A felszólalás szövege:
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Kedves Balla Képviselő Úr! Tényleg erről van szó. Ön is azt mondja, hogy beszéljünk a realitásokról, a valóságról, és közben kiemel egy simlis egyedet, és ezért az egész rendszert tetszettek kidobni - nem akarok visszamenni.
Én pedig arról beszéltem, hogy adva van egy területfejlesztési tanácsi elnök, akit felfüggesztenek, és saját magának nem tud jogorvoslatot találni, mert a bíróság azt mondja, hogy neki nincs ehhez joga, és hivatkozik erre a törvényre, amit önök el tetszettek fogadni. Nem az lenne a korrekt, hogy elmehet a bíróságra, elmondja az érveit, megvizsgálják azokat, és döntenek pro vagy kontra? Nem! Nem tud mit csinálni, nem tudja érvényesíteni a jogait sem. Akkor miről beszélünk?
Akkor lehet azt mondani a kormányhivatalokban, hogy egyébként nem működik a rendszer, és majd hátrányba fognak kerülni azok, akik, mert nem jutnak hozzá a forrásokhoz.
Az a furcsa, hogy miközben a labdának minden egyes pattanása a kormányzati térfélen történik, lehet labdázni egy megye területfejlesztési tanácsával. Köszönöm szépen, csak erről beszéltem.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Farkas Imre képviselőtársammal több módosító indítványt nyújtottunk be, és sajnos ezek közül mindössze egy nyert támogatást és több kapott mindössze egyharmadnyi támogatást a gazdasági bizottságban.
Amiért mégis érvelek és megpróbálom csokorba szedni az indítványokat, az az, hogy a bizottságban az a vélemény alakult ki, hogy tényleg foglalkozni kellene a kérdéssel, és talán van némi esély arra, hogy a részletes vita időszakában, illetve holnap délutánig kapcsolódó módosító indítványokkal ezekből a javaslatokból érdemi, elfogadható indítvány legyen.
(22.40)
Az első a 4. ajánlási pontban a feladatkiterjesztés. Ezt azért nem ismétlem meg, mert Házas József képviselőtársam erről beszélt, hogy számunkra elfogadhatatlan az, hogy ilyen mértékű feladatot kapnak az önkormányzatok, a hozzávaló, a fejlesztéshez szükséges forrás legkisebb reménye nélkül. Éppen ezért tettünk kísérletet, és én hozzákapcsolnám ehhez a 30., 31. és 32. módosító indítványokat, amelyek a határidővel foglalkoznak, tisztelettel kérem önöket, gondolják végig, kell-e nekünk ilyen tempóban előrehaladnunk, miközben nem vitatjuk azokat a célokat, hogy európai uniós jogharmonizáció, de ha ezt figyelmen kívül is hagynám, mindannyiunk érdekeiről, a jövőnkről van szó, arról, hogy lesz-e a gyerekeinknek, az utódainknak megfelelő minőségű víz és környezet.
Tehát mi azt gondoljuk, hogy ezeket a nagy forrásigénnyel járó fejlesztéseket az európai uniós csatlakozáshoz fűződő határnapon kellene életbe léptetni, és csak differenciáltan másokat 2003. január 1-jén. És ezért emeltem ki a 32-est, amely Kóródi Mária és Lotz Károly képviselő urak indítványa - gondolom, erről ők beszélnek -, mert ők nálunk még jobban fogalmazták meg a szükséges forrásigényt.
A 15. ajánlási pontban szerettük volna a figyelmet felhívni azokra a településekre, amelyek nem kerülnek bele az agglomerációba. Az a meggyőződésünk, nem állhat elő az a helyzet, hogy számukra ez a kapu egyszer s mindenkorra bezárul, és kénytelenek a mai viszonyaikat konzerválni, a mai viszonyok mellett megmaradni, mert a törvényjavaslat 7/A. §-a számukra ezt jelenti, miután azt mondja, hogy a települési önkormányzatok azt a feladatot, amiről itt szó van, az agglomeráció keretében látják el, márpedig a vita során, az általános vitában elhangzott, hogy bizony nem minden település kerül majd be a kormány nemzeti programjába. Számukra mindenképpen valamilyen alternatívát kell biztosítani.
Szeretném kérni önöket arra, hogy ha már a kormány kezébe tettük, hogy készítse el a nemzeti programot, ebben minden körülmények között kapjanak valamilyen kezdeményező szerepet a települési önkormányzatok. A 17. számú ajánlási pontban fogalmaztuk ezt meg, hogy a települési önkormányzatoknak legyen egy előzetes egyetértési joga, még mielőtt ez a nemzeti program elkészül. Tettük ezt azért, mert ismereteink szerint nagyon sok olyan agglomeráció lesz, ahol tíznél több vagy netán húszhoz közeli település az, amelyik képes lesz azt a szennyvízegyenértéket elérni, amely egy-egy agglomerációs körzetet jelenthet.
Ha már beszéltem a 15. ajánlási pontban azokról, akik kimaradtak, ez hozzájuk is kötődik, a 21-esben arra teszünk kísérletet, hogy kérjük az önök támogatását ahhoz, hogy ne csak és kizárólag a vezetékes rendszereket preferáljuk, hanem olyan megoldásokat is, amelyek más környezetbarát megoldások, amelyeket már ismer a világ, ismer a szakma. Tegyük lehetővé, hogy azok, akik más utat választanak, azon mehessenek tovább, mert a cél ugyanaz: a szennyvíz tisztítása, a szennyvíz kezelése, ártalmatlanítása. Tehát ne csak azt favorizáljuk, mert sajnos a törvényjavaslat nagyon egyértelmű, kizárólag a szennyvíz vezetékes rendszeren való elvezetését favorizálja.
Ez a csomag a 27., 28., 29.; Pap János is tett kísérletet, és én most abszolút nem bántó szándékkal, de a képviselő úrnál látom, hogy ugyanabban a problémában akadt fönn, mint mi, csak úgy érzem, hogy a 29. javaslatban a képviselő úrnál az a kicsi törlés, amit tett, nem elégséges. Tehát attól még megmaradt az a feltétel, hogy kibocsátási pontra vezessék vezetéken, más gyűjtési formát sajnos a törvényjavaslat nem ismer el. Mi erre két különböző megoldási javaslatot tettünk a 27. és a 28. ajánlási pontban. Kérem önöket, hogy a hármat együtt vizsgálják meg, és talán egy kapcsolódó módosító indítvány elnyerheti a kormány tetszését.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a céllal egyetértünk, a jogharmonizációs törekvéssel egyetértünk, de olyan feltételeket kell teremtenünk, mint az előző napirendnél, ami elviselhető, finanszírozható, és ehhez a feladathoz minden körülmények között kell az állami támogatás.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dologra reagálnék, mint ahogy korábban is tettem. Egyetértek, és azért említettem Pap János képviselő úr 29. számú indítványát, mert az a "vagy" szócska tényleg úgy jó, ahogy most itt van, tehát ki kell törölni. Az a probléma, hogy mi azt gondoljuk Farkas Imre képviselőtársammal, hogy a szippantás ténye van - amiről ön is beszélt, hogy vannak, akik az agglomeráció körül helyezkednek el -, ez létezik, tehát nekünk azzal van gondunk, hogy ez a 15/a pont kizárólag a vezetékes rendszerről beszél, és nem ad lehetőséget arra, hogy ott bárminemű más gyűjtési forma legyen. Mi erre próbáltunk kísérletet tenni, és ezért erre a "vagy" szócskára nem figyeltünk. Ezért mondtam azt, hogy feltehetően még azt is mondanám, hogy valószínűleg a 28. és a 29. pontból kellene egy kapcsolódót elkészíteni.
A másik - amit ön tetten ért a 30. és a 31. pontban - a számítógép ördöge. Csupán az időponttal az a gondunk - és erről kellene beszélni -, hogy ha ezt a törvényt elfogadjuk, és azt mondjuk, hogy hatályba lép, akkor ahogy én ismerem a költségvetési lehetőségeinket, az önkormányzatok forráslehetőségeit, egy olyan törvényjavaslatot készítünk, olyan feladatot és olyan határidőt adunk, amiről már a szavazógomb megnyomásának pillanatában tudjuk, hogy irreális feltétel. Ezért tettünk kísérletet arra, hogy ha már feladatot adtunk - ami egy kötelezettség is, egy számon kérhető kötelezettség -, akkor célszerű lenne olyan időpontot meghatározni, ami után joggal lehet azt mondani, hogy kaptál türelmi időt, végezd el a feladatot, és ha nem végezted el, akkor ezért valamilyen elmarasztalásban lesz részed.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ebben az első vitaszakaszban általában olyan kérdésekkel foglalkozom, amelyek hasonló módon előjönnek, mint a tankönyvpiacról szóló törvényjavaslatnál, csak most már végképp szkeptikus vagyok, mert akkor a részletes vitában számos kérdésben egyetértettünk Lezsák Sándor képviselő úrral, bizottsági elnök úrral, és én akkor szándékosan nem nyújtottam be kapcsolódó módosító javaslatokat, bízva a bizottságban. És aztán egyetlenegyet sem nyújtottak be, a törvény úgy maradt, úgyhogy én kíváncsian várom, milyen gondokat jelent ez majd a gyakorlatban.
Most ugyanilyen problémáim vannak. Egyszerűen érthetetlen számomra, mikor tudjuk azt, hogy egy törvény-előkészítési szakban közigazgatási egyeztetésnek kell történni, az oktatási tárca mégis átírja a számviteli törvénnyel kapcsolatos fogalmakat, határidőket, ugyanígy az adótörvényekre vonatkozóan is.
Nem hiszem, hogy ez a megoldás hozzájárulna ahhoz, hogy a vállalkozások - akár magánszemélyek, akár egyéni vállalkozók - jogkövető magatartást tudnának tanúsítani. Különösen nem helyes ez akkor, amikor a két időpont között lényeges különbség és ellentmondás van.
Elsőként: én szeretném kérni önöket, akik a kormánypártok soraiban ülnek, hogy az 5. ajánlási pontban mérlegeljék, hogy a számviteli törvényből emelnek át megfelelő fogalmakat a 3. § (1) bekezdésébe.
A következő, amiben kérném önöket, hogy fontolják meg: a tárgyévet követő második hónap 15. napja. Ez február 15. Az esetek többségében a bérköltség rendelkezésre áll, mert a magánszemélyek adóbevallásához, azaz az szja-bevalláshoz ez kell. De minden más, a beszámoló elkészítése már évek óta Magyarországon május 31. Május 31-e az adóbefizetés határnapja. Én azt is elárulom önöknek, hogy szándékosan azért írtam június 15-ét, mert bíztam abban, hogy valakinek a figyelmét föl tudom kelteni, és valaki kapcsolódó módosítóként, mondjuk, egy május 31-ei határidőt be fog nyújtani, és akkor összhangot tudunk teremteni a hatályos adó- és számviteli törvényekkel. Ugyanez van a 13. ajánlási pontban.
A következő téma: szeretném önöket arról győzködni, hogy a saját képzésre felhasználható keretet az egyébként a törvényjavaslatban szereplő mérték egyharmada helyett legalább kétharmadra emeljük. Emellett azzal szeretnék érvelni, hogy az a meggyőződésem, hogy azok a vállalkozások, amelyek áldoznak arra energiát és forrásokat, hogy maguk oldják meg a szakképzést - sőt mások a környezetük számára -, ott igenis tegyük lehetővé azt, hogy nagyobb részben használjanak föl abból a forrásból, amit egyébként be kellene fizetniük a központi alapra. Azért indítványozom a kétharmados arányt, mert elfogadom, hogy a központi alapra is forrás kell jusson, de azt gondolom, hogy pont a szakképzés az a terület, ahol maguk a gazdálkodók, a vállalkozók tudják eldönteni azt, hogy mire és hol képeznek szakembereket. Ez a 9. ajánlási pont volt. Azt szeretném elérni, hogy a 1,5 százalékból 1 százalékot, az alap 1 százalékát lehessen ebben a körben felhasználni.
A következő: a 11. ajánlási pontban - kérem önöket, hogy mérlegeljék - én arra szeretném rábírni a képviselő hölgyeket, urakat, hogy a 4. § (3) bekezdését hagyjuk el. Egyszerűen a mai kor követelményeinek nem megfelelő ha azt mondjuk, hogy a kiadások mértékének arányban kell állni a hozzájárulásra kötelezetteknél gyakorlati képzésben részesülő tanulók létszámával. Képviselőtársaim, gondolják végig: nem mindegy, hogy valaki asztalost vagy kőművest képez, vagy mondjuk, az informatika területén képez valakit.
(15.50)
Tehát ez egyszerűen szerencsétlen megfogalmazás, azt mondani, hogy ez létszámfüggő. Nem, ez technika-, technológiafüggő, és csak másodsorban lehetne a létszámfüggőségre irányítani a figyelmet. Én kérem önöket, gondolják végig, hátha el lehetne hagyni ezt a bekezdést.
És ugyanitt szeretnék kitérni Takács Imre képviselőtársam indítványára. Igen, pont ez a gond, hogy a célunk az, mi azt akarnánk, az lenne előremutató, hogy lehetőleg a képzésbe a legújabb, a legkorszerűbb technika, technológia kerüljön be. Valamilyen korlátot érdemes szabni, és hiszem, hogy a képviselő urak számos példát tudnak arról hozni, amikor pun háború előtti műszaki eszközöket juttattak oktatási intézményekhez; ez tényleg nem cél, ezzel ne lehessen kibújni. De azzal egyetértek, amit Kádas képviselő úr is mondott, hogy viszont vannak olyan eszközök, például az általa említett informatikai, számítástechnikai eszközök, ahol a 33 százalék már a második évben egy adott vállalkozás számára leírásra kerül, nagyobb részben az adott eszköz, viszont ez még nagyon jól használható oktatási célra.
Tehát azt gondolom, hogy érdemes lenne elgondolkodni, és valamilyen más formában ezt az indítványt megfogalmazni, talán akkor érdemes lesz arra, hogy támogassák.
Köszönöm szépen, majd a további vitaszakaszokban kérek még szót.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nem akarnék abba a hibába esni, amibe Sági képviselő úr, mert ha csak hátrafelé néz, akkor abban a hibában van, hogy ön a jövőnek is háttal áll. Én hiszem azt, hogy ismeri, amikor indult a szakképzési hozzájárulási rendszer, akkor csak egyes és kivételes iskolák jutottak hozzá. Erre később szemet vetettek mindenféle középiskolák, és szemet vetett a felsőoktatás is, mert így lehetett korszerű eszközökhöz jutni. És azért, azt gondolom, ez a vita valós, ez helyénvaló, hogy itt van a Házban, és ezért kellene megvitatnunk, hogy mi a jó, merre akarunk menni, és akkor én a gyakorlati érvemet mondom.
Azzal kapcsolatban, ami ma a munkaerőpiacon történik, két lehetőség van: vagy képeznek a munkaerő-hivatalok mindenféle szakmára állami forrásokból, akiket képeznek, és a képzés után újra állás nélkül vannak; vagy elfogadjuk azt az elvet, ami feltehetően a mai követelmény, hogy az egyes vállalkozásoknak a saját munkavállalóik képzésére fordított anyagi eszközeit elismerjük ebben a rendszerben, és ezáltal mentesítjük őket a központi hozzájárulástól. És azért, ha tetszik, ha nem, itt nem másról van szó, mint arról, hogy a vállalkozások kénytelenek a törvény erejénél fogva kiegészíteni a hiányos költségvetési forrásokat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A 21., 22., 23. és 24. számú ajánlási pontokkal szeretnék foglalkozni. Ahogy Csizmár Gábor már említette, én most még tovább fejleszteném az ő gondolatait.
Azt szeretné elérni Herczog Edit képviselő asszony, hogy az oktatási miniszter döntési jogát csökkentsük a törvényjavaslatban, és az alaprész felhasználásával kapcsolatban a döntési jogot a fejlesztési és képzési tanács kezébe tegyük le. Ennél az indítványnál az a rögeszménk, ha szabad így fogalmaznom, hogy itt a fejlesztési tanács mint döntés-előkészítő sok mindent megfogalmazhat, és ezt követően a miniszter úgy dönt, ahogy akar. Azt gondoljuk, hogy egy demokratikus döntéshozatali mechanizmusban célszerű lenne, ha ezt a döntési jogot átadnánk a fejlesztési és képzési tanácsnak. Ez jobban megfelelhetne a területi elveknek és magának a gyakorlati igénynek.
Az előző hozzászólásomban már beszéltem arról, hogy itt valójában költségvetési forrás kiegészítéséről van szó. Célszerű lenne, ha ezt a forrást nem a miniszter úr osztaná el.
Köszönöm szépen.
(16.10)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Sági Képviselő Úr! Akkor én tisztelettel ajánlom az ön figyelmébe, és ezért mondtam el, hogy mely ajánlási pontokról beszélek.
Ha elolvasná a 12. § (2) bekezdésének d) pontját, szó szerint így szól: "Az oktatási miniszter az alaprész tekintetében dönt az alaprész központi és decentralizált keretre történő felosztásáról, a központi és a decentralizált keret elosztásáról, valamint - és itt jön az érdekes - a támogatások odaítéléséről, és ezekről tájékoztatja a gazdasági minisztert."
Kedves Képviselő Úr! Ez van beleírva, mi ezt akartuk kiemelni. Ez szerepel a 21. számú indítványban. Én tehát most azt gondolom, hogy nyitott kapukat döngetünk, mert ezek szerint önnek is az a véleménye, hogy ne döntsön a miniszter úr erről, mert tényleg nem látja ezt át teljes egészében. De sajnos ez van, és amit ön most elmondott, számomra a félelmeinket visszaigazolni látszik, hogy igenis itt a fejlesztési és képzési tanács csak egy árnyék. Mindenki szépen arra koncentrál, és közben a miniszter egyszemélyben azt tesz, amit ő éppen jónak lát. Azt gondolom, hogy ez nem helyes.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Azt hiszem, lényeges kérdésnél vagyunk. Tisztelettel ajánlom a miniszter úrnak ugyanazt, amit Sági képviselő úrnak vagy Révész Máriusznak: lehet, beszélhetünk itt órákat a múltról.
Azt gondolom, hogy nekünk, akik itt ülünk ebben a Házban, az egyik fő feladatunk az, hogy haladjuk meg, tegyük jobbá ezt. És ami a lényeges különbség a Fidesz és a Szocialista Párt között, amit mi a költségvetési vitában is elmondtunk, hogy a forrásokat decentralizálni kell, engedjük a forrásokat oda, ahol a döntéseket a legjobban meg tudják hozni. Ezzel szemben az önök filozófiája tényleg az, hogy az egész mechanizmusban - hadd használjam azt a kifejezést, amit Sági képviselő úr mondott: - olajozottan működik a gépezet. Igen, ez az, amitől mi idegesek vagyunk, hogy a gépezet hihetetlenül olajozottan működik ebben az egyszemélyi döntési rendszerben.
Az előző plenáris héten pont a területfejlesztés kérdéséről vitatkoztunk, ahol ez az olajozott gépezet már úgy működik, hogy az adott területfejlesztési tanácsokban többségben vannak a térséghez nem tartozó, a kormány által delegált képviselők. Valahol erre hasonlít ez az egész rendszer, ennek az analógiájára épül fel az egész - ez az, ami ellen mi háborgunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban két javaslattal szeretnék foglalkozni. Az egyik a 36-os, amelyet egyedül a külügyi bizottság támogatott, más nem. Örülök, hogy itt van az államtitkár úr. Azt gondolom, hogy amikor a magyar parlament törvényt alkot, akkor legalább a szomszédos országokat kellene megfelelő titulussal körülírni, és a fogalmakat szabatosan kellene használni. Egyszerűen nem is értem, hogy az előterjesztő miért nem támogatta ezt az indítványt.
A másik: a 45-ös ajánlási pont. Tisztelettel kérem önöket, akik most részt vesznek a vitában, hogy figyelmesen olvassák és nézzék meg. Látszólag nem nagy dologról van szó, mindössze két szót kellene kicserélni. De gondolják végig, miről szól ez a törvényjavaslat valójában! További kedvezményekről a határon túl élő magyarok számára, és azt fogalmazza meg a kormány vagy az előterjesztő, hogy az itt foglalt igényelhető támogatások nem érintenek más törvényeket. Azt lehet deklarálni, képviselőtársaim, hogy nem érintenek, de én azt gondolom, hogy a jogalkotó szándéka - vagy legalábbis az én szándékom - az, hogy ezek a kedvezmények nem zárják ki a más törvényekben megfogalmazott és biztosított kedvezményeket. A két dolog nem ugyanaz. Lehet külön deklarálni, hogy nem kívánunk azokhoz hozzányúlni, de most kedvezményeket akarunk adni, olyan kedvezményeket, amelyek azokon a kedvezményeken felül járnak, amelyeket már hatályban lévő törvények biztosítanak.
Kérem önöket, hogy ezt még egyszer gondolják végig. Sajnálattal láttam, hogy a kormány képviselője nem támogatta, és egyetlen bizottságban sem kapott egyharmadnál nagyobb támogatást ezt az indítvány. Én mégis azt gondolom, hogy ez így nem helyes. Kérem önöket, hogy gondolják végig és támogassák. Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az államtitkár úr számos olyan kérdést érintett, amely majd csak a következő vitaszakaszokban kerül sorra, de egyet, úgy érzem, nagyon fontos érinteni. Nekem már volt alkalmam leülni a határon túl élő szervezetek képviselőivel, és, tisztelt államtitkár úr, az egyik a sok más vitatott pont közül, amit legsérelmesebbnek tartanak, az, hogy a magyar kormány akarja megmondani, hogy ki lehet az a szervezet, aki az ajánlást megteheti akár a személyi hatályra, akár a szervezeti hatályra vonatkozóan. Azt gondolom, hogy nekünk kötelességünk itt végiggondolni, és nem zárkózhatunk el azoktól a tényektől, hogy a határon túl élő magyarok közösségekben élnek, különböző szervezeteket hoztak létre önkormányzatoktól az egyesületekig, és ha ezek között a magyar kormány akar különbséget tenni aszerint, hogy te ajánlhatsz, és a te ajánlásodat én hitelesnek elismerem, ti pedig ezt nem tehetitek, ez egy nagyon durva beavatkozás lenne az ő közösségi életükbe. Ezt mindenképpen meg kellene fontolni. Majd később az ajánlási pontoknál erre visszatérek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elég nehéz, mert sok órával vagyunk déli 12 óra után, amikor az államtitkár úr beszélt, de szeretném ide hívni és idézni néhány gondolatát, mert ő azzal fejezte be, hogy mennyire fontos a szülőföldön maradás kérdése és az ott való boldogulás.
Nekem azért van gondom, mert a második vitaszakaszban számos olyan módosító javaslat van, amely ezt segítette, ezt támogatná. Ezek az indítványok nem kapták meg a támogatást a kormány részéről, pedig a külföldi tárgyalásaim során nagyon markánsan és - nem akarom már húzni az időt - egyszerűen úgy fogalmaztak, hogy a kisebbségi lét önmagában is rendkívül nehéz, de értelmiség nélkül viszont lehetetetlen. Ők szó szerint így fogalmaznak, hogy mi elhúzunk egy mézesmadzagot a fiatalok előtt, ők eljönnek tanulni Magyarországra, és semmi garanciát nem kapnak arra, hogy ezek a fiatalok a tudásukat otthon, a szülőföldjükön kamatoztatják.
Én ezért kérem önt, államtitkár úr, hogy gondolják végig, hogy támogathatók-e azok az indítványok, amelyek arról szólnak, hogy a tanulmányokat követően x időtartamig igenis otthon kell munkát vállalniuk a fiataloknak. Ez egyébként pontosan az 57. ajánlási pontban van.
A másik, amit egy kétpercesben már jeleztem: kérem az államtitkár urat, mert tovább folytatta azt, amit az első vitaszakaszban is előre jelzett, hogy a igenis a kormány akar dönteni abban, hogy kik lehetnek az ajánló szervezetek. Tisztelettel kérem önt, hogy gondolják végig. Hiszem és tudom, hogy régóta foglalkozik külügyekkel. A határon túli magyarok között számtalan konfliktus van önmagában is. Több szervezet létezik. Ezek közül bármelyiket kizárni csak azért, mert köztük nincs egyetértés, vagy egy kormány számára nem szimpatikus, azt hiszem, hogy nem lenne helyes. Ezt a jogosítványt nekik kell megadni, vagy ki kell találnunk azt a formát - az államtitkár úr már beszélt erről -, hogy egy egészen új szervezetet hoznának létre, amelybe feltehetően mindenki delegál, de én ilyen megoldást sajnos nem találtam sem a törvényjavaslatban, sem egyetlen módosító indítványban. Nehéz beszélni ezekről az indítványokról azért, mert például Szlovéniában, ahol már megoldott a magyar kisebbség parlamenti képviselete is, ők azt mondják, hogy mi vagyunk lépéshátrányban, és ők tőlünk várnának lépéseket.
Ugyanakkor szeretnék beszélni a 75. számú ajánlásról - a kétnyelvű iskoláról -, amelyet Tabajdi Csabáék nyújtottak be több szocialista képviselőtársunkkal. Megoldott, hogy a szomszédos országokban az oktatásban ragaszkodnak a kétnyelvű oktatáshoz, ennek a feltételeit megteremtik, ott hátrányos helyzetet teremtenénk mi azzal, ha kizárólag azt mondanánk, hogy magyar nyelvű oktatási intézmények. Tehát azt gondolom, hogy itt mindenképpen valamilyen kompromisszumos megfogalmazásra lenne szükség, hogy ezek a két tannyelvű intézmények ugyanazokat a kedvezményeket kaphassák, vagy az ebben oktató pedagógusok azokat a pedagóguskedvezményeket megkaphassák, amelyek a törvényjavaslatban szerepelnek.
A következő dolog, amivel szeretnék foglalkozni, a 83. és a 84. ajánlási pont. Ebben azt kezdeményeztem, hogy az alkalmi munkavállalói könyv intézményét hozzuk be ebbe a törvényjavaslatba. Teszem ezt azért, mert én személy szerint aggódom amiatt, hogy a munkáltatók egy része a bér utáni járulékokat nem fogja befizetni. Az alkalmi munkavállalói könyv intézménye pont erre garancia, hogy ezeket a díjakat befizetik, és amit a törvényjavaslathoz kaptunk mellékletben, hogy azok a számok egyáltalán közelíthessenek a valós értékekhez, ehhez szükséges az, hogy a költségvetés azokhoz a bevételekhez hozzájusson, amelyek egyébként jogszerűek a foglalkoztatás esetén. Úgy érzem, hogy ehhez szorosan kötődik, hogy három hónapról emeljük hat hónapra a foglalkoztatási lehetőséget. Itt röviden csak azt mondanám, hogy a három hónap azt jelenti, hogy csak idénymunka, a hat hónap azt jelenti, hogy bármely más szakmában is tartósan foglalkoztathatóvá válnak a határon túl élő magyarok.
Ebben a vitaszakaszban a végére hagytam a 86., 88. indítványokkal kapcsolatos véleményemet, amelyet felém úgy fogalmaztak meg a határon túl élő magyarok, hogy a működési ráfordításokhoz való hozzájárulásunk. Emellé tegyük le azt, hogy a Magyarországon élő kisebbségek. Itt szeretném arra emlékeztetni az államtitkár urat, hogy pont a szlovén viszonylatban majdnem emiatt hiúsult meg a parlamentközi bizottságok jegyzőkönyvének aláírása, mert ahhoz, hogy a rádiójuk, ahhoz, hogy a hetente megjelenő újságuk megjelenjen, a működési ráfordításokhoz kell támogatás, nem pedig csak egy egyszeri. De sajnos ezek az indítványok sem kerültek támogatásra. Én kérem önöket, hogy ezt még egyszer gondolják végig.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban három kérdéssel szeretnék nagyon röviden foglalkozni. Az egyik már korábbi vitaszakaszban is szóba jött: az adatvédelem kérdése, ami a 103. indítványban van. Én kérem önöket, hogy gondoljuk meg. Itt megint arra hivatkozom, hogy más a helyzet ott, ahol már választójog van, és emiatt nyilvántartás van a szomszédos országokban élő magyarokról; és más a helyzet ott, ahol esetleg még ezt fenntartásokkal fogadják. Én azt gondolom, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy az adataikat védjék, vagy aggályokat, félelmeket fogalmazzanak meg azzal kapcsolatban, hogy az adataik ne kerülhessenek valaki illetéktelennek a kezébe. Tehát én kérem, hogy fontolják meg ezt.
A másik, amiről államtitkár úr is beszélt: igen, itt várható, hogy elég nagy kiadással fog járni majd az igazolványok kiadása. Azt hiszem, hogy ezen enyhítene az, ha a 18 éven felülieknek nem öt, hanem tíz évre adnánk meg ezt az igazolványt. Miután megvan a rendszere annak, tehát adott jogintézmény van arra, hogy ezt hogy lehet elveszíteni, hogy lehet visszavonni, így a 18 éven felülieknél célszerű lenne ezt tíz évre nyújtani. Én nem látom akadályát.
A másik és utolsó ebben a vitaszakaszban: én Pósán képviselő urat kérném, hogy az ő 124-es indítványát, amit a kormány már támogat, mégiscsak ki kellene egy kapcsolódó módosítóval egészíteni. Arról szól a képviselő úr indítványa, hogy mit kell nyilvántartani, amikor valaki valamilyen juttatást el akar nyerni vagy elnyert. Én azt kezdeményezném, hogy az elutasítást is; tehát ha egyszer az egész pályázati rendszert nyilvántartják, akkor az elutasítási okot is meg kellene jelölni. Ez biztosítaná azt a lehetőséget, hogy később az utókor bármikor ellenőrizheti, és a félreértéseket meg gyanakvásokat el lehetne kerülni, ha ott röviden rögzítésre kerül, hogy miért utasították el valakinek az igényét vagy a pályázatát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előző vitához tökéletesen illik Bazsa György képviselő úrnak a 29. ajánlási pontban benyújtott indítványa. Amiért külön szót kértem, mert a délelőtt folyamán, amikor államtitkár úr beszélt, akkor ő is kedvezményekről és támogatásokról beszélt, és ezt többszörösen aláhúzta, ezért bátorkodom abban reménykedni, hogy meghallgatásra talál Bazsa képviselő úrnak az az indítványa, amely azt kezdeményezi, hogy ennek a törvényjavaslatnak a címét változtassuk meg, bővítsük ki, és mondjuk azt, hogy a szomszédos államokban élő magyarok kedvezményeiről és támogatásairól.
Valójában a dolog erről szól. Azt gondolom, ez a fontos. Mert nem azt mondjuk, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról alkotunk törvényt, hanem a számukra biztosított kedvezményekről és támogatásokról. Tehát ez a cím sokkal jobban kifejezné azt a mögöttes tartalmat, ami a törvényjavaslatban van.
Kérem, fontolják meg még egyszer! Sajnos ez a javaslat mindenütt csak egyharmados támogatást kapott, de hátha elfogadható a jelenlegi részletes vita alapján. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 211 | 178 | 2001.05.30. | 6:09 | 1-14,154-181 |
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Amikor az adatvédelmi biztos vaskos jelentését, beszámolóját olvassuk, akkor számtalan olyan dologra, veszélyre, kockázatra hívja fel a figyelmünket, amelyek kitapinthatók. Mi mint közszereplők nap mint nap találkozunk vagy az állampolgárok holnap, holnapután találkozhatnak ezekkel a kérdésekkel, problémákkal. Az előző évi beszámolónál többen azon polemizáltunk, hogy vajon növekszik vagy csökken majd az ügyek száma. Azt gondolom, az a természetes, hogy napról napra egyre többen fordulnak az adatvédelmi biztoshoz, mert ez azt jelenti, hogy az állampolgárok ráébrednek arra, hogy vannak jogaik a kötelezettségeik mellett.
Ahogy Wiener György elmondta, és Bauer Tamás is foglalkozott ezzel, ezt a kérdést szeretném még mélyebbre vinni. Furcsa dolog az a kettősség, amikor az adatvédelmi kérdésekhez másképp áll az, aki a hatalomban van, és lényegesen másképp, aki az ellenzékben a másik oldalon.
