Felszólalás adatai

ELNÖK: Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztett napirendi ajánlás szerint az általános vita lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében holnap 16 órakor kerül sor.

Az általános vitát elnapolom, lezárására tehát holnap délután lesz időnk.

Soron következik az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/3096. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/3096/1. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Kondorosi Ferenc államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának.

DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt két évtizedben az Országgyűlés a mindenkori kormányok előkészítésében több deregulációs törvényjavaslatot tárgyalt és fogadott el. Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló T/3096. számú törvényjavaslat szervesen illeszkedik a már elfogadott törvények sorába, ugyanakkor különbözik is azoktól. A törvényjavaslat a korábbi deregulációs célú törvényekkel megegyezik abban, hogy kizárólag a formailag hatályos, ám már nem hatályosuló végrehajtott vagy normatív tartalommal nem rendelkező törvények és törvényerejű rendeletek hatályon kívül helyezésére tesz javaslatot. Ebből következően a törvényjavaslat érdemi módosítást és hatályon kívül helyezést nem tartalmaz, annak elfogadása a jogalanyok jogait és kötelezettségeit közvetlenül nem érinti. Változatlan a technikai deregulációs célkitűzés is. A jogrendszer áttekinthetősége, az alkalmazandó jogszabályok fellelhetősége akkor biztosítható megfelelően, ha a jogrendszert nem terhelik látszatra hatályos, de érdemi joghatás kiváltására már nem alkalmas jogszabályok, rendelkezések.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő deregulációs törvényjavaslat ugyanakkor meg kívánja haladni az eddigi deregulációs jogalkotás megoldásait. Egy jogállamban alapvető követelmény, hogy a mindenkor hatályos jogszabályok köre és szövege megismerhető és bárki számára hozzáférhető legyen. Ezt az alapvető elvárást azonban a Magyar Köztársaság jogrendszere jelenleg nem képes teljesíteni. A jogszabályok kihirdetésének az alkotmányos rendszerváltást megelőzően érvényesült gyakorlata ugyanis nem teszi lehetővé azt, hogy a jogszabályok hatályosságát egyértelműen megítélhessük. A jogállami jogalkotás ugyan következetesnek mondható abban, hogy az új jogszabályok megalkotását minden esetben a korábbi joganyag tételes deregulációja kíséri, a rendszerváltást megelőzően keletkezett joganyag mindenre kiterjedő felülvizsgálata azonban mindeddig elmaradt.

Az elavult jogszabályok hagyományos zárónapja a rendszerváltozás előtti állami jogban 1944. december 31. volt. Az ezt megelőzően kiadott jogszabályokat tételes jogi alap nélkül, formális hatályon kívül helyezés hiányában is a társadalmi viszonyok megváltozására hivatkozva nem tekintették alkalmazandónak. Egy adott jogterület újraszabályozása során sokszor ettől függetlenül is elmaradt a tételes dereguláció. Ebben a helyzetben hiába tűnik egyértelműnek a legtöbb szabályzat életviszony tekintetében, hogy melyik normát kell alkalmazni, nem zárható ki, hogy a jogalkalmazónak esetről esetre kell sok évtizeddel korábban alkotott jogszabályok alkalmazhatóságáról döntenie.

A jogállam viszonyai között tartósan fenn nem tartható állapotnak nem kell szükségszerűen így maradnia, mivel a jogalkotás képes arra, hogy a régi jogszabályok hatályossága tekintetében egyértelmű helyzetet teremtsen. A törvényjavaslat ezt az egyértelmű helyzetet kívánja a jogbiztonság követelményének megfelelő teljes, minden 1989. október 23. előtt kihirdetett jogszabályra kiterjedő rendezéssel megteremteni. Erre azonban az eddigi törvények esetében követett, a hatályon kívül helyezett normákat megjelölő deregulációs megoldás már nem alkalmas. Ennek érdekében a törvényjavaslatban felsorolt törvények és a javaslathoz kapcsolódó kormányrendeletben felsorolt kormányrendeletek és miniszteri rendeletek kivételével minden 1989 előtt kihirdetett központi jogszabály, valamint az ezen időpont előtt alkotott minden egyéb norma, köztük tanácsi rendelet, minisztertanácsi határozat, miniszteri utasítás, körlevél hatályát veszti.

(0.50)

Mivel az említett kormányrendeletben fel nem sorolt rendeletek a törvényjavaslatban foglalt rendelkezés erejénél fogva vesztik hatályukat, a törvényjavaslat elfogadása kényszerítőleg hat a rendeleti szintű joganyag felülvizsgálatára is.

A dereguláció technikáját korszerűsítve emellett a törvényjavaslat nem csupán teljes jogszabályokat, hanem a modern jogalkotási elveknek megfelelően a már végrehajtott, ezért tartalmi értelemben hatálytalan módosító, hatályon kívül helyező és átmeneti rendelkezéseket is hatályon kívül helyezi.

