A felszólalás szövege:

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! 1920. június 4-én délután, Trianonban írták alá a trianoni békediktátumot. Magyar részről Benárd Ágost küldöttségvezető, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ, államtitkár írta alá a békeszerződést, amely 1920 novemberében került a parlament elé, illetve akkor iktatták törvénybe. A magyar nemzetgyűlésben nem ült olyan képviselő, aki a békeszerződést ne érezte volna mélységesen igazságtalannak. A szónokok sorra kifejtették, miért is lehetetlen elfogadni azokat a feltételeket, amelyeket a nagyhatalmak Magyarországra róttak, miért is elképzelhetetlen belenyugodni abba, hogy az ország területének kétharmada és lakosságának háromötöde, valamint a magyar nemzet egyharmada kerül a szomszédos államokhoz. Az ülésen gróf Teleki Pál miniszterelnök is szólásra emelkedett, és a keserű hangokra reagálva a következőket mondta: „Én nem hiszem, hogy reményvesztetten kellene itt állnunk (…). Ebben a nemzetben életerő van. Ez a nemzet élni akar (…).”

Mi, magyarok a történelem viharos évszázadaiban megtanultuk, hogy megmaradásunk nem a körülményektől függ, hanem attól, hogy mennyi erőtartalékunk van, mennyi életerőnk van. Reményik Sándor sorai mondják el, illetve írja le: „Nekik ott túl maradt egy kis hazájuk, nekünk itt semmink. Semmink sem maradt, csak az, hogy néha gondolhatunk rájuk.” Mégis úgy gondoltuk nyolc évvel ezelőtt, hogy nemcsak a veszteségekre kell immáron tekintenünk, hanem a meglévő erőforrásokra is, amelyekből újra és újra erőt tudunk meríteni, amiből meg tudunk újulni, és amiből lehet építkezni, amiből tudunk gyarapodni. Ezért a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt két képviselőtársunk, Kövér László és Semjén Zsolt nyújtották be nyolc évvel ezelőtt a parlament elé, és azt a parlament május 31-én fogadta el. Támogatta a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakciója, az MSZP-ből 55-en nem nyomtak gombot, illetve az LMP-ből 12-en tartózkodtak. Köszönöm szépen képviselő úr felszólalását, viszont meg kell jegyeznem, hogy képviselő úr sem fogadta el ezt a törvényjavaslatot, illetve nem szavazott a kettős állampolgárságról szóló törvényről sem.

Én azt gondolom, hogy a 2010-es kormányváltás nem egyszerű kormányváltás volt, hanem a nemzetpolitikában egy radikális váltásról beszélhetünk. 2010-2014 között létrehoztuk azt a keretrendszert, amely keretszerben ma is működik a nemzetpolitika. A keretrendszert elsősorban szimbolikus jelentőségű törvények alkotják, akár a nemzeti összetartozás napjáról van szó, akár a kettős állampolgárságról, akár az új alkotmányunkról, az Alaptörvényről, akár pedig arról, hogy a határon túli magyarságnak is megadatott az, hogy a magyar politikai életbe tevőlegesen is bele tudjon szólni, hiszen választójoga van. Erre a nemzetpolitikára alapozva tudtuk megkezdeni azt a támogatáspolitikát az elmúlt négy esztendőben, amely támogatáspolitikának köszönhetően megkezdődött a szülőföldön való boldogulás segítése a Kárpát-medencében. Szűken vett támogatásainkat, a kulturális, oktatási, egyházi támogatásokat az elmúlt időszakban megtízszereztük, hiszen az MSZP utolsó teljes évében 9,1 milliárd forintot költött erre, mi pedig a legutóbbi évben körülbelül 100 milliárdot tudtunk erre fordítani; s ezenkívül pedig beindultak azok a gazdaságfejlesztési programok, amelyek egy jóval magasabb szintre emelték a nemzetpolitika támogatását.

Úgy gondolom, hogy mind mi, magyarországi magyarok, mind pedig a határon túli magyar közösségek büszkék lehetnek a magyar kormányra, büszkék lehetnek Magyarországra, s mindannyian büszkék lehetünk az elmúlt években elért sikereinkre. Kérem az ellenzéket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy amikor nemzetpolitikáról lesz szó a következő négy évben, mindig támogassák a közös, egységes óhajokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az együttműködés egyeteme, a társadalmi igények, a nemzetstratégiai kormányzati célok és az egyetemi autonómia közötti hatékony együttműködés modellje. Az együttműködés érték, amennyiben a közös munka az egyetem számára, ezen keresztül a közszolgálat javára hozzáadott értéket teremt. Az egyetemi szabadság nem öncélú, nem önmagáért való érték, hanem felelősség, amelynek iránya napjaink Európájában a közös társadalmi és gazdasági stratégiai célok előmozdítása. A közcélok és a közérdek az NKE fenntartóiban, közszolgálati megrendelőiben ölt testet, ezt a fenntartói jogokat közvetítő állami intézmények, a közszolgálati hivatásrendek, a hallgatók, az oktatók és a kutatók közössége jelenti. Korunk társadalmi és gazdasági krízisei, a növekvő biztonsági kockázatok, jövőnk bizonytalanságai az államot és a kormányzatot rendkívüli feladatokkal szembesítik világszerte. A közérdeket érvényesítő közszolgálatnak, a jó és stabil kormányzásnak korszerű, tudományos ismeretekre és felsőfokú képzésre kell épülnie. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladata a XXI. század kihívásainak megfelelni tudó állam, a jó és hatékony kormányzás, az elkötelezett közszolgálat építése az oktatás és a tudomány eszközeivel. Világunk gyorsuló és bonyolult változásai csak nyitott és átfogó szemlélettel érthetők meg. Ahogy az emberi szervezet is csak organikus egységként tud a bajokkal megküzdeni, így a közszolgálat is csak egységes erőforrásként hatékony.

Az állam szerepét komplexen, világunkat egészként kell tekintenünk. Az universitas filozófiája egykoron az egységre törekvő szemléletet hordozta, de mára tudásunk széttöredezett, a tudomány rendszereit is átrendező változások azonban tudásunk újraegyesítését, szintézist követelnek. Újító és innovatív gondolatokra van szükség a közügyekben is. A tudomány és a közszolgálat korszakos átalakulásának egyik innovatív színtere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Jelen törvényjavaslat eme szellemiség követésén alapszik.

Ahhoz, hogy az egyetem működése az eddigieknél is hatékonyabb és eredményesebb legyen, meglátásunk szerint bizonyos pontokon módosítani szükséges a fenntartói struktúrát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai gyakorlójának 2011-ben a közigazgatási fejlesztésért felelős minisztert, a honvédelemért felelős minisztert, valamint a rendészetért felelős minisztert jelölte meg, akik fenntartói jogaikat egy közös, egyhangú döntéshozatali mechanizmuson alapuló fenntartói testület útján gyakorolhatták. A 2014-es parlamenti választások után, a szakfeladatok átrendeződését követően a fenntartói testület tagja lett az Igazságügyi Minisztérium képviselője is, ezzel négytagúra bővült ez a testület, az egyhangú döntéshozatali mechanizmus változatlansága mellett. Ez a fenntartói konstrukció az alapítás időszakában és az első években jól működött, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ekkor még a szakmai és a fenntartói irányítás szorosan össze kellett hogy kapcsolódjon, s ez a modell biztosította, hogy sikeres lehessen az integráció.

Az FT évről évre csökkenő ülésszáma is jelzi  2012-ben 33 ilyen ülés volt, 2013-ban 21, 2014-ben 18, 2015-ben 18, 2016-ban 16, 2017-ben 14, az idei évben pedig 6 ilyen ülés volt , tehát a csökkenő ülésszám is jelzi, hogy erre a típusú vezetési modellre ma már nincs szükség. Ez a modell azonban más okok miatt is meghaladottá vált. Az egyik ok az, hogy sikeres volt az integráció. Az intézmény számos olyan új kormányzati feladatot kapott, gondoljunk például a tisztviselői továbbképzésekre vagy a közszolgálat fejlesztését célzó uniós finanszírozású projektekre, amelyben minden kar, intézet részt tudott venni.

A Ménesi úti telephelyről és a Farkasföldi úti telephelyről két kar leköltözött a Ludovika Campusra, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar költözése tervezés alatt van. Egyre egységesül e tekintetben is az intézmény.

(15.20)

Ez áthallgatásokat, átoktatásokat tesz lehetővé. Ma már a hallgatói rendezvények is közösek.

Az intézmény kebelén belül született egy új kar is, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, amely viszont aszimmetriát teremt azzal, hogy fenntartói képviselet nélkül működött, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ugyanis nem volt fenntartó, csak tanácskozási joggal vett részt az FT ülésein. A Víztudományi Kar a Bajai Eötvös József Főiskolából kiválva lett az NKE része. A kar a BM szakmai támogatásával lelt az egyetemen otthonra.

