Felszólalás adatai
67. ülésnap (1999.05.04.), 355. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Kelemen András (MDF) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:00 |
Felszólalások: Előző 355 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Az eddigiekben elhangzottakhoz azt szeretném hozzátenni, hogy a Magyar Demokrata Fórum szempontjából ellentmondásosnak érezzük a módosító javaslat két elemét.
Az első részben egyrészt értelemzavaró, hogy a lengyel erők ebben a formában nyilvánvalóan fegyveres erőt jelentenek, mert különben a fogalom nem világos. Másrészt míg az első ponthoz benyújtott módosítás még azt is megnehezíti, tulajdonképpen lehetetlenné teszi, hogy a vonuló erők váltása, utánpótlása megtörténjék, ugyanakkor a második pontban kiterjesztést javasol és ír elő az Országgyűlésnek.
Ez azért is felesleges, hiszen a házbizottsághoz tudomásom szerint benyújtásra került már egy ilyen szöveg, amelyről gondolom, a miniszter úr pontosabb felvilágosítást is tud nyújtani a tisztelt Háznak. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 355 Következő Ülésnap adatai