Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszöntöm kedves képviselőtársaimat, és megköszönöm a miniszter úr expozéját. Megadom a szót Rákos Tibornak, a foglalkoztatási bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.

RÁKOS TIBOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság álláspontját szeretném ismertetni a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Nemzetgazdaságunk versenyképessége hatékonyságának fokozása elsőrendű érdekünk. A nemzetközi folyamatokból jól láthatóan kirajzolódott számunkra a humán erőforrás felértékelődése. A korszerű technológiák, a korszerű tudásismeretek elsajátítása és a gazdasági szereplők részéről az ez irányú tevékenységek hangsúlyos megjelenése döntési szempontrendszerünkben bizonyítja, hogy mint befektetést fogják fel az ilyen irányú tevékenységet, az emberi erőforrásba történő beruházásként jelenik meg. A nemzetközi tőke megszerzésének a versenyében az országok lakosainak a rugalmassága, a képzésben való részvételi hajlandósága, a gyors elsajátítóképessége döntő szempont a befektetések helyszínének a kiválasztásában.

A gazdaság új követelményeihez az egyénnek is alkalmazkodnia kell. Korunkban a munkavállalókkal szemben egyre fontosabb elvárás az új ismeretek megszerzése, a megújuló technikák elsajátítása. A XXI. században már csaknem minden foglalkoztatási csoporttal szemben megfogalmazódik az igény, hogy öt-tíz évente képes legyen megújítani tudását. Ehhez korszerű, rugalmas szakképzési rendszerre és ehhez illeszkedő felnőttképzésre van szükség.

Az Oktatási Minisztérium ezért kidolgozta a felnőttoktatásról szóló törvényt. A parlament elé kerülő jogszabály önálló és egységes felnőttképzési ágazatot teremt meg. Létrehoz egy olyan rendszert, amely lehetőséget kíván biztosítani a felnőtteknek, hogy akár egész életükön át új ismereteket szerezzenek. A törvény értelmében felnőttképzési tevékenységnek minősül az iskolarendszeren kívül végzett rendszeres képzés, valamint a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás. Ez utóbbiak például a képzési tanácsadás, az álláskeresési technikák oktatása, az elhelyezkedési tanácsadás.

A törvényjavaslat rendelkezik a felnőttképzés irányításáról és intézményrendszeréről, a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásáról. Ez utóbbira a képzési rendszer átláthatósága, statisztikai mérhetősége és a minőségbiztosítás hátterének a megteremtése miatt van szükség. Az előterjesztés részletesen szabályozza a felnőttképzés tartalmi követelményeit, és rendelkezik az ágazat támogatásáról is. Ezek értelmében az állam normatív támogatást nyújt az ágazatnak, a képzésben részt vevő felnőttet pedig személyi jövedelemadó-kedvezmény illeti meg.

A törvényjavaslat teljeskörűen igyekszik szabályozni a felnőttképzést, így a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 12 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot. Kérem, támogassák! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem a további, hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani - az oktatási, az emberi jogi, a gazdasági, a kulturális bizottság. Nem kívánnak. (Kádas Mihály szólási szándékát jelzi.)

Képviselő úr, nem adták le az oktatási bizottság részéről a nevét. Öné a szó, tessék parancsolni!

KÁDAS MIHÁLY, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága 2001. szeptember 19-i ülésén tárgyalta a T/4979. számú, a felnőttképzésről szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

A bizottság ott jelen lévő tagjainak a véleménye szinte egyöntetű volt abban, hogy a törvény megalkotása sürgető szükségszerűség, egyrészt azért, mert ezt kívánja meg a munkaerő-piaci mobilitás követelménye, s ez összhangban áll a munkavállalók elemi érdekeivel is, másrészt azért, mert ma ezen a több százezer ember számára foglalkoztatást nyújtó területen alig van szabályozottság. Ez a rendezetlenség a képzés tartalmára és szervezeti kereteire, valamint a finanszírozásra egyaránt jellemző. Ennek pedig az egyik lehetséges következménye, hogy a létező képzések minősége rendkívül egyenetlen, sok esetben nem nyújt garanciákat a képzésben részt vevők számára a tekintetben, hogy a befejezett képzés után megszerzett kompetenciáik és az ezekről szóló tanúsítványok a munkaerőpiacon biztosan vagy legalábbis nagy valószínűséggel jól hasznosíthatók lesznek.

Végül fontos a törvény megalkotása azért is, mert a magyar törvényhozás - akár az uniós országokkal, akár az egyes szomszédos közép-európai országokkal vetjük össze - e tekintetben rendkívüli késésben van. Ez a késés több év, de némely esetben, például ha Szlovéniával vetjük össze, akkor több évtized.

A bizottsági vita során a vélemények az alábbi csomópontok körül kristályosodtak ki:

1. Felmerült a felnőttképzéssel kapcsolatos, a törvényben megfogalmazott intézményrendszer kérdésköre, ezen intézmények hatáskörének, jogosultságainak és egymáshoz való viszonyuknak a témaköre.

2. Többen szóba hozták a felnőttképzésnek az egész oktatási rendszerben elfoglalt helyének és súlyának problémakörét.

3. Vita tárgya volt a központi finanszírozás összegszerűségéről és módjáról, a költségvetésben való megjelenésének idejéről és mindezek kapcsán az iskolarendszeren belüli és azon kívül eső képzési formák ügyéről.

4. Számos hozzászóló taglalta a képzések akkreditációjának a minőségbiztosítással is összefüggő kérdését, illetve az ellenőrzés szakmai és pénzügyi módját; többek között az erre jogosult szervekről esett szó.

5. Sokakban felmerült a törvénytervezetben szereplő fogalmak, definíciók pontosításának igénye.

6. Több képviselő a törvényi és rendeleti szabályozás helyes arányait igyekezett keresni, mi az, amit a törvényben kell kodifikálni, mit lehet és kell a rendeletekben megjeleníteni.

A teljesség igénye nélkül e kérdéskörök váltották ki a vita során a legnagyobb érdeklődést. A bizottságban végül is konszenzus alakult ki abban, hogy pontosító módosító javaslatok beépítésével a törvény oly módon alakítható, ha tetszik jobbítható, hogy majdani működése során megfelelhet annak a feladatnak, amelynek érdekében létrejön. Ilyen irányú törekvések a kormánypárti oldalon egyértelműen megfogalmazódtak, de az ellenzéki képviselőktől is jöttek - bár gyengébb intenzitással - hasonló jelzések.

Tisztelt Ház! Végül is a parlament oktatási és tudományos bizottsága 12 igen, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodással a törvényjavaslat általános vitára bocsátását javasolta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Még van bizottsági előadó? (Oszlár Albert felé:) Kérem, képviselő úr, nyomja meg a jelentkezési gombját! (Oszlár Albert: Nem működik!) Kérem szépen Oszlár Albert képviselő úr gépét bekapcsolni!

Képviselő urat illeti a szó. Kérem a bizottságokat, a jövőben, ha lehet, előre adják le a bizottsági előadók listáját!

OSZLÁR ALBERT, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A felnőttképzéssel kapcsolatos törvényjavaslatot a kulturális és sajtóbizottság az elmúlt ülésén megvitatta, és általános vitára javasolja azt.

(18.40)

A törvénytervezetnek elsősorban a közművelődéssel kapcsolatos kérdései kerültek szóba ülésünkön, így többek között az is, hogy a közművelődésben felhalmozódott felnőttképzési tapasztalatokra jobban kellene építenie a törvénytervezetnek. Az oktatási intézményeket jól egészítették ki e területen a művelődési házak, sőt több olyan kezdeményezés is született, melynek gyakorlatát mások is átvették és sikeresen alkalmazták. Több olyan tanfolyamot szerveztek, melyek nagyban hozzájárultak a képzés, átképzés eredményességéhez, együttműködve a gazdasági szervezetekkel, munkahelyekkel. Fontosnak tartjuk tehát, hogy bekapcsolásuk a felnőttképzés rendszerébe jobban megtörténjék.

Tisztelt Ház! Az élethosszig tartó tanulás lehet az egyik legfőbb eszköze annak, hogy a felnőttek is lépést tudjanak tartani a társadalom, a környezet elvárásaival, végső soron a saját életük minőségének javításával. Ezért üdvözlendő, hogy a törvénytervezet anyagilag is ösztönzi majd a képzést, és nagy hangsúlyt helyez a képzés színvonalának, minőségének javítására.

A képzett munkaerőre talán még soha nem volt nagyobb szükség, mint most napjainkban, az uniós csatlakozás küszöbén. A sikeres nagy cégeknek megéri a folyamatos képzés finanszírozása, nyilvánvaló, hogy országunknak is érdeke és kötelessége a felnőtt lakossággal való törődés és tanulásuk támogatása.

A törvénytervezetből kitűnik, hogy egységes felnőttképzési ágazat kialakítása a cél, ám bizottságunk véleménye szerint, ismétlem, különösen az e területen jó eredményeket felmutató közművelődési háttérintézmény-rendszert is jobban figyelembe kell venni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. - Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Kérdezem, hogy van-e még bizottsági előadó. (Senki sem jelentkezik.) Nincsen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót, az ajánlás értelmében 15 perces időkeretben; elsőként Sági József képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Őt követi majd Csizmár Gábor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először az 1998-ban elfogadott kormányprogramból idézzem az idevágó bekezdést. Ez így szólt: "A kormány kezdeményezi, hogy széles körű szakmai, társadalmi egyeztetésre alapozva, az állampolgárok munkaerő-piaci pozíciójának folyamatos javítása, versenyképességük erősítése, és ezáltal a gazdaság fejlődése érdekében induljon el a felnőttek oktatását, szakképzését jogi garanciákkal is biztosító felnőttképzési törvény koncepcionális előkészítése, s már e ciklusban mint önálló törvény kerüljön elfogadásra." Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőként jelenthetem, ez a feladat folyamatban van, a feladatot elvégezzük, végrehajtjuk, a kormány szavatartó.

Egyébként a magyar felnőttképzési törvény megalkotását az OECD-országok humánerőforrás-politikájának elmúlt évtizedbeli tapasztalatai, valamint a felnőttképzéssel foglalkozó jogszabályai is indokolják. Az egész életen át tartó tanulás olyan általános követelménnyé vált mindenütt, amely beépült az Európai Unió, sőt már a csatlakozásra váró országok némelyikének oktatás- és foglalkoztatáspolitikájába egyaránt. Persze, nem árt tisztáznunk, hogy mi is ez előtt állunk most, és nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznünk, amely átfogó humánerőforrás-fejlesztő stratégiának a kialakítását vonja maga után.

A cél - sokszor elmondtuk már, én is elmondtam ezen a helyen - a tudás folyamatos fejlesztése, amelynek alapja a megfelelő általános műveltség, az alapvető iskolázottság, valamint készség, affinitás a társadalom és a legkülönbözőbb szakmák problémái iránt. Az oktatás, a szakképzés szervezetével, tartalmával kapcsolatos kérdéseket az 1999-ben hatályba lépett amszterdami szerződés a tagállamok kizárólagos hatáskörébe utalta, amivel explicite kizárták a jogharmonizációt. Ugyanakkor a közösségi programokban való részvétel mind jogi, mind politikai értelemben a tagságból fakadó kötelezettség.

Tudjuk azt is, hogy a 2000. évtől a strukturális alapok által támogatott három fő célkitűzés egyike a humánerőforrás-fejlesztés, amelyre a következő öt évben mintegy 60 milliárd eurót szán az Európai Szociális Alap. Azt is jó tudni persze - és ezt ellenzéki képviselőtársaimnak is mondom, ők is mondják mindig ezt nekünk -, hogy az Európai Bizottság által kiadott országjelentések évről évre visszatérő fordulata az a figyelmeztetés, amely szerint az oktatásügy egészének a színvonalát csupán a szektor tartós alulfinanszírozottsága, a pedagógusok kirívóan alacsony bérezése veszélyezteti.

Örömmel jegyzem meg, hogy az idei, tavalyi országjelentés is már komoly előrelépéssel számol e területen Magyarország esetében (Horn Gábor közbeszól.), komoly előrelépéssel, el kell olvasni az országjelentést. (Horn Gábor: Tavaly éppen csökkent a jövedelmünk, de ez nem olyan nagy baj!) Az országjelentést ettől függetlenül el kell olvasni, és az országjelentés azt mondja, hogy előrelépés történt. (Horn Gábor: Attól még csökkent a jövedelem! - Dr. Pálinkás József: Nem csökkent, Gábor!)