A fenntartói irányításban és magában a testületben a számos személycsere kompetenciavesztéseket, a felelősségi viszonyok torzulását eredményezte. Az elmúlt hat és fél évben nyolc fenntartó miniszter és 12 FT-tag irányította összességében az egyetemet. Ezeken túl több olyan szempont volt, amely a testületi formában működő komplex irányítást szükségtelenné tette, pontosabban a szakmai és a fenntartói irányítás elválasztása mellett sorakoztatott érveket.

A költségvetési fejezetgazda Miniszterelnökség részben az intézmény költségvetése kezelése okán indokolt, hogy fenntartójává váljon az intézménynek, részben pedig ez a változás biztosítaná, hogy a tárcánál jelen lévő szempontok, a budapesti városfejlesztési szempontok, a több tízezer főt foglalkoztató kormányhivatalok szakember-utánpótlásának erősítése például az NKE irányításában jobban megjelenhessenek. Mindez nem jelentené azt, hogy az eddigi fenntartók kapcsolatukat vesztenék az intézménnyel. A javaslat továbbra is biztosítaná, hogy a tárcák saját képzési céljaik megvalósítására a saját fejezetükben forrásokat biztosítsanak.

A törvényjavaslat rendelkezik továbbá egy tanácsadó testület létrehozásáról, amely testület a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével és az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működne. E testület tenné lehetővé, hogy az érdekelt tárcák minden lényeges szakmai tartalmat véleményezhessenek, illetve azokkal kapcsolatban információhoz jussanak, javaslatokat tegyenek.

A javaslat megszüntetné továbbá a fenntartói aszimmetriát is azzal, hogy  mint említettem  a tanácsadó testületben egyenrangú taggá emelné a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amelynek FT-be való, egyébként indokolt bekerülésével az ötfős testületi döntéshozatal végképp megbénította volna az egyetemet. Ez a modell természetesen az esetleges további bővítéseket is kezelhetővé teszi. A javaslat a korábbi fenntartói testület hivatalát egyrészt épp a folytonosság biztosítása, másrészt a tanácsadó testület kompetens működtetése okán javasolja megtartani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjék meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr idén tavasszal a Ludovika Campus átadóján mondott ünnepi beszédéből idézzek egy rövid részletet. „Ez az egyetem évről évre magyarok újabb nemzedékeit állítja a haza szolgálatába. Ahogy üzente régen, úgy üzeni ma is: vagyunk, akik voltunk, és leszünk, akik vagyunk. Ahogy üzente régen, úgy üzeni ma is, hogy akár az egész világ is összedőlhet, de a haza szolgálatának erkölcsi parancsa a Ludovikán és a ludovikások szívében állandó marad. A Ludovika mindig arra nevelte a hallgatóit, hogy tartsák meg Magyarországot független, szabad és magyar országnak.”

A jelen módosító javaslatainkkal azt kívánjuk elérni, hogy a korábbinál hatékonyabb működési modell segítse a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet kitűzött céljai elérésében. Bízom benne, hogy önök is egyetértenek az előterjesztésben foglaltakkal, és számíthatunk majd a támogató szavazataikra. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, képviselő úr, a hozzászólását. Ha nem válaszolok, akkor jó helyen van, ha válaszolok, akkor rossz helyen van; pontosan nem értettem a konklúziót. Én azt gondolom, hogy eddig is minisztériumoknál volt az egyetem, ezután is minisztériumnál lesz, a Miniszterelnökséget vezető miniszter fogja ezt felügyelni. Én ebben semmi problémát nem látok. Én azt gondolom, hogy a törvényjavaslat célja  mint ahogyan többen is erre próbáltunk rámutatni  az, hogy az a nyolcéves munka, amit eddig folytattunk, eztán is tovább tudjon folytatódni, és ez az egyetem munkájában és a színvonalában is látható legyen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szilágyi Képviselő Úr! Több mint nyolc esztendeje annak, hogy új alapokra helyzetük a magyar nemzetpolitikát. Ebben a munkában az egyik legfontosabb célkitűzésünk volt, hogy egységbe fogjuk a nemzetpolitikai forrásokat, és egységes támogatási rendszert működtessünk. A Bethlen Gábor Alap  mint elkülönített állami pénzalap  feladata volt az elmúlt időszakban, és a következő időszakban is ez lesz a feladata, hogy a magyar kormány nemzetpolitikai céljainak megvalósítását segítse.Az alap forrásait  mint ahogy az imént is elhangzott  évről évre sikerült növelnünk. A költségvetési törvényben rögzítettekhez képest is minden évben év közben is növeltük a pénzforrásokat. Úgy gondolom, hogy ez az előző évtizedek nemzetpolitikai gyakorlatában nem volt lehetséges, és ez így ’17-ben elérte már a 80 milliárd forintot. Ennyi állt rendelkezésre a külhoni magyar közösségek támogatására, segítésére, akár a Kárpát-medencéről beszélünk, akár pedig a diaszpóra magyarságáról beszélünk.

Ez azt jelenti, hogy az Alapból nyújtott támogatásoknak köszönhetően több mint ötezer külhoni magyar intézmény működése és programjai váltak fenntarthatóvá ’12-ben, újraindítottuk a nemzeti jelentőségű intézmények támogatását, 79 ilyen van most, nemzeti jelentőségű programok révén pedig további 176, nemzetpolitikai szempontból is kiemelkedő szerepet betöltő külhoni magyar intézmény folyamatos működését biztosítjuk.

Az alap forrásainak köszönhetően számos jelentős fejlesztést sikerült az elmúlt években megvalósítani. Csak néhányat szeretnék kiemelni. Erdélyben megépült a szamosújvári Szórványoktatási Központ, például Felvidéken megújultak az egyházi iskolák és templomok, a Vajdaságban megnyitotta kapuit az újvidéki Európa Kollégium, Kárpátalján pedig megújultak a magyar középiskolai oktatási bázist jelentő egyházi líceumok például. De se szeri, se száma megújult templomoknak, iskoláknak, oktatási és kulturális intézményeknek. Beszélhetünk akár a diaszpóráról is, ahol az elmúlt években sikerült új magyar közösségi házakat, magyarházakat, magyar templomokat építenünk, illetve avatnunk, szentelnünk.

A növekvő források révén az évek során számos pályázati programot is meg tudtunk valósítani. A „Magyar kultúráért és oktatásért” című nyílt pályázat keretében 2011 óta összesen több mint 4800 külhoni magyar szervezet működését és programjait támogattuk. 2015-ben indítottuk el a Kárpát-medencei testvértelepülési programot. Eddig összesen 521 magyarországi település 832 külhoni magyar partnertelepüléssel közösen szervezett rendezvényét támogattuk. 2016-ban pedig külön pályázati programban támogattuk a külhoni magyar ifjúsági közösségeket. Ezt többek között Szávay képviselő úr javaslatára indítottuk el, magunk is így gondoltuk, de örülünk a véleményünk azonosságának. Az elmúlt három évben összesen 376 szervezet működéséhez és programjaihoz járultunk, járulhattunk hozzá.

(16.30)

Az alapból finanszírozzuk a külhoni magyar diákok oktatási-nevelési támogatását is. Bár az előző ciklus elején, 2014-ben beszéltünk arról, hogy ezt az oktatási-nevelési támogatást át kellene alakítanunk, az előző ciklusban ez nem sikerült. 2010 óta azonban 38 milliárd forinttal támogattuk azokat a gyermekeket, illetve családjaikat, akik magyar oktatási intézményt választottak, és idejáratják a gyerekeiket. Évente mintegy 240 ezer külhoni magyar diák kapja meg ezt a támogatást.

Válaszolva a kárpátaljai magyarságot ért kihívásokra és támadásokra, illetve a magyar közösség ellehetetlenítésére, 2015-ben útjára indítottuk a kárpátaljai szociális programcsomagot, amelynek finanszírozása szintén az alapból történik meg. A kezdeményezés révén nagyságrendileg 30 ezer főt értünk el, több mint 10 ezer kárpátaljai család megélhetését segítettük a program által.

Támogatjuk Kárpátalján a pedagógusokat, a művészeti oktatásban dolgozókat, az egészségügyi dolgozókat, az egyházi nevelésben dolgozókat, a lelkészeket, papokat, valamint még a kárpátaljai médiában dolgozókat is.

2012 óta részben az alap forrásainak felhasználásával működtetjük a tematikus éveket, amelynek során minden évben egy-egy külhoni magyar réteget, intézményrendszert próbálunk megerősíteni. Az idei évben csatlakoztunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett családok évéhez, így a 2018-as évet a külhoni magyar családok évének hirdettük meg. Ennek az évnek a során 1 milliárd forinttal támogatjuk a külhoni magyar családokat és az őket támogató környezetet, társadalmi és egyházi szervezeteket, valamint azokat a családi vagy fiatal gazdálkodókat vagy gazdaságokat, vállalkozókat, akik családbarát tevékenységet folytatnak.

