mit tegyen a hasonló jellegű szabályokkal. Az biztos, hogy egy következő demokratikus parlament ezt a törvényt hatályon kívül fogja helyezni, de abban is biztos vagyok, hogy helyébe nem állít majd egy másik törvényt, nem kívánja szabályozni, nem szabályozhatja azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen, ezt egy társadalom, egy egészséges társadalom egészséges történelemszemlélete meg fogja oldani, de mindez már nem ennek a parlamentnek lesz a feladata, hanem egy új, demokratikus hatalom feladata lesz Magyarországon. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

Köszönöm szépen.

(12.50)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem lepődtem meg ezen az arrogáns kirohanáson, megnyilatkozáson, amit többek között államtitkár úrtól is hallottam. Ugyan én ki nem ejtettem a vörös csillag szót, nem vettem védelmembe ezt az intézményt (Novák Előd: Pártfegyelmi!), és a Széchenyi tér elnevezést sem kifogásoltam. (Dr. Rétvári Bence: Csak a Roosevelt tér átnevezését.) Ezt egy teljesen más megközelítésben említettem, amit ön nagyon jól tud.

Még egyszer szeretném leszögezni, hogy tévúton járnak, és helytelen ezeket a kérdéseket törvényben szabályozni, ráadásul egyoldalúan szabályozni. Önök csak a magyar történelem egyik felét látják, önök azzal értenek egyet, hogy a baloldalhoz köthető személyekről ne nevezzenek el utcákat, ugyanakkor beemelnek jobboldali személyeket. Én pedig azt mondtam, hogy se Rákosiról, se Szálasiról, se Imrédyről, se Kádárról, se Horthyról, se Telekiről ne lehessen elnevezni, de ne a törvény alapján, hanem egy egészséges társadalmi tudat alapján ne nevezzenek el a helyi közösségek, az önkormányzatok, hogy a társadalom tudjon ezzel azonosulni, hogy hordja ki a társadalom ezt a konfliktust, és érlelje meg magában. Legyen úgy vége, és ne pedig egy részben végrehajtatlan, részben egyoldalú, részben alkalmatlan eszközt jelentő törvénnyel szabályozzuk mindezt.

Miközben ráadásképpen önök egy egyeduralmat építenek ki Magyarországon, az alkotmányos rendet úgy alakították át, hogy teljesen egyközpontú a hatalom, hogy minden egyes intézkedésük azt a célt szolgálja, hogy örök legyen az önök hatalma, a választójogi törvény módosítása is ezt szolgálja. Nos, ezekkel van nekem bajom, és ezekkel van a Demokratikus Koalíciónak baja.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Ház! Jó estét kívánok mindenkinek. Példa nélküli, hogy nem a miniszter, példa nélküli, hogy ilyen későn, és példa nélküli, hogy a költségvetés fő számainak a megszavazása után került a parlament elé a bevételeket alapvetően meghatározó adótörvény. Ráadásul tényleg egy bonyolult, terjedelmes törvényről van szó, nyilván nem a söralátétek világa ez ma már.

Orbán Viktor miniszterelnök a Cézanne-kiállítás megnyitóját arra használta, hogy újra rögzítse adópolitikai unortodoxiáját. Azt mondta ezen a kiállításon, hogy Magyarország másképp osztja a terheket. Amikor Brüsszelből üzent, látszólag az Uniónak és a Valutaalapnak szólt, valójában azonban nekünk, magyaroknak. Akkor azt mondta: mondjon az Unió egy számot és mi azt teljesítjük, mégpedig úgy, hogy tovább emeljük a bankadót, a különadót és a közműadót. Ezzel szemben a személyi jövedelemadóhoz nem nyúl, ingatlanadót nem vezet be, és ezt meg is hirdette újságcikkekben, ezt hirdeti óriásplakáton és mindezért az adófizetők 200 millió forintot fizetnek.

Látszólag ez igazságos, mert - idézőjelben mondom - az emberek terhelését csökkenti, ugyanakkor a bankok, a nagyvállalatok, kiváltképp pedig a multik terhelését növeli. Jól hangzó szöveg ez annak, aki keveset ért a gazdasági összefüggésekből. De kötve hiszem, hogy a miniszterelnök és a fideszes országgyűlési képviselők ennyit értenek a közgazdaságtanból.

Az előttünk fekvő javaslat arról szól, hogy önök tovább fokozzák a közteherviselés eltorzítását. Tovább torzítják, amikor az átlagnál többet keresőknél is kivezetik a szuperbruttót, vagyis véghezviszik az egykulcsos adót. Immár ők sem 20, hanem csak 16 százalékot fognak adózni a jövedelmükből a korábbi sávhatárt meghaladó rész után. 100 milliárdos nagyságrendű újabb állami ajándék a tehetőseknek, és 100 milliárdos nagyságrendű újabb terhelés az adófizetők összességének. Ezzel szemben a korábbi egyezséget megszegve fenntartják a bankadót. Vagyis felrúgtak egy megállapodást a Bankszövetséggel. Emellett továbbra is fenntartják azt a politikát, amely veszteségessé teszi a magyarországi bankok többségét, amely ellehetetleníti a vállalkozások hitelezését, amely évek óta visszaveti a beruházásokat, amely a magyar gazdaság technológiai lemaradásához vezet, és amely 2012-ben recesszióba döntötte a magyar gazdaságot.

A Demokratikus Koalíció elutasítja ezt az adópolitikát. Nem azért utasítjuk el, mert a bankok oldalán vagy a multik oldalán állunk a magyar emberekkel szemben, ahogy sokszor önök szeretik ezt beállítani. Nem, nyilvánvalóan nem ezért. Más okunk van az elutasításra.

Mi azok oldalán állunk, akik már elveszítették a munkájukat, és hiába keresnek munkát, mert a gazdaság recesszióban van. Azok oldalán állunk, akik majd sajnos jövőre veszítik el a munkájukat, vagy jövőre keresnek majd hiába munkát maguknak.

Az a gazdaságpolitika és az az adópolitika, amelyet önök két és fél éve folytatnak, visszaveti a beruházásokat. Elriasztja Magyarországtól a befektetőket, a hazai vállalkozókat pedig elriasztja a fejlesztésektől. Orbán Viktor pedig minden nyilatkozata szerint megátalkodottan ragaszkodik ehhez az úthoz, ehhez a gazdaságpolitikához. Sajnos úgy látom, hogy Magyarország továbbra is erre számíthat.

(23.20)

Azt hallottuk tőle persze, hogy ne a szavait, a tetteit figyeljük. De hát nézzük, hogy mit jelentenek a tettek, mit jelentenek ezek a törvényjavaslatok! Ennek a törvényjavaslatnak az lesz a következménye, hogy az elmúlt években tapasztalt veszedelmes gazdaságpolitikai irány tovább folytatódik, tovább hanyatlik az ország gazdasága.

Nekünk az a meggyőződésünk, hogy az önök által bevezetett különadók - a bankadó, a válságadó - azokat adóztatják, akik munkahelyeket teremthetnek vagy teremtenének Magyarországon, miközben persze ezeket vagy ezek egy részét áthárítják a lakosságra. Önök megalkottak és kitaláltak egy úgynevezett munkahelyvédelmi programot is, amely azonban nem növeli a munkaerő iránti keresletet, legfeljebb annak a belső szerkezetét változtatja meg, alakítja át egyes csoportok javára, másoknak a rovására. Ennek a bekerülési költsége 300 milliárd forint, amit arra terveztek fordítani, de ez tovább rontja a költségvetés egyensúlyát, újabb különadó kivetésére készteti önöket, és ezzel az akcióval pedig - röviden szólva - többet veszítünk a vámon, mint amennyit a réven nyerünk. Ez az adótörvény, amelyet itt előterjesztettek, tovább fokozza a teherelosztás igazságtalanságát, és azt hiszem, ezeknek a szabályoknak ez a lényege. Újra a magas jövedelműek adóterhelését csökkenti, és ezzel tovább fokozza a jövedelmi különbségeket.

Az illetéktörvény módosításával is újra azoknak kedveznek, akik körében jelentős vagyonok mozognak. Abban a helyzetben, amikor kevesek növekvő gazdagságával sokak növekvő szegénysége áll szemben, ez a törvény is azt a társadalompolitikai felfogást érvényesíti és követi, amelyet egyébként Lázár János fogalmazott meg az emlékezetes mondatában, hogy mindenki annyit ér, amennyije van.

Mi azt gondoljuk, hogy más gazdaságpolitikát és gyökeresen más adópolitikát kell folytatni. Az elmúlt több mint húsz évben a magyarok a piacgazdaság mellett döntöttek, és ma sem gondolom, és ma sem hiszem azt, hogy más utat választanának; hogy visszakívánnák a szocialista tervgazdaságot, a hiánygazdaságot vagy éppen az állam kegyeitől való függőséget. A piacgazdaságban viszont a fejlődés motorja a magánvállalkozás, a vállalkozások. Akkor élnénk jövőre jobban, mint az idén, akkor élnénk négy év múlva jobban, mint korábban, ha a vállalkozások otthon érezhetnék magukat nálunk, fejlesztenének, befektetnének, munkahelyeket teremtenének. Nyilvánvaló, hogy a közmunkával nem lehet kiváltani a profitorientált vállalkozások szerepét.

Éppen ezért a Demokratikus Koalíció - ha úgy tetszik - egy ortodox, bevált gazdaságpolitikát javasol, amely több országban már bizonyított, és ebben kulcskérdés, hogy a vállalkozók beruházzanak, fejlesszenek, modernizáljanak; azt gondolom, a gazdaságnak ez a kulcskérdése Magyarországon.

Ezért egyébként mi olyan módosító javaslatokat fogunk benyújtani ehhez a törvényhez, amelyek a gazdaságot visszavető, a befektetőket elriasztó, a Magyarország jövőjét aláásó adókat törlik a magyar adórendszerből, ugyanakkor azt javasoljuk, hogy a személyi jövedelemadó növelésével, a második adókulcs bevezetésével, a gyermekek utáni adókedvezmény jelentős korlátozásával, viszont a családi pótlék, a támogatások igazságos rendezésével, az örökösödési illeték kedvezményekkel történő visszahozásával terheljük meg jobban azokat, akik terhelhetők, és vegyük vissza a tehetősebbektől azt az ajándékot, amelyet az elmúlt két évben az Orbán-kormány nekik adott, mivel ők vitathatatlanul jól jártak, és akik rosszul jártak, azok elviselhetetlenül, egyre rosszabbul élnek.

Azt is gondoljuk, hogy ezekről a kérdésekről mihamarabb a demokratikus pártoknak párbeszédet kell egymással és a társadalommal is folytatni. A jövőre nézve az adópolitika a magyar társadalom egyik legégetőbb és legfontosabb kérdésévé vált, ezzel kell foglalkozni, és bízom abban, hogy 2014-ben egy új kormány - ezekkel a kérdésekkel szembenézve - változásokat hoz.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Demokratikus Koalíció úgy gondolja, hogy az oktatáspolitika hajója teljes gőzzel jéghegy felé rohan. Ez a törvényjavaslat újabb bizonyíték ennek a megállapításnak a valóságához. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszakban az egyik legkritikusabb, válságos és kaotikus terület az oktatás lett Magyarországon. Valóságos krízishelyzet alakult ki az oktatásban. Ugyanakkor azt gondolom, valamennyien egyetértünk itt, ebben a teremben abban, hogy az oktatás valóban stratégiai ágazat, az ország jövője nagymértékben múlik az oktatáson, nagymértékben múlik rajta az ország versenyképessége és nyilván az egyének boldogulása is.

Hoffmann Rózsa államtitkár asszony arról beszélt, hogy az egyik fő célkitűzés, amit ez a törvény is megvalósít, hogy harmónia alakuljon ki az állami és az önkormányzati fenntartás között. Azt gondolom, hogy nincs harmónia, nem alakult ki harmónia az elmúlt időszakban. Ennek oka az, hogy elfogadhatatlan, hogy egy kétharmados fideszes többség széles körű társadalmi egyeztetés nélkül vágott bele egy ilyen léptékű és egy ilyen mértékű átalakításba. A Demokratikus Koalíció nem ért egyet az oktatás államosításával, mert a valódi ok nem az oktatás hatékonyságának növelése, nem az esélyegyenlőség javítása, adott esetben nem is mindig alkalmas ez az eszköz erre. A valódi cél az oktatás, az iskola feletti ideológiai és politikai befolyás megszerzése.

Na most, ezt a törvénytervezetet vizsgáljuk úgy, hogy alkalmas-e az önök által kitűzött célok elérésére. Én szeretném ezt a törvénytervezetet a szabályozás oldaláról, az állami feltételek, a pénzügyi feltételek, az önkormányzati feltételek oldaláról megközelíteni, a tantestületek, a pedagógusok szemszögéből, illetőleg javaslatot tenni arra, hogy mit tehetünk. Botka László képviselő úr az egész szabályozási folyamat genezisét adta. Hát eléggé hosszú, és azt gondolom, valamennyiünk számára azért nagyon elgondolkodtató az a folyamat, ami az oktatás szabályozásában történt az elmúlt két esztendőben. Ugyanakkor azt kell mondani, hogy ha önök az oktatási törvény végrehajtásának szánják ezt a törvényt annak érdekében, hogy január 1-jén az oktatási intézmények állami fenntartásba kerüljenek, akkor önök ezzel elkéstek.

Mutatja a kapkodást és a késedelmet, hogy azonnal hatályba lép ez a törvény, nem történtek egyeztetések az önkormányzatokkal. Jellemző, hogy a Fidesz-frakció is éles kritikával illette ezt a szabályozást. Számtalan kockázati elemet tartalmaz ez a szabályozás. Hogy néhány konkrét dolgot ebből kiragadjak és említsek, például néhány esetben önök az önök által alkotott eljárási szabályokat félreteszik. Azt mondják, hogy itt nem kell, ez esetben nem kell alkalmazni. Teljes körű jogutódlás történik, az intézmények jogait, kötelezettségeit átveszi majd a központ. No de majd rámutatok erre, hogy igazából nincsenek meg a szervezeti és személyi feltételek, hogy ezekben a hétköznapi ügyekben majd valaki is döntsön.

Ez a törvényjavaslat foglalkoztatási bizonytalanságokkal jár, adott esetben a vezetői állásokra nem kell pályázatot kiírni, ha az átszervezés miatt ezt önök szükségesnek látják.

(12.10)

Nyilvánvaló, hogy vagyoni viták várhatók az önkormányzatok és az állam között. Az EU-s fejlesztéseknek a szabályozása kockázatos, hiszen maga a törvény ismeri el, vallja be ezt a bizonytalanságot, amikor azt mondja, hogy amennyiben ezzel kapcsolatosan visszafizetési kötelezettség keletkezik, akkor hogyan és miképpen kell eljárni. De hosszan lehetne folytatni ezt a sort, itt a hozzászólások során sokan érintették ezt, és Pánczél Károly képviselőtársam pedig egy eléggé hosszú listát sorolt fel, egy korrekt listát, hogy véleménye szerint mit kell javítani a törvényen - azt gondolom, hogy valóban azok is nyitott kérdések, de még hosszabb ez a lista, nem gondolom, hogy ez pusztán módosítókkal javítható lenne.

