Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából: "Itt a piros, hol a piros, avagy hová lett a termelőszövetkezeti vagyon? II." címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tegnap arról kezdtem beszélni, hogy hogyan tűnt el a téeszvagyon vagy legalábbis nagy része - hogy úgy tűnt el, mint a piros golyó az "itt a piros, hol a piros?" játékban. És ez a vagyon több százezer embert rövidített meg egy-kétezer ember javára, akiket gyűjtőfogalommal elnök elvtárséknak neveztem.

De ha arról beszélünk, hogy egy vagyon, vagyonrész eltűnik, akkor beszélnünk kell arról is, hogyan keletkezett ez a vagyon. Emlékszünk arra a történelemkönyvekből, hogy '49-ben szovjet mintára kezdődött meg a téeszesítés Magyarországon. Már a földosztás után sok tízezer embert hajtottak be a téeszbe, családi és emberi tragédiák kezdődtek meg ekkor - filmek, regények szólnak erről.

(8.50)

Akkor kezdődött meg a régi falu társadalmának a felbomlása, ezrek váltak földönfutóvá, majd ez folytatódott az 1960-as évek elején a második nagy téeszesítésnél, amikor nyíltan és erőszakkal hajtották az embereket a termelőszövetkezetekbe, bezárták a gazdákat a tyúkólakba, disznóólakba mindaddig, amíg alá nem írták a belépési nyilatkozatot. 300 ezer családot érintett ez a téeszesítés, 1 millió 800 ezer embert Magyarországon. Így jött létre ennek a vagyonnak egy része, kisemberek, 300 ezer család vérével, verítékével létrejött kis vagyonkákból tevődött össze az a vagyon, ami most eltűnik vagy eltűnni látszik.

Más is hozzájárult ennek a vagyonnak a létrejöttéhez, mert az akkori politikának érdeke fűződött ahhoz, hogy úgy tegyenek, mintha ezek a termelőszövetkezetek jól mennének. 4 ezer termelőszövetkezet jött létre a hatvanas évek elején, és hatalmas állami beruházások is történtek kétségtelenül a termelőszövetkezetek érdekében, például 1970-ben a teljes állami beruházásnak 20 százaléka a mezőgazdaságban valósult meg, ami azt is jelenti, hogy akkor a termelőszövetkezetekbe már nemcsak a kisparasztság vagyonkája volt összehordva, hanem a Magyarországon dolgozó minden ember pénze, jövedelme, a nemzeti jövedelemnek 20 százaléka került így a mezőgazdaságba, ami helyes. De ettől függetlenül volt olyan termelőszövetkezet, amelyik jól ment, volt, amelyik kevésbé ment, mindenesetre 1992-ben a 4 ezer termelőszövetkezetből már csak 1621 maradt, a többi tönkrement, összevonták. A tönkremenetelnek persze számos oka volt: volt a hozzá nem értés, volt a rossz természeti adottság és a többi, és a többi. De mindenesetre '92-ben még 1621 termelőszövetkezet volt, amikor is elkezdődött a nevesítés, aminek a visszásságairól már szóltam tegnap, és amelynek hatására létre tudtak jönni a részvénytársaságok, oda vitték be elnök elvtársék a vagyonkát, és így végül is eltűnt ez a termelőszövetkezeti vagyon.

Volt azonban olyan termelőszövetkezet, amelyik megmaradt, és ebben még ott voltak az üzletrészek, különösen a külső üzletrészek. Amikor híre ment annak, hogy a külső üzletrészeket majd az állam felvásárolja vagy valamilyen formában mindenesetre pénzhez juttatja a külső üzletrész-tulajdonosokat, akkor újabb trükkök kezdődtek el. Ilyen trükk volt példának okáért, hogy úgy tettek, mintha fel kellene számolni az illető termelőszövetkezetet, ugyanis a külső üzletrészeket az állam csak az alanyi jogosulttól vásárolná meg, és nem azoktól, elnök elvtárséktól, akik összevásárolták a kis téesztagoktól, illetve azok örököseitől a külső üzletrészeket. Nos, ilyen látszatfelszámolásokat rendeznek; van olyan példa, hogy 160 ezer forint adósságra kértek felszámolási eljárást, holott a termelőszövetkezetnek több milliója, több tízmilliós vagyona van, de így a felszámolás során elnök elvtársék is hozzájutnak természetesen a pénzükhöz.

