Felszólalás adatai

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Előttem szóló frakciótársaim mondataiból érzékelhető, hogy a 2006. év költségvetése sok pozitív változást tartalmaz. Ez a költségvetés a biztonság, az igazságosság és a bátorság költségvetése. (Közbeszólások és derültség az ellenzéki képviselők soraiban.) Ez így érvényesül a magyar agráriumot és természetesen a vidék lakosságát érintő számokban is. A mezőgazdaságban a fentieken túl még egy fontos feltételt biztosít: a folyamatosságot, a hosszú távú tervezés lehetőségét.

A mezőgazdaságot érintő költségvetés az Európai Unió érvényben lévő eljárási rendjének megfelelően készült, ezért elmondhatjuk, hogy a korábbi rendszer valamennyi eleme megtalálható benne. Az agrárium az egyik nyertese a költségvetésnek, hisz a korábbi években soha nem látott támogatási összegeket tartalmaz. A több mint 400 milliárd forintos támogatási keret éppen duplája a kormányváltás előtti utolsó év főösszegének. Lehet persze mondani, hogy azt a támogatást tisztán hazai forrásokból finanszíroztuk, a 2006. évben 60 százalékos uniós és 40 százalékos hazai forrásokról beszélünk.

Azon túl persze, hogy az ágazat szereplőinek teljesen mindegy, hogy a 400 milliárd forint milyen összetételű, el kell mondanunk azt is, hogy a magyar tagdíj az Unió költségvetésén keresztül ugyanolyan arányban kerül visszaosztásra, mint a Közösségben, tehát a magyar befizetett összeg több mint 40 százaléka a vidékfejlesztést, az agráriumot segíti. Ha ezt az arányt nevesítjük, jól látható, hogy hazai forrásokból is több mint 30 százalékkal többet fordítunk erre a területre, mint 2002-ben. Az is tény, hogy az európai támogatási rendszer nem arányosan juttatja a forrásokat a különböző ágazatoknak, ezért a szabad forrásokat, amelyek - valljuk be - korlátozottan állnak rendelkezésünkre, elsősorban az állattenyésztés segítésére és a szerkezetváltás támogatására kell fordítanunk. Azt is látnunk kell, hogy azzal, hogy a nemzeti kiegészítést Magyarországon kizárólag a gabona-, olajosmag- és fehérjenövények területalapú támogatására fordítjuk, erősen bekorlátoztuk magunkat egy hagyományos struktúra mentén.

A közelmúltban a parlament mezőgazdasági bizottságának vendégei voltak a velünk együtt csatlakozott országok mezőgazdasági bizottságainak elnökei. Itt egyértelműen kiderült, hogy nem mindenhol kapják meg a gazdák az Unió által elfogadott nemzeti kiegészítés maximumát. Itt jegyezném meg, hogy a rendezvény egy olyan közös nyilatkozat elfogadásával zárult - amelyről ma már hallottunk itt a parlamentben -, amelyet méltán lehet a magyar mezőgazdasági bizottság sikereként értelmezni, és amelynek előkészítésében fontos szerepet vállaltak ellenzéki képviselőtársaink is.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a kormány a nulláról indulva állított fel egy intézményrendszert, amelyet sokan irigyelnek a szomszédaink közül. Ez a kormány az elmúlt három évben több száz milliárddal segítette az uniós átállást részben hitelek elengedésével, részben azzal az előcsatlakozási hitelprogrammal, amelynek révén több mint 200 milliárd forint fejlesztési támogatás került az ágazat szereplőihez. Azt is hangsúlyoznám, hogy a gazdálkodók a kormány segítségével nem kártyavárakat, hanem több tíz milliárd forintért korszerű raktárakat építettek és építenek, így elmondhatjuk, hogy a második kiugróan magas gabonatermés is megfelelőbb helyre kerül.

De visszatérve az eredeti gondolathoz, nem biztos, hogy örök érvényűnek kell tekinteni azt a konszenzusos döntést, amely a nemzeti kiegészítés kapcsán keletkezett, talán ideje lenne már az uniós tapasztalatainkat is figyelembe véve felülvizsgálni. Jó volna, ha valamennyien előtérbe helyeznénk a szakma hosszú távú érdekeit a rövid távú politikai érdekeinknek, mert arról van ám szó, kedves képviselőtársaink, hogy nálunk a földtulajdon és a használat döntően elválik egymástól, és ezért a területalapú támogatásokat ugyan a termelők kapják, de ez a jövedelemkiegészítés szinte teljes mértékben a földet bérbe adók zsebébe vándorol. Szerintem ez a módszer megérett a felülvizsgálatra.

