Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! A bizottsági jelentésből az derül ki, hogy a 2. pontban szereplő, dr. Szájer József, Balsai István és Bánk Attila képviselők módosító javaslatát az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatják.

Nekem az a problémám ezzel az átfogalmazott szöveggel is, hogy több fontos dolog nem kapott benne szerepet, ugyanakkor más, ami nem tükröz egységet, megjelent benne. Elsősorban arra gondolok, hogy az államalapítás és a nagy váltás műve nem csupán Szent István nevéhez kötődik, hanem rendkívül nagy mértékig Géza fejedelemhez, az ő tanácsadóihoz és az ő köréhez. Az igazi nagy innovatív lépést Géza fejedelemék tették meg, ők ismerték fel, hogy az a hagyományos életmód, harcmodor, szemlélet, mentalitás, amelyben a magyarság addig élt, kudarcra van kárhoztatva, és meg kell tenni a nagy lépést az akkori Európába való csatlakozásra. Ez rendkívül fontos volt. Kitűnő írónőnk, Szabó Magda írt egy nagyon jó színdarabot és regényt is ebből, "Az a csodálatos, szép nap", valami ilyesmi a címe - (Bauer Tamás: "Az a szép, fényes nap"!) köszönöm szépen -, amely ezt pontosan taglalja.

Úgy gondolom, hogy nem egyik percről a másikra jött létre ez a rendkívül nehéz döntés, amellyel a magyarság akkori vezetői igen sok régi hagyománnyal szakítottak. Felismerték a modernitást, és felismerték azt, hogy csak úgy lehet megmaradni, ha csatlakoznak Európához, aminek az alapfeltétele a kereszténység felvétele volt. Vajk megkeresztelése volt ennek a folyamatnak a fontos állomása, és utána a már előkészített, mai szóval mondva, közjogi kereteket töltötte ki István király, aki méltán lett aztán Szent István, és méltán lett a magyar nép tudatában és emlékezetében a magyar állam megtestesítője. Úgy gondolom, hogy legalább egy mondattal erre emlékeztetni kellene, már csak azért is, mert per analogiam mi is most hasonló helyzetben vagyunk, mi is most hasonló döntést hoztunk és döntést hajtunk végre: ez pedig az, hogy az egyesülő Európához kell csatlakoznunk, nincs más utunk, a magyarságnak nincs más útja a megmaradásra, nincs más útja arra, hogy a Kárpát-medencében a magyarság saját nemzeti létét és mivoltát megélhesse, mint az, hogy az Európai Unióhoz csatlakozzunk, és annak alkotó részeivé legyünk.

Éppen ez a gondolatsor vezet a másik hiányosságra, hogy itt az ezer évről emlékezünk meg és a Szent Koronáról, de nem beszélünk azokról a nemzetekről, nemzetiségekről, amelyekkel ezer éven vagy közel ezer éven keresztül együtt éltünk, amelyekkel gyakorlatilag összeforrtunk sok esetben, hiszen a Kárpát-medencében még genetikailag is összeforrtunk a többi néppel és nemzettel, és ugyan most, a nacionalizmus korszakában - ami a múlt században kezdődött - és a nemzetté válás során magunk is végigmentünk ezen a fejlődésen, de nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy nagy, közös múlt van mögöttünk. Lehetőséget kellene adni mindazoknak, akik velünk együtt éltek itt ezer éven keresztül, hogy ők is magukénak érezhessék ezt a múltat és ezt a folyamatot, és ne próbáljuk visszafelé szétszabdalni vagy kisajátítani vagy megváltoztatni vagy meghamisítani vagy átírni a neveket! Ehhez azonban sokkal finomabb, sokkal decensebb szövegezésre és mentalitásra volna szükség, sokkal megengedőbbre, sokkal átfogóbbra, sokkal integránsabbra. Ez a másik dolog, amit hiányolok.

A harmadik, amit meg szeretnék jegyezni, az, hogy el kellene választani a közjogi és az érzelmi viszonyokat és közelítéseket. Közjogilag, közjogi skatulyába bedeszkázni a Szent Koronát, a Szent Korona-tant és más, tényleg muzeális dolgokat helytelen. Ugyanakkor ezeknek a nemzeti ereklyéknek, amelyeket tisztelünk, szeretünk, amelyekben a múltunkat látjuk, az érzelmi kiteljesedését viszont elő kellene segíteni.

Úgy gondolom, hogy ez a közjogi erőlködés, ami itt folyik a Szent Korona-tan visszacsempészése körül, amely a maga idejében sem volt igazán sikeres, és amelynek nagyon különböző fordulói voltak - hiszen amerikai diákok mondták azt, hogy "kis ország, nagy történelem", amikor áttekintették Magyarország történelmét tanulmányaik során -, sokat változott a korona megítélése is, a Szent Korona-tannak időnként voltak rendkívül progresszív hatásai is, de voltak más célra való kisajátítások is. Ez történelem, ezt oda kell tenni, mindenki ugyanúgy értékelheti.

Gondoljuk csak meg, hogy Deák Ferenc annak idején, amikor előkészítette a kiegyezést, nem a Szent Korona-tanra épített, hanem a Pragmatica Sanctióra, de kevesen vannak már a teremben, akik tudják, hogy mi a Pragmatica Sanctio lényege, mégis egy praktikus, nagyon fontos jogállami művet Deák Ferenc erre a ma már nem is ismert, a nőági örökösödéssel kapcsolatos döntésre épített. Ezek érdekes történelmi dolgok, Deák Ferenc művéből sem erre emlékezünk, hanem arra a nyugodt ötven esztendőre, amikor a magyar ipar, Magyarország fejlődött és hallatlan módon előrejutott, és valóban európai országgá vált.

Úgy gondolom, hogy itt most az ünneplés során és a következő év során egyrészt nem kisajátítóan kellene ünnepelnünk, másrészt pedig lehetővé kellene tennünk, hogy mindenki az érzelmei szerint viszonyuljon nemzeti ereklyéinkhez, a Szent Jobbhoz, a palásthoz, a Szent Koronához, a jogarhoz; mutathassuk meg gyerekeinknek, együtt örüljünk neki, és ne próbáljuk meg besuszterolni, bekalapálni avítt közjogi ládákba!

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)