(19.20)
Azt gondolom, hogy ebben és mint általában az ombudsmani tevékenységben, valahol meg kellene találnunk a tisztes kompromisszumot, aminek abba az irányba kellene mutatni, hogy igenis információszabadság kell hogy létezzen akkor, amikor közérdekű adatokhoz akarunk hozzáférni. Azért foglalkozom ezzel annak ellenére, hogy Bauer Tamás ezt érintette, mert azon a helyzeten, ami ma Magyarországon van, amikor az állampolgárok a közszereplőkkel szemben hihetetlenül nagy bizalmatlansággal vannak, a kormánynak az a magatartása, mely szerint napról napra és folyamatosan tesz újabb kísérleteket arra, hogy adatokat rejtsen el különböző szabályok mögé bújva, szolgálati titokra, üzleti titokra és államtitokra hivatkozva, nem segít azon a helyzeten, ami ma kialakult. Ezen egy módon lehetne segíteni, ha lehetővé tenné a más jogszabályokban megfogalmazott elveknek engedve, hogy a választott képviselők útján az állampolgárnak igenis joga van megtudni, hogy az ő adóforintjait hol és mire költik, és nem elég, ennek a feltételnek nem tesz eleget, ha ezt csak a költségvetés zárszámadásával letudja a kormány.
Nem jó ez, erre van gyakorlati példa, hozhatom Keller képviselő úr esetét, akinek bírósághoz kell fordulni azért, hogy képviselői jogaival élhessen, hogy információkhoz hozzájuthasson. Zárójelben megjegyzem azt, hogy természetesen ellenzéki képviselőként tudom: minden adatot nem lehet közszemlére tenni és kitenni a sajtóba, de igenis meghatározott körben hozzá kell hogy jussunk, hogy ezeket az információkat továbbadhassuk és elmondhassuk a környezetünkben, hogy nincs mögötte semmi gyanús. Mert ma minden, amiről nem tudhatnak, minden, amivel kapcsolatban egy pillanatnyi gyanú ébred, hogy ezt valaki eltakarta előlünk, abban a pillanatban korrupciót sejtenek, és ez ellen nem véd az - és ismétlem, amit Bauer Tamás mondott -, hogy mi, képviselők vagyonnyilatkozatot teszünk, hogy a köztisztviselők holnap, holnapután vagyonnyilatkozatot tesznek, ezt majd különböző bizottságok vizsgálgatni fogják; ez nem oldja föl ezt a problémát. Ettől az állampolgárnak csak az lesz a véleménye, hogy egyfajta árnyékbokszolás történik, valami történik azért, hogy más dolgokról megpróbálják a figyelmet elterelni. Azt gondolom, hogy azok a mintapéldák, amelyeket Majtényi László ebben a beszámolóban említ, mind figyelemre méltók.
Befejezésül szeretném kiemelni a pénzbehajtás ügyét. Ma azok, akik ezt elszenvedik, háborognak, akik ezt megrendelik, hivatkoznak különböző okokra; tehát szintén valós probléma az, ami ebben a beszámolóban szerepel, amire valamilyen megoldást kell találni. Mert viszonylag elfogadhatónak tűnik az az érv, amikor az egyik oldalon azt mondja a fél - jelesül most a gazdasági kamarák fognak ebbe a gödörbe beleesni, nagy valószínűséggel a 2001. évről szóló jelentésben majd ezt olvashatjuk -, amikor nincs apparátusuk, viszont törvény kötelezi őket arra, hogy az adók módjára behajtandó tagdíjakat be kell szedni. Ezt valahogy meg kell oldani, valami megoldást kellene találni, miközben az is természetes érv a másik oldalon, hogy a vállalkozó - akár egy magánszemély, akár társas vállalkozó - azt mondja, hogy márpedig én az adataimat azért adtam a kamarának, ilyen meg ilyen célra, és nem arra, hogy ezt valaki másnak kiszolgáltassa.
Tehát azt gondolom, és ez a befejező gondolatom - miközben mind személy szerint, mind a szocialista frakció nevében megköszönöm Majtényi úr munkáját, többéves munkáját, azt, ahogy eljön a bizottságunkhoz, és részletes tájékoztatást ad különösen a gazdasági ügyekkel összefüggő kérdésekről és problémákról. Tehát a beszámolóját elfogadom és köszönöm a munkáját, és kívánok további sok sikert. És bízom abban, hogy ez az Országgyűlés nem tartja fölöslegesnek az adatvédelmi ombudsman jogintézményét.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nagy gondban vagyok, és többször hozzányúltam a gombhoz, hogy elállok a hozzászólásomtól, mert ezek szerint a hiba bennem van. Én minden törvényjavaslathoz úgy állok hozzá, hogy majdhogynem betegesen hiszek abban, hogy jobbá tehető a szöveg. S azt gondoltam ennek a törvénynek a kapcsán, hogy igenis valahol egyszer el kell jutni az ebben az országban élő politikusoknak odáig, hogy valahol konszenzusra jussanak a múltat illetőn, hogy ki-ki mennyit, mikor tett hozzá ahhoz, hogy az ország fennmaradjon és gyarapodjon. Tehát ha kell, legyen! De azt gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslat szövegének, ami egy megemelkedett helyzetet akar előállítani, olyannak kellene lenni, amiben tényleg konszenzus van.
Azt gondoltam - az általános vitában látszólag úgy nézett ki, hogy egyetértünk -, hogy néhány dolgot ki kellene ebből emelni, és a szöveg magyarrá tehető, széppé tehető. Sajnálom, hogy nem találok ilyen módosítókat.
Takács Imre képviselőtársam benyújtotta azt, amiről akkor sokat beszéltünk. Én kérem a miniszter asszonyt, gondolja végig azt, hogy "a vérüket ontották". Ha itt arról beszélünk, hogy a mi hőseink, akkor ők a vérüket áldozták, az életüket kockáztatták. Általában a magyar közbeszédben, a magyar nyelvben az ellenség vérét ontják és nem a sajátjukét.
A másik ilyen dolog, amiről szeretnék beszélni, a Bauer Tamás által többször érintett 3. §. Kérem önöket, figyelmesen olvassák el ezt az összetett mondatot, többször. Ha a kormány meg van győződve arról, akkor azt kell mondani, hogy meg kell ünnepelni. Vagy a kormány azt mondja, hogy kifejezi azon óhaját, hogy mi, magyarok és nem magyarok, akik itt élünk, akik felelősséget érzünk az ország sorsáért, ezt az emléknapot méltóan ünnepeljük meg, rójuk le kegyeletünket. Tehát azt gondolom, hogy ha meggyőződés, akkor másképp kell befejezni a mondatot; vagy óhaj, és akkor jó így, ahogy van.
Én azt kérem az önkormányzati és az alkotmányügyi bizottságtól, hogy a bent lévő javaslatok alapján - és nem akarok beszélni, mert számomra például Weszelovszky képviselő úrnak a 4. pontban lévő indítványa szimpatikus - tényleg tegyenek kísérletet, és bizottsági módosítóként legyen ez egy olyan szöveg, ami elfogadható. Az még valós, hogy az időpontról biztos, hogy fogunk vitatkozni.
Engedjék meg - és ez a záró gondolatom, arra amit a miniszter asszony elmondott -: én még kisgyerekes apa vagyok, az én gyerekem elég ferdén nézett rám, hogy én két és fél órát töltöttem vasárnap az emléknapon, ahol ismerősökkel, barátokkal méltóan részt vettünk a szertartásokon és a koszorúk elhelyezésén. De a gyerek azt mondta, hogy ezekről a programokról maradtunk le. Miért nem azt tettük?
(20.30)
Azt gondolom, hogy ezért is felelősek vagyunk, ami ebben a törvényben szerepel, hogy az utánunk jövő generációkról is szól, hogy azt szeretnénk, az az óhajunk, hogy ezt ők is majd méltóan ünnepeljék meg még akkor is, amikor mi már nem leszünk. Ne hozzuk őket abba a helyzetbe, hogy családon belül legyen konfliktus azért, mert hősök vagy mert gyereknap. Hátha megtalálható a kompromisszum! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Szándékosan nem kértem kétperces időben lehetőséget, lett volna lehetőségem, és szándékosan nem akarok visszamenni a múltba. Az általános vitánál hosszan folytattuk, sorba rakhatjuk, nekem hatalmas irodalmam van erről az egészről.
Oda akarok kilyukadni, hogy megint van egy helyzet, amit meg akarunk oldani. A kormány és jelesül az igazságügy-miniszter asszony fölvállalta, hogy ezt a problémát megoldja. Én amellett szeretnék érvelni - és az indítványok, amelyekhez kötődik a véleményem -, hogy a problémát tényleg oldjuk meg. És úgy, ahogy most a végén a Gémesi úr elmondta, itt nem egyszeri cashről van szó, hanem középtávú vagy hosszú távú fizetésről. Tehát a kötelezettségvállalás nem egy költségvetési évre vonatkozik, így megtehető.
Viszont azt gondolom, és most azért lapoztam a jegyzeteimet: igaz, hogy nem egyetlen önkormányzati szövetséghez tartozó - mert én például 2000 őszén Sümegen részt vettem, ahol több mint 100 települési önkormányzat képviselője vagy jegyző, vagy polgármester vett részt, és fogalmazták meg ezt az óhajt.
Tehát azt szeretném mondani mint a szakmában dolgozó, hogy ez a vagyon bekerült a gázszolgáltató társaságok - itt már társaságok, de állami kézben lévő részvények, tehát állami tulajdonban lévő társaságok - vagyonába, ez az egész dolog.
(22.10)
Tehát teljesen mindegy, hogy 1993 előtt vagy után, mert ha valaki azt a törvényt megnézi, én mindig úgy fogalmazok nem jogászként, hogy ott hoznak egy példát, hogy '93-ban például 54 százalék, de ezt lehetett volna folytatni; ha akkor folytatásra kerül, akkor már nincs ez a probléma. A gondom az, hogy megtehető, megoldható. A legnagyobb gondom a 7-es és a 9-es. Sajnos, az 1-es és a 2-es vitaszakasz között, elnök úr, csak az a különbség, hogy vagyunk néhányan, akik a problémát az 1. §-ban akartuk megoldani, és vannak, akik a 2. §-ban, de a dolog ugyanarról szól, hogy mi történjen az 1993. augusztus 4. utáni és az 1995. december 31. közötti vagyonátadásokkal.
Amiről én beszélni akarok, pont ez. A 7-es számú indítványban bízom, hogy ez támogatható, csak ezt még annyiban kellene javítani - erre szeretném rábírni Tóth Imre képviselőtársamat vagy bárkit az itt ülők közül -, hogy akik beruházással foglalkoztak, azok tudják, a gázvezetéknél egyrészt hogyan valósult meg a folyamat: van, aki casht adott és a társaság valósította meg a beruházást. Ez volt az egyszerűbb, mert erről van egy dokument, a pénz átment, kész. Rosszabb a másik változat, amikor az önkormányzat saját maga megépítette, és elkezdődött az átadási procedúra. Az üzembe helyezés és az átadás maga sok esetben még fél évnél hosszabb időtartamot is igénybe vett.
Tehát ha meg akarjuk oldani az 1995. december 31-et, akkor azt kell kimondani: aki tudja dokumentálni azt, hogy 1995. december 31., a privatizáció előtt átadta ezt a vagyont, akkor rá igaznak kellene lennie, tehát azt ki kellene terjeszteni. Én hiszem azt, hogy az önkormányzati bizottság képes arra, hogy ezt a megoldást belefogalmazzák ebbe a 7. számú indítványba, és akkor szerintem tényleg megnyugtatóan - mert annyiban vitatkozom az előttem szóló képviselőkkel, hogy ez nem csak 700 településről szól, ez azokról is szól, akik egyébként mindenképpen vagyonhoz fognak jutni e törvény alapján, mert főleg a nagyvárosokban a beruházás nem állt meg, folytatódott, tehát ők is részben most kárpótlást kapnak, egy részben nem.
A vagyon nagyságáról, azt gondolom, nem kellene számháborúba bocsátkoznunk. Talán néhányan emlékeznek rá, az energiahivatalban rendelkezésre áll a gázszolgáltató társaságok mérlege, meg lehet nézni az 1993 decemberit, de meg lehet nézni az 1992 decemberit, amikor átalakultak, az 1993-ast és az 1995-öst, és abból tökéletesen kiderül, hogy mekkora az a vagyonrész, ami bekerült. Tehát nem kell 20 milliárd, 5, 10 vagy 15, ez kiszámítható egzaktan, néhány óra alatt egy hozzáértő ember ezt meg tudja csinálni, és akkor tényleg a kormány is abban a helyzetben lesz, hogy el tudja dönteni, azzal a kondícióval, ami itt van - sőt itt van most már egy olyan támogatott indítvány, ahol más mint az eredeti előterjesztésben a készpénz és az értékpapírra vonatkozó hányad, a kormány el tudja dönteni -, ez vállalható vagy nem vállalható, vagy kell-e módosítani abban a tekintetben, hogy esetleg hosszabb időszakra kell elhúzni a kifizetés lehetőségét.
Tehát arra szeretném kérni az igazságügy-miniszter asszonyt, ha felvállalták azt, hogy ezt a kérdést rendezik és az önkormányzatok hozzájutnak ehhez a vagyonrészhez vagy ennek fejében a kárpótláshoz, akkor ne hagyjuk meg ezt a resztlit. Tehát ők ugyanannak az állami vállalatnak vagy állami tulajdonban lévő társaságnak adták a vagyonukat a privatizáció előtt, és a privatizációkor ez a vagyon növelte azoknak a cégeknek az üzleti értékét vagy az értékpapírjaik árfolyamát - mindegy, hogyan fogalmazok -, tehát része volt, bent van. Jogosnak érzem azt, hogy ők megkapják ezt az ellenértéket.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy mondattal szeretném megerősíteni azt, amit Lamperth Mónika a bírói útról mondott. Én magam már kísérletet tettem arra, hogy a szakértő cég anyagának néhány sorát megvizsgáljam, és felelősségem teljes tudatában merem mondani, hogy ha most nem itt ülnék a Házban, akkor céget alapítanék arra, hogy szakértőként segítsek az önkormányzatoknak kimunkálni ezeket a dolgokat.
(22.40)
Éppen ezért azt szeretném mondani az igazságügy-miniszter asszonynak, hogy a 31. indítvány, amely Zakó László és Tóth Imre képviselő urak indítványa és két bizottság támogatja, de az előterjesztő nem, arra vonatkozik, hogy az adatokhoz juthassanak hozzá az önkormányzatok. Léteznek statisztikai adatok, számomra pont ezért érdekes, hogy miért nem ebből indultak ki a szakértő cégek. Ezek az adatok évről évre településenként még a csőminőségeket is - tehát acél, műanyag - részletezésben tartalmazzák, tehát lett volna lehetőség arra, hogy ezt rendelkezésére bocsáthassák az önkormányzatoknak, és ki-ki akár a sajátját is kiszámolhatta volna.
Emiatt léteznek hibák. A későbbi vitaszakaszban fogunk arról beszélni, hogy milyen sok módosító javaslat van, amit már korrigált maga a szakértő cég, de nagyon sok van, amit nem korrigált. Azt gondolom, amikről én tudok, hogy azokat nem korrigálja, ahol nagyon nagy valószínűséggel megállapítható, hogy komoly számítási hiba történt, tehát túl nagy, ez már presztízsveszteség lenne, egyszerűbbnek tűnik mereven elzárkózni. Tehát azt gondolom, hogy ezek az önkormányzatok biztosan bírósághoz fordulnak, mert itt százmilliós nagyságrendről van szó, nem egyről, kettőről, háromról, ötről. Mondok olyan példát, ami egyszerűen fizikailag elképzelhetetlen, hogy például egy Nagykanizsa léptékű városban, amelyik az ország talán legkorábban és leginkább földgázzal ellátott városa, egy év alatt száz kilométerrel változott a gázvezeték hossza. Tényleg még csak bizonyítani sem kell, a józan ész kizárja az ilyen változásokat. Ezért kérem önt, tegyék lehetővé azt, hogy a törvény erejénél fogva ki-ki juthasson hozzá a rá vonatkozó információkhoz, és ennek alapján indíthassa el azt a peres eljárást, amiről Lamperth Mónika beszélt.
A következő a 37. ajánlási pont, ahol három szocialista képviselőtársam, Fritz Péter, Farkas Imre és Tóth Sándor nyújtotta be azt az indítványt, amely mintegy lehetőséget kínálna arra a kormánynak, hogy nemcsak értékpapírral lehet megváltani ezt az ellenértéket, hanem lehetőség szerint az önkormányzat területén lévő olyan vagyonelemekkel, amelyek, mondjuk, az ÁPV Rt. tulajdonában vannak. Ehhez kérem még az ön mérlegelését és támogatását.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hadd kezdjem azzal, hogy most tisztességtelen vagyok, miniszter asszony, mert nekem olyasmi van a kezemben, ami önnek nincs. Én begyűjtöttem '92 óta egy cégre vonatkozóan az adatokat, és ebből megállapítható, hogy akkor, amikor egy cégben évi átlagban, több év átlagában 300 kilométerrel nő a vezeték hossza, akkor nem lehet az, hogy ez egy olyan városban, hogy...
Én csúnyábbat feltételezek, és ez erősen feltételezésem. Azok az önkormányzatok, amelyek nem tudnak hozzájutni - sokan hozzájutottak úgy, ahogy ön elmondta -, aki nem jut hozzá, hitem szerint itt a valamikori vagyonértékelés hibáját takargatják a cégek, és most nem a gázszolgáltatókra gondolok, hanem a vagyonértékelő cégre. Én ezért nem beszélek értékekről, nem beszélek forintról, mert akkor lehetne vita köztünk kamatról, mindenről.
Én csővezetékhosszról, kilométerekről beszélek, és erősen vélelmezem, hogy itt régi hibákat... - és ha ezek ma napvilágra kerülnének, az bizony, nagyon kényelmetlen lenne a cégeknek, csak én azt nem értem, hogy ennek a bakinak, a valamikori bakijuknak a következményét miért kell most önkormányzatoknak lenyelni.
Ezért gondolom azt, és azért kérem a bírósági utat, mert azt látom, hogy már nem fognak tudni megegyezni, ezen rövid idő alatt - mert én is egyetértek abban, hogy a törvényjavaslatot minél előbb el kellene fogadni - ezt nem fogják megoldani, én úgy érzem, hogy hiába fogok számadatokat prezentálni, nem marad más, mint a bírói út. Ott ez pillanatok alatt el fog dőlni, mert rá lehet mutatni, hogy hol van az összeadási hiba, a mellékletekben meg lehet találni. Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a hozzászólásomat azzal kezdjem, számomra nem meglepő az, hogy az államtitkár úr is és az elnök úr is - anélkül, hogy bármit mondtunk volna - óvó, intő szavait elmondta.
Én a hozzászólásomat azzal szándékoztam kezdeni - és ezért mondtam, hogy számomra nem meglepő az, amit önök elmondtak -, hogy kicsit több, mint egy évvel ezelőtt, 2000. március 21-én Glattfelder államtitkár úr a következő gondolatokkal fejezte be a Magyar Energia Hivatalról szóló jelentés elfogadását megelőző zárszavát: "A hivatal a kormánytól, így a Gazdasági Minisztériumtól is függetlenül működik, és ezt a függetlenségét a jövőben is támogatni kívánjuk." Ezzel még rendben is volnánk, mert akkor a patkó mindkét oldalán minden hozzászóló ezt a óhaját megfogalmazta, ezt a kívánságát elmondta. Ebben egyetértettünk.
De ami még érdekesebb: az államtitkár úr azt mondta, hogy feleslegesnek tűnik, hogy az Országgyűlés plenáris üléséből fél napot vegyen igénybe az Energia Hivatal jelentésének vitája; vizsgálja meg a Ház annak szükségességét, hogy valóban plenáris ülésen kell-e ezt a tevékenységet elvégeznünk. Nos, amiért nekem ezzel gondom van, és ezt elkezdtem:
Tisztelt Államtitkár Úr! Ha ön is részt vett volna a kihelyezett ülésen vagy a gazdasági bizottság más alkalmakkor energetikai kérdésekkel foglalkozó ülésein, akkor lett volna lehetőségünk számos olyan kérdésnek a részletekbe menő megvitatására, amelyek bent vannak ebben a jelentésben, vagy nincsenek bent valamilyen oknál fogva. Ott lehetőségünk lett volna megkérdezni, önöknek lehetősége lett volna válaszolni, így viszont most rettentően furcsa, mert nem tudjuk, hogy miért nincs bent, van-e emögött valamilyen más szándék vagy valami egyéb.
Ezen túl, tisztelt képviselőtársaim: ez a jelentés, ami most előttünk van, meggyőződésem, hogy tökéletes korrajz a Fidesz-kisgazda-kormány rendkívül erőszakos, mindent maga alá gyűrő káder- és személyzeti politikájának. A beszámoló bemutatja azt, hogy a regulátori szerepre hivatott Magyar Energia Hivatalt hogyan gyűrte maga alá a kormányzat, és a hivatal lépésről lépésre hogy vonul vissza vagy - másképpen megfogalmazva - hogy veszti el a szakmai tisztességét. Erre konkrét példákat fogok hozni a beszámolóból.
Abban változatlanul egyetértünk, mert a '94-es törvény a feladatait tökéletesen körülírta a hivatalnak, akár az engedélyezés kérdése, a fogyasztóvédelem vagy az ár-előkészítési ügyekben. Az engedélyezéssel mint hatósági feladattal - és erről részletesen ír beszámolójában a főigazgató úr - nincs gond.
A fogyasztóvédelemnél már sokkal érdekesebb a dolog. Az a néhány száz panasz, mondhatnánk, hogy elenyésző a több milliós fogyasztói körhöz viszonyítva, de a témák, a tárgyak viszont már érdekesek. Abban az esetben, ha akár csak 5-10 fogyasztót érint, hogy számlázási vagy egyéb dologgal probléma van, akkor az nagyon súlyos és nagyon jelentős.
(9.50)
Még néhány gondolatot hadd tegyek a jelentés szerkezetéhez. Nagyon sajnálom, hogy most kimaradt a személyi feltételek kérdése ebből a jelentésből. Engedje meg a főigazgató úr, hogy én ebből arra a következtetésre jussak, 2000 nem tartozik a dicsőség éveihez, a hivatalt fokozatosan elhagyják a nagy tudású, jól felkészült szakemberek. Ez is sejtet valamit.
Gondom van az egész anyag szerkezetével. Gondolom, a képviselőtársaim is észrevették - pont azért, mert az előző évben hihetetlen nagy bizalommal fordultunk az akkor még ebben a szakmában pályakezdőnek számító Kaderják Péter úrhoz -, én emögött sejtem azt, hogy ezért ennek a jelentésnek több mint 50 százaléka a hősi múltról, az intézmény létrejöttéről szól, és mindössze alig egyharmada az, ami a 2000. évvel foglalkozik. Sőt, hadd reagáljak rögtön arra, amit Lázár Mózes elmondott, ezek szerint neki nem tűnt föl, hogy a 2000. évről szóló jelentésben érdekes módon pont az üzemzavarok vagy a fogyasztói elégedettség kérdése '99. december 31-én véget ért. Vajon miért? Most 2001. júniust írunk, ez a jelentés áprilisban készült, tehát lett volna lehetőség arra, hogy ezek az adatok ebben szerepeljenek. Én emögött mást sejtek, erre külön újra vissza fogok majd térni.
Egyetértek azzal, amit a főigazgató úr mondott, hogy az Energia Hivatal szerepe a jövőben hihetetlenül felértékelődik. Csak számomra nagyon rossz előjeleket mutat az, ami történik, és érdekes módon a paksi kihelyezett ülésen is így szól már a jegyzőkönyv, hogy a liberalizálódó energiapiacon a hivatal a jelenlegi jogszabályi felhatalmazás mellett nem lesz képes betölteni szerepét. Történt-e valami az elmúlt időszakban, kezdeményezés akár a gazdasági tárca részéről, hogy a hivatal meg tudjon majd felelni ezeknek a követelményeknek? Tehát azt gondolom, hogy itt komoly gondok vannak, és teljesen természetesnek tartom - ahogy a bevezetőben mondtam -, hogy egy hivatal, amelynek függetlennek kellene lenni és fokozatosan a függetlenség irányába kellene mozogni, nem írhat a beszámolójában arról, hogy milyen óriási feszültségek vannak. Mondhatnám azt, hogy Magyarországon nincs kaliforniai állapot, de rajta ülünk az időzített bombán, mert áramszolgáltatók nem fizetnek - az idő rövidsége miatt hadd mondjam azt -, perben áll lassan mindenki mindenkivel, és csak egy adott kis gombostűnyi feszültség kell még, amikor még komoly problémák lehetnek.
Az árszabályozás kérdéséről is hadd mondjak néhány dolgot. Tisztelt Képviselőtársaim! Az, amire mondtam az előbb a feszültséget, ha önök megnézik a jelentésben lévő táblázatot, pillanatok alatt kiderül, hogy a feszültségnek milyen valós okai vannak. Ha nő a termelőknél, a nagykereskedőknél az ár, mondjuk, 5-6 százalékkal, és alig ehhez hasonló mértékben nő a végfelhasználói ár, ez azt jelenti, hogy a szolgáltatói árrés fantasztikusan leszűkül. Ami számomra megrázó, hogy maga a jelentés le is írja, hogy például a villamosenergia-szektorban a költségvizsgálatok hatására drasztikus létszámcsökkentésre került sor, de odáig is elmegy, hogy zárójelben megjegyzi: a létszámcsökkentés a karbantartói létszámnál következik be, és ugyanennek az oldalnak az alján urambocsá! szerepel, hogy nő az üzemzavarok száma, nő a hibaelhárítás időtartama. Tehát azt gondolom, hogy az e közötti összefüggéseket vizsgálni kellene, és ezt elénk kellett volna tárni.
A másik kérdés: egyszerűen badarságnak tartom, hogy a jelentés le meri írni azt, hogy csökkent a keresztfinanszírozás. Tisztelt Főigazgató Úr! A táblázatban benne van, nem én találtam ki a 2000. októberi, novemberi fordulót; az az ominózus 43 százalékos áremelés micsoda, ha nem a keresztfinanszírozás visszaállítása irányába tett lépés? De még tovább megyek, az ön szavait idézem szó szerint: "sikerült összerakni a 6 százalékot". Mi ez, ha nem a kormány gazdaságpolitikájának az egyenes, direkt kiszolgálása?
A hivatalnak szerintem akkor, amikor az árszabályozási feltételekben gondolkodik, úgy kéne eljárni, ahogy ez a törvényben írva van, hogy védi a fogyasztót, ugyanakkor a biztonságos ellátást, az indokolt költségek megtérülését, a tartós működéshez szükséges nyereség biztosítását, és - a végére hagyom, mert az anyag egyik legnagyobb hiányossága - mindössze egy helyen említi a környezetvédelmi célú kiadásokat, ami, ha akarjuk, ha nem, többletköltséget okoz. Ez abban az összefüggésben szerepel, hogy ezeknek az érvényesítésére még nincs lehetőség. Kérem tisztelettel, mikor lesz, hogy lesz? Szó esik arról, hogy erőművek elfáradtak a hosszú munka során, bezárásra kerülnek, el kell őket takarítani. Ki fogja, milyen fedezettel? Ezt lehetne még egészen odáig ragozni, hogy Paks.
Még az árakról. Az, hogy az árakat ilyen állapotban tartjuk, és a kormányzat nem működtet semmi olyan rendszert, ami megfelelő kompenzációt biztosítana szociálpolitikai célokból, én a Héra Alapítványról nem akarok beszélni, de arról is hosszasan lehetne beszélni, hogy ezt egyes kormánypárti képviselők hogyan használják föl kampánycéljaikra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen, elnök úr, a következő tíz percben folytatnám.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, hogy másodszor is szólhatok. Ha most Áder elnök úr itt lenne, akkor önt, kedves képviselőtársam, cinkossággal vádolná, mert ott fejeztem be, kénytelen voltam befejezni a mondókámat, mert lejárt az első tíz perc. És azért itt engedtessék meg nekem: valóban egy ilyen nagy dologról beszélünk, és tíz percben vagyunk korlátozva. Azt hiszem, ami itt történt, mindenkit meggyőzött arról, hogy minden egyes képviselőtársam a kétpercesekben próbálja meg kiegészítgeni a mondókáját, és fogalmazódnak meg bennünk éppen ezért kérdések, mert nyitva maradnak.
De most visszatérve oda, amit Horváth János képviselő úr fölvetett: szóval, kedves képviselőtársam, én azt gondolom - és amit mondtam, azt most is vállalom -, hogy egyik oldalon igaz, hogy a hivatal megvédi a fogyasztót sok szempontból - és ezeket nem akarom taglalni -, de ugyanúgy megengedhetetlennek tartom azt, amikor a hivatal él vissza, és szabályozási túlsúlyt valósít meg. Én úgy fogalmaztam, hogy túl közvetlen, túl direkt, túlzottan kitapintható, hogy a hivatal alárendeltségébe került a kormány gazdaságpolitikájának.
Ön, aki makrokérdésekkel foglalkozik leginkább, most kérem, tessék végiggondolni a következő kis apró játékot! Van egy torz energiaár-szerkezetünk. Hozzuk magunkkal a pun háború óta, mert én magam is emlékszem arra, amikor a fogyasztó annyit sem fizetett, mint amennyit az ország az importért fizetett. Ebből fokozatosan megyünk egyfajta piaci ár felé. Csakhogy azok a torzulások, azok a visszaesések, amik ebben a folyamatban vannak, pont azért - ahogy képviselőtársaim elmondták -, mert nincs megfelelő szociális intézményrendszer, ami ezt kezelné, mindegy, hogy ezt szociális árnak nevezzük vagy valamilyen más módszernek, ez az alacsony ár rossz üzenetet közvetít a fogyasztóknak. Ez az ár azt üzeni per pillanat, amit Kaderják úr is ír a beszámolójában, hogy ma a lehető leglehetetlenebb, legtávolabbi helyeken is földgázt vezetnek be, amit - ahogy Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta - még támogatnak is különböző pályázatokkal.
Ettől kezdve hadd tegyem fel a kérdést - és számomra itt jön a hivatal felelőssége -: a legkisebb költség elve, amiről nagyon hosszan és szépen írnak a beszámolóban, hogyan valósul meg? Ettől kezdve - ahogy Kovács Tibor mondta, az új általában is többe kerül, de az, hogy messzire elvisszük, még többe kerül - a fajlagos szolgáltatási költségeknél kitapintható a növekedés. Ki fizeti ezt meg? A fogyasztó. Tehát egy torz rendszer következményeit végül is mi fizetjük meg, miközben arról beszél mindenki, hogy megvédtünk benneteket, mert csak 6 százalék. Ez a 6 is olyan, hogy július 1-jén 12 évi átlagban, csak ez a fűtési szezonban - megjegyzem - 12 százalékkal ketyeg. És azért hadd vigyem el olyan messzire, hogy ha egyszer igaznak tartjuk, hogy az ár orientál, és energiatakarékosságot akarunk, azt hiszem, mindannyiunknak érdeke, hogy korszerű, új, takarékos technológiák kerüljenek rendszerbe, de hogy ezek meg is térüljenek; a vállalkozások mindig eredendően üzleti alapon számolnak - akkor ösztönzi őket, ha tudja, mibe kerül.
Amit még kiemeltem, a keresztfinanszírozás kérdése, a 43 százalék. Itt vitatkoztunk a Házban - nem akarok visszamenni - Matolcsy úr akkor elmenekült a parlamentből, hogy lehetőség szerint ne kelljen válaszolni a kérdésekre. Azt gondolom, hogy akik itt voltak, azok erre emlékeznek még. Azt hiszem, hogy az energiatakarékosság mint olyan - ha ezt komolyan vesszük - hat még a költségvetésünkre is, külkermérlegünkre és sok minden másra. Tehát nagyon fontos lenne, de ezt csak úgy tudjuk elérni, ha megfelelő rendszert alakítunk ki.
