Felszólalás adatai

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Először is: megtisztelő, hogy ilyen, aránylag késői órán ilyen szenvedéllyel meg őszinteséggel beszélnek erről; ez az ügy fontosságát, időszerűségét mutatja. Révész Máriusz barátom, egyik előterjesztő számos kérdésre válaszolt, megengedem, nem mindig a legprecízebben és a legpontosabban.

Én onnét indulnék, ahol Novák Előd abbahagyta: foglalkozzunk azzal, amire az anyag való, ne vizezzük föl se így, se úgy, nem elvitatva azt, amit Lendvai Ildikó fölvetett, hogy Magyarországon a nevelési színterek kérdése nem rendezett, például nagyon sok lehetőség van még a határon belüli, anyaországi osztálykirándulások tematikájában, finanszírozásában; ez legyen jobb, a gyerekek nevelését jobban szolgáló - én ezt nem vitatom. De ez az előterjesztés nem erre szolgál. Itt valóban sok teendője van még nemcsak ennek a parlamenti ciklusnak vagy kormányzati ciklusnak, felteszem, még az előttünk álló kettő-háromnak is, mire itt minden rendben lesz. Például az osztálykirándulások finanszírozása Magyarországon nem egy tisztázott dolog, folytonosan küszködünk a szülők szövetségével, az ombudsmannal, hogy lehet-e pénzt szedni a kirándulásokért, nem lehet, mit lehet előírni kötelezően, mit nem lehet; tehát ez egy bizonytalan terület. De ez nem ok arra, hogy ezt az eszközt a határon túli területen ne próbáljuk meg pontosítani, definiálni.

De én sem értek egyet azzal, hogy ezt fölvizezzük - ahogyan itt elhangzott ez a kifejezés -, még ha lehet, hogy ez bántó is adott esetben néhány szocialista egyéni képviselőnek vagy szocialista képviselőknek, akik a saját településük fontosságára fölhívják a figyelmet. Megengedem, lehet, hogy nem viccnek szánták, hanem komolyan gondolták, bár némi csalafintaságot én is éreztem a szövegek olvastakor.

Ugyanígy azt gondolom, hogy ne vizezzük föl ezt az anyagot a tekintetben sem, hogy ez a program vagy ez az ügy nem a határon túli magyarság helyzetének a megoldására, javítására szolgál. Feltehetően kell kulturális intézményeket generálni, létrehozni, meglévőket támogatni határon túli magyar városokban, ahol akár csak kis létszámú, akár jelentős kisebbség is él, ott ez előbb vagy utóbb fontos feladat. Hogy ezt a Balassi Intézet, a Külügyminisztérium, az oktatási tárca vagy a gazdasági tárca kell-e hogy csinálja, én ezzel nem foglalkoznék. Bizonyára fontos dolog, de maradjunk annál, hogy ne vizezzük föl e tekintetben sem az anyagot vagy ezt a célkitűzést.

Én pár évvel ezelőtt részt vettem kormányzati munkában közigazgatás irányításával, és azt tanultam meg, hogy nagyon nehéz az apparátust, az államigazgatást rávenni arra, hogy azt csinálja, amit akarunk, és itt egy szabály bizonyosan van: aki keveset markol, az eredményesebb. Tehát, ha túl sok célt szabunk a közigazgatás számára, akkor ezek általában szétfolynak. Ha képesek vagyunk fokuszálni a fontosra, akkor általában az apparátust előbb vagy utóbb rá lehet venni, hogy megtörténjen az, amit akarunk. S ha az megtörtént, ha már Magyarországon legalább egy Magyarság Háza működik, van egy modell előttünk, akkor majd lehet gondolkozni azon, hogy mikor és hol csináljunk újabbat, de egyet talán ki lehet, hogy kényszeríteni, az nem túl elegáns szó, de egyet talán meg tudunk csinálni az előttünk álló két-három esztendőben.

(21.10)

Dóra, ahhoz, hogy ez 2012 decemberére álljon, már most pályáztatni kell, koncepciót kell alkotni, felelőst kell megnevezni, és szerintem a következő ciklusban történik ezeknek a házaknak - ha egyáltalán lesz még ilyen - a szaporítása.