Az Alkotmánybíróság a 4/2006. határozatában rögzítette: a törvényi rendelkezések megsemmisítése nem érinti a megsemmisített törvénnyel módosított, megváltoztatott törvények és a megsemmisített törvényi rendelkezések által a jogrendszerben végrehajtott más változások, módosítások, különösen a hatályon kívül helyezések érvényességét. Ebből következően az Alkotmánybíróság megerősítette azt a jogalkotási elvet, amely szerint a végrehajtott módosító és hatályon kívül helyező rendelkezések hatályban tartása felesleges, mert az alaprendelkezésbe beépült módosító rendelkezések, végrehajtott hatályon kívül helyezések a továbbiakban joghatást már nem váltanak ki.

A törvényjavaslat, ahol az szükséges, gondoskodik a hatályon kívül helyezendő módosító törvényekben elhelyezett, a módosító jogszabályokba átmeneti jelleg hiányában rendszertanilag nem illeszkedő rendelkezések, több esetben jogalkotásra vonatkozó felhatalmazások alapjogszabályba illesztéséről.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat a jogrendszer formai megtisztításának határnapjaként a jogállamot megteremtő alkotmánymódosítás hatálybalépésének időpontját választja. 1989. október 23-a a jogrendszer tekintetében határvonalat képez. A jogállam előtti és a jogállami időszakot választja el egymástól. E dátum meghatározásának ugyanakkor gyakorlati jelentősége is van. A technikai dereguláció célja az, hogy áttekintse, a korábbi társadalmi rendszerek idején alkotott jogszabályok tartalmilag elavultnak tekinthetők-e. Ebből a szempontból is a rendszerváltás időszakát indokolt korszakhatárnak tekinteni, hiszen elsősorban az ezt megelőző időszakból maradtak ránk teljes egészében elavult, ezért hatályon kívül helyezhető jogszabályok. A törvényjavaslat kidolgozása természetesen a tételesen hatályon kívül nem helyezett törvények teljes, tételes áttekintését igényelte.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a törvényjavaslat tárgyává tett időszak tekintetében magában foglalta a nemzetközi szerződéseket kihirdető törvények mindeddig elmaradt teljes áttekintését is. Az áttekintés eredményeképpen bizton mondhatom, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén csak azok a törvények maradnak hatályban, amelyek érdemi, alkalmazható és alkalmazandó rendelkezéseket tartalmaznak.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat minden eddigi törvényalkotásnál nagyobb mértékben járulhat hozzá a jogrendszer megtisztításához, áttekinthetővé tételéhez és legfőképpen a hatályos normák körének pontos felmérhetőségéhez. E célok megvalósítása érdekében kérem a tisztelt Országgyűlést, támogassa a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Az alkotmányügyi bizottság jelezte, hogy nem kíván előadót állítani.

A képviselői felszólalások következnek. Írásban jelentkezett két képviselő, elsőként Wiener Györgyé a szó.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a magyar jogrendszert teljesen új alapokra helyezi. Látszólag éppúgy, mint a tavaly elfogadott 2006. évi CXIX. törvény esetében, csupán egy technikai változtatássorozattal állunk szemben, egy technikai deregulációt hajtunk végre. Valójában azonban a jogrendszert megtisztítjuk mindazoktól a jogszabályoktól, amelyek már nem hatályosak ténylegesen, formailag azonban azok maradtak, és csupán azokat a jogi normákat tartjuk meg a jogrendben, amelyek ténylegesen érvényesülhetnek, amelyek ténylegesen joghatást válthatnak ki.

Az államtitkári expozéban már elhangzott az az alapvető elv, amin ez a törvényjavaslat alapul. E törvényjavaslatnak az alapzatát az a jogelv alkotja, hogy a módosító, az átmeneti, illetőleg a hatályon kívül helyező rendelkezések amikor a funkciójukat már betöltötték, kiiktathatók a jogrendszerből, hiszen azok a változtatások, amelyeket végrehajtottak, az alapjogszabályokba már beépültek. Ez az az alapelv tehát, amin maga a törvényjavaslat alapul. Ilyen elvet korábban a deregulációs törvények sem tartalmaztak.

Voltak ugyan kísérletek a régebbi időszakokban is, hogy átfogó jogtisztítást hajtsanak végre, igazából azonban csak az Alkotmánybíróság ma már említett 4/2006. határozata teremtette meg a biztos elvi alapokat ahhoz, hogy egyáltalán a jogrendszer átalakításához, megtisztításához ezt az eszközt alkalmazni lehessen.

De miért is szükséges ez a változtatás? Döntően azért, mert - miként erre az államtitkári expozé is utalt - ma egyszerűen lehetetlen megmondani, hogy formailag mely jogi normák vannak hatályban. Ennek az az oka, hogy akár lezajlottak rendszerváltások, akár egy adott rendszeren belül zajlott a jogrendszer átalakulása, nem történt meg vagy csak nagyon rendszertelenül a már ténylegesen hatályukat vesztett jogi normák hatályon kívül helyezése.