Elmondhatjuk, hogy az alapnak és az alapkezelő munkájának köszönhetően az elmúlt években rendszerszintűvé tettük a külhoni magyarság támogatását.

A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény rendszeres felülvizsgálata nyomán jelen törvénymódosítás egyrészt jogtechnikai, másrészt szerkezeti módosításokat is tartalmaz, ahogy az előterjesztő Nacsa képviselő úr már említette. A jogalkalmazás során felmerülő igényekre válaszol ez a módosítás. A törvénymódosítást szükségessé teszi továbbá az is, hogy a kormányzati struktúraváltással összefüggésben az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, valamint a statútumrendeletben meghatározott kivétellel a nemzetiségpolitika a miniszterelnök általános helyettesének feladat- és hatáskörébe került. Az e feladatokhoz kapcsolódó, illetve a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó támogatások kezelését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. fogja ellátni.

Annak érdekében, hogy e feladatok ellátásának a törvényi alapja megteremtésre kerüljön, szükséges annak rögzítése, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alap kezelésén túlmenően a jogszabályban meghatározott központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat kezelői, illetve lebonyolító szervi feladatait el tudja látni. Ehhez is kapcsolódóan kerül szabályozásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez átkerülő feladatokkal kapcsolatos átadás-átvételi eljárás folyamata.

A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosítása révén úgy gondoljuk, hogy a stratégiai elképzeléseink mentén kiszámíthatóan járulhatunk hozzá továbbra is a magyar nemzet gyarapodásához.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és kérem képviselőtársaimat, hogy az általános, illetve a részletes vita lezárása után a törvénymódosítást szíveskedjenek támogatni. Köszönöm szépen az előterjesztőknek. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Néhány kérdésre hadd válaszoljak, bár nagy részét képviselőtársaim mint előterjesztők megtették, illetve még tudom, hogy jelentkeznek felszólalásra.Az ingatlanról csak annyit, mint ahogy elhangzott, a BGA a Gellérthegy utcában van egy bérleményben, a Magyarság Háza a Duna Palotában szintén bérleményben van, azt gondolom, hogy nem hosszú távon. Tehát minél előbb meg kell oldani mindkét intézmény elhelyezését egy olyan méltó ingatlanban, amely hivatott jelezni azt, hogy a nemzetpolitika egyik kiemelt intézményéről van szó, ha a Magyarság Házáról beszélünk vagy Bethlen Gábor Alapról beszélünk.

Az átláthatóságról sokat beszéltünk. Örülök annak, hogy képviselő úr kezdi úgy érezni, hogy megtalálja a pályázati kiírásokat, és azt is megtalálja, hogy ki nyert ezeken a pályázatokon. Ennek örülök, és a következőkben is egyre inkább fogok arra törekedni, hogy ez így legyen.

Oktatási-nevelési támogatás  még egyszer neki fogok ugrani ennek a kérdésnek. Hol bukott meg? Nem tudom, valahol az idők során elveszett. Úgy gondolom, hogy egyébként főleg a külhoni szervezetek egyet nem értésén hasalt el a dolog, hiszen egészen mást mondtak, mondjuk, a vajdasági magyarok, mint a kárpátaljaiak, és sorolhatnám oda-vissza. Nem tartom sikernek azt, hogy 17 200-ról 22 400-ra emeltük vissza, mert az egy visszaemelés volt. Valóban, ennek az értéke már nem annyi, mint ami 2002-ben volt. Ha erre nekünk forrásunk lesz, akkor természetesen megpróbálunk ezen segíteni.

Egyébként visszautalnék ebben a kérdésben arra is, hogy a Felvidéken egy időben az oktatási-nevelési támogatást egy alapítvány kapta meg, ami oktatási célokat valósított meg, de az nem a szülőkhöz került. Nekünk az a mindenkori akaratunk, szándékunk, hogy ez a szülőkhöz és konkrétan a gyerkekhez jusson el, érezzék azt a magyar családok, hogy a magyar kormánytól, Magyarországtól kaptak anyagi segítséget az iskolakezdéshez.

Nem lehet pénzzel mindent megoldani, ezt mi is tudjuk, de vannak olyan esetek, és nem is pénzről beszélünk, amikor úgy gondolom, hogy a konszenzuskeresés sokkal gyorsabban célra vezet. Ilyen esetekben meg kell nézni annak a lehetőségét, hogy hogyan tudunk hatékonyan segíteni és megoldani problémákat.

Ilyen volt egyébként Kárpátalján 2015-ben az, hogy a magyar pártokat rávettük az együttműködésre, mondjuk, az ukrán törvényi változás is hozzájátszott ehhez, de sikerült őket egy tárgyalóasztalhoz leültetni, és közösen tudtuk indítani őket az önkormányzati helyhatósági választásokon.

(17.30)

Ennek történelmi siker is lett az eredménye. Erdélyben ezt teljes mértékben nem tudtuk elérni, de úgy gondolom, hogy folyamatosan törekedni kell erre. Nem akarok én a MOGYE részleteibe belebonyolódni, egyébként is szerintem itt a parlamenti általános vita elcsúszott egy kicsit a bizottsági vita kereteibe és részleteibe, de intézményeknél is azt látjuk sajnos, hogy az ellehetetlenítés tíz-húsz éven keresztül zajlik. Nekünk alternatív megoldásokra kell felkészülni, nyilván nem feladva az eredeti pozícióinkat.

A felvidéki kisiskolák. Mi nem akarjuk átvenni a szlovákok és a szlovák állam helyett a magyar iskolarendszernek a fenntartását, de hogy azért lássuk, hogy milyen jellegű problémáról volt szó, ott a magyar iskolák egyharmadának a bezárása 1 milliárd forinton múlott, 1 milliárd forinton, és erre mondta a miniszterelnök úr azt, hogy ha ezen  bár akkor az összeget nem mondta ki  az 1 milliárd forinton múlik ez a dolog, akkor a magyar kormány ezeknek az iskoláknak a segítségére siet. Én azt gondolom, hogy ez egy pragmatikus válasz volt az adott szituációban.

Tény az, hogy Szlovákia esetében a kettős állampolgárságról szóló törvényt nem tudtuk megoldani, de az is tény, hogy az elmúlt időszakban különösebb atrocitások nem érték az ottani, felvidéki magyarokat. Egyébként leginkább nem is a felvidéki magyarokat érinti ez a kérdés, hiszen 90 százalékban a jórészt a cseh állampolgárságot megszerző szlovákokat érinti ez a dolog, elsősorban szlovák üzletembereket, szlovák művészeket, orvosokat, akik a szomszédos Csehországban kerestek munkát, illetve több évtizede ott laknak. Én azt gondolom, hogy ők még inkább arra hivatottak, illetve érdekük az, hogy visszakapják a szlovák állampolgárságukat.

Még egyszer leszögezve: a törvénymódosítást az tette szükségessé, és nyilván ez a módosítás lehetőséget adott arra, illetve indukált is egy kisebb nemzetpolitikai vitanapot itt a parlament keretein belül, de hogy esetlegesen akik hallgatnak bennünket vagy valamilyen módon néznek bennünket így kora este, azok tudják, hogy a módosításnak, még egyszer leszögezve, jogtechnikai okai vannak, illetve szerkezeti módosítások, a kormányszerkezetben bekövetkezett módosítások miatt kell ezt megtennünk, hiszen a miniszterelnök-helyettesnek a feladatkörébe bekerül a külhoni magyarság mellett az egyházak, a külhoni és az itthoni egyházak, illetve a 12 nemzetiség felügyelete, tevékenységük koordinálása, és ezért, mivel a BGA pénzügyi szerepkört fog ellátni, ezért szükséges ennek a törvénynek a módosítása. Ez egyébként nem egy nagy, átfogó törvénymódosítás, amire esetlegesen egy hétpárti egyeztetést kellene összehívni. Hogyha ilyenről lesz szó, akkor természetesen  nyitott kapukat dönget a képviselő úr  meg fogjuk ezt tenni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Egy demokráciában minden kormányzati ciklus elején természetes, hogy az új kormány áttekinti a közigazgatási apparátus szerkezetét, melyik minisztériumban mennyien dolgoznak, milyen munkakörben, és a hatékony és a gyors közszolgálat ellátásához mekkora apparátus szükséges. Ez a munka, ez az áttekintés most is zajlik, folyamatban van a részletek, amelyre ön is rákérdezett, kidolgozása és áttekintése, annak érdekében, hogy felmérhessük, a jelenlegi feladat- és hatáskörök ellátására hány közszolgára van szükség, és ahol a bürokráciacsökkentés létszámcsökkentést tesz lehetővé, ott ezt végre szeretnénk a következő időszakban hajtani. A várható létszámcsökkentéssel egy olyan még hatékonyabb közigazgatás kialakítására törekszünk, ahol ugyanakkor a jelenleginél lényegesen magasabb bérek mellett dolgozhatnak majd a köztisztviselők. Ha kell, a költségvetésből akár többletforrásokat is vagyunk hajlandók átcsoportosítani annak érdekében, hogy magasabb béreket tudjunk kifizetni, illetve a jelenleginél sokkal rugalmasabb legyen a bérmegállapítás.