Magyarok Világszövetsége problémaköre. Lehet, hogy Máriusz nem a legprecízebben válaszolt, hogy nem alkalmas rá - megítélés kérdése -, a helyes válasz a részünkről úgy hangzik, hogy ezt az ügyet nem akarjuk megterhelni azzal a látható és tapasztalható konfliktussal, ami a Magyarok Világszövetsége körül kialakult. Önök ezt jól idézték fel, aránylag pontosan, nem egy-két éve alakult ki, hanem egy évtizede. Én nem akarok bíró lenni, hogy ebben kinek van igaza, de az biztos, hogy ez a konfliktus létezik, és aránylag jó leírást adtak erről. Helyes-e ezt a konfliktust bevinni ebbe az egyébként már most operatívan előkészítendő dologba? Szerintem nem helyes. Azt gondolom, hogy ne terheljük meg ennek az új intézménynek a létrehozását ezzel az üggyel, ezzel a konfliktussal, mert akkor nem lesz belőle semmi, legalábbis egy-két évig biztosan el lehetne vitatkozgatni azon, hogy kinek volt igaza, a világszövetség alkalmas-e erre, vagy milyen feltételekkel válik alkalmassá.

Testvériskolák, illetve a határon túli diákok magyarországi kirándulása. Azzal, amit a bizottság végül is elfogadott és amit Pósán László alelnök úr jegyez - mert én mint előterjesztő nem nyújthatok be módosító javaslatot -, száz százalékig egyetértek. Azért választottuk ezt a megoldást, mert a testvériskolai kapcsolatok támogatása magyarországi költségvetésből módot ad arra, hogy úgy támogassuk a határon túli magyar gyerekek anyaországi útjait, hogy mindeközben ne kelljen létrehozni öt országra kiterjedő ellenőrző intézményhálózatot. Hiszen gondoljunk bele, meghirdeti a kormány vagy az általa megbízott szervezet, az Apáczai Közalapítvány ezt a pályázatot, jelentkezik rá Bukarestből egy román nevű és tanítási nyelvű intézmény, honnan tudjuk megállapítani mi itt, vagy a kurátorok, akik elbírálják ezt a pályázatot, hogy kalandvágyó, budapesti kirándulásra jelentkező román vagy szlovák fiatalokról van szó, vagy valóban határon túli magyar gyerekekről. Meg lehet állapítani, de többe kerül a leves, mint a hús, mert csak egy drága ellenőrző rendszert lehet létrehozni. Szerintem a legegyszerűbb, hogy azokat támogassuk, ahol testvériskolai kapcsolatok vannak, és maguk a testvériskolák töltik be a kontroll szerepét. Bővebb, szigorúbb ellenőrzést én itt nem látok szükségesnek.

S még egy dolgot tegyünk hozzá. Más a hatása annak, ha határon túli magyar fiatalokat idehozunk, hogy nézzék meg a Gellérthegyet, a Hősök terét vagy a Nemzeti Múzeumot, és más a hatása annak, ha testvériskolai kapcsolatok vannak, hozzájuk hasonló korú fiatalokkal találkoznak, és valami kapcsolat, valami együttműködés létrejön közöttük. Én ezt fontosnak és értékesnek tartom. S most, amikor tényleg pénzszűke van, akkor erre fokuszáljunk, erre koncentráljuk, s hogy ezt akarjuk-e bővíteni később, ezt majd akkor döntsük el, amikor módunkban áll. Ezért fogalmazott úgy Máriusz pontosan, hogy az általa felsorolt pontosító javaslatokat támogatjuk, és ezt a bizonyos vitát, a határon túli gyerekek anyaországi kirándulásait pedig ezen a formán keresztül, a testvériskolai kapcsolatok pályázati úton történő támogatásával látjuk a legbiztosabbnak, a leggarantáltabbnak. Ennyit szerettem volna hozzátenni. A Magyarság Háza - félretéve most azt a vitát, hogy a Magyarok Világszövetségének behozatala mit jelenthet - egy több feladatot szolgáló intézmény kell legyen.