Hadd tegyek hozzá néhány mondatot én is a jövő kérdéseihez, amit Szalay Gábor nagyon udvariasan fogalmazott, hogy bátortalan. Igen. Tessék csak végiggondolni! Az egész folyamatban múlt év óta csak egy ilyen kis ártatlan mondat jelenik meg, hogy konfliktus lehet esetleg a távhőszolgáltatóknál a kapcsolt áramtermelés miatt. Vajon egész végig, soha, sehol miért nem jelenik meg ez markánsabban? Ez megint nagy gazdasági összefüggéseket is fölvet. Mer mi lesz, mit teszünk helyette? Mivel finanszírozzuk? Mennyivel kerül többe, ha valamilyen más megoldást kell találni? Egyébként a jelentésben van egy apró mondat arról is, hogy nagy valószínűséggel átállnak a földgáz felhasználására.
Még ehhez annyit - és nem akarom tovább, mert annyiban előnyöm van, hogy képviselőtársaim sok mindent elmondtak a jövőről, a piacnyitásról -, gondolják el, üzleti modellről beszéltünk, megkezdtük a vitát itt, a parlamentben, miközben - ahogy a jelentésben is szerepel - a rendszerirányításról, a szállításról, az elosztási költségekről, tarifákról nem esik szó. Tehát megint belemegy mindenki valamibe, egy változásba, csak nem tudja a következményeit kiszámítani. És itt megyek vissza, hogy számomra a Magyar Energia Hivatal ebben a kérdésben az a független szervezet kell hogy legyen, amely a kiszámíthatóságot biztosítja, és a kiszámíthatóságon keresztül lehetővé teszi azt, hogy a befektetők ne helyezkedjenek tartózkodó álláspontra. Mert én ma azt látom, hogy pillanatnyilag - pont azért, mert ilyen bizonytalan az egész rendszer - most egy picit mindenki megmerevedett. Mindenki vár arra, hogy mi lesz a következő lépés, és annak függvényében fog dönteni, hogy beruház vagy nem. Én azt hiszem, hogy az energetika annál összetettebb kérdés, mint hogy ezt kockáztathatnánk. Tehát én azt gondolom, hogy a kormánynak az az árpolitikai magatartása, amit tesz és amit rákényszerített a hivatalra, csak pótcselekvés, képviselő úr. Ezt én ma is merem vállalni, és merem mondani.
A befejező gondolataim pedig azok - ahogy Kovács Tibor képviselőtársam elmondta -, hogy számomra pont a hiányosságok miatt most ez a beszámoló így nem elfogadható. Ezzel együtt egyetértek azokkal, akik ugyanúgy megfogalmazzák, mint egy évvel ezelőtt, hogy a hivatali autonómia és függetlenség fontos. Ha ezt a kormány nem teszi meg, akkor én most vállalom, hogy ősszel néhány képviselőtársammal együtt kész vagyok benyújtani azt a törvényjavaslatot, amely az Energia Hivatalt az Országgyűlés hatáskörébe átemeli, és mintegy fölemeli, megteremti a függetlenségét, hogy erőteljesebb hatékonysági jogosítványai legyenek mindazokban a kérdésekben, amit Vincze képviselő úr elmondott, vagy egyáltalán a fogyasztói érdekvédelem ügyében. Mert azt gondolom, igenis végig kell gondolni, amit Balczó képviselő úr elmondott: jól kitapintható, hogy ez az árpolitika vezet oda, hogy fogyasztói irodák igenis megszűnnek, bezárják, a fogyasztók itt is rosszabbul járnak. Tehát a végén mindig a fogyasztó fizet, mindig a fogyasztónak kerül ez valamivel többe. Azt gondolom, hogy ezen változtatni kell.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Egyrészt a monopóliumok: azt gondolom, hogy a piaci szereplők száma nem túl számos Magyarországon, és ahogy a hatékonysági mutatókat figyelem, akármit teszünk - nem lehet majd keresztbe feküdni -, ez még csökkenni fog, mert ők megfelelő optimális üzemméretre törekszenek, és ki fogják találni, be fogják tudni bizonyítani közgazdasági számításokkal, hogyan lehet ezt még szervezettebbé tenni.
Én azt elfogadom, amit ön mond, csak az a baj, hogy mindig féligazságok hangoznak el, hogy azt a szociális tarifát valakinek ki kell fizetni. De ma mi történik? Ma mindenki olcsóbban vásárol, ahogy elmondtam, ez rossz döntéseket hoz, és ezt a valamit ma megfizettetik az ipari nagyfogyasztókkal, akiknek 43 százalékot emeltek 2000 októberében, tehát most is megfizeti. És ez az, amiről én korábban interpelláltam, hogy ezt az árat megint mi, fogyasztók fizetjük meg a kenyér és minden más termék árán keresztül. Ezért kellene valahol ezt a dolgot végre egyszer a talpára állítani.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban a 2. ajánlási pontban szereplő indítványról szeretnék néhány gondolatot elmondani, tudva azt, hogy majd az ötödik vitaszakaszban ugyanúgy visszaköszön ez a kérdés, hogy a jegybank, vagy hadd fogalmazzak pontosan, a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének kérdése szorosan összefügg azzal, hogy milyen jog alapján kötelezhető valamilyen tevékenységre.
A szocialista frakcióból Szekeres Imre, Veres János, Keller László, Burány Sándor, Podolák György, később Kovács Tibor képviselőtársam tesznek indítványt arra, hogy a Nemzeti Bank csak törvényben és ne rendeletekben lehessen utasítható, és ennek alapján az 1. § átalakítására tesznek javaslatot, hogy új bekezdéssel egészüljön ki, továbbá a (3) bekezdésben konkrétan fogalmazzuk meg, hogy "sem szervezettől, intézménytől, jogi és természetes személytől". Tehát ez ilyen szempontból inkább szövegpontosításnak minősül.
Kérem az államtitkár urat, hogy gondolják meg, gondolják végig. De majd az ötödik vitaszakaszban részletesebben visszatérek arra, hogy a Nemzeti Bankot csak törvények, nem pedig kormányrendeletek alapján lehessen mozgatni.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban a 6. ajánlási pontot szeretném az önök figyelmébe ajánlani, és kérni a jelen lévő államtitkár úr támogatását.
Itt a 14. §-ról van szó, amelynek új megfogalmazását javasolják szocialista képviselőtársaim. Ebben a módosított szövegben két lényeges dolog van. Az egyik: amikor a pénz- és tőkepiac megfelelő működésének biztosításához valamilyen beavatkozásra van szükség. Azt gondoljuk, nagyon fontos az, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is egyetértsen azzal, amikor a beavatkozás megtörténik. Tehát a beavatkozásnak legyen szabályozott kerete, és ha egyszer van egy felügyelő szervezet, amely már szintén feltehetően intézkedéseket foganatosított, akkor szükséges, hogy amennyiben a Nemzeti Bank beavatkozik, akkor ahhoz ez az ellenőrző szervezet az egyetértését adja.
(12.00)
A másik: mi ehhez még azt is hozzákötnénk, hogy ennek a rendkívüli hitelnyújtásnak az időtartamát határozzuk meg a törvényben. Tehát ne legyen ez korlátlan lehetőség, hanem 180 napos időtartamra rögzítsük ezt a lehetőséget.
Kérem önöket, hogy ezt gondolják végig; sajnos ez a jó javaslat csak egyharmados támogatást kapott a bizottságokban.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Legelőször is köszönetemet fejezem ki, mert ebben a vitaszakaszban több indítványomat támogatták, és Rogán képviselő úrnak is köszönöm, hogy jó néhányat átsegített a saját nevén keresztül, de szeretném további indítványokhoz megnyerni az önök támogatását. (Közbeszólásokra:) Igen, képviselőtársaim, mert ha megnézik, akkor roppant érdekes, hogy szó szerint egybeesnek, csak egy picit később adta be a képviselő úr ezeket az indítványokat.
Tehát a 28., 29. és a 30. indítványokban szeretném önöket rábírni arra, hogy a monetáris tanácsnál ne csak az legyen, hogy legfeljebb kilenctagú testület, hanem egy minimumlétszámot is állapítsunk meg. Én személy szerint hét főre tettem javaslatot, figyelemmel a törvényjavaslat más helyein megfogalmazott tagokra vonatkozóan. Azt gondolom, hogy a legalább hetet mindenképpen ki kellene írni, és ezt követően lehet a legfeljebb kilenc.
Ez összefügg később a határozatképesség kérdésével, amely a 34. számú javaslatban szerepel, ahol azt gondolom, hogy egy tól-ig határon belül nem kellene konkrétan megmondanunk, hogy legalább öt főnek kell részt venni a monetáris tanács ülésén, hanem azt mondhatnánk, hogy vagy a fele - és itt két javaslatot is tettem, a 34-esben és a 35-ösben -, vagy ha azt akarjuk, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt és hozzanak döntéseket, vagy minél többen legyenek ott, amikor egy javaslatot letesznek majd az asztalra, akkor ki lehetne mondani, hogy, mondjuk, legalább a kétharmada legyen jelen, de ne egy konkrét számot mondjunk.
Kérem az államtitkár urat, hogy ezt fontolják meg, hátha támogatható. Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném a 9., 11., 12. és a 13. ajánlási szám alatt szereplő indítványaimat visszavonni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, mert még a határozathozatalok előtt megnyomtam a gombot. Szerettem volna sajátomként a 118. pontot fenntartani, a 134. számú, szerkesztett ajánlási csomagból. Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is ugrálni fogok, ezért időnként olyan lesz, mintha félbeszakítanám a mondanivalómat, de nem akarok elmondani olyan dolgokat, amelyeket előttem már sokan elmondtak.
Elsőként abba kapaszkodnék bele, hogy a jelenlegi kormány már többször elkövette azt a jogalkotási formulát, hogy egy törvényjavaslatban több törvényt módosít. Azért hivatkozom erre, mert itt szeretnék visszanyúlni ahhoz a gondolathoz, amit Lezsák képviselő úr már a bizottsági véleményében is megfogalmazott, és szeretném oldani azt a feszültséget vagy problémát, ami itt látszólagos. Elismerve mindazt, ami itt mint nyelv fontos - a nyelvünk megóvása vagy a nyelvünk fejlődése -, azt az alkotmányos jogot is, hogy az információszabadság kérdése hogyan érvényesüljön, a magyar állampolgárok hogyan jussanak az információkhoz, éppen ezért és hivatkoznék arra, ami a törvényjavaslat általános indoklásában van. Mit is mondott a Magyar Professzorok Világtanácsa? Azt, hogy a reklámok területén határozza meg a nyelvi követelményeket, és ennek a bekezdésnek az utolsó mondata az, hogy nem lenne kívánatos egy kirekesztő célzatú nyelvtörvény.
Nekem ez a gondom, és ezt látom a bizottsági vita óta, és ezt látom itt a parlamenti vitában is. Van egy cél, amivel feltehetően mindannyian egyetértünk, csak a hogyannal, a mikénttel nem értünk egyet.
(20.30)
Ezt merem mondani azért, mert úgy vettem észre, hogy Dán János képviselőtársam is, nem nyelvbotlásként, de használta a kifejezést, hogy törvényt alkot a Ház a magyar nyelvről, holott az államtitkár úr és mindannyian azt mondjuk, hogy nem nyelvtörvényt alkotunk. Tehát ha azt tette volna az igazságügy-miniszter asszony, hogy benyújt egy törvényjavaslatot, amelyben módosítjuk a gazdasági reklámokról szóló törvényt, a belkereskedelmi törvényt és amit még kívánatos, akkor ez a gyanú fel se merülhet bennünk.
Azért adok én ennek ilyen nagy hangsúlyt, tisztelt államtitkár úr, mert én azt gondolom, hogy amikor törvényt alkotunk, akkor arra is figyelnünk kell - ahogy a vitában korábban tényleg elhangzott -, hogy ezt a határon túl valaki felhasználhatja-e esetleg olyan célra, amire mi nagyon nem szeretnénk, pont azért, mert őket a beltartalom nyilván nem érdekli, hanem az, hogy mi van ebben a címben.
Innen hadd lépjek egy másik, nagyon nagy lépéssel oda, hogy tényleg ki viseli ennek a költséghatásait - ezt érintette Hegedűs képviselő úr is. És innen van a konfliktus, hogy az oktatás, a tudomány területén dolgozó kollégáink nálunk is azt mondják, hogy igen. Mi, akik gazdasági oldalról közelítjük ezt, azt mondjuk, nem mindegy, hogy mibe kerül, mert ezt a fogyasztónak meg kell fizetnie. Tehát ezért vannak további kifogásaink ezzel a törvényjavaslattal szemben, és éppen emiatt fogunk mi magunk is módosító javaslatokat benyújtani a hatályba léptetéssel kapcsolatban.
Ugyanitt a feladatokat illetően: azt gondolom - és itt hadd hivatkozzam Takács Imrére és sokakra, akik konkrét példákat mondtak, csak a Körútról -, tessék végiggondolni, hogy mit fog tenni a jegyző vagy a jegyző alárendeltségében lévő apparátus annak érdekében, hogy megállapítsa, kinek kell az üzleti feliratát megváltoztatni, másképp kialakítani vagy egyáltalán plusz szövegeket hozzátenni. Éppen ezért érdekes a számomra, hogy a törvényjavaslat 1. §-ában szó is esik arról, hogy ideértve a szlogeneket is. Tessék ezt végiggondolni! Ahogy körülnézek, mindenki tudja ezt. Magyarországon egy időben jellemző volt, hogy n számú szövetbolt vagy n számú cipőbolt volt. Ma pedig mindenki arra törekszik, hogy valami kicsi plusszal megkülönböztesse magát a szomszédtól, a másik utcában lévő vállalkozástól vagy kereskedőtől. Ezek beletartoznak ebbe, államtitkár úr, hogy jelmondat, szlogen vagy üzletnév. Én szándékosan egyetlenegyet sem fogok felsorolni, mert nem akarok itt reklámot csinálni, de úgy gondolom, ezeknek a cseréje gond.
A másik, amiről még úgy érzem, beszélni kellene: bennem kétely merül fel, hogy milyen eljárási rend lesz akkor, amikor valaki azt mondja, hogy most következik az a bizonyos szakasz, amikor a Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete következik. Ennek van-e olyan hatálya, ami halasztó? Tehát amíg ők nem mondanak véleményt, addig marad a régi felirat? (Dr. Hende Csaba: Szakhatóságnak hívják!) Jó, szakhatóság, de ő nem szakhatóság! A Tudományos Akadémia ilyen szempontból... (Dr. Hende Csaba: Most az.) Jó, szóval én azt gondolom, hogy ezt konkrétabbá kellene tenni.
A másik, amit még szeretnék megfogalmazni: államtitkár úr, a Közlekedési Főfelügyeletnek a feladata valami egészen más. Azt gondolom, hogy egy olyan céget - hadd nevezzem őket cégnek -, amelyiknek műszaki, biztonsági és egyéb feladatai vannak, ezzel felruházni felesleges lenne. Tehát összességében azt kérem és azért vagyok szkeptikus... És itt hadd hivatkozzam vissza, nem bántó szándékkal - körülbelül ugyanilyen közegben ültünk itt -, Lezsák képviselő úr is azt mondta, hogy bizony hihetetlenül magyartalan megfogalmazás van egy törvényben, és ő tett ígéretet arra, hogy a bizottság korrigálja ezt. Én nem nyújtottam be a kapcsolódó módosító indítványt, eltettem nyugdíjas éveimre - úgy maradt a törvényben!
Szóval emiatt vagyok én szkeptikus, hogy van-e esélyünk arra, hogy a hatpárti egyeztetés során tényleg a gazdasági reklámokról, az üzletek nevéről vagy közérdekű közleményekről és feliratokról lesz szó, nem pedig egy úgynevezett, idézőjelbe tett "nyelvtörvényről."
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Az első az, hogy én egyetlen országot meg nem említettem. Én összesen csak annyit mondtam, hogy itt nekünk mint törvényalkotóknak arra is kellene figyelni, hogy amikor valamikor teszünk, azt ne lehessen félreérteni vagy félremagyarázni máshol. Mindössze ennyit mondtam, mert azt hiszem - és ezt vallom ma is -, hogy ezzel igenis segíthetünk, közvetve, de segíthetünk a határon túl élő magyaroknak.
Ha mi lehetőséget és táptalajt adunk arra, hogy ott valaki ezt magyarellenesként fölhasználja, akkor igenis rosszul tesszük. Én nem véletlenül idéztem az általános indoklásból azt a mondatot, hogy nem lenne szerencsés, ha ez nyelvtörvénynek látszana, és a vita alapján elég sokan próbálják ezt nyelvtörvénynek bemutatni, holott nem az, valójában nem az, én ebben egyetértek az államtitkár úrral. Ezért mondtam azt, hogy sokkal egyszerűbb lett volna körülbelül három vagy négy törvényt módosítani, de én azt is megértem, hogy önök akkor bajban vannak, mert akkor nem mondhatják úgy, mint ahogy Dán János mondta, hogy regnálásuk alatt legalább alkottak egy magyar nyelvtörvényt.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ugyan Körömi képviselő úr azt mondta, hogy támogatjuk, de ahogy ezt a vezérszónoklatban elmondta Iváncsik Imre képviselőtársam, azért még nagyon sok fenntartás van. Ezt majd a módosító indítványainkban kifejtjük. Néhány dologgal szeretnék foglalkozni, bízva abban, hogy a héten nem zárul le az általános vita, és talán lesz lehetőség arra, hogy az általános vita időszakában valamilyen konszenzus alakuljon ki.
Az egyik ilyen kérdés - Vidoven Árpád nagyon hosszan beszélt róla -, hogy az állampolgári jogaikban mennyiben vannak megrövidítve a hivatásos állomány tagjai. Azt gondolom, kellene beszélnünk a választhatóság kérdéséről. Különös tekintettel arra, hogy ha valaki összerakja, a törvényben mi szerepel, akkor láthatja, hogy a politikai pályára lépés, ha csak rövid időre és átmenetileg, nem azzal kezdődik, hogy jelöltként regisztrálják, erre szeretném felhívni a figyelmet; már előtte is van egy szakasz, nevezhetjük jelöltjelöltnek vagy akárminek. De az, ami a törvényben van, közvetetten arra enged következtetni, hogy a hivatásos állomány tagja vagy szerződéses katona a közelébe se menjen a politikai tevékenységnek. Én pedig azt gondolom, akkor azt kell beírni a törvénybe, hogy ők csak választhatnak, de soha nem lesznek választhatók, vagy egészen addig nem, amíg ez az állapot fennáll, hogy ők hivatásos katonák.
Anélkül, hogy teljes részletességgel a törvényben lévő dolgokat kifejteném, a következőt hadd mondjam el. Köztudott, hogy ma Magyarországon még nincs olyan gazdag önkormányzat, amelynek képviselő-testületében a képviselők főállásban tevékenykednének. Ebben a törvényjavaslatban az szerepel, hogy amennyiben önkormányzati képviselővé választanak meg egy hivatásos katonát, nem jár részére illetmény.
Kérem, tessék kicsit játszani a gondolattal! Magyarországon vannak olyan települések, ahol nagyon nagy számban, tehát nem néhány tíz, hanem százas, ezer közeli lélekszámban vannak katonák, és egy ilyen településen, mondjuk, kizárjuk őket az önkormányzati testületben való részvételtől. Azt gondolom, hogy ez egyszerűen nem járható út. Kell keresni olyan megoldást, hogy ezt megtehessék.
Hadd lépjek eggyel előbbre: miért nem tehető meg, hogy azt a hivatásos katonát, aki a környezetében köztiszteletnek örvend - ami az egyik óhajunk, egyik szándékunk ezzel a törvényjavaslattal, hogy helyreállítsuk a velük szemben való bizalmat, az erkölcsi tartást honoráljuk -, akár független jelöltként a környezete jelölje? Miért nem tehetjük meg, hogy arra a néhány hónapra mindössze rendelkezési állományba tegyük, és illetményt kapjon? És majd ha megválasztják, akkor a parlamenttől már rendes havi ellátást kap, és tud gondoskodni a családjáról. De még folytatom: ha befejezi, tehát ha egy újabb ciklusban nem lesz képviselő, akkor neki újra kell folyamodnia azért, hogy hivatásos tiszt legyen, és őt sújthatja az a törvényben lévő korhatár, amire más vonatkozásban Mátrai Márta hivatkozott, az az ominózus 47 év. Tessék belegondolni: csak azért, mert eljött egy ciklusra a Magyar Országgyűlésbe és 48 éves, ez azt jelenti, hogy 63 éves koráig ellátás nélkül hagytuk, mintegy számkivetetté teszi ez a törvény. Azt gondolom, ez nem lehet célja a jogalkotónak.
Hadd ugorjak egy nagyobbat: két olyan dolog van, ami hiányzik a törvényjavaslatból, vagy tőlem megszokott módon azt mondom, hogy pongyola. Tessék megnézni! Az egyik az, amikor azt mondja, hogy közös megegyezéssel megszűnik a szolgálati jogviszony, de utána rögtön azt mondja a törvényjavaslat, hogy a jogokat és kötelezettségeket nem kell írásba foglalni.
(12.00)
Egy olyan helyzetben, amikor tényleg bonyolult viszony van egy magánember és a honvédség között, azt mondani, hogy közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonyod, de a jogaidat és a kötelezettségeidet nem vagyunk hajlandók írásba foglalni, ez milyen veszélyeket jelent az egyén számára? Én azt gondolom, hogy itt módosítani kell, legalábbis jó lenne konszenzusra jutni, hogy ezt igenis írásba kell foglalni, addig nincs munkaviszony-megszűnés, amíg a jogait és a kötelezettségeit mind a két fél által elismerten nem rögzítették.
A másik ehhez hasonló dolog a helyettesítés kérdése. Éppen azért, mert a honvédségen belül speciális viszonyok vannak, tessék elgondolni, hogy ha nem rögzítjük azt, hogy valaki valakit helyettesít és ennek milyen anyagi konzekvenciái vannak, ettől kezdve megvan a lehetőség, hogy valaki visszaéljen a másik oldalon ezzel a jogintézménnyel.
A következő dolog, amire szeretném az önök figyelmét felhívni és vitát ajánlok: tessék megnézni a végkielégítés kérdését. Én egyelőre azt gondoltam, hogy itt csak elírási hiba van, hogy a szerződéses állomány és a hivatásos állomány között fantasztikus nagy különbség van. De mivel a részletes indoklásban sem lehet találni még ráutaló mondatot sem, így kénytelen vagyok azt gondolni, hogy itt a jogalkotó valami bukfencbe esett.
Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy ha megnézik a ma már hatályos köztisztviselői törvényt, ez még azzal sincs összhangban, miközben maga a miniszter úr az expozéjában nagyon sokszor elmondta, mennyire fontos, hogy összhang legyen e törvényjavaslat és a köztisztviselői törvény között.
Befejezésül - ha már most is bérekről beszéltem -: számomra hiányzik az és többszöri elolvasásra sem találok lehetőséget arra, hogy a parancsnok a teljesítmény függvényében különbséget tegyen. Szép, szép az a piramis, amit itt elképzelnek, hogy felépül, de a törvény még tiltja is azt, hogy két különböző munkabírású és munkateljesítményt nyújtó ember között a javadalmazásban különbséget tegyenek. Azt hiszem, hogy ez tarthatatlan, nem hozza azt a célt, amit szeretnénk, hanem visszavet, mert így csak azt lehet várni, hogy majd egyszer valamikor a törvényben leírt módon - amit sokszor meg lehet kérdőjelezni - rendfokozatban előmehet vagy egy magasabb beosztásba kerülhet. De az azonos beosztásban lévők közt is van különbség, ez igaz a civil életre és igaz a katonai életre is. Azt gondolom, hogy ezekkel mindenképpen foglalkozni kellene.
A tegnapi napon tettem néhány megjegyzést a vezérszónoklatok kapcsán, de úgy döntöttem, elnök úr, hogy ezeket nem mondom el, mert azok a képviselőtársaim nincsenek itt, tehát nincs meg az a lehetőségük, hogy erre reagáljanak. Gondolom, hogy a vita későbbi szakaszában ezt majd megtehetjük.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! Nem húzom el két percben, nem nevezem meg, de a közlekedési államtitkár úr és Bogár államtitkár úr is érintette.
Az a gond, hogy önök találtak egy rettentő jó szlogent, ez a hazai kis- és középvállalkozások, és ezzel megpróbálják a figyelmet elterelni arról, ami valójában történt, arról a folyamatról, hogy jelesül hogyan gyűrte maga alá a kormány még a Közbeszerzések Tanácsát is, és egyszerűen hadd mondjam azt, nem jogászként, hogy ráutaló magatartás van arra, hogy a törvényt hogyan játsszák ki. Mert a közbeszerzési törvénynél az alanyi jog alól nem tudtak kimászni, mert ott nevesítve van a kormány is, utána nem tudtak mit csinálni, mert a forrásnál a költségvetés nevesítve van. Ehelyett jött az az ominózus kezességvállalási klauzula, a harmadik lehetőség. És hogy ez mennyire igaz, államtitkár úr, önöknek is tudni kell, 2000 júniusában, amikor a gazdasági bizottságban erről beszéltünk, mi még csak sejtettük. De az 1999. évről szóló zárszámadásban már feketén fehéren lehetett követni, ahogy a közlekedési tárcától a pénz átcsorgott az ÁPV Rt.-be, ugyanaz az összeg hogyan csorgott át a Fejlesztési Bankba és a Fejlesztési Bankból a Nemzeti Autópálya Rt.-hez. Ehhez most már nem kell találgatni, mert ez a zárszámadásban benne van. Ha szükséges, ide lehet hozni a Házba, én kész vagyok pillanatok alatt ezt oldalszámra hivatkozva elmondani önöknek.
Tehát én azt gondolom, amikor arról beszélünk, hogy igenis a kormány rossz magatartási normát mutat fel az önkormányzatoknak, a közszolgáltató vállalatoknak, akkor ez az, mert mindent elkövetett, szakaszosan és folyamatosan visszafelé, hogy kikerülje a közbeszerzési törvényt. És nagyon érdekes, amikor itt arról beszélt (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Berényi úr korábban, hogy ez ebben az évben alig 20 milliárd forint, de ez összességében több mint 600 milliárd forint, és ez kerüli ki a közbeszerzést.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez a hosszan elnyúló vita és a sok kétperces hozzászólás talán annak köszönhető, hogy itt valójában a Közbeszerzések Tanácsának jelentéséről vitatkozunk. A jelentést összeállítja a tanács vagy a tanács képviseletében a munkatársak, ugyanakkor személyes tapasztalatunk van arról, mi történik a gazdaságban, és nagy valószínűséggel mindannyian, ahogy a vitát figyeltem, ki-ki azt keresi, hogy az, amit személyesen tapasztal, megjelenik-e ebben a jelentésben, tükröződik-e valamilyen formában, és persze hogy különböző vehemenciával keressük, kutatjuk, és szeretnénk, ha szerepelnének ezek a dolgok. A jelentés kellően gazdag, nagyon sok táblázatot tartalmaz, tehát különböző következtetéseket lehet belőle levonni, ezekből néhányat majd én magam is szeretnék kiemelni.
Sajnálatosnak tartom azt, hogy csak három év után került a három év jelentése a tisztelt Ház elé, mert ki kell emelnünk, hogy a tanács elnöke - úgy, ahogy az a törvényben írva van - minden évben áprilisban benyújtotta a jelentését, azt a gazdasági bizottság elég rövid határidővel megvitatta, tehát a lehetőség meg lett volna arra, hogy a Ház azt a napirendjére tűzte. És már ez is kételyeket támaszt bennünk, pont azért, mert számos problémánk van a közbeszerzés érvényesülésével, az átláthatósággal, a nyilvánosság kérdésével kapcsolatban. Óhatatlanul felmerül: vajon miért kellett ilyen hosszú időn keresztül várni, miért nem lehetett ezt minden évben megtenni?
Még egy dolog, mielőtt a részletekbe belemennék. Megköszönöm Berényi úrnak azt a tevékenységet is, amit annak érdekében fejtettek ki, hogy egyre több hozzáértő legyen az országban, aki a közbeszerzésekkel tud bánni, aki tud ajánlatokat kérni, ajánlatokat tenni.
(17.40)
Amikor a kritikámat elmondom, ez nyilván érinti az önök munkáját, de tudom azt, és hiszem, hogy a kollégáim is tudják, hogy az önök feladata elsősorban az, hogy utólag értékelnek, elemeznek, megállapításokat tesznek és törvényjavaslatokat kezdeményeznek. Ennek kapcsán rögtön hadd mondjam el, hogy gondban vagyok, ma már Balla képviselő úr többször hivatkozott arra a nagyon hosszú nevű bizottságra, amelynek az lenne a tiszte, hogy vizsgálja a törvény érvényesülését és javaslatot tegyen.
A képviselő úr és Karl Imre alelnök úr is hivatkoztak arra, hogy ők összeállítottak egy javaslatot, csak megint hadd tegyek fel egy kérdést, és örülök, hogy itt van Hende Csaba államtitkár úr, akivel lefolytattunk a héten már egy ilyen vitát más törvény kapcsán, hogy most bekerült a pénzügyi törvényekbe a közbeszerzési törvények módosításának tárgya, de ezzel az érvényes Házszabály szerint elejét vettük annak, hogy megkezdjük a bizottság által összeállított javaslat vitáját. Mert ez kormány-előterjesztés, ez megelőzi a másikat, tehát az már előrevetít egy újabb, nagyon hosszú és nagyon részletes vitát, nyilván, mert elég sokan vagyunk, akik ismerjük magának a Tanácsnak a kezdeményezését, ismerjük a bizottság kezdeményezését, és azt már lehet tudni, hogy a pénzügyi törvényekben lévő rész ennél lényegesen kisebb.
Személy szerint örülök annak, hogy a Tanács 2000. évről szóló jelentésében visszatükröződik az a kezdeményezésünk, amelyet Latorcai elnök úr is felkarolt, mert már 1998-ban azt tapasztaltuk, hogy ellenőrzési problémák vannak, nem kielégítő a belső ellenőrzés kérdése, tehát akkor szorgalmaztuk, hogy az Állami Számvevőszék sokkal hatékonyabban vegyen ebben a munkában részt. Azóta rendelkezésünkre áll az Állami Számvevőszék jelentése, ebből szeretnék majd néhány dolgot visszaidézni, ami, azt hiszem, magyarázatot ad majd arra a hosszú-hosszú, többórás vitára, amely a központi közbeszerzések körül kialakult.
A másik ilyen dolog a kis- és középvállalkozások kérdése. Szintén a gazdasági bizottságból indítottuk el, hogy a Tanács szervezze meg, alakítsa ki azt a monitoringrendszert, amely alapján majd meg lehet állapítani, hogy milyen eséllyel pályáznak, milyen eséllyel vesznek részt a gyakorlati közbeszerzési folyamatokban. És itt rögtön hadd jegyezzem meg, én szomorúan olvastam azt, hogy csökken a Közbeszerzési Értesítőt előfizetők száma, és erre alapozom azt a szintén médiában olvasott hírt, hogy a kis- és középvállalkozások körülbelül 40 százaléka semminemű információval nem rendelkezik erről; ezen segíthet az a dolog, amit Latorcai elnök úr említett, hogy az informatika fejlődésével, elektronikusan, de ott is kételyeink vannak, mert ma még a kisvállalkozások nagy része erre nincs sem technikailag, sem személyi állományban felkészülve.
Amit nem tudok megkerülni, és ezt is mondtam, hogy hivatkozni fogok az ÁSZ-jelentésre: a kormánynak a rossz magatartási formája. Én nem vettem részt szándékosan ezekben a kétperces vitákban, de azt gondolom, hogy talán meggyőzte Bogár államtitkár urat, hogy volt a kormánynak más lehetősége, és ha más megoldást választ, még a törvény adta keretek között is, akkor ezt a vitát, és nemcsak a vitát, hanem a mögötte rejlő feljelentést, ügyészségi vizsgálatokat, ki lehetett volna kerülni. Azért mondom ezt, mert sokan vádoltak a vitában bennünket azzal, hogy a preferenciák. A preferenciák benne vannak a törvényben 1995 óta, tehát tudjuk, akarjuk és elfogadjuk, és nagyon örülök annak, hogy Latorcai elnök úr említette, hogy bizony 2004 egy nagyon különleges év.
Szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy akinek van némi szabadideje, foglalkozzon egy kicsit az Európai Unió közbeszerzési gyakorlatával. Számunkra megrázó mondatok vannak, mert ott már azt mondják, hogy a közös adóforint - nem a nemzeti adóforint, hanem a közös adóforint - leghatékonyabb felhasználása a közös érdek, és nem egy-egy vállalkozásnak a nemzeti hovatartozása. Mi lassan ebbe az irányba mozgunk. Tehát miközben meg akarjuk erősíteni a saját vállalkozásainkat, ez egy óriási kihívás lesz az ő számukra. Ennek a dolognak a kapcsán szeretnék visszanyúlni tehát a kormány magatartására.
Az én olvasatomban a 2000 tavaszi történések azt mutatják, hogy egy újabb olyan szervezetet, amely arra hivatott, hogy a kormánytól kellő távolságra legyen - független szakmai felügyeleti szerv -, a kormány maga alá gyűr. Én ennek tudom be azt, hogy most a vitában, a jelentésben megpróbál a Közbeszerzések Tanácsa távol maradni azoktól a kínos, kényes ügyektől, amelyekben konfliktusra számíthatna a kormányzattal szemben. Hogy miért teszem ezt?
Engedjék meg, hogy három apró dolgot idézzek az Állami Számvevőszék jelentéséből. Szó szerint benne van, sőt ki van emelve vastagon: "A közbeszerzési eljárások nem épültek be a költségvetési gazdálkodás rendszerébe." Ennek van egy másik vetülete, arra majd külön visszatérek. Most a negatív szálon megyek végig. "A közbeszerzési eljárásokat megkerülve, nem tartották be a törvényi előírásokat. Nem volt értékelhető a kormányzati szintű szabályozás késedelme és hiányossága miatt." Azt gondolom, amikor azt kérjük számon, és kértük számon ma a vitában, hogy a kormány itt mutasson pozitív példát, járjon elöl, akkor nem jó, ha ilyen megállapítások vannak. Vagy folytathatnám: "a központi közbeszerzés szabályozása, intézményrendszere több tekintetben ellentmondásos". És a legsúlyosabb, amivel már az elején is kezdtem: "Nincs kialakítva az ellenőrzés rendszere." Én most nem akarok tételesen végigmenni, hogy az összevont szerződések és pályázatok és minden egyéb. A befejező mondat az, hogy "a KEHI sem ellenőrizte". Tehát nem történtek ellenőrzések. Azt gondolom, hogy bármilyen jó egy szabályozás, ha az nem párosul megfelelő ellenőrzéssel, akkor nagyon komoly bajok vannak.
Ehhez a gondolatmenethez hadd citáljak a jelentésből néhány számadatot mindössze. Én azt gondolom, hogy a többit az, akit nagyon érdekel, úgyis elolvasta és megnézi. A jogorvoslattal kapcsolatban tesznek egy tematikus felsorolást: a központi beszerzés és az önkormányzati szféra az, ahol a legtöbb... - tehát mondhatom azt, hogy 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben is majdnem 50 százalékát teszi ki az összes jogorvoslati dolognak. Ez nem jó. Ezen biztos, hogy változtatni kell, és ez olyan helyen van, ahol koncentráltan lehet, ahol tényleg van ráhatásunk, nekünk, országgyűlési képviselőknek is, hogy megváltozzon, más legyen a helyzet. És ugyaninnen egy másik témakörből hadd vegyek ki két dolgot.
(17.50)
Milyen törvényhelyeket sértettek meg? Nagyon érdekes, és kell vele foglalkozni. Gondolom, hogy a képviselőtársaim is találkoztak ezzel: nem a legkedvezőbb ajánlatot részesítették előnyben a döntések több mint egyharmadában. Vajon miért? Ezek azok a kérdések, amelyekre én még majd választ várnék egy következő évi jelentésben, ha van lehetősége a Közbeszerzések Tanácsának eldönteni azt, hogy a nem legkedvezőbb ajánlat mit jelentett. Belefért-e még a törvény által adott preferencialehetőségbe, vagy ez valamilyen más megoldást takar? És az érvénytelenség, a második a rangsorban; ezzel azért akarok foglalkozni, és szeretném felhívni erre a figyelmet, mert azok számára, akik pályáznak, a legszörnyűbb, amikor valamilyen helyi vagy központi politikai szándéktól valaki azt mondja, hogy érvénytelennek tekintjük a pályázatot, és majd új ajánlatokat fogunk kérni.
Én tudom, hogy az ajánlatkérők privilegizált helyzetben vannak, de mégis valahol ezen változtatni kell. És ahogy mondtam, amikor az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkoztam, visszatérek a másik lábára. Igen, nekünk, országgyűlési képviselőknek is van felelősségünk abban, hogy keressük azt a kaput, amelyen keresztül megoldható, hogy a közbeszerzési eljárások és a költségvetési finanszírozási rendszer, a döntési mechanizmus közelebb kerüljön egymáshoz. Tehát a törvény maga ne teremtsen olyan helyzetet, amikor rákényszerítjük a közbeszerzési folyamatban részt vevőket, hogy valamilyen kiskapun át közlekedjenek.
Befejezésül hadd mondjam el, és nem a Tanács munkáját, hanem magát a központi szervezetet bántom: az általunk ismert és ma itt lévő jelentések közül már a legelsőben szó szerint azt lehet találni, hogy a központosított közbeszerzési eljárások területén szükséges az egységes szabályozás, a szabályozás nem kielégítő. És ha most azt mondtam, hogy az Állami Számvevőszék jelentése majdnem szó szerint ugyanezt tartalmazza, akkor egy kicsit ez a helyzet szomorú.
Képviselőtársaim! Mi, a szocialista frakció abban vagyunk érdekeltek - és önöket is arra biztatom -, hogy ezt a viszonylag új jogintézményt - mert '93-ban az Antall-Boross-kormány kezdte el az alapjait lerakni a közbeszerzési törvénynek, '95-ben megszületett a törvény -, ezt a törvényt, ha kell, évről évre finomítsuk, a szabályozást tökéletesítsük, ugyanakkor mi, képviselők a parlament ellenőrző funkciójából fakadóan követeljük meg és kényszerítsük ki, hogy a közbeszerzési törvényt tartsák be.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Nem vitatkozom azzal, amit ön a bérgarancia alaprészről elmondott, csak megerősítem, tehát tényleg igény van rá. Csak azt gondolom, foglalkoznunk kellene azzal, hogy miért állt elő vagy miért állhat elő az a helyzet, hogy a felszámolók ezt nem akarják vagy nem veszik igénybe. Azt gondolom, arról kellene beszélni, vagy később a módosító indítványoknál kell hogy foglalkozzunk azzal a kérdéssel, hogy miből fizeti vissza a felszámoló. Tehát ez a törvényjavaslat nem foglalkozik azzal a kérdéskörrel, hogy ha nincs a felszámolónál fedezet és nem töltődik vissza a bérgarancia alaprész, akkor mi lesz a folytatás. Netán később egy járuléknövelés, hogy ennek a fedezetét megteremtsük? Mert ma már tudjuk, hogy a felszámolások legnagyobb része úgy fejeződik be, hogy nagy hiány van.
A törvényjavaslatban megfogalmazott változat azt jelentené, mintha a felszámolónak a saját költségei terhére is teljesíteni kellene ezt a visszafizetést. Enélkül is nagy gond van a felszámolások körül, tehát azt hiszem, valahogy rendezni kellene minden körülmények között, hogy meddig terjed ez a kötelezettsége, mert nem a saját maga részére vette föl ezt a bérgarancia alaprészt.
Pont ezzel összefüggésben azt gondolom, újra kell gondolnunk a csődtörvény 58. §-ának megfogalmazását: azt nem hatályon kívül kellene helyezni, hanem egy más megfogalmazásban - ha már belenyúltunk a csődtörvénybe - kellene garanciákat teremteni arra, hogy a kielégítési sorrendben a Bérgarancia Alap visszafizetése ugyanolyan legyen, mint a bérköltségek fizetési kötelezettsége, de ha nincs fedezet, akkor viszont a felszámolónak ettől mentesülni kell.
Köszönöm szépen, elnök úr.
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha én mindent el akarnék mondani arról, amit az ellenzéki képviselők elmondtak a gazdasági bizottságban, akkor csak összefüggéstelen tőmondatokat lenne szabad öt percben mondanom, de már most elmondom, hogy amiket mondok, azoknak az egyes tételeit majd a vitában külön el fogjuk mondani.
Nem tudtunk szó nélkül elmenni a mellett a látszólag technikai probléma mellett, hogy az utolsó pillanatban kapták kézhez a képviselők ezt a többkötetes anyagot, amit a miniszter úr volt szíves bemutatni. Tessék végiggondolni, hogy miközben az ÁSZ-nak erre két hónap áll rendelkezésére, a képviselőknek két hét sem állt a rendelkezésükre, hogy ezt tanulmányozzák - közben egy kötetet kicseréltek, az ÁSZ-véleményt később kapták meg (Moraj és közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Volt rá idő nyár óta! - Tállai András: Volt rá idő.), és a minisztérium erre való véleményét, kedves államtitkár úr, a hét végi futárpostában kaptuk meg, miközben már a vitát is lezártuk.
El kellett mondanunk azt is, hogy Magyarországon sajnos bizony a gyakorlat ma már úgy alakul, nem úgy, mint a demokráciákban megszokott, hogy tervet készítenek, meghatároznak feladatokat (Dr. Fazekas Sándor: Ötéves terv!), hozzá pénzt rendelnek, és a társadalom képviseletében az Országgyűlés erről törvényt alkot, hanem nálunk ma már ez fordítva megy: előbb elköltik az adófizetők pénzét a kormány sajátjaként, és majd ezt követően ehhez hozzáigazítják a költségvetést. (Dr. Fazekas Sándor: Szerinted! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ez sem igaz!)
A pozitív dolgokra is ki fogunk majd térni, de sajnos számos olyan kifogás van, amit önök korábban is úgy minősítettek, és a bizottságban is, hogy ellenzéki nyavalygás. Azt gondolom, hogy el kellene olvasni az Állami Számvevőszék idevonatkozó fejezeteit. Akkor ebből kiderül, hogy ezek a megállapítások sajnos elég súlyosak - a szabályok be nem tartása -, és ezért elég szomorú az, hogy a Fidesz-kisgazda-MDF-kormányban az igazságügy-miniszter is asszisztált ahhoz a szabálytalansághoz, ami a törvényjavaslatban megfogalmazódik. (Dr. Fazekas Sándor: Interpelláljatok!) Egyes fejezetek egyszerűen az ÁSZ véleménye nélkül kerültek be, kedves államtitkár úr - ha kételyei lennének.
Nekem csak egy kérdésem van, és ezt a bizottságban is megfogalmaztuk. Mi történne azzal a magyar átlagos vállalkozóval, akinél hasonló dolgokat állapítana meg, mondjuk, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal?
Kifogásoltuk a letéti számlák rendszerét. Úgy néz ki, hogy ezt minden bizottság megtette. Azt hiszem, hogy az idő kevés ahhoz, ezt is majd tételesen kell, hogy mire is spájzolta el a kormány a letéti számlákon lévő pénzt.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az önkormányzati kérdésről - úgy, ahogy ezt a többségi véleményben Ivanics képviselő úr megfogalmazta -, igen, beszél róla a pénzügyminiszter úr is: az önkormányzatok több mint egyharmada változatlanul küszködik a forrásproblémákkal, a feladatok és a források összhangja a mai napig nincs megteremtve. Tehát folyamatos támogatásban kell részesülniük ahhoz, hogy egyáltalán működőképesek legyenek.
Hadd lépjek át egy másik kérdésre: a zárszámadási törvényben a 2001. évi költségvetés módosítása. Kedves Képviselőtársaim! Folytatódik a "kész átverés show" ebben a törvénymódosítási csomagban. A magasabb infláció miatt néhány tételt módosítanak, de nem viszik végig.
(11.30)
Tessék végiggondolni, az infláció hány normatívára hat ki, amit mind módosítani kellene, és a 2002. évi hatásról egyáltalán nem esik szó.
Egészen konkrét dologról. A 2000. évben az a kormány, amely magát család- és szociálisbarátnak nevezi, tessék megnézni, a lakástámogatás, a családi támogatás, a szociálpolitikai támogatás, az önkormányzatok finanszírozása mind-mind 100 százalék alatt teljesült, s melyek azok a tételek, amelyek messze 100 százalék fölött vannak: különösen a kormányzati kiadások több tízmilliárd forinttal. És hasonlóan a 2001. évben, tessék megnézni Ivanics képviselő úr, mely tételekben: igen, áfa, szja! Ki fizeti meg ezt, ha nem mi? (Ivanics István: Ez többletbevétel) Igen, ez többletbevétel lesz a költségvetésben - de ez többletelvonás is. Ennek az elosztása megint hol történik? A bér-, a gazdaságfejlesztési céltámogatás, a turisztika 5-10-5 milliárd forinttal szerepel, ezzel szemben a költségvetés általános tartaléka - mint ahogy erről szó esett - a kormány mellényzsebében 231 százalékos növekedés! Több a növekedés, mint az eredeti előirányzat, ezért számunkra elfogadhatatlan ez a zárszámadás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Én szeretném önöket figyelmeztetni arra, hogy ennek a Háznak van egy szabálya, és van egy, a tegnapi ülésnapon elfogadott napirendje. Azt az elnök úr előterjesztette saját hatáskörben, és ezt a Ház megszavazta. Meggyőződésem, hogy ez ránk, parlamenti képviselőkre kötelező. Ez egy munkahely! Más esetekben nem tudom, hogy mit szólnának ahhoz, ha valaki néhány órával később érkezne meg egy tárgyalásra! (Tállai András: Nem néhány órával! Nincs lezárva a napirend!)
Én a következőt szeretném, államtitkár úr, az ön figyelmébe ajánlani: a Házszabály 101. §-a megmondja, hogy hogyan kell eljárni egy általános vitánál. Azt mondja, hogy a kormány képviselőjének előterjesztője, majd a kijelölt bizottság előadója, ha többségi előadó van, ezt követően a kisebbségi előadó. Gondolják végig! Ez van a Házszabályban. Ez történt, a kisebbségi vélemények elhangzottak, és önök most megpróbálják azt eljátszani, hogy öt kormánypárti képviselő többségi véleménnyel próbálja meg bezárni a mai délelőttöt. Önöket más törvényeknél sem zavarja túlzottan, ha áthágják a szabályokat (Babák Mihály közbeszól. - Tóth István: Nyugodjál le!), most ugyanezt akarják elkövetni. Kérem, elnök asszony, hogy ezt ne tegye meg! (Babák Mihály közbeszól.) De volt kisebbségi vélemény! Szólították is a többségit, és nem volt többségi.
ELNÖK: Tehát a képviselő úrnak az a véleménye, illetőleg kérése, hogy ne adjak szót a többségi vélemények ismertetésére.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Igen, ez a kérésem, ez az ügyrendi javaslatom. Köszönöm.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Több indítványhoz szeretnék röviden hozzászólni. Az első, amit már az általános vitában lefolytattunk Bernáth Ildikóval: még egyszer szeretném kérni az önök figyelmét arra, gondoljuk végig azt, hogy mikor és milyen feltételeket szabunk a felszámolókra nézve, hogy mikor kell visszafizetniük azt a pénzt, amit a bérgarancia alaprészből megkapnak.
Az indítványaim között több szerepel, ami ezzel összefügg. Én abba az irányba szeretnék elmozdulni, miszerint a csődeljárás, felszámolás amúgy is kimondja, hogy a munkabértartozásnak mindennel szemben előnye van. Éppen ezért, ha valaki a Bérgarancia Alapot igénybe veszi mint felszámoló azért, hogy a munkavállalóknak bért fizessen, akkor ezt ezzel kellene egy tekintet alá venni, és eszerint eldönteni a visszafizetési kötelezettséget. Éppen emiatt azt gondolom, hogy a 13. pontban még szövegpontosítást is végre kellene hajtani, hogy mondjuk ki azt, hogy csak akkor, ha valamilyen bevétele van a felszámolónak. Enélkül számomra ott egy lyuk van a törvényjavaslatban, mert ha a felszámolót arra kötelezzük, hogy ezt fizesse vissza, miközben neki nincs bevétele, azt gondolom, hogy ez nem szerencsés eljárás, ezt mindenképpen meg kellene változtatni.
Ezzel függ össze valójában a 14. ajánlási pontban lévő indítványom, ahol éppen azért, mert ezt így rendeznénk, akkor viszont nem kell az 58. §-t hatályon kívül helyezni.
A másik része a munkavédelmi kérdés, amit még szeretnék az önök figyelmébe ajánlani. A gazdasági bizottságban Horváth János képviselőtársam - sajnálom, hogy nincs itt, nem bántó szándékkal, hanem pozitív szándékkal említeném - egyszer azt mondta, hogy a konyha veszélyes üzem, és mégis általában a szeretett feleséget vagy férjet beküldjük ebbe az üzembe. Azt gondolom, hogy az a megfogalmazás, amely a törvényjavaslatban van, hogy "ahol veszély fenyeget", nem szerencsés. Tehát mondjuk ki azt, hogy fokozott veszély. Valahogy ezt a veszélyt minősíteni kell, mert általában mindenütt van. Azt hiszem, hogy megértik ezt a felvetésemet.
Ezzel összefügg a 9. számú ajánlási pontban lévő javaslatunk. Az általános vitában szintén nagyon sokat beszéltünk róla. Azt gondolom, hogy minden olyan szervezetnél, ahol a munkavállalók megválasztották ezt az általuk megfelelő felkészültségűnek ítélt szakembert, ez ne egy opció legyen, hogy részt vehet ebben a folyamatban, hanem mondjuk azt, hogy részt vesz.
Köszönöm szépen a figyelmüket. Kérem, hogy még egyszer fontolják meg ezen indítványok támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, képviselőtársaim, mert azt mondtam, hogy nem fogok még egyszer szót kérni. De tisztelettel kérem, fontoljuk meg azt, amit Lezsák Sándor elmondott. Az általános vitában is egyetértettünk, és ezért nem beszélünk sokat arról, hogy a veszély általában megvan, a munkáltatók hajlamosak arra, hogy itt takarítsanak meg beruházási forrásokat.
De tisztelettel kérem, ha ennyire óvjuk, akkor a 9. ajánlási pontban lévő megfogalmazás miért nem jó, amikor azt mondjuk, hogy a munkavédelmi képviselő részt vesz és miért opció, hogy részt vehet. Akkor azt is írjuk elő, hogy részt vesz, kötelesek odahívni a döntési folyamathoz, hogy elmondhassa a véleményét, és kifejthesse a munkavállalók érdekében azokat az álláspontjait, amelyek rávilágíthatnak a veszélyre, rávilágíthatnak egy beruházás fogyatékosságára és minden másra. Szerintünk ez egy puha feltétel. Azt elfogadom, hogy mi próbáltuk tompítani a bírság összegét, ugyanakkor itt keményebben fogalmazunk, mint eredetileg a törvényjavaslat.
Ezért kértem önöket, hogy ezt fontolják meg. Nem akarok belemenni abba, hogy telephelyenként "szabják ki" vagy "is kiszabhatják", mert ez tényleg nyelvtani kérdés. Azt gondolom, ez sem puhít a rendszeren.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, ebben a polémiában az infláció az egyik kulcskérdés, és amit Babák Mihály elmondott... - nagy dilemmával nézegettem gyorsan, hogy mit lenne érdemes felolvasni ebből a költségvetésből, mert az infláció, amit vitattunk a költségvetés benyújtásakor is, nem annyi lett. Az, hogy itt néhány helyen forrást félretettek például a nyugdíjak rendezésére, az egy dolog, és az, amiről Takács Imre beszél, egy másik dolog. Szeretném önöket emlékeztetni, hogy itt, e Ház falai között mondta Varga Mihály, akkor még államtitkári minőségben, hogy nincs különbség a két fogyasztói kosár között. Azt, amit Takács Imre elmondott, érdemes lenne végigvenni, hogy a nyugdíjasok által fogyasztott termékek zöme a 20 százalékot meghaladta, 20 százalék fölött van. Ehhez viszonyítva, amit a nyugdíjasok kapnak, az tényleg csak morzsa, töredék, de nem erről akartam hosszabban beszélni, és majd a hozzászólásomban ezt részletesen indokolni fogom.
Az, amiről Babák képviselő úr beszél: igen, önök kiemelnek néhány tételt, de nagyon vigyáznak arra, hogy ez soha ne legyen teljes körű, és nem beszélnek az összegekről. Ezzel mintegy félrevezetjük a környezetet, a közvéleményt, azokat, akik figyelik ezt a költségvetési vitát, mert azok a célok is, amelyeket részben érint Balsay képviselő úr, 5-10 milliárd forintokról szólnak, és módszeresen nem beszélünk a kormányzati tartalékpénzekről, ahol több tíz milliárd forintról van szó. Ha ezeket sorba rakjuk, hogy ezek hova és milyen irányba csordogálnak el, ez mutatja azt, hogy igenis tényleg elfogadhatatlan az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami itt történik. Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Már most bejelentem, hogy még legalább két kétpercest kell hogy kérjek majd.
Babák képviselő úr, feltételezem, hogy ön érti és megnézte a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó törvényt. Sajnálom, hogy ebben a Házban módszeresen és nagyon sokszor hangzik el, hogy a magánnyugdíjpénztár elvitte a pénzt valami más elől. Kedves Képviselő Úr! Törvénybe van iktatva, és egyelőre egyetlen vizsgálat nem állapította meg, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem tartották be ama kötelezettségüket, hogy a begyűjtött forrásuknak döntő többségét állampapírba kell elhelyezni. (Babák Mihály közbeszól.) Én majd meghallgatom önt, amikor szót kér! Ha állampapírban elhelyezték a pénzüket, akkor ez azt jelenti, hogy ez a forrás igenis rendelkezésére áll a költségvetésnek, és lehetne belőle a gazdasági növekedést generálni és előremozdítani a gazdaságot. Hadd mondjam azt, hogy ez tényleg nem felel meg a valóságnak, mert nem elvitte a pénzt. Két nappal ezelőtt Hegedűs képviselő úr azt mondta, hogy nem nő. Miért nem nő? Azért, mert nem engedték, hogy növekedjen.
Azt gondolom, ehhez nyugodtan hozzátehetjük azt, amit mutat a statisztika. Az emberek döntöttek, mérlegelve a saját helyzetüket; nem volt kötelező, nem volt kényszer bemenni a magánnyugdíjpénztár-rendszerbe, és mégis döntöttek, messze meghaladóan az egymilliós számot, amire eredendően gondolni lehetett.
Azt hiszem - Balsay úrnak is fogok majd reagálni -, az, hogy az emberek számára megengedjük, hogy maguk döntsenek, ez a mi szociáldemokrata filozófiánkba belefér (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), az önökébe, képviselő úr, nem. Önök mások helyett akarnak dönteni folyamatosan, egyfolytában.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az első gondolataim Domokos és Babák képviselő úrnak szólnak. Képviselőtársaim! Szerintem itt a Házban és mindenki előtt teljesen hiteltelenné válunk, ha módszeresen azt tesszük, hogy a gazdaság stabilizálásának időszakában megtett intézkedéseket hasonlítjuk össze egy növekvő gazdaság lehetőségei között megtett intézkedésekkel. Én azt hiszem, hogy ez teljesen tisztességtelen, és talán nem is korrekt.
A másik: államtitkár úr, én tisztelettel kérem önt, hogy válaszoljon egy kétpercesben Babák képviselő úrnak, mert még most is azt állítani, hogy amikor a magánnyugdíjpénztár állampapírba teszi a pénzét, akkor az a bankokba megy... - szóval erre nem tudok mit mondani. Én azt gondolom, talán önnek hisz mint államtitkárnak, hogy ez mennyire nem felel meg a valóságnak. Az, amikor a magánnyugdíjpénztár elindult, és az, ami a rendszerben hiányzik, a költségvetésből finanszírozással meg volt tervezve. Tehát amikor a rendszer elindult, erre mindenki számított, hogy azt a 20 százaléknyi részt, amely a rendszerből egyébként hiányzik, milyen formán és milyen csatornán lehet visszatenni.
A másik, amivel az előző kérdésre még visszatérnék. Képviselő úr! A nyugdíjasoknak nemcsak gyógyszer kell, hanem élelmiszer. És önök itt arról beszélnek nagyon nagy dicséretek közepette, hogy milyen kedvezmény jut annak a néhány százezer nyugdíjasnak, aki a nyugdíja mellett valamilyen tevékenységet tud végezni, de nem beszélünk azokról a nyugdíjasokról, akik ezt nem tudják megtenni, akik az alig tízezer forintos jövedelemből kell hogy megéljenek és kellene finanszírozzák a megélhetésüket. Az ő érdekükben semmi nem történik.
A másik... Bocsánat, muszáj újra szót kérnem.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban. - Sasvári Szilárd: Gyenge volt!)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Most egy kicsit furcsa, mert én még korábbra visszamegyek, de kell hogy reagáljak Domokos képviselő úrnak arra a kijelentésére, amikor azt mondta, hogy mintha mi vártuk volna meg várnánk, hogy magasabb legyen az infláció.
Kedves Képviselőtársaim! Tegnap Keller László tisztázta ezt, hogy önök módszeresen próbálnak olyasmit a mi szánkba adni, amit sose mondtunk, de én meg most hadd világítsak rá ennek az átverésshow-nak a másik lábára, amit ön is most nagyon ügyesen használ. Azt mondja: a vártnál kedvezőbb. Önök soha nem arról beszélnek, amit megterveztek. Persze, értem én, nem arról beszélnek, amit megterveztek, hanem a várthoz viszonyítottról. Így mindig azt lehet mondani, hogy alig egy-két tizeddel tér el a várttól.
De kedves képviselő úr: ez a várt hol van a tervezetthez képest? Ha önök erről beszélnének, ha önök ezt itt beismernék a parlamentben, akkor kellene tényleg beszélni arról, hogy ebben az öt nagy kötetben csak zárszámadás legyen, és valahol újabb kötetekben jelenjen meg a 2001. és a 2002. évi költségvetés módosítása, hogy a tervezett és a várt infláció eltérésében módosítsák - ne csak a nyugdíjakat! - az önkormányzati normatívákat és számos olyan tételt, amit mind-mind befolyásol az infláció a mi költségvetésünkben. Tehát azt gondolom, ezt meg kellene tenni.
Még egy dolog, mert Babák képviselő úr is ehhez kapcsolódott.
Kedves Képviselő Úr! A családi pótlék nem változott 1998 óta! Akkor hogyan tetszettek ezt az inflációval korrigálni?
A lakásépítéshez, amiről itt a közbekiabálásokban szó volt: az építési engedély még nem lakás, abban még nem lehet lakni. Tehát a megépített lakásokról kellene beszélnünk, és én szeretném az ön figyelmébe idézni: a zárszámadásban az szerepel, hogy 70 százalékra teljesült a lakástámogatás. Akkor hol van az a pozitív eltérés?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban. - Babák Mihály: 44 200 építési engedély...)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hadd folytassam ott, ahol Keller képviselő úr abbahagyta. Én tudom, hogy Frajna képviselő úr is tudja! Képviselő úr, kit tetszenek önök preferálni? Amikor ősszel a fűtési szezon kezdetén 12 százalékkal nőnek az energiaárak, az a nyugdíjas, akinek napi gondjai vannak, takarékoskodik, ő már nem fűti be a helyiségeit, mert ezt az árat sem tudja megfizetni. Tehát ezen az áron keresztül önök azokat preferálják, akik fantasztikusan sokat fogyasztanak egyébként, azért, mert nem hajlandók felvállalni azt a konfliktust, hogy igenis szükség van egyfajta szociális kompenzációra, legyen az szociális ár vagy valamilyen visszatérítési forma. Nem, önök ezt éveken keresztül megkerülték, és arról beszélnek, hogy a kormány igenis visszatartja az energiaárakat. Ez jól beleillik a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány elosztáspolitikájába vagy a terhek szétterítésébe, hogy mely rétegeket és hogyan terhelnek.
A másik: nem volt itt, korábban ezt a fogyasztóikosár-vitát lefolytattuk, képviselő úr. Roppant érdekes - ahogy elmondtam -, alig több mint egy évvel ezelőtt Varga Mihály államtitkár úr állította a bársonyszékből, hogy nincs különbség. Aztán elég sokat beszéltünk, és közben megjelentek a statisztikai kimutatások, amelyekből lehetett látni, hogy az élelmiszerek ára, azoké, amelyeket a nyugdíjasok jellemzően fogyasztanak, 20-23-25 százalékkal növekedtek. Érdekes módon, amikor a népszavazási kezdeményezést elindítottuk, pillanatok alatt bejelentették, hogy már 2001. július 1-jétől figyelik. Most már csak 2002. január 1-jétől kezdik figyelni. Lassan csak elismerik, hogy lényeges különbség van a nyugdíjasok fogyasztói kosara és az átlag fogyasztói kosár között. És önök mindig az átlaghoz mérik az inflációt, és ennek alapján mondják azt, hogy reálnövekedés van.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elfogadom Domokos Lászlónak azt az érvét, hogy erről máskor kellene beszélni, mert én most azt látom, hogy önök megpróbálnak minket áthúzni arra az oldalra, hogy tényleg ne a nyugdíjaskérdésről és a nyugdíjasok fogyasztói kosaráról beszéljünk, hanem beszéljünk az energetikai kérdésekről.
Én ünnepélyesen megígérem önöknek Kovács Tibor nevében is, hogy készséggel állunk rendelkezésre, hogy ezt a kérdést összefüggésében beszéljük végig, és ennek még olyan részeiről is lehetne beszélni, hogy az akkori privatizáció mennyiben segítette az önök 2000. meg 2001. évi költségvetését azzal, hogy az adósságterhek finanszírozásától megszabadultak, nincs adósságszolgálat, ezt a forrást most el lehetett osztani már 2000-ben is és 2001-ben is.
De visszamegyek oda, amiről Révész Máriusz beszélt. Kedves Képviselőtársam! Bedughatjuk a fejünket nyugodtan a homokba, de aki idősek között jár és körülöttük él, az tudja, hogy az ő fogyasztói kosaruk az, ami nem változik. Abban a gyógyszer, az alapvető élelmiszerek és az energia képviselik a döntő súlyt. Tehát itt nincs miről igazán még vitatkozni sem, mert ezek konkrét dolgok. Ezeknek a termékeknek az árváltozását viszont elég, ha minden évben a KSH éves jelentésében megnézzük, és amit ön mond, arra mondtam, hogy ha kell, akkor kezdjük el felolvasni a KSH éves jelentését a 2000. évről, hogy akkor is hogyan változtak az élelmiszerárak.
Tehát egyszerűen elfogadhatatlan az, ami ön mond, hogy ez nem valós. Nyugodtan beszélhetünk bármi másról, de létezik, és az a nyugdíjas, aki csak éppen hogy naponta meg tud élni, akinek a hentesnél azt kell megnézni, hogy a csonton mennyivel van nagyobb hús, az ő helyzetén semmit nem változtatott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem változtat még a 2001-es módosítás sem.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék visszatérni ahhoz, amiről Domokos képviselő úr beszélt. Kedves Képviselő Úr! Folytatnám azt, amit Bauer Tamás elmondott, mert ezek tényszámok. Önök ebből az 52 milliárdból csak morzsákat adnak vissza, és a nyugdíjasok tökéletesen tudják, hogy ez beépült volna a nyugdíjukba, és ez mint bázis alapja lehetett volna a következő változásoknak.
Mi azt vitattuk a korábbi, ön által felmagasztalt változáson, hogy akkor is kísérletet tettek arra, hogy a nyugdíjasokat szembeállítsák egymással, és ugyanez történik most is, amikor a pénzügyi törvényekben megvalósítják azt, hogy a nyugdíj mellett foglalkoztatottaknak nő a kedvezménye. De arról senki nem beszél, hogy ez kevesebb, mint a nyugdíjasok 10 százaléka, és mi van a másik 90 százalékkal.