Továbbra is a köztisztviselők mellett állunk, a szocialista kormányzat politikájával szemben, amikor egyhavi bért vettek el a közszféra dolgozóitól. A 2010 után hivatalba lépett és azóta újjáalakult kormány átfogó béremelési programot indított el a közszférában, emeltük a béreket az egészségügy, az oktatás, a rendvédelem vagy a területi közigazgatás rendszerében. Ezt a munkát szeretnénk folytatni most. Szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy felelősséggel dolgozunk, a választópolgárok érdekében. És a részletekre, kérem, várjon még türelemmel, meg fogjuk ezeket is adni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a kérdését. A tengerparti vitához csak annyit tennék hozzá, hogy volt szerencsém egyszer Kövér elnök úr delegációjában részt venni, amikor a szerb házelnökkel tárgyalt, és a szerb házelnök úr azt mondta, hogy amióta nincs tengerünk, egyre jobban úszunk. Nekünk semmilyen tengerpartunk nincs már régóta, tehát ilyen vitát nem tudunk lefolytatni.

(14.20)

Viszont visszatérve az eredeti kérdéshez, azt gondolom, hogy Magyarország, illetve a vajdasági magyarság nagyon sok mindent megtett annak érdekében az elmúlt évtizedben, hogy a két ország a történelmi megbékélés útján egy nagyot lépjen előre. Úgy gondolom, hogy történelmi megbékélés nem létezik kompromisszumok meghozatala nélkül. Ezeket a kompromisszumokat mind Magyarország, mind pedig Szerbia megtette. Ehhez nyilván kellett az is, hogy kikérjük a vajdasági magyarság véleményét.

Szerbiában 17 nemzeti tanács működik, a 17 nemzeti tanács közül az egyik nemzeti tanács a Magyar Nemzeti Tanács. Ennek vezető ereje, a Vajdasági Magyar Szövetség 2014-ben a nemzeti tanácsi választásokat 85 százalékkal nyerte meg. November 4-én lesz a következő nemzeti tanácsi választás. Azt gondolom, hogy Pásztor István elnök úr hatalmas érdeme az is, hogy a két kormány, a két ország között közvetít mint tartományi elnök, illetve a VMSZ vezetője.

Fel sem tudnám sorolni két percben, de szerintem egy óra is kevés lenne ahhoz, hogy az elmúlt négy, illetve nyolc év eredményeit önök elé tárjuk, illetve a képviselő úrral megismertessük. Lehetne itt az oktatási, kulturális, nemzetiségi eredményeket mind felsorolni. Azt gondolom, hogy azok az állítások nem igazak, amelyeket ön állít. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Hogy a „merjünk kicsik lenni!” kijelentés a Fideszre, illetve a jelenlegi kormánykoalícióra igaz lenne, azt gondolom, a választók erről szavaztak, és önnel ellentétben jelentős arányban más a véleményük. Ha a határon túli magyar szavazatokat megnézzük, azt látjuk, hogy 96,4 százalékban a jelenlegi kormánykoalícióra szavaztak. Úgy gondolom, hogy az ön indulatos hozzászólásával ellentétben ez egy jelentős véleménynyilvánítás volt. Azt gondolom, per pillanat nincs szó arról, hogy nekünk vétóznunk kellene. Magyarország, a magyar kormány a magyar nemzeti érdekeket tartja szem előtt, és amikor ez kérdéssé válik, akkor megfelelő döntéseket fogunk hozni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Éppen 170 esztendővel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg az agyagfalvi székely nemzetgyűlés, amelyre az ön napirend előtti kérdése okán is tudunk reagálni, illetve meg tudunk emlékezni. Mint ahogy ön is említette, 1848. október 16-18-a között körülbelül 60 ezer székely küldött gyűlt össze Agyagfalva mellett, Agyagfalván annak érdekében, hogy kinyilvánítsák a szándékukat, miszerint a székely nép, a székely nemzet kitart a magyarság mellett, kitart Magyarország mellett. Ahogy ön is említette, a 12 pontnak megfelelően, illetve az azt szentesítő áprilisi törvényeket elfogadva kitartottak a 12 pont mellett  az unió Erdéllyel.Emellett pedig felszólították Erdély minden békés polgárát arra, hogy a magyar forradalom és szabadság ügyét támogatva fejezzék be a békétlenséget, és állítsák vissza a törvényes rendet Erdélyben. 1848. október 17-én érkezett meg az agyagfalvi gyűlésre a partiumi román népfelkelőknek a magyar falvakra, magyar településekre történt támadásának a híre. Ennek kapcsán határoztak arról, hogy a magyar hadsereghez, honvédséghez hasonlóan egy székely honvédséget állítanak fel, és azonnal négy dandár felállításáról is határoztak, amely parancsnokának Zsombori Sándor huszárezredest bízták meg.

Ennyi a történelmi megemlékezés tárgya, amely lehetőséget teremt számunkra, hogy itt az Országgyűlésben a székely-magyar összefogás kapcsán meg tudjunk emlékezni, illetve el tudjuk fogadni és támogatni tudjuk azt a kiállást, amelyet a székely nép, a székely nemzet az elmúlt 1100 esztendő során a magyarság mellett hitet vállalva, úgy gondolom, mindig is ott volt. (Sic!)

Ma, úgy gondolom, igazából Magyarországról sem beszélhetnénk, ha a székelyek az elmúlt 1000-1100 évben nem védték volna meg Magyarország keleti határait, illetve nemcsak a keleti határokat, hiszen minden háborúban vállvetve ott voltak a magyarokkal, és az elmúlt 1100 esztendőt együtt csináltuk végig. Úgy gondolom, az a törvénymódosítás, amely a parlament előtt van, amely a székely népet vagy a székelyeket mint önálló nemzetiséget képzeli el, egy provokáció, amely arra vonatkozik, hogy megossza az egységes magyar nemzetet, ezáltal is csökkentve akár Erdélyben a számarányunkat, illetve minden egyes lehetőségünket akár az oktatásban, akár a kultúrában, de akár a politikai életben. Ezeket és a hasonló kezdeményezéseket mi a kormány részéről is határozottan utasítjuk vissza.

Úgy gondolom, nemcsak a székelyeknek, nemcsak Erdély magyarságának, hanem a Kárpát-medencei magyarságnak is bizonyítottuk, hogy az elmúlt években, az elmúlt esztendőkben nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy a magyar nemzet, a magyar identitás, a magyar oktatási rendszer, kulturális intézményrendszer, de akár politikai intézményrendszer is meg tudjon maradni és meg tudjon erősödni.

Ma elmondhatjuk azt, hogy egységes magyar nemzetről beszélhetünk, akár a Kárpát-medencei magyarságról, akár pedig a diaszpóra magyarságáról beszélünk. Úgy gondolom, bennünket összeköt a közös múltunk, a közös őseinkre való emlékezés és a közös jövőnek is a szándéka.

A határozati javaslatát képviselő úrnak én nem láttam, nem ismerem, gondolom, sokan vagyunk így hasonlóan az Országgyűlésben. Ezt meg kell ismernünk, és utána tudunk dönteni természetesen arról, hogy tudunke hozzá csatlakozni. A gondolatot magam részéről  mint székely is  el tudom fogadni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Köszönettel vettem képviselő úr kérdését, mert egy olyan ügyre vonatkozik, amelynek nemcsak szimbolikus jelentősége, hanem valós üzenete is van a székely-magyar közösség részére és az összmagyarság részére is természetesen. Sokszor és sokan beszéltek már arról, hogy a székelységnek különleges helye van a magyarság egészében, mégis mindenki kihangsúlyozta, hogy a magyar nemzet elválaszthatatlan részét képezik a székelyek. Támogatjuk ezt a kezdeményezést, valóban; legyen valóban egy olyan nap, amelyen a magyar-székely összetartozást széles körben ki tudjuk nyilvánítani, amikor ez a nap a magyar közösségvállalásnak egy újabb példája lehet.

Az agyagfalvi székely nemzetgyűlés egy fontos mérföldköve volt a székely-magyar közös múltnak. Szeretnénk azt, ha a kezdeményezés is, illetve ennek az emléknapnak a megléte is minél jobban megismertetné a székelyeket is a saját történetükkel, természetesen az összmagyarságot is ennek az eseménynek a jelentőségével, és ezért a székely nemzetgyűlés emlékháza, illetve a múzeum létrehozását itt, Agyagfalván 2019-ig 20 millió forinttal támogatjuk, hogy ez a múzeum létrejöjjön.