Talán meglepő, de Magyarországon először a hatályon kívül helyezéssel kapcsolatos pontos jogi szabályozás csak 1987-ben született meg. Az 1987. évi XI. törvény 13. §-a mondja ki azt, hogy egy jogszabály akkor veszti a hatályát, ha egy másik jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha maga az érintett jogszabályban megállapított határidő lejár. Ezt megelőzően a jogalkotással kapcsolatosan, illetőleg a jogszabályok kihirdetésével kapcsolatosan született jogi normák, például az 1974. évi 24. törvényerejű rendelet vagy ezt megelőzően az 1954. évi 26. törvényerejű rendelet csupán azt mondta ki, hogy hogyan kell egy jogszabályt hatályba léptetni. De nemcsak az 1945 utáni, hanem az azt megelőző időszakra is ez volt a jellemző, sőt akkor még ilyen normák sem léteztek. Ennek következtében olyan fura helyzetek állhatnak elő, hogy például 1905-ben, az úgynevezett nemzeti ellenállás időszakában ebben a Házban a nemzeti ellenállást egy Ulászló korabeli törvényre alapozták, az 1504. évi I. törvénycikk 5. és 6. §-ára, és ezt megtehették, mert az 1867 után született normák, amelyek a közadók kezeléséről szóltak, nem helyezték hatályon kívül azt a törvénycikket, amely bizonyos esetekben megtiltja az önkéntesen befizetett adóknak a központ felé történő továbbítását.

De a hatályos jogrendszer megtisztításának a hiánya vezethetett ahhoz is, hogy amikor 1920-ban az I. törvénycikkel a kormányzói tisztséget felállították, akkor hivatkozási alapul az 1446. évi I., VII., VIII. és IX. törvénycikk szolgált. Az az elv érvényesült, hogy lex posterior derogat priori. De hogy mi az, ami ténylegesen változik, ezt nem lehetett számos esetben megtudni. A választási törvényeket hoznám fel példaként, amikor az 1918. évi XVII. törvénycikkel, a Vázsonyi-féle reformjavaslattal valamelyest demokratizálódott a választójog; akkor csak azt mondta ki ez a törvénycikk, hogy mindazok a törvényi rendelkezések, amelyek ezzel ellentétesek, hatályukat vesztik, de nem derült ki, hogy melyek ezek a törvényi rendelkezések.

(1.00)

Ebből aztán az a helyzet következett, hogy 1925-ben, amikor megalkották a választójogról a következő, az 1925. évi XXVI. számú törvénycikket, akkor mondták ki, hogy például hatályukat vesztik az 1871. évi XXXIII. törvénycikk rendelkezései, miközben már több választást bonyolítottak le, így 1920-ban és '22-ben, egészen más jogszabályok alapján. Ily módon tehát olyan helyzet állt elő, amire már az államtitkári expozé, illetőleg a törvényjavaslat indokolása is utalt, hogy lehetetlen megmondani azt, hogy ma tulajdonképpen melyek a hatályos jogszabályok, és melyek azok, amelyek már nemcsak tartalmilag, hanem formailag is érvényüket vesztették.

Ezért rendkívül hasznos, rendkívül célravezető az a megoldás, amely nem azt keresi, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyek hatályon kívül helyezendők, hanem kizárólag abból az elvből indul ki, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyek hatályban maradhatnak az 1989. október 23-a előtti időszakból. Ha megnézzük a mellékletet, amely a hatályban maradó törvényeket és törvényerejű rendeleteket tartalmazza, megállapíthatjuk, hogy a dualizmus korából 26 törvénycikk marad hatályban, a két világháború közötti időszakból 76 törvénycikk, az 1945-89 közötti időszakból pedig 35 törvénycikk, illetőleg törvény. Ha megnézzük, hogy mi a tárgya ezeknek a törvényi szintű normáknak, akkor megállapíthatjuk, hogy a dualizmus kori 26 törvénycikkből 22 nemzetközi szerződés, a két világháború közötti 76 törvénycikkből 75 az, és az 1945-89 közöttieknél is 13 olyan törvényi szintű jogszabályt találunk, amelyek nemzetközi szerződést cikkelyeznek be. A hatályban maradó 320 törvényerejű rendelet túlnyomó többsége szintén nemzetközi szerződést tartalmaz.

Ez egyben azt is világosan mutatja, hogy az állam jogi szabályozottságának a legtartósabb elemei a nemzetközi szerződések, még akkor is, ha egyesek címük, tárgyuk alapján ma már túlhaladottnak tűnnek. Egyetlen példát mondanék. Van a mellékletben például egy magyar-afgán barátsági szerződés, amellyel kapcsolatosan el lehetne gondolkodni, hogy egyáltalán szükséges-e a mai viszonyok között, amikor egyébként Afganisztánban segítséget nyújtunk az újjáépítéshez, ennek a törvénycikknek a hatályban tartása, és kiderül, hogy szükséges, mert ez volt az a törvénycikk, amely alapján Magyarország - akkor még a Magyar Királyság - és az akkor még szintén királyság államformájú Afganisztán diplomáciai kapcsolatot létesített.

