Felszólalás adatai
165. ülésnap (2000.10.18.), 282. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Schvarcz Tibor (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:28 |
Felszólalások: Előző 282 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt szerettem volna mondani, és most még egyszer megismétlem, hogy érthetőbb legyek: azt kívánjuk és azt szeretnénk, hogyha az ilyen válsághelyzetben levő egészségügy a növekvő gazdaság mellett nagyobb részt kapna a GDP-ből. Ez az első. Nem 3,95 százalékot vagy 3,65 százalékot, hanem 6 és 7 százalék közötti arányt.
Amikor a bérnél azt mondtam, és úgy fejeztem ki magam, hogy másik történetben szereplő költségvetés, ami a tb-költségvetésre utal, erről holnap beszélünk részletesen, de a tárca fejezetében is említi a bérköltségeket, és ott a béremelésnek 2001-ben a tárcán belül még 2 százalékos létszámleépítés a fedezete.
A másik pedig: azt szeretném elmondani, hogy én az OEP-költségvetésről nagyon érintőlegesen szóltam, végig a tárca költségvetését említettem, és nem tudom, hogyan lehetett ebbe belekeverni, de azt hiszem, együtt kellene tárgyalnunk a tárca és az OEP költségvetését ahhoz, hogy együttesen lehessen látni, hol vannak az egészségügyben a feszítő gondok, és hol, milyen forrásokat szán rá a kormányzat a tárcából, a tárcaköltségvetésből, és milyen forrásokat kap az egészségügy az OEP-, illetve a tb-költségvetésből. Ezeket valahogyan együtt kellene tárgyalni, és a holnapi napon erre kitérhetünk részleteiben, de akkor viszont kénytelenek leszünk érinteni a mai napirendet, az egészségügyi tárca költségvetését, mert ez a kettő együtt összefügg.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 282 Következő Ülésnap adatai