(12.20)

Szeretnénk viszont egy módosító javaslatot benyújtani ehhez a javaslathoz. A módosító javaslat célja az, hogy egyértelműsítsük azt, hogy elválaszthatatlan részét képezik a székelyek a magyar nemzetnek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.  Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A kormány nevében szeretném megköszönni az előterjesztőknek és a vezérszónokoknak az előterjesztést, illetve a felszólalását. Úgy gondolom, hogy a határozati javaslat a célját nagyjából már elérte, hiszen hallottuk itt az Országházban ma délután azokat a felszólalásokat, nyugodtan mondhatom talán fennkölten, hogy veretes beszédeket, amelyek méltóak voltak Rákóczi Ferenc fejedelem emlékéhez. Talán megfontolhatnánk, hogy ne csak az emlékév kapcsán váltsunk hasonló hangnemben szót, hanem az év további napjaiban is, amikor más kérdésekről vitatkozunk.Többen is sok mindent elmondtak Rákóczi Ferenc életéről, a szabadságküzdelemről, a szabadságharcról, Rákóczi koráról. Úgy gondolom, az én beszédemnek szinte a 80 százalékát is kimerítették, én ugyanazokat elismételni nem akarom, de néhány dolgot hadd emeljek ki a kormány részéről.

A nagyságos fejedelem politikai hitvallásának, mint ahogy többen ezt megemlítették, három legfontosabb eleme, ami ma előttünk áll, és talán örök érvényű: a magyar szabadság, a magyar szabadság elérése, az erős Európa megteremtése és a keresztény hit, a keresztény kultúra védelme. Egy olyan korban élt Rákóczi Ferenc, amikor Magyarország léte és nemléte volt a kérdés, amikor Magyarország minden szempontból a tönk szélén állott, amikor kérdéses volt az, hogy az addigi 7-8 éves (sic!) kultúránkat egyáltalán tovább tudjuk-e vinni, egyáltalán a magyarságról mint népről, nemzetről a továbbiakban lehet-e beszélni.

Ehhez a léthez-nemléthez járult hozzá pozitív módon II. Rákóczi Ferenc, illetve az általa vezetett szabadságharc, amely, ahogy önök is említették, 1703 és 1711 között zajlott. Ennek a szabadságharcnak, szabadságküzdelemnek is volt köszönhető az, hogy beszélhetünk magyar nemzetről, beszélhetünk ennek a népnek a további történelméről, beszélhetünk 1848ról, beszélhetünk 1956-ról, és beszélhetünk 1989-90-ről, a rendszerváltásról; és nemcsak a magyar nép, Magyarország, a magyar nemzet függetlenné válásáról, hanem Közép-Európa függetlenné válásáról is.

Amikor II. Rákóczi Ferencről beszélünk, akkor nemcsak egy nemzeti fejedelemről, a magyar nemzet egyik legkiemelkedőbb történelmi személyiségéről beszélhetünk, hanem ahogy Hiller István alelnök úr fogalmazott, képviselőtársam, az emberről is beszélni kell. Tehát nemcsak erről kell beszélni, hanem arról, hogy közép-európai léptékben is egy kiváló személyiség volt, egy olyan fárosz, aki az akkori életével, munkásságával a többi nemzetnek reményt adott. Reményt adott arra, hogy eljön az a korszak, amikor ezek a nemzetek függetlenné válhatnak. És igen, megteremtheti a magyar nemzet egysége mellett a közép-európai vagy a Kárpát-medencei nemzetek, nemzetiségek egységét is, mert a magyarok mellett meg tudja szólítani a ruszinokat, meg tudja az akkori szóhasználattal a tótokat, vagy mai szóhasználattal a szlovákokat, édesanyja, Zrínyi Ilona révén, aki a Zrínyiek és Frangepánok leszármazottja, meg tudja szólítani a horvátokat, és meg tudja szólítani természetesen a románokat is.

Úgy gondolom, amikor a Kárpát-medencében élő magyarság és a diaszpóra magyarsága megszólíttatik az emlékév kapcsán, akkor itt a lehetőségünk, akár a történelmi lehetőségünk is arra, hogy a Kárpát-medence egyéb nemzeteit is szólítsuk meg az emlékév kapcsán, kapcsoljuk be ebbe az emlékévbe Kárpátalját, kapcsoljuk be a mai Szlovákiát, ha lehetséges, a mai Romániát és Horvátországot is, ne csak a magyarokat, hanem az ott élő többségi nemzetet is.

A tegnapi napon találkoztam Rigó Konrád kulturális államtitkár úrral Szlovákiából, akinek megemlítettem ezt az országgyűlési határozati javaslatot, akitől az informális találkozónk, megbeszélésünk alkalmával kértem, hogy ha lehetséges, Szlovákia vagy Szlovákia valamilyen kulturális intézménye szintén, ahogy tud, amilyen módjuk van erre, csatlakozzon. Nem táplálok hiú reményeket, ha Ukrajnát megszólítjuk állami szinten, nem valószínű, hogy csatlakoznak, de Kárpátalja megyével ezt szintén lehetséges lenne megbeszélni, mint ahogy, úgy gondolom, a horvátokban is bízhatunk.

A héten két nagy nemzetpolitikai fórum lesz, a Magyar Diaszpóra Tanács 8. ülésére kerül sor csütörtökön, illetve a nulladik nap már holnap elkezdődik, csütörtökön pedig miniszterelnök úr megnyitja a rendes ülést. Pénteken pedig a Magyar Állandó Értekezlet ülésére kerül sor, miniszterelnök úr jelenlétében. Ezek az ülések, fórumok voltak eddig hivatottak arra, hogy a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának az emlékéveit meghatározzák, illetve javaslatot tegyenek a kormánynak arra, hogy melyek legyenek ezek az emlékévek.

Való igaz, ahogy már Nacsa Lőrinc képviselőtársam említettre, az elmúlt években nagyon sikeres ilyen emlékéveket sikerült lebonyolítani, kezdve a Márton Áron-emlékévtől 2016-ban, ’17-ben folytattuk a Szent László-évvel, ’18-ban pedig Mátyás király-emlékévet bonyolítunk le. Mint ahogy képviselő úr is elmondta, a holnapi napon egy nagyszabású konferenciára kerül sor itt, az Országgyűlés Felsőházi termében, de ezzel párhuzamosan Bécsben is egy kiállításra, illetve nemzetközi konferenciára kerül sor.

A magam részéről azon az ülésen veszek részt, utána pedig a nemzetpolitikai fórumokon képviselem ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Illetve javasoljuk mind a Magyar Diaszpóra Tanácsnak, mind pedig a Magyar Állandó Értekezletnek, hogy javasolják a kormánynak, illetve most már az Országgyűlésnek is, hogy a következő év a II. Rákóczi Ferenc-emlékév legyen. Azt tudom mondani, illetve a kormánytól is, miniszterelnök úrtól is kérni, hogy az emlékév lebonyolítója a kormányon belül a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága legyen, illetve annak intézménye, a Magyarság Háza, akik koordinálták a legutóbbi Mátyás-emlékéveket is.

Természetesen a célunk az, hogy mindazon szervezeteket, civil szervezeteket, egyházi szervezeteket, önkormányzatokat tudjuk támogatni és megszólítani, akik a fejedelem örökségét ápolják, azon munkálkodnak, hogy minél inkább a fejedelem örökségét, hitvallását el tudják juttatni azokhoz az emberekhez és főleg a gyerekekhez, fiatalokhoz, akikre nyilván mi is számítunk. Illetve a további generációknak ezeket az eszméket tovább tudják adni, annak érdekében, hogy a nagyságos fejedelem emléke ne csak az előző generációkban és a mi nemzedékünk tudatában éljen, hanem a következő magyar és közép-európai generációk tudatában is meglegyen.

Az elmúlt években, mint ahogy elhangzott, több ilyen fejlesztést támogattunk kormányszinten, remélem, hogy ezek a fejlesztések mind Borsiban, mind például Zágonban, ahol a felújított református templomot éppen az elmúlt hét végén adta át miniszterelnök-helyettes úr, megvalósulnak. A továbbiakban még inkább keresünk olyan településeket, ahol szükség van a segítségünkre. De a legfontosabb az, hogy leginkább a magyar, magyarországi, Kárpát-medencei és a diaszpóra magyar gyermekeit, fiatalságát nyerjük meg ennek az emlékévnek.