Azt is világosan látnunk kell, hogy ez a törvényjavaslat nemcsak a törvényi szintű, hanem az az alatti jogszabályok megtisztítása terén is döntő lépést tesz. Felhatalmazást kap a kormány arra, hogy a kormány, illetve jogelődjei, illetőleg a kormány és jogelődjei tagjai által kiadott rendeletek esetében ugyanezt a módszert alkalmazzuk. Tehát egy külön jogszabályban soroljuk fel azokat a kormányrendeleteket, illetőleg miniszteri rendeleteket, amelyek hatályban maradnak. Azok a jogszabályok pedig, amelyek ez alatt szerepelnek a jogforrási hierarchiában, illetőleg amelyek az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe tartoznak, ha 1989. október 23-a előtt keletkeztek, teljes egyértelműséggel hatályukat vesztik.

Ezzel a deregulációs törvényjavaslattal a magyar alkotmányos rend teljesen új alapokra helyeződik, mint ezt a hozzászólásom elején már mondtam, mert túlnyomó többségben csak azon normák maradnak hatályban, amelyek a ma hatályos alkotmány szövegének és szellemének megfelelnek. Az összes többi az előbb említett kivételektől eltekintve kikerül a jogrendből.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Hankó Faragó Miklós következik.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttünk fekszik egy olyan törvényjavaslat, amely nagyjából 150 oldal terjedelmű, nagyon sok szakaszból és pontból áll. Egyetlen érdemi rendelkezést sem tartalmaz, ahogyan azt hallhattuk, mégis úgy gondolom, nagyon nagy jelentőségű törvényjavaslatról van szó. Nagy jelentőségű a törvényjavaslat, mert megpróbál eleget tenni annak a követelménynek, amelyet a 4/2006. alkotmánybírósági határozat is - de természetesen más jogforrások is - egyértelműen megfogalmaznak, hogy a hatályos jog megismerhetősége a jogbiztonság fontos részét képezi.

Ezzel a megismerhetőséggel kapcsolatban az elmúlt időben nagyon sok probléma merült fel. Nem véletlen a kormányzatnak azon törekvése - hosszabb időre visszatekintve már -, hogy az egyébként teljes mértékben elavult, érdemben alkalmazhatatlan és teljesen felesleges jogszabályi rendelkezéseket hatályon kívül helyezze. Például a tavalyi, 2006. évi CXIX. törvény, amely 175 szakaszból állt, abból nagyjából 173 szakasz ugyanezzel foglalkozott, csak más eszközöket alkalmazott.

A jelen esetben valamennyi, a törvényjavaslat 2. és 3. §-ában felsorolt jogszabály hatályát veszti. Ez nagyjából 140 oldalas felsorolás, és mintegy 1130-1150 jogszabályt tartalmaz. Ez óriási mennyiségű joganyag. Ebből is látható, hogy a magyar jogrendben mennyi felesleges és idejétmúlt rendelkezés van még most is, és az a több ezer, több tízezer jogszabály, amely még így is hatályban marad, bőven elegendő ahhoz, hogy az életviszonyainkat megfelelően szabályozza.

A törvényjavaslat melléklete felsorolja a hatályban maradó jogszabályokat, ez nagyjából 450-460 pontból áll. Ezek között, ha már Wiener képviselő úr megemlített egy érdekességet, talán nem veszem hosszan igénybe a türelmüket, ha én is megemlítek egy ilyet. Néhány nappal ezelőtt egy televízióműsorban érdekes összefüggésekben hallhattunk a Spitzbergákról. Nos, ennek a felsorolásnak a 42. pontja a Spitzbergák tárgyában Párizsban, 1920. évi február hó 9. napján kelt szerződés becikkelyezéséről szóló 1927. évi XXIX. törvényt hatályában fenntartja. Tehát változatlanul megmarad az a lehetőség, amelyet ebben a filmben is láthattunk.

De félretéve a kicsit tréfás kitérőt, sok olyan jogszabály marad hatályban az 1989. október 23-a előtti időből, amelyek ha most nem lennének hatályosak vagy hatályukat veszítenék, pillanatok alatt összeomlana a magyar jogrend. Hiszen a polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv, a polgári perrendtartás, és még hosszan sorolhatnánk, a családjogi törvény, de a jogalkotási törvény is ezek közé tartozik, ezek mindegyike mai életviszonyainkat legalapvetőbben meghatározó törvények, kódexek közé tartoznak. Természetesen számtalan módosítással, például a Btk., ha jól emlékszem, 650 alkalommal módosult az elmúlt időben. Ezt önmagában is nehéz már természetesen követni.