Itt persze az is eredményre vezetne, ha egy hosszú távú, termelést segítő földbirtok-politikában is megegyeznénk. Ezt én azon a bizonyos ülésen is javasoltam ellenzéki képviselőtársaimnak, akik társas vállalkozások tagjaiként vagy vezetőiként pontosan olyan jól tudják, mint én, hogy megfelelő földterület nélkül nincs hatékony állattenyésztés, és hogy az alapvető termelőalapok bizonytalansága okozza, hogy a terület nem elég vonzó a befektetők számára. Egy állattenyésztő telepre épülő biogázüzem, amely a környezetvédelmi beruházáson túl hasznot is termelne, ma már nem azért kockázatos a befektetők számára, mert hosszú a megtérülési idő, hanem azért, mert egy más ideológiai alapon felálló birtokpolitika bármikor tönkreteheti a termelőalapokat.

Ebből az következik, ha komolyan gondoljuk az állattenyésztés felemelését, vagy a nemzeti kiegészítés rendszerét kell felülvizsgálni, vagy saját tulajdonú földbérlethez kell juttatni az állattartókat. Erről szólna a hét lépés agrárprogram kedvezményes földvásárlási része, de véleményem szerint itt határozottabb és bátrabb lépésekre van szükség. Itt persze azonnal jön a kérdés, hogy miért nem szánunk több nemzeti forrást ezen területekre. Azért, mert nem kívánjuk az adófizetőket az ágazat más módon megoldható problémáival is terhelni.

Fontos terület még az agrár-környezetgazdálkodás ügye. itt is téves úton járunk, ha a hagyományos szántóföldi növénytermesztést segítjük. Ne legyünk naivak, az uniós felülvizsgálatnál a termelés azonos szintje biztosan utal arra, hogy nem tartották be az előírásokat. A program ugyanis azért ad magasabb területalapú támogatást, mert a vegyszertakarékos módszerek egyértelműen terméskieséshez vezethetnek. Már lehet hallani, hogy hogyan szerzik be a gazdálkodók a tiltott listán lévő vegyszereket - én ettől nagyon óvnék mindenkit. A programokat felül kell vizsgálni, és csak olyan tevékenységet szabad ezen forrásokból támogatni, ami segíti a tájfenntartást, a szerkezetváltást, és emellett lehetővé teszi állattartó telepek környezetvédelmi problémáinak a megoldását.

Van olyan vállalkozás, amelynek sertéstelepe 1972 óta hagyományos, hígtrágyás, földmedencére épülő technológiával működik. Most az uniós előírások végett és azért, hogy más technológiai fejlesztéseket hajthasson végre, közel 100 milliót költött hígtrágyakezelésre, annak ellenére, hogy a korábbi tározó közvetlen közelében nem tudtak kimutatni talajszennyezést.

El kell érnünk az Unióban, hogy az országok talajterheltségét vegyék figyelembe az előírások meghozatalakor, és ne akarják a tengerparti országok technológiai paramétereit ránk is alkalmazni. Az állattenyésztő ágazatoknak most termelő beruházásokra kell fordítaniuk a pénzt, ami csak a költségeket növeli, de hasznot nem hoz, olyan forráskivonás, amit saját erőből az ágazat kitermelni nem képes. Abban az esetben, ha nem tudjuk az előírásokat megváltoztatni, környezetvédelmi programok átcsoportosításával adjunk ezekhez a feladatokhoz támogatást.

Összességében látható, hogy miután a források elosztását végző intézményrendszer túl van a kezdeti hibák elhárításán, jó esély van arra is, hogy az a korábban soha nem látott jövedelemkiegészítés időben eljuthasson a termelőkhöz. Ez az agrárköltségvetés alapjaiban jól segítheti az ágazatot, de figyelemmel a közös agrárpolitika reformjára, az elosztási rendszerekben sürgősen végre kell hajtani a korrekciókat. Ez a szakma szereplőinek érdeke, függetlenül attól, hogy milyen vállalkozási formában végzik ezt a tevékenységet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP-s képviselők soraiban.)