A másik nagy trükk, hogy a '92-es névértéket veszik figyelembe, de azóta eltelt kilenc év, minden, különösen az ingatlan, mindenféle eszköznek az értéke változott azóta, tehát nyugodtan lehet mondani, hogy ötszöröse, hatszorosa ma már (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a névérték, és ez valahol megkeresendő. Kétségtelenül a jelenlegi kormányzat feladata, hogy ezt a különbözetet valamilyen formában ki tudja fizetni a külső üzletrészeseknek.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak tájékoztatom a frakcióvezető urat, hogy ötperces az időkeret a napirend előtti felszólalásoknál.

A kormány nevében megadom a szót Kékkői Zoltán politikai államtitkár úrnak.

Öné a szó, államtitkár úr.

KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Tegnap már bizonyosságot nyertünk róla, hogy a szövetkezeti üzletrész nem veszett el, csupán a szövetkezeti üzletrész koncentrációja következett be az évek folyamán. Ez a koncentrációs folyamat állami pénzbeli támogatást is kapott: egyfelől a kárpótlás során a szövetkezeteknek kárpótlási jegyben juttatott ingyenes vagyon által, másfelől a személyi jövedelemadó törvényben az üzletrészek felvásárlására biztosított adókedvezmény által. Ilyen kedvezmények mellett minimális igény, hogy legalább a névérték 100 százalékát fizették volna meg az üzletrész-tulajdonosoknak. De nem. Mint tudjuk, a névérték töredékét, a névérték 10-15 százalékát adták a becsapottaknak. Ennek az üzletrész-koncentrációs folyamatnak a végére a szövetkezet néhány prominense kezében összpontosult a szövetkezeti vagyon túlnyomó része.

Ekkor következett az újabb trükkök arzenálja a még más kézben maradt szövetkezeti üzletrész megszerzéséért. Ezek között a módszerek között szerepeltek természetesen a képviselő úr által is említett módszerek is, de az árnyaltabb, kevésbé átlátható, a tagság által kevésbé nyomon követhető technikákra is érdemes kitérni. Egy-egy szövetkezet életében a nagy manőver akkor kezdődött el, amikor az üzletrész-koncentrálók - ne feledjük, a szövetkezet néhány vezetőjéről van csupán szó - kezében összpontosult szövetkezi vagyon az 50 százalékos határon túlbillent. Ekkor születtek a közgyűlési előterjesztések a szövetkezetek átalakulására, hisz a koncentrált tőketulajdonosok számára teherré vált a szövetkezeti demokrácia: az egy tag-egy szavazat elve. Természetesen ők a vagyonarányú szavazat mellett opponáltak, amit a szövetkezet társasággá alakulásával el is értek. Ettől kezdve teljhatalmú uraivá váltak az egykori tagi vagyonnak. Ekkortól kezdődően szaporodtak meg a társaságok külföldi tulajdonba kerülései.

Természetesen a praktikák mindegyikét képtelenség ilyen rövid idő alatt felsorolni, de az egyik gyöngyszemre, a népnyelv által csak "részeges átalakulásnak" aposztrofált részleges átalakulásra mindenféleképpen érdemes kitérni. Ez volt az a zseniális eljárás, amikor az átalakulás is megtörtént, de a szövetkezet is megmaradt. Törvényességi alapot erre a társaságba belépni nem szándékozó tagság számára biztosított szövetkezetben maradási forma jelentett. Az idézőjeles "zsenialitás" abban mutatkozott, hogy a vagyonukkal a társaságba lépők, immár vagyon nélkül, a szövetkezetben is benn maradtak. Ezáltal a többségi szavazatukkal rendelkezhettek a szövetkezetben maradt tagok vagyonával. Ugye, milyen zseniális?

Igen, az újkori agrártörténet szövetkezeti fejezetébe az elmondottak is szervesen beletartoznak. Mindebben az a szomorú, hogy nem a tagság, nem az állam veszítette el hitét a szövetkezeti gazdálkodási formában, hanem éppen a szövetkezeti mozgalom zászlóvivői szerepében tetszelgők egyéni önzése vetett véget a legtöbb szövetkezet létének.

Természetesen továbbra is lehet a gonosz államra hivatkozni, de a vagyonától és sokszor munkájától megfosztott egykori szövetkezeti tagokat az ugyanezen szövetkezet vagyonából maharadzsai uralmat és gazdagságot elérő egykori szövetkezeti vezetők tovább nem tudják becsapni. Persze már nincs is miért, hisz az üzletrész többsége az övék lett.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)