Nézzük az állami feltételeket, a szervezeti és humán feltételeket. Arról nem is akarok beszélni, hogy úgy látom, hogy az államtitkárság maga is a szétesés, a dezintegráció irányába halad, kapkodás jellemző az államtitkárság tevékenységére, de konkrétan a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az, amelynek feladatai vannak. Osztolykán képviselő asszony már idézte a központ igazgatójának a válaszát azokra a képviselői kérdésekre vonatkozóan, amelyek égetőek a központ munkájának megindítása, megkezdése szempontjából. Akkor azt mondta, hogy ez a képviselők dolga, vagyis hogy a politika dolga, hogy nincsenek meg a politikai döntések, nincsenek meg a jogszabályi feltételek. Gyakorlatilag erre mutatott rá az igazgató asszony, holott neki háromezer intézményt át kellene venni - ami több mint egymillió diákot érint, több mint százezer pedagógust érint - két-három hét alatt. Hogyan fogják ezt megcsinálni? A helyi, területi szervek teljes mértékben hiányoznak, a járásoknál a tankerületi igazgatóságoknak nincs vezetője. Ezeknek a vezetőknek december 15-éig alá kellene írni az önkormányzatokkal a megállapodásokat, amelyekhez aztán számtalan adminisztrációs papírt kellene majd csatolni.

Nézzük meg a pénzügyi feltételeket. Több dokumentum is nyilvánosságra került, de már azt megelőzően is fideszes politikusok, hozzáértő oktatáspolitikusok, fideszes pártpolitikusok is érintették, hogy bizony nem áll rendelkezésre a 2013-as költségvetésben elegendő forrás. A helyzetet az nehezíti, hogy kevésbé áttekinthető. Korábban a különböző költségvetési normatívák nagysága ilyenkor már ismert volt, most pedig ez az Intézményfenntartó Központ során kellene hogy megjelenjen, illetőleg az önkormányzatoknak a során kellene hogy megjelenjen.

Több mint százmilliárdra, 160 milliárdra taksálták éppen önök azt, ami hiányzik az állami források köréből. Az önkormányzatok időközben üzemeltetőkké léptek elő, viszont ők is hatalmas bizonytalanságban vannak, mert ezek a források és az egész önkormányzati finanszírozás rendszere áttekinthetetlen a költségvetési törvény szerint. Ilyenkor az önkormányzatok már egy költségvetési koncepciót szoktak elfogadni, egy ceruzás költségvetéssel rendelkeztek, ma erre, úgy látom, nem is vállalkoznak, ráadásul a költségvetéshez kötődően olyan eljárási szabályokat fogad el a parlament, ami azt készíti elő tulajdonképpen, hogy az utolsó pillanatban még a fő számokat is lehet módosítani és változtatni. Magyarán, a pénzügyi, költségvetési feltételek teljes bizonytalansága és elégtelensége nyilvánvalóan lehetetlenné teszi ennek a törvénynek a végrehajtását.

Nézzük az önkormányzatok világát: az önkormányzatok legalább felerészben vagy háromnegyed részben el kell hogy engedjék az oktatási feladatokat, az intézményeket, noha egy részüknél maradnak majd feladatok - ezek az üzemeltetéshez kötődnek -, de ez az önkormányzati világ hihetetlen nagy bizonytalanságban él. Az új önkormányzati törvénynek a végső summázata csak az lehet, hogy jelentős mértékben csökkent Magyarországon az önkormányzatiság, csökkent az önállóságnak a feltételrendszere, a szervezeti, a jogi és a pénzügyi feltételrendszere. Időközben folyamatban van a járásoknak a kialakítása, ez is tovább csökkenti az önkormányzatoknak a feladatát, csökkenti a személyi, szervezeti erejét, és ugyancsak az önkormányzatiság rovására megy. Tudjuk jól, hogy a járásoknak a kialakítása is elhúzódott.

A költségvetési vonatkozásokról már szóltam az önkormányzatok kapcsán, de úgy tűnhet, és hivatkozhatnának arra, hogy a miniszterelnök úr éppen a napokban jelentette meg az önkormányzati adósságkonszolidációt, és ez látszólag egy megoldást láttat, kínál az önkormányzatoknak, de számtalan problémát, feszültséget teremtett ez a bejelentés. Hiszen ha arról lenne szó, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe, gazdálkodási nehézségbe kerülő önkormányzatokat kívánja megsegíteni az állam, akkor az egy jó lehetőség lenne, de itt most teljesen másról van szó: mindenkit, akinek ilyen adóssága teremtődött, meg kívánják segíteni. Nyilvánvalóan azok az önkormányzatok, amelyek eddig felelősen gazdálkodtak, ezen megütköznek. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy akinek adóssága van, az felelőtlenül gazdálkodott, de nyilvánvaló, hogy érdemes lett volna szelektálni és megvizsgálni az adósság keletkezésének az okát. Kódolva van ebben a rendszerben és ebben a jogszabályban az állam és az önkormányzat, az iskola és az önkormányzat konfliktusa, vitája a fenntartási költségeket illetően, illetőleg a feladatok körét és mértékét illetően.

Ami a tantestületeket és a pedagógusokat illeti, sztrájkkészültségben vannak, teljes körű sztrájkról beszélnek, ami azt jelenti, hogy nemcsak az oktatást függesztenék fel, de a gyermekeknek a felügyeletét sem vállalnák. Azt gondolom, hogy ez egy kényes és nagyon veszélyes helyzet. A kormányzat késedelemben van a tárgyalódelegáció kijelölésével - talán a mai napon ez meg fog történni. A pedagógusok is úgy látják, hogy nincs felkészülve ez a rendszer az ilyen gyors átállásra. Ahogy itt elhangzott, az új szabályozás szerint az igazgatóknak nem lesz megfelelő eszközük a tantestület irányítására, és nagyon rossz néven vették a béremelésnek az elmaradását, ami a jövedelmüknek a csökkenését jelenti. Tehát a tantestületek, a pedagógusok oldaláról nézve is egy súlyos, feszültségekkel teli világot látunk.

Jobb lesz-e az oktatás Magyarországon, ha adj, uramisten, de rögtön, gyorsan, kapkodva ezt a törvényt elfogadják, és január 1-jén látszólag az állam átveszi ezeket az intézményeket? Mert úgy látom, hogy nem fogja tudni ténylegesen és konszolidáltan, normálisan átvenni; úgy látom, hogy nem lesz jobb az oktatás, mint ahogy önmagában az államosítás, az állami fenntartás sem jelent magasabb színvonalú oktatást, kiegyenlítettebb esélyeket az oktatás területén.

Mit lehet tenni? Azt gondoljuk, hogy nem csupán Gloviczki Zoltánnak, hanem Hoffmann Rózsának is távoznia kell az államtitkári székből (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.), mégpedig azért, mert akut bizalmatlanság alakult ki az oktatási kormányzattal kapcsolatosan, összecsaptak a hullámok a fejük fölött, nem képesek a helyzetnek a rendezésére, és a saját árnyékukat nem fogják tudni átlépni. Ez a helyzet súlyos, és azt gondolom, hogy ezzel egyébként a fideszes polgármesterek vagy oktatási szakemberek ugyanígy tisztában vannak.

A másik, amit tenni kell és lehet: felfüggeszteni az oktatási törvénynek ezt a két lépcsőfokát, ami az intézmények állami fenntartásba történő vételét jelenti, illetőleg a pedagógus-életpályamodellnek a bevezetését, hiszen világos, hogy nincsenek meg a pénzügyi feltételei e rendszer bevezetésének.

(12.20)

Sok a bizonytalanság, maguk a pedagógusok is tartanak ettől a dologtól. Tehát itt, úgy látszik, további konzultációra van szükség. Helyes lenne, ha elfogadná a parlamenti többség azt a pedagógus-szakszervezeti javaslatot, hogy haladéktalanul legyen politikai vita a parlamentben (Dr. Hoffmann Rózsa: Ki van tűzve!) az oktatás rendszeréről.

És végül - igen, lesz - érdemi tárgyalást kellene kezdeni az érintettekkel, a szakszervezetekkel, az önkormányzatokkal mindazokról a kérdésekről, amiket ez a törvényjavaslat is érint, annak érdekében, hogy egy széles körű társadalmi konszenzuson alapuló rendszert tudjunk kialakítani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy elindították ezt a mai vitanapot, mert az ország egyik legfontosabb kérdésével foglalkozhat a parlament.

A Demokratikus Koalíció úgy gondolja, hogy a közoktatás több mint két éve folyó átalakításának az eredménye a teljes csőd, sikerült módszeresen szétverni egy működő rendszert. Ma a közoktatásban teljes a káosz, bizonytalanság, elkeseredettség és sztrájkhangulat uralkodik. Krízishelyzet alakult ki.

A magyar gazdaság fenntartható fejlődésének, a foglakoztatás, az életszínvonal növelésének, az európai uniós és a világgazdasági lehetőségek kihasználásának a feltétele a színvonalas oktatás. Ebben, azt gondolom, valamennyien egyetértünk. A Fidesz-kormányzat azonban az oktatást kisajátította, holott az oktatás nem az államé, nem a kormányé, hanem a diákoké, a pedagógusoké, a szülőké, valamennyiünké.

Működésének alapja a gyermekek mindenekfelett álló érdeke. A modernizációt végrehajtó sikeres társadalmak döntően az oktatásra alapozták a sikerüket, a válságból való kilábalás, a hosszú távú fenntarthatóság, a növekedés megindítása érdekében még a jelenlegi válságos időszakban is növelni és nem csökkenteni kellene az oktatás támogatását, valamint a legszélesebbre nyitni a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét.

Az átalakítások két legfontosabb eleme kudarcra van ítélve. Az unortodox gazdaságpolitikának köszönhetően nincs pénz a pedagógus-életpályamodell bevezetésére és az iskolák államosítására. A közoktatás átalakításához úgy kezdtek hozzá, hogy nem mérték fel alaposan a pénzügyi feltételeket, rosszul ütemezték a feladatokat, de főképpen nem folytattak társadalmi egyeztetéseket. Tévedésnek tartom, hogy Klebelsberg Kunoból le lehetne vezetni, meg lehetne alapozni a mai magyar XXI. századi oktatást, ez tévedés, ahogy nem lehet a helyzetet sem szépíteni, még ha Arisztotelésztől kezdve a posztmodernig hivatkozunk is.

A viták sem csak az eszközökről szólnak - ahogy Pokorni Zoltán miniszter úr, elnök úr említette -, azt gondolom, a célokról is. Például semmi sem indokolja az iskolák ilyen széles körű államosítását, aminek nincs más célja, mint az esztelen központosítás és azon keresztül gyakorolt ellenőrzés, befolyás, az önkormányzatiság meggyengítése. Az államosítás egyik célja ugyanis az iskolák feletti szervezeti, irányítási, személyi befolyás teljes körű megszerzése, az iskolai önállóság csökkentése, a politikai, ideológiai befolyás érvényesítése. A másik hozadéka, hogy az önkormányzatiság egyik legfontosabb feladatát elvonták, legyengítették a települések kötődését az oktatáshoz. Egyszóval szinte korlátlanul megnövelték a hatalmukat, a szakmai autonómiákkal, a helyi közösségekkel és az oktatási rendszer felhasználóival szemben. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sem állt fel, nem működnek a tankerületi igazgatási egységek sem, senki sem tudja, hogy mi fog történni január 1-je után. Sokan szóltak erről is, a levelek is, a kérdések is, amelyek az asztalunkra kerültek, ezt bizonyítják.

Hogy lesznek jelentős számú elbocsátások, az az eddig kiszivárgott adatok alapján valószínű, ugyanakkor ez a központi ellenőrzés veszélyezteti a tanulás és a tanítás szabadságát. Az állami fenntartás és az önkormányzati üzemeltetés határvonalai bizonytalanok, ezek nyilvánvalóan konfliktusos területekké válnak. A köznevelés finanszírozásának a 2013. évi feltételei összegszerűségében elégtelenek mind az állami, mind pedig az önkormányzati oldalon, a finanszírozási mechanizmusokban bizonytalanok, 3 ezer intézmény, 1,2 millió diák és 120 ezer pedagógus sorsa, azt gondolom, bizonytalan.

A NAT központilag akarja szabályozni, hogy mi történjen percről percre az osztálytermekben. Telerakták elavult, vállalhatatlan ideológiai lózungokkal, hamis történelemmagyarázatokkal. (Cseresnyés Péter: Jaj!) Úgy tűnik, megtalálták Orwell 1984-ének gondolatát (Cseresnyés Péter: Jézusom!): "Aki uralja a múltat, uralja a jövőt. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is."

A köznevelés mai rendszere arra sem képes, hogy korszerű tudást adjon, sem az esélyegyenlőséget nem szolgálja. A kormányzat egy sor olyan programot szüntetett meg, amelyek a hátrányos helyzetű családokból érkező diákok felzárkóztatását segítették. Ellehetetlenítették az ezzel foglakozó alapítványi iskolák működését is. A kormányzat rendpártisága elfogadhatatlan világot képvisel: iskolaőrök, iskolaköpeny.

Ugyanakkor a Demokratikus Koalíció támogatja például az óvodáztatás kiterjesztését azzal, hogy elsődlegesen nem a kötelezettségeket kell itt hangsúlyozni, hanem a feltételeket megteremteni. És ugyanez a véleményünk az egész napos iskolával kapcsolatosan is: helyes, de a feltételek, a jó körülmények megteremtése a fontos, a perdöntő.

A kormány nem fogadja el a világnézetileg semleges oktatás Európában szinte mindenütt érvényes alapelvét, ehelyett az egyházi iskolákat kiemelten támogatja, de azokat is szelektíven, azaz a történeti keresztény egyházakat karolja fel elsődlegesen.

Egy szó mint száz, már csak a süket nem hallja, már csak a vak nem látja, hogy az oktatás válságba került Magyarországon. A felelősség nyilvánvalóan Orbán Viktort és kormányát, politikáját terheli. Ebben a helyzetben egyetlen lehetőség van, hogy távozik a posztjáról Hoffmann Rózsa államtitkár asszony, mert elfogyott a bizalom iránta, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem képes úrrá lenni a helyzeten.

A Fidesz-frakció belső, hol csendesebb, hol hangosabb morgolódásai is mutatják, hogy nagy a baj. A teendő az lenne, hogy felfüggesztik az oktatási törvény végrehajtását, főképpen annak a két elemét, a pedagógus-életpályamodell bevezetését, hiszen itt további kérdések tisztázandók, egyeztetni kell a pedagógusokkal, másrészt pedig az államosítást. És érdemi és azonnali tárgyalások kell hogy kezdődjenek a pedagógus-szakszervezetekkel a sztrájk elkerülése érdekében. És egy oktatási kerekasztalra lenne szükség, amelyben, ha egy ilyenre sor kerülne, a Demokratikus Koalíció azt képviselné, hogy a válság ellenére az oktatásra több pénzt fordítsunk; hogy kiszámítható, az esélykülönbségeket csökkentő finanszírozási rendszert vezessünk be; hogy növeljük az iskolák és a pedagógusok szakmai önállóságát, mert nem támogatjuk az uniformizáltságot; hogy a pedagógusokra nagyobb figyelmet fordítsunk.

