A felszólalás szövege:
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő kormányprogram talán alapvetően abban különbözik minden eddigi kormányprogramtól, hogy szellemiségén kívül a magyar társadalom különböző rétegeinek véleményét fogalmazza meg, és ezt a megfogalmazott véleményt a társadalom különböző rétegeivel együtt kívánja végrehajtani. Ebből következik, hogy nem kivétel ez alól a magyar munkaadói és munkavállalói társadalom sem, és szerintem azok az ellenzéki képviselők, akik nem ezt olvasták ki a Fidesz programjából, és nem látták, hogy a Fidesz mily jelentőséget tulajdonít az erős, politikailag önálló munkaadói és szakszervezeti szervezeteknek, azok a képviselőtársaim valószínűleg az előző kormány programját olvasták, vagy nem akarták ezt értelmezni.
Úgy gondolom, hogy az érdekérvényesítésnek három alapvető feladata van, illetve három formában nyilvánul meg Magyarországon is: az egyik, ami nem igazán elterjedt, a lobbyzás kérdése; a másik, ami makroszinten jelentkezik, a gazdasági kamarák kérdése, és amiről nem szeretnék most beszélni, mert az 1992 óta létrejövő és létrejött kamarák és a magyar vállalkozói társadalom között olyan ellentét feszül, amely ellentét és kérdés mielőbbi megoldást igényel. Azonban úgy gondolom, hogy amit önök több hozzászólásban és megelőző újságcikkben feszegettek, választ igényel. Ez az érdekegyeztetés kérdése.
Az érdekegyeztetés kérdése nagyon érdekes módon általában kormányváltások környékén szokott felelevenedni, és akkor kap különös súlyt, lásd a taxisblokád kérdését, majd lásd a mostani kormányváltást. Ahhoz, hogy Magyarországon komoly érdekegyeztetés működjön - azt hiszem, egyetértenek az itt ülő és különböző szakszervezeti funkciót betöltő képviselőtársaim is -, erős, tőkeerős politikát alakító munkaadói szervezetek szükségesek; erős, nagy társadalmi réteget képviselő szakszervezetek legyenek, és ezáltal valósuljon meg az az önállóság, amely a tripartit-rendszert lehetővé teszi.
Úgy gondolom, hogy Magyarországon jelenleg egyik sem valósult meg. Az elmúlt időszakban a politika determinálta mind a munkaadói, mind a munkavállalói társadalmat, megjelentek a kedvenc munkavállalói és kedvenc munkaadói rétegek. A szakszervezetek tulajdonképpen az aktív munkavállalóknak igen kis részét képviselték, és képviselik a mai nap folyamán is, a munkaadók táborában pedig nem jelent meg a nemzetközi tőke, a multik, és döntő részben hiányoznak a kisvállalkozások is.
Úgy gondolom, hogy a Fidesz által felvállalt probléma megoldása közel sem egyszerű. Nehezíti ezt két olyan kérdés is - amely az önállóságot és a politikamentességet illeti -, hogy közismerten legnagyobb szakszervezetünk az MSZP-vel kötött választási szövetségével tulajdonképpen elköteleződött egy párthoz, tehát gyakorlatilag az érdekegyeztetés területén is párt jelenik meg és nem szakszervezet.
Nehezíti a helyzetet az, hogy az 1991-ben megkötött ÉT-alapszabályt a mai napig nem sikerült módosítani, és amit tulajdonképpen a még nem létező kormánynak felróttak, az volt, hogy az elmúlt időszakban három éven keresztül csak az ÉT átszervezésével voltak elfoglalva, gyakorlatilag semmilyen megoldás nélkül, mondhatnám azt, hogy kamarillapolitikával. Úgy gondolom, hogy azok a nem ebben a Házban elhangzott, de újságcikkben megjelent szakszervezeti vezetői nyilatkozatok, amelyek a még meg nem alakult kormánytól a középszintű érdekegyeztetést vagy a helyi érdekegyeztetést hiányolják, megalapozatlanok, hiszen ez a rendszer soha nem épült ki Magyarországon, és a közeljövő feladata, hogy mi ezt kiépítsük.
Ezért engedjék meg, hogy elmondjam: az új kormány érdekelt abban, hogy Magyarországon végre komoly érdekegyeztetés folyjon önálló, politikamentes, autonóm szakszervezeti és munkaadói szervezetekkel. Úgy gondolom, hogy az ÉT átszervezése nem ezt a feladatot jelenti, hanem azt - a magasabb szintre emelés azt jelenti -, hogy bizonyos kérdésekben igenis évente meghatározott számmal miniszterelnöki szinten kell a kérdéseket rendezni, de olyan kérdéseket, amelyeket ma az ÉT keretén belül rendezünk, a szakszervezetek és munkaadók egymás közötti viszonylatában is meg lehet oldani, vagy szakértői bizottságok keretébe lehet utalni. Ha Magyarországon az érdekegyeztetés tekintélyét meg kívánjuk alapozni, ahhoz nem szükséges a kis ügyek ide utalása.
Azt hiszem, hogy két lényeges dologról kell szólnom utolsóként. Az egyik az, hogy a gazdasági folyamatokat és az inflációt mindenféleképpen az ÉT elé kell utalni, és ott kell megoldani azt, hogy gyakorlatilag középtávú megegyezés szülessen ezekben a kérdésekben.
A másik pikáns kérdés, ami évek óta megoldatlan, az ÉT-n hozott határozatok - ami gyakorlatilag ajánlásként jelenik meg a külvilág felé - kikényszeríthetősége. Hölgyeim és Uraim! Az ÉT feladatát mindaddig nem fogja betölteni, amíg az abban részt vevő szakszervezetek és munkaadói szervezetek a saját területükön az ajánlott mértéket kötelező erővel érvényre juttatni nem tudják. Akármilyen kormány lesz, ezt a feladatot átvállalni és ebben önöknek segíteni nem tud.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én szívből örülök, hogy a vitának vége van, mert általam nagyra becsült képviselő kollégám, Nagy Sándor úr ezek után szabadon tud fantáziálni és elmondani olyan dolgokat, amik a Házban el sem hangzottak, vagy ami elhangzott, az teljesen másképp hangzott el. Hát akkor beszélgessünk erről a kérdésről, nézzük meg az ÉT működését!
Kedves Képviselőtársam! Ugye, úgy gondolom, nem vitás, hogy három éve az ÉT átszervezése ténykérdés. Úgy gondolom, hogy az se vitás, hogy a három év alatt leginkább nem a hat szakszervezettel és a kilenc munkaadói szervezettel folyt a tárgyalás, hanem hol ezzel a hárommal, hol azzal a hárommal, de leginkább, érdekes módon, a preferált szervezetek mindkét oldalról mindig megjelentek ezeken a tárgyalásokon. Valóban úgy gondolom, hogy ön másképp nem is nyilatkozhat a demokráciáról, mert az önök felfogása szerint ez a demokrácia.
Ami a kamarákat illeti: igen, a kamarák kérdését meg kell oldani, azt hiszem, ebben a Házban ezt mindenki nagyon jól tudja. A kamarák ügye - csak nem volt alkalmam kifejteni - '92 óta, mióta megalakultak, rendezetlen. Az ő tagjaik a kamarák működésével nincsenek megelégedve. Tehát ezért úgy kell a kérdést rendezni, hogy a tagok is meg legyenek elégedve, és a kamarák is meg legyenek elégedve.
Hát a legédesebb kérdés természetesen a társadalombiztosítás kérdése, aminek többszörösen törvénytelen létrejötte után teszik föl annak a kormánynak a kérdést, hogy miért nem tartott érdekegyeztetést, amely kormány ezt nem tehette meg, ugyanis meg se alakult. Gyakorlatilag ebben a kérdésben a még hivatalban lévő ügyvezető kormány egyeztethetett volna, de úgy gondolom, hogy ez pont olyan nonszensz, mint amit ön elmondott az előbb két percben.
Tehát én úgy gondolom, hogy másképp látjuk mi a demokráciát. Mi egy polgári demokráciában gondolkozunk, önök pedig egy önök által kitalált fikcióról beszélnek - úgyhogy ezek után nem hiszem, hogy meg is értjük egymást. (Taps a jobb oldalon.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A jelenleg zajló vita alapján egyértelmű, hogy nemcsak egyes rétegeket érintő kérdéseket tűzött a parlament napirendjére. Látható, hogy a gazdaság egészétől, a gazdasági folyamatok alakulásától a tárgyalt téma nem választható el, és itt is igaz az az alapvető mondás, hogy minden a gazdaságra vezethető vissza. A gazdaságra vezethető vissza, mert egy jól működő gazdaság mellett már csak a kormány felelősségérzetén és előrelátásán múlik, hogy az egyes társadalmi rétegek milyen helyzetbe kerülnek. Vannak azonban helyzetek, amikor egy kormány a pillanatnyi megoldást illetően nagyon nehéz helyzetben van, és alapvető feladatát - legalábbis ami annak döntő részét illeti -, a társadalomról való gondoskodást csak a közeli jövőben tudja megvalósítani.
Azt hiszem, egyetértenek velem képviselőtársaim abban, hogy jelenleg is ez a helyzet áll fenn. Az elmúlt években mutatkozó és a makroszámokból kétségtelenül kimutatható gazdasági fejlődés mély ellentéteket hordozott magában. Egyre nagyobbá vált a létminimum alatt élő, elszegényedett népesség, romlott a nyugdíjasok helyzete, sokszor reménytelen lett a fiatalság jövőről alkotott nézete. Ezt az éles, antagonisztikus ellentmondást egyik percről a másikra feloldani nem lehet. Különösen nem lehet számon kérni az éppen hogy kormányra került új politikától azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték. Számon kérni mindig csak annak a rétegnek van joga, amely a méltánytalan hátrányokat elszenvedte.
A megtartott miniszterelnöki expozéból mindenki számára kitűnhet, hogy a kormány tisztában van a jelenlegi helyzettel, felelősségével és a megoldás szükségszerűségével. Az intézkedéseket azonban gazdaságpolitikailag is megalapozottan csak úgy lehet meghozni, ha a társadalom gazdasági teljesítőképessége nő, és a fenyegető külföldi válsággócok a magyar gazdaságnak nem lesznek visszavetői. Mondom ezt annál is inkább, mert a magyar gazdaság önmagában képtelen a globális világgazdasági folyamatokkal szembe menetelni, ehhez stabil, hosszú távon is kiszámítható gazdasági társakra is szükség van. Tehát egy olyan komplex kérdéssel állunk szemben, ami tulajdonképpen a külső ráhatások figyelmen kívül hagyása mellett az egész kormányzati szerep kérdéskörre való ráhangolását kívánja.
Ha a bérek és nyugdíjak reálértékéről, állandóságáról beszélünk, jut-e eszébe valakinek az, hogy a bérből és fizetésből élők teljesen másképp élnek meg folyamatokat, mint a nyugdíjasok, és elgondolkozik-e valaki azon, hogy mindkét rétegen belül is olyan szóródások vannak, amely az egyik résznek nyugodt megélhetést, a másiknak sokszor nélkülözést ad osztályrészül. Átgondolták-e képviselőtársaim azt, hogy a bérből és fizetésből élőket sokszor irritálja a nyugdíjak néhány réteg számára magasnak tűnő emelése, ugyanakkor a szerényebb nyugdíjasrétegek örömmel vennék, ha az Érdekegyeztető Tanácsban a munkavállalók részére megállapított éves bérnövekmények vagy az azt meghaladó mérték az ő nyugdíjemelésüket jelentené. Nem szabad a társadalom különböző rétegei és csoportjai között fennálló ellentéteket élezni, ezért az összes kormányzati intézkedésnek a mindkét társadalmi réteg számára elfogadható, lehető legjobb megoldást kell megtalálnia.