A hazai hatályos szabályozás alapelvei, fő rendelkezései összhangban vannak az Európai Unió idevágó állásfoglalásával. Az 1993-ban elfogadott törvények - a szakképzési, a közoktatási és a felsőoktatási törvény - szinkronban vannak az európai uniós kívánalmakkal. Viszont még mindig van egy olyan törvény, egy olyan szektor, amit nem szabályozott az oktatásügy, ez pedig a felnőttképzés. Ennek a szerepe nagyon fontos, hiszen a magyar lakosság csatlakozásra történő felkészítésében ennek a törvénynek nagyon komoly szerepe lesz.

Nézzük csak, hogy milyen szerepet szánunk ebben a törvényben néhány terület képzésében! Mindenekelőtt nagyon fontos lenne az idegennyelv-oktatás színvonalának emelése - senki sem vitatja; az európai ismeretek oktatása, európai és magyarországi identitástudat megalkotása; az oktatás és a munka világa közötti kapcsolat erősítése, a lifelong learning, sokat idézett angol kifejezés felemlítésével; az esélyteremtés irányába mutató formák széles körű meghonosítása, valamint a társadalmilag, fizikailag és szellemileg hátrányos helyzetű fiatalok képzését célzó speciális programok elindítása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd idézzek fel egy 15 éves történetet most! A korábban meglehetősen monolitikus felnőttoktatási rendszer a nyolcvanas évek elejétől-közepétől több szektorúvá vált. Jelenleg Magyarországon mintegy két és fél ezer felnőttképzési szervezet, vállalkozás működik, amelyek egy része iskolarendszerű formában, nagyobb része viszont azon kívül folytatja tevékenységét. Látható, hogy bár az elmúlt időszak története a szakképzés, az átképzés, a szakképző magánvállalkozások sikertörténete, azért a magyar felnőttoktatás elmúlt 12 évi fejlődésének képe meglehetősen féloldalasra sikeredett.

Például a nonprofit szektor szerepét nehezíti, hogy még nem fejlődött ki egy olyan tőkeerős polgári réteg az országban, amely a civil szférát hatékonyabban tudná támogatni. Vagy felhozhatnánk példaként a minél nagyobb szerepet betöltő nonformális szektort, s azon belül különösen az úgynevezett történelmi egyházakat - a római katolikus, az evangélikus és a református egyházakat -, valamint azok kulturális és közművelődési egyesületeit, amelyek eddig bizony mintegy pályán kívül rekedve, nem részesültek a forrásokból.

Az elmúlt 10-15 évben tehát a társadalomban öngerjesztő módon olyan folyamatok indultak el, amelyek az oktatási rendszerben - ezt nehéz kimondani, de mégis így van - szervetlen jelenségeket eredményeztek. A most előttünk lévő törvény ezt a kaotikusnak tűnő helyzetet próbálja rendezni. Azt hiszem, hogy ez minden párt, minden társadalmi réteg közös érdeke. Ebben egyébként a bizottsági vita során sem volt közöttünk véleménykülönbség. Véleménykülönbség máshol volt.

A törvényt szerintem nyugodtan írhatná akár a Gazdasági Minisztérium, de írhatná a Szociális és Családügyi Minisztérium is, hiszen a megoldandó problémakör részterületei őket is érintik, mivel a társadalom döntő többsége - nem is fogalmazok pontosan -, a társadalom jelentős része hátrányos helyzetben van, főleg a nyugati normák szerint, és olyan alacsony iskolázottsággal rendelkezik, hogy nem tud kapcsolódni a jelenlegi európai intézményrendszerhez, ezért a felnőttképzésnek hozzájuk kell alkalmazkodnia.

Hogyan is történjen ez? A XXI. századi Magyarországnak, magyar felnőttképzésnek alapvetően két jelentős kihívással kell számolnia, szembenéznie.

(18.50)

Az egyik a foglalkoztatási, a szociális gondok mentén szerveződő, míg a másik a helyi, a regionális, a nemzeti, valamint a globális társadalmi problémák mentén szerveződő kihívás. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az eddigi oly dinamikus fejlődés megakad, mert a bevonandók körének szélesítésekor folyamatosan szembetalálkoznak az általános műveltség hiányával. Egy érdekes adatsor ezt mutatja, hogy például ahogy az iskolai végzettség emelkedik a lakosság körében, annak megfelelően emelkedik a felnőttképzésben részt vevők száma is. A felnőttképzésben mindinkább az iskolázottabb társadalmi csoportok vesznek részt, az iskolázatlanabbak pedig egyre kevésbé. A felnőttképzés így tehát nem pótolja, nem helyettesíti az iskolázottság hiányát, hanem folytatja és kiegészíti.

A felsőoktatás tömegessé válásával egy újabb szakasz szerveződik az oktatásban. Ezért szoktam azt mondogatni mindig, hogy a polgári kormány minden hiedelem ellenére sokkal hívebben vallja, vállalja és gyakorolja azokat az eszméket és gondolatokat, amelyeket annak idején még - lehet, hogy jó szándékból, lehet most más okból - a Szocialista Párt hirdetett meg a választási kampányában - végignéztem annak idején a programokat. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Ezt a szociális törvénykezést most a Fidesz-MDF-kormányzat teljes mértékben fel is vállalta. Felvállalja, mert fel kell vállalni ezt a fajta felzárkóztató tevékenységet, amellyel egyszerre tudunk válaszolni a Nyugattal szembeni 30-40 éves lemaradásunkra, és választ tudunk adni a globalizáció okozta válságjelenségekre is. Miért? Mert a kettészakadt társadalom nem pusztán a társadalmi kohéziót veszélyezteti, de szorult helyzetbe hozza nemzetközi gazdasági versenyképességünket is. Egészen újfajta tudáselemek jelentek meg a társadalomban, amelyekre újfajta válaszokat is kell adni.

Az új törvény, a felnőttképzési törvény szakít a sematikus beidegződésekkel; bátran megfogalmazza, hogy paradigmaváltás történt a társadalomban. Ez azt jelenti, hogy olyan szerepre kell felkészíteni a családokat, ha tetszik: a mikroközösségeket, amely segítségével kötelesség- és jogtudó emberekként önmaguk fogják felismerni a biztos jövőjükhöz vezető utakat is. Ezeket elöljáróban mindenképpen elmondtam volna, hogy mindenki lássa, a törvény milyen erővonalak mentén épül fel.

És most lássuk, hogy mit tartok én a legfontosabb tartalmi elemeknek a törvényben! Mindenekelőtt azt, hogy a törvény pontosan szabályozza az intézményhálózatot. Ezt az intézményhálózatot, amelyet a törvény szabályoz, többszintű intézményrendszerrel képzeli el. Ennek az intézményrendszernek megvan a maga kutató háttérintézete - a Nemzeti Szakképzési Intézet. Létrehozza a regisztráció rendszerét; létrehozza, nagyon komoly szándékkal, az akkreditáció rendszerét; létrehozza a minőségbiztosítás rendszerét. Természetesen olyan módon hozza létre ezt a minőségbiztosítási rendszert, hogy a meglévő közoktatási minőségbiztosítási rendszerhez próbálja ezt alkalmazni, ami a legtöbb esetben bevált, jól működő rendszer.

A törvény ezenkívül olyan testületeket hoz létre, amelyek hiánya eddig is fájóan gyenge pontja volt a felnőttoktatásnak. Létrehozza a felnőttképzési akkreditáló testületet, tanácsot. Ennek a testületnek a feladatait nagyon pontosan szabályozza, méghozzá rendeletek útján. Itt kell elmondani, képviselőtársaim - és ezt elmondtuk a vita során is -, a törvény nem azért készült, hogy minden egyes sorával pontosan szabályozza az egész szektort, erre képtelen lenne. A törvény tudomásom szerint már az 1993-as, '94-es, '95-ös, legelső írott változatában is keret jellegűként próbálja meg szabályozni a szektort.

A törvény szabályozza a támogatási rendszert is, a felnőttképzés ugyanis véleményünk szerint semmiképpen sem képes eltartani magát, hanem állami, közhatalmi támogatásra szorul. Ahhoz azonban, hogy ez a támogatás a legnagyobb hatásfokú legyen, szükséges bizonyos normatív rendszer alkalmazása. Ezt a törvény, nagyon helyesen, a regisztrálás és akkreditálás folyamatának végén, a minőségbiztosítási rendszer kiépítéséhez kötve, szakaszosan, tehát elnyújtva, 2003. január 1-jével lépteti életbe, tehát végre megoldja az évtizedes problémákat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény nagyon fontos; véleményünk szerint annyira fontos a törvény, hogy minden eszközt meg kell ragadjunk ahhoz, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok konszenzusra jussanak. Annak érdekében tehát, hogy egy általános, remélhetőleg legalább egy-két évtizedig hatályos, hosszú hatályú törvény szülessen, sok olyan kérdésben próbálunk egyezkedni az ellenzéki pártokkal, amelyekben megtalálhatjuk a közös nevezőt. Úgy hisszük, hogy egy ilyen közösen megalkotott törvény híven szolgálja mind az ellenzéki pártok, mind a kormánypártok, mind az egész társadalom érdekét. Ezért, még egyszer mondom, igyekszünk konszenzust teremteni a felek között.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Csizmár Gábor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Vincze László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt frakciójából. Öné a szó, képviselő úr.

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Meglehetősen méltatlan körülmények között tárgyalja az Országgyűlés ezt a törvényt. Szerda este, 6-7 óra magasságában kezdeni egy általános vitát, lényegében a nyilvánosság kizárásával, meglehetősen nagy érdektelenség mellett, azt gondolom, ez azt mutatja, hogy maga a kormány is pontosan tudja: ez a törvény nem alkalmas a nyilvános tárgyalásra; nem alkalmas arra, hogy annak az elvárásnak megfeleljen, hogy a következő évtizedekre meghatározó szakmai törvény szülessék. Nyilván a kormánynak is érdeke volt, hogy így valahogy, csendesen, szerda este tárgyalja ezt az Országgyűlés, a legnagyobb érdektelenség közben.

Meglehetősen hosszú munka végén vagyunk, már csak azért is, mert a kormány az elmúlt három évben lényegében minden évben jelezte a törvényalkotási programban, hogy elő kívánja terjeszteni ezt a törvényt. Eddig egyetlenegyszer sem nyújtotta be ezt - épp ideje volt, hogy az Országgyűlés elé kerüljön, hogy a ciklus végére megszülessen. Az az aggályunk ugyanakkor - és erről részletesen fogok szólni -, hogy itt inkább a feladat kipipálásáról van szó, semmint érdemi, valóban átfogó és valóban a felnőttképzést előrelendítő törvényről. Kizárólag a felnőttképzési állami intézményrendszer felállításáról szól a törvény, a törvény hatálya alá tartozókról rendelkezik, és nem biztosított komolyabb financiális hátteret a megvalósításához.

Úgyhogy úgy tűnik, Sági képviselő úrral más törvényszöveget olvastunk; ő az előző hozzászólásában egy csomó olyan elvárást fogalmazott meg, amiknek ez a törvényjavaslat nem felel meg - bizonyára egy másik törvényjavaslat van a kezében. Úgy gondolom, mindazoknak a kívánalmaknak, amiket ő a hozzászólásában megfogalmazott, ez a törvényjavaslat sajnálatos módon nem felel meg.

Egy valóban meglehetősen bonyolult rendszerről van szó a felnőttképzés esetében, ha csak olyan nagyobb csoportokat említünk, mint az iskolarendszerű képzés, az iskolarendszeren kívüli, de államilag elismert végzettséget adó képzés, az iskolarendszeren kívüli, de államilag nem elismert képzések, a vizsgára felkészítő képzések, a tanfolyam jellegű, a népfőiskola jellegű képzések; nem utolsósorban ezek külön-külön kategóriák, külön-külön típusokként vagy csoportokként is értelmezhetők és értelmezendők. Éppen ezért meglehetősen érzékeny szabályozásra lenne szükség, ez a törvényjavaslat azonban ennek az igénynek nem tud megfelelni. Nem felel meg ennek a sokféleségnek; sajnálatos módon leginkább csak az államilag támogatott, az államilag elfogadott képzésre, és azon belül is főleg a szakképzési területre koncentrál.

Sok vita volt a bizottsági ülésen is a definíciók kérdéséről. Néhány példát szeretnék említeni arra, hogy mennyire zavarosak azok a definíciók, amelyeket a törvényjavaslat használ.