Azt támogatjuk, hogy egy kompetenciaalapú oktatás alakuljon ki, különösen a nyelvi, informatikai és kommunikációs képzésre figyeljünk; ahol a társadalmi mobilitást és az esélyek kiegyenlítését teremtik meg és segítik ezek a szabályok; ahol visszaállítanánk a 18 éves tankötelezettséget, a szakiskolák zsákutcás jellegét pedig megszüntetnénk. Egyszóval azt gondoljuk, hogy sok a teendőnk, és a Demokratikus Koalíció ezzel a felelősséggel kíván részt venni a pedagógus-, illetőleg az oktatási programok kidolgozásában és képviseletében.

Elnök úr, köszönöm szépen a türelmet.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Azt gondolom, hogy egy meglehetősen egyszerű, szimpla törvénnyel állunk itt szemben, ezt tárgyaljuk, kis terjedelmű, nem jelentős kérdéseket tartalmaz ez a törvény, apró-cseprő javítgatását jelenti az önkormányzati törvény egy meglehetősen rövid fejezetének. Jól szimbolizálja talán mindezt, hogy a bizottsági többségi véleményeket végighallgatva a szövegek kétharmada formális dolgokról szólt, mi a törvény száma, mikor tárgyalt a bizottság, hányan szavaztak így avagy úgy, és kevésbé foglalkoztak igazi érdemi indoklással a törvény mellett.

Mondhatnánk azt is, hogy amennyiben a törvény, az önkormányzati törvény törvényességre vonatkozó szabályait többé-kevésbé elfogadjuk, nagy gondok, nagy problémák ezzel a törvényjavaslattal nincsenek, amelyek finomításra szorulnak, azok több oldalról megközelítve itt elhangzottak, például az alkotmánybírósági jogkörök kérdése, nehogy a kormányzat, nehogy a hivatali világ ezt korlátozza, hiszen fontos, helyes az alkotmányossági ellenőrzés, a felügyelet kérdése. A másik ilyen ügy a pénzbírság kérdése, amellyel lehet így is élni, lehet úgy is élni, függően, hogy milyen önkormányzat az, amelyik éppen ezt a bírságot megkapja. Mégis akkor mi a baj vagy van-e baj ezzel a törvényjavaslattal?

Azt gondolom, hogy néhány probléma van, igen. Az egyik az, hogy itt egy év után korrekcióra szorul a törvénynek ez a rövid fejezete, amely azt is mutatja, hogy itt bizony az elmúlt időszakban egy meglehetősen rossz minőségű, kapkodó jogalkotásnak lehettünk a tanúi. A másik probléma, a másik kérdés, hogy egy törvényességi ellenőrzésnek vagy jelen esetben egy törvényességi felügyeletnek a létét, azt hiszem, hogy épeszű ember meg nem kérdőjelezi, az azonban nem mindegy, hogy ezekkel a lehetőségekkel az állam hogyan és miképpen él. Élhet úgy is, hogy egy professzionális, lojális, politikailag nem részrehajló hivatal végzi ezeket a feladatokat, és azt gondolom, hogy ezzel nincs semmi probléma, és előfordulhat, hogy egy átpolitizált hivatali bürokrácia alkalmazza ezeket az eszközöket, ebben az esetben már nyilván probléma van.

Nyilvánvaló, hogy fontos a szabályok betartása, ez a közbizalom egy állam működésének az alapja, egy társadalom működésének az alapja, de jelen esetben az is legalább annyira fontos, hogy ez a felügyelet mennyire biztosítja az önkormányzatok szabadságát, önállóságát, és hogy ne jelentsen fenyegetettséget sem az önkormányzati tisztségviselő, sem pedig e testületek részére egy ilyen felügyeleti rendszer.

Mindez már nem a szabályozás világa, hanem a jogszabályok alkalmazásának a világa. Nyilvánvalóan nagyon jó lett volna egyébként ezeket megismerni, áttekinteni, ha már az egyéves tapasztalatok alapján ilyen korrekciókra sor kerül. Itt jegyzem meg, hogy természetesen ez a törvényességi felügyelet nem csupán a gazdálkodásra vonatkozik.

Itt egy képviselőtársnőnk ezt hangsúlyozta, hanem a szervezetre, a működésre, a teljes önkormányzati világot átfogja, ha le akarjuk egyszerűsíteni.

A jogszabályok alkalmazásával kapcsolatosan viszont nagyon ízléstelennek tartom azt a megközelítést, amit itt sajnos egy kormányhivatali vezető mondott el, hogy ha egy baloldali vagy egy MSZP-s polgármesterről van szó, akkor nyilván az a polgármester törvénysértő, ha egy kormánypártiról, akkor nyilván törvénytisztelő vezetőről van szó. Azt gondolom, hogy ez nemcsak veszélyes, de tényleg ízléstelen, helytelen, az a közbizalom rombolását jelenti.

Mi a harmadik problémakör ezzel a törvénnyel kapcsolatosan? Az, hogy ha most megnézzük az önkormányzati törvényt, akkor az egy nagyon bő terjedelmű, hosszadalmas törvény, és annak egy apró kis fejezetét módosítja ez a javaslat. Nyilvánvaló, hogy az emberben kétely támad, hogy vajon az önkormányzati törvény többi rendelkezése helyénvaló, rendben van, ott nincsenek korrigálandó dolgok, és én azt gondolom, hogy lennének, azt gondolom, hogy vannak. Ez a kis törvényjavaslat azt mutatja, ami általában tapasztalat a Fidesz-kormánnyal szemben, hogy inkább az államosítás logikáját, a centralizáció logikáját veszik elő, és ezt tartják fontosnak. Muszáj az önkormányzati törvény egészéről beszélni, és én nem tudom, itt van-e, mert nem látok oda, Ivády Gábor független képviselőtársam intelmét szeretném megfogalmazni, hogyha a tapasztalatokról beszélünk, akkor pró és kontra kell, lehet beszélni, ha tisztességesen akarunk beszélni. Az önkormányzati rendszer, amikor húszéves évfordulóját ünnepeltük, azt gondolom, szinte teljes körű egyetértés volt, hogy ez nagyon fontos, rengeteg helyi energiát szabadított fel, ez egy sikeres ágazat, területe volt az állami életnek, a társadalomnak, sokat fejlődtek a települések, a helyi közösségek, a lakosság ellátása, és egy sajátos önálló hatalmi ágként is funkcionált, persze rengeteg hiányossággal. Hogy a fenébe ne lett volna hiányosság?! Számtalan konferencián elmondták, elmondtuk: akár az autonómiát, akár a gazdasági-pénzügyi önállóságát nézzük ennek a világnak, jobbat is akartunk, szerettünk volna csinálni, de nyilván a lehetőségek voltak inkább azok, amelyek gátat szabtak ennek.

Ezt a világot és ezt problémakört én nem úgy tekintem egyébként, hogy az állam rossz, az önkormányzat meg jó, és fordítva sem gondolom. Mind a kettőnek megvan a maga előnye, és amikor egy adott közösségi feladatot állami feladatként határozunk meg, illetve önkormányzati feladatnak határozunk meg, akkor adott esetben mind a kettő elfogadható megoldást jelenthet. Az a húsz év nyilvánvalóan még számtalan más egyéb problémát is jelent, beszélhetnénk adott esetben a demokráciadeficitről, a hatékonyságról és sok más egyéb dologról. Ezeket önök jól ismerik. De az nem követhető, hogy az önkormányzati feladatok átcsoportosítását az államhoz kizárólag tehermentesítésnek tekintsük, hogy ez egy tisztázás.

(12.40)

Ugyanis ezen az alapon akkor tényleg nem lenne szükség semmifajta államtól független autonómiára és az önkormányzatokra sem. Ez így, azt gondolom, hogy helytelen.

Meg az is helytelen, hogy ha egy előző kormány idején nem finanszírozták teljeskörűen, kellő mértékben az önkormányzatot, akkor az egy politikai hiba; hogy most nincs elég pénz, az pedig azért van, hogy ne lehessen pancsolni a pénzekből, ahogy elhangzott. Vagy az, hogy az önkormányzati autonómia rovására írják a társulást, merthogy az csökkenti az önkormányzatok önállóságát, miközben egyébként kötelező önkormányzati társulásokat hoznak létre, és nagyon jól tudjuk, hogy a hatékonyság követelménye meg pontosan az elaprózott kis települési önkormányzatok összefogását követelné meg.

Egy szó mint száz, azért ez egy sikeres terület volt, persze rengeteg gonddal, rengeteg hibával, és megjegyzem, hogy éppen a szocialista kormányok alatt, éppen a Gyurcsány-kormány vágott neki több alkalommal, több ízben, hogy egy átfogó strukturális átalakítás történjen az önkormányzatok területén, de ebben az akkori ellenzék, a Fidesz nem volt partner sem a konzultációban, sem pedig ezeknek a szabályoknak a megváltoztatásában.

Muszáj megnéznünk, hogy mit tett most az Orbán-kormány ezen a területen. Az első, ami nagyon fontos, hogy újraértelmezte alaptörvényi szinten az önkormányzatiságot, és kiterjesztette a központi államhatalmat az önkormányzatok rovására. Itt Babák képviselő úrnak szeretném megjegyezni, hogy az önkormányzati igazgatás is része a közigazgatásnak, nem csak az államigazgatás, úgyhogy ez önmagában nem jelent vagy nem jelentett problémát.

Aztán ki kérdőjelezné meg, hogy azért ma nem a decentralizációról beszél a kormány, nem azt alkalmazza, helyette inkább a centralizáció a jellemző, számtalan feladatot tudnánk itt említeni. Meg hogy csökkentek az önkormányzati feladatok - ott van az oktatás kérdése -, meg hogy a megyéknek lényegében a felszámolása történt meg. Ha a megyékről beszélünk, azért tényleg megmosolyogtatnivaló, és nem véletlenül legyintenek vagy éppen - bocsánat a kifejezésért - röhögnek sokszor ezen a megoldáson, ha egy megyei önkormányzatnak igazából alig van feladata vagy már-már nincs is, televíziója azonban van. Azt gondolom, hogy helyes volt, amikor például a fejlesztési feladatokat régiós szintre telepítettük, azt kellett volna, azt kellene továbbfejleszteni, mert az volt egy hatékonyabb, európaibb megoldás és nem pedig a megyei területen történő fejlesztésiforrás-elosztás. Ezt mondom úgy is egyébként, mint volt megyei közgyűlés tisztségviselő, elnök, aki egyébként a területfejlesztés területén is elég hosszú ideig dolgozott.

Vagy mondhatnám az önkormányzatok szervezeti önállóságának a csorbítását mint problémát, vagy a vagyoni gazdálkodás függetlenségének a csorbítását, hiszen itt most például mi a törvényesség apróbb-cseprőbb dolgairól beszélünk, arról, hogy ha majd egy pár száz lelkes faluban egy rossz határozatot hoz egy önkormányzat, hogyan és miképpen működjön a törvényességi felügyelet. De arról nem beszélünk, hogy micsoda vagyontömeg került el az önkormányzattól egy tollvonással, egy kormányzati tollvonással az államhoz, és hol vannak akkor az alkotmányos garanciái például az önkormányzati vagyonnak vagy a vagyongazdálkodásnak. Átpolitizálódott ez a világ.

Nem véletlenül történt az meg, hogy itt a vitában nagyon sokan kritizálták ezt a rendszert, mert ezek a feszültségek nagyon is tetten érhetők az önkormányzati világban, és azt gondolom, hogy az elhangzott kormánypárti véleményekkel ellentétben nem egy sikertörténet a pénzügyi konszolidáció, az adósságkonszolidáció, hiszen nem vizsgálták meg, hogy az adott adósság miképpen alakult ki. Azt gondolom, többen vagyunk olyan parlamenti képviselők, akik abban az időben önkormányzati képviselőként is dolgoztunk, és amikor a fideszes polgármester dörzsölte a kezét, hogy már magas szinten, még a Viktor is azt mondta, hogy vegyünk föl hiteleket, mert majd konszolidálni fogják, és ezt így kell csinálni, az ellen kellett harcolni, hogy ne vegyen föl annyi hitelt az adott önkormányzat. Tehát be volt ígérve ez a konszolidáció, és biztatva voltak az önkormányzatok, hogy csak adósodjanak el. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

És a másik: azért azoknak az önkormányzatoknak a csalódottságát is meg kell említeni, akik tisztességesen, körültekintően gazdálkodtak. Azt gondolom, hogy meg kellett volna vizsgálni azt, hogy mely önkormányzat adósodott el önhibájából, mely objektív körülmények között, és más módon kellett, lehetett volna egyébként az önkormányzatokat megsegíteni. Továbbra is probléma az, hogy önök sem változtattak lényegében a finanszírozás színvonalán, noha a rendszerét átalakították.

Nem hiszem, hogy van, lenne olyan, akik például az oktatási feladatok államosítását egy sikertörténetnek tartaná, legalábbis gondolom, ha őszintén beszélnek önök is egymás között, én legalábbis nem találkoztam olyan iskolaigazgatóval és polgármesterrel, akik ne panaszkodtak volna, ne káoszról beszélnének. Ez a kettősség - a fenntartó és az üzemeltetési megoldás - bizony rengeteg problémát jelentett.

Az államtitkár asszony a maga megszokott szelíd és talányos mosolyával azt mondta, hogy ez egy sikertörténet, sikertörténet az önkormányzatiság, sikertörténet a felügyelet, de sajnos azt kell mondjam, hogy amikor fideszes polgármesterekkel találkozom, akkor félórákat sírnak a vállamon a benzinkútnál meg a boltokban, hogy mennyire problémájuk van. Ez pedig arra kell hogy figyelmeztesse önöket, hogy ez így nem állja meg a helyét, ez így nem igaz, hogy itt egy teljesen felhőtlen sikertörténetről van szó; az önkormányzati rendszer recseg-ropog.

Azzal egyetértek, hogy korrigálják, finomítják ezeket a szabályokat, azzal nem értek egyet, azzal nem lehet egyetérteni, hogy csupán a törvényességi felügyelet szabályaihoz nyúlnak, akkor át kellett volna tekinteni az önkormányzati törvény egészét, mert ez alatt az egy év alatt számtalan más területen is rengeteg anomália jelent meg. Átfogóbban kellett volna ezt a korrekciót elvégezni, ahogy Tasó képviselő úr itt mondta, hogy ők aztán nyitottak, önök nyitottak a felülvizsgálatra, nosza, akkor bátorság, politikai bátorságot kívánok ahhoz, hogy ezt végre is tudják hajtani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Bencsik János képviselő úr úgy elemezte, hogy azok a beszállítók, akik bedolgoznak a különböző energetikai cégeknek, a tőkés csoporthoz tartozó cégek.