A kiindulópont azonban mindkét esetben az életkörülmények és az életérzés javítása, amely nyilvánvalóan nem azonos két fogalom, és akkor már eljutottunk az alapvető kérdéshez, az inflációhoz. Meggyőződésem, az infláció az, amely most már több mint tíz éve egyformán befolyásolta és befolyásolja a magyar állampolgárok életkörülményeit és életérzéseit.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Mielőtt erről szólnék, egy kis kitérővel szeretném elmondani, hogy Magyarországon az évtized elején a GDP-ből a társadalmi jövedelmekre fordított hányad 34-35 százalék volt, amely meghaladta a fejlett gazdaságú országokét - ami 30 százalék -, jelenleg azonban elmarad attól. A kormányzati szerepvállalás csökkenése az elmúlt években azt eredményezte, hogy a társadalmi jövedelmekre fordított összeg reálértéke a kilencvenes évtized eddig eltelt éveiben évről évre csökkent. Ezen belül az elmúlt évben a csökkenés néhány tételnél - például a nyugdíjaknál - megszűnt. Az idei év eddigi időszakában a pénzbeni társadalmi jövedelmek valamennyi nagy tétele reálértékben számolva is nőtt. Ugyanakkor a nemzetgazdaságban vannak olyan ágazatok, ahol a nettó keresetek növekedése nem érte el a fogyasztói áremelkedés mértékét. Ilyen volt a fa-, a papír-, a nyomdaipar, valamint a textíliát, ruházati és bőrtermékeket gyártó ágazat.
Tisztelt Ház! Azért kellett példaként felhoznom a fogyasztói árszínvonal alatti nominálkereseteket, hogy egyértelműen kitűnjön, a reálbérek és reálnyugdíjak stabilizálása egyáltalán nem egyszerű dolog, sőt ha hozzátesszük, hogy a nyugdíjasok jelentős hányadának nyugdíjreálértéke is lényegesen kevesebb az inflációnál, (Sic!) akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy a megoldás igen bonyolult gazdaságpolitikai folyamat. Magyarországon jelenleg 3 millió 186 ezer nyugdíjast tartanak nyilván, nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásra ez évben várhatóan 1000 milliárd forint körül folyósítanak. Ezzel szemben a foglalkoztatottak száma mindössze 3 millió 639 ezer fő. Az ismertetett adatokat, felsorolásokat nem az ellentétek, hanem a megoldási lehetőségek miatt kellett tennem.
A helyzetkép felvázolása után szeretnék néhány összefoglaló megállapítást tenni, ami - megítélésem szerint - a megoldást nagyban elősegítené:
1. A bérből és fizetésből élők minimálbérét célszerű az infláció mértékéhez igazítani, és az Érdekegyeztető Tanácsban vagy a munkaadók és munkavállalók közötti bértárgyalásokon biztosítani kell a növekvő reálbérek megteremtésének lehetőségét. Hogy az elhatározott politikai szándék kellő súllyal érvényesülhessen, el kell gondolkozni azon, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban eddig ajánlás jelleggel hozott éves bérnövekményeket milyen formában lehet kormányrendelettel kötelezővé tenni.
2. A nyugdíjaknál az éves nyugdíjemelést szintén az inflációhoz igazítottan, összhangban az aktív dolgozók bérnövekedésével kell évről évre megállapítani, és ezen belül az általam említett és leszakadt rétegek, kisnyugdíjasok - nem az olyanokról beszélek, amilyenekre pár képviselőtársam célzott, vagyis nem a belvárosi bányászokról, hanem a tényleges kisnyugdíjasokról - helyzetének javítását is indokolt rendezni, mint ahogy azt a miniszterelnök úr is felvázolta. A folyamatban lévő különböző adókedvezményekkel nemcsak a családok helyzetét, de közvetetten a nyugdíjasok életérzését is javítani lehet, nem beszélve arról, hogy a nyugdíjas vállalkozók tb-járulékának eltörlése közvetlenül is kedvezően hat 103 ezer vállalkozó nyugdíjasra.
3. A nyugdíjaskedvezmények fenntartása a kormány elemi politikai érdeke, és megvizsgálandó, hogy a jelenlegi kedvezmények növelésére milyen lehetőségek vannak, amit a kormány által előterjesztett törvénykezési gyakorlatban indokolt megvalósítani. Gondolok itt a különböző tb- és gyógyszertámogatásokra, gyógykezelésekre, gyógyászati intézményekre és így tovább.
4. Indokolt felülvizsgálni a nyugdíjasok üdülési kedvezményeit. Itt azonban szeretném megjegyezni, hogy ez nemcsak kormányzati elhatározás kérdése, abban legalább olyan szerepet kell kapniuk az üdültetést ellátó különböző intézményeknek, alapítványoknak.
Említettem, hogy úgy a ténylegesen dolgozó, mint a nyugdíjasrétegek életkörülményeit és életérzését egyformán javítani szándékozik a kormányzat. A magyar társadalom számára az életérzést nagyban javítják a már részben meghozott, részben folyamatban lévő intézkedések, amelyekből most csak a bűnüldözéssel, büntetéssel, valamint az állampolgári biztonságérzet javításával kapcsolatban hozott kormányhatározatokra gondolok, amelyeket nemsokára a tisztelt Ház is tárgyalni fog.
(11.10)
A fenti feladatok megoldására, nyilvánvaló, csak olyan államigazgatási és közéleti szereplők alkalmasak, akik az adófizetők pénzét nem pazarolják, megszüntetik a privatizációs és bankkonszolidációs botrányokat, és a társadalom minden rétegével párbeszédet folytatva egyértelműen gondoskodnak az állampolgárokról. Úgy gondolom, hogy ez a mai koalíciós kormány egy olyan kormány, amely ezeket a feladatokat megoldja, és a jövőben is maradéktalanul meg fogja oldani.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Több mint négy év telt el a kamarai törvény megalkotása óta, és alig kevesebb mint négy év, amióta a kamarák működnek. Hozzá kell tegyem, a kamarák megalakulásának időszaka is viharos volt, hiszen a kamarák a megalakuláskor beígért hatás- és jogköröket már a kezdő pillanatban nem kapták meg, és elmondható, hogy az elmúlt négy év a Horn-kormány alatt a kamarai jogkörök átadásának mulasztásával telt el.
Ez nyilvánvaló, hogy a kamarákat egy olyan pótcselekvésre késztette, amely nem a kamarai törvény szellemének megfelelő magatartás volt. Fölvettek érdekképviseleti feladatokat, átvettek lobbyfeladatokat, és nagyon kevés kamarai munkát végeztek, hiszen hatás- és jogkör hiányában voltak.
Hozzáteszem, nem teljes mértékben a kormányt kell elmarasztalni ezért a magatartásért, mert a kamarai vezetők a verseny teljes hiányában, megelégedve a saját szereplésükkel és saját helyzetükkel, tulajdonképpen igazándiból nem is keresték azokat a megoldásokat, amelyekkel a magyar vállalkozói réteget, a magyar vállalkozói társadalmat - mint kamarák - tudták volna szolgálni.
Természetes következmény lett a kettősség, tehát a kormány sorozatos és tartós mulasztása, a kamarai vezetők magatartása következtében, hogy a magyar vállalkozói társadalom nem fogadta be a kamarákat. Különösen vonatkozott ez a kisvállalkozókra, s a kisvállalkozók köréből is elsősorban azokra az önfoglalkoztató őstermelőkre, kistermelőkre a mezőgazdaság területén vagy mikrovállalkozásokra, amelyek alkalmazott nélkül, saját maguk fenntartásáért küzdöttek, sokszor veszteséges gazdálkodást folytatva.
Ez a szakadék egyre mélyült, ezt a politika kellő időben nem ismerte fel, és odáig vezetett, hogy körülbelül a nyár végén, kora tavasszal több megyében különböző "engedetlenségi" mozgalmak jöttek létre, egyesületek szerveződtek a kamarák ellen, és megindultak olyan spontán politikai folyamatok, amelyek, úgy gondolom, a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára nemkívánatosak.
Ezért egyértelmű volt a szándékunk, hogy ezeket a magyar társadalom és gazdaságpolitika számára nemkívánatos folyamatokat tereljük mederbe, és adjunk neki olyan keretet, ahol tulajdonképpen a kamarai működést is megvizsgáljuk, és megvizsgáljuk azokat a sérelmeket, amelyeket a kamarák működésének hiányossága miatt a magyar vállalkozói társadalom elszenvedett.
Tulajdonképpen ez vezérelte képviselőtársaimmal együtt benyújtott indítványunkat. Szeretném hangsúlyozni, a sajtóban megjelent és néhány ellenzéki képviselő által tévesen értelmezett úgynevezett kamaraellenes magatartásunk egyáltalán nem képez realitást. Öt pontban fogalmaztuk meg, hogy mit szeretnénk.
(3.30)
Az egyik, hogy a kamarák működését négy év elteltével felül kell vizsgálni, ezt tesszük a javaslatunkban. Tesszük ezt azért, mert úgy gondolom, hogy az előbbiekben már elmondottak egyértelműen érzékeltetik, hogy a magyar gazdasági kamarák nem találták meg a helyüket és szerepüket igazán a magyar gazdaságban, nincsenek abban a versenyhelyzetben, ahol a vállalkozói társadalmat szolgálnák.
Felvetettük azt, hogy ildomos-e Magyarországon a három kamarai rendszer - tehát az ipar-kereskedelmi, kézműves és agrárkamara - fenntartása, hiszen ez több mint 60 kamarai tevékenységet tételez fel átfedésekkel, felesleges pénzköltésekkel és párhuzamos, sokszor azonos beruházásokkal, nem beszélve a foglalkoztatásról.
Természetesen felvetődött ezek után a kötelező kamarai tagság kérdése is, hiszen úgy gondolom, hogy a velem szemben ülő képviselőtársaim az ellenzéki oldalról ennek a témának kiváló szakértői, és nagyon jól tudják, hogy az Európai Unió, ahova vágyunk csatlakozni, 15 országából 7 országban kötelező a kamarai tagság, 8 országban nem kötelező a kamarai tagság. Tehát mindenféleképpen választ akarunk várni a kormány előterjesztésében arra, hogy a magyar gazdaság fejlettségének melyik rendszer felel meg jobban. Hozzáteszem, amit említettünk is, hogy a magyar gazdasághoz hasonló fejlettségű Dániában, Portugáliában, de a csatlakozásra váró országok közül Csehországban és Lengyelországban a kamarai tagság nem kötelező, a szlovákok pedig a kötelező kamarai tagságukat mintegy egy évvel ezelőtt szüntették meg és váltották át önkéntes kamarai tagsággá.
Felvetettük továbbá azt is, hogy az ÁSZ működése és vizsgálata terjedjen ki a kamarák pénzügyi gazdálkodására. Természetesen mielőtt közfelháborodást keltene ez a javaslatunk, ez csak arra az esetre vonatkozik, ha a kötelező kamarai tagság a jelenlegi formájában marad fenn, hisz a jelenlegi törvény azt írja elő, hogy a kamarai tagdíjakat közpénzek módjára kell, illetve lehet behajtani.
Felvetettünk még egy dolgot, amit az elmúlt időszak kényszerhelyzete is hozott, hogy indokolt a gazdajegyzők hovatartozását felülvizsgálni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem törvényjavaslatot kezdeményeztünk, nem mi, képviselők kívántuk ezt a kamarai törvényt megváltoztatni, mert úgy gondoltuk, hogy ez egy körültekintő, nagy szaktudást igénylő és komplex vizsgálaton alapuló olyan előterjesztést igényel, amelyre képviselőtársaimmal együtt képtelenek vagyunk. Ezért úgy láttuk helyesnek, hogy ezt a munkát a kormány végezze el. És ha felvetődik, hogy miért nem a kormány tette ezt saját programjában, erre nagyon egyszerű a válasz: mert a kormány jogalkotási programja már régen a parlament valamennyi képviselőjének kezében volt akkor, amikor tulajdonképpen ezek a káros hatású, spontán társadalmi események felgyorsultak. Úgy gondolom, nem lehetett és nem is lett volna célszerű megvárni a kormány következő évi törvényalkotási programját.
Tehát úgy gondolom, hogy a kérdés komplex vizsgálata alapján sort kell keríteni arra, hogy a magyar vállalkozói társadalmat... És most már hozzáteszem, hogy nemcsak azt az 500-800 ezer megbecsülhetetlen számú kisvállalkozót irritálta a kamarák jelenlegi munkája, hanem több, Magyarországon jelentős szerepet játszó munkaadói érdekképviselet is ellenérzését fejezte ki a kamarai ténykedéssel kapcsolatban. Tehát gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy a kamarák kérdését egyszer s mindenkorra megnyugtatóan rendezni kell, ez a magyar gazdaságpolitikának alapvető érdeke, hisz a kamarák nélkül a magyar piacgazdaság további fejlesztése elképzelhetetlen. De elképzelhetetlen az is, hogy a magyar gazdaságba egy kamara úgy épüljön be és úgy játsszon ott vezető szerepet, hogy azzal a réteggel, akit hivatott szolgálni, vagyis hogy a magyar vállalkozói társadalommal és az azt tömörítő magyar munkaadói érdekképviseletekkel nem állnak szoros együttdolgozásban, nincsenek összhangban.
