Felszólalás adatai
88. ülésnap (1999.09.28.), 369. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Keleti György (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Nemzetbiztonsági bizottság |
Felszólalás oka | Expozé |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 369 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KELETI GYÖRGY, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Majdnem eltalálta a tisztségemet, elnök úr. (Derültség.) Bizonyára mindenki, aki jelen van a teremben, tudja, hogy ez a T/1059. számú módosító indítvány mit takar, éppen ezért csak az emlékezetük felfrissítésére szeretnék néhány szót szólni, hogy miről fogunk szavazni.
Emlékeznek rá, tisztelt képviselőtársaim, hogy 1994-ben fogadta el a parlament ezt a törvényt, és ebben a törvényben az úgymond átvilágító bírák illetményét is meghatározta, nevezetesen úgy, hogy kilencszeres szorzót alkalmazott a törvény a mindenkori köztisztviselői illetménnyel összefüggésben. Az azóta eltelt esztendők során a bírák illetménye általában megváltozott, ami azt jelenti, hogy a különböző szintű bíróságokon dolgozó bírók illetménye jóval meghaladta ezt a szorzói összefüggéssel megállapított bért. Ezért a bizottság tett egy javaslatot a parlament számára egyhangúlag, amely azt tartalmazza, hogy ezt a kilences szorzót tízes szorzóvá változtassuk át, evvel valamelyest utolérve az általános bírói illetményeket.
Szeretnék arra is emlékeztetni, hogy a bizottság, amikor ezt a javaslatát megfogalmazta, akkor arra is tekintettel volt, hogy ezek a bírák rendkívül feszített tempóban végzik a munkájukat, olyannyira, hogy talán emlékeznek rá képviselőtársaim, amikor megválasztottuk őket, akkor a hat bíró helyett csak ötöt választottunk, mert vállalták azt, hogy a két-három fős bizottságot rotációs elven többletmunkával fogják elvégezni, hiszen a törvény határideje a jövő év közepén lejár, vagyis azokat a tevékenységeket, amelyeket a törvény számukra előír, a jövő év közepéig be kell fejezzék, és azt gondolom, ilyenformán az anyagi elismerés is jogos.
Kérem tehát a nemzetbiztonsági bizottság nevében a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt a törvénymódosítást szíveskedjenek támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Felszólalások: Előző 369 Következő Ülésnap adatai