Egyetlen dologra szeretnék még kitérni. Arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak van egy olyan rendelkezése is, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és az igazságügyi miniszter gondoskodik arról, hogy a hatályban maradó jogszabályok hozzáférhetőségének biztosítását megteremtse. Ezt én egy nagyon lényeges rendelkezésnek tartom. A joghoz való hozzáférés alapvető probléma, már csak azért is, mert például aki Magyar Közlönyből szeretne ma hatályos jogot alkalmazni, az majdnem biztosan hibát követ el, hiszen a papírra fektetett joganyag ma már szinte használhatatlan, csak elektronikusan lehet követni a jogrend változását. Az, hogy ez a jogrend hozzáférhetővé váljon az állampolgárok számára, rendkívül fontos követelmény. Több jogszabály is megteremti ennek az alapjait, például az elektronikus információszabadságról szóló törvény is, és nem kis feladat vár a tárcára, illetve a kormányra, hogy ezt a követelményt teljesítse, de biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos dologról van szó, és bizonyosan képes lesz megoldani ezt a feladatot.

Természetesen a törvényjavaslatot támogatni tudjuk, de néhány módosító javaslattal pontosítani szeretnénk majd. Wiener képviselő úrral közösen nyújtottunk be hozzá egy módosítást, de bennem nagyjából az a kép él, hogy egyébként azt gondolom, ebben a tekintetben képtelenség a teljességre törekedni. Apró hibák biztosan születnek majd, ezért természetesen senkit felelősségre vonni nem lehet, mert így is óriási teljesítmény volt összegyűjteni ezt a mennyiségű felsorolást. Nyilvánvalóan a későbbiek során a megtalált hibákat majd valamilyen módon korrigálni kell, de természetesen a törvényjavaslatot egy színvonalas, alapos munkának tartjuk, és szívesen támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Végül megadom a szót Hende Csaba képviselő úrnak.

(1.10)

DR. HENDE CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat, mint már hallottuk többször is, technikai deregulációt szolgál, vagyis semmiféle érdemi módosítást vagy hatályon kívül helyezést nem tartalmaz, ezért senkinek, sem természetes, sem jogi személynek sem a jogait, sem a kötelezettségeit nem érinti. Ezért akár érdektelennek is mondhatnánk a javaslatot, amelynek parlamenti megvitatását kizárólag formai jogi okok teszik szükségessé. Mégis figyelemre méltó, újszerű és elismerésre méltó mennyiségű szakmai munka testesül meg a javaslatban, amiért az igazságügyi tárca kitűnő szakembereit elismerés illeti.

A javaslat terjedelmileg rövidíti, kilóra tehát könnyebbé teszi a Corpus Jurist, a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményét. Elismerem, hogy ezzel akár rengeteg papírt is meg lehetne spórolni, ha és amennyiben még ma is könyv alakban forgatná a jogászság a hatályos jogszabályokat, nem pedig elektronikus úton böngészné azokat.

Az előttem szólók már részletesen beszéltek arról, hogy a joganyag terjedelmi rövidítését a javaslat milyen módszerekkel éri el, ezért elnök úr szíves engedelmével átugornám az ismertető részeket a felszólalásomban, és ezáltal egy kis időt megtakarítunk.

Nos, miután megdicsértük az előterjesztőket az imponáló mennyiségű munkáért, tegyük fel az egyetlen helyénvaló kérdést: vajon segít-e majd ez a törvény az áthatolhatatlan jogi dzsungel áttekinthetőbbé tételében? Ezentúl könnyebb, gyorsabb lesz-e a belső ellentmondások tömegével terhelt jogrendszerben az eligazodás? A válasz sajnos egyértelműen nem. A most hatályon kívül helyezett szabályok hatályban létük alatt sem okoztak semmiféle problémát a jogalkalmazóknak szerény tapasztalataim szerint. Ezért a javaslattól e téren nem sok mindent várhatunk.

Tegyük fel a következő kérdést: vajon a joganyag irdatlan mennyisége és az abban való eligazodás nehézségei jelentik-e a legsúlyosabb bajt ma Magyarországon? Vajon a törvények betartására való hajlam és készség, a jogkövetés az állami szervek, a jogi személyek és az állampolgárok részéről nagyobb lesz-e a javaslat elfogadása után? Bizony itt is nem a válaszom. Sajnos ma, amikor a magyar állam végelgyengülésének, mondhatni, haldoklásának vagyunk szemtanúi, egyáltalán nem a jogszabályok követhetetlen bonyolultsága a fő baj, hanem az, hogy a legvilágosabb, a legegyszerűbb, a mindenféle jogi szakértelem nélkül is pontosan tudható normákat szegik meg tömegesen gyakran éppen azok, akiknek a törvény betartatása lenne a feladatuk. Mert vajon bonyolult parancs-e az, hogy nőt ötödmagunkkal nem erőszakolunk meg éjszaka az utcán, és azután mintegy ráadásként nem vesszük el a 20 ezer forintját is? Avagy a Corpus Juris nem mondja ki elég egyértelműen, vitathatatlanul azt, hogy először is nem csempészünk bandákba verődve cigarettát, de ha mégis erre vetemednénk, akkor is őrizkedjünk attól, hogy a rivális bandával keletkezett elszámolási vitát úgy akarjuk rendezni, hogy túszul ejtjük amazok egy tagját, és váltságdíjat követelünk érte? Vajon ne tudná a hatályos jogból bárki kihámozni, hogy nem szabad autókat megállítani az autópályán és a sofőrt kifosztani, elvéve szállítmányát és pénzét is? Avagy nem volna bárkinek világos az, hogy egy bankrablás helyszínelőjeként nem szabad belenyúlni a kasszába? Hazánk szomorú állapotának a fő oka valójában az az érték- és normavesztett magatartás, amely a társadalom szinte egészét átjárja, és mint mindig, most a fejétől illatos a hal.

