Felszólalás adatai
121. ülésnap, 213. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Cseresnyés Péter (Fidesz) |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Beosztás | Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: << 213 >> Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, amit mondott: az ország jövője múlik a fiatalokon és a fiatalok képzésén. Említett egy olyan programot, amit én is megemlítettem volna, és lehet, hogy egy-két mondattal még kiegészítem azt, amit ön mondott róla. De néhány olyan programot szeretnék ismertetni, amelyek ugyancsak a fiatalok munkahelyen való megmaradását vagy munkahelyi elhelyezkedését segítik, ugyanis a fiatalok foglalkoztatásának növelése, munkaerőpiacra való belépése, belépésének megkönnyítése deklaráltan a kormány egyik legfontosabb feladata.
(A jegyzői székben Gúr Nándort
Hiszékeny Dezső váltja fel.)
Egy ilyen program a most már három éve futó munkahelyvédelmi akcióterv ‑ pontosabban akció, hisz már nem terv, hanem működik ‑, amely az idén szeptemberben 164 ezer fiatal foglalkoztatását segítette. Ez egy jelentős uniós és hazai támogatással indított, a fiatalok munkatapasztalat-szerzését elősegítő képzési, vállalkozóvá válást támogató program. Nagyságrendileg körülbelül 50 milliárd forintot áldozott az állam erre a programra 2011-től. Ennek eredményeképpen több mint 71 ezerrel nőtt a 15-24 éves foglalkoztatott fiatalok száma. Ez azt jelenti, hogy 16,7 százalékra csökkentette a munkanélküliségi mutatójukat, a foglalkoztatási rátájuk pedig 26,7 százalékra emelkedett.
Egy másik ilyen program az ifjúsági garancia, amely idén az év elejétől garantált segítséget jelent a tartós álláskereső 25 év alatti fiatalok számára. 2014-20 között körülbelül 200 milliárd forintot fog fordítani a kormányzat ennek a támogatására, és 180 ezer 25 év alatti fiatalnak fogunk e program segítségével támogatást nyújtani. Az egy percben majd folytatom a továbbiakkal.
Felszólalások: << 213 >> Ülésnap adatai