Ezért határozati javaslatunkban - a parlamentet ennek elfogadására kérve - a kormányt kérjük fel arra, hogy 60 napon belül dolgozzon ki javaslatot. Tulajdonképpen az érdemi vita megítélésem szerint onnantól kezdődik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Jelen költségvetést valóban nem az SZDSZ csinálta. Ez abból is látható, hogy amit ő csinált, az az elmúlt években megbukott. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiban.) Az elmúlt négy évben a gazdaságpolitikában a domináns pénzügyi megközelítés mellett a piaci oldalon a szükséges lépések nem kaptak megfelelő pénzügyi alátámasztást, nem voltak tekintettel arra, hogy a hazai termelők pénzügyi helyzete biztosítja-e a versenyben való helytállást. A pénzügyi döntések meghozatalakor pedig nem voltak tekintettel arra, hogy az új pénzügyi feltételek nem vezetnek-e a belföldi cégek piacvesztéséhez. E megközelítés eredménye többek között a magas és emelkedő külkereskedelmi deficit, amely 1998-ban a 3 milliárd dollárt közelíti majd. Ez egyéb tényezőkkel, mint az államadósság pénzpiaci finanszírozásának túl nagy hányada, nagymértékben fokozza a gazdaság spekulációknak való kitettségét.
A jelen helyzetben tartós egyensúly akkor tartható fenn, ha az eddigi megközelítést a feje tetejéről a talpára állítjuk. Olyan területeken törekszünk devizatöbblet elérésére, ahol az érintett pénzügyi helyzetén is tudunk javítani; illetve olyan pénzügyi intézkedéseket hozunk, amelyekkel javítjuk cégeink pénzügyi helyzetét, versenyképességét, és ennek révén csökken a külgazdasági deficit. Ez a potenciális európai uniós tagsághoz is jobb feltételeket jelentene.
Az alábbiakban megkísérlem röviden felsorolni azokat a területeket, illetve azok némelyikét, a pénzügyi eszközöket, amelyek néhány éves távlatban külgazdasági sikerrel kecsegtethetnek.
A gazdasági stabilitás szempontjából kritikus a külgazdasági egyensúly javítása. A gazdasági import igényességének romlása eddig 400-500 millió dollár volt, amit csak részben ellensúlyozott a külföldi multinacionális cégek nettó exportegyenlegének növekedése, ami eddig évi 250 millió dollár volt. A reálfelértékelés, a vámvédelem leépülése és a bevásárlóközpontok térnyerése miatt a romlás felerősödhet. A működőtőke-behozatal eddigi üteme a privatizáció befejezésének közeledtével lassul, ráadásul beindul a profit repatriálása.
E folyamatok miatt a 2,5 milliárd dollár körüli külgazdasági egyensúlyi hiány akár 4 milliárd dollárra romolhat, és ezt csak kisebb hányadában képes ellensúlyozni a külföldi tőkebeáramlás. Ezért olyan intézkedések szükségesek, amelyek nyomán devizaszaldót javító piacbővülés adódik, és a gazdaságos cégek jobb pénzügyi lehetőségük, versenyképességük révén ki is tudják használni a piaci lehetőségeket, másrészt pedig maguk is többletet és devizaegyenleg-javulást érnek el.
A költségvetési egyensúly tekintetében a veszélyek viszonylag kisebbek. Az államadósság már csak a GDP 60 százaléka körüli, és terhe csak a magas reálkamatszint miatt nagy, a valós egyensúly csak 1-3 százalékos deficitet mutat. Egy ponton egybekapcsolódik a külkereskedelmi és a költségvetési egyensúly kérdése, és közös megoldást sürgetnek. Ez az államadósság finanszírozásának technikája. A forintkötvények súlyának mérséklése és a devizakölcsönök súlyának jelentős növelése ugyanis nem csak a reálkamatterhek mérséklését hozná meg, hanem a belső pénzpiacon a forráskínálat növekedésével mérsékelhetné a kamatokat, a bankokat pedig a gazdasági, lakossági szféra hitelezésére ösztönözné. Az előbbi a forráshiányok leírt gondján enyhítene, az utóbbi pedig többletkeresletet adna például lakásépítésre, műszaki cikkekre.
A jelzett irányok, lépések biztosítják, hogy a következő négy-hat évben Magyarország gazdasági stabilitása jó szinten legyen, remélhetőleg ne váljon a spekulációs tőke céltáblájává a hazai tulajdonú cégek és az állami funkciók ellátásának lemaradása a külföldi cégekkel - belsőkkel és külsőkkel - szemben, így az EU-csatlakozással erősödő versenyt jobban bírjuk. Ezek a feltételei annak, hogy a most felnövekvő generációnak egyáltalán esélye legyen az önálló cselekvésre. E cselekvési esély európai mércével azonban csak akkor valós, ha addigra megerősödik az innovációs szektor. Az eddig lefolytatott hazai kutatás-fejlesztések eredményeit önálló, nem leányvállalatként működő, innovatív cégek veszik át, melyek ezek segítségével sikeresen helytállnak - a környező országok hátterére is támaszkodva - az éles versenyben.
Összefoglalva:
A vázolt gazdaságpolitikai mozgástér kihasználásával a magyar gazdaság - ezen belül a reálszféra - növekedése nem torpan meg, hanem a komparatív előnyök kihasználásával, tartós alapon növekszik. Ez azt biztosítja, hogy a külgazdasági reálegyensúly javulna közel 2 milliárd dollárral, a foglalkoztatás a nagyfokú horizontális és vertikális beszállítások következtében egészében növekedne - nemcsak az exportorientált területeken - 100-130 ezer fővel. A központi költségvetés és az államháztartás egyensúlya tartósan, valamint nagymértékben, 150 milliárd forinttal javulna.
Ezekkel az eredményekkel Magyarország a reálgazdasági ismérvek alapján EU-éretté válik, vagyis tartalmában és nem formálisan tesz eleget az EU-elvárásoknak. Többek között ezek is kitapintható jegyei a most beterjesztett költségvetésnek, mely egy hosszú távú gazdasági program alapja, és jól tükrözi a Fidesz politikai programjának realitását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási bizottság 12-7 arányban általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztett törvényjavaslatot.
Elöljáróban mondom el, egyetlen kérdés volt, amelyben abszolút egyetértés volt a bizottság tagjai között: ez az Alkotmánybíróság határozatából fakadó 20 százalékos öregségi nyugdíj rendezésének a kérdése. Szeretném hozzátenni, ettől kezdve eltérő vélemények alakultak ki, s mivel kisebbségi előadót is állított a bizottság, így a többségi véleményt mondom el.
A többség megállapította, hogy a kormány 1999. évre tervezett gazdaságpolitikájából egyenes arányban fakad az, hogy a 10 millió 300 ezer magyar állampolgárból 3,6 millió a dolgozó és 3 millió 100 ezer a nyugdíjas. Tehát gyakorlatilag egy államnak, egy kormánynak mind a 3 millió 600 ezer dolgozójáról, mind a 3 millió 100 ezer nyugdíjasáról egyformán kell gondoskodnia.
Egyetértve pénzügyminiszter úr költségvetési expozéjával, a magyar gazdaságot a bizottság is a legdinamikusabban fejlődő országok közé sorolja, azonban azt is megállapította, hogy Magyarország nem egy gazdasági világhatalom, tehát az ország nagysága miatt ki van téve a környező országok gazdasági és politikai hatásainak, ami egy olyan óvatos, megfontolt politikai döntéssorozatot kell hogy megalapozzon, amely meggátolja azt, hogy az elkövetkezendő négyéves ciklusban bármikor a Bokros-csomaghoz hasonló esetek történjenek Magyarországon.
Úgy ítéltük meg, az, hogy a nyugdíjasok ilyen helyzetben vannak - gyakorlatilag 12,5 százalékos reáljövedelem-csökkenést szenvedtek el -, az egyértelműen az előző kormány hibás nyugdíjpolitikájára vezethető vissza. Úgy gondoljuk, hogy általánosítani a nyugdíjasok esetében sem lehet. Az általam említett elrontott nyugdíjpolitika miatt a nyugdíjasok jelentős rétege - később erre szám szerint is visszatérek - jutott lényegesen a létminimum határa alá. Tehát mindenféleképpen indokolt, hogy ezeknek a rétegeknek kiemeltebb nyugdíjemelést, illetve nyugdíjtámogatást adjunk, mint ahogy tesszük a másik oldalról ezt, az adórendszeren keresztül, a családosok számára.
Szeretném megemlíteni ennek alátámasztására, hogy Magyarországon mintegy 47 ezer főre tehető azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek a nyugdíja a 13 700 forintot nem éri el.
(17.00)
Ezeknek a nyugellátása 25,5 százalékkal emelkedik, és 1 millió 980 ezer azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik nyugdíjának összege meghaladja a 13 700 forintot, de nem éri el a 31 823 forintot. E nyugdíjas rétegek nyugdíjemelése 11 és 25,5 százalékos mérték között lesz, de mindenféleképpen eléri a 3500 forintot. Úgy gondolom, hogy az általam említett adatok, amelyek a nyugdíjas rétegek döntő többségének érdekeit szolgálják, egyben a társadalmi igazságosság kifejezői is.
Végezetül szeretném megemlíteni - Tímár György képviselőtársamhoz hasonlóan -, hogy a bizottság állást foglalt abban a tekintetben is, hogy nem tartja helyesnek a nyugdíjasoknak mint az ellenzék legnagyobb választótáborának a felhasználását politikai eszközként és a nyugdíjemelés körüli vitának a szítására.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy magunk között vagyunk, megpróbálok rövid lenni. A munkatörvénykönyv egyetlen paragrafusát szándékozom módosítani, erre nyújtottam be önálló törvényjavaslatot, nevezetes a szabadság kiadásának kérdését kívánom az eddigiektől eltérően szabályozni.
Szeretném a tisztelt parlamentet tájékoztatni arról, hogy a háború óta Magyarországon a munkatörvénykönyv, a munka világával kapcsolatos szabályozás nagyon vegyes képet mutatott, és sajnálatos módon kell megállapítani, hogy eddig egységes szabályozás ebben a kérdéskörben nem történt. Általában, amikor a munka törvénykönyvét szabályozták, kimaradt a foglalkoztatáspolitika vagy kimaradt a közmunka vagy kimaradtak olyan kérdések, amelyek az egész, összmunkavilágát foglalták volna magukba.
Végső soron a kormány jelenleg egy kidolgozás alatt álló munkatörvénykönyv-módosítási javaslattal egy olyan részfeladatot kíván megoldani, egy olyan hiányt kíván pótolni, ami a szabályozatlanságból és a szabályozás összefüggéseiből eredő lyukakat tömi be.
Sajnos a kormány tervezete az egyik legvitatottabb kérdésre, a szabadságok kiadására nem terjed ki. Jelenleg Magyarországon egy 1992 óta életbe lépett törvénykönyvi szabályozás egy nagyon szigorú, kógens rendelkezést tartalmaz, amely azt jelenti, hogy a szabadságot az esedékesség évében vagy az azt követő év január 31-ig kell kiadni. Szeretném elmondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a szabályozás nincs összhangban az európai uniós szabályozással, ahol a szabadságot a következő év végéig vagy kollektív megállapodással az azt követő év végéig lehet kiadni.
Úgy gondolom, hogy a magyar jogrendszer Európai Unióhoz való csatlakozása, a jogharmonizáció megteremtése, valamint a Fidesz által meghirdetett jogkritikai elvek megkövetelik, hogy ilyen hiányok, ilyen problémák ne akadályozzák se a magyar jogérvényesítést, se a dolgozói-munkavállalói szabadságjogokat, se az európai uniós csatlakozást. Ezért javaslatom lényege az, hogy a jövőben a szabadságot április 30-ig lehessen kiadni; és természetesen azok az intézkedések, amelyek a dolgozók számára kedvezőek, továbbra is megmaradnának.
Tudomásom van róla, hogy egyik képviselőtársam módosító indítványt nyújtott be a törvényjavaslathoz, amely szerint ez a szabadság június 30-ig lenne kiadható, kollektív szerződéssel viszont az év végéig, tehát december 31-ig.