Tisztelt Ház! Mifelénk Vas megyében azt mondják az indifferens, a lényeges kérdéseket előre nem vivő dolgokra, hogy ártani nem használ. Ez a javaslat is ilyennek tűnik számunkra. Ez akár arra is elegendő ok lehetne, hogy megszavazzuk. Annak, hogy ezt mégsem tesszük, és a végszavazásnál tartózkodni fogunk, megvan a maga oka. A javaslat 1989. október 23-át teszi meg a jogrendszer cezúrájának. Azt mondja, hogy ami ez előtt született, az a diktatúra része, ami ez után, azt pedig jogállaminak tekinthetjük. Ez súlyos tévedés. A rendszerváltozás szimbolikus időpontjának kijelölni e napot történetileg sem indokolt. Sokkal inkább a szabad választások útján megalakult '90-es parlament első ülését tekinthetnénk demokratikus fordulópontnak, a népszuverenitás helyreállítása időpontjának. A két időpont között, de azt követően is számos olyan hiba, mulasztás és bűn követődött el, amelyek jórészt a törvényhozáshoz és az általa ellenőrzött vagy ellenőrizni elmulasztott végrehajtó hatalomhoz köthetőek, és amelyek együttes következménye mindaz, amit ma népünk megélni kénytelen.

Tisztelt Ház! 1989 októberében még azt hittük, hogy a demokratikus fordulat, a nyugati orientáció, az európai és transzatlanti integrációra való törekvés, a piacgazdaságra való áttérés belátható időn belül megszabadít minket a szocializmus csődtömegétől. Adósságainkat elfelejtjük, és 10-15 éves távlatban legalábbis megközelítjük a nyugat-európai életszínvonalat, jólétben, szabadságban, demokráciában, a határon túli testvéreinkkel szoros egységben fogunk élni. Ne tagadjuk, mindnyájan ezt reméltük. Ehelyett mit kapott a magyarság?

A magyar emberek egészségi állapota tragikus, a mutatók a legtöbb területen Európa sereghajtójává tesznek minket, és a múlt század elejének felelnek meg. Különösen tragikus a férfiak 40-60 éves kor közötti halálozási mutatója. A most folyó úgynevezett egészségügyi reform semmilyen javulással nem kecsegtet e téren, sőt ellenkezőleg. Államunk adóssága ahelyett, hogy eltűnt volna, megtöbbszöröződött, s mára meghaladja a 14 ezer milliárd forintot. A romlás az elmúlt öt évben különösen fölgyorsult. Sajátos világcsúcs, hogy mindeközben a magyar állam vagyona, mindnyájunk közös tulajdona a privatizáció fedőnevű művelet során gyakorlatilag eltűnt. Életszínvonalunk ma jóval messzebb van az osztrákokétól, mint volt 1989-ben. Miközben ők ütemesen emelni tudták életszínvonalukat, a miénk a '89-es szint alá esett. A valahai éltanulóból Európa sereghajtójává váltunk az elmúlt években.

Szabadságról, demokráciáról aligha beszélhetünk egy olyan országban, ahol a média döntő része a volt pártállami elit és körei kezében maradhatott, ahol alapvető szabadságjogokat maszkos és viperás, azonosító nélküli rohamrendőrök taposnak sárba. Milyen demokrácia, milyen jogállam az, ahol a mi pénzünkből tartott ombudsman mindezt elhallgatja, mellébeszél és mindezt szépítgeti, aztán hipp-hopp igazságügy-miniszter lesz a független jogőrből?