Arról vitatkozunk közel egy órája, hogy a többiek lassan szembeállítódnak ezzel a szűk réteggel, és miközben ezt a 10 százalékot dicsérik órákon keresztül, nem beszélnek arról, hogy mi lesz a valóban nehéz sorsú nyugdíjasokkal.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP). Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vitának ebben a végső szakaszában is elég sok gondot okoz - és nem tudom megállni szó nélkül, hogy ne mondjam el -, hogy miközben a zárszámadásról beszéltünk, és 15 órás időkeret volt, de itt mi kényszerből beleszorultunk abba, hogy a 2001. évi pótköltségvetésről is vitatkoznunk kellett. Úgyhogy itt rendesen át tetszettek verni bennünket újfent és sokadszor, mert megspóroltak és elvettek tőlünk egy vitát.
Én néhány olyan dologról szeretnék beszélni, ami benn van a költségvetésben, és még sincs benn. Az egyik ilyen egy speciális dolog. A költségvetési zárszámadásban szerepel egy olyan tétel, hogy egy honvédségi laktanyát egy alapítványnak szándékoznak átadni a parlament jóváhagyásával. Tisztelt államtitkár úr, '99 óta megvan az a törvényi lehetőség, hogy a kormány ezt megtegye, ezt bizonyítja az a tény, hogy néhány nappal ezelőtt döntöttek például kaposvári, füredi laktanyák tárgyában - miért nem lehet akkor megoldani ezt, miért nem lehet átadni az önkormányzatoknak a költségvetési törvényben minden olyan honvédségi ingatlant, amelynek az állapota évek vagy egy évtized óta csak romlik és amelynek az őrzés-védelme csak költségeket okoz a büdzsének? Furcsának érzem, hogy amikor a gazdasági bizottságban erről beszélgettünk, akkor Stumpf miniszter úr azt mondta, hogy az önkormányzatoknak nincs elképzelése. Jelentem, ezt olyan helyen sem teszik meg, ahol a laktanya szomszédságában már folyik az ipari park beruházása. Tisztelettel kérem, hogy ezt fontolják meg, és ha lehet, akkor ezzel talán ezt ki kellene egészíteni.
A másik dolog, amit nem tudok szó nélkül hagyni, az, hogy ebben a pótköltségvetésben hogy vesz el a kormány úgy, mint hogyha közben adna, mert mindig arról esik szó, hogy hol és mit adnak. Nem nagy tétel, de a kormány magatartására jellemző a tűzoltók esete, akik hosszú munkával elérték, hogy végre rendeződjön az évek alatt felhalmozódott műszakpótlék kérdése... (Révész Máriusz: Az alattatok volt!) Igen, de végül is, miközben ezt nagy melldöngetve rendezik, a másik kézzel elvették tőlük a veszélyességi pótlékot.
Nem tudom megkerülni a címzett támogatást, még akkor sem, ha volt olyan képviselőtársam, akit azzal kritizáltak itt, hogy miért. Teszem ezt azért, mert az asztalon van, a Ház asztalán van, még akkor is, ha nem kezdődött meg az általános vita, és mivel a 2002. évi pótköltségvetést nem nyújtotta be a kormány - és én megnéztem a házelnök úr által beterjesztett és az önök által elfogadott őszi üléstervet -, amennyiben a következő heti ülésen nem kezdődik meg a 2002. évi pótköltségvetés általános vitája, akkor az azt jelenti, hogy ez már nem változik.
A mai napon többször szóba került, hadd említsem meg még egyszer: csak az adóbevételek, amelyek bennünket, az átlagfogyasztót, a kisembert érintik, 2001-ben meghaladják a 150 milliárdot, ez látszik a módosításból. De ha a 2001. évben ilyen mértékű többlet-adóbevételre számít a kormány, akkor mekkorára számít 2002-ben, és mire akarja azt elkölteni? Miért kell az, hogy mindenki azzal a normatívarendszerrel tervezzen, amiről most már egyértelműen bizonyított, hogy rossz és nem megfelelő. Lehetett volna, meglenne a lehetősége annak - és itt Domokos képviselő úrra hadd hivatkozzam, mert ő beszélt erről a címzett dologról -, hogy mondjuk 2002-ben ne 3 milliárd forint legyen az új induló lehetőség, hanem ennél nagyobb, és teszem ezt azért, mert ha ezt, mondjuk, csak a duplájára emeljük, akkor már lényegesen több és jól előkészített; hiszen az nem igaz, hogy több száz pályázat nincs kellően előkészítve, ha csak a felét vesszük úgy, hogy megalapozott munka, talán akkor is érdemes lett volna erre többletforrást áldozni. De én azt gondolom, hogy ez ugyanúgy történt, hogy itt, mondjuk, egy 100 százalékos növekedés is csak 3 milliárdba kerül addig, amíg a költségvetési tartalékok, céltartalékok vagy az ÁPV Rt. 44 milliárdja bizony 200 százalék fölötti teljesítések. Tehát ha ez 200 százalék fölötti lenne, az azt jelentené, hogy az új indulók jelentős részét meg lehetett volna valósítani, és akkor nem ébrednének az emberben olyan kételyek, hogy, mondjuk, a kormány a kihelyezett ülésen ígér 10 milliárdot az árvízi helyreállítások további folytatásához, közben pedig a címzett támogatásokból a szabolcsi térség szennyvízrendszere teljes egészében kikerül. De erről majd ennél a törvénynél még sokkal részletesebben fogunk beszélni. (Domokos László közbeszól.) Ezért mondtam, hogy gondoljuk végig, hátha ezt a kicsi összeget, ezt a költségvetés többletbevételéhez viszonyítva nagyon-nagyon szerény összeget meg lehet változtatni, talán a tartalékok rovására, mert akkor megvalósulhatna néhány cél, amely közös érdekünk.
Szeretnék foglalkozni a gázüzletággal, mert itt csupa hozzáértő ember ül. Igen, tessék végiggondolni azt a játékot, hogy mitől változhat meg a gázüzletág! Mondom ezt azért, mert amire Bauer Tamás hivatkozott, azt én fiatal pályakezdő koromban tapasztaltam: hogyan zajlott mintegy évtizeden túl, hogy olcsóbban adták el a gázenergiát, mint amennyiért megvásárolták. És itt ugyanez a helyzet. Ez az üzletág akkor változik meg és akkor lesz nyereséges, ha a kormánynak az Energia Hivatalra való ráhatása megváltozik, ha a függetlenségét engedi, és ezért joggal feltételezzük azt, hogy önök manipulálják ezt a piacot valaminek az érdekében, csak az a kérdés, hogy meddig és mikor.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elnök asszony, én nem kérem, hogy hívja össze a házbizottságot, de jelen van öt frakció. Öt frakcióból van valaki, akivel lehetőségünk van itt egy rövid szóváltásra. Tisztelettel kérem az elnök asszonyt; mi korábban is kezdeményeztük, hogy a 15 órás időkeret kevés a zárszámadás megvitatására, különös tekintettel arra, hogy itt egy pótköltségvetés is az asztalon van.
Azt kérem, figyelembe véve, hogy globálisan még több mint egy óra időkeret rendelkezésre állna ehhez a vitához, ha a jelen lévő frakciók beleegyeznek, hogy valamilyen újraelosztás legyen a maradék időkeretre, kérem önöket, hogy fontolják meg, és akkor érdemben tudnánk ezt a vitát folytatni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok minden elhangzott ebben a vitában, de én azt a szálat szeretném folytatni, amit Füle István képviselőtársam is feszegetett, hogy ez a rendszer, akárhogy működik, mindenképpen kritika éri, mert nem lehet mögé látni. Nem lehet mögé látni, hogy a döntés hogy születik meg, mert itt, a parlamentben mi csak föltesszük azt a bizonyos pontot az i-re, de azon, ami előtte van - a tapasztalatunk az -, túl sokat már nem lehet változtatni.
Azt is tudjuk tapasztalatból, hogy nagyon sok önkormányzat van, amelyiket egyszerűen bénít az a helyzet, hogy a saját forrásai rendkívül kicsik. Vannak, akik egyszerűen nem látják értelmét annak, hogy pályázzanak, és évek hosszú sora után azt mondják, hogy nekik egy pályázatuk sincs, amit elutasítottak, mert sosem pályáztak. Én a másik oldalról közelítem meg: azok, akik már vették a fáradságot maguknak, hogy felkészülnek, programokat, terveket készítenek, de adva van az a kilátástalan helyzet, hogy sok esetben a napi, folyamatos működésük finanszírozása is gondot jelent.
Ebben a helyzetben mit lehet tenni? Azt mondom, hogy fogadjuk el, hogy van ez a rendszer, működik, meg kellene próbálni minél jobban átláthatóvá tenni. Én a zárszámadási vitában tettem egy apró célzást. Látjuk - képviselőtársaim, akik itt vannak, ha részt vettek a vitában, tudják, az általános vita során megfogalmazódott, de nemcsak a vitában, hanem az ÁSZ-anyagokban is benne van, a kormány-előterjesztésben is szerepel -, hogy vannak többletek a bevételi oldalon. Azt kérem az államtitkár úrtól, hogy - mivel most a két törvényjavaslat, a 2001. évi költségvetés módosítása is benne van a 2000. évi zárszámadásban - meg kellene fontolni azt, hogy adva van több tucat, hitem szerint biztos sok jó pályázat - még akkor is, ha azt mondjuk, hogy fele valamilyen formai hibával elutasítható, tehát nem felel meg a követelményeknek -, amelyik érdemes arra, hogy támogatásban részesüljön. Meg kellene fontolnunk azt, hogy van-e lehetőség arra, hogy emeljük meg azt a keretet, amit a költségvetés biztosít a címzett támogatásokra. Ma még nyitva van mind a két lehetőség, tehát én erre szeretném önöket biztatni. Én akkor a vitában azt tapasztaltam - kormánypárti képviselők is érdekesnek tartották a gondolatot -, hogy kellene ezzel foglalkozni.
A másik, ami már a kritikám: miért van az, hogy azt gondoljuk vagy mögé gondoljuk, hogy itt valamilyen politikai szándék van? Én például szeretném kiemelni, hogy a Nyugat-Dunántúl - és ebben nem is teszek túl nagy különbséget, de ha dél felé haladunk, a helyzet egyre rosszabb - például oktatás, felsőoktatás szempontjából mennyire hátrányos helyzetben van, és mégsem jelenik meg ebben a rendszerben ez a támogatás.
A másik ilyen az egyházi ingatlanok kérdése. Az előző kormányzati ciklusban is küzdöttünk ezzel a problémával, most is. Az önkormányzatok önmaguktól, saját forrásaikból ezt a problémát nem tudják megoldani. Viszont akkor, amikor van egy jól működő oktatási intézmény, amelyik tovább kellene hogy működjön, nincs is más esélye egy adott önkormányzatnak, csak hogy ezt megoldja. Én azt hiszem, hogy itt tényleg - nagyon leegyszerűsítve - két legyet lehetne ütni egy csapásra, mert biztosítjuk a továbbműködést, a másik oldalon megfelelünk annak, hogy az egyház számára ingatlant tényleg vissza lehet juttatni úgy, ahogy azt egyébként már törvény rendeli.
Szeretnék még egy gondolatot elmondani, ami megint azt sugallja nekem, hogy nagyon furcsa; és ez ráillik arra, amit az elején mondtam, hogy az önkormányzatok kétségbeesve mindenféle alapnál pályáznak, de valójában az asztalon van a probléma, és nem oldódik meg. Az egyik ilyen a Balaton vízgyűjtő területén a szennyvíztisztítás. Az államtitkár is tudja, tudom, közösen is vettünk részt konferencián, de én szomorúan tapasztaltam azt, hogy a Balaton egész közvetlen közelében és a Zala folyó vízgyűjtő területén lévő települések valamiért innen kimaradtak. Nyilván azért pályáznak itt, mert valahol máshol is kimaradtak, vagy azért, mert ott összehoztak valamit, és itt ki kellene egészíteni.
(19.20)
Ezért az a befejező gondolatom, ahonnan indultam, hogy próbáljunk meg többletforrást keresni az itt lévő jó pályázatokhoz, mert szintén a zárszámadáshoz készített állami számvevőszéki vizsgálatokból látható, hogy milyen nagy mértékű volt a forrásmegmaradás.
Tehát létezik olyan, hogy valaki elindított egy projektet, de nem jött össze a forrás, és nem tudta megvalósítani. Tehát ott is van elég megmaradt forrás, tehát kellene keresnünk a módját, hogy ne úgy osszuk el, mint ahogy azt tettük egy évvel ezelőtt, hanem hogyan lehetne ezekre a reményeim szerint nagyon jó célokra ezt felhasználni.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az, ami eddig elhangzott itt, a teremben, azt hiszem, igazolni fogja azt a véleményt, amit mi kisebbségi véleményként megfogalmaztunk képviselőtársaimmal együtt.
Talán oka volt annak, hogy a kormány képviselője mindössze három összetett mondatban vezette föl ezt a határozati javaslatot, és ha a zárszót is beleveszem, még tíz mondatot sem tett ki az egész; feltehetően azért, mert mindazokról beszélnie kellett volna, amiről a miniszter úr beszélt, és abból egyértelműen kiderül, hogy a kormány hogy sérti meg a ma még hatályban lévő 61/2000. számú országgyűlési határozati javaslatot. Itt, a teremben is többen elmondták, ott, a bizottságban is elmondtuk, hogy igaz, hogy az Országgyűlés állapítja meg sok minden más között a fegyveres erők hosszú távú fejlesztésének irányát. Erről szól az az ominózus, korábban már hivatkozott határozati javaslat. Abban szó szerint megtalálható, hogy a harmadik szakaszban, 2006 és 2010 között kerül sor a haditechnikai eszközök korszerűsítésére; nem akarom folytatni.
Amiért mi a bizottságban kisebbségi véleményt megfogalmaztunk, az pont az, hogy a kormány most nem tesz mást, mint sok más esetben, hogy előreszaladt, döntött, a vizsgálatainak eredményét nem osztotta meg a Házzal, hanem a döntését utólag legitimáltatni akarja velünk, országgyűlési képviselőkkel. Azt mondtuk a bizottságban is, hogy ez számunkra így elfogadhatatlan, mert itt, a Házban kellene azt a vitát lefolytatni, ha megváltozott a helyzet, új helyzet állt elő, és a korábban érvényben lévő határozat - amely kimondta, hogy 2006-ig a meglévő technikai bázison kell biztosítani a védelmet - megváltozott, akkor igenis módosítani kell a korábbi országgyűlési határozati javaslatot.
Ezért nem fogadtuk el a bizottságban mi a határozati javaslatot, és sajnálom, hogy a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének előadója nincs jelen, mert ő körülbelül hasonlókat fogalmazott meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én korábban jelentkeztem kétpercesre, most mégis hadd menjek vissza Simon Miklós elnök úr szavaihoz.
Tisztelt Elnök Úr! Önnek mint a bizottság elnökének kell leginkább tudnia, hogy a honvédelemről szóló CX. törvény miként rendelkezik a fegyveres erők hosszú távú fejlesztéséről, mit kell tennie az Országgyűlésnek. Tudom, hogy ön is tudja, hogy egy bizottság, sőt egy bizottság által kiküldött albizottság nem helyettesítheti az Országgyűlést.
Amiért nagyon lényeges az, amit Juhász képviselő úr elmondott: én szeretném visszaidézni, Körömi képviselő úr itt, a Házban ma este mondta, hogy a kormány már a darabszámról is döntött. Tisztelt Képviselő Urak! Tessék végiggondolni, hogy ha döntött, akkor miért nincs igaza Juhász Ferencnek!? Miért nem igaz az, hogy a kormány nem tesz mást, mint utólag megpróbálja egy országgyűlési határozati javaslatba beiktatni azt, amit megcselekedett, amivel, hadd mondjam azt, nem az első alkalommal sérti meg az önmagunk által hozott törvényeket? Ebben az az érdekes, hogy míg korábban csak az előző kormányokat citálták, a már általam is hivatkozott 61/2000. számú határozat már az Orbán-kormány és az önök munkálkodásának a terméke - most ezt kellett volna módosítani, és ezt kerülték meg.
Még egy fél mondatot szeretnék Kosztolányi úrnak is mondani, csak idézőjelben: a koprodukciót a filmgyártásban használják, a termékgyártásnál kooperáció van.
Köszönöm szépen. (Molnár Róbert: Nyelvbotlás.)
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Amikor az általános vitára való alkalmasságról döntöttünk, akkor számunkra az volt az egyik központi kérdés, hogy tudomásul vesszük-e, elfogadjuk-e azt a trükköt, amit a kormány újfent és most már többszörösen alkalmaz, hogy készít egy kerettörvényt, és ezzel az összes fontos kérdést kivonja a parlament ellenőrzési jogköre, ellenőrzési lehetősége alól.
Azok az előnyök, amelyek a korábbi változathoz e törvényjavaslat mellett elmondhatók, pont ezek az előnyök. Minden olyan fontos kérdést, amelyek miatt az előző javaslatot vissza kellett vonni, a kormány most megkerüli, egyszerűen nem vesz róluk tudomást, és nem foglalkozik velük a törvényjavaslatban. Ügyes megoldás, de ezt mi nem támogatjuk.
Néhány kérdést hadd emeljek ki, amelyeket kifejezetten fontosnak és konfliktusosnak érzünk. Az egyik az Energia Hivatal kérdése. Az Energia Hivatal függetlenségét - úgy, ahogy Lázár Mózes képviselő úr említette - az Energia Hivatal beszámolóinál évről évre megfogalmaztuk itt, a parlamenti patkóban, és hatpárti egyetértés volt, hogy a függetlenségét nagyon határozottan növelni kellene. Ez a törvényjavaslat továbbra is a kormányzat egyik fiókintézményének tekinti az Energia Hivatalt ebben a rendszerben, és ettől kezdve a felelősségi kérdések már egyszerűen elhanyagolhatóvá válnak.
A másik az árkérdés, amit nagyon ügyesen megkerülnek azzal, hogy szociális ellátásról beszélnek, és nem beszélnek kompenzációról, nem lehet beszélni arról, hogy milyen árképzési elvek fognak érvényesülni majd az energiaellátásban, meddig marad az az igazságtalan rendszer, hogy a gazdagok korlát nélkül pazarolhatnak, a nehéz anyagi helyzetben lévők pedig hónapról hónapra hogy fogják megfizetni az energiaköltségeket.
A törvényjavaslat nem beszél arról, hogy mi lesz a sorsa az átállási költségeknek vagy befagyott költségeknek, ezt ki fogja megfizetni - a termelő, a szolgáltató, vagy a fogyasztó. Nem kis tételről van szó, ez lehet 30 fillértől 1 forint 70 fillérig kilowattóránként. Azt hiszem, hogy egy ilyen súlyú kérdést mindenképpen rendezni kellene, és nem nyugodhatunk bele abba, hogy ezt majd valamilyen kormány- vagy miniszteri rendelet később megoldja.
Nagyobb hangsúlyt kellene hogy kapjon a fogyasztóvédelem. Erre csak azt az egy mondatot hadd mondjam el, és ez tulajdonképpen a törvényalkotás legsúlyosabb kritikája, amikor maguk a fogyasztók az érdekképviselőjükön keresztül elmondják, hogy vannak kritikáink, de annyira szükség van erre a törvényre, hogy inkább akkor már ne legyen semmi, csak szülessen meg a törvényjavaslat. Megkerülik azt a kérdést, hogy milyen várható változások lesznek, milyen hatása lesz az energiaimportnak, a nagyobb mértékű importnak a foglalkoztatási kérdésekre vagy egyáltalán a környezetvédelmi viszonyainkra.
Nem esik szó a feljogosított fogyasztókról, miközben versenyről beszélünk. De kik lesznek azok? Mely kör lesz az, amely a feljogosított fogyasztó lesz? Megint fél mondat, mert az időm rettentően rövid: milyen az elégséges szolgáltatás köre, és ennek a sztrájkösszefüggései? Erről mind-mind kellene hogy beszéljünk ebben a törvényjavaslatban.
Az a meggyőződésünk, hogy itt nem történt más, mint egy kerettörvényre tesz javaslatot a kormány azért, hogy kipipálhassák, és lehessen adminisztrálni az Európai Unió felé. Tehát folytatódik ez az átveréssorozat, hogy megvan, megszületett, csak nincs mögötte tartalom.
Azért mondjuk ezt, mert az elmúlt három és fél év nem teremtett alkalmat arra a kormány tevékenységével kapcsolatban, hogy bizalmunk legyen. Tehát a bizalom hiánya az, amely ezt mondatja velünk, hogy az a több mint - mindig azt mondom - tíz alsóbb szintű jogszabály milyen lesz, annak mi lesz a tartalma, lesz-e lehetőségünk, országgyűlési képviselőknek ezt megismerni.
A szerkesztési dolgokról nem beszélek, azt majd egy későbbi hozzászólásban elmondom.
Tisztelt Miniszter Úr! Ami tegnap történt, az a bizalmatlanságunkat tovább erősíti. A kormánypártok, a kormánypártok képviselői kísérletet tettek arra, hogy egy ilyen nagy jelentőségű törvényt eldugjanak a nyilvánosság elől, és kísérletet tettek arra, hogy csütörtökön késő esti program legyen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban két indítványról akarok beszélni. Rögtön elmondom, köszönöm szépen a tárcának, hogy támogatta egyes indítványaimat.
A 13. számú indítványom szeretném államtitkár úr figyelmébe ajánlani. Képviselőtársaim, a 2. § (29) bekezdésében az szerepel, hogy toborzópénz az, amit a leszerelési segélyből a szerződéses állomány tagja kap. Azt gondolom, a leszerelési segélynek és a toborzópénznek egész más a funkciója. Ezt mindenképpen meg kellene változtatni. Ha csak leszerelési segélyt akarunk adni, ám legyen, ha viszont toborzópénzt, annak valami másnak kellene lenni, aminek a forrását is meg kellene teremteni. Kérem az államtitkár urat, hogy ezt fontolják meg.
A 39. számú indítvány arról szól, hogy az állomány tagja mikor köteles bejelenteni a parancsnokának, ha valamilyen választáson - akár önkormányzati, akár országgyűlési választáson - részt vesz. A törvényjavaslat szerint akkor kell bejelentést tenni, amikor már nyilvántartásba vették. Reményeim szerint itt a teremben mindenki tudja, hogy a nyilvántartásba vétel akkor történik meg, amikor a képviselőjelölt - mindegy, hogy önkormányzati vagy országgyűlési választáson - már megkapta a kellő számú ajánlócédulát. Valójában a választás nem akkor kezdődik, hanem akkor, amikor valamely szervezet - civil szervezet vagy párt - valakit felkér arra, hogy egyáltalán jelölt legyen, vállalja el ezt a megtiszteltetést, és ettől kezdve már részt vesz a munkában. A politikai tevékenysége ekkor kezdődik meg, tehát ki kellene terjeszteni a 27. §-t, egyszerűen úgy, hogy "a jelöltségre való felkérés", mert a döntést az egyén, a hivatásos állományú vagy szerződéses katona akkor hozza meg, amikor felkérik és a felkérést elfogadja. Ettől kezdve részt vesz a folyamatban. Kérem az államtitkár urat, hogy ezt fontolják meg. Sajnos a bizottságban csak egyharmados támogatást kapott a javaslat.
Köszönöm szépen a figyelmet.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban egy kicsit hosszabban fogok szólni, mert több indítvány tartozik ebbe a körbe.
Folytatnám azt, amit az előbb elkezdtem; több pontban is érintve van a választások körüli helyzet, valamint a hivatásos és szerződéses katonák ezzel összefüggő anyagi helyzetének a megváltoztatását jelentő szabályozás.
Az 57. pontban azt indítványozom, és ehhez kapcsolódik több pont, hogy érjük el azt, hogy ha elfogadjuk, hogy egy katona önkormányzati vagy országgyűlési képviselői tisztséget vállal és megválasztják, ebben az esetben csak rendelkezési állományba helyezzék, és ne szűnjön meg a szolgálati viszonya. Több indítvány van; attól tartok, hogy esetleg néhányat még ki is hagytam a módosítók közül.
Azt gondolom, ezt meg kellene fontolni, és ezzel kapcsolatban rendkívül fontosnak tartom azt, hogy amikor a mandátuma megszűnt, akkor vissza kell venni. Tehát ez legyen kötelező feladat.
Ennek olyan veszélyeit is látom, mivel a törvényjavaslatban szerepel korhatár, hogy meddig lehet kezdeményezni azt, hogy valakit az állomány tagjai közé felvegyenek, ha az illető, mondjuk, a mandátum lejártakor ezt fél vagy egy évvel meghaladta, előtte hiába volt bármilyen kiváló a szolgálatteljesítés során, már nem kerülhet vissza az állományba. Én tehát itt súlyos ellentmondást is érzek a törvényjavaslatban. Gondolom, ezt ki kellene küszöbölni minden körülmények között.
Az én felfogásom szerint ezen segítene az, ha rendelkezési állományba vennénk, mert akkor teljesen természetes, hogy utána folytatja a szolgálati viszonyát. Ha azt az utat választjuk, hogy mégis megszűnik, akkor viszont szükséges a másik lábát, a visszautat biztosítani a törvény erejénél fogva.
Szintén visszaköszön ez a jelölti felkérés. Azt gondolom, hogy erről itt már nem akarok többet beszélni.
Szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét a 64. ajánlási pontra - sajnos egyetlen bizottság sem támogatta.
Tisztelt Államtitkár Úr! A mai magyar viszonyok között nincs olyan önkormányzati képviselő, aki az önkormányzati tiszteletdíjából meg tudna élni. Tehát mellette gyakorolják a foglalkozásukat. A törvényjavaslatban sajnos az szerepel, hogy részére illetmény nem folyósítható. Tehát olyan kilátástalan helyzetbe hozzuk azt a katonát, akit megválasztottak, hogy attól kezdve az önmaga és családja megélhetése egyszerűen nem biztosított.
Erre mondtam azt az általános vitában, hogy ha azt akarjuk, hogy ne vegyenek részt, úgy, ahogy megfogalmaztuk, hogy ne legyen pártnak tagja, akkor egy paragrafussal el lehetne intézni, hogy azt mondjuk, hogy aki katonai pályára lép, az egyszer és mindenkorra állampolgári jogainak erről a részéről le kell hogy mondjon. Ezzel én nem értenék egyet, mert meggyőződésem, hogy vannak olyan települések, ahol az ott élő hivatásos és szerződéses katonák részvétele egyszerűen kívánatos, hogy részt vegyenek a helyi önkormányzatban, mert olyan nagy közösséget alkotnak.
Szeretném a figyelmüket felhívni a 68. pontra, ahol arról esik szó, hogy mi történik akkor, amikor közös megegyezéssel szűnik meg a szolgálati viszony. Ez a paragrafus azt mondja, hogy ennek nem feltétele, hogy a jogokban és a kötelezettségekben megállapodjanak. Az államtitkár úr, aki gyakorló jogász, azt gondolom, ezt átérzi, hogy mit jelent az, hogy nem feltétele.
(21.00)
Mert miféle közös megállapodás az, amikor nem állapodunk meg kölcsönösen a jogokról és a kötelezettségekről? Tehát én azt gondolom, ez az első feltétel, hogy ebben meg kell hogy állapodjanak, és ezt követően történhet meg az, hogy közös megegyezéssel megszűnik a szolgálati viszony. Minden más esetben valakit egyoldalúan elbocsátanak, megszüntetik, mert rosszul teljesítette a szolgálatát. Tehát én ebben azt érzem, hogy tulajdonképpen ki lehet cselezni, azt mondani, hogy közös megegyezéssel szűnt meg, de valójában elbocsátottak valakit.
Szeretnék még beszélni a 73-asról. Néhány éve már teljesen természetes az, hogy nemcsak férfiak, hanem hölgyek is töltenek be katonai szolgálatot. Én azt gondolom, ebből fakadóan érdemes lenne arról beszélni, hogy tartalékos állományba ne csak férfiak, hanem nők is kerülhessenek. A szövegkörnyezetet is meg kellene változtatni, mert a hadkötelezettség ma nyilván elsősorban a férfiakra vonatkozik, de amikor egy hölgy ezt a hivatást választja saját magának, akkor azt hiszem, ez számukra is nem csak presztízskérdés, hogy tartalékállományba is kerülhessenek.
Szeretnék beszélni még a 76. pontban a végkielégítésről. Államtitkár úr, töredelmesen bevallom, hogy ez nem egy megalapozott számítás következménye. Csak szeretném itt a figyelmet arra ráirányítani, hogy a törvényjavaslatban szereplő végkielégítés és a köztisztviselőkről szóló törvényben szereplő végkielégítés között ellentmondás van. Tisztelettel kértem és kérem most is a kormánypárti képviselőtársaimat, gondolják ezt végig, és ide olyan javaslatot illesszünk be, ami abba a sorba teljesen beillik - teljesen természetes, hogy ezt akkor mi támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igen, olvastuk ezt, de sajnos meg is éljük a valóságot. Én nagyon örülök, hogy Mátrai Márta képviselő asszony szólt előttem.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kormány azt sem tette meg, amire törvények feljogosították (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Most ez a bajotok?), és pénzébe sem került volna. Foglalkoztatásról tetszett beszélni, és közben két éve képtelenek arra, hogy a szomszéd városban a laktanyákat, az ipari parkot és a logisztikai központot, ami épül, átadják. A törvény lehetővé tette.
A másik: mikor engedik vissza végre a kistérségeket a területfejlesztési tanácsokba? (Dr. Dávid Ibolya: Ott vannak.)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A szocialista frakció a mai napon tükröt akart tartani a kormány és a kormánypárti frakciók elé. (Rockenbauer Zoltán: Elég girbegörbe tükör volt!) Azt akartuk, hogy szembesüljenek azzal, amit tettek a demokrácia terén, a szociális ellátások terén, a modernizáció területén vagy az agrár- és a vidékkérdésekben, és beszéltünk azokról a kérdésekről, amelyekben az a meggyőződésünk, hogy önök sok mindent elfelejtettek megtenni, amit meg kellett volna cselekedniük annak érdekében, hogy az országban élő emberek sorsa jobb legyen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, nem is lesz két perc. Kedves Babák képviselő úr, hogy mennyire igaza van Keller képviselő úrnak ezen a reggeli órán, ki fogom keresni az ön indítványát, amely egy későbbi vitaszakaszban szerepel, amelyet én meg is jelöltem. Teljesen megértem önt, hogy ennyire védi ezt az álláspontot, amit Keller László kritizál, hogy hogyan nem lehet zárszámadásban eltüntetni előző évi pénzmaradványokat. Az ön indítványa arról szól, miszerint ezt a folyamatot önök most már a törvény erejével tennék legálissá. Ha ezt ön helyénvalónak tartotta volna korábban is, akkor nem nyújt be ilyen módosító indítványt. (Bauer Tamás és Keller László: Úgy van!)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban. - Kovács Kálmán: Ez jó volt!)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Sajnálom, hogy menet közben Frajna képviselő úrnak, úgy látszik, ki kellett mennie, de én megértem őt, mert amit elmondott, arról ő maga is tudja, hogy nem felel meg a valóságnak.
Ő nem beszél arról, hogy az a kétmillió ember, aki átment a magánnyugdíjpénztár-rendszerbe, azt semmiféle kényszer nem kötelezte, mert az átlépőknek több mint kétharmada - de mondhatnám a háromnegyedét is - önként, szabad akaratából választotta azt a rendszert. Azt is tudjuk, a vitában is... (Babák Mihály: De van, akinek kötelező!) A pályakezdőknek is mikortól kötelező, kedves Babák képviselő úr? (Babák Mihály: Na de milyen önkéntes az, ami kötelező? - Zaj.)
ELNÖK: Tisztelt képviselőtársaim, kérem...
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Én majd meg fogom önt hallgatni...
