Felszólalás adatai
99. ülésnap (1999.11.10.), 185. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Csáky András (MDF) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:43 |
Felszólalások: Előző 185 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kökény képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Ott az a módosító indítvány az alapellátást illetően azt célozta volna - mert majd a beszédemben a gyógyszerkasszáról szeretnék beszélni -, hogy végre elinduljon már, nagyon ildomos lenne, ebben szakmailag mindannyian egyetértünk, a prevenció irányában a gyógyítás, és hogy talán minimális forrást lehetett volna - most már múlt időben kell beszélni erről, azt hiszem - biztosítani ilyen célokra a hatályos kormány-, illetve ágazati rendeletek megvalósítása érdekében.
Sajnos, nagyon szűkös, ha másképp fogalmazok, nagyon feszes az egészségügyi alapnak a költségvetése, ami jórészt abból a szerencsétlen helyzetből adódott és adódik - az okokat most ne kutassuk szerintem -, hogy végeredményben változatlanul a József nádor téren végzik az egészségügy költségvetésének az elkészítését, ami sajnálatos. Ez nagyon érződik, hogy kifejezetten fiskális szempontok érvényesültek.
A Club Aligával kapcsolatban számszakilag és az államháztartási törvény szempontjából nyilvánvalóan teljes mértékig igaza van Keller képviselő úrnak, de úgy gondolom, hogy a rendszeren belül marad. Bizonyára lehet olyan törvényes megoldást találni, hogy ha az egészségügy céljaira használják a Club Aligát, akkor olyan nagy kár tulajdonképpen senkit nem fog érni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 185 Következő Ülésnap adatai