Röviden ez a törvénytervezet lényege; a részletes vitában bővebben ki fogom fejteni véleményemet.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy az általános vitában és a részletes vitában érdemi hozzászólás nem volt, így nincs mire válaszolnom.
Köszönöm a türelmüket. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A lezajlott általános és részletes vita alapján úgy gondolom, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a benyújtott határozati javaslat aktuális volt, nagy érdeklődést váltott ki úgy a Házban, mint a magyar közvéleményben. Úgy gondolom, az elmúlt években egyéni képviselői indítványt ilyen mértékű és ilyen nagy számú érdeklődés és hozzászólás még nem kísért, mint a gazdasági kamarák esetében.
Hozzáteszem azt is, hogy a Magyar Rádió jelzése szerint a mostani, májusi választások óta a kamarákról benyújtott határozati javaslat váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, s égtek a vonalak, mint mondták a Rádiónál. Ez a hangulat megmutatkozott a Házban is, amikor a hajnalba nyúló vitán nagyon sok képviselőtársam - döntően ellenzéki képviselők - fejtette ki a véleményét.
Nagyon sajnálatos, hogy úgy éreztem, az ellenzéki képviselők nem értették a benyújtott határozati javaslat lényegét, hiszen olyan fikciókat tételeztek fel, mint a külföldi tőke befolyása, a tárcaközi bizottságok létrehozása, és általában olyan fiktív dolgokat hoztak fel, amelyek a határozati javaslat beterjesztőinek nem álltak szándékában.
A mi szándékunk az volt, hogy a négyéves kamarai működésekből általánosítható tapasztalatokat vonjunk le, hogy a kamarák működése ne csak egy szűk vállalkozói rétegre terjedjenek ki, hanem az egész magyar gazdálkodó társadalmat, a magyar piacgazdaságot és az európai uniós csatlakozást egyaránt szolgálja a magyar kamarai mozgalom.
Ellenzéki képviselőtársaim rengeteg kritikája valószínűleg lelkiismeret-furdalásból származott, hisz a kamarák azért jutottak abba a helyzetbe, amiben jelenleg vannak, mert négy éven keresztül elmulasztották átadni a szükséges jog- és hatásköröket ezeknek a szervezeteknek, ami tulajdonképpen gúzsba kötötte őket és a működésüket ellehetetlenítette. Mi ezeket a problémákat szeretnénk orvosolni, úgy, hogy a kamarák a magyar piacgazdaságnak sokáig meghatározó elemei legyenek, és az elmúlt négy év hibáit kiküszöbölve, tartósan működjenek a magyar gazdaság érdekében.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt teljes mértékben egyetért azzal, hogy az elmúlt tíz év vesztesei a bérből és fizetésből élők voltak. A kérdés valóban kényes, hisz az állampolgári jogokon túlmenően sok esetben sérültek a munkavállalói jogok is.
(10.40)
Az alapvető különbség az ellenzék és a mi felfogásunk között az, hogy mi ezt a jogsérelmet szeretnénk rendezni, és az élet által diktált szükségszerűségből kifolyólag, valamennyi területen törvényességet, biztonságot szeretnénk elérni. Ez a szabályozás egy részterülete az egész társadalmi szabályozásnak, de nem elhanyagolható, sőt számunkra is fontos terület.
Szeretném elmondani, hogy - szemben az elhangzottakkal és a bizottságban mondottakkal - két alapvető indoka volt a munka törvénykönyve módosításának. Az egyik a már hivatkozott alkotmánybírósági határozat, a másik pedig az, hogy az élet már az 1995. évi, és fokozottan az 1997. évi munkatörvénykönyv-módosítást is szükségessé és időszerűvé tette, tehát tulajdonképpen azt a mulasztást kellett ennek a törvénynek pótolni, amit akkor nem tettek meg.
Szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy a munka törvénykönyve módosításával egy időben folyik a munka világa legfontosabb fórumának, az Érdekegyeztető Tanácsnak az átszervezése is. A témák összefüggése miatt nem lehet a kettőt elválasztva tárgyalni, ezért néhány mondattal szeretnék utalni az érdekegyeztetés jelenlegi helyzetére.
Az 1988-ban, de igazán 1990-ben megalakult Érdekegyeztető Tanács a magyar társadalomban a munka világának az egyik legfontosabb fóruma volt. Ezt az akkor hatalmon lévő kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői egyaránt a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartották. Nagyon jó példa erre az 1992-ben kötött munka törvénykönyve, ahol hosszas egyeztetés, vita és vajúdás előzte meg a munka törvénykönyvében foglalt rendelkezéseket.
Sajnos az a felfogás, amit a kormány az érdekegyeztetésről alkotott, 1995-ben megbomlott, amikor az akkori kormány a tgm látványos bukása után az érdekegyeztetés mechanizmusát kezdte vizsgálni, a tartalmi elemeket háttérbe szorítva. Ezért elmondhatjuk, hogy 1995-től 1998-ig az érdekegyeztetés gyakorlatilag formálissá, parcipiálissá vált, és nem töltötte be azt a funkciót, amit az élet rendelt neki.
Ezt felismerve a Fidesz-kormány egy új, eurokonform elgondolással jelentkezett az érdekegyeztetésben részt vevők számára, amely jelenleg tárgyalás alatt van, és amely az élet minden területén lehetőséget ad a munkavállalói-munkáltatói vélemények artikulálására. Úgy gondolom, hogy szervezetében, módszerében, korszerűségében és nem utolsósorban eurokonformitásában a jelenleg folyó érdekegyeztetés lényegesen klasszikusabb és tartalmasabb megoldást kíván, mint amilyen az elmúlt időszak érdekegyeztetési rendszere volt.
Tisztelt Ház! Államtitkár úr kiemelt néhány fő kérdést, ami a munka törvénykönyve szabályozásának a homlokterébe került. Szeretném erősíteni a kérdéseket, hiszen a képviselőházban nem esett szó arról, hogy ma Magyarországon a 3,6 millió munkavállaló jelentős része kiszolgáltatott helyzetben van, és igen jelentős az a réteg, amelynek a túlmunka, de általában a munkavégzés biztonságát szolgáló lehetőségeit bekorlátozzák. Amikor a bevezetőben arról beszéltem, hogy ez a réteg volt a társadalom nagy vesztese, azért tettem, mert az élet tényszerű dolgait figyelembe kell venni.
Tisztelt Ház! A védelmet a tisztességes dolgozóknak biztosítani kell, de egy dolgot egyszer s mindenkorra be kell látnunk: azt, hogy azok a dolgozók, akik a joggal visszaélnek, nem elsősorban a munkáltatót károsítják, hanem munkavállaló társaikra nézve károsak. Ez ellen fel kell lépni, mert Magyarországon a törvényesség nemcsak azt jelenti, hogy jogos védelmet kell adni a munkavállalóknak, hanem azt is, hogy a jogszerűtlenül eljárókkal szemben pontosan a tisztességes munkavállalókat kell megvédeni.
A másik a leltárfelelősség kérdése. Hölgyeim és Uraim! Nem kellene struccként a homokba dugni a fejünket. Amikor az ellenzék és nem utolsósorban a szakszervezeti vezetők élesen kifogásolják a leltárfelelősség kérdését, elfeledkeznek arról a mostanra kialakult helyzetről, hogy ma a legtöbb kereskedelmi elárusítóhelyen a dolgozóktól kauciót kérnek, betétkönyveket vesznek el, és a leltárhiányt ebből elégítik ki. Úgy gondolom, ellenzéki képviselőtársaim sem gondolják komolyan, hogy ez a törvényesség megfelelő rendje, és ez a megfelelő módszer arra, hogy a törvényesség a magyar munkavállalók érdekében érvényesüljön.
Azt is szeretném elmondani, hogy jelen pillanatban a leltárfelelősség érvényesítésére csak kollektív szerződésen keresztül van lehetőség. Államtitkár úr nagyon szemléletesen mondta el, hogy ma Magyarországon alig van kollektív szerződés, a versenyszférában pedig különösen kevés. Ezért a lehetőség tulajdonképpen kicsúszott, mert a polgári jogi út igénybevétele a munkáltatók számára nagyon nehézkes. Ezért nem férhet vita a leltárfelelősség kellő jogi bástyával körülhatárolt rendelkezéseinek a bevezetéséhez, mint ahogy véglegesen tisztázni kellett a vezetők eltérő jogállását is, hisz a vezető másfajta felelősséggel tartozik, mint a segédmunkás, és ma a tulajdonosi jogokat is védeni kell. Nem fogok újat mondani azzal, hogy Magyarországon 1999-re kialakult az a rend, amikor a munkáltatók - ezen belül is elsősorban a tőke - és a munkavállalók érdekei eltérőek, és ebbe a szituációba kell beilleszteni a menedzsment helyzetét is.
Már az eddig elhangzott négy hozzászólásból is kitűnt, hogy a legvitatottabb az üzemi tanácsok - mondhatnám azt is, hogy munkástanácsok, hisz valamikor onnan indult - helyzete. (Dr. Nagy Sándor: A kettőnek semmi köze egymáshoz!) Hölgyeim és Uraim! Mi indokolja az üzemi tanácsok kollektívszerződés-kötési jogkörét? Először is az - amin szakszervezeti tisztségviselő barátaim nagyon jót mosolyognak -, hogy 1997-ben a munka törvénykönyve módosításának egyharmada a szakszervezeti tisztségviselők védelméről, a szakszervezeti jogosítványok kiterjesztéséről és általában a szakszervezetek bebástyázásáról szólt. Az embernek akkor olyan érzése volt, hogy tulajdonképpen el is felejtették a munkavállalókat, és csak a szakszervezeti jogosítványokat deklarálták.
A másik ilyen kérdés az akkor fetisizált kollektív szerződések ágazati rendszerének a kiterjesztése volt. Hozzá kell tennem, egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hisz a szakszervezeti jogok törvénybe foglalása ellenére a szakszervezetek az elmúlt időszakban sajnos nem erősödtek, hanem gyengültek, a kollektív szerződések száma pedig nemhogy nőtt volna, hanem - csakúgy, mint tartalmában - jelentősen csökkent. Ezért mindenképpen elgondolkoztató, hogy a versenyszférában elenyésző a kollektívszerződés-kötések száma, és egy olyan terület jelentkezik, ahol a kollektívszerződés-kötésen keresztül a dolgozói, de ugyanakkor a munkáltatói jogvédelmet is biztosítani lehetne.
Engedjék meg, hogy idézzek egy megállapítást: 1997-ben a kollektív szerződések száma egyharmadára csökkent 1990-hez - nem tévedés, 1990-hez! - viszonyítva. Tetszik tudni, ki mondta ezt? Kiss Péter volt munkaügyi miniszter. Úgy gondolom, nincs lehetőségem és módom arra, hogy kétségbe vonjam az állítás igazát, mint ahogy Horn Gyula akkori kormányfő mondását sem, aki egy sajtóinterjúban arról polemizált, hogy a kollektív szerződések kötését kényszerré kell tenni. Számomra egyértelmű tehát, hogy a kollektívszerződés-kötés fontosságát az előző kormány felismerte, csak nem volt ereje - illetve volt ereje, csak a lobbyk nem engedték ilyen mértékben - megvalósítani.
Az üzemi tanácsok kollektív szerződéshez hasonló szerződéskötési jogkörét mindenképpen meg kell engedni és helyeselni kell. Helyeselni kell, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján látható, hogy ezt a feladatot a Magyarországon működő szakszervezetek nem tudják megoldani.
