Felszólalás adatai

CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Milliárdokat tologató, fejezetekre és alcímekre tagolt játékot játszik a Magyar Köztársaság kormánya, mindenkori kormánypártjai és mindenkori ellenzékei. A játékban - mint a legtöbb hasonlóban is - különböző illúziók testesülnek meg. Az országgyűlési képviselők például úgy érezhetik ezekben a napokban, hogy hagyják őket felemelkedni egy magasabb rendű létformába, ahol a döntések születnek, s ahol a pénz fészkel. A játszóknak együttesen pedig az a kényszerképzetük támad, hogy egy nulla végösszegű játékot játszanak, amelyben senki nem veszít.

A valóság ezzel szemben az, hogy ők maguk is - s főleg pedig azok, akiket képviselnek - minden alkalommal az életük egy-egy darabját vesztik el a költségvetés által előírt kamatfizetések, törlesztések és a hitelezők köreinek tett más engedmények, ajándékozások, kényszerű behódolások következtében, ugyanis minden évben a költségvetés beismert vagy eltagadott hiányával, a megszabott tőkekiáramlás arányában kevesebb magyar gyermek születik, több ember hal meg, meghatározott számú magyar veszti el a vagyonát, adja fel a vállalkozását, mond le arról, hogy családot alapítson. A jelzálog évről évre nagyobb a magyar vagyonokra nézve, és földekre van rávezetve. A nemzeti vagyon zsugorodik. Ilyenkor dől el az is, hogy hány tanítót kell elbocsátani, meg az is, hogy hány embert kell ki sem képezni tanítónak, papnak, tanárnak, katonának. A költségvetési játék már hosszú évek óta arról dönt, hogy mit kell kidobni a hajóból, hogy ne süllyedjen olyan gyorsan.

A játék szenvedélyes, fárasztó. A végeredményt kihirdetik, és általában csak kevesen veszik észre, hogy nem történt semmi, minden maradt a régiben. Az idei költségvetés hiánya 373 688 millió forint - legalábbis ez áll a költségvetési törvény 1. §-ában. Igaz, van itt egy fura kitétel is. A paragrafus nem tartalmazza az államháztartás hiteltörlesztési és államkötvény-visszavásárlási kiadásait, kötelezettségeit, de hogy ezek is a hiány tényszerű elemei, azt az is bizonyítja, hogy a törvényszöveg alkotója mindjárt meg is állapítja, hogy ezeket az 1. § nem tartalmazza.

Ezekért a törvény 1. számú mellékletét kell fellapoznia a költségvetőnek. Fellapozza - és elszédül. Az a hiány ugyanis, amelyet a játékmester elegánsan hátra, a mellékletbe, a részletes tárgyalásba tolt hátra, jóval több mint kétszerese annak, amit elöl bevallott! Mintha ez nem lenne hiány! Az 1999. évi költségvetés 221. oldalán legalul, még a táblázatnak is alatta ez áll: "A költségvetés adósságának törlesztése 843 941,9 millió forint.", aminek körülbelül a fele deviza-, a másik fele pedig forinttörlesztés; vagyis jóval több mint a kétszerese a bevételi és a kiadási főösszeg különbözetének. A főösszeg 35 százaléka, minden negyedik forint! Minden negyedik forint elmegy, kimegy, mert kevesek már előre elköltötték, felélték, elhasználták, mert már régen kivitték, és esetleg régen visszahozták, hogy most újra kivigyék.

Ez a nép kamatra és törlesztésre dolgozik, de azt sem tudja, kinek és miért. A költségvetési törvény úgy van megszerkesztve, hogy ez a nyomorúságos tény legyen elrejtve. Magyarország előrehalad, 5 százalékos növekedést céloz meg, ide áramlik a tőke - nem igaz! Ez az ország gyarmat! Szovjet alattvalóként, bűnös népként szerezte meg a jogot a különleges eladósodásra, a jövőfelélésre, és most vesztes félként fizet, fizet és fizet 843 941,9 millió forintot.

Ezzel szemben a költségvetésnek nincsen csak 373 688 millió forint hiánya. Ez lényegében véve a külkereskedelmi mérleg hiánya. Ennyivel többet vásárolunk külföldön, vagy ennyivel kevesebbet vásárolnak tőlünk a gazdag országok, a hitelezők. Ezért ezt be kell tenni az I. fejezetbe; mindig is így volt. Csak a 843 ezer millió forint nem fér ide bele. Ezt titkolni kell - ámde le kell róni! Nincs kegyelem! A kamatot fizetni kell, mert aki nem fizeti a kamatot, azt kiteszik a szalonból. Márpedig a Magyar Köztársaságnak csak szalonképes kormánya lehet. Még Horn Gyula kormánya is szalonképes volt, sőt az volt csak igazán szalonképes.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a Magyar Köztársaság 1999. évi központi költségvetésének 1. §-a - amely kimondja, hogy a költségvetés bevételi és kiadási főösszege között csak úgy van mindösszesen 373 ezer millió forint hiány, hogy a 843 ezer millió forintos adósságfizetést és kamattörlesztést itt nem számítja fel, ebben a törvény főösszegei között nem tesz említést - hamis, elfogadhatatlan!