(19.00)

A törvényjavaslat szerint például nem tartozik a felnőttképzés rendszerébe egyetlen iskolarendszerű felnőttképzési forma sem. Ugyanakkor tessék megnézni a 3. § (3) bekezdését, ott tetszik látni, hogy a nem nappali jellegű iskolarendszerű felnőttképzés a definíció szerint nem tartozik a törvény hatálya alá; ugyanakkor ugyanezen paragrafus (4) bekezdése szerint például a nappali költségtérítéses egyetemi, főiskolai oktatás beletartozik a rendszerbe a minisztérium által javasolt definíció szerint. Azt gondolom, képtelenség, hogy olyan definíciót állítsunk fel, amely lényegében kizár a felnőttképzésből létező felnőttképzéseket, és bevon olyan nappali képzést, ami egyébként a hagyományos fogalmak szerint nem tartozik a felnőttképzés kategóriájába.

A törvényjavaslat például előír képző szervezeteknek éves képzési terv névre hallgató feladatot, csak azt nem mondja meg, hogy ez az éves naptári éves vagy tanéves képzési terv - hogy a definíciók pontosságára utaljak.

Egy másik definícióban említi, hogy hátrányos helyzetű felnőtt az olyan felnőtt, akinek valamely szociális életviteli vagy egyéb okból a képzési lehetőségekhez való hozzáférése állami támogatás nélkül az átlagosnál nehezebben megvalósítható. Ha ilyen definíciót írunk le, hogy az átlagosnál nehezebben megvalósítható, akkor valami számszerű átlagot is kellene ismerni, vagy legalább definiálni kellene, hogy ez az átlag miképpen alakul ki.

Azt mondja a törvényjavaslat, hogy rendszeresen végzett képzésnek minősül a legalább 30 napon keresztül folyamatosan nyújtott képzés, illetve az egy éven belül ismétlődően nyújtott képzés. 30 napon keresztül folyamatosan lehet napi 15 percben is képzést szervezni, meg lehet egész nap is. Az évente ismétlődő lehet kétszer egynapos képzés is, meg lehet kétszer hat hónapos képzés is. Ez tehát megint egy olyan zavaros definíció, amely a törvény végrehajtását meglehetősen nehézzé teszi.

Nem pontosan definiált, hogy a munkavállalókat milyen kedvezmények illetik meg. Ami a törvényjavaslatban szerepel, az lényegében nagy újdonságokat nem jelent, ami nem lép életbe, az ígérvényként jelenik meg. Nem szól munkaügyi természetű kedvezményekről a törvény, és nem szól például társadalombiztosítási kedvezményekről.

A javaslat jelen állapotában igencsak forráshiányos, a finanszírozás új elemei a javaslat szerint csak 2003. január 1-jén lépnek hatályba.

Összességében úgy tűnik, mintha a törvényjavaslat elsősorban a meglévő felnőttképzési rendszer megregulázására törekedne. Ha felsorolom, hogy milyen új típusú kötelezettségek lépnek be a törvényjavaslat szerint, akkor ez talán érthető is lesz: az intézmények kétévenként beszámolási kötelezettséggel lesznek terheltek, amellyel kapcsolatban igazán nem is látszik érthetőnek, hogy aztán ezekkel a jelentésekkel mi lesz; éves képzési tervet kell benyújtaniuk; egyszerre vezeti be a törvényjavaslat az intézmény- és programakkreditációt; tanácsadó testületek és képzési szerződések létrehozására kötelezi az intézményeket. Azt gondolom, hogy ez az új tehercsomag, ráadásul ennek minden költségét is a képző intézményekre hárítva, meglehetősen lelassítja a felnőttképzés fejlődését, lényegében csak annak megregulázására szolgál, és ráadásul a hallgatók számára közvetett módon költségnövekedéssel fog járni; megítélésünk szerint tehát nem ösztönöz, hanem inkább adminisztratív akadályokat állít.

Ki kell térnem néhány mondat erejéig az akkreditáció kérdésére. A javaslat egyszerre vezeti be az intézmény- és programakkreditációt - ez megítélésünk szerint megbénítja a rendszert. Korai és indokolatlan az intézményakkreditáció, megítélésünk szerint bőségesen elegendő a nyilvántartásba-vétel. A programakkreditáció ugyanakkor szükséges, mert védi a hallgatókat, a fogyasztókat.

Hogy összehasonlításként mondjak néhány érvet erre: lényegében a mai középiskolai rendszer gyönyörűen működik anélkül, hogy a középfokon lenne intézményakkreditáció. Mégis működik, mégis elismert, elfogadott, mert a kimeneti oldalon pontosan szabályozott a végzettségek által. Másrészről: nem az dönt a képzési piacon - már a középfokú intézmények esetén se, de egyébként a felnőttképzésnél se -, hogy most ez egy akkreditált vagy nem akkreditált intézmény, hanem hogy az a tudás, amit biztosít a képzéssel, és az a bizonyítvány mit ér a piacon.

Tudjuk, hogy ma is vannak olyan képzések, tanfolyamok, intézmények, amelyek elismertek a munkaerőpiacon, függetlenül attól, hogy államilag akkreditált intézményről vagy programról van-e szó, és vannak olyanok, amelyek semmit se érnek, pedig államilag elfogadott vagy akkreditált programok lebonyolítását jelentik. Lényegében tehát azt gondolom, hogy a programakkreditációra szükség van, és az intézményakkreditáció a jelen állapotban nem szükséges a felnőttképzésben.

Két testület is van, amit létre kíván hozni a törvényjavaslat: a felnőttképzési akkreditációs testület és az országos felnőttképzési tanács. Mind a két testületre vonatkozó javaslat belesimul abba a kormányzati magatartásba, amit az elmúlt három évben tapasztaltunk, amelynek az a lényege, hogy ezeknek a testületeknek lehetőség szerint ne legyen komoly hatásköre, csak valamifajta tanácsadó jelleggel működjenek, másfelől pedig olyan legyen az összetételük, hogy a miniszter maga döntse el, kik legyenek abban benne. Ha nem az érintettek dönthetik el, hogy kik ülnek képviseletükben az ilyen típusú testületekben, akkor, azt gondolom, csak játék folyik a demokráciával, úgy csinálunk, mintha létezne e tekintetben társadalmi nyilvánosság, de ha ennek a szereplőiről a miniszter maga dönthet, akkor ez lényegében egy álca. Arról már nem is beszélve, hogy a felhasználói oldal, a munkavállalói, munkaadói oldal, mondjuk, az akkreditációs testületben nincs jelen a javaslat szerint, amit eléggé képtelenségnek tartok, de megjelennek az egyházak az akkreditációs testületben, ami e tekintetben szintén szerepzavarosnak jellemezhető.

Meglehetősen furcsának tűnik, hogy a felnőttképzés szakmai felügyeletét ez a törvényjavaslat az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontra hárítja, miközben egyébként létrehozza a szakmai intézményt, a felnőttképzési intézetet. Furcsa és ellentmondásos, hiszen az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont szakmailag alkalmatlan a felnőttképzés ellenőrzésére, nem is erre a célra hozta létre annak idején a kormányzat.

Sajnálatosnak tartom, hogy lényegi kérdésekben a kormány maga kívánja szabályozni a felnőttképzés rendszerét, nem a törvényjavaslat. Ezek a felhatalmazások arról szólnak, hogy mik legyenek az akkreditáció szempontjai és hogyan alakuljon a finanszírozás. Lényegében ez a két legfontosabb kérdés van a felnőttképzésben, és a kormány erről a két legfontosabb kérdésről gondolja úgy, hogy ezt majd ő maga szabályozza és ne a törvény.

Számos dolog hiányzik ebből a törvényjavaslatból. Ha valóban annak a kívánalomnak akar megfelelni ez a törvény, ami a társadalmi elvárás vagy ami a gazdasági szükséglet, akkor egy teljesen más szemléletű és más tartalmú törvényre van szükség. Valamennyien jól tudjuk, hogy ma már egy életpálya alatt négyszer-ötször-hatszor-hétszer, esetleg nyolcszor váltunk foglalkozást, ehhez kapcsolódóan mindig belépnek képzési szükségletek. Ebből következően a ma 400-450 ezres legtágabban számolt felnőttképzési kör nagyon rövid időn belül mintegy duplájára kellene hogy növekedjen. Ehhez képest egyetlenegy ösztönöző elem nem szerepel ebben a törvényjavaslatban.

Néhány példát mondanék annak illusztrálására, hogy mi az, amit még meg lehetne tenni, ami valóban az ösztönzés és nem a regulázás felé vinné el a törvényjavaslatot. Mondjuk, el lehetne törölni a felvételi vizsgát a felsőoktatásban az esti, a levelező és a távoktatási szakokon; vagy lehetne távoktatási szakokon ugyanolyan normatív támogatást biztosítani a felsőoktatásban, mint a levelező szakokon. Ezek egyébként korábban benyújtott módosító indítványaink, amelyeket más törvényekhez nyújtottunk be; meg kell mondanom, hogy eddig süket fülekre találtak.

Meg lehetne gondolni - a minisztérium szakmai háttéranyagaiban is szerepelnek ilyen gondolatok - a tandíjhitel intézményének bevezetését a felnőttoktatásban.

Ami a személyi jövedelemadóval kapcsolatosan szerepel a törvényjavaslatban, az csak egy ígérvény. Hasonlóképpen ígérvény a normatív támogatás is. Ugyanakkor lett volna módja a kormánynak, hogy a felnőttképzési törvénnyel párhuzamosan benyújtsa az erre vonatkozó javaslatait, hiszen most tárgyalja az Országgyűlés az adótörvények módosítását, hiszen most módosítja a költségvetést a zárszámadási törvény kapcsán. Meg lehetett volna tenni ezeket a lépéseket.

Nem szerepelnek olyan típusú javaslatok, amelyek munkaügyi, társadalombiztosítási kedvezmények bevezetését jelentenék a foglalkoztatottak esetében, ahol például munkaidő melletti tanulás történik. Ilyen típusú kísérleteket éppen az Országos Foglalkoztatási Alapítvány támogatásával végeztek az elmúlt esztendőkben - a transzfer foglalkoztatási programokra gondolok. Érdekes módon ennek tapasztalatai nem jelennek meg a törvényjavaslatban. Nem jelenik meg, hogy, mondjuk, biztosítani kellene Magyarország egész területén a távoktatásba való bekapcsolódás feltételrendszerét.

Sorolhatnám a további javaslatokat: ide tartozik a felnőttképzésű szakemberek képzése, amiről szintén nem szólt a törvényjavaslat. Ide tartozik, hogy milyen költségvetési támogatások lennének arra, hogy az új felnőttképzési formák és tananyagok fejlesztésre kerüljenek, mert az az évi 60 millió forint, ami jelenleg erre a költségvetési törvényben 2002-ben szerepel, azt gondolom, hogy meglehetősen kevés.

(19.10)

Nem szerepel olyan javaslat, hogy a felnőttképzéssel foglalkozó költségvetési intézmények az így szerzett bevételeiket száz százalékban felhasználhassák, mert az például ösztönző lenne, ha nem kellene a költségvetésnek átadni bizonyos hányadot. Nem folytatom a felsorolást, pusztán érzékeltetni szerettem volna, hogy számos más megoldás is lehetne a törvényjavaslat szövegén és beterjesztett változatain kívül arra, hogy a felnőttképzésnek nagyobb lendületet biztosítsunk törvényi keretekkel.

A szocialista párti képviselők ilyen formájában nem tartják általános vitára a törvényjavaslatot alkalmasnak. Módosító indítványainkkal jelezni kívánjuk, hogy egy teljesen más felfogású felnőttképzési törvény megalkotását tartjuk kívánatosnak. Sajnálatos, hogy a kormány nem vette figyelembe a szakmai szervezetek javaslatait, az Európai Unió normáit, a jó külföldi gyakorlatot. Ez a törvény nem a fejlődést szolgálja, hanem a szokásos állami rátelepedést, túlszabályozást és a felnőttképzési piac politikai szempontú lenyúlását teszi lehetővé. Az lenne a legjobb megoldás, ha a kormány visszavonná, és a jövő évtizedek igényeihez méltó törvényjavaslatot terjesztene be a Ház elé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is hadd említsem meg, hogy az, amit Csizmár képviselőtársam mondott, nagyon helyes, nevezetesen: a munkaidő melletti tanulás kérdése. A világon ma már vannak olyan vállalatok, amelyek beépítették rendszerükbe a munkaidő melletti tanulást, úgynevezett tanulóvállalatok jöttek létre a világon. Nagyon nagy irodalma van ennek a témának, például Szabó Katalin egyetemi tanárnak jó egy évvel ezelőtt jelent meg ezzel kapcsolatban könyve, aki Amerikában tanulmányozta a tanulóvállalatok működését. Csak egy példát hadd említsek meg: az úgynevezett Motorola cég - amelyik elektronikai termékek előállításával foglalkozik - folyamatos, permanens tanulást biztosít a dolgozóinak úgy, hogy a dolgozók munkaidő-kiesése egészen minimális. Tehát amit Csizmár képviselőtársam mondott, az teljesen helytálló.