A mai napon itt a parlamentben is szóba került egy levél, amelyet az ELMŰ rakott ki a honlapjára. Ebben a levélben az szerepel, hogy csupán ez a cég 3 ezer magyar vállalkozóval, alvállalkozóval, kisvállalkozóval dolgozik. Azt hiszem, túlzás lenne azt állítani, hogy itt valamifajta összejátszásról van szó. Egyértelmű, hogy az a helyzet, hogy ezeknek a cégeknek a gazdaságos működését különböző ésszerűtlen intézkedésekkel ellehetetlenítik, s ez oda fog vezetni, hogy ezek a cégek elesnek a munkától, hogy kevesebb lesz a munkahely, hogy a hálózatok felújítása nem fog olyan ütemben zajlani, ahogy az elmúlt időszakban történt, és hogy azok a hozzászólások fognak majd gyarapodni itt a parlamentben, amit éppen az önök képviselője tett meg tegnap napirend előtti hozzászólásképpen - gondolom, hogy ennek a mai napirendnek a felvezetését szolgálta ez -, amikor arról beszélt, hogy Észak-Magyarországon áramkimaradások vannak. És akkor a kormányzat részéről elhangzott egy ejnye-ejnye a szolgáltató cégekkel kapcsolatosan.

Azt hiszem, széles körben értünk egyet azzal, hogy ha lehet, akkor ezeket a szolgáltatási díjakat csökkenteni kell - de nem mindegy, hogy hogyan. Ezért azt gondolom, hogy tényleg azokat az ésszerű megoldási lehetőségeket kellene előtérbe helyezni, mint például az elhangzott panelprogram, az energiamegtakarítás, de tiszteletben kéne valamilyen formában tartani a gazdasági racionalitást és az ésszerűséget is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ennek a törvényjavaslatnak az a címe, hogy a szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosítása. A törvényjavaslatnak ugyanakkor, azt gondolom, hogy semmi köze ehhez a címhez. Nem mérsékli a lakosság terheit, és nem is a címben jelzett szociális közműszolgáltatás kialakítása a célja, sőt azt is lehet mondani, hogy középtávon talán ellátásbiztonsági problémákat is okozhat.

Hasonló érzésem van ahhoz a törvényhez, amikor a nemdohányzók védelmét tűzték önök a zászlajukra, és hosszú időn keresztül tárgyalta ezt a parlament. Ha valaki arra gondolt volna, hogy valóban a nemdohányzókat kívánnák megvédeni, akkor az nyilván nagyot tévedett, hiszen valójában arról volt szó, hogy a dohánykereskedést koncentrálják egy adott sajátos üzletágba, nemzeti dohányboltba, amit aztán egyébként a későbbiek során kiegészítettek más tevékenységgel is.

A Demokratikus Koalíció úgy gondolja, hogy a jelenlegi helyzetben valóban minden olyan intézkedés támogatandó, amely a lakosság terheit mérsékli az energiaköltségek tekintetében. Annál is inkább, mert elfogadhatatlan az, hogy az elmúlt pár esztendőben háromszor annyian, mintegy 140 ezren vannak olyan helyzetben, hogy kikapcsolták az áramot, a gázt vagy éppen a távhőellátást. Az országjárásunk során is azt tapasztaljuk, hogy az egyik fő probléma az energetikai számlák kifizetése. Sokak számára ez megoldhatatlan problémát jelent.

Ugyanakkor ez a törvény - és itt nagyon sokan érintették ezt - igazából a fogyasztók érdekeit nem érinti. Mondhatnám azt is, ahogy Göndör képviselő úr mondta, hogy ez egy PR-törvény, egy vargabetűt írnak le ezzel a szabályozással, hiszen megszüntették önök 2011 előtt a korábbi szocialista kormányok által fenntartott szabályozást a fogyasztók védelmét illetően, és többé-kevésbé most ebben a törvényben ezt visszahozzák, de azt a szintet egyébként még mindig nem érik el. A szolgáltatók terheit növelik, és az állam terheit csökkentik, részben úgy, hogy az állam szociális terhei csökkennek.

Nyilvánvaló, hogy a csökkentésre tehát igent kell mondani, de nagy kérdés az, hogy hogyan lehet ezt megvalósítani. Itt senki nem értett egyet a hozzászólók közül kiugró extraprofittal, a fogyasztók kiszolgáltatottságával - erről ma ugyan kevesebben beszéltek, de azt gondolom, hogy ez is egy nagyon fontos dolog - vagy éppen az árképzés visszásságaival.

Tehát tényleg egy érdekes levél került szóba a mai parlamenti ülésen, amit az ELMŰ tett ki a honlapjára. Ő ott bemutatja azt, hogy a lakossági áramszolgáltatás gyakorlatilag veszteséges ágazat, amit ott az árszabályozás kapcsán megtakarítanak, azt a vállalati szféra fizeti meg, és azt követően nyilván, hogy a fogyasztók: mi, emberek fizetjük meg a boltokban ezt a költséget, tehát áttételesen mégiscsak a fogyasztókon, az embereken csattan az ostor.

Ez is mutatja, hogy nagyon fontos lenne érdemben elemezni ezeket a kérdéseket, de valóban körüljárni, nemcsak az egyik oldalt, a másik oldalt is annak érdekében, hogy valami ésszerű, előremutató javaslatot lehessen letenni. Ilyen javaslat lehetett volna vagy lehetne egyébként például az energiamegtakarítás. Az európai uniós pénzek felhasználásával baj van. Fel lehetne használni a lakossági energiamegtakarítás fokozására. Örömmel láttam volna egy ilyen javaslatot az elmúlt időszakban.

Fontos lenne az is, hogy ezek a javaslatok fenntarthatóak legyenek, hogy betartsa a piacgazdaság logikáját, a szabályait, az ésszerűséget. Fontos lenne, hogy ne tegye tönkre azt az adott iparágat, hanem inkább még korszerűbbé, még stabilabbá tegye, és hogy betartsa a jogállami kereteket.

A probléma ezzel kapcsolatosan az, hogy az embernek egyértelműen az az érzése, hogy itt egy politikavezérelt döntési sorozatról van szó, nem annyira a megszorult fogyasztók fontosak az önök számára, hanem inkább a választók. Inkább itt egy választási sorozat előkészítéséről van szó. Fontosabb a népszerűség, a választási haszonszerzés, mint a szakszerűség, mert ha nem így lenne, akkor azt hiszem, hogy ezekhez a kérdésekhez másképp kellett volna hozzányúlni, és talán hosszabb távon hatékonyabb és eredményesebb megoldások születtek volna.

(16.30)

Azt is mondom, hogy vélhetően ez a törvény is azt szolgálja majd, hogy az energetikai társaságok felett az állami befolyás erősödjön. Mintha meg akarnák szerezni ezt a területet is, vagy legalábbis az energiaszolgáltató jövedelméből, vagyonából egy jelentős részt az állam javára igénybe venni. Mi támaszthatja alá ezt a vélekedést? A 2010-es fülkeforradalom óta azt tapasztalhatjuk, hogy az alkotmányos alaptörvényi vagy más ilyen szabályok írott malasztok maradnak. A dolgok nem azok, amiknek mondják őket. Papíron van sajtószabadság, de ismerjük a Klubrádió problémáját. Van Alkotmánybíróság, de ha a kormány ellen dönt, akkor ellehetetlenítik az Alkotmánybíróságot.

Felszámolják az autonómiákat az egyetemeken és az önkormányzatoknál. Az állam egyre inkább mohó és különböző intézményeket, iskolákat, kollégiumokat, kórházakat, szociális intézményeket, kulturális intézményeket a saját tulajdonába, fennhatóságába vesz. A versenyszférára is kiterjed ez a fajta érdeklődés, hiszen megvásárolják a MOL-t, a Rábát, az E.ON-t. Nagyvonalúan értelmezik a tulajdon tiszteletét és szentségét, noha az alkotmányban ez rögzítve van. Gondoljunk csak a magánnyugdíjpénztárak konfiskálására, arra a módszerre, ahogy ezt önök megtették, és annak eredménytelenségére, amihez ez igazából vezetett, mert a pénz elfolyt, az államadósság igazából nem csökkent, a gazdasági növekedés pedig sehol.

Ugyanez történt a bankokkal, amelyek olyannyira elgyengültek, ez a szektor olyannyira zilálttá vált, hogy nem képes a gazdaságot finanszírozni, ennek következtében nincs munkahely, az emberek elesnek ettől a nagyon lényeges és fontos lehetőségtől. De gondolhatunk például a játékautomata-történetre, amikor ez az ágazat arra ébredt egy szép napon, hogy gyakorlatilag felszámolták. Pedig egy legális terület volt, akik adót fizettek. Ilyen módon semmiképpen sem lehetett volna megszüntetni ezt a területet. Vagy említettem itt a nemdohányzók védelmét. Mára már kiderült, hogy üdítőt, alkoholt, újságot, lottót-totót is lehet ezekben a boltokban vásárolni. Nagyon kíváncsian várhatjuk azt, hogy vajon majd kik jutnak ilyen lehetőségekhez. De ott vannak a földügyek, ahol műkörmösök is hozzájutnak a földhöz, a közbeszerzések, a fejlesztési támogatások, és folytathatnánk tovább.

És tulajdonképpen így jutunk el a gáz-, a villamosenergia- és a távhőszolgáltatást végző cégekkel, az ezekkel kapcsolatos szabályozáshoz. Felmerül az emberben, hogy mennyire logikus, mennyire ésszerű és mennyire célravezető ez a szabályozás, ez a leghelyesebb útja-e a megoldásnak, vagy van-e még más olyan feladat ezzel kapcsolatosan, amit meg kell tenni annak érdekében, hogy a lakosság terhe valóban csökkenjen. Ugye, itt olyan visszásságokkal találkozunk, hogy akinek azért nagy az energiaszámlája, annak nagyobb megtakarítást biztosítunk ezzel a rendelkezéssel. Vagy vannak olyan szolgáltatók, mint például az önkormányzati távhőszolgáltatók, akiknél az állam kompenzál, jelentős, sok tízmilliárdos összegben. Kósa Lajos felvetése alapján elég gyorsan megoldotta a Fidesz-kormány ezt a "problémát".

Ezekkel az intézkedésekkel, szabályokkal van egy nagyon fontos és nagyon alapvető probléma, hogy ezek az elgondolások túllépnek a versenyszabályokon, túllépnek a magántulajdonon alapuló polgári társadalom alapvető szabályain. Ezeket rombolják, ezt a gazdasági rendszert rombolják, ezt a jogállami megközelítést rombolják. Ezek ilyen értelemben, ilyen formában nem vezetnek teljes eredményre. Úgyhogy az embernek, amikor ezeket a szaktörvényeket olvassa, akkor van egy érzése, egy régi, ókori mondás: "félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is". Hiszen itt önök elmondták, hogy ez milyen fontos és jelentős szabályozás, holott ha beleolvasunk ebbe a törvénybe, akkor látjuk, hogy édeskeveset javítanak a fogyasztók helyzetén, viszont rontanak a vállalkozások, a cégek helyzetén.

Lényegileg, végső soron a piacgazdasági szabályok szétzilálása történik, azoknak a szabályoknak a felszámolása történik.

Annak érdekében, hogy itt valódi eredményeket érhessünk el, azt gondolom, hogy főképpen más területeken kellene keresni a megoldás lehetőségét, és itt az európai uniós támogatások új irányára szeretném ismételten felhívni a figyelmet, nem csupán ebben a tervidőszakban, de a következő időszakban még inkább arra igyekeznek rábírni a tagállamokat, hogy az energiamegtakarítás, az ésszerűség területén haladjanak, lépjenek előre. Nekünk is főképpen ezen a területen kellene, hogy hosszú távon valódi megtakarításhoz jussanak az emberek. De nyilvánvaló, hogy ennél is fontosabb a gazdaság rendbetétele, mert itt egyrészt a piacgazdaság működési szabályait zilálják szét, és nem tudnak úrrá lenni azokon a problémákon, amelyek a magyar gazdaságot feszítik. Emiatt nincs a gazdaságnak finanszírozása, nincs növekedés, nincs munkahelyteremtés, nincs az embereknek biztonságérzetük, a szociális háló szövete is meggyengült.

Ezekkel a kérdésekkel, ezekkel a megoldásokkal lehetne igazából választ adni az energiaszámlák területén nehéz helyzetbe kerülő emberek sorsára. Úgyhogy ennek alapján a Demokratikus Koalíció ezt a törvényt ilyen formában nem tudja támogatni. Ezen alapvetően javítani kellene, de még inkább azokat az alapvető gazdasági döntéseket kellene meghozni, amelyek meghozatalától, úgy látjuk, ez a kormány fél.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megvallom őszintén, azt gondoltam, hogy államtitkár úr rögtön gombot nyom, amikor a konvergenciaprogram számai itt elhangzanak az ülésteremben, és ezeket próbálja majd cáfolni. Persze nem nyomhatott gombot, mert ezeket az állításokat nehéz lenne cáfolni, ezek valóságos folyamatok, és azért világosan kell értenünk ezt a törvényt, itt semmifajta teherátalakításról, -átterhelésről szó sincs ebben a törvényben, ez egy egészen más törvény. S ha már az EU előnyeiről beszélünk, akkor azt hiszem, az a probléma, hogy önök a hátrányok közé sorolják az Európai Unióval kapcsolatos szabályok betartását, mivel az előnyeit, azt gondolom, hogy akár az Európai Unió értékrendje, akár a fejlesztési források tekintetében élvezzük.

(12.20)

A kiindulóponthoz kellene visszatérnünk, hiszen igazából arról szól ez a mai nap, hogy vajon miért kételkedik az Európai Unió és a befektetők abban, hogy az a költségvetési pálya stabil, amit a költségvetési törvény meg különböző egyéb tervek tartalmaznak. Nos, hát azért, mert a növekedési ígéreteket nem tartják megalapozottnak, nem tartják komolynak. És ahelyett, hogy az Európai Unióra meg különböző szervezetekre mutogatunk, inkább ezzel kellene foglalkozni, és itt a hozzászólásokban számtalan ehhez kapcsolódó kérdés felmerült, amit ez a törvény nem tartalmaz, legyen az az adózás, legyen az a növekedési probléma, a gazdasági környezet kérdése vagy problémái. Nos, ezek inkább az igazi ügyek, az igazi kérdések, amelyekkel a kormánynak foglalkoznia kellene, mint ilyen tessék-lássék ígéretekkel, illetőleg törvényjavaslatok előkészítésével és beterjesztésével.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Megfogadva az elnök úrnak a tanácsát, hiszen magam is hozzászólásra is várok, azt gondolom, hogy tévúton jár az, aki mindig másokban keresi a hibát, aki bűnbakot keres, inkább érdemi megoldásokon kellene gondolkodni.

