Felszólalás adatai

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Előttünk fekszik az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény immár hatodik módosítása. Azt gondolom, ahhoz, hogy itt a Házban nagy érdeklődéssel e vitát figyelő képviselők is tisztában legyenek ezen módosítás lényegével, nem haszontalan, ha foglalkozunk néhány mondat erejéig ennek a törvénynek a szellemével.

Már a címe is mond valamit: agrárrendtartás. Tehát egy bizonyos törvényi rendezés piaci viszonyok között. Erre azt mondják egyesek, hogy a piacnak van önszabályozó szerepe, miért kell rendtartást csinálni törvényileg, hogy lehet jogszabályilag szabályozni egy piacot, hiszen ha ezt komolyan vesszük, akkor bizony az agrárrendtartás egy kicsit a tervgazdaság rossz hagyományait követő szabályozási rendszer, amelyhez képest mi valamennyien, a piacgazdaság elsődlegességét hirdetők azt mondhatnánk, hogy visszalépés volt 1993-ban ez törvény. Nem erről van szó.

Az agrárpiacot azért kell törvényileg és jogszabályilag is szabályozni, és azért van ennek a törvénynek is egy ilyen szép címe, hogy rendtartás, mert a mezőgazdasági tevékenység jellegéből következően nem érvényesülhetnek azok a klasszikus piaci, közgazdasági szabályozó elvek, amelyek a nemzetgazdaság számos ágazatában megvannak.

Miért nem? Mert az agrárgazdaság nem egy kiszámítható folyamat, amely az emberi tevékenységen, piaci viszonyokon alapul csupán, hanem egy tájban, életformában történő gazdálkodás is, amelyre nagy hatással van az időjárás, az adott tájátalakulás, és bizony ezek következtében ez a szerepvállalás időről időre - adott közgazdasági viszonyok között is - elszenvedhet valamilyen csorbát, amikor az államnak be kell avatkozni. Tehát egyrészt magának az agrárium sajátosságának a jellege, másrészt az az állami beavatkozás, amely közpénzek finanszírozásával - akár támogatás, akár szubvenció - megjelenik ebben az ágazatban, követeli meg, hogy a rendtartás működjön.

A rendtartásnak van egy másik alapeleme is, nemcsak a szabályozás és a tevékenység, hanem az, hogy hogyan tudom szabályozni ezt a piacot, milyen információk alapján vagyok képes működtetni egy valóban hatékony rendtartást. Képviselőtársaim már utaltak finoman rá, és lassan már öt éve, hogy ez így van ebben a Házban, hogy az agrárrendtartási törvényben keressük a hibát, azt mondjuk, hogy nem jó ez a törvény, és hozzányúlunk, módosítgatunk. Én azt mondom, hogy ez a törvény 1993-ban, amikor az Antall-kormány megalkotta, egy korszakos törvény volt, és azt hiszem, ez az agrárrendtartási törvény volt az, amely az akkori európai uniós szabályozás agrárpiaci részét abszolút koherensen fedte le.

Igen ám, de a piacszabályozás, az agrárszabályozás egyik ága maga a jogszabály, a másik pedig az az adatbázis, amelynek alapján működtethető egy ilyen törvény. Mert mit mond ki a törvény? Azt mondja ki, hogy három kategóriát különböztetünk meg: a közvetlenül, a közvetetten szabályozott piacot és a befolyásolt piacot. Mind a három kategóriánál valahol megjelenik az állam mint szabályozó és az állam mint a saját zsebével bizonyos esetekben közbelépő és pénzügyileg is finanszírozó háttérszereplő. Azonban ahhoz, hogy ez a szabályozás a kiegyensúlyozott jövedelmi viszonyokat biztosítsa a mezőgazdasági termelőknek, hogy egy belső ellátásnál nagyjából kiegyensúlyozott árviszonyokat hozzon, hogy exportképes termékek jelenjenek meg, ahhoz az kell, hogy ezen törvény alapján ismerjük azt is, kik a piac szereplői, és azok a piaci szereplők mennyiben hajlandóak követni azt a szabályozást, amit az agrárrendtartási törvény előír.

