Felszólalás adatai

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az oktatási és tudományos bizottság tagjaként elsősorban a felsőoktatás és a tudomány kérdéskörével, költségvetési vetületével, megjelenésével kívánok foglalkozni. Amikor néhány hónappal ezelőtt itt a tandíj kérdésében hozzászóltam, azzal kezdtem, hogy egy egészséges társadalom arra törekszik, hogy fiatal generációjának - elsősorban fiatal generációjának - minél nagyobb hányada számára biztosítson lehetőséget egy jó minőségű, korszerű felsőoktatásban való részvételre. Ez - azt gondolom, ebben legtöbben egyetértünk - hosszú távú beruházás a társadalom, azon belül az intézkedő állam részéről, és nem olyan kiadás, amelyiket a fogunkhoz verve, alkalmasint kis tételenként is végig kell gondolnunk.

A magyar felsőoktatásról, mint aki ebben benne élek, de talán nemzetközi tapasztalatok révén egy picit kívülről, a külső szemlélő szemével is tudom nézni és megítélni, jó lélekkel elmondhatom - mert azt tényszerűen lehet igazolni -, hogy mennyiségében a rendszerváltás óta rendkívül nagyot fejlődött. Ebben a közel tíz évben több mint kétszeresen, majd két és félszeresen megnövelte a hallgatóság létszámát. Ez azt jelenti, hogy az ország 18-22 év közötti lakosságának a korábbi, kevesebb mint 10 százaléka helyett ma több mint 20 százaléka vehet részt a felsőoktatásban, és ez egy rendkívül nagy eredmény és fejlődés.

Ugyanakkor minőségében ez a felsőoktatás - hagyományaihoz híven - olyan nemzetközileg is vállalható, sőt büszkén vállalható színvonalat produkál folyamatosan, amelyik valóban elismerést vált ki, és ezt ugyancsak tényekkel lehet igazolni. Hadd mondjak csak egyet! Akár hallgatóink, akár oktatóink, kutatóink külföldi egyetemeken, kutatóhelyeken szívesen látott, hívott, megbecsült kollegák, olyan helyeken, amelyek e tekintetben a világ abszolút élvonalát jelentik, a Stanford egyetemet, a Princeton-t, az MIT-t a Harvardot vagy a többit. És ez amennyire örvendetes, sajnos más okok miatt alkalmasint azt a veszélyt is magában hordja, hogy azok a kiválóan képzett és dolgozó kollegák kint maradnak, hosszú távra elveszítjük őket, esetleg akár egy életre is. Az aztán már a dolgok bonyodalmából következik, hogy néha belőlük Nobel-díjas lesz, úgymond magyar Nobel-díjas, de természetesen más helyeken elért eredményekkel.

Hozzáteszem azt is, hogy ez a magyar felsőoktatás egy korszerűsödő képzési szerkezettel és intézményi szerkezettel dolgozik. Lassan korszerűsödő, én ezt elismerem, ennek a folyamatnak a felgyorsítására feltétlenül szükség van. Mindez olyan szituációban, hogy az elmúlt, említett szűk évtizedben számottevő forráskivonást szenvedett el - és itt most szándékosan használom a "szenvedett el" kifejezést -, a korábbi reál értékű támogatásának, egy hallgatóra jutó támogatásának ma körülbelül a felénél tart csak, és az eredmények ennek tükrében, azt gondolom, különösen értékelendők.

Ugyanezt tudom elmondani jó lélekkel a magyar tudományról is; most a Magyar Tudomány Napja alkalmából november 3-án egyrészt a Magyar Tudományos Akadémián, a társadalom prominens személyiségeinek jelenlétében hangzott el róla hasonló értékítélet, és amelyik a maga előtt álló, nemzetközileg is figyelembe veendő feladatokkal, tendenciákkal vállalkozik arra, hogy megbirkózzon a globalizációval, az integrációval, az informatika terjedésével, és bízom benne, ezt eredményesen meg fogja tenni.

Mindezek alapján nem csoda, ha a hazánk Európai Unióhoz történő csatalakozása keretében folytatott tárgyalások ezen a területen meglehetősen gyors és pozitív eredménnyel zárultak, mind az értékítélet, mind pedig a megvalósítandó, megoldandó feladatok viszonylag röviden és elég egyértelműen lezárhatók voltak. Amikor tehát ennek alapján azt tudom mondani, hogy a magyar felsőoktatás és a tudomány cél- és feladatrendszere kirajzolódik, megfogalmazódik, vagy még inkább pregnáns formában majd megjelenik - egyrészt a készülő tudománypolitikai alapelvekben, másrészt a felsőoktatási törvény esedékes módosításában -, akkor azt is hozzátehetem, hogy ezt a feladat- és célrendszert ez a szféra tudja, ismeri, megfogalmazza, és egyúttal vállalja is azt, hogy ennek megoldásában, megvalósításában részt vesz.