Mi a magunk részéről mindent megteszünk, és természetesen támogatjuk a határozati javaslatot. Köszönöm szépen még egyszer az előterjesztőknek, mindazoknak, akik felszólalásaikban is támogatták az előterjesztést, és természetesen a tisztelt Házat kérem arra, hogy a határozati javaslatot majd a szavazatával is támogassa. Köszönöm szépen, elnök úr, köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(15.40)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden annyit mondanék el az emlékévvel kapcsolatosan, hogy legutóbb a vitában minden frakció támogatta. Nagyon remélem, hogy egy sikeres emlékévnek nézünk elébe. Az elmúlt években Márton Áron-, Szent László-, ebben az évben pedig Mátyás király-emlékévet hajtunk végre. Az emlékév programjai sikeresek voltak, azt mondhatjuk, hogy közel 150 helyszínen a világban, ahol magyarok élnek, mindannyian bekapcsolódtak az emlékév ünnepi rendezvényeibe. Másfél héttel ezelőtt ülésezett a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet. Mindkét nemzetpolitikai fórum a zárónyilatkozatában támogatta az emlékév kezdeményezését, és kérte a parlamentet, valamint a magyar kormányt, hogy a következő év legyen II. Rákóczi Ferencről elnevezett emlékév. A kormány ezt a javaslatot természetesen támogatja, örül annak, hogy ilyen sok képviselő csatlakozott az előterjesztéshez. Remélem, hogy a parlament ezt a határozati javaslatot nagy többséggel el fogja fogadni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fiam négy-öt éves lehetett, amikor megkérdezte tőlem, hogy apa, te székely vagy, anya magyar, akkor én milyen származású vagyok. Én erre azt feleltem, hogy te, fiam, székely vagy, és ő erre azt felelte, hogy jaj, de jó. Azt gondolom, ez az adoma is mutatja azt, hogy mi, székelyek mindig hajlamosak vagyunk egy kicsit különbnek érezni magunkat a többi magyarságnál vagy talán a világ összes népénél is. Ez abból is adódhat, hogy a székelység mindig is  ahogy a beszédekben elhangzott  saját maga kellett megszervezze a saját közigazgatási, katonai, politikai életét. S még inkább magára volt utalva a Kárpát-medencében, mint a magyarság többi része, hiszen a központoktól sokszor külön fejlődve, és esetlegesen sokkal nehezebb körülmények között fejlődve élte le az ezer vagy ezerszáz éves történetét.

Tudjuk azt, hogy a székelység nélkül talán ma nem is beszélhetnénk Magyarországról, nem is beszélhetnénk magyar nemzetről, hiszen az elmúlt ezer-ezerszáz évben ők védték meg Magyarország határait, később pedig a keleti határait is. Nem volt olyan magyar hadjárat, királyi vagy más egyéb hadjárat, ahol a székelyek ne lettek volna ott Magyarországot és az egész magyarságot képviselve, illetve védelmezve. Így volt ez a tatárok elleni több évszázados küzdelemben, hiszen az utolsó tatárjárás, amit nem szoktunk emlegetni, 1717-ben történt meg, s így volt ez a török hadjáratok idején is, amikor nemcsak Erdélyt védelmezték, hanem sokszor egész Magyarországot, és később az újkorban is. Ennek egyik ékes bizonyítéka az, hogy Austerlitzben ott van az a kopjafa, amely az ott elesett székely katonák emlékét szolgálja, hiszen a három császár csatájában, amely 1805. december 2-án volt, ott voltak a székely katonák is, hűségesen szolgálva Magyarországot, a birodalmat. S még inkább így volt a világháborúk során.

Azt gondolom, hogy ez az összetartozás vagy egység napja  majd dönt a parlament, hogy melyiket támogatja  a későbbiekben, már itt a vita kapcsán is, ha ezt egyáltalán vitának lehet nevezni, alkalmat adott, és majd a későbbiekben minden évben legalább a megemlékezés napján lehetőséget teremt nekünk arra, hogy akár a történelmi eseményekre emlékezzünk, akár a mai körülményekre, az autonómiaküzdelmekre, s mindazokra a kérdésekre, amik a nemzetpolitikában napirenden vannak. S talán arra is alkalmat ad ez a nap, hogy más híres eseményekre, történelmi eseményekre is vissza tudjunk emlékezni.

A hétvégén került sor Csíkszeredában a Mikó-várban a Csíki Székely Múzeumban a megemlékezésre, a száz évvel ezelőtt létrejött székely hadosztályra, amelyet nem is egy magyar ember, hanem egy császári katonatiszt, Kratochwil Károly hozott végre, szervezett meg, és amely székely és nem székely katonákból állt.

Ez volt az egyetlen olyan katonai erő, amely a felbomlásban, az anarchiában, a nihilben, amikor Budapesten az országnak nemzetáruló kormánya volt, akkor ők ott, távol Budapesttől összefogva az országot egyedüliként védelmezték, és több mint fél éven keresztül egyedüliként harcoltak azért, hogy a betolakodóktól távol tartsák, megvédelmezzék Erdélyt, megvédelmezzék a családjaikat, utána pedig Magyarországot. Erre emlékeztünk a hétvégén. Köszönetet szeretnék mondani egyrészt a Hargita megyei önkormányzatnak, Csíkszereda megyei jogú város önkormányzatának és a magyar főkonzulátusnak, amelyek ezt az ünnepi rendezvényt, a háromnapos konferenciát megszervezték.

S természetesen, mint ahogy említettem, alkalmunk nyílik arra is, hogy megemlékezzünk arról, hogy 1914-18 között a székelyek és nem székelyek, magyarok együtt védelmeztük Magyarországot az első világháborúban, és később, 1944-45-ben az Arbat-vonalon szolgálva szintén ott voltak ezek a katonák.

Azt gondolom, hogy egy remek kezdeményezésről van szó, egy olyan kezdeményezésről, amely nemcsak a székelyeket és a magyarokat fogja össze, hanem talán a parlamentnek is lehetőséget teremt, hogy a zilált belpolitikai helyzetben tudjunk beszélni normális hangmederben, és egységet tudjunk idevarázsolni így karácsony előtt. Azt gondolom, hogy ez egy remek alkalom. Szeretnék köszönetet mondani mind Szávay képviselő úrnak, mind pedig azoknak a képviselőknek, akik csatlakoztak ehhez az előterjesztéshez.

Természetesen, mint ahogy már kétszer elmondtam, a kormány támogatja az előterjesztést, és javasolja a parlamentnek, hogy ezt fogadja el. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Pánczél Károly bizottsági Elnök Úr! Engedjék meg, hogy először is egy évfordulóra világítsak rá! A tegnapelőtti EP-választások időpontja éppen egy évforduló is volt, hiszen 2010. május 26-án az akkori kormány megalakulása előtt döntött a parlament arról, hogy megadja a kettős állampolgárság lehetőségét a határon túli magyarok számára. Ez az évforduló, illetve az akkor hozott kettős állampolgársági törvényünk tette lehetővé azt is, hogy az EP-választáson a határon túli magyarság is már több módon tudott szavazni, például annak okán is, hogy 2018 végén lehetővé tettük, hogy a kárpátaljai, illetve a vajdasági magyarok is részt vehessenek a szavazáson.

(14.00)

Szeretném megköszönni az ő segítségüket is. A Kárpát-medence más országaiban élő magyaroknak pedig megköszönöm, hogy az EP-választásokon részt vettek, illetve a nemzeti érzelmű pártokat támogatták. Szeretném kiemelni az RMDSZ-t, és egyben gratulálni is nekik, Winkler Gyula képviselő úrnak pedig jó munkát kívánok az Európai Parlamentben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt kilenc év számos, illetve számtalan nemzetpolitikai eredményt tud felvonultatni, ezek közül nagyon sokat elmondott képviselőtársam. Úgy gondolom, hogy a ’10 és ’14 közötti időszak egy olyan keretrendszert dolgozott ki, illetve közösen egy olyan keretrendszert hoztunk létre, amelynek része volt a kettős állampolgárságról szóló törvény, része volt június 4e mint a nemzeti összetartozás napjának az elfogadása, törvénybe iktatása, része volt az, hogy végre Magyarországon a magyar nemzetnek egy új Alaptörvénye születhetett meg, és része volt az is, hogy mind a ’14-es, mind pedig a ’18-as országgyűlési választások kiterjedtek az egész Kárpát-medencére, sőt a diaszpóra magyarságára is, és így az ő szavazatuk is benne van a ma itt ülő képviselők eredményében.

Ez a keretrendszer tette lehetővé azt is  és Magyarország gazdasági erősödése , hogy ’14-től folyamatosan a szülőföldön való boldogulás irányába tudtunk előrelépni, és gazdaságfejlesztési programokat indítottunk el a Kárpát-medencében, először a Vajdaságban, utána Kárpátalján, majd Erdélyben, Felvidéken, Muravidéken, illetve a horvát Baranyában. Nyilván ezeket a gazdaságfejlesztési programokat csak úgy lehetett elindítani, hogy egyeztettünk az ott élő magyarsággal, politikai érdekképviseleteikkel, és természetesen az utódállamok kormányaival is egyeztetnünk kellett annak érdekében, hogy ezeket a programokat be tudjuk vezetni, és ezek a programok el tudjanak indulni.