Jó lenne, ha fordulat történne a gazdaságban, azt gondolom, hogy erre egyértelmű a válasz: jó lenne, valamennyiünknek az érdeke. De történt-e valóságos stabil, érett változás a magyar gazdaságban? - ez a kérdés. Tegnap Varga Mihály miniszter úr itt a jelentésében azt állította, hogy igen, egy jelentős érdemi fordulat történt, és örüljünk az eredményeknek, de azt gondolom, hogy csak megalapozott eredményeknek szabad és lehet örülni. Ennek nyilván az egyik alapját a tisztességes statisztikai adatok jelentik - azt gondolom, ennek a KSH egyébként eleget tesz -, de a másik oldala ennek az, hogy mihez viszonyítjuk ezeket az adatokat. Egy komoly közgazdász, azt gondolom, egy havi-negyedéves jelentésből azért nemigen vonhat le hosszú távú megállapításokat, különösen anélkül, hogy a számok mögé ne nézne. Ha a számok mögé néz, akkor továbbra is azt látja, hogy nem növekszik Magyarországon a belföldi kereslet, és persze senki sem mondja azt, hogy ezt hitelből kell felpörgetni, jó lenne, ha a munkahelyteremtésből lehetne felpörgetni, ugyanakkor azt állítjuk, hogy például az adórendszer átalakításával lehetne növelni a belföldi fogyasztást.

A másik ilyen probléma nyilván a beruházás, hiszen az európai fejlesztések is megtorpantak, úgy tűnik, hogy veszélyben vannak ezek, nem beszélve arról, hogy a 2014 utáni fejlesztéseknek a tervei még nem készültek el.

A harmadik dolog a külkereskedelmi mérleg, amelynek valóban még maradt némi pozitívuma, ez jó, de ez inkább az európai gazdaság szívóhatásának köszönhető, mintsem a magyar gazdaság kiugró teljesítményének.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2012-es költségvetést kilenc alkalommal módosították, a 2013-as költségvetésnek pedig ez a negyedik módosítása. Varga Mihály miniszter úrnak is jut már két módosítás. De azt gondolom, hogy ilyen törvényjavaslatot még nem látott az Országgyűlés, de talán más ország parlamentje sem. Az előterjesztő a törvényjavaslat indokolásában ugyanis azt közli, hogy a saját javaslatát feleslegesnek tartja. A törvényjavaslat ugyanis arra irányul, hogy biztonságosabbá tegye az Európai Uniótól elvárt hiánycél teljesítését, de az indokolásban a kormány közli, hogy valójában nem tartja szükségesnek, mert szerinte az elvárt hiánycélnak a hatályos költségvetési törvény is megfelel. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy vicces helyzet, de én azt gondolom, hogy ez mégsem vicces, inkább elszomorító. Elszomorító részben ez a mutogatás.

(13.10)

Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a költségvetési módosítási törvény a számokat tekintve nem egy nagy horderejű törvény - egyébként az lenne -, de mindenképpen tanulságos, hiszen ez a vita újra előhozza a költségvetés és a gazdaságpolitika hiányosságait, előhozza a költségvetés feszültségeit például az oktatás területén, az egészségügy területén, az önkormányzatok területén. Előhozta itt már az adórendszer anomáliáit, az adósságkezelés problémáit, a növekedési gondokat, a gazdaság, a jogállam problémáit vagy épp a vállalkozói környezet gondját.

A törvényjavaslat egyébként a néhány napja meghirdetett Varga-csomag - háborús kifejezéssel élve - első lépcsője, hiszen miniszter úr azt hirdette meg, hogy első lépcsőben zárolásokkal, az államigazgatás kiadásainak csökkentésével próbálkoznak, a másodikban a kormányzati beruházások leállításával és a harmadikban majd újabb adóemelésekkel: a bankadó meg a tranzakciós illeték emelésével.

Szeretném mindenekelőtt leszögezni, hogy a Demokratikus Koalíció önmagában helyesli azt, hogy a kormány az alacsony hiánycél elérésére és ehhez a kiadások csökkentésére és a bevételek növelésére törekszik. Helyesli azt is, hogy arra törekednek, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Azt is gondoljuk, hogy az államháztartás stabilitása elsőrendű és közös nemzeti érdekünk. Kétségtelen dolog, és kevés önkritikus hang hangzott el - hadd mondjak ilyet is -, kétségtelen, hogy a 2000-es évek első felében a kormányok nagyvonalúan kezelték mind a hiányt, mind az államháztartás kiadásait és bevételeit. Vonatkozott ez egyaránt az első Orbán-kormányra, 2000-2002 között a Medgyessy-kormányra és az első Gyurcsány-kormányra is. Azonban a második Gyurcsány-kormány már radikális fordulatot hajtott végre az államháztartás kezelésével, és ezt folytatta a Bajnai-kormány is, és ennek eredményeképpen egyébként 2010-re sikerült stabilizálni, helyrehozni az államháztartás helyzetét, noha - tudjuk jól - súlyos áldozatok árán.

Arra is jól emlékszünk, hogy a Fidesz eredetileg újabb hiánynövelésre tervezte alapozni a növekedést, a növekedés gyorsítását, de ehhez Brüsszelben nem járultak hozzá, és erre a második Orbán-kormány központi céllá tette a hiány csökkentését és az államadósság leszorítását. Ezeket a célokat, azt gondolom, egyébként helyesen határozták meg, ezeket lehet támogatni, a Demokratikus Koalíció is helyesli ezeket. Csakhogy a költségvetési politikának nem az a fő kérdése, hogy akarjuk-e csökkenteni a hiányt, hanem az, hogy milyen módon kívánjuk csökkenteni a hiányt, milyen bevételeket növelünk és milyen kiadásokat csökkentünk.

A Demokratikus Koalíció azt viszont már nem helyesli, ahogy az Orbán-kormány a bevételeket növelni kívánja, és ahogy a kiadásokat csökkenteni kívánja. A néhány napja meghirdetett Varga-csomag egyenes folytatása az Orbán-kormány elmúlt három évben folytatott gazdaságpolitikájának, ilyen értelemben, azt gondolom, igazából nem történt változás abban, hogy új minisztere van ennek a fontos területnek, és ami előttünk van, ezzel a törvénymódosítással sem igazából mit kezdeni. Például a kiadások csökkentése részben úgy történik, hogy különböző állami szervek esetében befizetéseket írnak elő - például a PSZÁF esetében és más állami szervek esetében is -, hát ez inkább játék: egyik zsebből teszik át a pénzeket a másik zsebbe; és hát itt van a kormányzati zárolások kérdése is, ami egy potenciális kiadáscsökkentés, de az, hogy milyen kiadásokat fognak csökkenteni ennek révén, nyilván majd a végén derül ki, amikor ez véglegesen megtörténik. Azt azonban már előrevetíti, hogy leginkább az EMMI esetében az oktatás, a kultúra és az egészségügy fogja majd a kárát szenvedni ennek a pénzelvonásnak.

Itt szeretném arra ráirányítani a figyelmet, hogy az elmúlt három évben az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociális ellátások jelentős elvonásokat szenvedtek. Ezeket az elvonásokat a Demokratikus Koalíció nem helyesli. Nem helyeseljük azért, mert úgy gondoljuk, hogy súlyos károkat okoztak a magyar gazdaság távlati növekedési lehetőségének, és súlyos károkat okoztak a társadalmi kohéziónak; főképpen az oktatást szeretném ezen a területen kiemelni. Éppen ezért egyébként a Demokratikus Koalíció ezt a módosító törvényjavaslatot elutasítja.

Fontosnak tartom, tartjuk jelezni azonban, hogy helyesebbnek láttuk volna, ha azt vették volna előre, amit a miniszter úr a második lépcsőként jelölt meg, tehát egy fordított sorrendet. Vagyis azoknak a beruházásoknak a leállításával kellett volna kezdeni - vagy el sem lett volna szabad kezdeni -, amiről egyébként már itt a vitában is szó esett. Ilyenek például a stadionberuházások, de ilyen egyébként a Kossuth tér átépítése is. Hiszen nyilvánvaló, hogy a mai labdarúgás vagy legalábbis az élsport egy üzleti vállalkozás, a csapatok a nagyvilágban magánvállalkozások, a stadionok a magánvállalkozások állóeszközei, a piacgazdaságban pedig a magánvállalkozások beruházásait - legalábbis az ilyen típusú beruházásait - a futballkluboknak kell megépíteni, azoknak kell létrehozni, és nem pedig az adófizetők pénzéből finanszírozni. Akkor, amikor a gazdaság ilyen mértékű bajokkal küzd, amikor növekedési problémáink vannak, amikor szűkek a munkalehetőségek, akkor ezeket a pénzeket sokkal helyesebb lett volna inkább a foglalkoztatás növelésére és a növekedés elősegítésére fordítani.

Azt gondolom, hogy még nem késő esetleg ezeket a beruházásokat leállítani, nincsenek még olyan stádiumban, hogy felesleges lenne ezt leállítani, tudnának megtakarítást elérni. De hát azt is tudjuk, hogy ez miniszterelnök úrnak az egyik hobbija; mint ahogy van egy másik hobbija is, ez pedig az 1945 előtti Magyarország iránti nosztalgia, amihez hát a Kossuth tér átépítése kötődik, és ennek máris áldozatul esett a Rákóczi-szobor, a Károlyi-szobor, a József Attila-szobor, és most már Kovács Béla szobra is, és áldozatul estek a fák is. Azt gondolom, ezeket sem az adófizetők pénzéből kellett volna megvalósítani, felesleges kiadást jelentettek. Ha valahol megtakarítást kellett volna, lehetett volna elérni, akkor ezen beruházásokat nem lett volna szabad elkezdeni vagy folytatni.

Ha már itt a fejlesztéseknél tartunk, viszont a gázpedálra kellene, kellett volna lépni már régebben az európai uniós források felhasználásában. Hiszen a mai Magyarországon a fejlesztési források szinte kizárólagos módon az Európai Uniótól érkeznek, ezek viszont az elmúlt időszakban megtorpantak. Ezen a területen olyan átszervezések történtek, amelyek csak arról szólnak, hogy kinek a fennhatósága alá tartozik az európai uniós pénzek elosztása, azt gondolom, ez helytelen. A pályázatokat kellett volna gyorsítani, hatékonyabbá tenni, amennyiben lehetséges, a gazdaságfejlesztésre átcsoportosítani és koncentrálni. Nem beszélve arról, hogy a 2014-2020 közötti időszak tervezése sem ismert, nem ismerjük ezeket a terveket, a mostani tervidőszakból pedig már csupán egy esztendő van vissza. Sajnos előrevetül az, hogy ezeket a pénzeket Magyarország nem tudja felhasználni. Még szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy az első nemzeti fejlesztési terv pénzeit hiány nélkül, maradéktalanul felhasználta az ország.

Szeretném jelezni a Demokratikus Koalíció harmadik lépcsővel kapcsolatos álláspontját, ami az adóemeléseket illeti, ezeket nem helyeseljük.

(13.20)

Nem helyeseljük, mert itt lelhető fel az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának az alapproblémája, legsúlyosabb baja, nevezetesen az, hogy olyan adóemelésekkel igyekezett egyensúlyba hozni a költségvetést, amelyek a másik oldalon aláásták a gazdasági növekedést - ilyen volt a bankadó, a különadó -, amelyek visszavetették Magyarországon a beruházásokat, és kihúzták a talajt a gazdasági növekedés alól, és ehhez még hozzájárult a tranzakciós illeték, a telefonadó bevezetése is. Ha ezeket kívánják tovább növelni, akkor a gazdasági növekedés lehetőségeinek ártanak.

Azt gondolom, hogy ezzel visszajutunk a kiindulóponthoz, hogy vajon miért kételkedik az Európai Unió és miért kételkednek a befektetők abban, hogy stabil az a költségvetési pálya, amelyet az Orbán-kormány a maga konvergenciaprogramjában megjelöl, miért nem nyugtatja meg őket az Orbán-kormány által megígért hiányszám. Azért nem, mert nem látják megalapozottnak a kormány növekedési ígéreteit, és azt gondolom, hogy joggal, hiszen a kormány továbbra is növekedést veszélyeztető adóemeléseket tervez. Azt gondolom, hogy itt van a kutya elásva; nem abban, hogy Magyarország szuverén állam-e, azt gondolom, hogy igen, szuverén állam, egy nagyon fontos szövetségi rendszer része, hála istennek, és inkább ezeket a szálakat növelni kell, erősíteni kell annak érdekében, hogy Magyarországon a gazdaság még stabilabb legyen, a társadalmi összetartás és kohézió még erősebb legyen, hiszen ez a közösség egy olyan értékrendet fejez ki, amelyet emelt fejjel vállalhatunk és vállalunk is.

A Demokratikus Koalíció így elutasítja ezt a Varga-csomagot, legalábbis a jelen törvényjavaslatot, nem tartjuk alkalmasnak a stabil költségvetési pálya kialakítására. Olyan költségvetési politikát tudunk támogatni, ezt több ponton is jeleztem, amely megalapozza a tartós gazdasági növekedést. A magyar újkori demokrácia történetéből, hála istennek, tudunk erre példákat hozni, mert ilyen volt a Horn-kormány költségvetési politikája, amely közel 10 évre megalapozta az ország gazdasági növekedését, de úgy gondolom, hogy ilyen volt a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány költségvetési politikája is. Abban bízunk, hogy 2014 után a demokratikus pártok egy olyan kormányt tudnak alakítani, amely újra stabil államháztartási pályára vezeti vissza Magyarországot.

Köszönöm szépen. (Dr. Varga László tapsol.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Demokratikus Koalíció képviselőjeként elismerem, hogy nem volt könnyű helyzetben a kormány, amikor nekilátott a 2014-es költségvetés előkészítésének. Nehéz volt gazdaságilag, mert egy lényegében stagnáló gazdaságban nagyon nehéz költségvetést készíteni. Azt gondolom, éppen ezért csak egy kérészéletű, talán fél évre szóló költségvetést sikerül majd a kormánypártoknak elfogadni 2014-re. Bizonyos vagyok abban, hogy ez a költségvetés is hamarosan változtatásra kerül.

Ezzel a költségvetéssel az egyik gond az, hogy nem megbízható ez a költségvetés. Nem összehasonlítható ez a költségvetés az előző évek költségvetésével. Nem koncepciózus. Nem mutat markáns kitörési irányokat. Nem reflektál fontos társadalompolitikai kérdésekre.

A korábbi években Magyarországon közügy volt, ha az Országgyűlés elkezdte tárgyalni a költségvetést. Most azt tapasztalom, hogy ez nem téma, nincs meg a pillanat fontossága, ünnepélyessége, ami korábban a költségvetés tárgyalását kísérte. És sajnálattal tapasztalom és állapítom meg, elnök úr, hogy annak ellenére, hogy az elfogadott napirendben szerepel, hogy a mai napon tévéközvetítés van, a kifüggesztett napirendben ugyancsak ez szerepel, ma nincs tévéközvetítés. A sajtóosztálytól azt a gyorsinformációt kaptam, hogy a Duna TV közszolgálati okok miatt nem közvetíti a költségvetést. Ezt nem is értem. Szeretném tájékoztatni elnök urat, hogy a Demokratikus Koalíció levélben fordul magyarázatért elnök úrhoz ezen változás okának feltárása érdekében. Azt gondoljuk, hogy ez egy fontos közügy.