A dolog másik oldala a feladat- és célrendszer mellett a feltételrendszer. A feltételrendszer az, amelynek számos vonatkozását ez a költségvetési javaslat kell hogy biztosítsa. A feltételrendszer személyi elemei közül a szellemieket tekintve - csak röviden azt mondom ismételten - jól áll. A működési feltételekre azt merem mondani, hogy lényegében egy európai összehasonlításban közepesen, de a dologi és infrastrukturális feltételekről azt kell mondanom, hogy lényegében gyenge.

(21.30)

A költségvetési javaslat, ami előttünk fekszik, az mondhatom, folytatja, támogatja azokat a folyamatokat, amelyek az utóbbi években elkezdődtek. Ezt szó szerint is idézhetem az előterjesztő oktatási bizottság előtt megfogalmazott mondataival: "A törvényjavaslat mindenekelőtt felerősíti azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt években elindultak, és biztosítja ezeknek a folyamatoknak a tartósságát." Ez egyrészt megnyilvánul abban, hogy a központi költségvetési fejezetek általános 25,8, kerekítve 26 százalékos növelésén belül ez a két fejezet többé-kevésbé ilyen fejlesztésnek, támogatásnak nézhet '99-ben elébe.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a felsőoktatásban összességében - és itt azt kell mondanom, hogy maguk a dokumentumok és az előterjesztők is bizonytalanok - 27-29 százalékos növekedésről van szó, aminek reálértéke egyrészt csökken azzal, hogy a tandíj-kompenzáció miatt ezt körülbelül 6 milliárddal csökkenteni kell, tehát valahol 22-23 százalékos. Másrészt természetesen ez nem inflációmentes növekedés, hanem az inflációval együtt értendő növekedés. Erre tudom azt mondani, hogy lényegében a kiemeltség, prioritás mellett is egy átlagos támogatásnövekedést jelent, de azt érzékelem szűkebb és tágabb környezetemben, hogy ezzel ez a szféra ebben a szituációban elégedett és ezt tudomásul veszi.

A kutatásnál is hasonlóan ez a helyzet, a számadatok ugyan nem pontosan ezt mondják. Az oktatási bizottságban az hangzott el, hogy 26,6 százalékos, az előterjesztésben az Akadémia támogatását illetően 16,8 százalékos növekedés, az OTKA támogatásában 18,4 százalékos növekedést ír az előterjesztés, ami - azt merem mondani - e tekintetben kevés, a korábbi tervekhez képest is kevesebb. A költségvetés tervezésének első változatai még a tavasszal többet ígértek a magyar tudomány számára. De ezzel együtt is azt mondom magam is, amit az előterjesztő mondott, hogy ezek tehát folytatásai annak az előző években kialakított felsőoktatás- és tudománybarát politikának, amelyek tételeikben is, összességükben is az előző kormányzat utolsó két évében világosan és egyértelműen megfogalmazódtak és realizálódtak.

A képhez hozzátartozik, hogy ez a támogatásnövekedés, az országgyűlési költségvetési támogatásnövekedés a bevételek, az intézmények saját tevékenységéhez kötődő bevételek tekintetében nagyobb mértékű. Azt kéri tőlünk, azt írja elő számunkra ez a javaslat, hogy a támogatásnál nagyobb mértékben növeljük saját bevételeinket, amivel elvileg egyet lehet érteni, mert ennek az a kétségtelen pozitív hatása van, hogy ilyenkor egészen egyértelmű, valós társadalmi igényeknek felelünk meg, mert csak azért van fizetőképes kereslet, amiért a társadalom úgy gondolja, érdemes fizetni, és természetesen ezzel erősödnek a szféra és a társadalom, a gazdaság, mindenekelőtt a gazdaság kapcsolatai, de megvan az az egyértelmű hátránya, hogy ez egy számottevő, egyre növekvő és lassan már a minőséget is veszélyeztető túlterhelést eredményez. Nem lehet cél, hogy oktatóinkat, kutatóinkat olyan mértékben terheljük túl bevételes tevékenységekkel, amelyek színvonalas oktató-kutató munkájuk eredményességét, kvalitásait kockáztatják. Talán még a javaslat valahol ezt a határt közelíti, de úgy vélem, sokkal tovább ez már nem növelhető.

Néhány konkrét tételt illetően: a bérek strukturáltan növekszenek, 13 százalékos átlagbér-növekedést ígér a költségvetés. Ez tehát, ha a 11 százalékos infláció realizálódik, 2 százalékos reálbér-növekedést jelent átlagban, tudva, hogy ez különböző helyeken, különböző okok miatt nem mindenütt lesz meg, másutt értelemszerűen többnek kell lennie. És azt is tudva, hogy a minőségi és mennyiségi többletmunkáért a korábbi évek gyakorlatának és politikájának megfelelően ösztöndíjakkal, pótlékokkal ezt kiegészíti, és az alkalmasint fölmehet 18-19 százalékig is bizonyos szférákban.