(10.50)
Hozzáteszem azt a nagyon lényeges dolgot, hogy üzemi tanácsnak munkaszerződés-kötési lehetősége csak azokon a helyeken van és engedi meg a jogszabály, ahol nincs szakszervezet. Hölgyeim és Uraim! Akkor tisztelettel kérdem: kinek a jogát sérti? Én úgy gondoltam eddig, hogy a szakszervezetek a munkavállalók érdekeit képviselik, és nem a sajátjukat. Ha ezt a tételt tagadjuk, akkor úgy gondolom, hogy a szakszervezetek azt tagadják, hogy a munkavállalók érdekeiben léteznek, és - remélem, hogy megcáfolnak - nem önmagukért. Gyakorlatilag azt a lehetőséget nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni, hogy szakszervezet hiányában az üzemi tanács kollektívszerződés-szerű munkaszerződéseket kössön, és senki nem mondja a szakszervezeteknek, hogy ne szervezzenek ezeken a munkahelyeken szakszervezeti bizottságot, amikor is természetszerűen az üzemi tanácsok ilyen lehetősége megszűnik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Többen felvetették, hogy az üzemi tanácsok jogköre később került be, egyeztetés nélkül. Szeretném megkérdezni a parlamentet, hogy nem tisztességesebb módszer-e az, hogy egy valóban nem teljesen egyeztetett rendelkezést a kormány betesz, és a vitát tulajdonképpen fent hagyja - hiszen a minisztérium megkereste a szakszervezeteket ez ügyben, akik nem válaszoltak e kérdésre -, mint az, ami 1995-ben történt, hogy hasonló jellegű módosítást a kormány nem tett be a munka törvénykönyvének módosításába, hanem képviselői csatlakozó módosító indítvánnyal vitte véghez. Úgy gondolom, hogy a becsületes, őszinte és tisztességes magatartás az, amit ma a kormány tett ezzel.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Ház! 1997-ben a Fidesz az előterjesztett munka törvénykönyvet megszavazta; megszavazta benne a szakszervezeti jogok kiterjesztését, a szakszervezeti jogbiztonságot, mert úgy érezte, hogy egy modern demokratikus államban ez létszükséglet, és ez harmonizál az európai uniós jogalkotással. De fölvetettük már akkor is az üzemi tanácsok kollektívszerződés-kötési lehetőségét, amit válaszra sem méltatott az akkori kormánykoalíció.
Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor, mint említettem, szakszervezeteink nem képesek átfogóan dolgozóik védelmére, a munkavállalók érdekvédelmére, mindenféleképpen kell egy olyan demokratikus lehetőséget találni, ahol a dolgozók által választott és a dolgozók által megbízott személyek a vezetéssel szót értsenek. Biztató és megnyugtató számunkra a minisztériumnak az az állásfoglalása, hogy 2000-ben egy teljesen új munkahelyi szabályozás fog készülni, beleértve a munkatörvénykönyv átfogó reformját is, amelyet, gondolom, úgy természetes, hogy részletről részletre, társadalmi vitában fognak kiérlelni a törvényjavaslat elkészítői. Ezzel a kormány tulajdonképpen az összes aggodalmat meg fogja oldani, de azt hiszem, hogy ma nem lehet összetéveszteni az ellenzéki és a szakszervezeti érdekeket a 3,6 millió magyar munkavállaló érdekeivel, és úgy gondolom, hogy ezért a Ház a munkatörvénykönyvet egységesen támogatni fogja.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szívből örülök, hogy az ellenzék részéről ilyen kulturált felszólalás hangzik el a Házban. A gondom mindössze az vele, hogy néhány állításával nem tudok egyetérteni, annak ellenére, hogy hangneme kifejezetten kulturált, mondanivalója jól megfogalmazott. Nem kértem kétpercesre szót Sándor László képviselőtársam felszólalása után, aki aggódik a kormánykoalícióért, és némi fenyegetéssel olyan dolgokat mond, hogy milyen következmények várhatók.
Úgy gondolom, ezzel most ne foglalkozzunk igazán, hanem foglalkozzunk Kiss Péter képviselőtársam által elmondottakkal!
Képviselő úr, amit ön elmondott, látszatra nagyon igaz, a baj vele csak az, hogy nem így van! Nagyon szomorú lennék, ha az ön által elmondott állítások, tehát az, hogy itt szociális tenderek, szociális vívmányok területén ez az ország háttérben lenne, igazak lennének, ugyanis akkor azt az egyenes következtetést kellene levonni, hogy az 1945 óta fennálló valamennyi rendszer és valamennyi kormány hazudott. Ugyanis nem kell messzemenőkig megerőltetni a memóriánkat azért, hogy emlékezzünk rá, hogy valamennyi kormány a szociális vívmányokat helyezte előtérbe, és azt mondta, hogy Magyarország ezen a területen élen járó, ott vagyunk a spiccen. Úgy gondolom, ezt az állítást bizonygatni kellett volna, és talán nem illik különösen most bele a kormány által beterjesztett új érdekegyeztetés, illetve szociális párbeszéd intézményébe ez a felfogás.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg a kétperces időkereten belül, hogy nem a munkavállalók és szakszervezetek jogainak korlátozása miatt jött be a tőke, hanem azért, mert 1989-ig Magyarországon egy abnormális rendszer alakult ki, ahol a keleti bérek és a nyugati árak domináltak. Ez volt az alapvető probléma és nem a Szociális Charta.
Köszönöm a figyelmüket.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Valamennyien közösen éltük meg az elmúlt hónapok törvényalkotási folyamatát, valamennyi ellenzéki képviselőtársamnál - ahogy nálunk is - megvan a kormány törvényalkotási programja. Úgy gondolom, hogy az eddigi időszak és a várható törvényalkotási program egyértelműen azt bizonyítja, hogy a koalíciós kormánynak eltökélt szándéka a tisztességes munka, a tisztességes munkások, a tisztességes munkáltatók védelme. Úgy gondoljuk, hogy azok az anomáliák, amelyek a felszólalásokban elhangzottak, nem a tisztességes munkát és a tisztességes munkásokat védik, és nem azokra vonatkoznak, hanem azokra, akik ettől eltérő magatartást tanúsítanak. Mind a kettő, tehát az a munkavállalói magatartás és az a munkáltatói magatartás, ami a tisztesség határát túllépi, a dolgozótársak, illetve a munkáltatótársak rovására történik. Azt hiszem, hogy a tisztességet meg fogjuk védeni, és meg kell védeni eztán is.
De amikor önök most elmondják, hogy a munkavállalók önök szerint hátrányokat szenvednek, annak a csodálkozásomnak adok hangot, hogy ugyanezt elmondták, amikor benyújtottuk a korrupcióellenes különböző törvényjavaslatokat; amikor az adónyomozó hivatal felállításával kapcsolatban terjesztettük elő törvényjavaslatunkat. Akkor a másik oldallal kapcsolatban mondták el ugyanazokat a véleményeket; most a munkavállalók érdekeit sérti ez a törvény, akkor a munkáltatók érdekeit sértette ez a törvény.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mondják meg őszintén, hogy ez csak politikai fogás vagy valóban úgy érzik, hogy Magyarországon nincs egy olyan réteg, amelynek az érdekeit egyformán lehet képviselni, ha a tisztességet lehet előtérbe helyezni? Úgy gondolom, hogy most az derül ki, hogy amit a koalíciós kormány előterjeszt, azt önök kapásból megvétózzák. Köszönöm.
DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt szívből örül, és helyesli a tárgyalt téma napirendre tűzését, mert ez egyrészt megköveteli azt a helyzetértékelést, amely az országban az elmúlt években kialakult, másrészt meghatározza a megoldás módját is. Ennek megfelelően nagy hiba lenne csak szociálpolitikával mint kiragadott ténnyel foglalkozni; a téma tárgyalása, az említetten túlmenően, alapvetően gazdasági, emberi és emberi méltóságot érintő kérdéseket is érint.
Tisztelt Ház! A kilencvenes évek története a jövedelem-újraelosztás megújult módszereinek alkalmazása Magyarországon. A korábban központi-kormányzati jövedelemcentralizáció és jövedelem-újraelosztás megváltoztatásának igénye már a nyolcvanas években napirenden volt. Az államháztartási reform ezt a célt tűzte maga elé a nemzetközi pénzügyi szervezetek ösztönzésére. A kilencvenes években a GDP csökkenése mellett az ösztönzés erőteljesebbé vált. A hangsúly még inkább oda helyeződött, hogy a GDP-hez mért arányokban a szociális kiadások magasak, figyelembe véve az ország fejlettségi színvonalát.
Az állami jövedelemkoncentráció és jövedelem-újraelosztás még a nyolcvanas években is az úgynevezett szociális célú újraelosztás mellett egy általánosabb jövedelem-újraelosztást jelentett. Azaz az állam mint egy irányító atya nemcsak a lakosság, hanem a vállalatok jövedelmét is tetszése szerint csoportosította át burkolt vagy éppen nem titkolt támogatásokra. Az IMF nyomására a szociális szempontokat is érvényesítő fogyasztói ártámogatást néhány éven belül elenyésző arányúra szorították le az akkori kormányok. Eközben a gazdasági folyamatok eredményeként - vállalati csődök, létszámleépítések, a munkanélküliség megjelenése és növekedése - a szociális célú kiadásokat növelni kellett; munkanélküli-segély, jövedelempótló támogatás és így tovább.
A növekedésnek úgy próbált határt szabni az előző kormány - különösen a Bokros-csomag után -, hogy megnehezítette a hozzáférést a különféle juttatásokhoz, illetve szűkítette a jogosultak körét, a juttatás alapját képező jövedelmeket, vagy egyszerűen lecsökkentette a jogosultság időtartamát. A munkanélküli-segélyeknél például valamennyi módszert alkalmazták. Jó példa a pályakezdőké, akiket előbb kizártak, majd bevontak, azután ismét kizártak a segélyből. A segély időtartamát az eredeti három évről fokozatosan egy évre szűkítették le, az egy év lejárta után egy sokkal rosszabb ellátást jelentő támogatást adtak. A nyugdíjaknál a degresszív beszámítást alkalmazták, a családi pótlékot jövedelmi szinthez kötötték, és így tovább.
Ezzel egy időben a hatalmon lévő szocialista kormány folytatta az állami szerepvállalás mérséklését számos más területen. Gondoljunk csak a lakásépítési hitelek jelentősen megemelt kamataira, az egészségügyi ellátásra vagy a fogászati ellátásra, a szanatóriumokra, a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök körül kialakult támogatáscsökkentésekre.
Az 1988-ban bevezetett személyi jövedelemadó-rendszerből döntő részben kiiktatták a szociális elemeket arra való hivatkozással, hogy éppen a rászorultabb alacsony jövedelműek nem vagy nem teljes mértékben tudták igénybe venni ezeket, tehát a magasabb jövedelműeknek kedvez ez a rendszer. Az viszont senkit nem zavart, hogy az adórendszerbe időközben beépített, különféle befektetési konstrukciókra kidolgozott adó-, illetve adóalap-lehetőségek még sokkal inkább a magas jövedelműeket támogatták.
Hölgyeim és Uraim! Ebben a kialakult helyzetben kell szembenéznie az új kormánynak a világgazdaságot jelentős mértékben meghatározó globalizáció következményeként azzal, hogy a fejletlen térségek polgárai a külföldi beruházások hatására egyre inkább kiszorultak a gazdaságból, és társadalmi ellentétek alakultak ki az ország területén belül. A globalizáció kétségtelen pozitív hatásai mellett a negatív tendenciákkal kapcsolatban - a hangzatos szólamokon és megfogalmazott kormányhatározatokban rögzített iránymutatásokon túlmenően - gyakorlatilag semmi nem történt.
Tovább fokozta a kialakult helyzet tragikus voltát a Magyarországon létrejött foglalkoztatási rendszer. A rendszerváltást kísérő súlyos gazdasági válság következtében 1990 óta mintegy 1,6-1,7 millió munkahely szűnt meg. A munkájukat és rendszeres keresetüket elvesztő dolgozóknak csak egyharmada keresett munkanélküliként új munkahelyet, a többiek inaktívvá váltak, vagyis a háztartásba vonultak vissza, illetve nyugdíjazással vagy más úton léptek ki a munkaerőpiacról. A jelenlegi alacsony foglalkoztatási szint súlyos és tartós következményeit jól szemlélteti, hogy ha a foglalkoztatottak száma ma annyi lenne, mint egy évtizeddel korábban, akkor a mai keresetekkel számolva az egészségbiztosító járulékbevétele mintegy 110 milliárd forinttal, a nyugdíjbiztosító 150 milliárd forinttal, az egyéb költségvetési bevétel pedig több mint 30 milliárddal, a lakosságnak pedig 80 milliárddal több munkajövedelme lett volna, mint a valóságban 1998-ban. Ezt a kialakult helyzetet kell örökségként kezelnie a Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett kormánykoalíciónak, és megtennie azokat a lépéseket, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozás alapvető kritériumai.