Tízezres nagyságrendben támogatja Magyarország a határain kívül élő és dolgozó vállalkozókat, mert ezek a vállalkozók 92,5 százalékban magyar embereket foglalkoztatnak, 4-5, 5-6, akár 10 magyar embert egy-egy kisvállalkozásban. Ez azt jelenti, hogy legalább ennyi magyar családon tudunk segíteni, és tudunk biztos jövőt adni nekik, gyermeket tudnak vállalni, ezek a gyerekek magyar intézményekben tanulnak, szülőföldjükön válnak magyarrá, és nagyon reméljük, hogy jóval kevésbé hagyják el a szülőföldjüket a Kárpát-medencei felnövekő magyarok, mint az elmúlt évtizedekben tették meg ezt, hiszen a szülőföldjükön tudnak majd boldogulni.

Nagyon sok eredményünk van az elmúlt időszakban, ilyen fontos eredmény az is, hogy ’18-ban a Magyar Állandó Értekezlet elfogadta a zárónyilatkozatában azt, hogy a programjaik és tevékenységük fókuszába a családok támogatását helyezi. Ez egy fontos előrelépés, hiszen Magyarország mellett a környező államok magyarsága, a magyar pártok is a közéleti tevékenységük, politikájuk középpontjába állították a magyar családok támogatását, illetve a felnövekvő generációk, a gyerekek és fiatalok támogatását és a gyermekvállalási kedv ösztönzését. Úgy gondolom, hogy mind a bölcsőde- és óvodafejlesztési program, mind az iskolák fejlesztése, mind az, hogy nemcsak gazdasági értelemben, hanem az oktatás szempontjából is most már egységes Kárpát-medencei térről beszélhetünk, ez a gyerekeket, illetve a fiatalságot erősíti meg, és teljes életet kínálunk számukra a határon túl is magyarként. Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy megerősítjük a határon túli magyar médiát is annak érdekében, hogy a magyarság meg tudjon jelenni a szomszédos országokban és a Kárpát-medence hírfolyamaiban ott is és itt is.

Azt gondolom, hogy támogatásokról lehet beszélni, de nyilván nem minden a pénz, és erről az előbb elnök úr is szólt, de talán kiemelhetjük azt is, hogy az utolsó szocialista kormány idején, amit szűken vett nemzetpolitikán értünk, az 9,1 milliárd forint volt. Tavaly és tavalyelőtt is, ha a gazdasági év egészét nézzük, több mint 100 milliárd forintot tudtunk határon túli magyar intézményeknek, magyar egyházaknak, magyar egyházi és civil szervezeteknek támogatásként nyújtani, ezáltal is erősítettük őket, és ezekhez járul még hozzá az, hogy gazdaságfejlesztési programokat tudtunk elindítani.

Mindezek a közös célok eredményezték azt, hogy ma már egy erősödő és nemzeti érzésekben is erősödő Kárpát-medencei, illetve összmagyarságról tudunk beszélni, hiszen a diaszpóratámogatások, a diaszpóraprogramok ezzel párhuzamosan indultak be és zajlanak ma is a nagyvilágban. Sok mindent lehetne ott is felsorolni, én azt gondolom, hogy az idő szűkössége ezt nem teszi lehetővé, de talán nem is kell, csak néhány tényt erről: két és fél milliós magyarságról beszélünk, ha Nyugat-Európáról, illetve a tengerentúlról beszélünk. Végre az ottani iskolákat, civil és egyházi szervezeteket is az elmúlt években tudjuk támogatni, meg tudjuk erősíteni annak érdekében, hogy élő, virulens magyar közösségekről tudjunk beszélni a diaszpórában is.

A kormány részéről üdvözlöm a határozati javaslatot. Azt mondhatjuk, hogy ez a határozati javaslat, reméljük, hogy az egész parlament egyetértésével fog találkozni, annál is inkább, mert több párt fogalmazott meg hasonló gondolatokat az elmúlt időszakban. Jó lenne, ha többpárti, illetve összparlamenti szinten egy konszenzussal tudnánk erről dönteni annak érdekében, hogy a 2020-as esztendő nyilván bemutassa a száz évvel ezelőtt történteket is, de rávilágítson arra, hogy az elmúlt száz esztendőben minden nehézség ellenére mind a Csonka-Magyarország, mind pedig a Kárpát-medencei magyarság számos kulturális, oktatási, sport- és gazdasági eredményt tudott bemutatni és tud most is felvonultatni.

Ez a múltba kapaszkodás is lehetővé teszi számunkra azt, hogy közösen tudjuk megfogalmazni a jövő céljait, és együtt lehetünk erősek a következő évtizedekben is.

Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány eddig is támogatta az országgyűlési határozati javaslatot. Örül annak, hogy mindkét bizottsági ülésen a bizottságok előtt, illetve az általános vitában is konszenzus kísérte az országgyűlési határozati javaslat útját. Nagyon reméljük azt, hogy a holnapi napon a zárószavazáson minden képviselőtársunk támogatni fogja ezt, és tényleg egy teljes konszenzussal fogadjuk el, hogy 2020-ban a nemzeti összetartozás évét tudjuk közösen megvalósítani. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2010-es kormányváltás egyben radikális irányváltást is jelentett a nemzetpolitikában. (Dr. Vadai Ágnes: Azt látom!) Amikor átvettük a kormányzást, egy olyan nemzetet találtunk, amely még alig tudott felocsúdni a december 5-ei népszavazás okozta megrázkódtatásból, amelynek tagjait az egymás iránti bizalmatlanság jellemezte. Ha az elmúlt évek nemzetpolitikájából csak egyetlen eredményt kellene kiemelnünk, akkor az a nemzet közjogi újraegyesítése lenne. (Dr. Vadai Ágnes: Gratulálok!) Annak a munkának köszönhetően, amely a külhoni magyarok kedvezményes honosításáról szóló döntéssel (Dr. Vadai Ágnes: Mennyiért vettétek a szavazatokat, arról beszéljetek!) és a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel vette kezdetét 2010-ben, ma már minden magyar ember érzi és tudja, hogy tagja az egységes magyar nemzetnek, amelynek köszönhetően végre konszenzus van abban, hogy a külhoni magyarság ügye nem válhat pártpolitikai kérdéssé. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.)

Az elmúlt kilenc évben számos lépést tettünk annak érdekében, hogy az összetartozás valóságát (Dr. Vadai Ágnes: És igen sokat loptatok!) a mindennapokban is megélhetővé tegyük. A magyarság közjogi újraegyesítésével több mint egymillió külhoni magyar vált újra közjogi értelemben is a magyar nemzet tagjává. (Dr. Vadai Ágnes: És mennyibe került?! Mennyibe került ez az adófizetőknek?!) Szinte az egész Kárpát-medencében nincs olyan magyar közösség, ahova ne értünk volna el, ahol az anyaország ne segített volna (Dr. Vadai Ágnes: Az ukránok például!) akár anyagi, akár szakmai támogatással. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) Több mint ötezer külhoni magyar intézmény és szervezet programjának fenntartható működéséhez járultunk, járulunk hozzá folyamatosan, dolgozunk azon, hogy minden magyar gyermek számára anyanyelvén minőségi oktatást tudjunk biztosítani a külhonban is. (Dr. Vadai Ágnes: Nem sok sikerrel!) A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében több mint 160 új óvodát és bölcsődét építünk, és több mint 450-et újítunk fel, emellett számos külhoni magyar iskola fejlesztése fejeződik be és zajlik jelenleg is. A Kőrösi Csoma Sándor-programmal és a Petőfi-programmal pedig a világ és a Kárpát-medence 240 magyar közösségében vagyunk jelen nap mint nap.

Az élet egyre több területén egységes nemzetben gondolkodunk, egységes Kárpát-medencei oktatási, gazdasági, kulturális teret hoztunk létre az elmúlt években, egyre több fórumon válik általánossá a Kárpát-medencei szintű jelenlét. Megerősítettük és újrakötöttük a testvértelepülési kapcsolatokat, amelyek immáron behálózzák az egész Kárpát-medencét. A Magyar Állandó Értekezletet újraindítottuk, ezen fórum ülésén az ellenzéki pártok is képviselettel rendelkeznek, és a tagszervezetek évről évre egyhangú zárónyilatkozatot fogadnak el. A legutóbbi ülésen, 2018-ban a külhoni magyarságot érintő legfontosabb kérdésekben, hogy a magyaroknak jár a magyar állampolgárság, a választójog és az autonómia, a normális magyarországi politikai erők között teljes egység volt.