Itt már gondok vannak, mert a magyar mezőgazdasági termelőknek körülbelül 30-40 százaléka ezen agrárrendtartási törvény szempontjából ismeretlen személynek minősül, mert az adatszolgáltatás érdekes módon a kettősség irányába hat, egyrészt azt mondja, hogy azok a termelők, akik állami támogatást nem kívánnak igénybe venni, azok nem kell, hogy beszámoljanak, nem kell, hogy adatot szolgáltassanak, tehát őket kihagyjuk a körből, jóllehet ez a termelői struktúra is befolyásolja a piacot, mert árutermelő tevékenységet folytat.

Másrészt azt mondjuk, hogy az adózás szabályainál, az átalány és a tételes adózás közötti különbségnél választási lehetőséget biztosítunk, és azt mondjuk, az a mezőgazdasági termelő, aki nem kíván elszámolni jövedelmi viszonyaival, magyarul az árbevétellel és a kiadásaival, és a kettő közötti különbséget nem akarja dokumentálni, besoroljuk egy átalányadózási rendbe, ha állattenyésztéssel foglalkozik, ennyi, ha növénytermesztéssel, annyi, és ez az átalánya lesz az a meghatározó, ami alapján majd adót fizet. Mit választanak a mezőgazdasági termelők 80 százalékban? Ezt az átalányt. Az adózó szerint nem kell foglalkozni a számlával.

Tehát ahhoz, hogy az adatbázisom működjön, nemcsak a támogatási oldalról, hanem - és ez egy nagyon csúnya szó - a számlaadási kötelezettség megkövetelésétől is várnom kell e törvény hatékony működtetését, és ez csak akkor fog bekövetkezni, ha egyszer s mindenkorra eljutunk odáig Magyarországon - ez két éve, a traktoros blokád idején elég komoly konfliktust okozott -, hogy mindegy, ki milyen tevékenységet folytat, tehát hogy cipész, üveges vagy éppen tejtermeléssel foglalkozó mezőgazdasági vállalkozó vagyok, ugyanazok a bizonylatolási kötelezettségeim vannak.

(10.10)

Nyilván támogatási oldalról van különbség egy üveges vagy egy tejtermeléssel foglalkozó vállalkozó között, és kell is hogy legyen természetesen, de magának az alapadatoknak a bizonylatolásában nem. Képviselőtársaim itt is elmondták, hogy nem nagyon derül ki ebből a törvényből sem, hogy a jövedelmek hogy alakulnak, hogy mennyi marad a termelőnél, mennyit visz el a feldolgozó, és egyesek még mindig hevesen tiltakoznak az ellen, hogy a kereskedők irreálisan magas jövedelmet tegyenek zsebre a mezőgazdasági termékekből.

Kérem szépen, amíg a folyamat, amíg a termékpálya-szabályozás nem követhető le, mert törvényeink nem teszik kötelezővé, hogy mindenki köteles legyen beszámolni, hogy mennyi az ő jövedelme abból a tevékenységből, addig bizony mi csinálhatunk ilyen törvényi módosításokat, de igazán hatékony ez nem lesz, mert sem a jövedelmek elosztására nem leszünk rálátással, sem pedig azt a kört nem tudjuk ellenőrizni, akikről most azt mondjuk, hogy hú de nagy jövedelmet tesznek zsebre.

Ha most kimenne valaki önök közül a piacra és a kereskedőtől megkérdezné, hogy mondja már, miért annyiért adja a paprikát, mint amennyiért, azt mondaná, hogy bizony nekem így is alig van rajta hasznom, mert mennyi a rárakódó költség. És ha megkérnénk, hogy szíveskedjen bemutatni a bizonylatot, hogy mennyiért vette a paprikát a termelőtől, azt mondaná: mutassa meg ön nekem azt a jogszabályt, amely alapján én köteles vagyok számlát adni ennek az embernek a paprikáért. Ez egy őstermelő, eladta a paprikáját, én megvettem 200-ért, és azért adom 180-ért, mert én egy szociális intézmény vagyok, és minden vevőmnek kilónként 20 forint támogatást adok. Az ellenkezőjét pedig nem tudjuk bebizonyítani, mert nincs olyan törvényi kötelezettsége a termelőnek, hogy a számlaadási kötelezettségnek eleget téve dokumentáljon. Így nem tudjuk igazán a támogatást sem lejuttatni, és ebből a törvényből eredően nem tudjuk megoldani az agrárpiaci szabályozást egzakt módon.