Tisztelt Ház! Az európai uniós bővítésnek jelenleg három fóruma ismert. Az első a felvételi tárgyalások, a második az európai konferencia, a harmadik a csatlakozási partnerség. Ennek keretében a belépésre váró országok számára testre szabott felkészülési tervet dolgoznak ki. Ennek keretében segítenek a tagjelölt országoknak a közösségi politikák megismerésében és részt venni a programokban. Ebben jelentős szerepet játszik a munkaerő szabad áramlása az Európai Unióban, ahol ez a négy alapszabadság egyike. Ez a terület azért is különösen érdekes, mert az Unióban már megjelentek azok a csoportok, amelyek az új tagok munkavállalóinak nem akarják - legalábbis egyelőre - megengedni a szabad munkavállalást az Unió jelenlegi államaiban. Előfordulhat, hogy csatlakozásunk után nem élhetünk rögtön ezzel a joggal, például elképzelhető, hogy öt év tilalommal élnek felénk ezen a téren. Az olcsó magyar munkaerőtől leginkább az osztrákok félnek, feltehetőleg alaptalanul.
(9.40)
Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a magyar munkaerő nem igazán rendelkezik idegennyelv-ismerettel, így feltehetőleg nem lesz tömeges a munkások Nyugatra áramlása. Ettől az alapszabadságtól inkább nekünk kellene tartani, mert a képzett tudományos munkatársak agyelszívása komoly károkat okozhat hazánknak.
Az Európai Unió tíz munkaképes korú lakosára jut egy munkanélküli, s Magyarországon a munkanélküliségi ráta ma 10,5 százalék. Ez kevesebb, mint az Unióban, de viszonylag torzított adat, és éppen a leghátrányosabb helyzetű, tartósan munka nélkül lévő személyeket nem tartalmazza. Súlyosbítja a kialakult és örökölt helyzetet, hogy Magyarországon 100 munkaképes korú lakosból 57 dolgozik, 43 pedig inaktív. Különösen rontja a helyzetet az ország keleti és északi régióit sújtó tartós munkanélküliség kezelése, amelyben az elmúlt négy évben nem mutatkozott lényeges előrehaladás.
Ezért, figyelembe véve azt is, hogy hazánkban nagy probléma a nyugdíj előtt állók foglalkoztatásának kérdése, egyértelmű, hogy nemcsak és nem alapvetően szociálpolitikai, hanem gazdasági kérdésekről van szó. Adalékként hozzátéve azt is, hogy Nyugat-Európában komoly szociálisdömping-vita folyik, bár úgy tűnik, ez nyugvópontra jut azzal a kompromisszummal, hogy megengedi az országok közötti gazdasági fejlettségbeli különbségeknek megfelelő bér- és a szociális ellátási szintek közötti különbségeket, ugyanakkor egységes szociálpolitikai alapelveket és munkaügyi sztenderdeket határoznak meg.
Korántsem nyilvánvaló azonban, hogy ezt a kompromisszumot alkalmazni fogják a most csatlakozni kívánó országokra is, ha pedig alkalmazzák, akkor az is kérdés, hogyan teszik ezt. A kelet-európai országoktól megkövetelt szociális sztenderdek tényleges tartalma egyelőre nyitott, s nem tudjuk, vajon csak a munkavédelmi előírások és a jogharmonizáció tartozik-e bele, vagy a fogalmakat kiterjesztik a megélhetést garantáló bérekre és a jóléti állam szociális ellátási szintjére és minőségére is.
Eddig különösen szakszervezeti oldalról volt hallható a keleti kibővítéssel kapcsolatosan a szociális dömping vágya, miszerint megengedhetetlen a szociális dömping, ha ugyanazért a munkáért a kelet-közép-európai munkás csak töredékfizetést kap. Ide értendő természetesen a gyermekmunka, a kényszermunka, a munkavédelmi előírások megsértése, a be nem jelentett foglalkoztatottak száma, a tb-kötelezettségek kikerülése és így tovább.
Az ellentétes gazdasági érvek sem mellőzhetőek, mert ha a munkaadókat arra köteleznék, hogy mindenhol azonos bért és szociális ellátási szintet biztosítsanak, akkor elveszne az az ösztönzés, amely a beruházásokat a közép-kelet-európai országokba vonzza, ez pedig a gazdasági fejlődésüket is visszavetné, ami ellentétes az Unió céljaival is.
Képviselőtársaim! Az uniós csatlakozás gazdasági és szociális vetületei egyértelműen előtérbe helyezik a társadalmi párbeszéd kérdéskörét. Ezért engedjék meg, hogy politikai áttekintést tegyek az állami szerepvállalásról, a munkaügyi kapcsolatokról az európai országokban. A munkaügyi kapcsolatokba való állami befolyás mértéke igen eltérő lehet a különböző európai országok esetében. E tekintetben a kormányok magatartása három csoportra osztható: az egyik nem vesz részt a szociális párbeszédben, a másik tevékenyen alakítja a társadalmi párbeszédet, míg a harmadik csoport támogatja a kollektív szerződés megkötését. Franciaországban, a Benelux-államokban, Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban az állam aktív szerepet játszik, de tekintettel van a szociális partnerek autonómiájára; míg Nagy-Britanniában az állam egyáltalán nem avatkozik be a munkaügyi kapcsolatok rendszerébe, ezt teljes mértékben a szociális partnerekre bízza. A fennmaradó országokban az állam a kollektív megállapodások rendszerére helyezi a hangsúlyt, s támogatja azok feltételeit.
Ezek után nézzük meg tételesen a kialakult helyzetet! Nagy-Britanniában a deregulációs hagyományokból következően a munkaügyi kapcsolatokra a be nem avatkozás politikája jellemző. Az állam a vitás munkaügyi kérdések megoldását a felekre hagyja, az ország törvényei nem írnak elő tárgyalási kötelezettséget a szociális partnerek számára egyetlen szinten sem. A kollektív megállapodásos rendszer önkéntességen alapul, az ezzel kapcsolatos szabályozás igen csekély. A konszenzuskeresésben az informalitásnak nagy szerepe van. Az együttműködést a rugalmas pragmatizmus hatja át, aminek alapja a szervezetben szerzett tapasztalat és jártasság. Nagy-Britanniában nincs iparágak feletti tárgyalási fórum, a kollektív alku legfontosabb terepe az üzem. A kollektív szerződések betartása nem kötelező a felekre nézve, mert kizárólagos funkciója, hogy hivatkozási pontként szolgáljon. Írországban hasonló a helyzet, mint Nagy-Britanniában, néhány kisebb eltéréssel.
A három Benelux-államban a kormányok fontossági szerepet játszanak a munkaügyi kapcsolatok alakításában. Belgiumban a törvényi szabályozás igen részletes, nem elégszik meg az általános feltételek meghatározásával. Mindhárom országban szigorú szabályok vonatkoznak a kollektív szerződések kötésével kapcsolatos feltételekre, a minimálbérekre és elbocsátásokra. Franciaországban az állam, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek közötti viszony nem igazán intézményesült. Az előbbiek autonómiája és elismertsége, az utóbbiak ereje erősen kétségbe vonható. A tárgyalások folyamán a kormány szerepe meghatározó.
A munkaügyi kapcsolatok északi modelljeit gyakran svéd modellnek nevezik. Ez sokat változott az elmúlt években, de alapvetően két princípium határozza meg: a teljes foglakoztatás és az egyenlőség. Ausztriában a társadalmi párbeszéd a két fő érdekvédelmi csoport és a kormány között a legmagasabb szinten intézményesült, míg a három mediterrán országban, Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban az állami beavatkozás jelentős. A munkaügyi kapcsolatrendszer befolyásolása egyrészt jogi eszközökkel történik, másrészt mód nyílik a politikai pártok részéről történő befolyásolásra is, szakszervezeti kapcsolatok, illetve favorizált társadalmi partnerek bevonása által. Németország és Olaszország: különösen Németországban minden közjóra vonatkozó politikát tripartit testületekben kell megvitatni, ezért minden kormányzati szerv mellett működik olyan testület, amelyben egyenlő alapon vesznek részt a munkaadók, munkavállalók és a kormány által kijelölt képviselők.
A felsorolt nyugat-európai példák alapján a magyar sajátosságoknak legmegfelelőbb társadalmi párbeszédrendszert dolgozta ki a kormány, amely a legszélesebb demokratikus jogokat biztosítja mind a munkaadók, mind a munkavállalók érdekképviseletei számára. Lényegében az e tárgyban folytatott hatpárti egyeztetés, az MSZP részéről történő kisebb fenntartással, támogatta a kormány elképzeléseit. Sajnálatos, hogy ennek ellenére egyes szakszervezeti szövetségek politikai eszközként használják fel az elavult érdekegyeztetés helyébe lépő társadalmi párbeszéd kérdését, így annak közös megegyezésen nyugvó elfogadása immár december óta késik. Reméljük, az elmúlt időkben lefolytatott és különösen a szakszervezeti területet érintő tárgyalások után a kételkedők és az ellenzők belátják, hogy az új rendszer egyértelműen valamennyi fél, végső soron a magyar társadalom érdekeit szolgálja.
Tisztelt Ház! Az elmondottak csak részei azoknak a szociális kérdéseknek, amelyek utunkat Európába vezetik, de különösen így van ez a magyar valóságban. Magyarországon a közelmúltban a polgárok többségének biztonságot nyújtó szociálpolitikai gyakorlat helyett sorra szegénypolitikai intézkedések követték egymást. Az elmúlt kormányzati időszak a családokat a jövedelem eltitkolására, a házasokat látszatvállalásokra kényszerítette.
Ugyancsak szociális kérdés lett mára a hajléktalanság. A társadalom mintha beletörődött volna, hogy polgárai viszonylag nagy számban fedél nélkül élnek, s a városok aluljáróiban, pályaudvarain és más nyilvános helyen húzzák meg magukat. Az emberi életre nem, vagy alig alkalmas körülmények miatt a hajléktalanok között sok a beteg, nagy a halandóság. Ez a helyzet elfogadhatatlan a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára.
(9.50)
Már megtettük a kezdeti intézkedéseket az azonnali segítségnyújtásra, a leginkább társadalmi szervezetek által kezelt átmeneti szállások, éjjeli menedékhelyek létesítésére, de ezt a tevékenységet az önkormányzatoknak is fokozatosan támogatniuk kell.
Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában szállt síkra a közösségi szellemű társadalomért. Szociálpolitikánk az emberek, a családok egymással vállalt szolidaritásán, egymás iránti felelősségén alapul. A nevelés és képzés értékorientációja elengedhetetlen alapja minden szabad és felelős társadalomnak. Az állam biztosítani fogja a polgárok szabadságát, egyben érvényesíti azok egymás iránti és a jövő nemzedékek iránti felelősségét az élet minden területén.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vezérszónoki beszédemet azzal kezdtem, hogy a téma értékelése megkívánja a múlt elemzését is, és megkívánja a vitában elhangzottak összefoglalását. Az elsővel osztatlan sikert arattam, mert azóta az ellenzéki képviselőtársaim rendszeresen visszahivatkoztak rám. Sajnos a nagyobb baj az, hogy az utóbbival vannak kétségeim, tehát megkérdőjelezni ennek a vitanapnak az összehívását.
Ugyanis számomra, és úgy gondolom, hogy a Fidesz-frakció számára is egyértelmű, hogy az elhangzott, mintegy ötórás vitában egy baloldali értékrend mellett felálló szociálpolitikáról, legalábbis a magyar társadalom számára elfogadható szociálpolitikáról nem hallottunk.
A tisztelt ellenzék képviselői tulajdonképpen két gondolatkör köré csoportosították mondókájukat. Az egyik, hogy számon kérték a kormánytól azt, amit négy év alatt ők okoztak, és amilyen helyzetet teremtettek. A másik, hogy olyan dolgokat kértek számon, mint legutóbb a társadalombiztosítás, az egészségügy átszervezése, ami tulajdonképpen a kormány első intézkedései közé kellett hogy tartozzon, mert egy olyan alapjaiban elrontott, szakmailag hibás és korrupciós melegágyat képező intézményrendszert szüntettünk meg, amely tarthatatlan volt, és a megszüntetése tulajdonképpen csak azoknak fájt, akik közvetlenül benne voltak ebben.
Úgy gondolom és javasolom, hogy máskor a parlamenti vitákat úgy kell megszervezni, hogy abból a magyar társadalom is profitáljon, és valami olyan eredményre jussunk, amely szintetizálható a kormánykoalíciók és az ellenzék véleménye alapján, és megfogalmazható valamilyen irány. Úgy gondolom, hogy az MSZP által előterjesztett vitanapi javaslat erre ma alkalmatlan volt, és nem érte el a célját.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A bizottsági előadóként jelentkező ellenzéki képviselőtársaim olyan új oldalukról mutatkoztak be, amely számomra egészen elképesztő volt, hisz megpróbálták azt megmagyarázni, ami természetesen jó, hogy miért nem jó, és megpróbálták a magyar gazdasági társadalomnak, a magyar vállalkozói rétegnek elmondani azt, hogy amit nem szeretnek, azt tulajdonképpen ők miért szeretik.