Ez az egyetemeken, elsősorban főiskolákon megvalósulni látszik. Azt azonban látnunk kell, hogy a kutatói bérekben minden bizonnyal az oktatókhoz képest és a társadalmi megbecsültséghez képest is elmaradás van és lesz, és ezt valamilyen formában rövidesen korrigálni kell, hozzátéve azt is, hogy persze az azonos tudományos teljesítmény eléréséhez, tehát mondjuk egy akadémiai doktori cím megszerzéséhez a követelmények mindenkire egyformák, ugyanakkor a kutatóintézeti kollégák ennek elérése érdekében csak kutatnak, az egyetemiek, főiskolaiak emellett természetesen oktatnak is.

A költségvetési javaslatban örvendetes pozitívumokat talál a felsőoktatás és tudomány képviselője, a doktoranduszi támogatás növekedését, amely valamelyest meghaladja az infláció mértékét. Annak lehetne mondani a lakhatási támogatás növekedését a hallgatók számára, de ez csak 10 százalék, ez akkor már azt jelenti, hogy aligha követi a reálisan várható, tényleges albérleti és lakhatási költségeket.

A pozitívumok körébe sorolom az Esély a Tanulásra Közalapítvány 200 millió forintjának további 200 millió forinttal történő emelését, nyilvánvalóan nagy szükség van rá erősen szociálisan széthúzódó társadalmunkban. A kutatói tevékenységek támogatását 50 százalékkal növeli a javaslat. Ez nagyon szép szám, azt jelenti, hogy 1,2 milliárd forintot kapnak az egyetemek, főiskolák erre a célra, de ha az ember a realitásokat nézné, akkor egy példával hadd illusztráljam, hogy ez mit jelent: ha azt nézem, hogy a Kossuth egyetemen mi körülbelül 100 millió forintot izzadunk ki ebben az évben folyóiratokra és könyvekre, és mi összességében 5 százalékát jelentjük a magyar felsőoktatásnak, akkor ez 2 milliárd forintos össz folyóirat- és könyvszámlát jelenthet a magyar felsőoktatásban, és ehhez képest az 1,2 milliárd, ami a kutatás sok minden egyéb feltételét is kellene hogy biztosítsa, már láthatóan és érzékelhetően kevés.

Kis tétel, de gesztusként mindenképpen szeretném megemlíteni és megköszönni, hogy a Felsőoktatási Konferenciák Szövetsége, a Magyar Rektori Konferencia és társkonferenciái 15 millió forintos támogatást kapnak a korábbi nullához képest. Az is megnyugtató, hogy a Nemzeti Informatikai, Infrastrukturális Fejlesztési Program támogatása stabilizálódni látszik 1,75 milliárdos támogatással, ami a működést biztosítja, de a hálózat-korszerűsítéshez feltétlenül többre van szükség.

A negatívumok között, azt gondolom, minden olyan tétel, ami nem éri el a 11 százalékos növekedést, elvileg, gyakorlatilag fölsorolandó. A tandíj-kompenzációt mondanám először. Nem azért, mert elvileg más véleményen vagyunk, mint az akkori javaslat és a törvényt megszavazók, hanem azért, mert ez a tandíj-kompenzáció most még megjelenik ebben a félévben a költségvetésünkben, de a továbbiakban ez beleolvad, eltűnik, és ennek következtében, azt gondolom, végül is a felsőoktatás veszít ezzel. A hallgatói normatíva nem növekedett, ezt a hallgatóság fogja érezni, a tandíj-kompenzáció elmaradása e tekintetben nem igazán megnyugtató megoldás.

A beruházásokat nem számottevően növeli - 11,4-ről 12,9-re - a javaslat. Ez nagyon aránytalanul oszlik el. Lágymányos ebből elvisz 7,5 milliárdot, míg a többi, elsősorban a vidék nagyon bizonytalan, hogy mennyit kap, 1,3 milliárd szerepel csak a világbanki támogatás kiegészítéseként. Mi úgy gondoljuk, ez nem segíti a vidék felzárkózását ezen a területen.

Nagyon sajnálatosnak tartom a Felsőoktatás-fejlesztési Alap, a FEFA redukcióját, és azt is, hogy az OTKA eredeti támogatottsága nem valósult meg, kisebb mértékű, mint amire korábban számított ez a rendkívül fontos, nemzetközileg is elismert kutatásfinanszírozási forma.

(21.40)

Végül is én úgy gondolom, feltétlenül szükséges, hogy a felsőoktatás és a kutatás a későbbiekben a jelenleginél nagyobb költségvetési támogatást kapjon, legalább annyit, amennyit bevételként a költségvetési javaslat ránk kényszerít. Én ennek a lehetőségét részben a most itt beterjesztett javaslat tartalékában látom, részben pedig a következő évek kormányprogramban is megígért és remélhetőleg bekövetkező javaslataiban.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)