Nos, önök, hölgyeim és uraim, a gazdasági növekedés beindítását jelölték meg a kormányváltáskor fő gazdaságpolitikai céljukként. Erről aztán később nagyon sokszor beszélt Matolcsy György és Varga Mihály is, bejelentették, hogy itt van a növekedési fordulat. De ez a növekedési fordulat mindmáig nem következett be. Közben persze olvassuk az óriásplakátokat és hirdetéseket, hogy Magyarország jobban teljesít, de tény, hogy az elmúlt három és fél évben tovább folyt Magyarország leszakadása, nemcsak Nyugat-Európához, hanem a többi átalakuló országhoz képest is, szomszédainkhoz képest is, Szlovákiához, Lengyelországhoz képest, a balti országokkal összevetve is.

A magyar gazdaság lényegében stagnál, romlott az ország versenyképessége, csökkentek a beruházások. Ma annyi produktumot állít elő az ország, mint 2005-2006-ban. Márpedig ha nincs gazdasági növekedés, és ha valahová többet akarnak adni, akkor csak máshonnét lehet elvenni. Igen, csak már nincsenek tartalékok, nincsenek mozgásterek. Az elmúlt években, ahonnét lehetett, már elvettek és felhasználták ezeket a pénzeket. Elvették három éven át az ezermilliárdokat a magánnyugdíjpénztáraktól, százmilliárdokat a korengedményes nyugdíjasoktól, rokkantaktól, a felsőoktatástól, az egészségügytől, az önkormányzatoktól és folytathatnám tovább. Gyakorlatilag a mozgástér bezárult.

Ebben a helyzetben az Orbán-kormány már az idén meghozott egy nagyon súlyos döntést, hiszen 2013-ban felemelte a hiánycélt 2,7-ről 2,9 százalékra, és 2014-ben is 2,9 százalékot tervez. Erre a mértékre a Fidesz végtelenül büszke, ezt tekinti gazdaságpolitikája fő vívmányának. Márpedig azt gondolom, hogy ezzel igazából nem lehet büszkélkedni. Azért sem, mert önök oly sokszor bírálják itt az elmúlt időszak kormányzati teljesítményét, de szeretném önöknek elmondani, hogy a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány 2009-2010-re tartott 4 százalékos költségvetési hiányához képest ez egy magasabb hiány. Ugyanis abban a 4 százalékban benne volt a GDP-nek az a 1,5 százaléka, amit a magánnyugdíjpénztárra tett félre az ország annak érdekében, hogy hosszú távon azok a generációk, amelyek ma nyugdíjba mennek, tisztes és biztos nyugdíjhoz jussanak.

(9.50)

Ezt önök megszüntették. A mai hiány mértékében ez nincs benne. Ha ezzel így korrigáljuk, akkor bizony ez a hiánycél azoknál az éveknél is magasabb. A korábban megtakarított pénzt így elköltötték, abban a hiedelemben, hogy ezzel majd csökken az államadósság, de nem csökkent az államadósság.

Ehhez a hiánycélhoz egy nagyon fontos véleményt is fűz a Költségvetési Tanács. Szeretném a figyelmükbe ajánlani, hiszen nyilvánvalóan egy költségvetésben vannak kockázatok, és a Költségvetési Tanács az egyik legmarkánsabb kockázati tényezőnek azt határozta meg, hogy ez a 2,9 százalékos elvárás, alacsonyabb gazdasági növekedés, alacsonyabb infláció vagy az önkormányzati hiány és adósság nagyobb értéke is megakadályozhatja ennek az érvényesülését, a hiánycél tartását. Ez is mutatja, hogy mindez meglehetősen törékeny. Ráadásul ezt a 2,9 százalékos hiánycélt úgy tervezték be önök, hogy kisebb tartalékot terveztek az előző évekhez képest. Bár a helyzet humorosságához hozzátartozik, hogy a gazdasági miniszter 220 milliárdról tud, az Állami Számvevőszék több mint 290 milliárdos tartalékról beszél, na de vegyük úgy, hogy a kettő között van valahol a költségvetésben szereplő tartalék mértéke, de egy biztos, hogy az idei mintegy 600 milliárdos tartalékhoz képest ez jelentősen kisebb, még akkor is, ha ezt a 600 milliárdot jelentős részben egyébként éppen focira költötték.

Több szakértő jelzi azt is, hogy néhány bevétel túl van tervezve. Az ÁSZ többek között az áfabevételek tekintetében mondja ezt, illetőleg azt is megállapítja, hogy a bevételek 50 százaléka tekinthető biztosnak. Az adótörvényt nem nyújtották be, ilyen értelemben a költségvetés megalapozása hiányos. Túltervezték a frekvenciadíjat, bár aztán halljuk, hogy jön majd valószínűleg a luxusadó, húzódik a pénztárgépekkel kapcsolatos intézkedés bevezetése, amelytől egy jelentősebb adóbevételi többletet vártak. Úgy gondolom, mindez azt mutatja, hogy itt a bevételek valóban ingatagok. Rettentő nagy óvatosságra lesz szüksége az országnak, ha talpon akar maradni a költségvetés.

Azt is mondják a szakértők, hogy a költségvetésben rejlő hiány valójában nem 2,9 százalék, hanem 3,5 százalék igazából. Azt kell tehát megállapítanunk, hogy az Orbán-kormány, amely 2010 óta az államadósság elleni harcot és a költségvetési hiány csökkenését állította a politikája középpontjába, és ennek oltárán feláldozta a magyar szociális rendszert, a közoktatást, a felsőoktatást, az egészségügyet, a kultúrát, és folytathatnám tovább ezt a felsorolást, nos, az államadósság elleni harc három és fél év elteltével megbukott.

Azt hiszem, hogy ez ennek a költségvetésnek az egyik legfontosabb tanulsága. Erre most önök előrángatnak egy új címkét, egy új jelszót; most ez 2014-re a rezsicsökkentés költségvetése lett. Tényleg fizetek egy üveg pezsgőt annak, aki a költségvetésben megmutatja azt a sort, azt a tételt, ami a rezsicsökkentéssel kapcsolatos. Én legalábbis ilyet nem találtam, pedig még a kiegészítő kötetet is igyekeztem lelkiismeretesen átbogarászni. Nyilvánvaló az is, hogy ez csupán egy szlogen. Az egyik oldalon hirdetik a rezsicsökkentést, mintha a családok helyzetét a romló közoktatási, felsőoktatási, egészségügyi, szociális, foglalkoztatási körülmények nem érintenék, vagy nem érintenék azok az adótrükkök, amikor az állampolgár által fizetett adó helyett indirekt módon fizettetik meg ugyanezekkel az emberekkel. Önök úgy gondolják, hogy ez a rezsicsökkentés költségvetése, mi pedig úgy gondoljuk, hogy ez nem állja meg a helyét, ez nem igaz.

Ezzel a költségvetéssel valójában elkezdődik az ország újraeladósodása. (Derültség a Fidesz soraiból.) Éppen tegnap a költségvetési bizottság elnöke említette itt, és ez számokkal alátámasztható, hogy 100 milliárd forinttal nőtt az adósságterhen belül a kamatteher. Ha az ÁSZ-jelentést megnézik, lehet, hogy százalékos arányban némileg prognosztizálhatóan csökken jövő év végére az államadósság mértéke, nominálisan azonban a jelenlegi 22 063 milliárd helyett 22 977 milliárd forintra fog nőni, tehát ténylegesen növekedett.

Ennek a küzdelemnek, azt hiszem, nincs így eredménye. Sok pénzt elköltenek önök a stadionépítésre; érdekes, hogy nem színházak épülnek például Felcsúton. Vagy éppen a Kossuth tér építésére, bizonyos régi politikai, kulturális szimbólumok visszaépítése érdekében - ezek nem támogathatók részünkről. Ugyanúgy nem tartjuk elfogadhatónak, hogy arra fordítunk jelentős összegeket, hogy önök államosítanak, az államosításra sem a piacgazdasági viszonyokat nem lehet fenntartani, sem pedig a foglalkoztatás kezelésének nem hatékony eszköze.

A költségvetéssel kapcsolatosan a gyerekek utáni adókedvezményről elég sokan szóltak itt, hogy immáron a társadalombiztosítási járulék terhére is igénybe lehet ezeket venni, és alacsonyabb jövedelműek is hozzájuthatnak ehhez, és mintegy 230 ezer családot érint ez. Több elismerés is érte ezt az intézkedést. Nem tudok ehhez csatlakozni, nem azért, mert az eddigi állapotot helyeselnénk, hanem azért, mert még mindig kimaradnak a leginkább rászorult családok, azok a családok, akiknél nincs jövedelem, nincs kereset. Nem azért szorulnak ki, mert ők nem akarnának dolgozni, hanem azért, mert nem kapnak munkát. Ez a kör is családok százezreit érinti. A Demokratikus Koalíció álláspontja e tekintetben az, hogy a gyermekvállalást helyesebb lenne családi pótlékkal támogatni, amelyet minden család igénybe vehet, nem adókedvezménnyel, amelyhez leginkább a rászorulók nem jutnak hozzá.

Azt is mondják, hogy ez egy fontos lépés és jó irány, de kérdezem, hogy mire ez a tétovaság, mire ez a lassúság, hogy eltelt három és fél év, és még mindig ott tartunk, hogy a tehetősek jelentős forrásokhoz jutnak a gyermeknevelés esetében, a jövedelemmel alig vagy jövedelemmel nem rendelkezők pedig ezekből ki vannak zárva. Ez a költségvetési politikai irány, azt gondoljuk, hogy helytelen.

Sokszor hallottuk már itt is, hogy mi mindenre jut, mire kellene több vagy kevesebb pénz. Ilyenkor a költségvetés vitája során szokás az, hogy módosító indítványok készülnek. Nem kívánunk beszállni abba, hogy keressünk olyan tételeket a stadionépítéstől különböző kormányzati beruházásokig, amelyet aztán különböző módosító indítványokban ezer és ezer más hasznos és népszerű célra költsünk el. Ilyen javaslatokkal a Demokratikus Koalíció nem él, mert nem látjuk értelmét. Ezzel a költségvetéssel nem ez az alapvető probléma, hogy toldozgassuk-foldozgassuk, hanem az egész irányával, bár itt megjegyzem, hogy három olyan terület mindenképpen van, amelyre több forrást javasolnánk tenni, ez pedig az oktatás, beleértve a felsőoktatás, illetőleg a kutatás-fejlesztés, az innováció kérdése, ami részben a magyar jól képzett munkaerő hazahozatalát, itthon tartását, az ország versenyképességét, a magyar tudástőke megerősítését jelentős mértékben javíthatná.

(10.00)

Azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy egy stagnáló gazdaságban nehéz költségvetést készíteni. Nyilván fel kell tennünk a kérdést, hogy miért stagnál ez a gazdaság. A költségvetés 2 százalékos növekedést ír, de meglehetősen szkeptikusak a különböző közgazdasági műhelyek; van, aki 1, van, aki 1,5 százalékra taksálja az elérhető gazdasági növekedést. Még abban sem vagyunk igazából biztosak, hogy az idei 0,9 százalékos növekedés megvalósul, 2012-ben pedig a plusz 1,5 helyett mínusz 1,7 százalék volt. Tehát ez mutatja, hogy ez egy kulcskérdés.

Sajnálatos, de azt kell megállapítani, hogy nem a külső feltételekkel van immáron probléma, hiszen a szomszédos államok, ahogy már érintettem, növekednek. Az egyik ilyen probléma Magyarországon a beruházásoknak a visszaesése. Zárójelbe teszem, hogy számtalan olyan beruházás van - és ismét a stadionépítést kell említenem -, amely nem produktív, nem szolgálja vagy nem kellően szolgálja a gazdasági növekedést. Nem találunk más magyarázatot a 2009 utáni beruházások csökkentésével kapcsolatosan, mint az országgal szembeni bizalmatlanságot, és ebben kiemelkedő szerepe van a költségvetési politikának, a bankadónak, a különadónak, a számtalan speciális adónak, amelyeket bevezettek, illetve a személyi jövedelemadónak, ahol éppen a tehetőseknek engedtek át 500 milliárd forintot évente, amelyet nyilván más forrásokból kellett pótolni.

Ez a hektikus gazdaságpolitika vezetett oda, hogy az üzleti környezet, a beruházások Magyarországon csökkentek, és az a helyzet, hogy egy ilyen szituációból való kilábalás nem máról holnapra történhet, meglehetősen hosszú ráfutás, előkészítési idő szükséges ahhoz, hogy komoly, jelentős beruházások induljanak el az országban, egy gazdasági növekedés váljék lehetővé, és Magyarország az európai növekedés vonatára ismét fel tudjon szállni. Ezek azok az alapvető költségvetési filozófiai okok, amelyek miatt a Demokratikus Koalíció nem tudja támogatni ezt a költségvetést.

Hadd szóljak még két résztémáról! Az egyik az önkormányzatoknak a világa. Tudjuk, hogy jelentős mértékben átalakult ez a világ. Csökkent az önkormányzatoknak a feladata, önállósága, a gazdaság önállósága, lehetőségei. Ez ebben a költségvetésben is jelentős mértékben tükröződik. Ugyan az elmúlt évihez képest nő az önkormányzati támogatás 70 milliárd forinttal, de ez jelentős részben determináció, illetve különböző beruházásoknak a beépítése, jelentős mértékben nem növeli az önkormányzati világ mozgásterét, működési lehetőségeit. Míg 2010-ben 1164 milliárd volt az önkormányzatoknak a költségvetése, most 703 milliárd. Tudom persze, nyilvánvaló, hogy jelentős átrendeződések voltak, de itt meg éppen az a baj, mint például az igazgatást tekintve a járási szinten megvalósuló hivatalok esetében, hogy jelentős mértékben, nagyobb létszámmal és drágábban látják el a feladatot, mint az önkormányzati világ. Lehet, hogy az egyik oldalon a koncentráció a szakszerűséget növeli, de a másik oldalon meg a pénzügyi, anyagi hatékonyság nem javul.

Az önkormányzatok a szociális lehetőségek jelentős csökkenésére panaszkodnak, a rezsicsökkentésnek a levét sok esetben az önkormányzatok isszák meg, hiszen a hulladék-, víz-, csatorna-, távhő- és közösségi közlekedési szolgáltatásokért ők felelnek, és ezek az intézkedések ezeket a cégeket hátrányosan érintik, ezért az önkormányzatok nyilván egyéb más módon próbálják a lakosságtól ezt beszedni, toldozni-foldozni a fizetési nehézségüket. Az oktatásnak ez a ziláltsága nehezen fenntartható, sok konfliktus és panasz tapasztalható a működtetés körül, és úgy tűnik, nem javulnak a feltételek e tekintetben sem.