ELNÖK: Bocsánat, képviselőtársaim! Kérem, ha nem túlzás azt kérnem önöktől, hogy parlamentáris keretek között folytassák a vitát! Köszönöm.
Öné a szó. (Tállai András: Ez az!)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): 47 éves korig önként és szabadon választhatott mindenki, és az első rövid időszakban is több mint 700 ezren választották ezt a rendszert. Ebben benne volt az a kritika is, és mi azért dolgoztuk ki ezt a rendszert, mert tudtuk, hogy az előzőnek a társadalomban nagyon erős a kritikája. Önök pedig most csak azt akarják megtenni, hogy a törvény erejével - úgy, ahogy Bauer Tamás elmondta, én nem akarom őt még egyszer megismételni - akarják elriasztani az embereket a magánnyugdíjpénztáraktól. (Babák Mihály: Szó sincs róla!) Hát dehogynem, képviselő úr, nem engedik, évről évre, hogy növekedjen a befektetett pénzük hozadéka! Ezt értéktelenítik el a kormánypártok a törvény erejével! (Babák Mihály: Ez nem igaz!)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Sajnálom, de olyan kevés az időkeretünk, hogy ezt a vitát nem tudjuk itt befejezni; a következő törvénynél, ahol ez még érintve lesz, még lesz idő részletesebben beszélnünk erről.
Csodálom kormánypárti képviselőtársaim ékesszólását. Kedves Sasvári képviselő úr, ön vagy nem olvas, vagy szándékosan vezeti félre mindazokat, akik a parlament vitáját figyelik. Mert tudom, hogy itt volt, ezért önnek tudnia kell, hogy az önkéntes pénztáraknál igenis törvény, paragrafus van arról, hogy mit és milyen eljárási rendet kell követni akkor, ha valaki rokkanttá válik, hogy megy át a magánnyugdíjpénztárból a pénz a másik rendszerbe, éppen azért, mert még nincs elegendő fedezet, mert most kezdődött el a dolog, alig néhány éve működik.
A következő, amit nagyon módszeresen használnak, hogy a költségvetést megterheltük: elhallgatják, pedig tudom, Frajna Imre is tudja, hogy a magánnyugdíjpénztárak beszedett pénzének a döntő részét állampapírba kell helyezni. Tessenek már megmondani, az állampapírból befolyó pénz nem a költségvetésbe megy, tehát nem ott teremtődik meg a fedezete annak, ami elment a magánnyugdíjpénztárba?! Tovább folytatom... (Babák Mihály: És akkor a teher, az mi?!) Babák képviselő úr, igen, önnek is fogok válaszolni.
Azért volt érdekes, hogy kellő idő álljon rendelkezésre, mert a nyugdíjbiztosítás nem egy év, nem öt év, hanem egy életre szóló folyamat. Ön nagyon ügyes, ön csak arról a nagyon kicsi rétegről beszél, amelynek a számára kötelező lett, de hallgat arról a több mint másfél millióról, aki szabad akaratából döntött. És, kedves képviselő úr, ez egy szerződés (Babák Mihály: Nem is szól bele senki!), mert volt egy törvény, amely alapján az emberek döntöttek (Babák Mihály: Nem is szólunk bele, tiszteletben tartjuk az emberek akaratát!), önök pedig azt teszik, amit a kormány módszeresen: egyoldalúan rúgnak fel törvényeket, és utána azt mondják, hogy érdekes módon az embereknek miért nem tetszik a rendszer. Ez így nem működik!
Köszönöm szépen, elnök asszony.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban először én a 73. számú indítvánnyal foglalkoznék néhány gondolat erejéig.
Tisztelt Államtitkár Úr! A 31. § (12) bekezdése, amely Burány Sándor képviselőtársam indítványa, nem szól másról, mint arról, hogy a költségvetés zárszámadásáról szóló törvényben rögzítsük azt, hogy milyen nettó átlagkereset-növekedést és milyen inflációt vegyünk figyelembe a nyugdíjak számításánál, 2001-ben 9,3 százalékot, 2002-ben pedig 7 százalékos inflációt.
A bizottságok érdekes módon ezt az indítványt nem támogatták. Ezt teljesen természetesnek tartom, a többségük alapján megtehették.
Tudom, hogy ön is és a pénzügyminiszter úr is nagyon magasan képzett közgazdász, és nagyon ügyesen forgatják az inflációs adatokat, mint ahogy azt tette a tegnapi napon is a miniszter úr, hogy a december/decemberi inflációról beszélt, amikor az 5 százalék körüli infláció mértékéről beszélt 2001-ben, viszont mindenki más és önök is egyéb helyeken, amikor az éves inflációról beszélnek, akkor bizony a 9 százalékot meghaladó mértéket hozzák szóba. Azt gondoljuk, hogy ezt a törvényben rögzíteni kell, és így kell számítani azt a jogos járandóságot, ami a nyugdíjasoknak jár.
Egyszerűen érthetetlen számunkra, hogy miért állnak ellen. Vagy lehet egy magyarázat a tegnapi vitanap alapján: így teheti meg a kormány azt, hogy mintha valamilyen kegyet gyakorolna a nyugdíjasokkal szemben, amikor a jogos járandóságukat megpróbálják visszaadni. Azt gondolom - és ennyiben hadd utaljak vissza a magánnyugdíjpénztár rendszerére, amelyről korábban vitatkoztunk -, több millió nyugdíjas átveréséről van szó folyamatosan.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Én most ellentétben, és bocsánatot kérek öntől, végtelenül örülök, hogy Sasvári képviselő úr indulatos lett, mert miközben indulatos lett, elkezdett igazat beszélni, és én ebből megtudtam a Fidesz cégalapítási filozófiáját, amit egyébként ebben a Házban nagyon sokat bíráltunk és kritizáltunk: alapíts egy új céget, az adósságot hagyd a régiben, aztán majd utólag elrendezzük valahogy a Pénzügyminisztérium és a zárszámadás keretében.
Kedves képviselő úr, én azt gondolom, hogy ez az, ami tőlünk teljesen idegen, és azt mondani, hogy azt a társaságot úgy megalapítani, hogy az adósságokat valahol ott kellett volna hagyni a levegőben, ez elfogadhatatlan!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban néhány olyan dologról szeretnék beszélni, ami egy kicsit folytatása talán a tegnapi vitanapnak. Megpróbálok rávilágítani néhány dologgal arra, hogy miért nem éljük meg mi sikerként azt, amit önök szeretnének, hogy mi mindenképpen sikernek lássunk és sikerként éljünk meg.
A tegnapi napon mindössze egypercnyi időm volt arra, hogy beszéljek arról, amit a 104. számú indítványomban megfogalmaztam. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény két év óta teszi lehetővé azt, hogy a kormány olyan ingatlanokat, olyan honvédségi ingatlanokat, amelyeket nem tud használni, nem tud velük mit kezdeni, viszont ha az önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy ezt hasznosítsák foglalkoztatási, szociális és hadd ne mondjam hosszan, ott több mint öt sorban megfogalmazva a lehetőség, akkor ezek átadhatók. A Magyar Köztársaság kormánya ezzel a lehetőséggel csak nagyon differenciáltan vagy mondhatnám úgy is, hogy diszkriminatív módon él. A példám az, hogy Kaposváron, Zalaegerszegen megtörténik ez az átadás, csak közben félúton valahol ez Nagykanizsán nem történhet meg. Nem történhet meg annak ellenére sem, hogy az iparipark-beruházás elkezdődött, folyamatban van. Az önkormányzatot arra kényszerítik, hogy erején felül ingatlanokat, mezőgazdasági ingatlanokat vásároljon föl, hogy az ipari park megvalósítható legyen, egy olyan térségben, ahol évek óta az országos átlagot messze meghaladó munkanélküliség van. Egyszerűen nem találok magyarázatot arra, hogy a kormány miért áll ellen.
Hivatkoznék arra, államtitkár úr, hogy a bizottsági vitaszakaszban a kormány képviselője azt mondta, hogy a törvény ezt lehetővé teszi.
(12.40)
De ha a törvény lehetővé teszi, a kormány pedig nem teszi meg, pénzébe sem kerül, akkor egyszerűen nincs más lehetőség, mint azt kérni, hogy akkor a tisztelt Ház mondja ki a törvény erejénél fogva, hogy az a törvény, a törvénynek az a paragrafusa, amely ezt lehetővé teszi, az még hatályban van, és ennek érvényt lehet szerezni. Én még azt is el tudnám képzelni, ha azt mondják, hogy egy jelképes összeget kell fizetnie a városnak, hogy a céljait megvalósíthassa, de sem ezt, sem azt, és nem odaadni, ez a lehető legrosszabb megoldás. Én hoztam magammal a tegnapi vitanapra egy fényképalbumot is arról - mert a jó gazda gondosságát be tudnám mutatni -, hogy mi történik ezeken az ingatlanokon.
A másik dolog, ami a 97. és a 109. indítványokról szól: szocialista képviselőtársaim - Lamperth Mónika, Pozsgai Balázs, Ecsődi László és még sorolhatnám - kísérletet tesznek arra, hogy a várható infláció és a kormány által a költségvetés benyújtásakor tervezett és a törvényben elfogadott infláció mértéke közti különbözetet juttassuk vissza, és milyen csatornákon keresztül juttassuk vissza az önkormányzatoknak.
Kedves Államtitkár Úr! Számunkra sokszor használt kifejezés, de nem tudok mást mondani, amiről az előbbi vitaszakaszban is beszéltünk, ezért létezik ez az átverés show, mert a normatívák követik az önök által tervezett infláció mértékét. A többletbevételekről - amiről eddig vitatkoztunk -, a kormány rendelkezett valahogy, ezt majd a kormányoldali többség utólag szentesíteni fogja, miközben a közéletnek olyan fontos területei maradnak ki ebből a rendszerből, mint az önkormányzatok.
Én akkor nem folytatom, mert a képviselő asszony személyesen megjelent a vitában, és el fogja mondani, hogy mely normatívákban és mely területeken lenne rendkívül fontos az, hogy az önkormányzatok hozzájussanak ahhoz a többletforráshoz, amit önök más célokra szeretnének fordítani. Én kérem önöket, hogy támogassanak ebben, és fontolják meg ezeknek az indítványoknak a támogatását. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): (Folyamatos zaj.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A bűncselekmények feltárása és a hatékony bűnüldözés valamennyiünk érdeke. Ezért fontos az, hogy az állampolgárok bizalommal legyenek a feladatot ellátó szervek iránt.
Ön mint a törvényesség legfőbb őre, kiemelkedő szerepet tölt be a bizalom kialakításában és fenntartásában. Az emberek úgy gondolják - és azt hiszem, jól gondolják -, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, és gyanú esetén a nyomozás során ugyanazokat az eljárásokat kell minden gyanúsítottal szemben alkalmazni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A Szabadira nem...) Ezért, amit mostanában tapasztalnak, érthetetlen számunkra. (Dr. Répássy Róbert: A Szabadit adjátok ki!)
Látják a tévében, hogy egy hűtlen kezeléssel gyanúsított, áldott állapotban lévő fiatal nőt bilincsben, rabszíjon vonszolnak, és hónapok óta előzetes letartóztatásban tartanak, miközben október 8-án az ügyész javaslatára, a vádlott legnagyobb megdöbbenésére szabadlábra helyezik Lakatos Andrást - Kisbandikát -, akit a magyarországi szervezett bűnözés meghatározó szereplőjeként állít be a rendőrség.
Nem tudják, mi az igazság Székely Zoltán ügyében, aki ellen több hónapos őrizet után tudtak csak vádat emelni, de hallják, hogy Schlecht Csabát a rendőrségen tett néhány baráti látogatás után felmentik a vádak alól, Szabadi Béla ügyében pedig a vádemelésig sem tudtak eljutni.
Naponta olvassák, hogy Simon Lászlót 160 milliós feltételezett ügye miatt körözi és le akarja tartóztatni a rendőrség, de nem tudják, és nem értik, miért segítette ugyanez a rendőrség és az ügyészség a Fidesz-tanácsadó Varga Tamást - aki a hírek szerint Simicska Lajos APEH-elnöksége idején 2 milliárd forintos áfacsalást követett el - az előzetes letartóztatás elmulasztásával (Ughy Attila közbeszól.) és a körözés késleltetett kiadásával megszökni a felelősségre vonás alól. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi van Dunavecsén?)
Elképednek, amikor azt hallják, egy-két éve ítélet nélkül börtönben tartott gyanúsított bizonyítékokat ad át a bíróságnak arról, hogy a hivatalban lévő belügyminiszter korábbi üzleti vitájuk miatt bérgyilkossal akarta megöletni. (Dr. Répássy Róbert: Joga van hazudni!) Még csak szabadságra sem küldték a vizsgálat idejére. A legutóbbi hír az, hogy a Fidesz-tanácsadó Schlecht Csabát véglegesen ártatlannak nyilvánították. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Kérdezem a legfőbb ügyész urat, mivel tudja magyarázni a rendőrség és az ügyészség megkülönböztetett intézkedéseit egyes gyanúsítottakkal kapcsolatban. (Molnár Róbert közbeszól.) Őszintén mondja meg, mit tett annak érdekében, hogy a jelenlegi differenciált bűnüldözési gyakorlat megszűnjön! Mit gondol, ezzel a magatartással mit üzen a vállalkozóknak, és nekünk, állampolgároknak? (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem, mondja meg őszintén, ön szerint is ártatlan-e Schlecht Csaba!
Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Sajnálom, hogy nem a májusi interpellációmat vette elő, én akkor egy fél mondattal utaltam arra, hogy aggódom, hogy a politika összekeveredik a bűnüldözéssel. Azt gondolom, hogy ez a válasz, amit ön most elmondott (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nézzél magad mögé!), a mai magyar vállalkozóknak a következőt üzeni - a hármas kérdésre adott válasz -: halmozz fel hatalmas adósságot, utána végy egy hamis útlevelet, aztán próbáld meg, csinálj egy csalárd szerződést, és később ne emlékezz semmire, és számíthatsz hasonló elbírálásra, mint amire számíthatott Schlecht Csaba.
Úgy gondolom, legfőbb ügyész úr, most már nem az országnak, a Fidesznek van legfőbb ügyésze. (Révész Máriusz: Vecsés!) Nem fogadom el a választ, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Vecsés! - Vecsési számlagyár! - Mi folyik Vecsésen?)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. A szocialista frakció nevében kérnék szépen a határozathozatal előtt egy 20 perces tárgyalási szünetet. Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A szocialista frakció nevében kérnék tisztelettel egy félóra tárgyalási szünetet. Köszönöm szépen. (Felzúdulás a Fidesz soraiban: Nem! Nem! Előtte kellett volna! - Göndör, ma már kértél egyszer szünetet!)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én mindössze három indítványt választottam ki, és azzal kezdem, hogy én megértem azoknak a helyzetét, akiknek dönteni kell ilyen nagyszámú pályázatról, ezt elmondtam az általános vitában is. És miután ma már túl vagyunk a zárszámadás módosító indítványainak szavazásán, így már tudom azt, hogy több forrás nem áll rendelkezésünkre, csak annyi, amennyi eredetileg is rendelkezésre állt. Én mégis tennék egy kísérletet, hogy hátha átalakítható még ez a táblázat annak érdekében, hogy olyanok is belekerüljenek a rendszerbe, akik valami oknál fogva kimaradtak.
Elsőként hadd emeljem ki azt, ahol közvetlenül is érintett vagyok, és nem rejtem véka alá, de bízom abban, hogy az államtitkár úr is tudja, hogy Délnyugat-Dunántúlon nagyon komoly problémák vannak a felsőoktatást illetően. Ebben a térségben a lakosság száma folyamatosan csökken, és ennek az egyik oka az, hogy nincs esély, nincs lehetőség arra, hogy a gyerekek ott, a közelben folytassanak felsőoktatási tanulmányokat. Elértünk némi eredményt, hogy a Veszprémi egyetem támogat kihelyezett oktatást, ehhez viszont a városnak megfelelő feltételeket kell teremteni. Az oktatási sorban ezért kezdeményezem a 9. ajánlási pontban, hogy a Zsigmondy, Winkler, Széchenyi István nevű középiskola, amelynek a rekonstrukcióját a város már önmagában is elkezdte, hogy alkalmassá tegye arra, hogy ott felsőoktatást lehessen folytatni, de ehhez mindenképpen szükség lenne arra, hogy valami állami támogatást is kapjon a város, mert az meghaladja a város lehetőségeit, hogy több százmillió forintot teljesen felvállaljon; az önrészt természetesen el tudná vállalni.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy itt még egy járulékos előnyt is el lehetne érni, hogy ennek az intézménynek egy része átadásra kell hogy kerüljön az egyház részére, az egyház igényt jelentett be korábban, tehát itt a rekonstrukció még azt is jelenti, hogy ki kell váltani azt az épületrészt, amely itt átadásra kerül. Tehát én tisztelettel kérem az államtitkár urat, hogy ezt a 9-est próbálják megfontolni.
Sorrendben a második helyre a 17. ajánlási pontban lévő, szintén nagykanizsai épületet, a zsinagógát szeretném az önök figyelmébe ajánlani. Ez építészetileg is különleges alkotás, évek hosszú sora óta önkormányzati tulajdonban van, és a város nem képes ezt megoldani. Ez 600-700 millió forintot jelent, és lassan a tetőszerkezete, ami a ritkasága és az egyedisége, beszakad, tehát ebben valamit sürgősen tenni kell. A város évek óta tűzoltómunkát folytat, de ez túl sokáig nem tartja fenn ezt az állapotot, tehát valamit ezzel kellene tenni.
Egy másik indítvány pedig, amit kiválasztottam, az elmúlt napokban a nemzetiségekkel és kisebbségekkel folytatott beszélgetésemben jött elő, és én szeretném az önök figyelmébe ajánlani Kósáné Kovács Magdának az indítványát, aki a csapi cigánykollégium rekonstrukcióját és fejlesztését kezdeményezte, a 8. számú ajánlási pontban szerepel. Hadd mondjam el, személyes tapasztalatom, és ezen a késő éjszakai órán nem fogom elmondani, én elhoztam a gyerekektől néhány olyan verset, kérem, gondolják végig, itt egy 160 lakosú kis falu tartja fenn ezt a kollégiumot, ahol 300 gyerek tanul, és azt akarják megvalósítani, hogy az eredményes általános iskolai tanulmányok végén a gyerekek ne kerüljenek ki az utcára, hanem lehetőség szerint valamilyen szakképzést biztosítsanak részükre. A feltételek ehhez jók, mert létezik egy kastélyépület, amely nem túl jó állapotban van, ennek a felújításával részben megoldható a probléma.
Én azt gondolom, hogy a kisebbségi kérdés vagy probléma egyik megoldása az, ha valóban az utánunk jövő generációk számára tudjuk biztosítani azokat a feltételeket, hogy tényleg versenyképesek legyenek abban a magyar gazdaságban, amiről olyan sokat beszélünk, hogy növekszik, fejlődik, munkalehetőségek vannak.
(23.10)
De ha ezek a gyerekek 14 évesen visszakerülnek abba a környezetbe, képzetlenül, ahonnan kiemelte őket az iskola, akkor a problémájuk változatlanul megmarad. Tehát magunk előtt görgetünk egy problémát. Én kérem, hogy fontolják meg ezt a javaslatot is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ugye, ez nem törli a normál hozzászólásomat? (Az elnök nemet int.)
Braun képviselő úr, én meg vagyok döbbenve! Ön azt mondja, hogy nem volt. Ezért vissza fogok térni majd ahhoz a módosító javaslathoz, amellyel Keller László befejezte. A gazdasági bizottság tegnap délelőtt ült össze, és még tegnap délelőtt sem volt kormányálláspont a támogatásról, hanem csak a pénzügyi tárca szakmai véleményét tudták közvetíteni. Pont innen fakad a gond, amiből jön ez az egész árnyékbokszolás, hogy a miniszterelnök úr lehetőséget kap a rádióban és elmondhatja, hogy az obstrukció milyen helyzetbe hozza az országot, az országjelentésnél milyen kockázat van, de egy szót nem beszél senki arról - ezért most kénytelenek vagyunk itt elmondani -, hogy Magyarországról már a nyári országjelentésben az szerepel, hogy nem együttműködő.
Tehát ezt a törvényjavaslatot már réges-régen be lehetett volna nyújtani, lehetett volna beszélni itt a parlamentben ezeknek a kérdéseknek a korrekt és tisztességes megoldásáról. A példa pont azt mutatja, hogy a költségvetési bizottság és Braun Márton képviselő úr - mint a kormány leánykori neve - számtalan módosító javaslatot nyújtottak be; és kedves képviselőtársam, kedves államtitkár úr, ezt szerették volna önök elfogadtatni részletes vita nélkül, módosító javaslatok nélkül a tegnapi napon. Erről is beszélnünk kell.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Így alkalmam van ott folytatni, ahol abbahagytam. Tehát Magyarországról nem most alakítják ki ezt a negatív képet, hanem ez sajnos ott van, ez nem az ellenzékről szól, hanem arról, hogy a kormány mulasztott. Ezt a mulasztást megpróbálják önök egy jó píárfogással eltüntetni.
A pénzmosás, ezt önök is tudják ugyanúgy, mint én, nem szeptember 11-én kezdődött, hanem sokkal korábban létezett, tudunk róla, ellene igenis lépni kell, és ebben mi partnerek vagyunk, ezt támogatjuk, ezt sokszor elmondtuk. Az országimázsunkat azonban nemcsak ez befolyásolja, hanem az is, hogy milyen az igazságszolgáltatásunk, és gondoljunk arra, ami történt a tegnapi délután folyamán a mentelmi ügyeknél, vagy lehetne beszélni a közbeszerzésekről.
Amiről szeretnék beszélni, az a 9. ajánlási pont, erről Keller László képviselő úr is szólt. Tisztelettel azért ajánlanám az államtitkár úr figyelmébe, mert tudom, hogy ő is szakmabeli és tudja, hogy a cégadatok sokkal szűkebb körűek, mint az, amit itt Keller László kezdeményez. Ahhoz, hogy érdemi lépést lehessen kezdeményezni - és most nem akarok egyéb folyamatban lévő, akár büntetőügyekre hivatkozni -, igenis ezekre az adatokra rendkívül nagy szükség van, hogy azokat ne utólag, hosszú utánjárással kelljen megkeresni, mert ezek a cégadatokban nem fellelhetők. Itt van lehetőségünk arra, hogy valamilyen formában rögzítsük ezt.
Ez összefügg azzal, ami az előbbi kétpercesben volt. Az 20. ajánlási pontot szeretném az önök figyelmébe ajánlani, Keller László indítványa. Van a törvényjavaslatnak egy olyan pontja, amely szó szerint így szól: értékpapírt sorozatban kibocsátani, nyilvánosan forgalomba hozni kizárólag névreszólóan lehet. Kérem, tessék végiggondolni! Miközben azt mondjuk, hogy küzdjünk keményen a pénzmosás, a terrorizmus ellen, de ne tegyünk olyan lépéseket, amelyeknek egyébként hozadéka nem sok van, de komoly gondokat okozhat a magyar értékpapír-piaci forgalomban.
(13.50)
Sajnos, a Pénzügyminisztérium képviselője a gazdasági bizottságban egyszerűen ehhez a módosító indítványhoz nem tudott még semmit sem hozzátenni, sem elvenni, abban maradtunk, hogy a következő bizottsági ülésre próbálnak meg valamilyen megoldást kitalálni; mert, igen, értékpapír, ebbe beletartoznak az állampapírok is, és nem hiszem, hogy ez volt a cél. Tehát nyilván érdekünk fűződik ahhoz, hogy átlátható legyen a pénzügyi folyamat, de ez ezt nem segíti elő. Tehát itt valamilyen megoldás kell, ezt mindenképpen el kellene hagyni. Én kérem az államtitkár urat, hogy gondolják végig: vagy a jogalkotói szándéknak jobban megfelelő mondatra ezt kicserélni, és a holnapi bizottsági ülésen erre még nyílik lehetőség, vagy ha ez így nem elfogadható, akkor valamilyen más formában ezt meg kellene fogalmazni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Szintén Braun képviselő urat szeretném emlékeztetni - és én tudom, hogy ez most nagyon nehéz az önök számára -, hogy itt a kormány is és önök is tényleg mulasztásban vannak. Hitem szerint az államtitkár úr fel fog állni, és el fogja mondani, hogy ezt a törvényjavaslatot több mint egy hónappal ezelőtt nyújtotta be a kormány a parlamentnek. Az első, hogy elfelejtették a bizottsági héten a bizottságok számára mint feladatot kijelölni, így belesodródtunk abba, hogy nem került a plenáris ülés napirendjére, miközben mi az első perctől kezdve hangoztattuk, hogy nem támogatjuk a sürgős és kivételes eljárást, és tettük ezt azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ez egy olyan törvényjavaslat, amelyről a nyilvánosság előtt kell vitatkoznunk, és nem a nyilvánosság kizárásával. Mert ebben a küzdelemben nemcsak mi, országgyűlési képviselők veszünk részt, hanem ehhez meg kell nyernünk az egész társadalmat, hogy együttműködő legyen és segítsen ebben a munkában, ebben a folyamatban.
Mi tehát az első pillanatban nyilvánosságra hoztuk, hogy a vitában készek vagyunk részt venni és hogy ezt támogatjuk, de a sürgős és kivételes eljárást nem. Azért sodródtunk ebbe bele, mert hosszú heteket... Amikor a parlamentben megtörtént a szavazás arról, hogy nem lesz kivételes eljárás, nem lesz Házszabálytól eltérés, azon a héten sem kezdődött meg az általános vita, hanem még három hetet vártunk. Tehát önmagát manőverezte bele a kormány és a kormánypárti többség abba, hogy kialakult ez a helyzet, azzal, hogy szerették volna egy nap alatt lezárni ezt a vitát. Ehhez tényleg nem asszisztáltunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy Ékes képviselő úr újra szót kért, mert én utána szerettem volna két percben reagálni, de egy ütemmel elkéstem a gombnyomással.
Példákat is mondott Ékes képviselő úr. Szocialista képviselőtársaim már elmondták, hogy amikor erről a törvénycsomagról beszélünk, érdemes lenne figyelembe venni, hogy milyen hasonló törvények voltak már a Ház asztalán akár az előző ciklusban is, és milyen módosító javaslatok voltak. Az ön példája erősíti az én tapasztalatomat. Akkor, falusi lévén, nagyon sokat beszéltünk a korlátokról. Érdekes módon azt mondja az a gazdálkodó - és én nem tudom rá azt mondani, hogy rossz gazdálkodó -, aki be akarja fejezni - ma sok szó esett arról, hogy a föld elválaszthatatlan az agrárium jövedelmezőségétől -, valamilyen oknál fogva ki akar szállni ebből a folyamatból, annak esze ágában nincs, hogy külföldinek adja el, erdőt akarna vagy bármit - tehát még célja is van -, és jogosan fogalmazza meg azt, hogy amikor önök a Házban korlátokat állítanak fel, akkor nem veszik figyelembe azt, hogy az én pozíciómat az eladásnál tovább rontják. Tehát egyszer adva van a kicsi jövedelmezőség, másrészt az önök által a parlamentben kreált túlszabályozás tovább rontja az értékesítési lehetőséget.
Amikor a mai nap a vitát figyeltem, azt kerestem, hogy nem túlszabályozunk-e, és megteremtjük-e azt a lehetőséget, hogy legyen egy olyan földforgalom, amit mindannyian szeretnénk - nem mi, hanem a földtulajdonosok -, annak érdekében, hogy hatékony és eredményes legyen.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ez a nem túl nagy terjedelmű törvényjavaslat fontos. Fontos a jogharmonizáció kérdése, ezt elmondták a képviselőtársaim, tehát nem akarom tovább ragozni, de a közlekedés - mint az infrastruktúra egyik kiemelkedő része - a mindennapi életünknek, a gazdaságnak rendkívül fontos szereplője. Amikor jogharmonizációról beszélünk mind a három közlekedési ágazatban, egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy ez egybeesik a belső piac megnyitásával, márpedig ha ez igaz, akkor beszélni kell a hazai közlekedési ágazatok és azok feltételeinek versenyképességéről, a hatékonyságáról és végső soron akár el is juthatnánk oda, hogy ez még foglalkoztatási kérdéseket is jelent; esetleg egy fél mondattal majd erre még visszatérek.
Tehát azt gondolom, hogy a szereplőkben - legyenek azok a közlekedési vállalkozások alkalmazottai vagy az igénybe vevők - félelmek fogalmazódnak meg. Egyrészt félelmek azért, hogy hogyan működnek tovább, milyen körülmények között és milyen feltételekkel, a másik, hogy mi történik, kinek kell megfizetni azokat a költségeket, amelyek ebből előbb-utóbb a felszínre kerülnek.
Nem akarom ragozni, csak megerősítem, hogy a frakciónkban ugyanezek a gondolatok megfogalmazódnak, mint amit elmondtak a képviselő urak, hogy a nagy kérdés: most beszélünk fejlesztésről, de mi van az üzemeltetéssel, az útfenntartással és egyáltalán a finanszírozás kérdésével, amit külön-külön nagyon hosszan lehetne mind a három ágazatnál és más-más összefüggésben megfogalmazni, mert közlekedni szeretnének azok is, akik nemcsak autópályán vagy az autópálya közvetlen közelében vannak, hanem attól egy kicsit távolabb, és ennek az anyagi feltételei bizony, elég mostohák.
A vasúti közlekedésnél egyetértve megint csak azzal - és aki ma Magyarországon közlekedik, az tudja -, hogy a vasút állapota a pályára is és a szállítóeszközökre vonatkozóan is rendkívül katasztrofális. Azt hiszem, hogy ezen az esti órán nem tűnik rémhírterjesztésnek: hozzám személy szerint rendkívül közel áll a vasút, de egy kicsit a hideg lel akkor, amikor a tudósításban azt mondják, hogy a mozdony nem tudott megállni technikai okok miatt. Tehát aki közel van, az naponta látja, hogy milyen belső bajokkal és problémákkal küzd a vasút, komoly belső feszültségek vannak, és ez a jogharmonizáció azért azt jelenti, hogy a versenytársak, akik jobb anyagi kondíciókkal rendelkeznek, bizony, ettől kezdve a mi pályánkat használhatják, és nagyon komoly versenyt jelentenek a magyar vasút számára.
Nem akarom megismételni a Kiss Andor által felvetett kérdéseket, hogy ki fogja ezt fizetni, ki fogja majd finanszírozni, mibe kerül ez az utazóközönségnek.
A légi közlekedésnél Balsay képviselő úr beszélt nagyon hosszan a közös felhasználású repülőtér lehetőségéről, ez egy pozitív dolog. Pozitív, mert ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni, hogy a légi közlekedésben is a hatékonyság, a költségek csökkentése irányába kell elmozdulni, ezért ebbe az irányba ez egy nagyon lényeges lépés, de emögött még van számtalan olyan kérdés, amiről beszélni kellene.
Hadd mondjam azt ezen a késő esti órán - nekem egyik vesszőparipám -, hogy amikor arról beszélünk, hogy jogharmonizáció, és itt vitatkozunk a Házban, akkor nem elég, ha 386 képviselő netán ebben egyetért, hanem nagyon fontos feladatunk lenne az, hogy meggyőzzük azokat az embereket, akik számára az Európai Unió csak addig terjed, hogy csatlakozunk, mikor csatlakozunk, időpontokról beszélnek és félelmeik vannak. Tehát amikor egy ilyen törvényjavaslatról beszélünk, akkor tényleg kellene olyan részletkérdésekről beszélnünk nagyobb nyilvánosság előtt, amelyek eloszlathatják ezeket a félelmeket, vagy legalábbis abba az irányba mutatnak, hogy a félelmeket csökkentjük, kezelni tudjuk, kézben tudjuk tartani. Kiemelhetnék ugyan egy-két dolgot, akár a közúti részből, amit említettek a bizottsági előadók is, hogy hogyan oldódik meg, ha valaki majd díjat szedhet, vagy mire kell hogy fordítsák azt, ha díjat szed, de ez így önmagában még kevés.