Láttuk már, hogy az az út, amit a DK folytatott 15 ével ezelőtt (Dr. Vadai Ágnes: Bocsánat, akkor még nem is létezett!), hogyan zárult, hova vezetett. Szeretnénk egyértelművé tenni most is, hogy nem fogjuk hagyni (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.), hogy azt a széles körű összefogást és társadalmi egyetértést, amelyet nemzetünk összetartozása ügyében kialakítottunk, felelőtlen módon bárki veszélyeztesse. Az elmúlt ülésszakban, illetve az elmúlt évben több olyan rendeletet, határozatot fogadtunk el, amely a magyarság összetartozását erősítette meg, ilyen volt a székely-magyar összefogás vagy összetartozásnak az országgyűlési határozata is, és ilyen a nemzeti összetartozás emlékévéről szóló határozat is. Egyetlenegy erő, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció szavazott erre nemmel. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) Az öt nemmel szavazó képviselő, amellett, hogy 166-an a jelenlévők közül igennel szavaztunk (Dr. Vadai Ágnes: Én nem voltam itt, de vegyen engem is hozzá!), Arató Gergely, Gréczy Zsolt, dr. László Imre, Oláh Lajos, Varju László (Dr. Vadai Ágnes: Mindenki! Mindenki! Mindenkit vegyen hozzá!), Bősz Anett pedig tartózkodott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ők azok, akik az egységes magyar nemzet ellen szavaztak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.  Dr. Vadai Ágnes: Nem voltam itt, de mondjon engem is!)

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Parlament! Örülök annak, hogy a vita az eddigi szakaszában  most már majdnem a végénél járunk  tényleg olyan mederben zajlott, amely méltó és illő volt a nemzeti összetartozás évéhez. A nemzeti összetartozás évéről, esztendőről a magyar Országgyűlés a múlt évben döntött. Ennek az évnek a megemlékező eseményeit ennek a keretében gondolta megvalósítani. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a történések és a világban lezajlott  főleg a járványhelyzetre gondolva  változások a megemlékezéseket nem úgy tették lehetővé, mint ahogy azt a tavalyi évben vagy még akár márciusban is remélhettük volna. Ezért komolyan el kellene gondolkodnunk azon is, hogy a nemzeti összetartozás évét kitoljuk esetleg a 2021-es esztendőre is, hiszen a megemlékezéseket sokan  önkormányzatok, határon túli települések, nemzetrészek, civil szervezetek, történelmi egyházak  áttették az év hátralévő részére. Másrészt pedig számos olyan munkát készítettek, illetve készítenek, tesznek le alapköveket, vagy pedig emelnek olyan emlékműveket, amelyek még nem készültek el, mert a járvány miatt nem is tudták elkezdeni azoknak az építését.

Örülök annak, hogy a történelmi múltat és az identitásaink alapjait is többen szóvá tették, illetve utaltak arra, hogy nekünk, országgyűlési képviselőknek, nekünk, magyaroknak az identitásunkat mi jelenti és mi képezi. Nyilvánvalóan a legfontosabb számunkra és az itt ülők számára is az, hogy magyarok vagyunk, emellett vagyunk közép-európaiak, emellett vagyunk európaiak és vagyunk keresztények, hiszen az európai civilizáció a görög, római, zsidó és keresztény kultúrán alapul, amelyet ha mi elfelejtünk, akkor az európai fogalom, bár meg nem szűnik, de egészen mást fog jelenteni, hiszen átsilányul egy földrajzi fogalommá, és nem jelent egy kulturális fogalmat is.

Tudjuk azt is, hogy Trianon mást jelent számunkra, magyarok számára, és mást jelent a környező népek, nemzetek számára, az utódállamok számára. Ami nekünk gyásznap, az a számukra az országuknak a születésnapját is jelenti, vagy pedig az országuk megnagyobbodását, a nemzetrészeik egyesítését is jelenti. Amikor mi Trianonra emlékezünk, akkor erről is nekünk tudnunk kell, és ha mi azt várjuk el, hogy ők fogadják el a mi értelmezésünket, a nemzeti összetartozás napját, a gyásznapot, akkor nekünk is tudnunk kell, és el kell fogadnunk azt, hogy számukra ez ezt jelenti.

Az elmúlt évszázadban ez a nap és az eltérő szemléletmód is vezetett oda, hogy sokszor konfliktusba kerültek ezek az országok és ezek a népek. A XXI. század viszont olyan kihívásokkal rendelkezik, amely számunkra csak az összefogást jelentheti, illetve csak az összefogásban bízhatunk. Ne felejtsük el, hogy már a XX. században is voltak olyan történések, gondoljunk akár csak a második világháborúra vagy a második világháborút követő új világrendre, hogy mi, magyarok azt kaptuk büntetésül, illetve ha fordítva fogalmazunk, a szlovákok, csehek, lengyelek, románok, és sorolhatnánk tovább a közép-európai népeket, azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül. A következő évszázad is ilyen lesz, hogyha nem vigyázunk. Csak közös összefogással és közös erővel tudunk a történelmi kihívásokra válaszolni. Óriási előrelépés történt az elmúlt héten, amelynek volt visszhangja, de talán nem volt akkora itt, Magyarországon sem meg máshol sem, mint amekkora lehetett volna, hiszen a nemzeti megbékélés útján valami megkezdődött Szlovákia és Magyarország között. Hadd idézzem Matovič szlovák miniszterelnök urat, aki száz magyar értelmiségit, meghatározó politikust, közéleti embert fogadott Pozsonyban június 2-án, kedden. „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van”  ezzel a mondattal, illetve az ottani beszédével gyakorlatilag megkövette a felvidéki, a szlovákiai magyarságot, illetve a megkövetés mellett utalt arra is, illetve a beszédéből kiérezhettük azt, hogy a magyarságot mint államalkotó tényezőt is a maga részéről el tudja fogadni Szlovákiában, amely a nyilatkozatnak egy sarkalatos pontja. Talán erre is válasz Orbán Viktor miniszterelnök úr 7-ei sátoraljaújhelyi beszéde, amelyet mi, magyar politikusok az elmúlt évszázadban és az elmúlt tíz évben is többször fogalmaztunk meg. „Látjuk szomszédjainkban azt, ami elválaszt, de azt is, ami összeköt. Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot, azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni Kárpát-medencét és naggyá tenni Közép-Európát, mert ez a mi hivatásunk, XXI. századi magyaroknak.”

A XX. század, a hosszú XX. század, amely valamikor éppen Trianonnal kezdődött vagy a békeszerződésekkel kezdődött el és ért véget napjainkban, a magyarság és a közép-európai népek számára egy vesztes évszázad volt, nyugodtan kimondhatjuk. Nekünk, ma élő magyaroknak van a kezünkben az a tőke, az a politikai tőke, az a lehetőség, hogy a XXI. századot naggyá tegyük, és egy nyertes évszázaddá tegyük a magyarok számára.

Amikor száz évről beszélünk, akkor meg kell említenünk mindenképpen az elmúlt tíz esztendőt is, hiszen ha valamit sikerágazatnak  rossz szóval  mondhatunk a magyar kormány tevékenységében mindenféleképpen, az a magyar nemzetpolitika. Az elmúlt tíz évben olyan eredményeket tudhatunk magunk mögött, amire nincsen példa az elmúlt száz évben vagy az azt megelőző időszakban. Az első időszakban, 2010 és 2014 között meghoztuk a szimbolikus jelentőségű törvényeket, jogszabályokat megalkottuk, sokszor nagy többséggel közösen, gondoljunk csak a kettős állampolgárságról szóló törvényre, amelyet 98 százalékos többséggel fogadott el a parlament. Ha mást nem tettünk volna az elmúlt tíz évben, már akkor is a történelemkönyvekbe beírtuk volna a nevünket, hiszen ez egy olyan jelentőségű törvény volt, illetve törvény azóta is. Ennek következtében 2011. március 12-én Mohácson Szekó József polgármester úr, illetve volt képviselőtársunk előtt tették le az első külhoni magyarok az állampolgársági esküt, akik egyébként a horvátországi magyar vezetők voltak. Azóta több mint 1 millió 100 ezer magyar szerzett magyar állampolgárságot.

(18.50)

Ezzel mondhatjuk azt, hogy közjogi értelemben a határok megváltoztatása nélkül tudtuk a nemzetet egyesíteni. Ez a lehetőség még mindig fennáll mindenki számára, hiszen minden magyar még nem élt ezzel a lehetőséggel. Ha ma magyarokról beszélünk, a Kárpát-medencében beszélhetünk 12-12,5 millió magyarról, a diaszpórában 2,5 millió magyarról, tehát még mindig egy 15 milliós magyarságról beszélhetünk. Ma a Kárpát-medencében mi vagyunk a legtöbben, a mi alapvető felelősségünk az, hogy a Kárpát-medence élete milyen lesz a XXI. században, illetve az azt követő évszázadokban.

Ezért is kérem képviselőtársaimat, kérem a politikai frakciókat, minden magyar politikai pártot, hogy a nemzetpolitika egyfajta nemzeti minimum legyen ebben az Országgyűlésben. Természetesen itt vitathatjuk, illetve az elfogadásokat, akár ennek a jognyilatkozatnak az elfogadását is viták előzhetik meg, de kifelé már csak egy véleményt vigyünk, egy egységes véleményt, ehhez tartsuk mindig magunkat. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a jognyilatkozat elfogadását. A kormány ezt természetesen támogatja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)