A híres önkormányzati adósságkonszolidációval kapcsolatban tényleg gyakran lehet hallani azt a példát, és azt hiszem, hogy ez írja le a legigazabban, a leghűbben a valóságot, hogy valóban az önkormányzati adósságok egy jelentős részét magára vállalta az állam, de vitte a pénzt is, és ez valóban olyan, mintha valaki a hitelfizetés esetében úgy kapna segítséget, hogy lecsökkentenék a felére, és elvinnék a pénzének a felét vagy annak magasabb részét. Tehát igazából ilyen értelemben nemhogy könnyebb, hanem esetenként egyébként nehezebb helyzetbe kerültek az önkormányzatok, és újra kezdett termelődni ez az önkormányzati adósságállomány. Ennek az egész alrendszernek az igazi megoldása azonban, azt gondolom, elsődlegesen nem pénzügyi, hanem alkotmányjogi - az önkormányzati önállóság, demokrácia helyreállítása. Az elmúlt 20-25 évben az önkormányzatok a magyar alkotmányos rendszer kitüntetett, jól működő alrendszere voltak; ma, azt gondolom, számtalan feszültségtől recseg-ropog ez a rendszer.

Van még egy másik fontos kérdés, ez pedig az európai uniós támogatások kérdése. 2014-től egy új tervidőszak indul 2020-ig. A költségvetés tartalmaz ezzel kapcsolatosan előirányzatokat. Ezek az előirányzatok megítélésem szerint elkölthetetlenek - tehát itt számtalan pénzmaradványra számíthat majd a kormány - azért, mert az a fejlesztési program, amely általánosan megalapozza az európai pénzek elköltését a következő hét évre, a területfejlesztési program, amely ennek a területi aspektusait kell hogy kezelje, még mindig nem került a Ház elé. Még egyszer jelzem, két hónap múlva elindul ez a tervidőszak, még nem tárgyaltuk ezt meg, nem vitattuk meg, és Magyarország még a partnerségi megállapodás keretében és a keretszerződés megkötésében is hátrányban van. Tehát nincsenek meg azok a tervdokumentumok, amelyek alapján megalapozottan lehetne ezt tervezni, késlekedés van. Az első esztendők mindig alacsonyabb teljesítést hoznak, hiszen a pályázatokat elő kell készíteni, ki kell írni, a pályázóknak meg kell ismerni, le kell bonyolítani ezeket, tehát úgy gondolom, hogy ezzel meglehetősen nagy adósságaink vannak a költségvetésen kívül is.

Summa summarum, azt gondolom, hogy a következő évre szóló költségvetés kérészéletű lesz, és biztos vagyok benne, hogy ezeket a feszültségeket kénytelenek lesznek kezelni, mert a következő év első félévében több módosításon fog átesni.

A Demokratikus Koalíció ezt a költségvetést nem támogatja. Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Képviselő úr, megnyugtatom, nem beszéltem el a társaim idejét, le volt egyeztetve, kevesebb időt használtam fel. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Révész Máriusz: Ivády Gábor be van jelentkezve!)

A Zeneakadémiával kapcsolatosan: azért sem felejthettem ezt el, mert abban az időben a fejlesztéspolitikai irányító testület tagjaként magam is részese voltam a döntésnek, hogy ez a beruházás elinduljon. Természetesen azt önöktől már nem vártam el, hogy akár meghívót is kapjunk az ünnepélyes megnyitóra.

Nem bíráltam, hogy 2,7-ről 2,9 százalékra emelték a hiánycélt, ezt megállapítottam, hiszen nyilvánvaló, hogy ez az önök részéről egy kényszer volt. Ennek a törékeny helyzetét próbáltam én ecsetelni és bemutatni.

Ha nem hiszi el az állításaimat, ismételten figyelmébe tudom ajánlani a Költségvetési Tanács, illetőleg az Állami Számvevőszék kockázatokat ugyan óvatosan, de mégiscsak határozottan megpendítő részeit.

A visszamutogatása a hiánycélokkal kapcsolatosan: tudja, azért nem tudom elfogadni, mert 2010-ben önök egy olyan gazdaságpolitikával akartak indítani, amely aztán éppen Brüsszelben bukott meg, hogy jelentősen magasabb hiányt akartak a költségvetésben elérni, így akartak egy nagyobb mozgásteret maguknak biztosítani (Révész Máriusz: Mit hagytatok ránk?), aztán egyik napról a másikra jelentős politikai irányváltás történt. Ugye, 3 százalékos hiánycélt és az államadósság csökkentését tűzték ki célul, ami mellesleg - jegyzem meg - helyes irány és helyes cél volt, csak emiatt, azt gondolom, helytelen lenne ezt így felemlegetni; mint ahogy azt is, hogy hová menjünk el tapasztalatot szerezni.

A magyar államról gyakran úgy beszélnek, mint Frankenstein-állam, amely különböző rossz elemekből épít össze részeket, és mindig arra hivatkoznak, hogy másutt is van erre példa. Azt gondolom, hogy ez helytelen. Tanulni kell, figyelni kell, de mi mégis szeretnénk a hazai, saját viszonyokra illő politikát folytatni.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vezérszónoki hozzászólások során a Fidesz vezérszónoka azt mondta, hogy ünnepi alkalom ez a parlamentben, hogy Magyarország életét hosszú távon meghatározó fejlesztési koncepciót tárgyalunk. A Demokratikus Koalíció és magam is úgy gondolom, hogy ez egy valóban fontos napirend, a harmadik olyan alkalom Magyarországon, hogy egy tervidőszakkal kapcsolatos fejlesztési tervet fogadunk el, hiszen a 2004-2007 között, a 2007-2013 között, most pedig a 2014-2020 közötti fejlesztési időszak terveiről beszélhetünk.

(21.50)

Azt előrebocsátom, hogy nagyon sajnálatos, hogy éppen egy hete került fel a honlapra ez az anyag, mintegy 300 oldalas fejlesztési terv. A képviselők CD-n kapták meg, csak úgy nagyon halkan megjegyzem, a képviselői gépek alkalmatlanok arra, hogy CD-t olvassanak. Az irodaházban lévő gépek jelentős része is műszakilag olyan állapotban van, hogy ehhez nem jutunk hozzá. Arról nem is beszélve, hogy ez az egy hét egy ilyen fontos, ilyen jelentős fejlesztési tervnek az áttanulmányozására, azt gondolom, hogy nagyon kevés. Addig, amíg az egy évre szóló költségvetésnek a vitája egy kifinomult, hosszadalmas eljárás alapján történik, ezt a napirendet, ami az ország egyik legfontosabb ügye, összecsapjuk.

Nem is volt igazi társadalmi vita, ugyan itt az expozéban elhangzott, hogy nagyon széles társadalmi vita előzte ezt meg, de ez meglehetősen láthatatlan volt. Nem közéleti téma ma Magyarországon, hogy mire fordítsuk az európai uniós támogatásokat, amelyhez egyébként jelentős nemzeti részt is hozzá kell tenni. Tehát nem volt igazi társadalmi vita, pedig sokkal, de sokkal bonyolultabb téma ez, mint a költségvetés, mert itt nem csupán értékelni kell, nem csupán ismerni kell a társadalmi-gazdasági folyamatokat, nemzetközi trendeket, az EU törekvéseit, a szomszédos országok kapcsolódó pontjait, hanem meghatározni a fejlesztési célokat, a beavatkozási területeket, illetőleg a beavatkozások várható hatásait is fel kell tudni térképezni.

Úgy gondolom, hogy itt az expozé során tisztelt államtitkár urat meglehetősen méltatlan helyzetbe hozták. Méltatlan helyzetbe hozták, hiszen jól tudjuk, ön két hete államtitkár, nem is ezzel a szakterülettel foglalkozott korábban, hiszen külügyi, banki, kommunikációs, sőt dohányipari területen dolgozott, s noha itt az előző napirend végén imponáló felkészültségről tett tanúbizonyságot az Európai Unióval kapcsolatosan, mégis ez a hatperces expozé, azt gondolom, hogy ez botrány volt. Önt pedig arra bírták rá, hogy ennek a hatperces expozénak a jelentős részét arra fordítsa, hogy az előző időszakot szapulja, noha nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a területet, sőt ezeket a fejlesztési terveket igazából ön nem is ismeri.

A korábbi országos fejlesztési koncepciót és országos területfejlesztési koncepciót 2005-ben fogadta el az Országgyűlés. Abban az időben ez még két önálló dokumentum volt, Baráth Etele minisztertársammal tartottuk meg az expozét, mely annak alapján kétszer 20 perces, 40 perces volt, és összességében nyolc és fél órát fordított erre a témára a Ház, 66 hozzászólás keretében. És csak úgy érintőlegesen jegyzem meg, hogy 18 nap állt rendelkezésre az országgyűlési képviselőknek, hogy a benyújtást követően megismerjék az anyagot az általános vita elkezdéséig. Azt megelőzően széles körű társadalmi egyeztetések, viták zajlottak régiókban, megyékben, az Országos Területfejlesztési Tanácsban, amelynek számtalan civil tagja volt, a frakciókkal, a Magyar Tudományos Akadémiához személyesen mentünk el Baráth miniszter úrral több alkalommal konzultálni és tárgyalni.

Úgy érzem visszatekintve, noha már elég régen volt, hogy ez abban az időben ügy volt Magyarországon. Foglalkozott vele a társadalom, foglalkoztak vele a politikusok, és foglalkozott vele a szakma. Ezt a két dokumentumot emlékezetem szerint szóra érdemes szakmai támadás nem érte az elmúlt időszakban, ellenben a 2007-2013 közötti fejlesztési munka ezek alapján történt. Az Orbán-kormány az elmúlt három évben is azt a fejlesztéspolitikát, tervet valósította meg, aminek az alapjait ez a két dokumentum jelentette.

Abban az időben úgy gondoltuk, hogy az egyik legfontosabb dolog az ország versenyképessége, amely egyébként tágabb, mint a gazdasági versenyképesség, a társadalmi igazságosságnak a megteremtése, a biztonságnak a megteremtése, ami a létbiztonságtól a közbiztonságig bezárólag tartalmazta az emberi élet legfontosabb elemeit. A területfejlesztési politika pedig abban az időben szakított egy korábbi paradigmával, amely azt gondolta, hogy a területfejlesztésnek az alapvető feladata és célja pusztán az elmaradott térségeknek a felzárkóztatása. Az elmúlt időszakban pedig azt is hozzátettük, hogy mindezt a térségi versenyképesség megteremtésével lehet tartósan megvalósítani. Egy kiegyensúlyozott területi fejlődést irányzott elő ez a terv, érdekes elképzelésekkel, a pólusprogramok, a határ menti, határon túli városokkal történő együttműködés adta európai uniós lehetőségek kiaknázását, az európai területi integráció megteremtését, és ezen túl egy nagyon fontos témakört, ez pedig a decentralizáció és a regionalizmus volt, amely szavak talán ebben a 300 oldalas dokumentumban egyszer sem fordulnak elő.

Hogy készült a "Nemzeti Fejlesztés 2030" programnak az előkészítése? Több helyütt érinti ezt az anyag, de az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy 2012-ben a kormány, az Orbán-kormány hozott egy kormányhatározatot az előkészítéssel kapcsolatosan. Ez a dokumentum, megjegyzem, még úgy fogalmazta ezt meg, még akkor nem volt szó, hogy egy dokumentumba foglalják, ami természetesen egy lehetőség, döntés kérdése, hogy az országos területfejlesztési koncepció a primátust jelentő szakmai anyagrész, hiszen azt írja ez az anyag, hogy vele összhangban kell az országos fejlesztési koncepciót elkészíteni. Ebből az anyagból, megvallom őszintén, nem olvasható ki ez az összefüggés, pedig nyilvánvaló, akár követhető is lenne.

Már ez a határozat azt tűzte ki, hogy koncepcionális javaslatot tesz az ágazati stratégiák, a hosszú és középtávú fejlesztési tervek irányainak az összehangolására, jelzem, hogy ez nem nagyon jött össze és sikerült. Az anyag ugyan több ilyen anyagra hivatkozik, de például az egyik legfontosabb és legjelentősebb témára, kutatás-fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos kormányzati programra már elmulasztja a hivatkozást, holott az Európai Unió ezen tervidőszakának éppen a legfontosabb feladata az innováció elősegítése. És ebben az időszakban folyik például egy új turisztikai koncepció kidolgozása, korábban egy 2005-ös dokumentum szólt erről. Jelenleg is ennek alapján történnek a fejlesztési döntések. 2011-ben az Orbán-kormány elfogadott egyet, és most, miközben ezt a dokumentumot itt tárgyaljuk, közben például folyik egy újabb turisztikai koncepciónak a kidolgozása.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Sokfajta elvárást fogalmazott meg ez az országgyűlési határozat, amit aztán az Orbán-kormánynak a politikája, úgy érzem, hogy jelentős mértékben felülírt a nyugdíjazásokkal kapcsolatosan, a rokkantakkal kapcsolatosan, a közoktatáshoz kapcsolódó intézkedéseivel egyetemben, és előírta azt, hogy a megyék is készítsenek ilyen területfejlesztési koncepciót, ami aztán néhány hónap múlva meg is valósult a legtöbb megyében.

(22.00)

Még 2012-ben beterjesztettek a parlamenthez egy jelentést - amit egyébként meg kellett volna tárgyalni a parlamentben - az ország területi folyamatainak az alakulásáról. Ez nem történt meg, pedig fontos lett volna. Abban az anyagban is tettek olyan értékeléseket, amelyek nem voltak alátámasztva, pedig fontos lett volna, hogy ezeket nyitottan, kritikusan megbeszéljük, hiszen nyilvánvaló, hogy aki ebben él vagy foglalkozott ilyen területekkel, az sok változtatnivaló dolgot is lát, ez az élet természetes folyománya. Jó lett volna erről egy diskurzus akár itt a parlamentben, akár pedig szakemberekkel. Ez sajnálatos módon nem történt meg. Ez az anyag egyébként a 2005 és 2009 közötti hároméves területi folyamatot értékelt, de az azóta eltelt időszak folyamatait sajnos nem értékelték, úgyhogy ennek a tervnek a megalapozása is meglehetősen gyenge lábakon áll. Ezeket mindenképpen meg kellett volna tenni, el kellett volna végezni.

Ez az elképzelés, ez a javaslat eltávolodik a regionalizmustól, megszűntek a régiók, a megyék feladatául határozták meg a különböző területfejlesztési feladatokat, a kistérségeket ebbe már nem vonják be, a megyéknek nagyon gyenge, mondvacsinált teendői vannak, és ami még ennél is fontosabb, nagyon gyengék a feladatai, az anyagban szereplő megyei célkitűzések is meglehetősen sovány teendők, nem beszélve arról, hogy sok olyan megállapítás van, ami azt gondolom, hogy nem helytálló. Hadd említsek ilyet Somogy megyéből, amely különböző hátrányos helyzetű térségekben élő, munkával nem rendelkező személyeket dehonesztáló megjegyzésekkel illet. Nem domborítja ki megfelelően Budapest szerepét és helyét, nem tisztázza a megyei jogú városok feladatait. Amíg korábban azt a kritikát fogalmazták meg, hogy nem volt elég forrás, nem volt elég pénz, itt jegyzem meg, hogy amíg korábban regionális feladatokra - ezek döntően területfejlesztési karakterű feladatok voltak - 1600 milliárd forint állt rendelkezésre, ez most 240 milliárd forint lesz. Gyakorlatilag annyi pénze lesz egy megyének, mint a korábbi időszakban volt az európai uniós pénzek megjelenése előtt.