Egy jó példa - én emlékszem -, hogy amikor 1997-ben Kaposvárott voltam egy fórumon, a jelenlegi közigazgatási államtitkár, Tamás Károly úr kétségbeesetten könyörgött, hogy "csináljatok már valamit a sertésfronton, mert 190 forint körüli áron veszik az E-minőségű sertést". Akkor a garantált ár, azt hiszem, 240 forint körül mozgott ennél a kategóriánál. (A Fidesz padsoraiban egy képviselő, Járvás István tüsszent.) Egészségére, Járvás képviselő úr! (Derültség. - Dr. Medgyasszay László: Igazat mondtál!) Igazat mondtam, és ismerjük is ezt a problémát, hiszen egy körzetből vagyunk, és a tevékenységünk az ágazatban is nagyjából közelít egymáshoz.

Tehát amikor azt mondta, hogy miként lehet 190 forintért átvenni az E-minőségű sertést, amikor a garantált ár 240 forint, megkérdeztem tőle, hogy a garantált árra bejelentkezetti kör és a kvóta megvan-e. Sajnos, bizonyos csoportoknál nincs meg - mondta ő -, mert nem jelentkeztek be a garantáltáras körbe, mondván, hogy azt már a nagytermelők, a nagygazdaságok lefedték, és gyakorlatilag kimerítették a kvótát. Most ez nem egészen így van, mert azt gondolom, hogy az egyéni termelőknél is a kvótához történő bejelentkezés megoldható, nyilván nem 5-10 sertéssel, hanem egy integrált körben.

Most visszakérdeznék innen - bár ez nem szép dolog -, hogy a mostani újsághirdetésekhez mit szólunk, amelyekben a feldolgozó 147 és 150 forint közötti kilónkénti áron hirdeti az E- és az U-minőségű sertések kilóját. Mit szólunk ehhez? Két év alatt az ár esett 30 százalékot, és ha ehhez még hozzátesszük az inflációt, akkor most a '97-es árnak 50 százalékán mocorog a sertésfelvásárlási ár. Ezzel szemben nyilván lehet agrárpiaci eszközökkel is fellépni, de igazán csak akkor tudunk hatékonyan szembenézni ezzel a hektikus piaci mozgással, ha valóban az összes piaci szereplőt ebbe a látókörbe, a legális szférába bevisszük.

A minisztérium '99. január 1-jétől a támogatásoknál a regisztrációt előírta. Örülünk neki, támogatjuk. Ez az egyik oldal. A másik oldal - és ezt javaslom önöknek -, hogy a következő évi mezőgazdasági összeírással együtt gondolkozzanak azon, hogy igenis azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik piaci viszonyok között, állami intervencióval biztosított rendtartás körülményei között akarnak dolgozni, bizony legyen meg az a kötelezettségük, amely a jövedelmi viszonyokra is vonatkozva a számlaadást jelenti, mint ahogy azt teszik már most a társasvállalkozások, teszik az egyéni vállalkozók, mert az egyéni vállalkozóknak kötelező, de van nekünk ez az őstermelői körünk, amellyel meg nem tudunk mit kezdeni. Akkor fog ez a törvény igazán jól működni, ha végre ezt a politikai kategóriát - mert ez közgazdaságilag nem kezelhető - megszüntetjük, és azt mondjuk, hogy van egyéni mezőgazdasági vállalkozó, van családi mezőgazdasági vállalkozó és van társas mezőgazdasági vállalkozó. Ezek piaci szereplők, árutermeléssel foglalkoznak. Őstermelő meg nincs, kérem szépen, mert ilyen jogi kategória az Európai Unióban nem létezik. Nincs ilyen! Ezt mi találtuk ki magunknak '91-ben, és nagyon tetszett, mert ugye nem akartunk egy kört bántani, de ezzel igazán bántottuk őket, mert a szürkegazdaság irányába mozdítottuk el, így ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben.

