Felszólalás adatai

DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Azt, hogy önt megnyugtatom, nem tudom ígérni, de a közvéleményt szeretném megnyugtatni, mert nem biztos, hogy az a jó, ha a nagy értékű gépkocsik tulajdonosainak az adóját töröljük el. (Pettkó András: Másfél millió...?)

Egyébként is, ha az ön érvelését követnénk, akkor tulajdonképpen minden adófajtát el kellene törölni. Igazságtalan üdülőhelyi díjat szedni, jövedéki adóval sújtani a szeszes italokat, és még igazságtalanabb megadóztatni az üzemanyagokat, mert mint ön állítja, a barátja a magas üzemanyagárak miatt azt fontolgatja, hogy inkább autóbuszra száll, pusztán azért, mert az interpellációjában hivatkozott gépkocsi után évente 25 345 forint adót kell majd fizetnie.

(14.40)

Ez az összeg jó esetben is két tankolás árának felel meg egyébként. És akkor még nem említettem a legkisebb javítás ennek többszörösére rúgó költségét, amivel ugye, egy ilyen korú járműnél ismerősének nyilván számolnia kell.

Ön egyébként, tisztelt képviselő úr, szándékos megtévesztésről beszél, bocsánatkérést várna a kormánytól azért, mert a tehetősebbek megadóztatásával keresett forrást a személyi jövedelemadó és a vállalkozások terheinek mérsékléséhez. Egyébként az Alkotmánybíróság sem talált ebben kifogásolnivalót, rámutatott, hogy célszerűtlen és az adóigazgatási eljárásban gyakorlatilag kivitelezhetetlen helyzetet teremtene, ha az adóalapot a nehezen követhető és jogvitát gerjesztő, meghatározott időpontban fennálló vagy évente folyamatosan változó érték alapján határoznánk meg. A katalógusár alkalmazása sem tükrözné a tényleges értéket, ezért mind a gépjármű-tulajdonosok, mind az adóhatóság számára kiszámíthatóbb, egyszerűbb adótechnikai megoldás az, amelyet mi most itt alkalmaztunk.

Az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatában egyébként rámutatott arra is, hogy a gépjármű jellemzően olyan értékes vagyontárgy, amelynek mind a megszerzése, mind pedig a fenntartása feltételez egy megfelelő vagyoni, jövedelmi helyzetet, azaz teherviselő-képességet. Ezt, gondolom, ön is, barátja is elismeri.

Amikor tehát a nagy értékű vagyontárgyak adómértékét meghatároztuk, azt az adott jármű valamely lényeges sajátosságához, például a vitorlamérethez, a felszálló tömeghez, illetve a teljesítményhez igazítottuk, majd azt a jármű életkorával, vagyis értékvesztésével csökkentettük. Ez az adótechnika garantálni képes azt, hogy a járművek után fizetendő adó összege a tényleges vagyoni viszonyokhoz közelítsen, s ily módon közvetlen összefüggésben álljon az állampolgár jövedelmi és vagyoni helyzetével. Ön, tisztelt képviselő úr, kifogásolja, de az Alkotmánybíróság számára egyértelmű volt, hogy a nagy teljesítményű személygépkocsik adózási rendje igazodik az adófizetők teherviselő-képességéhez, ami személygépkocsi esetében nemcsak a jármű értékében, hanem a jármű fenntartásának képességében is érvényre jut.

Egyébként még valamit talán érdemes figyelembe venni. Ezeknek a nagy értékűnek esetleg ön szerint nem nevezhető, de nagy teljesítményű régi gépkocsiknak igen nagy a fogyasztása, s a környezetet elég erősen szennyezik. Tehát mi azt gondoltuk, hogy ezeket a nagy értékű gépkocsikat és egyébként az erősen szennyező, nagy teljesítményű kocsikat kell elsősorban adóval terhelni, és nem a kocsik tömegét. Tehát ezért mi azt gondoltuk, hogy azokat a kisebb értékű járműveket, kisebb teljesítményű járműveket, amelyeket nagy tömegek használnak és kisebb keresetűek használnak, ezeket nem sújtjuk többletadóval.

Úgyhogy kérem tisztelt képviselő urat, gondolja végig még egyszer a fenti érvelését, és remélem, hogy így elfogadja válaszomat.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)