Azt gondolom, és a mi frakciónknak ugyanez az álláspontja, hogy több módosító javaslatot fogunk beadni, ezekre most nem fogok kitérni, de ezzel együtt azt gondoljuk, hogy kialakítható az a törvényjavaslat, amely később elfogadásra kerülhet.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem is Kosztolányi képviselő úr inspirált arra, hogy szót kérjek. Azt hiszem, képviselőtársam, ön nem figyelt kellően az általunk elmondottakra. A gazdasági bizottságban Fritz Péter fogalmazta meg az aggályainkat, és ma úgy ítéltük meg, hogy ezen a késő esti órán nem fogjuk kétszer ugyanazt elmondani. De amikor egy rövid mondattal azt mondom, hogy érdekünk a jogharmonizáció, és azokat a részeket támogatjuk, amikor azt mondom, hogy túlterjeszkedik azon, ami a jogharmonizáció miatt kell, akkor most azt mondom, ha kikérnénk a miniszter úr expozéját, abban is találnánk néhány rövid mondatot erre vonatkozóan, hiszen ő maga mondta el, hogy ez több annál, mint amit a jogharmonizáció követel.
A másik tétel: megint csak azt mondom, bizony érdekes lenne, ha beszélnénk a 2. §-ról, amit én egyszerűen elintéztem néhány mondattal, hogy finanszírozásról beszélünk. De amikor azt mondom, hogy közhasznú társaság és hogy működik majd, amikor az állam kisebbségi tulajdonos lesz és szavazatelsőbbségi... és így tovább, bizony idetartozna, hogy erről beszéljünk. Vagy amikor Balsay képviselő úr azt mondja, hogy közlekedéspolitikai koncepció és erről beszélni kellene, nos ezek mind-mind ezek.
Kedves Képviselő Úr! Azt gondolom, az ellenzéki szerep nem arról szól, mint az önöké, hogy meg kell dicsérni. Természetesen abban a rövid időben, ami rendelkezésünkre áll, az aggályainknak és félelmeinknek adunk nagyobb hangsúlyt, és arra szeretnénk felhívni az önök figyelmét, hogy ezt tegyék meg.
S ha már szót kértem másodszor, akkor tisztelettel azt kérem, fontolják meg a hatálybalépést, mert igaz, hogy amikor benyújtotta a miniszter úr ezt a törvényjavaslatot, akkor még lehetett volna vélelmezni azt, hogy kell a fokozatos hatályba léptetés, de most már nagy valószínűséggel elég, ha azt mondjuk, hogy 2002. január 1.
Köszönöm szépen, elnök úr.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): (A mikrofonját keresve:) Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, Lezsák képviselő úr lendületesen befejezte, és én egy pillanatra elmaradtam.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én ott kezdeném, ahol Lezsák képviselő úr befejezte: hogy kerettörvény. És amikor a kerettörvényről beszélek, akkor azt a dilemmámat is megosztom önökkel, hogy miközben készültem a hozzászólásra és többször a kezemben forgattam ezt a törvényt, akkor azzal a dilemmával is meg kellett küzdeni, hogy tényleg van-e értelme, hogy ezzel a dologgal foglalkozunk. Mert ez így egy kerettörvény, tehát az alkotók, akik büszkék a teljesítményükre, joggal mondhatják el, hogy olyan kérdésekről beszélünk, amelyekre ők gondoltak vagy a korábbi szakaszokban azokról beszéltek, mi viszont kételyeket és módosító indítványokat fogalmazunk meg - közben azt is tudom, hogy a képviselői teljesítményünknek vannak korlátai, tehát egy általam is majd megemlített néhány kérdésben egy képviselő ilyen mértékű módosításokat egyszerűen nem fogalmazhat meg egy törvényben.
(23.10)
A másik, hogy valahol tényleg egyensúlyozni kellene, és itt egy kicsit kettős a lelkem, mert hajlanék afelé, hogy elfogadjak egy keretszabályozást. Sőt, ez talán más törvények kapcsán is helyénvaló lenne, hogy jó kerettörvényt alkossunk, és utána a részletszabályokat egy alsóbb szintű jogszabályban fogalmazzuk meg. De azt elmondtam a bizottsági kisebbségi véleményben is, hogy sajnos, a bizalmunk megingott, és amikor a bizalom megingásáról beszélek, akkor ha csak a tegnapi napról hoznék néhány példát, amelyek számomra rettentően súlyosak, akkor joggal gondolom azt, amikor ebben a törvényjavaslatban azzal találkozom, hogy a rendszerirányítás kérdése kizárólagosan százszázalékos állami tulajdonú társaságban valósul meg; aztán amikor alig tizenegynéhány paragrafussal később azzal találkozom, hogy ebben lehet tulajdoni részt szerezni, akkor számomra azonnal előjön az a Házban már csak vicc kategóriájában lévő dolog, hogy a hetente az a háromhetentének felel meg.
Tehát ha ezzel a törvénnyel valaki találkozik, akkor azt mondja, hogy én a CIV-es szerint kívánok ebből 10 százalékot vásárolni, még el sem kell menni a Magyar Energia Hivatalhoz, ha valaki a másik oldalról nézi, akkor azt mondja, hogy te pedig nem vehetsz, mert azt mondtuk, hogy száz; tehát ilyen apróságok, de nem akarom ezt tovább karikírozni.
Az energiakérdés tényleg rendkívül fontos, akár csak a belföldi piacot nézem, akár az Európai Unióhoz való csatlakozást, és nem akarom megismételni azokat a gondolatokat, amelyeket Tardos képviselő úr elmondott, mert egyetértünk. Tudjuk azt, hogy a liberalizáció előttünk van és tovább kell lépni.
Ékes képviselő úrral szeretnék vitatkozni egy kicsit. Azt mondta, hogy hosszabb idő áll rendelkezésünkre. Én attól félek, hogy ez a hosszabb már nagyon rövid. Ez a hosszabb akkor lett volna igaz az én olvasatom szerint, ha Chikán miniszter úrnak a gazdasági bizottságban tett első bemutatkozásakor felvázolt nagyvonalú energiapolitikai koncepció megvalósult volna. Emlékezetem szerint akkor ő olyasmit mondott, hogy 2000 őszére már minden jogszabály rendelkezésre áll, és 2001. január 1-jétől kísérletet kezdünk.
Ha most ezt akkor elkezdtük volna... - és Lezsák képviselő úr egy kicsit nagyot ugrott az 50 százalékra, itt azért 50 százalékról még nem esik szó, de én azt gondolom, hogy akkor egy 10 százalék vagy 10 százalékot alig meghaladó mértékkel kísérletezhettünk volna; így viszont valószínűleg túl gyorsan kell elérnünk azt a 30 százalékot, amit az uniós csatlakozás kapcsán majd meg kell tennünk.
Azért hadd térjek vissza, ha már a villamos energiáról beszélünk, az energiapolitikára. Ahogy körülnéztem, képviselőtársaim közül többen vannak itt, akik részesei voltak az 1993-as energiapolitikai koncepció kialakításának, én ebből csak három dolgot szeretnék kiemelni, ami ma is igaz.
Az egyik már akkor az volt, hogy piaci alapokra kell helyezni az energiagazdaságot, a másik volt az egyoldalú függőség megszüntetése vagy csökkentése, és a harmadik, amit itt kiemelnék, az EU-integráció megalapozása. Amiért mondtam, hogy két dologban konfrontálódom látszólag Ékes képviselő úrral, az a következő: mi történt 1995-ben az energetikai privatizáció idején és mi annak a következménye? Ebben a Házban sokszor mondtuk, hogy ha egyes dolgokat megpróbálunk pozitív módon megközelíteni, akkor hátha előrébb jutunk.
Megváltozott a szerkezet, és megváltoztak a működési feltételek, sok minden mással együtt. Azt gondolom, hogy a mögöttünk lévő néhány évre - azokkal a hibákkal együtt, amit Lezsák képviselő úr elmondott - azért kimondható, hogy ebben az ágazatban nőtt a hatékonyság, ha tetszik, ha nem. A baj inkább az, hogy ez a hatékonyságnövelés a fogyasztókban rosszérzés-növekedéssel járt együtt. Tehát itt jön, hogy elegendő volt-e a jogi feltétel, a szabályozási feltétel ahhoz, hogy az Energia Hivatal tevékenysége ezt kompenzálni tudja.
Még hadd mondjak pozitív dolgot: jelentős külföldi befektetés valósult meg - ez is tény - egy olyan szektorban, amely meglehetősen hátrányos helyzetben volt a magyar gazdaságban. Hogy ennek mik voltak az okozói, majd az árkérdéseknél ennek csak egy kicsi szegmensére visszatérnék. Tehát egy leromlott ágazatba friss pénz került be, és milliárdos beruházások valósultak meg, ha tetszik, ha nem, ez igaz.
A végére hagyom - és ezért mondtam, hogy én pozitív oldalról közelítem meg -, hogy felszínre hozott számos olyan feszültséget, ami bent volt a rendszerben, bent volt már '93 előtt is, és bent van azóta is, és magunk előtt görgetjük valami furcsa kormányzati gondolkodásra visszavezethetően. Ezeknek a hatására majd visszatérek, szintén az ár és befagyott költségek között.
Ha most mindehhez hozzávesszük azt - és erre nem teszek kísérletet, mert az időm rettentően rövid -, hogy az EU energiapolitikája hol találkozik a magyar gyakorlattal, akkor azt mondhatjuk, hogy szinte minden ponton, kezdve a környezetvédelmitől minden más egyéb kérdésig. Ebből külön még az ellátásbiztonságot emelem ki, és ezt sem minden hátsó szándék nélkül, mert úgy érzem, hogy ennek a törvénynek ez az egyik gyenge pontja.
Tehát az ellátásbiztonság valahol a rendszerirányító körül konvergál, és úgy gondolom, hogy ezt fel kell emelni oda, hogy ezért ez egy állami kötelezettség, ez egy kormányzati kötelezettség, tehát nem elég, hogy a gazdasági miniszter erre csak úgy ráfigyel, és a rendszerirányító tartja ezt kézben.
És ami még érdekes, a liberalizáció, amit fontosnak tartunk, de ennek milyen következményei lesznek a belső gazdaságra. Akkor most néhány dolgot hadd vegyek ki ezek közül!
A feladataink: tehát amikor szabályozásról beszélünk - és megint csak említettem bizottsági előadóként az Energia Hivatal szerepét -, akkor miért tartjuk ezt ilyen kiemeltnek és fontosnak? Azért, mert a tulajdoni szerkezet még mindig bonyolult. Az állam az egyik oldalon megjelenik tulajdonosként is, de megjelenik regulátorként is. Tehát ezért azt hiszem, indokolható, hogy mi miért fogalmazzuk meg azt, hogy az Energia Hivatal függetlenségét a kormánytól távolítani kell, amennyire csak lehetséges.
Akkor még néhány gondolatot a befagyott költségekről. Azt gondolom - és nem akarok a számokkal játszani, mert teljesen mindegy, hogy a számok milyen nagyok -, hogy maga a probléma az asztalon van, előttünk van, tudjuk, tehát ha bárhol megszűnnek a hosszú távú szerződések, amelyek tényként kötődnek a privatizációhoz, ennek többletköltsége van.
Ennek felvetem egy érdekes problémáját, és itt azt mondom, hogy lehet - megint hadd hivatkozzam Tardos képviselő úrra -, hogy ahányan vagyunk, ha meghívtuk volna az államtitkár urat, az államtitkár asszonyt egy délutáni kávéra és leülünk, akkor lehet, hogy ezekről a kérdésekről tényleg hatékonyabban beszélgethettünk volna.
Szóval, a befagyott költségeknek én azt a vetületét venném, hogy a privatizációs bevételek azért az állami költségvetéshez kötődnek. Tehát maga a büdzsé ennek egy haszonélvezője; csökkent az államadósság, csökkentek a kamatok. Ezek után felvetem, hogy azzal kellene foglalkozni, hogy az átállási költségekben a költségvetés vállaljon terheket, a növekvő gazdaság növekvő bevételeiből vállaljon terheket. Számomra eléggé vitatható az a megfogalmazás, ami a törvényjavaslatban szerepel az átállási költségekkel kapcsolatban.
(23.20)
Itt azt szeretném mondani - és ezzel biztosan fognak a képviselőtársaim vitatkozni, de én még azt is felvállalnám, azt mondom -, hogy a befagyott költségek átmenetileg sem terhelhetik a kisfogyasztókat, tehát még közvetve sem.
Most mennék az árkérdésre, sajnos rettentően fogy az időm. A keresztfinanszírozás kérdése az egyik, ami 1995 után pozitív irányba elmozdult, sajnos azóta a folyamat visszafelé tendál. Tényleg kellene arról beszélni egy részletes vitában a parlamentben, hogy mit jelent az az árpolitika, amit a kormány folytat; hogy hány százezer fogyasztó húzódik meg a mögött a kevesebb mint 10 milliárd forintos közüzemi tartozás mögött - és ebben benne van a víz, a villany, a gáz -, tehát az ő problémájuk kezeléséről, mert a mai gyakorlat, egy mesterségesen alacsonyan tartott ár torz információkat közvetít többszörösen. Néhány százezer fogyasztó ezt az árat sem tudja megfizetni, tehát ők maguk előtt hengergetik ezt a problémát, ugyanakkor azok, akik már olyan helyzetben vannak, hogy elmozdulhatnának esetleg más energiahordozó irányába, esetleg, urambocsá, a technikai fejlődés következtében energiatakarékos berendezéseket kezdjenek használni, őket még ez az ár nem ösztönzi.
Ezért gondolom azt, hogy a szociális ellátás kérdése - ami szintén itt egy nagyon rövid paragrafusban el van intézve - megér egy hosszabb vitát, hogy merjük kimondani, melyik az a réteg, amelyik igenis rászorul arra, hogy valamilyen szociális kompenzációt kapjon; ennek a csatornáját ki kell dolgozni. Szintén azt gondolom, nagy vitát válthat ki, de ha versenyt akarunk, liberalizált piacot akarunk, akkor ezeket a mesterségesen fenntartott szociális kérdéseket igenis el kell vinni az ágazatból.
Amiért itt most ezt megszakítom, az elején azt mondtam, hogy az ár és a cégek viszonyára is visszatérek. Ha azt akarjuk, hogy versenyfeltételek legyenek az energiaszektorban, akkor a tulajdonsemleges árrendszert is meg kell teremteni, és ez különösen igaz a villamosenergia-szektorra. Nem lehet az, hogy lecsukjuk az egyik szemünket, és azt mondjuk, hogy ha állami tulajdon, akkor nem kell, hogy a költségei megtérüljenek, ha magánszektor, akkor igen. Számomra a versenysemlegesség azt jelenti, hogy azonos feltételek vannak, a termelőknek megtérülnek a költségei, még a környezetvédelemmel összefüggésben is - és ebben nagyon messzemenően egyetértek Ékes képviselő úrral -, ami, ha tetszik, ha nem, ma nincs benne az árban. Ennek a feltételét meg kellene teremteni.
Elnök Úr! Az időm lejárt, azt hiszem, újabb fejezetbe már nincs értelme belekezdenem. El fogom dönteni, hogy kérek-e még egyszer szót.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha most nagyon meg akarnám sérteni Braun képviselő urat, akkor azt mondanám, hogy megírtak neki valamit, felolvasta, de nem is gondolta végig, hogy miket mondott. De ehelyett csak azt mondom: kedves képviselő úr, aki állandóan hátra néz, az előbb-utóbb nekimegy a falnak, vagy mondhatnám azt, hogy nyissa fel a harmadik borítékot vagy írjon egy harmadikat.
Kedves Képviselő Úr! Ha az ár orientálna, akkor talán nem kellene az önkormányzatoknak meg a fogyasztóknak hálózatfejlesztési hozzájárulásról beszélni - csak ennyi. Nem tudom, tudja-e az összefüggést; ha nem, akkor utána majd szót fogok kérni, és hosszan elmagyarázom, mert azt gondolom, például ebből van ez a hatalmas cirkusz.
Ha kerettörvény, akkor lehetne arról beszélni, hogy miért nem jelenik meg végre a Magyar Energia Hivatal egy önálló törvényben, és akkor legyen külön egy energiatörvény.
(23.40)
Hadd mondjam azt, hogy az idejük lejárt. Ékes bizonyíték! A kormány az előző változatnál megtapasztalta e Házban, hogy óriási feszültségek vannak az energiapolitikában, az energiapiacon, és ezeket nem tudja megoldani. Nemcsak nem tudja, de nem is akarja. Ebből született ez a kerettörvény. De ez nem jelenti azt, hogy a problémák menet közben megoldódtak, és mi azért aggódunk, hogy vajon mi lesz az alsóbb szintű jogszabályokban.
Hadd mondjam azt önnek nagy tisztelettel - ön néhány évvel fiatalabb nálam -, én már megéltem azt, amikor Magyarországon azt hirdették, hogy ide nem fognak begyűrűzni a különböző árhatások. Az ön kormánya által készített statisztikát lefénymásolom, és el fogom önnek küldeni, s tessék majd megnézni, hogy állnak ezek az árak. Csak visszahivatkozom Tardos képviselő úrra. Képviselő úr, erről lehet beszélni, lehet ezzel választási kampányt csinálni, csak az Úristen mentse meg a fogyasztókat attól, ami ezután jön. Ez felelőtlen kormányzati magatartás.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Már nem veszem igénybe a két percet, összesen egy mondatot mondok, ami kimaradt az előző felszólalásból. Kedves Braun Képviselő Úr! Ami '94, az nem mind szocialista és szabaddemokrata. A villamosenergia-törvényt még az előző, MDF-kormány alkotta meg 1994-ben. Ezt azért nem ártott volna megemlíteni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kérem, nézze el nekem, hogy még az előző törvényjavaslat vitájából egy fél mondatot hadd tegyek hozzá. Nem része a vitának, de amikor önre néztem, megfogalmazódott bennem a hozzászólás, hogy vajon az a 7 milliárd forintnyi közüzemi tartozás nem érne-e meg egy konszolidációt. Ez csak egy gondolat, és bocsánatot kérek, hogy teljesen váratlanul behoztam, de lehet, hogy ebbe az irányba is kellene gondolni. Köszönöm, hogy ön itt volt.
Hadd kezdjem azzal, hogy köszönöm szépen, hogy van olyan indítványom, amelyet a kormány is támogat, és külön köszönöm azt, hogy az egészségügyi bizottság támogatott indítványomat. Ez bátorít fel arra, hogy a 8. és a 27. számúról beszéljek néhány szót, bízva abban, meg tudom önöket arról győzni, hogy ez egy fontos indítvány és van értelme.
Én magam is 1990 és 1994 között önkormányzati képviselőként tevékenykedtem, azóta is szoros kapcsolatban állok önkormányzatokkal. Tudom, milyen nehézkes az önkormányzati döntés, az önkormányzati határozathozatal. Ennek a törvényjavaslatnak a 7. §-ában - amelyik a gyermekvédelmi törvény 11/A. §-ának (6) bekezdését módosítja - arról van szó, hogy a közgyűlés a következő testületi ülésen érdemben megvizsgálja. Én tisztelettel kérem önöket, azt gondolom, hogy ez egy testület; mindegy, hogy ez egy kistelepülés néhány fős vagy egy közepes város huszonegynéhány fős testülete, ha egy ilyen kérdést, amely a gyermekjóléttel és a gyermekvédelmi intézményekkel kapcsolatos, ha ezt egy testületi ülésen érdemben megvizsgálja, akkor az katasztrofális eredményhez vezet.
Tisztelettel azt kérem, az lenne a pontos megfogalmazás: vizsgáltassa meg. Szólítsuk fel: legyen kötelező, hogy 30 napon belül vizsgáltassa meg, mert ennek van realitása, ettől várható eredmény, hogy a vizsgálat eredménye odakerül és ebben döntenie kell, de azt, hogy egy 27 tagú vagy 25 tagú testület ezt megvizsgálja, egyszerűen irreálisnak érzem. Szeretném arra kérni önöket, hogy ezt még egyszer gondoljuk végig, és ha kell, egy kapcsolódó módosító indítvánnyal egészítsük ki, de ne maradjon így, mert ez így működésképtelen. Azt gondolom, hogy egyébként is csak főhajtással tudok tisztelegni mindazok előtt, akik ebben a gyermekjóléti tevékenységben, a gyermekvédelmi intézményekben dolgoznak, mert az ő megbecsülésük csak az a szeretet, amit a gyerekektől kapnak, és ha őket ez tartja a pályán, akkor mi még ne keserítsük meg egy ilyen bürokratikus dologgal a tevékenységüket.
Egy másik indítvány, amely nem az enyém, de szeretném a figyelmet ráirányítani. Ha véletlenül később a kormány mégis támogatná Koltai Ildikó képviselő asszony és Surján László képviselő úr indítványát - a 12. § (2) bekezdése -, amely tartalmában érdekes, de ha ez így elfogadásra kerül, akkor az előtte lévő bekezdéseket is módosítani kell. Nem tudom, mert én nem vagyok a bizottság tagja, lehet, hogy csak ezért nem támogatják ezt az egyébként érdekes indítványt, de mindenképpen összefüggésekben kellene megváltoztatni.
A harmadik a 27. számú indítványom, amelybe sajnos csak egy dolgot tudtam belegyömöszölni. Jelesül itt arról van szó, hogy az otthonteremtési támogatást hogyan kaphatják meg ezek a fiatalok. Tegnap egy másik törvény kapcsán ugyanezt mondtam, és most sem terhelem önöket azokkal a személyes tapasztalataimmal, amelyeket azon fiatalok körében szereztem több éven keresztül, akik a rendszerből kikerülnek vagy kikerültek és mi történt velük. Ha valaki járt ilyen intézményben, luxusnak nem lehet nevezni, de azt mondom, hogy normális ellátási körülmények között vannak a fiatalok. Azt gondolom, közös érdekünk fűződik ahhoz, hogy ezek a fiatalok ki tudjanak szakadni ebből a nehéz sorsból, ebből a nehéz körülményből, ahol valamilyen oknál fogva vannak, és sok esetben - most nem mondom azt, hogy 100 százalék, 99,9 - rajtuk kívül álló okokból, mert ők még csak gyerekek, elszenvedői valaminek, valamilyen külső körülménynek. Én azt gondolom, még akkor is, ha a törvény szellemében bent van, hogy őket a családba vissza kell mozgatni, de kikerülnek egy rendszerből, önálló életet kellene élniük, és azt hiszem, hogy az a gyakorlat, amelyet tapasztaltam, és félek, ez nemcsak egyedi és általam megtapasztalt dolog, az isten háta mögötti néhány tíz vagy száz lakosú településen a hihetetlenül leromlott állagú épületet tudják részükre megvenni, és olyan körülmények közé kerülnek, ami, azt mondom, talán a legelemibb feltételeket jelenti. Egyik napról a másikra a kútra kell menni vízért, míg előtte mindennap megvolt feltételként a meleg víz, a fürdési lehetőség. Szóval ezekből a körülményekből csak elmenekülnek, csak lecsúsznak és kilátástalan helyzetbe kerülnek.
(0.10)
Tehát én azt gondolom, hogy itt olyan megoldásokon kellene törni a fejünket - és én azt is megosztom önökkel, hogy sokáig gondolkodtam azon -, hogy hogy lehetne a megtakarított pénzüket, azt, amit egyébként is a költségvetésen keresztül áramoltatunk feléjük, olyan rendszerekbe tenni - lakás-takarékpénztárba vagy valamilyen más megoldásba -, ahol egy kicsit jobban kamatozik, hogy az az összeg, ami a végén rendelkezésre áll, ne csak egy leromlott, lepusztult, rossz körülmények között lévő lakás megszerzését tegye lehetővé a fiatalok számára. Ez az indítványom erről szól.
Ha valaki vette a fáradságot, hogy kiszámolja, hogy ezek az összegek mekkorák, abból kiderül, hogy bizony ez még egy kisvárosban való lakásvásárlást is csak úgy tesz lehetővé, ha mellé hiteltörlesztést kell vállalni, ami természetesen munkahelyet is feltételez. De ezzel együtt azt gondolom, hogy egy kicsit nagyobb előrelépési lehetőséget jelent, még akkor, ha tudom, hogy a lakásépítés területén számos más kedvezmény van.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Szocialista Párt négy kérdésben népszavazási kezdeményezést tett. Ebből az egyik a nyelvvizsgára való ingyenes felkészülésről szólt. A miniszterelnök úr üdvözölte a kezdeményezést, sőt azt mondta, a kormány támogatja azt.
Képviselőtársaim! A huszonegyedik század elején ahhoz, hogy valaki versenyképes legyen a munkaerőpiacon, és élni tudjon azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a technikai és a gazdasági haladás kínál, most már nemcsak érettségire, az anyanyelv magas szintű elsajátítására, hanem legalább középfokú idegennyelv-ismeretre is szükség van. Ezt eddig általában költséges, iskolán kívüli képzési formák keretei között tudták csak a tanulók igénybe venni.
A kezdeményezésünk az, hogy ingyenes, középfokú nyelvvizsgára felkészítésre vagy ingyenes nyelvvizsga letételére legyen lehetőség. Véleményünk szerint évente és évfolyamonként ez mintegy 81 ezer diákot érintene. A felkészítő foglalkozások megszervezéséhez, ennek megoldásához külön időkeretet biztosítana a törvényjavaslat.
A kilencedik és a tizedik évfolyamon a nem kötelező órai foglalkozások keretét hat órával növelné meg. Az időkerettel biztosítható a tanulóknak az idegen nyelv magas színvonalú elsajátítása. Ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása lehetővé tenné, hogy a tanulók két tanév alatt megszerezhessék a középfokú nyelvvizsga letételéhez szükséges ismereteket. Lehetőséget teremtene arra, hogy ne az érettségi előtt tornyosuljon ez a feladat, és az érettségi időszakban már ne terhelje többletórával a tanulókat. Lehetővé válna az, hogy a középfokú nyelvvizsga minden középiskolás számára elérhető legyen, és ez ne csak a gazdagok kiváltsága legyen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az éves költségvetésben kellene erre fedezetet biztosítani. Az összeg nem túl nagy, tehát biztosítható. Ezt az iskolafenntartók részére kellene biztosítani a tanulólétszám függvényében, úgy, hogy más célra ne legyen felhasználható.
Célunk az volt a törvényjavaslattal, hogy esélyegyenlőséget teremtsünk minden középiskolás számára. Köszönöm szépen a figyelmüket, és kérem, hogy támogassák az indítvány tárgysorozatba-vételét. (Taps az MSZP padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A két perc nagyon rövid, de hadd mondjam azt a kétkedőknek: a törvényjavaslatból, ha valaki figyelmesen elolvassa, kiderül, hogy maga az iskola szervezi meg saját adottságai és körülményei között. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy rendelkezésre áll megfelelő számú nyelvtanár.
Azt is hadd mondjam el képviselőtársaimnak, hogy önök is tudják, ma is tanulnak a gyerekek, csak nagyon drágán, költségesen, pluszórákon. Tehát ez nem jelent többletórát, csupán esélyegyenlőséget teremt minden középfokú oktatásban részt vevő tanuló számára. Ez a törvényjavaslat erről szól, és azt hiszem, a szakmai felügyelet, az akkreditáció is rögzítve van a törvényjavaslatban; Révész Máriusz képviselőtársam kételyeit, azt hiszem, el lehetne oszlatni, ha a törvényjavaslat indokolását elolvasná.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a 9. és a 10. osztályban jelentene többletlehetőséget és órát, és mindenki számára, nemcsak a kiválasztottak és a kiváltságosok számára jelentene középfokú nyelvvizsga-megszerzési lehetőséget ez a törvényjavaslat.
Egyet ígérhetek, képviselőtársaim: 2002-ben a Szocialista Párt vállalja, hogy ezt megvalósítja, ha önök most nem támogatják. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Lezsák képviselő úr segítségemre volt, mert kimondta azt a szót, amivel én itt vitatkozni akartam, hogy senki nem vitatja a létjogosultságát.
Mi ebbe a vitába úgy szálltunk be, amikor az országgyűlési határozati javaslatot Simicskó képviselő úr előterjesztette, hogy igenis, a Ház elé tartozik és vitassuk meg, és tényleg kerüljön a Ház elé egy olyan anyag, amikor a részletkérdésekről lehet vitatkozni. Nekem a 2. és a 3., de mondhatnám, az 1. ajánlási ponttal kezdődik a bajom; hogy miközben ilyen alapvető kérdéseket nem döntöttünk el, amelyekről Lezsák képviselő úr is beszélt, már arról folyik a szó, és arról szólnak az indítványok, jelesül a 2. számú indítvány, hogy már törvényjavaslatot kell kidolgozni egy adott határidőre.
Az a meggyőződésünk, hogy először annak a bizottságnak, amelyik ezzel az előkészítéssel foglalkozik, igenis fel kellene tárnia mindazokat a kérdéseket, amelyek ezzel összefüggnek, összefüggésben a honvédséggel, az irányítással, más, kapcsolódó jogszabályokkal. Ezt meg kellene a tisztelt Háznak vitatnia, és amikor a mindenre kiterjedő vitát lefolytattuk, akkor lehetne dönteni arról, hogy most már a komplex ismeretek birtokában akarjuk-e, abban a formában akarjuk-e, vagy sem. Akkor kellene a törvényjavaslatot kidolgozni.
Éppen ezért én a 2. és a 3. módosító javaslathoz egy-egy kapcsolódó módosító indítványt tettem, amiben szeretném kifejezésre juttatni azt, hogy továbbra is egyetértünk, hogy kell foglalkozni ezzel a kérdéssel, és igenis legyen határidő úgy, ahogy Lezsák képviselő úr elmondta, mert az nem működik, hogy csak kiküldünk egy komoly bizottságot, amelyik ezt a dolgot előkészíti, de ennek ne legyen határideje. Igenis legyen!
Kérem, ne vegyék zokon tőlem, de nekem már van egy nagyon szomorú tapasztalatom, pont e Ház működése során. A kamarai törvénnyel kapcsolatban, amikor látszólag nyugodt viszonyok között mindenki egyetért abban, hogy egy országgyűlési határozati javaslattal elindítottunk egy folyamatot, hogy vizsgáljuk meg, hogyan kell a törvényt módosítani, a vége az lett, hogy a Ház elé soha nem került az anyag, amely értékelte volna a kamarai tevékenységet, hanem csak idekerült rögtön egy új kamarai törvény, amely oly vihart kavart, hogy ma már a kormánypárti képviselők is rendre nyilatkoznak arról, hogy a működés körül milyen komoly gondok és zavarok vannak.
Én ezért tisztelettel kérem az előterjesztőt - mert Simicskó úr is egyetértett a 2. és a 3. ajánlási ponttal -, kérem még egyszer, fontoljuk meg: igenis, a Ház folytasson le érdemi vitát arról, hogyan gondolkodunk a nemzetőrségről, és a nemzetőrség és a polgári védelem, vagy a nemzetőrség és a honvédség kérdéséről, és csak azt követően kerüljön majd sor a konkrét törvényjavaslat kidolgozására.
Kérem, hogy mérlegeljük, és ezt a két kapcsolódó módosítót szeretném a figyelmébe ajánlani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(15.20)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miközben közös módosító javaslatainkról fogok beszélni az első vitaszakaszban, szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani, hogy a 3. §-hoz - ahol fogalmi meghatározások vannak - kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottam be, mert úgy gondolom, fontos lenne a hálózati veszteség kérdését definiálni. Fontosnak tartom ezt a kérdést azért, mert a hálózati veszteség a villamosenergia-szolgáltatásban is a továbbítással kapcsolatos műszaki kérdés és az áramlopások vagy a szabálytalan vételezések közös, összeadott eredményeként jön ki. Ez nagyon komoly terhet jelent a szolgáltatók számára, ugyanakkor többletköltség.
Közös érdekünk fűződik ahhoz, hogy ez a veszteség minél kisebb legyen, vagy az okozott költséget próbáljuk meg minimalizálni. Én erre tennék javaslatot, hogy miközben konkrétan meghatároznánk, mi a hálózati veszteség, mondjuk ki azt, hogy a szolgáltató jogosult legyen ezt a veszteséget mint feljogosított fogyasztó a lehető legkisebb költséggel beszerezni.