Úgy gondolom, a törvény összeállításánál figyelembe kellett volna venni az egyre terjedő úgynevezett tanulóvállalatoknak a működését, és ennek a törvénynek a megfogalmazásánál ezt mérlegelni és bizonyos részeket bedolgozni kellett volna.

Mivel az említett, Posztmodern vállalat című könyvről én írtam a recenziót, elég alaposan ismerem ezt a könyvet, meg más ehhez kapcsolódó szakkönyveket is, úgy gondolom, ezekben a könyvekben nagyon sok tanulság van, amit a felnőttképzéssel kapcsolatos törvényjavaslatba érdemes lenne bevenni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Kádas Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Egy-két dologra szeretnék reagálni a Csizmár Gábor által elmondottakból. Az egyik: a kormány a ciklus elejétől kezdve többször ígérte, hogy benyújtja ezt a törvényjavaslatot. S hogy miért csak most? Önöknek készen volt 1994-ben a tervezet, és nem sikerült benyújtaniuk négy év alatt. Ezek után nagyon furcsán hangzik ez a kifogás.

A másik: egy-két pontosítást szeretnék tenni. Azt mondta Csizmár képviselőtársam, hogy az intézményeket terhelendő szakmai tanácsadó testület létrehozását kötelezővé teszi a törvény. Nos, úgy szól a 14. § (1) bekezdése, hogy "szakmai tanácsadó testületet hozhat létre az intézmény", tehát nem kötelező létrehozni.

Utolsó megjegyzésem: Csizmár képviselő úr azt mondta, hogy az OKÉV alkalmatlan szakmai ellenőrzésre. Ezt én is így gondolom, de azt gondolom, a törvényben nincs olyan jelzés, nincs olyan szöveg, amely azt mondaná, hogy az OKÉV szakmai ellenőrzést folytat. Az OKÉV törvényességi felügyeletet és ellenőrzést folytat inkább az intézménnyel kapcsolatban.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Takács képviselő úr egy nagyon fontos képzési formára hívta fel a figyelmet. Meg tudom nyugtatni, hogy a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény megalkotása során ebben a ciklusban ezzel részletesen foglalkoztunk. Az ilyen típusú saját képzésnek mind a forrása megnövekedett, mind a lehetősége, és a törvény azt is világossá tette, hogy mégis milyen módon lehet ellenőrizni azt, hogy ezek valóban szakmailag értékes képzési formák legyenek. Még egyszer mondom, teljesen egyetértek vele, de szerencsére egy, már az Országgyűlés által elfogadott törvény megteremtette ennek a kereteit.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Sági József képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is Csizmár Gábor képviselő úr expozéjához szeretnék visszakanyarodni, és reagálni szeretnék néhány megjegyzésére.

Először is az OKÉV-re: az OKÉV az Oktatási Minisztériumhoz tartozó egyetlen olyan intézmény, amely hatósági jogkörű szerv, egyedüliként csak ez az intézmény képes ellátni a felügyeletet. Ennek nincs másfajta funkciója, csak ez. Ezt már megbeszéltük bizottsági ülésen és másutt is.

Másodszor: a képviselő úr azt mondta - ha jól emlékszem -, hogy az intézményeket kétévente beszámolási kötelezettséggel terhelik. Én elég sok intézményben, sok vállalkozásnál voltam, és nagyon sok helyen megfordultam az országban. Nos, mindenkitől azt hallottam, hogy ezek nem olyan nagy lélegzetű, nem olyan nagy formátumú, nem olyan nagy horderejű beszámolók, amiket ne tudnának megtenni akár egy-két órás munkával. Ennyit viszont elvárhat tőle az az állam, amelyik esetleg komoly támogatásokat ad az intézménynek.

Mindjárt ehhez kapcsolódik a harmadik megjegyzésem is: ha egyszer az intézmény normatív támogatást kap - márpedig nem kis összegről van szó -, akkor elvárható, hogy a legszigorúbb szabályozási elv érvényesüljön. Úgy gondolom, ez nemcsak pénzügyéri, nemcsak pénzügyminisztériumi szemlélet, hanem minden munkavállaló, minden adófizető állampolgár ezt elvárja.

Van egy negyedik megjegyzésem is: nem értem, hogy miért pont a képviselő úr mondta - hiszen a Szocialista Párt eddig mást szokott mondani -, hogy a piac majd eldönti, hogy melyik vállalkozás maradjon a pályán, melyik nem. Szerintem az oktatás nem az a terület, ahol ennek az elvnek kellene érvényesülni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Négy megjegyzésre szeretnék reagálni.

Az első: Kádas Mihály képviselőtársam büszkén olvasta fel, hogy a 14. §-ban csak lehetőségként fogalmazódik meg a szakmai tanácsadó testület. Szíves figyelmébe ajánlom a 12. §-t, amiben viszont az áll, hogy az az intézmény, amelyik ilyennel nem rendelkezik, nem fog tudni akkreditálódni. Nagyon gyönyörű és elegáns a szabályozás, hogy egyik oldalon megengedi, a másik oldalon meg kötelezővé teszi. Tessék egy kicsit alaposabban elmélyedni abban, hogy mit jelent itt a lehet és mit a kötelező.

Sági József képviselőtársam azt mondta, az OKÉV az egyetlen hatóság, amire telepíteni lehet a nyilvántartást meg az ellenőrzést. Az a baj - és itt van a szemléleti vita köztünk -, hogy nem kell hatóság ebbe a dologba. Nyilvántartás kell, ezt elvégezheti az az új intézet, amit a törvényjavaslat javasol, de ennek nem hatósági nyilvántartásnak kell lennie, és a mi megítélésünk szerint nem kell hatósági ellenőrzés. Ezért teljesen felesleges az OKÉV-re telepíteni egy ilyen funkciót.

A harmadik a beszámolási kötelezettség. Ha az lenne az igaz, amit Sági képviselőtársam mondott - ha a törvényjavaslat ezt írná elő, ezért mondtam, hogy más szöveget olvasunk, valószínűleg más törvényjavaslat van az ön kezében -, ha állami támogatáshoz vagy normatív támogatáshoz lenne kötve a beszámolási kötelezettség, akkor el is lehetne ezen gondolkodni. De nem ehhez van kötve, hanem általános kötelezettségként jelenik meg, és ettől teljesen független az, hogy kap vagy nem kap normatív vagy nem normatív állami támogatást. Arról már nem is beszélve, hogy Mohamed koporsójaként lebeg ez a beszámoló, mert ezt csak meg kell csinálni, el kell küldeni, aztán hogy mi lesz vele, olvassa-e valaki, van-e ennek valamifajta szempontrendszere, van-e szankcionálva, ha valaki mégse küldi el, arról nincs szó. Gyakorlatilag teljesen szabályozatlan marad, ez egy felesleges pluszteher.

(19.20)

Ami pedig a piacot illeti, nyilván két percben nehéz erre reagálni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de azt kell hogy mondjam: a fogyasztó dönti el, hogy mi a jó képzés, és nem az állam kell hogy eldöntse.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hangpróbával kezdem, de egy torokgyulladás sem akadályozhat meg abban, hogy ne erősítsem meg Balczó képviselőtársamat, hiszen amit Takács képviselő úr elmondott, hiányolt, valóban megjelent más területeken akár az oktatási bizottságban, akár a törvényhozásban. Egyébként olyan volt a felszólalása, kétpercese, mintha egy kormánypárti képviselő szólalt volna meg, úgy gondolom, alaposan tanulmányozta a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen, azt hiszem, tudok beszélni. (Derültség.)

ELNÖK: Igen, képviselő úr, azt hiszem én is, hogy sikerült beskáláznia. De tegnap önnek jobbulást kívántam, ezt szeretném most megismételni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Takács Imre képviselő úr kért ismételten kétperces időkeretben hozzászólási lehetőséget.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr!

ELNÖK: Miniszter úr!

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Örülök ennek a szép hangnak, ami Lezsák képviselőtársamtól hangzott el. Én a tanulóvállalatról beszéltem, a tanulóvállalat mint olyan, nem jelent meg eddig semmiféle törvényben. Hadd mondjam már el, hogy mit értek én tanulóvállalat alatt! Én a pontos definíciót mondom el. A tanulóvállalat az a cég, amely nagy hatásfokkal felszívja és alkalmazza a tudást, a tanulás nem alkalmi mozzanat, hanem a legjobb szervezeti formában intézményesül. A tanulóvállalat minden dolgozójának lehetővé teszi a tanulást, és önmagát folyamatosan átalakítja úgy, hogy gyakorlatilag a munkaidőt és a termelési időt ez nem befolyásolja.

Ha már az amerikai Motorola cégről szóltam, ez a cég gyakorlatilag nem piackövető, hanem új piacokat teremtő tevékenységet folytat - ilyen szempontból óriási különbség van a két vállalattípus között -, létrehozott egy olyan vállalati egyetemet, amelyik úgy működteti a vállalati egyetemet, nyilvánvalóan a vállalat finanszírozza, hogy a vállalati egyetemen dolgozók egyben permanensen, folyamatosan részt vesznek a felnőttképzésben, az oktatásban és a munkában is. Gyakorlatilag mi ezt a rendszert a korábbi törvénykezésekben nem működtettük. Erre mondtam, hogy a felnőttképzés rendszerét ennek alapján kellene végiggondolni. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Szeretném megköszönni még egyszer képviselő úrnak a felszólalását, és megadom a szót kétperces időkeretben Sági József képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Először Pálinkás miniszter úrtól szeretnék elnézést kérni, meg Csizmár Gábor képviselő úrtól is, mert expozénak minősítettem az előbbi vezérszónoki hozzászólását, ez természetesen a miniszter urat illeti meg. De azért van ezen kívül is megjegyzésem. Nyilvánvalóan tanulóvállalatok voltak, vannak, lesznek is. Például ilyen volt a 43. Állami Építőipari Vállalatnak egy-két tanulóvállalata. Ezek most új formában létrejönnek, nem kívánjuk ezeket hosszú távon tartósan így létrehozni, ha megállnak a talpukon, maradjanak, de a szakképzési hozzájárulás ennek a finanszírozására lehetőséget ad.

Van viszont egy másik érdemi hozzászólásom még Csizmár Gábor képviselő úrhoz, aki a 12. és 14. §-okat idézte. Valóban igaza van, és egy törvényt tartunk a kezünkben minden bizonnyal. Ez a törvény úgy szól, hogy a felnőttképzést folytató intézmények kérhetik akkreditálásukat. Valóban ez a feltétele a normatíva megszerzésének, ebben képviselő úrnak igaza van, de a normatívát sem kötelező megszerezni, és amikor azt mondjuk, hogy létrehozhatnak szakmai tanácsadó testületeket, annak is azért van ilyen "-ható" feltételes megfogalmazása, mert azt sem kötelező létrehozni, nem kötelező a normatívát sem igényelni. Tehát azért van szándékosan megfogalmazva a törvényben ez így, hogy ne következzék egyik szankció a másikból. Ez bevált joggyakorlat, tehát nem ebben a törvényben találhatunk először erre példát, hanem sok-sok más törvényben is azért, hogy kizárásos alapon nehogy valamelyik intézmény két szék közt a pad alá essen. Egyszerűen ez a magyarázata mindennek.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak tájékoztatni szeretném önöket, hogy ennek a vitának a rendszere nem vezérszónoki rendszerben megy, hiszen akkor nem lenne mód és lehetőség arra, hogy a vezérszónoki felszólalások között kétperces hozzászólások történjenek.

Most pedig megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Horn Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kulturális értékek felnőttek körében történő mind szélesebb körű terjesztésének kérdése, a felnőttek szakmai tudásának képzése, ennek intézményesítése a magyar társadalmat és a mindenkori törvényhozást régóta foglalkoztatta.

Röviden tekintsük át a felnőttképzés legutóbbi történelmét! A XIX. század végén egyre gyakrabban hangzott el a népnevelés fogalma, amely az iskolázatlan rétegek egészének művelődését foglalta magában. Tudatosabban az új polgári társadalmi rend megteremtésének elősegítése, valamint a tömegek felvilágosítása és tudatformálása volt a fő cél. Az Eötvös József vezette vallási és közoktatásügyi minisztérium akkori nézete szerint a felnőttoktatás egyedül a társadalomra tartozik. Az első világháború után a húszas években a konzervatív kormányok törvénnyel szabályozták az iskolán kívüli népművelést. Felsőoktatáson értették és oda sorolták a műkedvelő színjátszást, a leventemozgalmat, a népfőiskolát, a nyári egyetemeket, de fontos színtere volt a parasztság képzésének a gazda- és gazdasszonyképzés is. Ezek a törekvések egyre komolyabb eredményt és előrelépést jelentettek a műveltségben történő előrehaladás tekintetében.