A nemzet határokon átívelő egysége 2004. december 5. és az azt megelőző minősíthetetlen kormányoldali kampány óta távolabb van, mint Trianon óta bármikor. Milyen jogállam az, ahol egy állami szerv, jelesül az Országos Választási Bizottság sorozatosan fittyet hány a föléje rendelt Alkotmánybíróság világos és egyértelmű döntéseinek, és zugügyvédeket megszégyenítő módon szlalomozik a joghézagok között? Arra legyünk talán büszkék, ahogyan a törvény előtti egyenlőség, azaz hogy egyenlőtlenség érvényesül hazánkban? A kis tolvajok megkapják a magukét, de a milliárdos bűnelkövetők sora úszta meg ejnye-bejnyével vagy hasonlóan súlytalan büntetéssel a bűncselekményeit? Miféle jogállam az, ahol büntetlenül, sőt jogszerűen meg lehet gazdagodni az állammal kötött, a közösségre nézve nyilvánvalóan hátrányos ügyletek sorával? Ahol úgy lehet állami tulajdonú ingatlant venni részletre, hogy az eladó rögtön vissza is bérli az ingatlant annyiért, amennyi a vételárrészlet lenne. Így aztán a Balaton-parti nyaraló tíz év múlva ingyen lesz a vevőé.

S mit mondjunk egy olyan országról, egy olyan jogrendszerről, egy olyan politikai rendszerről, ahol az ilyen figurákból miniszterelnök lehet? Mondjuk azt, hogy ez egy jogállam, és ünnepeljük, véssük kőbe, tegyük a jogszerűség alfájává annak a politikai rendszernek a szimbolikus születésnapját, amely mindezt lehetővé tette? Hát nem! 1989. október 23-a lehetett volna valódi cezúra, a demokratikus fordulat napja. Ehhez az kellett volna, hogy a bukott rendszert eszméivel és azok örököseivel együtt söpörje el a magyar nép. A tisztító vihar elmaradt, és lett belőle ez a nyúlós, ragadós, gusztustalan világ. A mi hibánk is, hogy mindezt eltűrtük, naivan hagytuk magunkat sokszor megvezetni. Így szerezhették meg a diktatúra urai politikai hatalmuk helyébe a gazdaság feletti uralmat, s majd arra támaszkodva szerezhették vissza a politikai hatalmat is. Ez azonban nem ok arra, hogy ostobán megint tapsikoljunk az elcsalt, elhazudott rendszerváltoztatás megünnepléséhez. Ezért nem fogja a Fidesz-frakció megszavazni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm figyelmüket.

(1.20)

ELNÖK: Wiener György képviselő úr jelentkezett.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A most elhangzott beszéd egyértelműen mutatja, hogy akármilyen törvényjavaslat is kerül az Országgyűlés elé, csak és kizárólag a kormánnyal szembeni és sokszor teljesen megalapozatlan támadások hangzanak el az ellenzék részéről. Azért fogalmazok így, mert ez a törvényjavaslat nem erről szól. Mindaz, amit Hende képviselőtársam elmondott, egyáltalán nem kapcsolódott a tárgyhoz. Felszólalása ennek következtében házszabályellenes volt.

Azonban lehetetlen az, hogy egy ilyen felszólalásra ne reagáljon a kormányzati oldal. Először is, 1989. október 23-a nem egy erkölcsi pont, nem egy erkölcsi választóvonal, hanem egy átfogó alkotmányrevízió napja. Jelen pillanatban nem a magyar társadalom erkölcsi állapotáról tárgyalunk, hanem arról, hogy egy átfogó alaptörvényi revízió nyomán milyen változtatásokat szükséges magában a jogrendben végrehajtani. De nem feledkezhetünk el arról sem, hogy mi előzte meg 1989. október 23-át. Megelőzte egy megegyezés a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, ahol nem arról volt szó, hogy elsöpörjük a tárgyalófelet, hanem arról volt szó, hogy megegyezünk, és kialakítjuk azokat a szabályokat, amelyek alapján a magyar állam politikai berendezkedése a továbbiakban működni fog.

Ha valakinek az volt az elképzelése, hogy el akarja söpörni az ellenfeleit, annak nem lett volna szabad a tárgyalóasztalhoz leülni; annak egészen mást kellett volna tennie. Azt kellett volna tennie, amit ma egyesek nemzeti felkelés címén az utcákon, tereken művelnek. De akkor ez fel sem merült, akkor mindenki a békés átmenetről beszélt. Nem arról beszélt, hogy az ellenfelemet az agyagba döngölöm, még ha el is hangzott egyszer egy ilyen mondat, hanem arról, hogy a hatalomról a választások fognak dönteni. Nem tehetünk arról, hogy az igen tisztelt fideszes képviselőtársam számára a választásokon megszerzett, illetőleg megőrzött hatalom nem tűnik legitimnek, és olyan elképzeléseket fogalmaz meg, amelyek teljes mértékben ellentétesek a demokratikus jogállam alapelveivel és követelményeivel.