Ebből az alapvető feltevésből és hipotézisből kiindulva, úgy gondolom, néhány szót kellene azért váltanunk arról is, hogy a gazdasági kamarák helyzete világviszonylatban, Európában és Magyarországon hogyan néz ki. Szűkítsük a kört!
Európában, az Európai Unió 15 országából 8 országban önkéntes kamarai tagság van, ez az úgynevezett angolszász modell, míg 7 országban kötelező kamarai tagság van, ez az úgynevezett német modell. Szeretnék mindjárt utalni arra, hogy több országban, így Németországban - pedig róla nevezték el ezt a modellt - és Ausztriában az elmúlt években a vállalkozói rétegeknél hihetetlen elégedetlenségi mozgalom indult el, hisz ott se úgy élik meg a kötelező kamarai tagságot, mint ahogy azt elsősorban a tisztelt szocialista képviselőtársaim kívánják, illetve elvárják a jövőben.
Hol helyezkedik el ebben a körben Magyarország? Magyarország közismerten egy régi, tradicionális és büszke kamarai múlttal rendelkező ország. 1850-ben egy császári pátens Magyarországon már kamarákat létesített, és 1868-ban ezt törvénnyé emelte az Országgyűlés; tehát gyakorlatilag 1868-tól Magyarországon kamarai rendszer működik. Tulajdonképpen 66 év után került sor egy változtatásra, amikor az egységes kamarából az agrárkamarát kiemelték, és végső soron egészen 1948-ig, amíg az akkori kommunista rendszer a kamarákat fel nem számolta, gyakorlatilag Magyarországon egy kiegyensúlyozott, állandóságot mutató kamara működött, közmegelégedésre. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a modell volt az, amely ma példát szolgáltat a jelenleg előterjesztett törvény tervezőinek, természetesen némi módosításokkal.
Hölgyeim és Uraim! Másról beszéltek a tisztelt bizottsági előadók. Ha ezt a korrekt tradíciót a gazdasági kamarák területén tovább tudtuk volna vinni, úgy komoly probléma nem adódott volna, és nem kellene ma a tisztelt Háznak a gazdasági kamarák törvényeinek tervezetével foglalkoznia. De mi történt? Az történt, hogy 1994-ben, amikor a parlament egyhangúlag elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvénytervezetet, egy hurráhangulat volt, hisz minden jelen lévő párt nagyon jól tudta, hogy a gazdasági kamarák elengedhetetlen szegmensei az újonnan kialakult piacgazdaságnak, a piacépítésnek.
Nyilvánvaló a történelmi szituáció. Az Antall-kormánynak nem volt más lehetősége, mint egy kötelező tagságon alapuló kamarát létrehozni, hisz emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy 1994-ben a magyar gazdaság romokban hevert, mert az úgynevezett szocialista gazdálkodásról való átállás miatt a vállalkozások tízezrei mentek tönkre, voltak csőd alatt; az egész gazdaság egy átmeneti állapotra jellemző, zilált helyzetet mutatott. Így nyilvánvaló, hogy az akkori MDF-kormány egyetlen lehetséges jót tehetett: bevezette a kötelező tagságot - hisz úgy gondolom, nem ül épeszű ember sem itt a Házban, sem a Házon kívül, aki feltételezné, hogy önkéntes tagság alapján 1994-ben a kamarákba rohantak volna tagnak lenni a vállalkozók.
Tehát történelmileg el kell ismernünk, hogy az 1994-ben megszületett törvény az akkori időkben szükségszerű és jó volt.
Hol kezdődik a probléma? A probléma ott kezdődik, tisztelt képviselőtársaim, amire Salamon László képviselőtársam kezdett utalni. Az MSZP padsoraiban ülő tisztelt képviselőtársaimat és az akkori kormányt, amelyet Horn Gyula vezetett, terheli a felelősség azért, hogy a magyar kamarai rendszerrel szemben általános ellenszenv, politikai meg nem értés és ellehetetlenülés következett be.
(11.00)
1994-ben, amikor a Horn-kormány hatalomra jutott, első dolga volt a kamarák kötelező tagságának megkérdőjelezése. Hogy az a frakció, amelyik ma elsiratja a kamarákat, és a kötelező kamarai tagság mellett áll ki, mennyire nem tudott zöld ágra vergődni és közös nevezőre jutni, arra jellemző, hogy ez a párt és ez a frakció három éven keresztül nem tudott saját magával megbékélni, hogy milyen kamarák működjenek ebben az országban, hiszen 1997-ig a kamarák számára semmiféle jog- és hatáskört nem adtak át, nem adták át a kamaráknak azt a vagyont, amit a '94-es törvény előírt - itt elsősorban a székházakra és egyebekre gondolok -, és gyakorlatilag nem tárgyaltak a kamarákkal.
Mi történt ezek után? A kamarák pótcselekvésekbe kezdtek, különösen belegázoltak az érdekképviseletek, a munkaadói érdekképviseletek sávjába, itt is szítottak ellentétet, és a vállalkozóknak kiküldött tagdíjat mint kötelező adót élték meg. Gyakorlatilag, hölgyeim és uraim, itt tettek pontot a kamarák helyzetére, és már ebben az időszakban döntenünk kellett volna arról, hogy a kamarákkal mi legyen, hiszen az a helyzet, ami kialakult, radikális változtatások nélkül nem kezelhető.
Úgy gondolom, hogy a kamarai tagdíjat kötelező adóként megélt vállalkozókat nagyon-nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy a kamarának lelkes hívei és zászlóvivő tagjai legyenek. Hogy mást ne mondjak, jól példázza ezt, hogy az 1998-ra már működőképessé vált kamarák rengeteg szolgáltatást nyújtanak a vállalkozóknak, azonban meg kell nézni, hogy hányan veszik igénybe. Jól példázza ezt, hogy, mondjuk, olyan osztályokban, ahol tízezer főnek kellene választani az osztály vezetőségét, 30-40 ember lézeng a teremben, és dönti el azt, hogy ki legyen a kamara vezetése. Ezek után hivatkoznak önök arra, tisztelt szocialista képviselők, hogy milyen tömegeket mozgat meg a kamara, és mit tesz a kamara a magyar vállalkozók érdekében?! Maradjunk abban, hogy egy szűk réteg érdekében biztosan tesz, de a magyar vállalkozói társadalom széles köre elutasítja ezt a kamarát. A mai kamarai vezetés nem érdekelt abban, hogy kiszolgálja a magyar vállalkozói társadalmat, sőt hozzáteszem, hogy az utóbbi időben ezt enyhítendő is elmulasztotta, és amióta ez a törvénytervezet megjelent, illetve az országgyűlési határozati javaslat be lett adva, rengeteg pénzt áldoz arra, hogy bebizonyítsa nélkülözhetetlenségét.
Miben jelentkezik ez? Feltupírozott statisztikák gyártásában; olyan számok jelennek meg néhány kamaránál, ami még a szomszédos országok vállalkozóinak az ellátását is biztosítaná; soha nem használt anyagok gyártása vagy legalábbis nagyon szűk körben használt anyagok gyártása és tömeges kiadása, mondhatnánk, a pénz pazarlása erre; és a téves szlogenekről nem beszélek. Ilyenek például azok, amelyekkel a közvéleményt akarják befolyásolni, hogy a kisvállalkozók számára nélkülözhetetlenek a kamarák. Ugyan mitől, kérem? Az egyablakos rendszert bevezettük, de egy kormányrendelettel bármikor át lehet adni például az APEH-nek, amely éppúgy megcsinálja, mint ahogy a kamarák teszik. Egyébként is hozzáteszem, hogy egy önkéntes kamarai tagságon alapuló kamara ugyanezt a szolgáltatást nyújtja, természetesen pénzért, viszont a vállalkozónak nem kell tagdíjat fizetnie. Vagy ilyennek mondhatnánk a nélkülözhetetlen közigazgatási feladatok ellátását. Utánanéztem: jó néhány közigazgatási feladatot annak idején az Ipari Minisztérium 3 fős csoportja látott el, és ma 63 kamaránál van egy-egy ember foglalkoztatva ezzel, egyébként hozzáteszem, nem is rossz pénzért.
Arról nem beszélve - ami itt a vitában elhangzott -, hogy különböző kerülő utakat találnak ki a tisztelt kamarák, táplálják a közvéleményt, döntően az ellenzéki képviselők szócsövén keresztül. Például: a kötelező tagság maradjon, de ne legyen kötelező tagdíj, fából vaskarika, az államtitkár utalt rá, akkor nem kell kamarai törvénnyel foglalkozni, és egyéb nagyon hangzatos, csak éppen sehova nem vezető, és ha végignézzük, blöffnek és lufinak számító gondolatsorok.
Tisztelt Ház! Ezt a sok energiát a magyar vállalkozói társadalom szolgálatába, annak érdekébe kellene állítani, ugyanis arra enged következtetni, hogy egy szűk vezetői réteg mindenáron hatalmon kíván maradni, és ebben nagyszerű egységet kezd alkotni a mai ellenzékkel, különösen az MSZP-vel. Kísértetiesen hasonlít ez az egyes szakszervezetekkel kialakult MSZP-kapcsolatra, a különbség annyi, hogy itt nem a dolgozói érdekvédelem jelentéktelenedik el, hanem a vállalkozók kiszolgálása lesz az az álarc, ami mögé be lehet bújni. Szerencsére a kép nem általános, de jelentősen rontja azokat a tisztességesen dolgozó kamarákat, azoknak a kamarai vezetőknek a megítélését és presztízsét is, akik nem így tesznek.
Az SZDSZ szerepe külön téma ebben; jól példázza a párt mai politikáját, a tettek és a szavak teljes ellentmondását. Liberális elvek alapján ugyanis nehéz kiállni a kötelező tagság mellett. Igen, ehhez érdekes ideológiákat kell kitalálni különösen akkor, ha az SZDSZ kezdettől fogva azt mondta, hogy elméletileg ő ugyan az önkéntes tagság híve, de kvázi Magyarországon a helyzet olyan, hogy jó lenne a kötelező. Úgy gondolom, hogy az SZDSZ az elhangzott vitában majd megtalálja azt az ideológiát, ahol majd hihetőbbé teheti ezt a dolgot. (Dr. Kis Zoltán: Megvan nélküled is! Nem kell bennünket kioktatni!)
Összegezve: a jelenlegi helyzetben a kamarák nem alkalmasak - és a megkövesedett helyzet miatt nem is lehetnek alkalmasak - a magyar vállalkozói kör kiszolgálására, teljes körű kamarai feladatának ellátására. Az új törvénytervezet a kamarai rendszer fontosságából kiindulva ad egy lehetőséget, összeegyezteti a vállalkozók által hőn óhajtott kötelező tagság megszüntetését a köztestületi jelleg fenntartásával.
Tisztelt Ház! Az elmúlt napok során, a jelenleg elhangzott vélemények azonban el kell gondolkoztassanak minket. Úgy gondolom, hogy erőteljesen megkérdőjelezik ezt a modellt, amit előterjesztettünk, és valószínűsítik, hogy jobb megoldásnak látszik egy teljesen önkéntesen szervezendő, közhatalmi jogosítvány nélküli kamara, amely szellemiségében és szerkezetében egyaránt új lesz. Gyakorlatilag a kamarákról szóló törvény általános vitája és részletes vitája alatt el kell gondolkoznunk, hogy tulajdonképpen ezt a magyar vállalkozók számára jónak tartott, de az ellenzék által kritizált kamarai modellt tiszta angolszász modellre váltsuk fel.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kamarai rendszeren túlmutatóan most arról is döntünk, hogy melyik párt az, amelyik a vállalkozói szabadságot és a közterhek csökkenését akarja, és a jelenlegi kamarákon kívül ki az, aki a kötelezettségek fenntartása mellett voksol. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem értem Göndör István képviselőtársamat, hogy mi értelme van a kamara és a magyar vállalkozói társadalom körül kialakult ellentéteket egy csúsztatással a Boross-kormány nyakába varrni?! (Dr. Veres Sándor: Ez nem csúsztatás!)