A második világháború után azonban, 1947-től az akkori rendszer tudatosan elsorvasztotta a gazdaképzést, gazdasszonyképzést. Nagyon fontos felnőttoktatási keretet adott a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, mely mind a mai napig színvonalas tanfolyamok és előadások lehetővé tételével a műveltség gyarapításának komoly színtere.

A rendszerváltást követően a piacgazdaságra való áttérés új elvárásokat fogalmazott meg, és kiemelten épített és épít a felnőttképzésre. Az elvárásoknak akkor lehet megfelelni, ha új szemlélet érvényesül. Ma már mindenki tudja és ismert szlogen az egész életre szóló tanulás. Fontos dolog a tanulási képességek és készségek megszerzése, mely később önálló ismeretszerzésre teszi képessé ezen tudás elsajátítóit. A gyorsuló technika, az életvezetés változásának folyamatossága, a felnőttek gazdaságban betöltött szerepe, annak javítása lehetővé kell hogy tegye munkavállalói pozíciójuk erősítését. Ehhez kell az államnak hathatós segítséget nyújtania, alapvető cél a munkaerőpiacon történő jobb lehetőségekhez jutás megragadása. Az iskolarendszeren kívüli képzés bonyolítása történik állami, valamint magánúton is. Magát a képzés fő lényegét a piaci igények határozzák meg. Olyan szolgáltatást kell a képzésnek nyújtania, amely javítja az abban részt vevők munkaerő-piaci helyzetét, ehhez a képzéshez a hallgató cége, munkahelye is szívesen hozzájárul.

A törvény előkészítése úgy tudom, hogy nagy társadalmi és szakmai előkészítésen, felméréseken, vizsgálatokon és vitán ment keresztül.

A jelenlegi helyzet szerint nagyon nehéz és súlyos örökséget kell ledolgozni az európai átlaghoz képest. Például az általános műveltség terén a lakosság írás-olvasás készségének felmérése a 16-60 éves korosztály körében 30 százalékos funkcionális analfabetizmust jelent. Ez a szám megdöbbentő. De elég csupán jelezni azt, hogy minden harmadik ember az olvasást részben tudja csak saját maga értelemszerűen elvégezni.

Stratégiai kérdés tehát az alapkészségek fejlesztése, valamint az alapműveltség gyarapítása is. Erre a feladatra az állam normatívát biztosít, közel 1 millió embert kell majd ebbe a feladatkörbe bevonni.

(19.30)

A képzőközpontokban jelenleg folyó szakmai képzés igazodik a munkaerőpiac igényeihez, segíti a munkanélküliek munkába állását. Erre pályázhatnak az önkormányzatok a területi lefedettségük alapján is.

A világbanki programok a technikai eszközök beszerzésében sokat segíthetnek. Fontos dolog a felnőttképzésben jártas szakemberek képzése, hiszen ők a specialistái a felnőttképzésben alkalmazandó eljárásoknak. A mindenkori programok az ellátandó feladatokból indulnak ki. Nagyon fontos ismerni, hogy milyen ismeretek elsajátítására van szükség. A felnőttképzésnek alkalmazkodó és rugalmas rendszernek kell lennie, mely előremutat, és a munkaadó, valamint a munkában álló nemcsak jelen, hanem jövőbeni igényeit is kielégíti.

Az elméleti és gyakorlati képzés a szakmai képzés területén belül együtt kezelendő. Fontos szereplői a képzésnek és segítségre szorulnak a tartós munkanélküliek, ezen belül a pályakezdő fiatalok, a hátrányos helyzetűek, a megváltozott munkaképességűek, a rehabilitálandók.

A regionális munkaerőközpontok által szervezett tanfolyamokon több mint harmincféle szakmát tanítanak. Az oktatás - mely több mint hétezer különféle tanfolyamon is folyik - hatékonysága igen jónak mondható, hiszen az eredményesség közelíti a 90 százalékot, van, amikor meg is haladja ezt.

Jó az ilyen jellegű tanfolyamok létszámmegtartó képessége is. Ennél is fontosabb, hogy a felnőttoktatásban részt vettek közel 60 százaléka abban a szakmában el is helyezkedik, ahol a képzést kapta. A jövőben az emberi erőforrások felértékelődnek, tehát aki az oktatásra fordítja a pénzét, az jól teszi.

Nézzük meg tehát, hogy milyen lehetőségeket és milyen segítséget nyújt a törvény. A felnőttképzési törvény letéteményese a felnőttképző központ lehet, ezek mintegy decentrumok lehetnek a humán erőforrások képzésében. Fontos képzést bonyolítanak le a népfőiskolák is.

Az egyik alapvető követelmény a törvénnyel kapcsolatosan az EU-val kapcsolatos harmonizáció. Itt főleg ügyelni kell a különböző rétegprogramok megvalósítására.

Kiemelten fontos terület a magyar vidék szempontjából a mezőgazdaság szereplőinek, a családi vállalkozásoknak képzésbeni helyzetbe hozása. A különböző tanfolyamok elvégzése alapfeltétele lesz majd az EU-csatlakozáskor a magasabb szintű pénzügyi támogatások igénybevételének. A szakszerű gazdálkodás hatékonysága megkívánja a szakmai ismeretek folyamatos gyarapítását, a gazdálkodásra vonatkozó nyilvántartások vezetését és a könyvelések bizonyos szintű ismeretének elsajátítását is. Hasonlóan fontos terület a szociális képzés fejlesztése, mely összefügg a lakosság korösszetételével is. A helyi igényekre támaszkodnak az intézményes keretek, úgymint a dolgozók általános iskolája és a dolgozók gimnáziuma is.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A jelenlegi kormányzat kiemelkedő szerepet vállal akkor, amikor az oktatásra költ. Mindenki tudja, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődési csoda végbement már az elmúlt évtizedekben Japánban vagy esetleg Koreában. Az ottani emberek tudásuk fejlesztésével érték el a jelenlegi szintet. Mi, magyarok sem vagyunk más népeknél rosszabbak.

Az informatikai társadalom fejlesztésére is sokat áldozott a kormány, megjelent a teleházprogram, melynek segítségével a legkisebb településeken is hozzá lehet férni a korszerű technikához, az ismeretekhez: számítógép, internet, fax s a többi található ezeken a helyeken. Választókörzetem legtöbb települése is megkapta ezt a lehetőséget, természetesen állami segítséggel.

Bátran állíthatom, hogy a kormányprogram szándéka, mely szerint az oktatás kiemelt ágazat, jónak bizonyult. A felnőttképzés vonatkozásában tehát elmondható, hogy Klebelsberg Kunó minisztersége óta ekkora mozgás nem volt, sőt törvényi szabályozás sem volt mind a mai napig.

A törvényjavaslat fő erényei a következők. A meglévő intézményeket hatékonyabb irányba igyekszik szabályozni. A nemzetközi irányokra is figyelemmel, teljes körűvé teszi a nyilvántartást. A felnőttek által igénybe vett képzési szolgáltatások a regisztrációban szereplő intézményekben történhetnek meg. Megteremti a nyilvántartás egységesítését és láthatóságát. A minőségvédelmi rendszer egyúttal szolgálja a fogyasztók védelmét, de új támogatási forrásokat is megnyit. Ezáltal javul a foglalkoztatottság, a versenyképességünk, és az életmódbeli feszültségek kezelhetőbbé válnak. Fontos az időbeli ütemezés, mely alapján 2003-tól új pénzügyi források is megnyílnak.

Lényeges dolog, hogy a törvény kapcsolódik más rendelkezésekhez. Ilyenek a szakképzési hozzájárulásról szóló, a képzési fejlesztési támogatásról szóló törvény, de lehetővé válik majd a személyi jövedelemadó-kedvezmény igénybevétele is. Szakmai testületként kívánja működtetni a felnőttképzési akkreditációs testületet. Komoly szerepe lehet az országos felnőttképzési tanácsnak is.

A nemzeti felnőttképzési intézet funkciója meghatározott a törvény szerint, amely majd lehetővé teszi a nemzetközi módszerek és eljárások magyarországi alkalmazásának felgyorsítását is.

Tisztelt Ház! A felnőttképzési törvény kerettörvény jellegű, amely a későbbiekben megjelent miniszteri rendeletekkel válik teljessé. A keret jelleg kellő rugalmasságot és hatékonyságot biztosít a mindenkori értékekhez való igazodásra.

Remélem, hogy a felnőttképzésben részt vevő állami, egyházi, civil szervezetek és más szereplők, résztvevők hatékony munkája hozzájárul egész nemzetünk, országunk és magyarságunk szellemi és gazdasági gyarapodásához. Ez lehet alapja a ma és a jövő fejlődésének. Ez jelenthet a mában realitást, a jövőben bizalmat és optimizmust.

A felnőttképzési törvényjavaslatot jónak tartom, támogatását javasolom a Független Kisgazdapárt frakciója és jómagam nevében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Horn Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Lezsák Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja részéről. (Horn Gábor: Beszélhetek itt a helyemen, elnök asszony?) Ahogy önnek szimpatikus, képviselő úr, akár a pulpitusról, akár a helyéről.

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen.

ELNÖK: A képviselő úr a helyéről kívánja elmondani a felszólalását? (Horn Gábor: Igen.) Öné a szó.

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm. Azt hiszem, hogy ehhez a fantasztikus érdeklődéshez igazítva így méltó, tehát nem gondolom, hogy célszerű négy-öt embernek felmenni a pulpitusra. Egyszerűen úgy gondolom, hogy az a helyzet, ami itt kialakult, nem teszi számomra elfogadhatóvá, hogy mindezt egy teljesen üres teremben egy pulpituson tegyem.

Hozzá vagyunk már szokva sajnálatos módon ahhoz, hogy az oktatási témák üres Házban zajlanak, ebben új elem, hogy most már éjszaka is. Itt a szünetben vagy a vita előtt néhányan arról beszéltünk, hogy talán be kellene vezetni - javasoljuk miniszter úrnak és a Fidesz-frakciónak - az iskolákban is ezt a rendszert. (Révész Máriusz: Még nincs nyolc óra sem!) Még nincs nyolc óra sem, ez a véleménye képviselőtársamnak. Felhívnám a figyelmét, hogy még három törvény tervezete van előttünk, ha nincs nyolc óra sem, akkor azért én elmondanám ezzel a belekiabálással együtt is, hogy el kellene azon gondolkodni, hogy esetleg az iskolákban is vezessük be a háromhetenkénti tanítást. Lehetne intenzíven reggel 9-től éjfélig tanítani egy hétig, utána a gyerekek a játszótéren bizottsági munkával foglalkoznak, majd egyénileg intézik a továbbiakban a saját családjukban az ügyeket.

Ez egy nagyon hatékony rendszer, igazi vitákat nagy nyilvánosság előtt, nagy érdeklődéssel nyilván így lehet lefolytatni. Javaslom megfontolásra a továbbiakban ezt a megoldást. Elképesztőnek és elfogadhatatlannak tartom azt (Zaj, közbeszólások.), hogy egy ilyen súlyú kérdésben, mint a felnőttképzés, amely emberek millióit érinti, tehát nem arról van szó, hogy egy lényegtelen, mellékes, mondjuk, a nemzetközi egyezményeket valamilyen módon rendbe hozó, parafáló kis törvényfecni van a parlament előtt, hanem arról van szó, hogy a magyar felnőtt lakosság, illetve az elkövetkezőkben majd felnőtté váló lakosság mindegyikét érintő jelentős kérdésben a nyilvánosság teljes kizárásával folytatjuk le ezt a vitát. Nyilván ennek megfelelő lesz - gondolom - a tömegtájékoztatásban is ennek a dolognak a fogadtatása.

Egyszerűen azt gondolom, hogy akik ezt így komolyan hiszik - mert meggyőződésem szerint ezt senki nem gondolja komolyan, hogy ez egy tisztességes parlamenti vita, ami itt folyik... (Dr. Pálinkás József: Képviselő úr, én komolyan gondolom!) - nagyon örülök, hogy a miniszter úr komolyan gondolja (Dr. Pálinkás József: Azért ülök itt, azért hallgatjuk, mert nem a nyilvánosságnak szól, hanem a parlamentnek. - Az elnök csenget.), nagyon érdekes vitát folytatunk így egymás között.