Egyetértek azzal, hogy hősies és szép erőfeszítés volt a várpalotai Trianon Múzeum, de illő, hogy ezt a kormány finanszírozza, méltóbb, jobb körülmények között állítson emléket ennek a történelmi traumának. Ez az intézmény szolgálja az iskolák fölkészülését, mert egy osztálykirándulás öt-hat napja önmagában kevés, ez akkor eredményes, ha előtte a fiatalok már abban az évben folyamatosan készülnek arra, hogy hova mennek, mit fognak nézni, mivel találkoznak, és utána is van szakavatott segítség, hogy az egészet kezeljék, a helyére tegyék. S harmadrészt ez egy olyan intézmény lehet - és itt jön be a Terror Háza -, amelyik a laikus látogatóknak, szülőknek, nagyszülőknek vagy akár a külföldieknek szellemesen, drámaian, modern módon, érthetően, egy külföldi számára is kezelhető módon bemutatja, hogy milyen állapotba is került a magyar nemzet kilencven évvel ezelőtt, milyen úton keresztül jutott el ide, és most milyen kilátásai vannak. Nincs olyan hely ma sehol az országban, amelyik ezzel foglalkozna. Ez tehát egy nagyon összetett feladat.

Éppen ezért örültem, amikor azt hallottam, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár asszony megbízta Csete Örsöt, az Apáczai Közalapítvány vezetőjét - évek óta működik ez a közalapítvány, még a polgári kormány idején hoztuk létre; ez is szép, de az még szebb, hogy túlélte az elmúlt nyolc évet, ez már önmagában is komoly diplomáciai teljesítmény, tehát megbízta Csete Örsöt -, hogy dolgozza ki a pályázati kereteket, illetve tegyen le egy koncepciót a Magyarság Házáról a miniszter úr asztalára. Én szorgalmazom itt - bár államtitkár asszony közben elment - a parlamentben is, hogy ezt miniszteri biztosként kellene végezni, mert annyira összetett a feladat, s azért is, mert nagyon sokan kerestek meg bennünket is - szerintem valamennyiünket -, hogy lennének ötleteik, tartalmi javaslataik. Én kaptam már egy kézikönyvet, amely a Trianon-emléknapra az iskoláknak szóló segédkönyv formáját ölti - nyilván több ilyen is születik manapság -, utazási irodák, határon túli intézmények, határon túli magyar iskolák keresnek minket e-mailen és telefonon. Szerintem a kormánynak már most is dolga, hogy legyen egy olyan szereplő, ahol ez a fajta aktivitás már most helyet találhat, felméri, előkészíti ezt, hiszen ez részben szellemi, részben határon túli utazási irodák, szálláshelyek számára egy gazdasági vállalkozás is, akik szeretnének szerepet kapni benne, és nyilván korrektül, méltányosan és átlátható módon kell folytatni ezt a munkát, nem pedig úgy, hogy ki jött hamarabb és kinek van jobb barátja egy adott nagykövethez, miniszterhez vagy miniszterhelyetteshez.

Egy szó mint száz, szerintem az lenne helyes, ha már ennek a határozati javaslatnak az elfogadásakor lenne egy miniszteri biztos, aki ezeket a feladatokat viszi. Azért is tartom ezt fontosnak, mert hamarosan itt lesz előttünk a jövő évi költségvetés, és én abban reménykedem, abban bízom, hogy már jövőre, a 2011-es tanévben meghirdethetik ezeket az utakat, és már jövő tavasszal, kora nyáron ezek a tanulmányi kirándulások megtörténhetnek, tehát ilyen szempontból már elő kell készíteni a költségvetés tervezését.

Utolsósorban pedig ki kell adni - mint minden évben - a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletet. Ez már nyilván megtörtént, talán Hiller miniszter úr aláírása jegyzi, de szeretném, ha ezt módosítaná a kormány, és a most elindult tanév rendjébe beillesztené a nemzeti összefogás napját, a Trianon-emléknapot mint iskolai emléknapot, hogy a jövő tanév végén az iskolák már egy ilyen tanév rendjére készüljenek, és meg tudják tartani ezt a megemlékezést.

Egy szó mint száz, én ezzel zárnám le ezt a vitát. Pontosítottuk a javaslatot, köszönet érte. Számos olyan javaslat van, amit nem fogadunk el, nagyjából abból a meggyőződésből, hogy aki kevesebbet fog, az többet markol, eredményesebb lesz, és nem vizezzük fel a javaslatot abban a reményben, hogy ezt a közigazgatás, az apparátus annak a szándéknak a mentén képes lesz végrehajtani, amiben itt - szerintem - nagyjából egyetértünk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

(21.20)