Felszólalás adatai
160. ülésnap (2020.11.02.), 233. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend utáni felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:45 |
Felszólalások: Előző 233 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! „Mi lesz a Marcali Kórházzal?” teszem fel a kérdést immár évek óta az Országgyűlésben, és teszik fel azok a tízezrek Marcali térségében, akik rendszeresen ebbe a kórházba járnak gyógyulni.Mint azt önök is biztosan tudják, ez a kórház korábban hatvanezer ember egészségügyi ellátását biztosította, és ez az a kórház, amely 2012 óta éli meg kálváriáját vagy egyesek szerint drámáját. Azóta növekednek a várólisták, azóta jelentős az orvoselvándorlás, azóta szűntek meg osztályok, és azóta kell egyre többször az embereknek Kaposvárra utazniuk az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéért.
Nos, hát, Móring József Attila, aki, mint tudjuk, folyamatosan figyelemmel kíséri a történéseket, 2018-ban ismerte el, hogy az integráció megbukott. Képviselő úr ugyanekkor jelentette be és ígérte meg a marcaliaknak azt, hogy 2019. év elején a kórház önállóvá fog válni, de ez nem valósult meg. A képviselő úr idén júliusban is megígérte, hogy önállóvá válik a marcali kórház, és ezúttal bejelentette, hogy november 1-jén, azaz a tegnapi nap alkalmával fog ez megtörténni. Hát, ez sem valósult meg, és igazából fölmerül a kérdés, hogy a képviselő úr miért csapja be az embereket. Tehát nagyon keveset ígér a marcaliaknak, de rendszeresen azt sem tartja be, és nem értjük, hogy ennek mi az oka. Nem értjük, hogy a kormányzat felhatalmazása nélkül miért ígérget, miért mond valótlanságokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek nagyon fontos kérdések. De talán még fontosabb kérdések ennél a gyakorlati kérdések. Ha meg is valósul és bízunk benne, hogy megvalósul a marcali kórház önállósága , mit is fog jelenteni ez a gyakorlatban? Milyen hatással lesz a térségben élő emberek mindennapi életére ez a változás? Lesz több orvos? Csökkennek a várólisták? Újranyitják a szülészet-nőgyógyászatot? Újranyitják a gyermekosztályt? Lesz végre CT?
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon bízom benne, hogy ezekre a konkrét és világosan megfogalmazott kérdésekre mihamarabb konkrét és világos válaszokat is fogunk kapni. Én addig megyek el, amíg ez meg nem történik. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 233 Következő Ülésnap adatai