(19.40)

Szeretném jelezni, hogy egy miniszternek kötelessége itt ülni. Tehát az, hogy itt ül, vagy az államtitkára, önmagában nem dicsőség, tehát ezt nem fogjuk föl fantasztikus eredménynek. Jelezni szeretném, hogy önmagában ez az állapot... (Tóth István: Nyugodjál már le!) Fantasztikus! Egyre jobb a helyzet!

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy tisztelettel hallgassák végig egymás véleményét! Kérem képviselő urat, hogy folytassa a felszólalását!

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Talán igazam van, azért ez a hatalmas indulat az óriási tömegek előtt, amelyek szemközt ülnek. Szeretném jelezni tehát, hogy mi a magunk részéről nem tudjuk elfogadni ezt az eljárást, és komolytalannak ítéljük meg ezt az egész cirkuszt, ami ennek ügyében is folyik. Így lesz ez a következő témában is. Ennek megfelelően nem is tervezem azt, hogy hosszasan kifejtsem ennek a törvénytervezetnek... (Dr. Pálinkás József: Elnök asszony, a parlamentet minősítette a képviselő úr.) Miniszter úr, mit mondott az előbb képviselőtársam? "Nyugodjál már le!" Ezt a szóösszetételt - javaslom, hogy - a miniszterének is említse meg, mert úgy tűnik, hogy itt is problémák vannak. (Révész Máriusz: Négy perce semmit nem mondtál! - Az elnök csenget.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Ismételten hadd figyelmeztessem önöket, hogy egymást tisztelettel hallgassák végig! A képviselő urat pedig kérem, hogy térjen a tárgyra!

HORN GÁBOR (SZDSZ): Én ezt a tárgyhoz tartozónak tartom, elnök asszony. Azt gondolom, hogy az, hogy egy kormánykoalíció, egy kormányzat hogy viszonyul egyes kérdésekhez, egy abszolút a tárgyhoz tartozó kérdéskör. Egyébiránt az egész törvénytervezet nagyjából ezen a szinten is van, tehát helyénvaló, rendjén való az éjszakai tárgyalás. Azt gondolom, hogy ez a törvénytervezet semmilyen formában nem felel meg annak az alapvető elvárásnak, amivel egyébként - úgy tűnik - egyetértünk, hogy a felnőttképzésben, finanszírozási rendszerrel egybekötve, átfogó törvényi szabályozásra lenne szükség. Ez a törvénytervezet, ami előttünk van, ennek semmilyen formában nem felel meg. Tehát szeretném jelezni, hogy a magunk részéről önmagában az általános vitára alkalmatlannak ítéljük meg ezt a törvénytervezetet tartalmában, minden szempontból, egyébiránt eredményében is, hiszen nincsen valóságos eredménye, valóságos kimenete ennek a törvényi szabályozásnak.

Jellemzőnek tartom a benyújtás időpontját is, hiszen nyilván mindenki tudja, hogy egy most benyújtott törvénytervezet, valamikor, három üléssel odébb majdan elfogadott törvény - addigra be is fejezzük a parlament nevű valamit itt, a Házban - már jelentős változtatásokat nem fog okozni a rendszerben, nem tud okozni a rendszerben. Ráadásul - hozzá szeretném tenni - miután 2002-re önöknek már van költségvetése, ennek a törvénynek tehát semmiféle költségvetési többletforrása nem lehet, hiszen van egy létező költségvetés. Ennek megfelelően teljesen kizárt az, hogy valóságos változtatások történjenek az elkövetkező időszakban a felnőttképzés területén, legalábbis 2002-ben. Egy következő kormányzatra és egy következő parlamentre marad a feladat, csak akkor az ember nem érti, hogy miért kell ezt a törvényt benyújtani most. Lehet, hogy önök fogják ezt megtenni, én ezt nem tudom, de mindenesetre majd újból neki kell veselkedniük valakiknek jövő szeptemberben, alig egy év múlva, kevesebb mint egy év múlva, és megpróbálni hozzáigazítani azokat a pénzügyi forrásokat, ami alapján komolyan vehető egy ilyen törvény, ami tényleges változtatásokat jelent ebben a rendszerben.

Tehát még egyszer szeretném jelezni, hogy a magunk részéről maximálisan egyetértünk abban, hogy szükséges a felnőttképzésről törvényt alkotni. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy egy törvényalkotásnak elemi feltétele, hogy azt komolyan lehessen venni, ha ehhez megfelelő források és megfelelő keretek jönnek létre. Úgy gondolom, hogy ezek a keretek sem tartalmában, sem forrásoldalról erre nem felelnek meg.

Most már néhány részletre kitérve: azt gondolom - és ezekkel lehet talán még majd módosítani -, hogy vannak olyan tartalékok, amikben lehetne majd változtatni is. Nem vagyok biztos benne, hogy ez sikerül, de érdemes talán, hiszen erre már volt példa - nem akarom ezt kizárni -, hogy szakmai kérdésekben néhány ügyben sikerült megállapodnunk, s ezeket érdemes lenne akár majd a módosító indítványok során végiggondolni. Úgy gondolom, hogy egyrészt szükséges lenne a közoktatás, a szakképzés intézményeit - mint célzott intézményhálózatot - erőteljesebben megjeleníteni ebben a törvénytervezetben, illetve majdani törvényben, és - ha tetszik - kiemelt formában a majdani törvény részévé tenni. Azért gondolom ezt, mert egyszerűen pazarlásnak érzem azt, hogy van egy jelentős - most mindegy, hogy milyen állapotban lévő -, óriási infrastruktúra Magyarországon, amelynek a kihasználtsága még jó esetben is kétharmad részben valósul meg. Rossz esetben ennél rosszabb a kihasználtság, most a nyári szünetekre, egyéb szünetekre utalnék vagy a délutáni, esti, akár éjszakai elfoglaltságra, mert azzal egyébként egyetértek, hogy ha valaki önszántából továbbképzi magát felnőttként, az belecsúszhat az ő éjszakájába; itt nem továbbképzésen vagyunk éppen, de ez most ebből a szempontból nem érdekes.

Tehát érdemes lenne újragondolni, hogy milyen eszközökkel lehet a törvényben kiemelt szereplőivé tenni a felnőttképzésnek elsősorban a szakképzési infrastruktúra egészét. Csizmár Gábor képviselőtársam fölhívta a figyelmet arra az abszurditásra - azt gondolom, hogy ez is kiiktatható a továbbiakban -, hogy itt van egy kettős viszony. Egyrészt: a felsőoktatás megjelenik ebben mint intézményes hálózat, ráadásul egy nappali képzési rendszerre, másrészt: a közoktatás viszont nem. Tehát azt gondolom, hogy ez egy korrigálható, korrigálandó lépés. Talán ebben meg is lehet állapodni, és ezzel lehet is valamit kezdeni.

Úgy hiszem, hogy a fideszes képviselőtársam - nyilván ezzel akár árthatok is a kulturális bizottság jeles képviselőjének - felvetését is érdemes végiggondolni, amelyben a kulturális, művelődési infrastruktúra intézményes bekapcsolása a felnőttképzésbe egy olyan újabb infrastrukturális lehetőség, ami egyszerűen a jelenleg kevéssé kihasznált, államilag, illetve önkormányzatilag finanszírozott rendszereket teszi hatékonyabbá. Ha ezt megjelenítjük egy törvényben, akkor ez segíthet azoknak, akik helyben megpróbálnak ebbe a rendszerbe valamilyen formában bekapcsolódni.

Úgy gondolom, hogy érdemes lenne azt is meggondolni, hogy miniszter úr az expozéjában azt említette, hogy nem hoznak létre új intézményrendszert. Lehet, hogy a regionális képzési hálózat nem egy új intézményrendszer, a törvényben szerepel egy ilyen (Dr. Pálinkás József: Testület.), ennek megfelelően, azt gondolom, hogy a törvényben nem egészen ez van. De teljesen függetlenül attól, hogy hogyan értelmezzük ezt a megjegyzést, én a magam részéről meggondolnám, hogy kell-e bármilyen új intézményrendszer létrehozásáról beszélnünk. Egyetértek az itt elmondottakkal, hogy nem. Egyetlenegy szervezetet kellene létrehozni, ez pedig tényleg a felnőttképzést koordináló valamiféle tanács, ami szerepel a törvény tervezetében.

Sajnálatosnak tartom - nem hiszem, hogy sikerül elérnünk, de javasolni fogjuk itt is -, hogy ennek a tanácsnak egyrészt nincs egyetértési jogosítványa szakmai kérdésekben. Azt gondolom, hogy egy ilyen, egyébiránt teljes mértékben a keresletre és a kínálatra épülő, tehát az érintetteket összehozó intézményrendszerben célszerű lenne legalább ezeknek a szervezeteknek, a civil szervezetek, a kamarák - és így tovább - által létrehozott intézménynek valamiféle egyetértési jogosítványt adni; még egyszer mondom: nem törvényességi, hanem szakmai kérdésben, ugyanúgy, ahogy azt gondolom, hogy nem is a miniszternek kellene kijelölni itt a személyeket, hanem valamiféle választási procedúrával az érintett szervezeteknek megválasztani őket. Ez - ha tetszik - növelné a bizalmat egy ilyen törvénnyel kapcsolatban, lehetővé válna a másik oldalon - elsősorban a munkáltatói oldalon, ahol a finanszírozók megjelennek, hiszen itt alapvetően továbbra is erről van szó - a nagyobb bizalom, hiszen nekik, akik ezt finanszírozzák, beleszólásuk, tényleges egyetértési jogosítványaik vannak. Én ezt javasolnám újragondolni, tudomásul véve azt, hogy ezek a javaslataink általában kudarcot szoktak vallani. De legalább annyit mondhatunk mellékvágányként, hogy ez nem a közoktatás, nem egy állami intézményrendszer, hanem valami más. Én ott is - még egyszer mondom - ez nagyon szükségesnek és jónak tartanám.

Megfontolandónak tartanám továbbá azt is, hogy ha már költségvetési többletforrásokat nem lehet hozzárendelni ehhez a törvényhez, mert nincs miből, akkor legalább - és ezt már elmondtuk a Szakképzési Alapról szóló törvény módosításánál is - jelenjenek meg a törvényben olyan garanciális forráselemek, amelyek, mondjuk, a Munkaerő-piaci Alap egy részének ilyen típusú felhasználását kötelezővé teszik. Tehát lehessen azt tudni, hogy van valamiféle állami többletforrás erre a területre, és ennek a felhasználása aztán persze különböző mechanizmusokon keresztül megvalósulhat. De így - azt kell mondanom - súlytalan a dolog, hiszen akik a törvény keretébe esnek ténylegesen - vagy úgy, mint felnőttek, akik részt vesznek a képzésben, vagy úgy, mint vállalkozók, akik kínálatot jelentenek a képzés szempontjából -, nem látják azt az üzenetet, hogy itt az állam azon kívül, hogy bele akar - egyébként szerintem helyénvalóan - szólni ebbe a kérdéskörbe, más gesztust is kíván feléjük tenni.

Én a magam részéről azt üdvözlöm, hogy ebben megjelenik egyfajta normatív támogatás ígérvénye, ugyanakkor továbbra sem látom, hogy ennek hol a forrásoldala, miből lesz normatív támogatás, miközben a költségvetésben ilyen tétel nincs.

(19.50)

Ez nyilván megint egy olyan kérdés, hogy majd 2003-ban valakik valamit csinálnak ezzel, akkor viszont, azt gondolom, nincsen nagyon értelme ennek a dolognak; célszerű lenne megvizsgálni, hogy nem lehet-e legalább ehhez a normatív támogatáshoz valamilyen elemet odakapcsolni, hogy 2002. január 1-jétől el lehessen indítani ezt a felnőttképzési törvényt, az ne csak egy üres papírhalmaz legyen, hiszen ilyen formában az állam ebben a kérdésben azon kívül, hogy ellenőrizni kívánja ezt a területet, más jelentős előrelépést nem kínál az érintetteknek.

A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy a felnőttképzési törvény, hogy ezt megcsináljuk, elkerülhetetlen feladata ennek a parlamentnek. Azt gondolom azonban, hogy ha ezt önök is így gondolják - és nyilván így gondolják, ha az utolsó pillanatban idetették elénk, és most már túl vagyunk azon, hogy miért az utolsó pillanatban -, akkor, arra kérem önöket, gondolják újra a feltételeket, hogy ez már január 1-jétől jelentsen egy lendületet ennek a területnek, jelentsen tényleges lehetőséget a felnőttképzés változásainak, ne csak egy 2003-ra vagy még későbbre megjelenő ígéret legyen ennek a területnek.