De ha megnézzük, hogy mi a helyzet valójában gazdasági téren, mert ilyen példákat is felhozott az államadóssággal kapcsolatban, akkor nem feledhetjük el azt, hogy 1990-ben valóban hallatlanul magas volt a magyar adósságállomány, a nettó adósságállomány 11 milliárd dollárt tett ki. Mennyi volt 1994-ben a nettó adósságállomány? 21 milliárd dollár, tehát majdnem megkétszereződött, egyébként egy gazdasági automatizmus következtében. Ez a gazdasági automatizmus az adott politikai kormányzat színezetétől függetlenül működött, ennek az adósságállománynak a ledolgozása, ami majdnem megkétszerezése volt az 1990 előttinek, az 1994-98 közötti korszaknak volt az eredménye.

Abban a pillanatban, ahogy a megszorító politika véget ért, és megtörtént az adósságállomány egy jelentős részének ledolgozása, és megindult egyfajta gazdasági növekedés, akkor az adósságállomány már a Fidesz-kormány alatt erőteljesen növekedni kezdett. Jelenleg valóban ez rendkívül magas, de meg kell jegyeznem, hogy vannak olyan európai uniós tagállamok, amelyek amúgy gazdaságilag nincsenek rossz állapotban, de a GDP-arányos államadósságuk jóval magasabb. Ilyen például Belgium és Olaszország. Belgiumban a GDP 106 százalékát teszi ki az államadósság, de Belgiumnak olyan a helyzete a világgazdasági rendszerben, hogy ez az ország számára nem jelent olyan problémát, mint számunkra a jóval alacsonyabb szint.

Ami az Ausztriával kapcsolatos összehasonlítást és egybevetést illeti, valóban voltak olyan naiv emberek, a Magyar Szocialista Pártban is voltak, például Pozsgay Imre, akik arra gondoltak, hogy egy rendszerváltástól 5-6 év alatt utol lehet érni Ausztriát. De akik ilyeneket állítottak, azok nem nézték meg a magyar gazdaságnak az elmúlt 100-150 éves és nemcsak 1945 utáni történetét. Ha megnézzük a gazdaságtörténeti irodalmat, akkor világosan láthatjuk, hogy az 1850-es évek végén, már amennyire az akkori statisztikai adatok ilyen összevetést lehetővé tesznek megbízhatóságukat figyelembe véve, Magyarország az európai átlag 60 százalékán volt. Egy Paul Bairoch nevezetű svájci francia gazdaságtörténész mutatta ezt ki. És ha megnézzük, hogy 2004-2005-ben hol állt Magyarország, akkor azt látjuk, hogy az európai uniós átlag 61 százalékán.

Tehát van egy hosszú távú trend, ami egyébként rendszerektől független. Az kétségtelenül igaz, hogy 1989 és '99 között egy nagyon komoly, úgynevezett transzformációs válság zajlott le Magyarországon, ami nemcsak kormányoktól független volt, mert az MDF-kormány alatt a GDP csaknem 20 százalékkal csökkent, utána növekedni kezdett. Nem olyan ütemben, mint ahogy ezt sokan feltételezték, Magyarország, mint említettem, 1999-ben érte el a '89-es szintet az egy főre jutó GDP-ben, a reálbérekben pedig csak 2001-2002-ben érte el az 1989-es szintet. De természetesen ennek már egészen más volt a megoszlása. Ezért nem lehet a politikai oldalak egyikét sem felelőssé tenni, én sem azt vetem fel, hogy az MDF-kormány tragikus politikája vezetett oda, hogy majdnem 20 százalékkal esett vissza a GDP, hanem ez a transzformációs válságnak volt a lényege.

Tehát mindig mindent reálisan kell megközelítenünk. Vádbeszédeket persze konkrét ügyekben is el lehet mondani, de ameddig nem tudjuk pontosan azt, hogy például mi történt a rendőrségi erőszaktétel terén Zsanett-ügyben, amíg nincsenek pontos bizonyítékaink, addig ne hozzuk ezt fel példának a parlamentben. A kormány egyébként nagyon határozottan cselekedett, a miniszterelnök menesztette a budapesti rendőrfőkapitányt, az országos rendőrfőkapitányt, sőt még az igazságügyi és rendészeti miniszter is lemondásra kényszerült. Ezt követelte egyébként a Fidesz. Abban a pillanatban, hogy ezek a lemondások, illetőleg leváltások megtörténtek, már újabb követelések hangzottak el.

Csak akkor lehet normális jogrendet működtetni, ha a politikai felek között konszenzus van. Valóban igaz az, hogy kell egy plusz is a jogrendben, az írott normák tisztába tételén, hatálytalanítások megvalósításán és egyebeken túlmenően; az szükséges, hogy a politikai felek egymást kölcsönösen elismerjék legitimnek. Ennek hiányában semmilyen demokratikus jogrend nem tud működni.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Nincs több jelentkező. Kérdezem államtitkár urat, kíván-e szólni. (Dr. Kondorosi Ferenc: Később.) Később.

Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a vállalkozói körbetartozások mérséklése céljából történő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/2914. számon, a bizottságok ajánlását T/2914/5. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a gazdasági bizottság által benyújtott két módosító javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem, aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalást elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. és 2. pontjára. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Hankó Faragó Miklósé a szó.