Az országgyűlési határozat indokolása azt mondja, hogy ez a koncepció alkalmas arra, hogy nemzetstratégiai és nemzetgazdasági fordulatot hozzon Magyarország számára - miközben az elmúlt három évben a nemzetközi elszigeteltségünk, elutasítottságunk növekedett, Magyarországon az Orbán-kormány megtagadta a polgári demokráciát, hűbéri viszonyokat teremtett, a piacgazdasági szabályokat sorozatosan felszámolta, visszaszorította, megkérdőjelezte a tulajdont, a gazdasági erőforrásokat állami segítséggel újraosztották, az oktatás feltételeit rontották, a szociális olló nyílott, a szegénységet kriminalizálják, egy avítt kultúrpolitikát visznek, folyamatos a társadalmi megosztottság. Látszik, hogy sok jó szakember dolgozott ezen a programon, az ő munkájuk, a nyelvezet, a megközelítés, a terminológia az egyik oldalról modern, a másik oldalon pedig le van öntve a mai kormánypolitika mázával. Emiatt ez ellentmondásos, ilyen formában nem vállalható. Ebben a formában nem is tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Beszéltünk arról, hogy egy fontos témát tárgyalunk, területfejlesztést, amelynek az egyik letéteményese az új elképzelések szerint a megyei közgyűlések lesznek, a monokultúrás feladatrendszerrel, csupán erre szorítkozik az elkövetkezendő időszakban a teendője.

A 19 megyei közgyűlési elnöknek a jelentős része, úgy tudom, hogy fideszes országgyűlési képviselő is. Nagyon sajnálom, hogy egyetlenegy megyei közgyűlési elnököt nem látunk itt a vitán, nem vesznek részt, pedig nyilvánvaló, hogy ez az ő szempontjukból is fontos. Hiszen itt nem világos a decentralizáció kérdése, amilyen feladatot a megyék kapnak, azok meglehetősen gyengék. Önök visszatérnek a regionalizmustól, a decentralizációtól a megyék irányába.

Szó sincs arról, hogy itt bárki is a kistérségeket akarná megtenni a fejlesztéspolitika fő színterévé, de abban az időben, amikor a súlypontot áthelyeztük a régióra, ott nagyon sok szakmai szempont volt.

Én magam voltam megyei közgyűlési elnök, '96-ban kezdtük ezt a munkát, regionális fejlesztési tanácselnök, Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, ezt a feladatot ellátó miniszter. Azt gondolom, hogy az volt az európai trendekkel egybeeső, hatékonyabb, logikusabb, jobb megoldás, ki is épült egy nagyon jó, hatékony intézményrendszer, amit most szétszednek, és ott van egy gyenge intézményi szakmai háttérrel lévő megye, akiknek majd oda fognak dugni valamilyen feladatot, kevéske pénzt, és azt mondják erre, hogy ez egy igazi területfejlesztés, holott azt gondolom (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ezek a megyék ezt a feladatot ilyen formában nem fogják tudni ellátni.

ELNÖK: Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): És továbbra is hiányolom, hogy nincsenek itt, és nem vesznek részt a vitában.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Szeretnék egy javaslatot tenni a kormány jelen lévő képviselőjének, illetőleg a Fidesz-frakció jelen lévő tagjainak, nevezetesen azt, hogy arra való tekintettel, hogy az országgyűlési határozat meglehetősen rövid, sommás, általános, hogy zárószavazás előtti módosítással érdemes lenne ezt egy kicsit meghizlalni, részletesebb, tartalmasabb határozati javaslatot előterjeszteni.

Ráadásul azért is jó lenne ezt megtenni, mert ezzel a határozattal együtt elfogadjuk a mellékletet, ezt a 300 oldalas anyagot. Igen ám, csak a határozat egy pontja azt is tartalmazza, hogy a kormány döntéseit lehetőség szerint a koncepcióban javasolt intézkedésekre és teendőkre figyelemmel kell meghozni. Tehát a kormányra nézve ezek szerint ez nem lesz kötelező az elkövetkezendő időszakban. Ez a "lehetőleg" szó itt, azt gondolom, nagyon kényes. Nehogy abba a folyóba lépjünk, hogy itt van egy terv, márpedig ez a terv kiemelkedő jelentőségű terv, hogy ez egy legyen a sok közül, és inkább valamifajta propagandacélokat szolgáljon.

Még egy dolgot szeretnék mondani. Nagyon fontosnak tartom, és nyilván ez egy jó irány, az innováció, a kutatás-fejlesztés. Az EU-ban is ez a fő irány. Sajnálatos módon az elmúlt időszakban ebben Magyarország, úgy gondolom, gyengélkedett. Az az intézményi rendszer átalakításra került, ami önfenntartó volt ebből a szempontból, nem beszélve a kutatási intézményekről, a felsőoktatási intézményekről.

(22.40)

Itt a szabadság megteremtése egy nagyon fontos dolog lenne, hogy ez a kreativitás, ez a tudástársadalom valóban létrejöjjön.

Még egy kis apró megjegyzés. Ez a terv a sportról ugyanannyi részt tartalmaz, mint a mezőgazdaság. Ez csak az anyagnak az egyik ilyen pikantériája, ezért bátorkodtam megemlékezni erről. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól. - Az elnök csenget.)

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Meglehetősen kevés módosító van a Ház előtt egy nagyon fontos témával kapcsolatosan, amely hét évre határozza meg Magyarország fejlesztéspolitikáját, az európai uniós pénzeknek a felhasználását. Ennek jelentőségéről, azt hiszem, nem kell részletesen szólni.

A határozati javaslat, amelyhez módosító javaslatokat lehet benyújtani, meglehetősen általános, a melléklethez ilyenkor a szabályok szerint nem lehet módosítást fűzni. Noha szükség lett volna a határozati javaslat alaposabb átdolgozására, arra azonban több oknál fogva nem kerülhet sor, részben azért, mert rettentő kevés idő állt rendelkezésre a napirend megtárgyalására, egy hét múlva már az általános vita is elindult és elkezdődött. Nagy volt az érdektelenség, egy kéthetes államtitkár 6 percig mondta el expozéját, a kormány álláspontját. Azt hiszem, ez tényleg botrányos. A kormánypárti képviselők közül egyetlenegy volt jelen, és a megyei közgyűlési elnökök közül, akiket érint ez az egész, senki.

Ahogy említettem, az egyik legfontosabb dolog az lett volna, hogy a határozati javaslatot alaposan át kellett volna dolgozni, konkrétabbá tenni. Most is azt javasolom majd, hogy az előterjesztő zárószavazás előtti módosítóban ezt tegye meg.

A 3. ajánlási ponthoz szeretnék ebben a körben szólni, amelyet Varga Zoltán képviselőtársam és Lamperth Mónika nyújtott be, kiegészítve azokat a szakpolitikai specifikus célokat, amelyeket a határozati javaslat is tartalmaz, és itt az esélyteremtő oktatást és az innovációt szeretném kiemelni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amely kettő összekapcsolása feltétlenül fontos lenne, hiszen enélkül innováció nem lehetséges, oktatásra kell épülnie.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. A képviselő úr hozzászólása késztetett arra, hogy gombot nyomjak, részben a gazdaságfejlesztésre fordított összegekkel kapcsolatos megjegyzése miatt. Fontosnak tartom, és a Demokratikus Koalíció is fontosnak tartja, hogy a gazdaságra a lehető legtöbbet fordítsunk a rendelkezésünkre álló forrásokból, de hadd jegyezzem meg azt, képviselőtársam, hogy úgy érzem, meglehetősen nagyvonalúan számolták itt a pénzeket ehhez az előirányzathoz, hiszen például a területi operatív program valamennyi célját és forrását ide számítják.

Ha csak 200 milliárd forint áll rendelkezésre az innovációra, akkor azt gondolom, hogy az kevés lesz, az idei tervidőszakban ez meghaladta a 300 milliárdot, az Európai Unió a Horizont-programban... (Ékes József a kezével 7-es számot mutatva: István! Hetesszáz!) Igen, az így már stimmel, mert ez az egyik kiemelt prioritás. Ezt nagymértékben támogatom, és örülök annak is egyébként, hogy a regionális célkitűzések között is szerepel ilyen.

De ön itt félreértett, én amikor az esélyteremtő oktatást és a kutatás-fejlesztést, innovációt összekapcsoltam, arra próbáltam ráirányítani a figyelmet, hogy komoly innovatív tevékenységet, kreatív gazdaságot, ipart nem lehet anélkül teremteni, hogy az azt megalapozó oktatás ne lenne korszerű, ne lenne modern, ne lenne jól finanszírozott. Tudjuk, hogy ezen a területen az egyetemeknek különösen nagy szerepük van. Ismert az úgynevezett tudásháromszög, az egyetem, a gazdaság, a különböző kutatóintézetek összekapcsolásának a lényege és fontossága.

Ezek a célok, azt hiszem, helyesek, helyenként azonban, illetőleg nagyon gyakran, az általános vitában hozzászólásomban ráirányítottam a figyelmet, hogy az önök kormányának a gazdaságpolitikája (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezekkel az elvekkel homlokegyenest más gyakorlatot követett az elmúlt időszakban.

Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Ahogy már itt korábban említettem, úgy vélem, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat, amely a "Nemzeti fejlesztés 2030 - országos fejlesztési és területfejlesztési koncepciót" összefoglalt, együttes dokumentumba foglalja és tartalmazza, túl általános. Ha kinyitjuk ezt a határozatot, és a különböző általános és specifikus célok közül kiragadunk egyet-egyet, akkor azt lehet rá mondani, hogy ezek rendben vannak. Ki ne értene egyet az ország makroregionális szerepének erősítésével vagy a kiemelkedő táji értékű térségek fejlesztésével, védelmével, és folytathatnám tovább.

De a lényeg az, hogy hogyan váltják majd ezt aprópénzre, hiszen az operatív programok és a különböző egyéb programozási dokumentumok gyakorlatilag lebontják ezeket a célokat. De hogy igazából pontosan mi fog történni, ebből a határozatból, azt hiszem, nem tudjuk meg.

ELNÖK: Bocsásson meg, képviselő úr, de kérem, hogy nevezze meg azokat a módosító javaslatokat, amelyekhez szólni kíván.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Most akarok rátérni a 3. pontra. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmeztetést, de muszáj általános jellegű észrevételeket is tennem.

ELNÖK: Köszönöm szépen.

DR. KOLBER ISTVÁN (független): Hiszen nincs olyan számú módosító javaslat, amelynek alapján ezeket lehetne értékelni. Varga Zoltán foglalkozott azzal a módosító javaslattal, amit én Lamperth Mónikával nyújtottam be. Most nem viszonzásképpen, de hadd foglalkozzak azzal a javaslattal, amit ő nyújtott be, ugyancsak Lamperth Mónika képviselő asszonnyal.

Ahogy említettem, azt hiszem, hogy ezek a kiegészítések helyénvalóak. Van egy mondat, van egy szó azonban benne, amihez szeretnék kiegészítést fűzni. Hiszen a 3. ajánlási pont a) pontjának aa) alpontjában a versenyképes, innovatív gazdaság mellé tették a fenntartható és etikus gazdaságot mint jelzőt, mint kívánalmat. Tudjuk jól, hogy létező tudományág a gazdaság etikája, de azt hiszem, hogy itt inkább másra kellene a hangsúlyt helyezni. Tudjuk, hogy az etikának, a morálnak a gazdaságra óriási hatása van. Max Weber óta ismerjük ezeket a folyamatokat, hogy a protestáns etikát követő országok gazdasága miért és hogyan lendült fel, milyen megtermékenyítő hatása volt.

De azt gondolom, hogy ma Magyarországon fontosabb lenne a piacgazdasági szabályok betartása, a piacgazdasági szabályokat hagyni szabadon érvényesülni, hogy a gazdaságban betartsák a jogszabályokat, hogy ott legyen egy stabilitás, ne változzék gyakran, hogy az állam ne avatkozzon be a gazdaságba, hatalmi eszközökkel ne befolyásolja a versenyt, hatalmi eszközökkel ne hozzon előnyösebb helyzetbe cégeket vagy éppen klienseket. Azt gondolom, itt az etikus gazdaságot tulajdonképpen ilyen kiterjesztő értelemben lenne helyesebb itt értelmezni, az egész gazdaságpolitikánk szempontjából ez egy nagyon fontos és lényeges kérdés, dolog.

A következő pont, amihez magam is szólnék, a 6. ajánlási pont. Jól tudtuk képviselő asszonnyal, hogy igazából nem leszünk sikeresek, ha a melléklethez, a nemzeti fejlesztési tervhez magához nyújtunk be módosító indítványt, mégis muszáj volt egyfajta kritikaképpen, jelzésképpen beadni ezt a módosító indítványt. Mert ahogy Varga Zoltán képviselőtársam is utalt rá, úgy gondoltuk, hogy mint cseppben a tenger, tükröződik egyfajta társadalompolitikai megközelítés és nézőpont ebben a megfogalmazásban, amely úgy szól, hogy a leszakadt néprétegeket munkára kell ösztönözni a hátrányos helyzetű térségekben. Ráadásképpen ez a Somogy megyei fejlesztési tervben szerepel. Magam is Somogy megyei vagyok, közel 250 település van Somogy megyében, amelyeket, azt mondhatom, magam is jól ismerek. Ismerem a gondjait ezeknek a településeknek, és valóban az egyik legfontosabb, legsúlyosabb dolog a kistelepülésen a szegénység, a foglalkoztatási problémák.

De higgyék el, hogy ennek az eredője nem az, amit ez az anyag sugall, mintha az ott élő emberek nem kívánnának, nem akarnának dolgozni, hanem a munkalehetőségek beszűkülése, a falu társadalmának, gazdaságának változása, gyökeres átrendeződése az elmúlt időszakban. Úgyhogy sokkal inkább helyesnek, empatikusabbnak tartanánk, ha itt a munkához segítést használnánk. Azt hiszem, ennek óriási jelentősége van, lenne egy ilyen tervben. Egyébként azt is sajnálom, hogy a Somogy megyei egyeztetési anyagban korábban ez még nem szerepelt, majd itt a végső, parlamentnek benyújtott anyagban már sajnálatos módon így szerepel.

Még egyszer, összefoglalóan annyit hadd mondjak, de sajnos nem lehet tárgya a részletes vitának, hogy a tervdokumentum anomáliáit itt most poentírozzuk, pláne hogy javítsuk, de sajnos az anyag tele van különböző ellentmondásokkal. De a legfőbb, legsúlyosabb ellentmondás, azt gondolom, az, hogy addig, amíg számtalan jó, modern, korszerű irányt vet fel, a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája, társadalompolitikája, közpolitikája az elmúlt időszakban ezekkel homlokegyenest szembement. Főképpen itt az oktatásra, a tudásra, a piacgazdasági szabályok betartására, a demokrácia szabályainak átalakítására vagy éppen a szociális olló nyílására, ezek kezelésére utalnék, amit sajnálatos módon sem ebben a határozatban, sem a dokumentumban nem áll módunkban kezelni.

Köszönöm szépen.