Azt gondolom, mindannyiunk közös érdeke, hogy így a törvény erejével is járuljunk hozzá a szolgáltatói költségek csökkentéséhez, végső soron az energiaköltség vagy - hadd mondjam így - az energiaár mérsékelt változásához.
A következő a 28. ajánlási pont, amelyhez kérném a támogatásukat. Podolák György és Fritz Péter képviselőtársaimmal nyújtottuk be ezt az indítványt, a gazdasági bizottságban egyelőre restanciába került. A villamosenergia-versenypiac vagy a liberalizált piac következménye előre látható: itt erőművi kapacitások fognak megszűnni. Az erőművi kapacitások megszűnése magával vonja a bányászati tevékenység korlátozását, amely pedig foglalkoztatási és szociális kérdéseket vet fel. Az a véleményünk, ezt a kérdést mindenképpen törvényben kellene szabályozni, hogy ezeket a szociális problémákat majd hogyan és milyen formában orvosolja a kormány.
Eredeti szándékom szerint a saját indítványaim közül az 50. ajánlási pontot választottam ki. Szalay Gábor erről nagyon hosszasan beszélt a Magyar Energia Hivatal függetlenségét érintően. Azt gondolom, talán konszenzusra lehetne jutni egy olyan javaslatban, amikor azt mondanánk, hogy a kormány javaslatára a hivatal elnökét, helyettesét az Országgyűlés válassza meg. Ebben az irányban kérném az önök támogatását, gondolkodjunk együtt. Számos módosító indítvány van, gondolom, ezeket az államtitkár úr is látta, nem akarom megismételni az általános vitában elmondottakat. Az Energia Hivatal beszámolójánál minden alkalommal felvetődött az, hogy az Országgyűlésnek nagyobb szerepet kellene ebben kapnia.
Ennek a vitaszakasznak a végére hagytam: örülök és köszönöm a kormány képviselőinek azt, hogy mérlegelték, hogy a felemelt díj nem volt szerencsés megfogalmazás, ez nagyon rossz jogintézmény, jó, hogy eltűnik a törvényjavaslatból. Sajnos, a vita szakaszolása olyan, hogy ennek az egyéb összefüggéseit csak a következő vitaszakaszban fogom tudni elmondani.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem megismételve mindazt, amit Szalay Gábor elmondott, de teljes egészében egyetértve vele, én szeretném tovább fokozni ezt a helyzetet.
Kérem képviselőtársaimat, gondolják végig: ha innen a Házból mi azt akarjuk üzenni azoknak a fogyasztóknak, akik nagyon nehéz helyzetben vannak, annak a néhány százezer fogyasztónak, akkor ebben a törvényjavaslatban valamely olyan paragrafust kell megfogalmaznunk, amely számukra némi garanciát jelent, hogy ők is igénybe tudják venni legalább a villamos energiát, egy bizonyos mennyiséget, hogy olvasni tudjanak, vagy valamennyire komfortos legyen a környezetük.
Az eredeti javaslatban ennek a forrása eredendően a felemelt díj. A felemelt díj szerencsére eltűnt Braun képviselő úr indítványában. Ugyancsak ő ezt tovább is vezeti a 89. §-sal, de megmaradt az, amiről Szalay Gábor beszélt, hogy állami, önkormányzati és önkéntes felajánlások.
Tessék végiggondolni: az önkormányzati forrás miből áll? Én azt a részét nem akarom már ragozni, amiről beszélt Szalay Gábor, hogy az önkormányzatok rendre feladatot kapnak, források nélkül. Ha az önkormányzatok mégis itt valamit tennének, akkor az nagy valószínűséggel pénzbeli hozzájárulás lesz. Márpedig ennek a hozzájárulásnak a forrása állami forrás lesz; vagy normatíva, vagy személyi jövedelemadó megadott részének visszahagyása.
Tehát azt gondolom - újra megismétlem, amit mondtam az általános vitában -, hogy mivel az energiaellátás eredendően kormányzati feladat, a privatizáció előnyeit általában a költségvetés élvezi, ezért célszerű lenne azt bevállalni ebben a törvényjavaslatban, amit mi tettünk a 63. számú indítvány alatt, szintén Fritz Péter és Podolák György képviselőtársammal, miközben kimondjuk, hogy a szociális villamosenergia-ellátás állami feladat, és ennek forrása a központi költségvetés. Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy korlátokat kell felállítanunk, hogy a kormány milyen keretek között alkothatja majd meg a rendeletét, ha már egyszer elfogadjuk azt, hogy a villamosenergia-törvény egy kerettörvény legyen.
A másik, amiről azt gondolom, mindenképpen kell beszélni, figyelemmel arra a rövid polémiára, ami Lezsák Sándor és Szalay Gábor között zajlott, hogy az árak valamilyen formában a fogyasztók döntéseit befolyásolják. Abban, hogy Magyarországon az energiafelhasználás hatékonysága azon a ponton van, ahol van, ebben az áraknak is szerepe van. Én nem akarok olyan messzire visszamenni, hogy a hetvenes évek torz döntései milyen következményeket okoztak Magyarországon, milyen torz döntéseket okoztak, amelyek a mai energiastruktúrára is kihatással vannak. Ez ma ugyanúgy igaz. Tehát, miközben kicsit szemforgató magatartást tanúsítva beszélünk arról a néhány százezer, nagyon hátrányos helyzetű fogyasztóról, és van egy torz árszerkezetünk, ami rossz döntésekre ösztönzi a fogyasztókat, én azt gondolom, e Ház falai között ki kell mondani: az energiát a termelőnél a költségek jelentik, az importnál az importárak, és ezt valahol ki kell fizetni. Akkor mondjuk ki azt, hogy ezeknek a költségeknek x százalékát vállalja a költségvetés, és nem engedjük, hogy továbbháruljon a fogyasztókra, de akkor ezt le kell írni; de valamilyen formában előre kell lépnünk, hogy ösztönözzük a fogyasztókat arra - kicsit és nagyot egyaránt -, hogy hatékonyabb, olyan berendezéseket használjanak, amelyek sokkal jobb hatásfokkal használják fel az energiát, mert csak így leszünk képesek arra, hogy kevesebbet használjunk fel, és csökkentsük összességében az energiaköltségeinket.
(16.40)
Tehát visszatérve, én azt gondolom, hogy ebben a csomagban, úgy, ahogy Szalay Gábor hivatkozott rá, nagyon sok indítvány van, külön-külön mindegyikről érdemes lenne beszélni. Talán van még remény arra, hogy a gazdasági bizottságban kialakítsunk egy olyan álláspontot, amely tényleg érdemben foglalkozik a szociális villamosenergia-ellátás kérdésével, de nemcsak foglalkozik vele, hanem erre valamilyen garanciákkal megtámogatott indítványt is tesz.
Köszönöm szépen a figyelmet.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, itt hosszabban időzünk, de kénytelen vagyok kapcsolódni Lezsák képviselő úrhoz.
Kedves Képviselő Úr! Itt ült délelőtt is: ha visszaemlékszik, Tállai államtitkár úr egy mondatban, egy szóval elintézte, hogy a jogharmonizációs kérdésekben túl vagyunk az adókérdéseken. Én pedig kaptam az internetes kérdéseket, ahol azt írták, hogy: tessék megmondani, hogy ez mit jelent nekünk, fogyasztóknak, vállalkozóknak és a többi - és ezen átléptünk. Bizony, ez azt jelenti, ha tetszik, ha nem, hogy az adókérdések érinteni fogják a energiafogyasztókat is. Erről lehet hallgatni, és utána egymást bírálhatjuk, hogy ki az, aki ezt ki meri mondani és ki az, aki ezt nem meri kimondani. Én azt gondolom, igenis kell róla beszélnünk, azért, hogy fel tudjanak készülni a fogyasztók.
Amiben vitatkozunk önnel, hogy milyen mérték az, ha egyszer az árkérdésben - és én nem akarok átlépni, mert ez a következő vitaszakasz - megmondjuk, hogy melyek azok a költségtényezők, amelyek meghatározzák az energiaárakat, megmondjuk, hogy mekkora az a nyereség, amekkora lehet egy szolgáltató nyeresége, akkor azt mondani, hogy még vállaljon fel ezen belül szociális feladatokat is...! Tehát ha egyszer piacgazdaságot akarok építeni és piaci szereplők vannak, elfogadva azt, amit Tardos Márton hosszan kifejtett, hogy itt egy természetes monopólium van, de ezt szabályozom, regulálom, akkor nem lehet azt mondani, hogy ott még vállalják át a szociálpolitikai dolgokat - ezt igenis a költségvetésnek kell vállalnia!
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a harmadik vitaszakaszban haladva a pontok sorrendjében megint csak Szalay Gáborhoz hadd csatlakozzam. Abban, hogy hiteles legyen a mérő, mindannyian egyetértünk. Ez kifejeződik abban, hogy ez a 118. ajánlási pont támogatva van, csak kérem, hogy foglalkozzunk most azzal a részével, hogy mi történik utána, mert nincs folytatás. Tehát amiről Szalay Gábor beszélt, hogy ez egy csomag volt, aminek egy eleme elfogadásra került - de most mi történik, ha a törvény hatályba lép? A fogyasztó megállapítja, hogy nem hiteles a mérő, megy panaszra, megy bírósághoz, a bíróság pedig azt mondja, hogy tényállás van, de nincs folytatás. Tehát valahol a törvényben arról rendelkeznünk kell, hogy mi történik akkor, ha nem hiteles, kinek vannak kötelezettségei.
Egészen odáig el kellene jutnunk, hivatkozva erre a gazdasági bizottságbeli vitára, hogy az átmeneti részben valahol türelmi időt kell adni. Ez sem új a Ház falai között. Szeretném a képviselőtársaimat emlékeztetni arra, hogy amikor a távhőszolgáltatással kapcsolatos törvényt alkottuk, akkor kiderült, hogy túl nagy terhet jelentene akár a szolgáltatóknak, akár a fogyasztóknak egy rövid idő alatt lezajló mérőcsere. Azt gondolom, ez összetett probléma, és talán a következő bizottsági ülésen ez még megtehető.
Szeretném az önök figyelmébe ajánlani Lotz Károly képviselő úrnak a 128. ajánlási pontban levő indítványát, ami érdekes módon nem kapott támogatást. Az eredeti törvényjavaslat azt mondja, hogy amennyiben valaki 60 napon belül nem rendezi a tartozását, meg lehet szüntetni a szolgáltatást. A képviselő úr indítványából azt érzem ki, hogy ő különbséget kíván tenni a közintézmények és az egyéb fogyasztók között, és én azt gondolom, hogy ezt érdemes megfontolnunk még egyszer. Érdekünk fűződik ahhoz, hogy a közintézményeink működjenek.
Mindenkinek konkrét tapasztalata van a mai magyar fizetési morálról. Tehát bármely pillanatban előállhat az, hogy egy közintézmény önhibáján kívül nem lesz képes kiegyenlíteni az energiaszámláját, ez pedig azt jelenti a 92. § szerint, hogy meg lehet szüntetni a villamosenergia-szolgáltatást. Tehát azt gondolom, hogy ezzel foglalkozni kellene. Az a 90 nap, amit itt a képviselő úr javasol, a mai magyar gyakorlatban jobban megfelel.
Itt hivatkozhatom megint Lezsák képviselő úrra, aki azt mondta korábban is, hogy most vannak ilyen viszonyok, lehet, hogy később lehet azt mondani majd, hogy 30 nap, és aki az alatt nem rendezte, ki lehet kapcsolni, de ma ez nem valós. Tehát mindenképpen érdemes lenne vele foglalkozni.
A másik. Én Steinerné Vasvári Éva indítványához kapcsolódva kezdeményezném a 104. § (3) és (4) bekezdésének elhagyását. Nagyon érdekes, mert ez a két bekezdés a hivatalnak azt a jogosítványát írja körül, hogy a befolyásszerzésnek milyen kritériumai vannak. Tisztelettel kérem a kormány képviselőit, hogy még egyszer gondolják végig, mert itt még belső ellentmondásokat is vélek felfedezni, mert a koncepció szerint a vizsgálandó kritérium az összes erőművi névleges teljesítmény. Ehhez viszonyítva a megszerzendő erőműnek a névleges teljesítményét kell vizsgálni - itt még nincs gond. De a folytatásban már van piaci részesedés. Na már most, ha a liberalizált piac tényleg működik, az azt jelenti, hogy a piaci részesedés rendkívül változó. Szóval azt hiszem, megint nehéz helyzetben lesznek azok, akiknek döntést kell hozni, jelesül vagy az Energia Hivatalnak, vagy a Versenyhivatalnak.
Még tovább mennék. Kérem, mérlegeljük azt, hogy egyelőre az MVM tulajdonában van az atomerőmű.
(17.20)
Mivel a törvényjavaslat, a 104. § egy másik bekezdése, azt mondja, hogy a jelenlegi helyzetet konzerváljuk, ez azt jelenti, hogy ezen a liberalizált piacon az MVM teljesen korlátlanul szerezhet további befolyásokat, miközben ezt minden más piaci szereplő számára tilossá tesszük.
Tehát azt gondolom, hogy ezt még egyszer mérlegelnünk kellene, ezért tettem ezt a kapcsolódó módosító javaslatot, de azt gondolom, hogy végig kellene gondolnunk, hogy milyen megoldás az, ami hasonló vagy legalábbis közel hasonló feltételeket teremt a többi piaci szereplő számára is.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most nem vitatkozni akarok, csak nem akartam újra hosszabb szólásra szót kérni. A 136. ajánlási pontot szeretném még az önök figyelmébe ajánlani, amikor az árképzési dolgokhoz nyúltunk hozzá a képviselőtársaimmal.
Amikor egyetértünk abban, hogy az energiaárakat igenis regulálni kell, akkor szerintünk elengedhetetlen az, hogy mondjunk ki néhány olyan sarokpontot, amelyet az Energia Hivatalnak igenis figyelembe kell vennie akkor, amikor az árakat kialakítja.
Jelesül, amit itt szeretnék kiemelni, hogy itt tartalékkapacitások vannak, amelyeknek többletköltsége van, itt az erőművek elbontásánál környezetvédelmi kiadások vannak. Ezekre mind-mind folyamatosan fedezetet kell hogy teremtsenek, és azt hiszem, hogy ezt célszerű lenne rögzíteni akkor, amikor csak egyszerűen arra adunk felhatalmazást az Energia Hivatalnak, hogy a legkisebb költség elvének figyelembevételével az árakat kialakíthatja. Tehát itt mindenképpen indokoltnak érzem, hogy részletesebb szabályokat határozzunk meg. Most nem hivatkozom arra, amit egy korábbi vitaszakaszban már az árakkal összefüggésben elmondtunk.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindössze egyetlenegy indítványról szeretnék itt beszélni, a 171-esről, amit képviselőtársaimmal együtt adtunk be.
Az indítvány arról szól, és ennyiben ez is kötődik az előző vitaszakaszhoz, hogy érdekünk fűződik ahhoz, hogy a lehető legalacsonyabb legyen az ár a közüzemi energiaszolgáltatás területén. Ez pedig azt feltételezné, hogy akkor a törvény erejénél fogva rögzítsük, az atomerőmű a villamosenergia-termelését igenis köteles a közüzemi nagykereskedő számára lekötni. Ezzel tudjuk azt biztosítani, hogy az atomerőmű nem fogja a kapacitásának egy jelentős részét a feljogosított fogyasztók rendelkezésére bocsátani, és közben kénytelen lesz majd más energiaforrásokból, amelyek lényegesen drágábbak, kielégíteni a közüzemi nagykereskedő, a közszolgáltatásra vállalkozó szolgáltató vállalatok igényeit, és ez egyfajta árfelhajtó is lehetne.
Azt gondolom, hogy az előző szakaszokban folytatott vitában mindannyian egyetértettünk, hogy érdekünk fűződik ahhoz, hogy kordában tartsuk, lehetőség szerint minél alacsonyabb árszinten a villamos energia árát, akkor itt van megint egy olyan törvényhely, ahol ezt reálisan meg lehet tenni, anélkül, hogy olyan piaci beavatkozást tennénk, amelyre bárki később azt mondhatná, hogy ez nem piackonform.
Azt gondolom, hogy miközben itt monopóliumról beszéltünk - nem akartam visszamenni az előző vitaszakaszhoz -, amit Balczó képviselő úr elmondott, az bizony egy nagyon erős állami monopólium visszaállítását jelenti, egy nagyon erős állami tulajdon koncentrálását jelentené minden körülmények között. Tehát azt mérlegelni kell, hogy akkor a törvényben ebbe az irányba akarunk-e elmozdulni, vagy azt mondjuk, hogy megengedjük több szereplőnek is a piacon való mozgást és tevékenykedést.
A független rendszerirányítóra vonatkozó javaslatunk a 165. számú indítvány. Ez önmagáért beszél, erről nem akarnék hosszabban beszélni.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A Kiskomáromi Árpád Vezér Termelők Szövetkezete 2001 júliusában a "Növényvédő szerek és termelésnövelő anyagok" című kiadványban megdöbbenéssel észlelte, hogy az 1993-ban számára kiadott Zala Virágföld és Zala Tőzeg általános forgalomba hozatali és felhasználási engedélye a Zala Tőzeg-ZK 2000 Kereskedelmi és Termelőszövetkezet, Zalakaros névre lett módosítva.
Tisztelt Miniszter Úr! A Kiskomáromi Árpád Vezér Termelők Szövetkezete a Zala Tőzeg és Zala Virágföld első forgalomba hozatala óta egyedüli előállító és forgalmazó. Módosítást soha nem kezdeményezett. Az FVM növényvédelmi és agrár-környezetgazdálkodási főosztálya a 12791/93. számú engedélyokiratot rejtélyes módon módosította. A módosítás csak a gyártó és az engedélyes személyét változtatta meg, érdekes módon a konkurens cég nevére. Az eredeti engedélyes többször fordult kérelmével a minisztériumhoz tájékoztatásért, az eredeti állapot visszaállításáért. Ez nem történt meg, sőt a rejtélyes közbenjárást sem tudták felfedni a mai napig.
Miniszter Úr! Lehet, hogy gazdasági bűncselekményhez asszisztáltak az ön munkatársai? A módosítás az eredeti engedélyes szövetkezet számára több millió forintos kárt okozott. Kérdezem ezért:
Milyen személyes következményei lesznek ennek a rejtélyes engedélymódosításnak? Miért nem tájékoztatták a mai napig hivatalosan az eredeti engedélyest a módosításról? Ki téríti meg a minisztérium segédletével és tevékenységével okozott több millió forintos kárt? Mikor állítják helyre az eredeti engedélyes jogait? De kérdezhetem egyszerűen úgy: ki a felelős e rejtélyes engedélymódosításért?
Várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát sajnos nem tudom elfogadni. Azt fogadtam volna el, ha a válaszában azt mondja el, hogy az eredeti engedélyes jogait helyreállították, mert - ahogy ön is említette - itt egy peres eljárás van folyamatban. Érdekes módon nem nevezhető még jogutódnak sem, a konkurens cég minden további nélkül a saját nevére átíratta az engedélyeket és megszerzett engedélyeket. Folyamatban van a peres eljárás, amelyhez a minisztérium meglevő engedélye, amelyre már korábban hivatkoztam, csak közrejátszott és segítséget adott.
Arra kérem a képviselőtársaimat, ne fogadjuk el ezt a választ, mert ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálni. Ez már azt jelenti, hogy holnapután bárkinek a lakását olyan valaki, aki szemet vetett rá, átírathatja a saját nevére. Kérem, hogy vizsgáljuk meg ezt az ügyet, és ne fogadjuk el a választ.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az csak egy rövid hír volt, amit az elnök asszony bejelentett, hogy a szocialista frakció nem kívánt élni ma a kérdezés jogával.
Képviselőtársaim, a következők miatt nem kívánunk élni a kérdezés jogával. Bajor Tibor képviselőtársam a területfejlesztési tanácsok működésével kapcsolatban tett fel kérdést. Megfogalmazott néhány nagyon kellemetlen, több millió forintot érintő ügyet, és ezt a házelnök úr írásban visszautasította. Idáig jutott ma a demokrácia a Magyar Köztársaságban, hogy egy kellemetlen kérdést a házelnök egyszerűen visszautasíthat! Ehhez mi nem kívántunk asszisztálni.
Elnök Asszony! Elnézést kérek, még egy ügyrendi gombot kellene hogy nyomjak, de egy percbe belefér. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Házszabályellenes!) Tisztelettel szeretném felhívni az önök figyelmét, kedves kormánypárti képviselők: a mai napra önök azt kérték, hogy az őszi ülésszak napirendjét változtassák meg. Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy az őszi ülésszak már a múlt héten véget ért. Ma rendkívüli téli ülésszak van, és önök szavaztak arról, hogy a napirend egy ilyen levél alapján megváltoztatható. Itt tart ma a magyar parlamenti demokrácia, kedves képviselőtársaim!
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én többször visszaléptem a kétperces hozzászólásoktól, és most is fontolgattam, mert Tardos képviselő úr tulajdonképpen majdnem mindent elmondott, de én azt hiszem, hogy mégiscsak megyünk azért a vitában abba az irányba, mert mi magunk, a parlament és az itt hozzáértő szakemberek, csak hozzájárulhatnánk egy korrekt vitával már most ahhoz, hogy valami reális értékelés szülessen az 1990 után történt eseményekről.
(20.10)
Ha ezt most nem tesszük korrektül, hanem csak versikéket hajtogatunk, és nem vesszük figyelembe azokat a mutatókat, amelyek rendelkezésre állnak - és itt jelesül oda megyek vissza, nagyon leegyszerűsítve, hogy volt egy helyzet a '94-es kormányváltáskor, volt egy gyakorlat, amit az előző kormány követett, ez a hihetetlenül az eladósodás irányába mozgó, mindenhonnan pénzt felvevő magatartás, ami egy olyan mértékű eladósodáshoz vezetett, és itt hivatkozom megint arra, hogy kitapintható, mennyivel fizetett Magyarország magasabb kamatokat pont emiatt, mert eladósodott volt, túlzott mértékben eladósodott volt -, ez az ettől való megszabadulás.
Én most azt mondanám - mert az idő nagyon rövid -, fordítsuk meg: Horváth János képviselő úr, tessék végiggondolni, a belföldi kereslet fölturbósításával lett volna esélyünk kimászni abból a csapdából. Mert itt el lehet ítélni, hogy miért csináltuk azt, miért választottuk a restrikciót. De lehetett volna-e... (Dr. Horváth János közbeszólása.) De nem mehettünk tovább az úton, mert az eladósodottságunk már olyan mértékű volt - úgy, ahogy Tardos Márton mondta -, hogy lassan már nem volt esélyünk újabb hitelekhez hozzájutni, még ilyen áron sem!
Tehát én azt hiszem - megint csak hivatkozom Tardos Mártonra -, az adott helyzetben olyan megoldást kellett választanunk, amely még járható, amely még elviselhető, ugyanakkor mégis elindít valahol egy növekedési folyamatot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És a példa azt mutatja, hogy ez '97-től elindult, és tart napjainkig.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, és azért csak két percben, mert úgy érzem, hogy sok dolgot megismétlünk, és ezen a késői órán már azt a hatást nem érjük el, amit egyébként ezzel a parlamenti vitával el lehetne érni.
A jelentéssel és általában az egész drogkérdéssel is az a gondom, mint gyakorló szülőnek, és hasonló gondokkal küzdő szülőnek; mindannyian tudjuk, hogy a gyerekeink jellemzően öngyakorlók. Tehát mindent ki akarnak próbálni, és amikor általában drogról szóló statisztikát nézünk, akkor mindig az van, hogy hány gyerek próbálta már ki. Számomra az igazi nagy kérdés, hogy mit tudunk tenni azért, hogy ha ki is próbálta, ne folytassa, tehát valahol hagyja abba.
Azt gondolom, és amiért én elégedetlen vagyok, hogy hiába olvasunk programokat, szervezeteket és pénzt - azt is tudom, hogy ehhez minden pénz kevés -, de ha a dolgot megfordítjuk úgy, hogy mekkora kárt okoz az, ha tényleg ilyen nagy számban fognak a gyerekek vagy a fiatal felnőttek rákapni a drogra, akkor az mibe fog kerülni. Tehát azt gondolom, hogy igenis kellene, és egy kisvárosi példát hozok... - amivel naponta szembesülünk, hogy szülők, felnőttek szeretnék felismerni, tudni, mert nem úgy kezdődik, hogy rögtön tűvel szúrják egymást.
Az, amiről beszélt az előttem szóló képviselőtársam is: a gyerekek is tudják, hogy veszély van, kockázat van, fenyegetettség van. Tehát inkább ők maguk is rejtik, dugják, de lehet tudni - ahogy a jelentésben is szó van erről -, hogy melyik diszkóban, mely iskolák körül, csak valahol mégsincs eredmény, és egy kicsit elmozdul az egész abba az irányba, mintha hátradőlnénk attól, hogy tudjuk, hogy a vám- és pénzügyőrség milyen eredményeket ér el.
Nem elég! Ezen kívül még bent van a forgalom, és gyorsabb eredményt kell elérni. Azt kérem a miniszter úrtól, hogy abba az irányba lépjünk, hogy a programból most már kézzelfogható eredmény legyen, de minél előbb.
Köszönöm szépen.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Figyelembe véve azt, amit az elnök asszony intelemként számunkra meghatározott, azt gondolom - és mint sokszor tettük energetikai kérdésben -, ha atomenergia-ellátásról és ezzel összefüggő biztonsági dolgokról beszélünk, ahogy tette Illés elnök úr, nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy a gazdaság szereplői mit, milyen igényeket fogalmaznak meg. Az, amit Illés képviselő úr elmondott a német példáról - ott egy kissé kirázott a hideg. Nekem volt alkalmam személyesen hallgatni a bajor miniszterelnök urat, aki azt mondta, hogy az ország gazdagsága abból fakad döntően, hogy a rendelkezésre álló energia az atomenergiából milyen olcsó, és ezáltal milyen támogatást kapnak a gazdaság egyéb szereplői, akik abszolút nincsenek figyelemmel rövid távú érdekeikből fakadóan arra, amit mi itt megfogalmazunk, hogy bizony ez hosszú távon majd mibe kerül, vagy milyen szennyeződés vagy károkozás történik.
(11.40)
Azt hiszem, itt hallgatva a beszélgetést, ebben mindannyian egyetértünk, hogy a helyettesítés, a pótlás hihetetlenül nagy kérdés, csak én szeretném abba az irányba is eltolni a beszélgetést, hogy arról is kellene beszélnünk, hogy vannak-e ma olyan ösztönzők, amelyek a kutatókat, a fejlesztőket abba az irányba tolják el, amit Illés képviselő úr a végén elmondott, hogy a hatékony felhasználás, a lehető leghatékonyabb felhasználás irányába mozogjunk. Mert ha körülnézünk, akkor ma igaz arra, hogy a háztartásunkban, az üzemekben mindenütt mérhetetlenül pazarló módon gazdálkodunk az energiával, és ez pedig abba az irányba mutat (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy egy ilyen öngerjesztő folyamattá válik az egész.
Köszönöm szépen, elnök asszony.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz vezette koalíció tevékenységének gyászos következményeit a mezőgazdasági termelők többsége a saját bőrén érzi. A miniszterelnök úr tegnapi beszéde, a fizetett hirdetések bizonyítják, hogy a kormány a választások előtt osztogatással, szövetkezeti üzletrészek kifizetésével, az egyes családi gazdaságok támogatásával akarja elterelni a figyelmet tettei súlyos következményeiről.
Az üzletrészek kifizetésekor igazságtalanul megkülönböztetik a tulajdonosokat. Kimaradnak az alanyi jogosultak, akiknek korábban felszámolták a szövetkezetét. Ők nem kapnak egy vasat sem. Csak azok számíthatnak pénzükre, ahol a felszámolás még nem történt meg.
Az országgyűlési beszámolóból nem derül ki, hogy 172 vagy 189 milliárd az agrártámogatás. A lényeg: az agrártámogatásra reálértéken kevesebb jut, mint az elmúlt évben. A felosztható keretből egy szűk csoport jut többletforráshoz: a kiválasztott családi gazdálkodóként megjutalmazottak, a többiek rovására. Mi ez, ha nem átverés, ha nem kirakatpolitika? A gazdálkodás látszólagos szervezeti átrendezése nem jelent kiutat a válságból. Az átverés show-nak része az agrárolló szűküléséről szóló kormányjelentés.
Államtitkár Úr! Az infláció 9 százalék fölött volt, az ipariár-növekedés ennél is nagyobb. A mezőgazdasági felvásárlási árak 6 százalékkal növekedtek. A változás 3 százalék, de nem pozitív, hanem negatív. Nem mindegy, hogy a mezőgazdasági termelők nyernek vagy veszítenek 30 milliárdot. A veszteség pozitív üzenetté formálásában nagy rutinja van a Fidesz vezette kormánynak.
(13.30)
Felháborító, hogy a megtévesztő, félrevezető hadjárathoz az adóforintokból, a szűkös agrártámogatási keretből (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) 150 milliót csíptek le.
Államtitkár úr, mennyit költ az FVM az első negyedévben a tájékoztatásnak álcázott kormányzati hirdetésekre? Várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a hirdetést (Felmutatja.) nem én tettem közzé, hanem önök, a számok, amelyekre hivatkoztam, ebben vannak. A parasztemberek tudnak számolni. Tudják, hogy 8 százalékot meghaladó, mondjuk, az energiaár-növekedés; az első félévben 10 százalék fölötti az infláció, amikor ők jellemzően vásárolnak, és 6 százalék akkor, amikor ők értékesítenek.
Ha igaz ebben a hirdetésben, hogy önök 65 milliárdot szánnak beruházásra, és egy gazdálkodó 10 és 300 millió közötti összeget vehet föl; államtitkár úr, hány családi gazdaság lesz? Lehet, hogy mégis 6 ezernél kevesebb? Lehet, hogy falvanként mégiscsak kettő-három? Mi lesz a többiekkel? Abban reménykednek, hogy a többség csak április után jön rá, hogy átverték őket, hogy a kiválasztottak támogatása az ő rovásukra történik? (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt frakciója akkor, amikor tapasztalta, hogy a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban nincs párbeszéd a magyar kormány és a szomszédos országok kormányai között, akkor mi párbeszédet kezdeményeztünk. Ezért támogattuk a kedvezménytörvényt. Ezt csak azoknak válaszolom, akiknek kételyeik vannak, hogy miért. (Dr. Répássy Róbert: Mi módon?!) Kedves képviselőtársam, a hangoskodás nem tereli el a figyelmet arról a csúfságról, ami megesett (Dr. Répássy Róbert: Bizony van elég csúfság! - Zaj a Fidesz soraiban.), hogy a törvény és a két miniszterelnök megállapodása nincs egymással köszönő viszonyban sem.
Önök ugyan kísérletet tesznek arra, hogy a kedvezménytörvényt leszűkítsék mindössze a magyarigazolványra, de itt többről van szó. A két perc kevés arra, hogy elmondjam önöknek a személyes tapasztalataimat, amivel be tudnám mutatni azt, ami néhány hete a magyar parlament szerintem minden képviselője előtt világos, hogy itt foglalkoztatási, egészségügyi, nagyon komoly anyagi terhekről van szó, amely terheket a magyar adófizetőknek kell viselniük. (Dr. Répássy Róbert: Biztos ezért szavaztátok meg!)
Az a meggyőződése a szocialista frakciónak, hogy erről itt, a Ház falai között kellene beszélni, hogy közösen alakítsuk ki azt az álláspontot, amely a határon túli és a határon belüli magyarok számára kedvező.
Miután önök nem tettek kísérletet arra, hogy tudták, hogy mi szerepel a két miniszterelnök megállapodásában, nem tettek kezdeményezést arra, hogy a törvényt kiigazítsuk. Pár perccel ezelőtt a szocialista frakció kezdeményezését elutasították, nincs más.
Én kérem önöket, mérlegeljék: vegyük tárgysorozatba, és közösen alakítsunk ki egy tisztességes megoldást.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Dr. Kövér László: Közösen, bármit?)