És itt jön, amikor a törvény azt mondja, hogy a garantált árnál nem hogy jövedelem nem keletkezhet, hanem - írja a módosítás - az önköltség 70 százalékát sem érheti el a garantált ár. Nyilvánvaló, hogy a garantált ár csak piaci zavar esetén alkalmazható. Piaci zavar esetén a garantált ár nem lehet olyan, ami a termelőt arra ösztönzi, hogy felelőtlenül termeljen, majd a garantált árral ki leszek fizetve az állam kasszájából, és innen a kockázat már nem az enyém. Tehát... (Egy képviselő tüsszent.) Egészségére, képviselő úr! Egyre többen tüsszentenek. Örülök, hogy az egyetértés ennyire bő, pártokon túllépő kereteket is érint.

Tehát amikor a garantált árról beszélünk, az előző törvényi szabályozás azt mondta, hogy a garantált ár az önköltség 80 százaléka. Most azt mondja, hogy nem érheti el a 70 százalékot. Azt gondolom, ennél a módosításnál indokolatlan az állami félelem; azzal, hogy alsó határt nem is állapít meg, gyakorlatilag egy forint is lehet a garantált ár. Nyilván ezt senki nem gondolja komolyan. Azt hiszem, hogy itt a garantált ár megfogalmazásánál meg kellene maradnunk annál a szabályozásnál, amely azt mondja, hogy az átlagos piaci viszonyok között működő, az országban az adott termékkörre kialakult átlagos önköltség 80 százalékánál nem lehet több, akkor azt mondom, ez oké. Ez nagyon jó, mert így nem fogja ösztönözni a termelőt, hogy a garantált árra bazírozva termeljen, mert bizony a garantált ár veszteséget fog jelenteni neki, de mégis megmenti a teljes csődtől, a teljes összeomlástól, ha rajta kívül álló okok miatt következik be a piaci zavar.

De ezt a megfogalmazást, úgy gondolom, a garantált árnál nem indokolt használni, vagy akkor mondjuk azt - mert ez a törvénymódosítás abba az irányba hat, és ezzel egyetértek -, hogy a garantált árat megszüntetjük, nincs rá szükség, elindulunk az irányáras termékpálya-szabályozás felé. Semmi baj nincs! Semmi baj nincs, akkor viszont a garantált ár, mint közvetlenül szabályozott piaci körhöz tartozó elem, megszűnik. De most meg is marad, igazán a jelentősége még kisebb lesz, az államnak garanciavállalása ez alapján a szabályozás alapján nincs, mert mondhatja akár, hogy a garantált árat meg sem hirdetem az adott termékre, mert az irányáras szabályozásba mentem el, és emellett még olyan biztonságot sem garantál, hogy esetleges piaci zavar esetén az életben maradást fedezhesse bizonyos termelők számára.

Megjelenik a másik garantáltáras meghirdetési lehetőség, amikor azt mondja, hogy a közvetetten szabályozott piaci körre kiterjeszti a garantált ár meghirdetését a cukor, izocukor tekintetében és a cukorrépánál. Helyes, egyetértek. Azt gondolom, hogy ha az irányáras szabályozás felé mozdulunk - és ez ezt mutatja -, tehát a garantált ártól inkább a piaci árakhoz közelítő irányáras szabályozásban gondolkodunk, akkor a termékpályákat szabályozzuk le és a termékpályánál ne szűküljön le ez a kör arra az öt, illetve a cukorrépával, a cukorral és izocukorral nyolc termékre, amit most a szabályozás tartalmaz, hanem akkor ide valamennyi, a közvetett szabályozásba tartozó kört, nevezetesen a juh, a baromfi és az olajos magvak körét vegyük be.

(10.20)

Tehát ezzel a szabályozással tágítsuk ki azon termékek körét, amelyekre az agrárpiaci rendtartási törvény a meghirdethető garantált árat és ennek összefüggésében az irányárat rendezi. Mondjuk azt, hogy igen, termékpálya-szabályozás van - az Európai Unióban egyébként ez tizenhat termékkörnél adott. Induljunk el és csináljuk meg, ahogy ezt már korábban Orosz Sándor úr is többször szorgalmazta - aki a mezőgazdasági bizottság elnöke volt az előző ciklusban, éppen most jött be a terembe -, hogy nem a garantáltáras, hanem az irányáras szabályozás az, ami az Európai Unió felé vihet bennünket. Még egyszer hangsúlyozom: azokkal a feltételekkel, amelyekről az előbb szóltam, megfelelő bizonylatolási és dokumentációs rendszer áll emögött, mert anélkül ez nem működik.