Arra kérem önöket, fontolják meg, hogy módosító indítványokkal nem lehet-e olyan helyzetet teremteni, hogy már jövőre, a választás évében - ez önöknek nyilván nem lényegtelen - azt mondhassák, hogy nemcsak egy törvényt alkottak, nemcsak egy papírtigrist csináltak, hanem segítettek abban, hogy Magyarországon az élethosszig tartó tanulás ne csak egy szöveg legyen mindannyiunk részéről, bárhol ülünk is, hanem egy valóságos lehetőség legyen a magyar állampolgárok mindegyike számára.

Ehhez kívánok mindannyiunknak jó munkát a módosító indítványok során, és kérem, hogy miután ez egy szakmai és nem politikai kérdés, vegyék figyelembe, ha tudják, azokat a módosító indítványokat, amelyeket ebben a körben - ha ebben a körben, akkor ebben a körben - e törvénytervezet kapcsán javító szándékkal megteszünk.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Kétperces időkeretben megadom a szót Sági József képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Horn Gábor Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm, hogy hozzászólásának legvégén végre szakmailag nagyon pontosan fogalmazott, és tényleg azt adta, amit egyébként el lehet várni öntől, egy nagyon pontos, szakszerű előadást. Az előadás első felét felejtsük el, azt hiszem, arra nem is kell emlékezzünk, de a vége mindenképpen érdemes volt arra, hogy meghallgassuk. Én egyébként azt mondom, hogy ebben bennünk partnerre talál. Valóban, mi is úgy gondoljuk, hogy a módosító indítványok javítani fogják a törvényt, ebben igyekszünk partnerei lenni a magyar államnak, a magyar polgároknak, és mi önökben szintén partnereket keresünk abban, hogy esetleg együtt gondolkozzunk ezeken a módosító indítványokon.

Egy érdekes jelenségre azért mégis felhívnám a figyelmet. Nem tudom, hallgatta-e Csizmár Gábor képviselő úr hozzászólását, ha jól emlékszem, éppen ő mondta, de nem emlékszem pontosan, hogy ezekkel a szavakkal mondta-e, hogy a törvény egy kicsit elborul a szakképzés irányába, túlságosan is a szakképzés irányába fordul. Képviselő úr, ön majdnem ennek az ellenkezőjét mondta, amikor azt mondta, hogy a közoktatási, a szakképzési intézményeket kell kiemelten támogatni. Lehet, hogy önök között is van egy kis vita, ezt önök is beszéljék meg. Az én álláspontom egyébként az, hogy az általános kérdés, a nonprofit kérdés is éppen annyira helyet kap a rendszerben, mint a szakképző intézmények támogatása. Szóval lehet, hogy ez megint kardinális vita, lehet, hogy központi vita, ezt meg kell beszélgetnünk, meg kell beszélnünk egymással.

Még egy dologra szeretnék utalni, mégpedig arra, hogy véleményem szerint is vannak még tartalékok a törvényben, a rendszerben. Ezeknek a tartalékoknak a felkutatásán többen is dolgoznak, és véleményünk szerint az ország gazdasági állapota, gazdasági helyzete lehetővé teszi, hogy egy-két módosító indítvány segítségével ezt még jobban tudjuk kamatoztatni a törvény javára. Ha kell, ezt majd később alaposabban kifejtem.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy Horn Gábor képviselőtársam rámutatott arra, hogy a közoktatás aranybánya a felnőttképzésben. Ezt nemcsak szavakban lehet kifejezni, hanem a tények, a tettek is igazolják. Én csak a közgazdasági szakközépiskolákra gondolok, amelyeknek a képzési rendszerét és a munkáját ismerem; tudom azt, hogy a délutáni foglalkozásokon mennyi meg mennyi felnőttet képeznek a közgazdasági szakközépiskolák. És a vállalatok sokszor szívesebben partnerek ezen közoktatási intézményekkel, mint különböző vállalkozásokkal, amelyek nem minden esetben biztosítják a felnőttek számára azt a színvonalat, amit a profi pedagógusok, a jó szaktanárok biztosítanak.

Ezért nagyon szépen kérem a miniszter urat, hogy a felnőttképzés és a felsőoktatás mellett a középfokú oktatást, a közoktatást is építsék be. Például a nemzeti felnőttképzési intézetnél, az e) pontban - de másutt is - hangsúlyozza a törvényjavaslat, hogy a felnőttképzés és a felsőoktatás közötti kapcsolatot erősíteni kell. Nagyon jó lenne egy olyan módosító javaslatot benyújtani valakinek, valakiknek, mindegy, kinek, hogy a felnőttképzés, a közoktatás és a felsőoktatás közötti kapcsolatot kell erősíteni. Mert valóban igaza van Horn Gábor képviselőtársamnak, hogy ezt az aranybányát, a közoktatásban, a középfokú szakközépiskolákban dolgozó pedagógusok jó szaktudását a felnőttképzésben is érdemes hasznosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, hogy erre a miniszter úr is vevő lesz.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Révész Máriusz képviselő urat illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából, kétperces időkeretben. Öné a szó.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Horn Gábor hozzászólására szeretnék reagálni, mivel a végén már szakmai kérdésekkel foglalkozott, az én kétperces hozzászólásom hangvétele is megváltozott a végére. Arra szeretném felhívni Horn Gábor képviselőtársam figyelmét, hogy mindig vannak olyan törvények, amelyeket a parlamenti ciklus végén fogad el a parlament, akárhogy is csináljuk, és ezek a törvények a következő időszakban fognak hatályba lépni; ha nem ez a törvény ilyen, akkor más törvény ilyen.

Mivel nem volt ott, felhívnám képviselő úr figyelmét, hogy a bizottsági ülésen szakmai vita folyt, az első néhány hozzászólás után szakmai vitává alakult a törvény értelmezése, és például olyan kérdéseket is érintettünk ott, amelyeket a képviselő úr felvetett. Ilyen például, hogy miért 2003. január 1-jétől határozza meg a törvény a normatívák bevezetését. A bizottsági ülésen abban vita, hogy valamiféle akkreditációra szükség van, igazából nem volt. Abban, hogy ez az akkreditáció milyen mélységű legyen, hogy a programakkreditáción túl intézményi akkreditációra is szükség van-e, abban már vita bontakozott ki, de azon a területen, hogy szükség van akkreditációra, nem volt vita közöttünk.

Ha szükség van akkreditációra és akkreditált programok kapcsán lehetséges, hogy normatív támogatást kapjanak, akkor, képviselő úr, be kell hogy lássa, hogy ez 2002. január 1-jétől semmilyen módon nem tud működni, erre egyszerűen nincs lehetőség. Hihetetlen mennyiségű programról van szó, és szocialista képviselőtársaink sem vitatták, hogy a programakkreditációra szükség van, és mire ez a programakkreditáció a rendkívül sokféle program esetében végigmegy, az bizony időt vesz igénybe. Legesleghamarabb 2002. szeptember 1-jén lehetne ezt bevezetni, de Benedek államtitkár úr elmondta, hogy ez igen feszes határidő lenne, ezért szerepel a törvényben az, hogy 2003. január 1-jétől létezzen az akkreditált programok normatív támogatása. Mindezt a bizottsági ülésen megbeszéltük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen.

ELNÖK: Képviselő úr, azt hiszem, rendkívül toleráns voltam a kétperces hozzászólása tekintetében. Kétperces időkeretben Csizmár Gábor képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Sági József képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy nálunk nincs üzembe helyezve a papagájkommandó, hogy mindig ugyanazt kell mondani, még egy párton belül sem, hát még két párt esetében. Mi a magunk véleményét mondjuk, így elképzelhető, hogy van ellentmondás, csak amilyen ellentmondásra rá tetszett világítani, az nem létezik. Merthogy arról van szó, hogy a törvényjavaslat a szakképzést preferálja, elsősorban az akkreditációs szempontok és a támogatás tekintetében, Horn Gábor képviselőtársam meg azt mondta, hogy az intézményrendszert, a közoktatási és szakképzési intézményrendszert kellene helyzetbe hozni. E tekintetben pedig én is tettem javaslatot a hozzászólásomban: például olyan megoldásokkal, hogy, mondjuk, az így szerzett bevétele száz százalékban ott maradhatna, és nem kellene a szokásos százalékokat befizetni a fenntartónak vagy az állami költségvetésnek.

Nincs tehát ellentmondás abban, amit mi mondtunk, de ha lenne ellentmondás, az sem lenne olyan nagy probléma, hiszen két képviselő kétféle álláspontot is képviselhet, és nyilván megkeresheti a közös nevezőt.

(20.00)

Ami Révész Máriusz képviselőtársam hozzászólását illeti, hogy azért tolódnak ki a finanszírozási paragrafusok hatálybalépései 2003-ra, mert meg kell várni az akkreditációt, szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem most kezdődik a történelem; létező programok vannak, akkreditált programok vannak, tehát ezekhez nyugodtan rendelhető normatív finanszírozás, nyilván óvatosabb kezdéssel, de rendelhető, meg rendelhető személyi jövedelemadó-kedvezmény is, hogyha ezt tényleg komolyan akarta volna a kormány.

A kormány augusztusban nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot. Augusztusban még be sem nyújtotta a zárszámadási törvényjavaslatot és az adótörvények módosítására vonatkozó javaslatot. Ezt csak később nyújtotta be. Nyugodtan megtehette volna, hogy mind a kettő esetében hatályba léptetik 2002-től ezeket a paragrafusokat megfelelő átgondoltsággal. Nem tette. Sajnáljuk, hogy nem tette.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételten Sági József képviselő úr kért két percre lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Csak egy mondatot szeretnék mondani a képviselő úrnak, mégpedig azt, hogy ez a törvény alapvetően az iskolarendszeren kívüli felnőttképzést próbálja szabályozni. Ezt tudjuk mindannyian. Akkor viszont ne próbáljuk belemagyarázni azt, hogy a szakképző oktatási intézményrendszert kell alapvetően helyzetbe hozni. Természetesen erről nem szabad elfeledkezni, de a törvény létrehozásának a fő célja mégsem ez.

ELNÖK: Ismételt két percre megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Én is csak röviden szeretném Sági József képviselőtársam figyelmét felhívni, hogy nem attól iskolarendszeren kívüli egy képzés, hogy nem iskola épületében zajlik, hanem azért, mert annak a programnak nem iskolarendszerű az akkreditációja - ebben különbözik. Azt gondolom, arra jogosan hívjuk fel a figyelmet, hogy az az intézményi infrastruktúra, az a személyi szakmai közeg, amely az iskolákban jelen van, igenis hasznosítható az iskolarendszeren kívüli képzésben. Erről szól a történet.

De van ennek egy másik oldala is. Ha a felnőttképzésről szóló törvény nem szól az iskolarendszeren belüli felnőttképzésről, az szerintem nagyon nagy baj. Ez egy definíciós probléma, erre fel is hívtam a figyelmet, mert ebben az esetben csak az iskolarendszeren kívüliben gondolkodik, ráadásul ebben maga a törvény sem következetes, majd nézzük végig a definíciót, és meg fogja látni képviselőtársam. Csak utaltam rá egyébként, hogy amikor beveszi a költségtérítéses felsőoktatási képzést a felnőttképzés hatálya alá, akkor máris megbicsaklik az a logika, amit a képviselő úr mond, hogy az a törvény csak az iskolarendszeren kívüli képzésről szól. Nem így van; maga a törvény definíciójában már nem így használja. Tessék egy picit alaposabban végigolvasni a definíciót! Nem úgy van, ahogy tetszik gondolni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lezsák Sándor képviselő úr következik hozzászólásra, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; őt követi majd Balczó Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Most valóban köszönöm a szót, elnök asszony, és annak is örülök, hogy egyáltalán beszélni tudok. Éppen akkor nehezíti a megszólalásomat egy kellemetlen torokgyulladás, amikor végre előttünk van a népfőiskolai lehetőségeket is szabályozó, a felnőttképzést, minden felnőtt jelenét és minden fiatal jövőjét meghatározó törvénytervezet.

Ez a törvény nemcsak az oktatást és a művelődést szolgálja, nemcsak a népfőiskolákról, a felnőttek sokrétű lehetőségeiről szól, hanem a foglalkoztatáspolitikai hatása révén javítja a hátrányos helyzetű rétegek esélyegyenlőségét, mérsékli a területi jövedelmi különbségeket, és értelmes életcélok biztosításával áttételesen a közbiztonságot is erősítheti, és elősegítheti a kívánatos jövő megvalósulását.