(12.30)

Éppen a lényeget takarja el, teszi jelentéktelenné, mellékessé. Ez ugyanis olyan gyakorlat, amit évtizedek óta minden kormány folytatott. E tekintetben nincs semmiféle különbség bal- és jobboldali kormányok között. Ez az elhallgatás a legsúlyosabb következményekkel fenyegeti a magyarságot. A költségvetés készítői sehol nem adnak magyarázatot erre az elhallgatásra.

1990 óta mindegyik kormány azt ígéri, kisebb lesz az adósságteher, nem veszünk fel több kölcsönt rossz feltételekkel. De némely átmeneti megkönnyebbülések után mindig visszasüllyedünk az eladósodás posványába, és közben mindenünket elveszítjük, mert mindenünkről lemondunk. A játék hirdetett alapszabálya egy vastörvény: mindent külföldre (Dr. Géczi József Alajos: Úgy, úgy!), semmit haza!

A '99-es költségvetés főösszegeit az határozza meg, hogy 1995-ben 6,5 milliárd dollárt kellett a magyarságnak lepengetnie tartozás fejében, és ezt az akkori kormány úgy vezényelte le, hogy jóformán mindent elvett a társadalomtól, mindent, amit csak lehetett, eladott, mégpedig mélyen áron alul. Ezért az 1997-es adósságkezelésben már ismét nagy összegű hitelfelvételek történtek, óriási számolatlan tőkekiáramlás. Ekkor történik meg az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank rossz politikája következében felhalmozódott veszteségeit és a felelőtlen és az egész ország tönkretevő hitelfelvételek és kamatvállalások következtében beállott veszteségeket a költségvetés átvállalja kamatostul. Ma a pótolandó hiány legnagyobb része ez.

Az 1999-re szóló költségvetés tehát szigorúan meghatározott mértékben eleve elrendelt, a korábbiakban keletkezett kényszerintézkedés; ez az alapvető hibája, hogy belemegy ebbe a játékba ahelyett, hogy kiszállna belőle. Mindezt a következő szemléleti hibákban és tévedésekben lehet megállapítani - hogy ebben gyökeredzik:

Téves az a tétel, miszerint Magyarországnak most már nincs más lehetősége, mint fizetni a kamatokat és engedékenyen belesimulni egy széteső, romló világgazdasági rendszerbe, az adóskiszolgáltatottság rendszerébe, és a kormánynak emiatt nincs lehetősége könnyítéseket, elengedéseket, törlesztési kedvezményeket, időket kérni.

Hibás és téves az a felfogás, hogy ebből a csapdából a költségvetés minden évben való belső átszerkesztésével, elvonásos gazdálkodással, ésszerűsítéssel és takarékoskodással ki lehet kecmeregni, és így ez a rendszer nem vezet Magyarország végső felszámolásához.

Hibás és téves az a szemlélet, hogy a külföldieknek ellenőrzés, szabályozás és korlátozás nélkül átengedett magyar gazdaság talaján kifejlődhet az új magyar középosztály, megerősödhetnek a hazai vállalkozások, megteremhet a saját kultúra és felvirágoztatható az ország.

Hibás és téves az elképzelés, hogy mégoly jó részintézkedések, mint például a gyermeknevelés költségeinek az állam által való átvállalása, bizonyos adókönnyítések, kedvezmények, az alapfolyamatok megváltoztatása, a magyar munka eredménye folyamatos kiszivattyúzásának megakadályozása nélkül eredményre vezethetnek.

Korábban az volt a gyakorlat, és erre a költségvetési törvényben felhatalmazást is adtak, hogy a törlesztésekre és a kamatok fizetésére hitelt vettek fel, és a hitelből fizették ki az előző évben elherdáltakat. Most a költségvetés mindössze 24 427 millió forint hitelt akar felvenni, nyilvánvaló, hogy ebből nem lehet 834 000 milliót kifizetni. Kigazdálkodni a költségvetésből szintén nem lehet, mert akkor benne volna. De hogyan? Még utalás sincs, ugyanakkor tudjuk, hogy fizetni kell. A rejtély kulcsa az indoklási részben van. A magyar törvénykezés történetében páratlan könnyedségű szöveget sikerült a Magyar Köztársaság költségvetési törvényének lapjára írni. A könnyedség és a hányavetiség világrekordja már-már humoreszk. "Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1. §-ban megjelölt hiányt - ez a 373 milliárd - finanszírozza, valamint a kincstári egységes számla folyamatos likviditását biztosítsa, és a központi költségvetés adósságát, valamint a magyar államkincstár követeléseit kezelje."