Egyet lehet érteni azzal, hogy az előterjesztő ebbe a törvénybe emeli azokat a támogatási formákat, amelyek a piacra jutást elősegítik: a pénzintézeti hitelfelvétel állami kezességvállalását, a minőségi felár alkalmazását, valamint az állat-egészségügyi, illetve hatósági díjtámogatást. Ezek nem új dolgok, 1995 óta működnek, csak nem ebben a törvényben, hanem a minden évben meghirdetésre kerülő agrártámogatási rendeletekben, amelyek részben kormány-, részben FVM-rendelet formájában jelentek meg. Nagyon jó törvényi szintre van emelve ez a támogatás, innentől nem lehet vitatkozni, hogy egyik évben működik ez a támogatás, a másik évben nem. Amíg az Országgyűlés ezt innen nem veszi ki, addig ezek a támogatási formák törvényileg adottan fognak az agrárpiac érdekében működni és tevékenykedni.

Többen vitatják a miniszter jogkörének bővítését. Aki már ült a minisztériumban - nekem volt szerencsém vagy szerencsétlenségem négy évig -, az azt mondja, hogy ebből a székből bizony ez a szigorítás, ez a jogkörbővítés indokolt. Indokolt ám! Egyik oldalról kapja az ember a pofonokat a termelőktől, hogy "még mindig nem hirdettétek meg a garantált árat, még mindig problémák vannak az irányárral", a másik oldalról a miniszter mutogat visszafelé, hogy "baj van, gyerekek, mert a terméktanáccsal nem tudtunk megállapodni". Az agrárrendtartási tanács vagy bizottság, amelyben több minisztérium is képviselteti magát, a PM, a Gazdasági Minisztérium és az FVM, még mindig alkudozik, és nem találja, hogy hol legyen az a kompromisszumos út, amelyen el lehet indulni. Én természetesen egyetértek azzal, hogy ha az irányárnál a terméktanács nem tud megállapodni, vagy a terméktanács nem javasol semmit, akkor valakinek dönteni kell, és ezért a földművelési és vidékfejlesztési miniszter a felelős. Ő fog dönteni. Nagyon helyes!

Ami esetleg vitára adhat alkalmat: ha a terméktanácsnak van egy javaslata, és azt a miniszter nem fogadja el, hanem azzal szemben egy másikat terjeszt elő azzal kapcsolatban, hogy ez a jogkör bennmaradjon-e, vagy esetleg egy olyan módosítást tegyünk, amely azt mondaná, hogy abban az esetben, ha el akarnak térni a terméktanács által már javasolt irányártól, akkor nem egyedül a miniszter, hanem a PM és a gazdasági tárca együttesen állapítja meg az irányárat. Ez a rendszer akkor már működőképessé válik.

Azt gondolom, ha a termékpálya-szabályozás megoldódik, ha az alapbizonylatolást egyéb törvényekkel is meg fogjuk követelni, és ehhez képest egy olyan rendszer kezd működni, amely a termékpálya-szabályozás irányába hat, akkor ezzel a törvénnyel gyakorlatilag addig elgyalogolhatunk, amíg az Európai Unió tagjai sorába be nem lépünk, mert onnantól kezdve ezen törvényünk már - mint tudjuk - hatályát fogja veszíteni. Hiszen az agrárpiaci rendtartás, szabályozás már nem Magyarországról, hanem Brüsszelből fog megtörténni, nyilvánvalóan sokkal komolyabb, sokkal nagyobb ellenőrzés és adminisztrációs teher mellett, mint amit most a magyar termelők egy bizonyos köre kénytelen elviselni. Azonban reméljük, hogy ehhez olyan jellegű támogatás is párosul, amely mind a jövedelembiztonságot, mind a piaci biztonságot, mind pedig a fogyasztók vonatkozásában egy jó minőségű, elérhető áron történő megszerzését biztosítja.

Mindezekkel, illetve azon módosításokkal, amelyeket itt most voltam bátor szóban jelezni, ezt a módosítást az SZDSZ a maga részéről el tudja fogadni. Nyilvánvalóan, ha a kormányzati rész a módosító indítványokra - sajnos korábbi tapasztalatok alapján mondom, nem alaptalanul - nem lesz vevő, akkor a végszavazásnál ezt a mi pártunk is érzékeltetni fogja.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)