Ha visszatekintünk az elmúlt 200 év oktatáspolitikai változásaira, akkor korábban is felleljük a felnőttképzés gyakorlatát. Az 1800-as évek közepén a foglalkoztatottak mindössze egyhuszada élt szellemi munkából, a keresők túlnyomó része képzettség nélküli fizikai munkát végzett. Már akkor érzékelte a vékony értelmiségi réteg, hogy lépést kell tartania a tudomány fejlődésével, ha meg kívánja őrizni a beléje vetett bizalmat. Ugrásszerűen növelte a felnőttképzés iránti igényeket az 1800-as évek utolsó harmadában a céhes ipar megszűnése. A céhek foglalkoztatási monopolhelyzetének megszűnése után nagyon sokan olyanok válhattak felnőtt fejjel szakmunkássá az ilyen tudást nyújtó szakképző intézmények révén, akik a merev céhes keretek között nem reménykedhettek ebben. A mostoha gyermekkoruk miatt írástudatlannak maradtak közül sokan tanultak meg írni és olvasni az állam által már akkor támogatott felnőttoktatásban.

A két világháború közötti időszak mintaszerű oktatáspolitikája a felnőttképzést sem hanyagolta el. Akkor tudatosították a lakosság többségét kitevő paraszti lakossággal, hogy a gazdáknak is szükségük van a tudásra, különben lemaradnak és elszegényednek. Akkoriban váltak általánossá az aranykoszorús bizonyítványokat kiállító gazdatanfolyamok, akkor ismerkedtek meg a termelők a növénynemesítés, a műtrágyázás és növényvédelem, az állatgondozás és az alapvető gépészeti ismeretek tananyagával. Az akkori oktatáspolitika nagy súlyt helyezett arra, hogy a nők a korszerű háztartási ismeretek, a vitaminok és fehérjék, a mosószerek és ruhaanyagok, a főzés és a varrás megismerése mellett szakmát is tanulhassanak. Az akkor megalakuló népfőiskolák emellett nemcsak a használható tudást szolgálták, hanem az általános műveltség, az egyetemes és a magyar kultúra terjesztésében is szerepet vállaltak.

A felnőttoktatás legtöbb intézményét a '40-es évtized végén a Rákosi-korszak bezáratta, közöttük a népfőiskolákat is. A felnőttképzés munkáját átterelték az iskolarendszerben működő oktatási intézményekhez, illetve néhány engedélyezett szabadegyetemhez. Az '50-es, '60-as években szinte mindig zsúfolt volt a dolgozók esti iskolája. Tízezrek fejezték be ily módon a nyolcosztályos általános iskolát, vagy szereztek ilyen módon szakmunkás-bizonyítványt. A '70-es, '80-as években a felnőttképzés súlypontja átterhelődött az érettségi, technikusi oklevél megszerzésére, és egyre többen vették igénybe a felnőtt felsőoktatás esti és levelező tagozatait. Egyre több bírálat érte az oktatás monopóliumához ragaszkodó állampártot, s a '80-as évtized legvégén ismét kezdtek újjászerveződni a népfőiskolák.

1997-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete nagy figyelmet szentelt a felnőttképzés helyzetének világméretű javítására. Abban az évben az UNESCO felnőttképzési világkonferenciáján egy sor nemzetközi program indult, és felkérték a tagállamokat a felnőttképzés ügyét előrelendítő törvények megalkotására. Mind a magyar múltra, mind a nemzetközi környezetre való tekintettel került be az 1998-ban hivatalba lépett koalíciós nemzeti kormány programjába az a célfeladat, amely a jelen törvényjavaslat megvitatása, módosítása és elfogadása révén hamarosan teljesülhet.

Nemzetközi tapasztalatok is azt igazolják, hogy a tudásalapú társadalom nem fejlődhet spontán alapon, kell az állami segítség. Ennek a törvénynek a működtetése is szükséges annak érdekében, hogy az állampolgárok meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, hogy eredményesen tudjanak bekapcsolódni a munka világába, és sikeresek legyenek aktív életük során. A tudásalapú társadalom megerősödésének lényeges feltétele az, hogy a tudáshoz való hozzáférés általános legyen; a tudás mint érték, anyagilag is elismert legyen; a tudás mint termék, minőségileg ellenőrzött és megbízható legyen.

A törvényjavaslat javítja a népességen belüli esélyegyenlőséget, biztosíthatja a továbbtanulás lehetőségét, hatékony minőségbiztosítási rendszert működtet az oktatás területén, az állami, munkaadói és nemzetközi források bevonásával is segíti a tanulást vállalók erőfeszítéseit.

(20.10)

Képviselőcsoportunk szükségesnek véli néhány módosító javaslat beiktatását. Közülük a legfontosabbak az egyházak hagyományos felnőttképzésének megkülönböztetett jellegére vonatkoznának. A jelenlegi törvényjavaslat értelmében nemcsak a lelkészképző, kántorképző és karnagyképző egyházi intézmények tevékenysége tartozna a felnőttképzési törvény hatálya alá, ami elfogadható, hanem az a sajátos hitéleti tevékenység is, ami általános gyakorlat a plébániákon, parókiákon. Gondolok például a jegyesek oktatására, az egyházi tanításokról rendezett előadássorozatokra vagy éppen a szerzetesrendek jelöltképzésére.

Az ilyen természetű képzések miatt a plébániáknak, parókiáknak be kellene jelentkezniük a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásába, kétévente beszámolót kellene küldeniük a nyilvántartást vezető hivatal számára, s az ilyen képzésben részt vevőkkel szerződést kellene kötniük. Nyilvánvalóan ez nem volt a törvényalkotók célja, azaz a törvény-előkészítő munkák során nem gondoltak az egyházak ezeréves felnőttoktatási gyakorlatára.

Tisztelt Ház! Felszólalásom további részében néhány nemzetközi vonatkozás említésével kívánok érvelni a törvényjavaslat szellemiségének és konkrét céljainak az elfogadása érdekében. Mindenekelőtt arra kell utalnom, hogy bár szinte minden fejlett országban segíti az állam a felnőttoktatást, ennek a segítségnek az indokai szinte országonként különböznek.

Van olyan ország, ahol egyszerűen iskolapótló szerepet vállal a felnőttoktatás. Lehetővé teszi azt, hogy a korábban lemorzsolódottak befejezzék az általános iskolát vagy leérettségizzenek. Vannak olyan országok, ahol szakmák megszerzésére, a gazdasági hatékonyságot növelő tudás elsajátítására vállalkozik a felnőttoktatás. Van olyan ország, ahol a leszakadás megelőzése, a társadalmi mobilitás növelése, az esélyegyenlőség megteremtése a felnőttképzés fő feladata. Van olyan ország, ahol az egyén személyiségének gazdagítása, kulturális és műveltségi szintjének a növelése a felnőttképzés célja.

Számos olyan ország van még ma is a világon, ahol hasonlóan a korábban Magyarországon is működtetett marxista-leninista esti egyetemhez - amit a köznyelv foxi-maxi képzés címen tartott számon -, a felnőttképzés kifejezetten ideológiai, politikai célok terjesztését szolgálja.

Néhány konkrét példát említek az országonként eltérő felnőttképzési célokra. A német felnőttoktatási intézet és a német népfőiskolai szövetség legfontosabb feladatának az esélyegyenlőség érvényre juttatását tekinti. Programjaiban ezért is nagy figyelmet szentel a szegények, a szakképzetlenek és a nők kedvezményes oktatására. A német állam anyagilag támogatja mind a felnőttképző intézményeket, mind a tanulókat. Franciaországban a felnőttképzés elsősorban az általános műveltség színvonalának a növelését szolgálja. Az úgynevezett felnőttképző közösségi központok leginkább a hazai művelődési házak feladatait látják el. Ezekben a központokban kapnak helyet ifjúsági, kulturális és művelődési egyesületek, alapítványok, szociális tanácsadó szervezetek és felnőttképző tanfolyamok.

Dániában az oktatásból kimaradók, lemorzsolódók felzárkóztatását tekinti fő feladatának az államilag támogatott felnőttképzés. Finnországban a korábbi fizetés mintegy negyedét kitevő felnőttképzési támogatást kapnak a harminc év feletti tanulók. A munkanélküliek képzése teljesen díjmentes, a képzésre fordított idő nem része a munkanélküliségi segély idejének. Az állam súlyt helyez a gazdák kedvezményes továbbképzésére is.

Ausztria gyakorlatában a lokális érdekeket szolgálja a felnőttképzés. "Itt akarunk továbbra is lakni", ez a jelszava és feltétele az állami támogatásnak. A kormány meg kívánja előzni a falvak elnéptelenedését, a fiatalok elvándorlását, és ezért azokhoz a mezőgazdasági, idegenforgalmi, bányászati vagy feldolgozóipari adottságokhoz kapcsolja a felnőttképzést, amelyek egy adott település fennmaradását és életképességét tartósan is garantálják.

Lengyelországban történelmi kényszer miatt is iskolapótló szerepet tölt be a felnőttoktatás. A cári birodalom lengyelek lakta vidékén nem volt kötelező az általános iskolai oktatás, és a két világháború között kialakult felnőttképzés rendszere elsősorban ennek az elmaradásnak a megszüntetése érdekében épült ki.

Horvátországban a balkáni háború miatt tönkrement a korábbi ipari potenciál egy része, emellett menekültek százezreinek az ellátásáról is gondoskodni kellett. A felnőttképzés a mihamarabbi szakmai tudás nyújtását tekinti itt a legfontosabb feladatának. Elsősorban a számítástechnika, az egészségügyi és szociális ellátások, valamint az idegenforgalom és nyelvismeret tárgyában lehet elismert szaktudást szerezni.

Szlovéniában elsősorban iskolapótló szerepet tölt be a felnőttképzés. Emellett kedvezményezetten oktatják a munkaügyi tanácsadók ajánlásával rendelkező hátrányos helyzetű felnőtteket. Az Amerikai Egyesült Államok felnőttoktatása a húzó szakmák elsajátításának állami támogatásán alapul. Jelenleg például minden negyedik felnőttoktatásban részt vevő számítástechnikai ismereteket, a rendszergazdák és a honlap-karbantartók tudnivalóit tanulja.

Nagy-Britannia felnőttoktatása a nemzetközi szakirodalom példaadó tára. A brit rendszer sajátossága az úgynevezett egyéni tanulói számla megnyitása, és ingyenes számlavezetési lehetősége. Minden állampolgár adózás előtti jövedelméből kedvezményesen utalhat át erre a számlájára összegeket, állami támogatást is kap erre a számlára, és ebből fedezi a felnőttoktatásra fordított kiadásait. A brit alapelv az, hogy az egyén képes legjobban eldönteni azt, hogy mit képes megtanulni, ezért ő is döntse el azt, hogy hová jelentkezik. Ebben a rendszerben a felnőtt lakosság 4-6 százaléka vesz részt a felnőttoktatásban, másfélszer annyi nő, mint férfi. Az utóbbi adat ellenére az esélyegyenlőséget nem szolgálja a törvény, a magas jövedelmű menedzserek lényegesen nagyobb, háromszoros arányban veszik igénybe, mind például a teljesen szakképzetlenek vagy a betanított munkások.

Mit tud hasznosítani Magyarország a felsorolt nemzetközi tapasztalatokból? Példaadó lehet véleményem szerint Ausztria gyakorlata, ahol a vidéki munkanélküliség megfékezése a felnőttképzés fő feladata. Nálunk aggasztóan alacsony a vidéki lakosság foglalkoztatási aránya, nagyon messze állunk emiatt az Európai Unió ama céljától, hogy a munkaképes korú társadalom foglalkoztatottsága 2005-ben 67 százalékos, 2010-ben 70 százalékos legyen.

Példa lehet Nagy-Britannia egyéni tanulói számlagyakorlata is, aminek Magyarországon csírája lehet a felsőoktatásban tanulók diákhitel-konstrukciója is. Példa lehet Németország is a maga kiterjedt népfőiskolai hálózatával, a felnőttoktatás sokrétűségével.

Hadd fejezzem be torokfájós, de nem torokszorító hozzászólásomat egy személyes vallomással! Pedagógus vagyok, évtizedek óta tanítok; tanítottam tanyasi iskolában, községi iskolában, tanítottam éveken át felnőtteket a dolgozók esti iskolájában. Egy jó évtizede irányítom a Lakiteleki Népfőiskola munkáját. Meggyőződésem, hogy ez a törvényjavaslat szolgálni fogja a felnőttek képzését, oktatását, s a pedagógus számára ezt különösen fontosnak tartom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)

Felszólalások:   83-105   105-183   183-201      Ülésnap adatai