Nagy bűvész lehet ez a pénzügyminiszter! 373 milliárdot meg kell neki finanszírozni, 841-et pedig kezelnie kell. Akarja, ahogy éppen akarja! Kezelni? Mint a problémákat az elvtársak, kezelni, mint a labdát; kezelni, mint az áfát a vállalkozó! És nem ám törvénytelenül! Idézek: "A megadott felhatalmazás a korábban alkalmazott részletes előírásokkal szemben tág értelemben ad az államadósság-kezelési műveletekre felhatalmazást, hiszen az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 14. §-a szabályozza az államadósság egészének alakulását. A költségvetési év előtt és az év folyamán azonban nem lehet merev részletes előírásokkal szabályozni a végezhető műveleteket, hiszen az adósságkezelés tényleges lehetőségeit nagymértékben az állampapírpiac aktuális helyzete is befolyásolni fogja. Az adott évi részletes műveletekről ezen felhatalmazás alapján majd a költségvetési év lezárása után számol be a pénzügyminiszter."

Nem kevesebbet állítanak tehát a szerzők ebben a salamoni részletben - Salamon Bélára, a Vidám Színpad egykori művészére, az "Én nem hiszem, hogy normális vagyok" című szám híres előadójára gondolok -, mint hogy a '92-es törvény, amely szerint az államháztartás hiányát csak a bevétel 3 százalékáig finanszírozhatja a Magyar Nemzeti Bank, most a '99-es költségvetés kezelési módját is előírja a pénzügyminiszternek.

Vannak, akik el tudják képzelni, hogy egy hat évvel korábbi kerettörvény meghatározhat egy költségvetést; nyilván azért adnak biankó felhatalmazást a pénzügyminiszternek, mert nagyon bíznak benne - ez szép. Bizalomnak, szó mi szó, mi sem vagyunk híján. Járai Zsigmond ezenkívül, amit most beterjesztett, még semmi más jelét nem adta, miszerint bizalmunkat meg kell vonnunk tőle. Ez a hiány és az államadóság-eldugási művelet, ez az önmagának adott biankó felhatalmazás elég ok, ez képtelenség! Most már le van írva, amit egyébként sejtettünk, hogy a költségvetés hatalmas adósságát állampapír-kibocsátással kívánja a kormány és a felhatalmazott pénzügyminiszter kezelni. Ha netán jó és kedvező hangulatú lesz az állampapírpiac, kisebb kamatozású, ha nem lesz jó hangulatú, akkor súlyos kamatozású adóssággal terhelten fognak megszületni még 5-10-20 év múlva is a magyar gyermekek - ha megszületnek.

A jövőfelélés, a jövőfelzabálás tehát folytatódik, minden ellenkező híreszteléssel szemben. Hiába vannak az adókedvezmények, hiába van a családtámogatási rendszer, a kormány nem mer a leglényegesebb kérdéshez hozzáérni, nem azzal bízza meg a pénzügyminiszterét, hogy keressen megoldást arra, hogy ne kelljen ennyi kamatot fizetni; hogy menjen ki New Yorkba, és kérjen haladékot Wolfensohn úrtól, hogy a magyarság kapjon felmentést azoknak az összegeknek a megfizetése alól, amelyeket nem is maga használt el, jussunk levegőhöz, hogy ne szaladjon, guruljon ki minden negyedik megtermelt forint az országból, hanem folytassa a nulla életösszegű halálos játékot.

A költségvetésnek ugyanakkor az előző évekhez képest vannak elfogadható újításai, könnyítései, elgondolásai. Ezekről a magunk helyén szólunk, és megkíséreljük még jobbá tenni ezeket. Ez a súlyos hiányosság ugyanakkor, amely azonossá és folytatólagossá teszi ezt a költségvetést minden előző rossz, gyarmati behódoló, szálláscsináló költségvetéshez, lehetetlenné teszi számunkra, hogy elfogadjuk.

(12.40)

Az előbb a Kisgazdapárt vezérszónokától azt hallottuk, hogy az igazi, a saját reformköltségvetést csak 2000-re nyújtják majd be. Lássuk!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)