Nem értem azért, mert valamennyien, akik a kamarákkal foglalkozunk, nagyon jól tudjuk, hogy a Boross-kormány 1994-ben egy történelmi szükségszerűségből indíttatva hozott egy olyan törvényt, amely a magyar piacépítésnek, a magyar gazdaságnak akkor megfelelt. E törvénnyel nem volt baj, tisztelt képviselőtársaim - a gond ott kezdődött, hogy a törvény végrehajtási utasítást írt elő, nevezetesen: a kamarák jogkörrel való feltöltésére, a kamarák vagyonnal történő ellátására és a kamarák zökkenőmentes működőképességének a biztosítására.
És itt kezdődik a probléma, Göndör képviselő úr! Ahogy Salamon képviselőtársam elmondta, önök 1994-ben, Horn Gyula kormányfő vezetésével, a jogalkotási programban elsőként megkérdőjelezték a kamarák létét - nem a kötelező és a nem kötelező tagságot, hanem a kamarák létét -, és ezáltal ezt a kérdést nem tudva eldönteni, három éven keresztül nem tettek a kamarákkal kapcsolatban semmilyen intézkedést, holott azt törvény írta elő a kormány számára. Ez a tartós mulasztás idézte azt elő, hogy a kamarák ma olyan helyzetbe jutottak, hogy feloldhatatlannak látszik a magyar vállalkozók és a kamarák közötti ellentét.
Úgyhogy úgy gondolom, helyesebb lenne az egész vitában, ha nem a felelősöket keresnénk, mert gondolom, azok megvannak, hanem a megoldást keresnénk a jövőben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Igen szomorú, hogy Magyarországon a törvénykezés tulajdonképpen azért nem halad, mert ilyen, teljesen meddő, felesleges és légből kapott viták alakulnak ki. Tulajdonképpen üde színfoltnak tekintem Tardos Márton képviselő úr kétperces hozzászólását, aki nagyon reálisan, nagyon korrekten ítélte meg a dolgot, és lényegében elmondta az alapigazságot.
Szeretnék még egyszer visszautalni arra: teljesen mindegy, Göndör és Tokár képviselőtársam, hogy '96-ban, '97-ben hogyan jelent meg és mi, a lényeg az, amin ez nem változtat már, mert történelmi tény, hogy három évig a kamarák tulajdonképpen meg voltak bénítva. Innen származik az a gond, hogy a kamarák nem tudnak a magyar vállalkozói társadalom széles körének olyan szolgáltatást nyújtani, amit ők igénybe vennének, hiszen hiába van egy szűk réteg számára elérhető és nem vitatom, jó szolgáltatás, ezt az ellenállás miatt a vállalkozói réteg ma már nem veszi igénybe.
Igen, és a jól működő kamarák: hol működnek jól a kamarák? Hiába működnek jól, amikor nincs társadalmi igény a szolgáltatásukra! Szerintem ez a kamaráknak a lehető legrosszabb státusz!
Szeretném elmondani, Kis képviselőtársam: az a beterjesztett, eredeti törvényjavaslat, ami volt, megoldja az összes olyan problémát, amit ön elmondott. Szerintem akkor most önmagával vitatkozik, hiszen ha a köztestületi-közigazgatási feladatokat a kamaránál hagytuk volna, a nem kötelező tagságot oldottuk volna fel. Ha saját magukkal is elvitatkozgatnak és ezt kormányzati felelősségként jelenítik meg, ha a Fidesz-frakció vagy a koalíciós frakciók számlájára írják, így nem lehet vitatkozni!
Egyébként, Göndör képviselő úr, én azt nem mondtam, hogy bolsevikok - soha nem mondtam. De ha ön úgy gondolja, akkor nagyon sajnálom. (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Dr. Kis Zoltán: Ez nem a KISZ KB!)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Göndör Úr! Úgy látom, jót beszélgetünk, bár úgy tűnik számomra, hogy legalábbis a közös nyelvet nem találtuk meg, ugyanis az a hatáskörátadás, amelyet ön számon kér a kormánytól, szeretném a szíves figyelmét felhívni - és jó, hogy föltette ezt a kérdést, így legalább az ország is hallja ezt a választ -, az nem a törvényben kerül megfogalmazásra, eddig sem ott került megfogalmazásra; a hatáskörök átadásáról kormányrendelet rendelkezik, ami a régi törvény esetén is hasonló módon működött.
Visszatérve a kamarákra - és én ebben a témában nem fogok többet szólni, mert fölösleges szószaporításnak látom a dolgot, hisz úgy látom, minden észérv érdemtelenül hullik át a másik oldalra. Szeretném elmondani, hogy a kamaráknak igenis e törvény alapján vissza kell nyerniük azt a bizalmat, amely bizalom ma nincs meg a kamarák irányában. Én úgy gondolom, hogy Magyarországon ma ebben valamennyi politikai pártnak érdekeltnek kellene lenni, és a bizalom visszanyerése az a garancia, ami az új kamarák kialakításában a közfeladatok és a közigazgatási feladatok meghagyásában látszott.
Ha önök ezt a bizalmat nem tartják indokoltnak, akkor úgy gondolom, nem volt véletlen a Rigler képviselőtársam által elmondott új változat, amit mint képviselői módosító indítványt beadott a Fidesz-frakció, hiszen remélem, azt nem vonják kétségbe, hogy ha az Európai Unióban nyolc országban működik az angolszász, teljesen szabad egyesülési akaraton működő kamara, hogy az a nyolc ország hátrányos helyzetben van a hét kötelező kamarával működő országgal szemben.
Úgy gondolom, rendszereket és bevált gyakorlatokat kár vitatni, itt legfeljebb azt kell eldönteni, hogy a magyar gyakorlatnak mi felel meg. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Ház! Először csak Lakatos képviselőtársam felvetésére akartam válaszolni, de Szanyi képviselő úrnak is mondanék egy mondatot. Azt nem tudom, hogy most mitől van a kamaráknak súlya, hiszen ha erre nem tart igényt a magyar gazdaság és annak szereplői, akkor nem hiszem, hogy ennek akkora súlya van. Vagy azt se hiszem, ha az elmúlt ciklusban a kormány nem állt szóba a kamarákkal, akkor az a súlyukat növelte és erősítette volna.
Lakatos képviselőtársam mondókájával kapcsolatban két dolgot szeretnék megjegyezni. Egyrészt reagálni szeretnék arra, amit a választási rendszerről elmondott. Magyarországon a kamarai választórendszer több-kevesebb hasonlósággal majdnem száz évig ugyanúgy működött, mint amit ez a törvénytervezet most önök elé tett. Érdekes, hogy száz évig megfelelt, most nem fog megfelelni.
Másik felvetése az volt képviselőtársamnak, hogy a kamarákkal nem volt megbeszélve. Kijelentését szeretném a leghatározottabban cáfolni, ugyanis a törvénytervezet kezdetétől fogva öt minisztérium vett részt annak kidolgozásában, a kamara képviselői minden megbeszélésre rendszeresen meg voltak híva, minden anyagról tájékoztatást kaptak, véleményüket kifejthették, ezeket a véleményeket a törvényalkotók a legtöbb esetben akceptálták is. Ezen túl a gazdasági miniszter az elkészült kamarai törvénytervezet kivonatát megküldte az illetékes parlamenti bizottságoknak, hogy mintegy kvázi előkészítő folyamatként ezeket tárgyalják meg. Nincs tudomásunk arról, hogy ezeket megtárgyalták volna. Ha Magyarországon van - volt - törvény, amely széles körű vitát váltott ki, akkor ez a kamarai törvény ilyen. (Taps a Fidesz soraiban.)
(11.10)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előbb már ügyrendit kértem, de valóban nem jó gombot nyomtam meg, azonban szeretném az MSZP-s képviselőcsoport aggályát eloszlatni. Gyakorlatilag az önök által felvetett ügyrendi kérdés szerintem mondvacsinált és alapját nélkülözi, ugyanis azt a részletes vitát tartalmazó forgatókönyvet valamennyi bizottság megtárgyalta a múlt heti kormánydöntések alapján.
Tehát én úgy gondolom, hogy nem szabad összekeverni a jelen részletes vitát szolgáló kormányzati döntést és a parlamenti bizottságokon végigfutó törvényalkotási folyamatot azzal, hogy a tegnapi napon a kormány mit tárgyalt és mit nem tárgyalt; gyakorlatilag a mai részletes vitával ez összefüggésben nincs. (Közbeszólás az MSZP soraiban.) Én később részletesen ki fogom fejteni, Lotz Károly képviselőtársamnak, megjegyzem, hogy gyakorlatilag, ha a mai részletes vita azzal fog telni, hogy a kamarák szétverésére irányuló kormányzati és koalíciós szándék van, akkor, azt hiszem, az egész mai vita egy téves úton fog folyni.
Gyakorlatilag annyi történt, hogy a benyújtott eredeti törvénytervezethez, elsősorban az ellenzéki képviselők által a vitában elhangzott és benyújtott módosító javaslatok alapján, egyrészt a Fidesz-Magyar Polgári Párt, másrészt a kisgazda frakció felülbírálta álláspontját, és olyan módosításokat tett, amelyeket önök egyébként kifogásoltak az eredeti törvényben, tehát nagyjából az önök kívánságának megfelelő módosítások történtek.
(10.10)
Természetesen vannak olyan módosítások is, amelyeket nem önök követeltek ki és kívántak, hanem gyakorlatilag a frakciók döntöttek így. Úgy gondolom, hogy a vita további menetére jó lenne a közös megoldás keresése, és nem a kamarák lerombolásának híresztelése.
Köszönöm.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Keller Képviselőtársam! Ha ön ebben a Házban mondjuk, az elmúlt héten tette volna le a parlamenti képviselői esküjét, akkor ezen a kétperces hozzászóláson egyáltalán nem csodálkoznék, mert vagy naivitásról, vagy pedig szándékos félremagyarázásról tesz tanúságot.
Keller Úr! Egyértelmű, hogy a parlamentnek van egy menete, ez a menet, amit most a tisztelt Ház tárgyal. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az eddig beadott módosító javaslatoknak, amelyeket a kormány javasolt, és amelyeket valamennyi bizottság megtárgyalt, a részletes vitája folyik itt, a Házban, ha el fog kezdődni, és természetesen önök fogják hagyni, hogy a részletes vita elkezdődjön. Nyilvánvalóan az, hogy a költségvetési bizottság valamennyit elutasította, egyébként nekem is feltűnt, de szeretném hangsúlyozni, hogy a parlamentnek van költségvetési bizottsága, és nem költségvetési bizottságnak van parlamentje. Hogy a költségvetési bizottság valamivel nem értett egyet, az egy ügy, a többi öt bizottság - ugyanis hat bizottság tárgyalta - döntő részben egyetértett a kérdésekkel, amit egyébként akkor is lehetne tárgyalni, ha egyetlen bizottság sem értett volna egyet vele, ugyanis ez a részletes vitát nem befolyásolja.
Keller képviselőtársam azt is tudja, hogy ma délután a részletes vita lezárásának időpontjáig van lehetősége minden képviselőnek kapcsolódó módosító indítványt benyújtani. Nyilvánvalóan provokatív az, hogy az államtitkár urat arra akarja sarkallni, hogy a kormány a még be nem nyújtott kapcsolódó indítványok és egyebek kérdésében milyen döntést hozott. Úgy gondolom, a kormány felkészült arra, hogy a délután, azt hiszem, három óráig benyújtandó kapcsolódó módosító indítványokkal kapcsolatban a megfelelő határozatot meghozza, és semmi akadálya ne legyen annak, hogy a héten a bizottságok tárgyalhassák a kapcsolódó módosító indítványokra vonatkozó menetrend szerint.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétfajta érv vitáját és összecsapását tapintottam ki eddig a parlamenti vitában; az egyik a szakmai érvekre is hivatkozik, a másik a politikai érveket helyezi előtérbe.
Szeretném elmondani, hogy a Fidesz-frakció egy harmadik érvet szeretne megvalósítani, és az egész törvény részletes vitája, általános vitája, valamint a beadott módosító indítványok során is ezt képviselte: a magyar vállalkozói társadalom érdekét szeretné képviselni.
Képviselőtársaim! Megdöbbentő, hogy önök komoly politikus létükre vitatkoznak azon, hogy melyik szakmai, melyik politikai érv legyen prioritásban. Meg kell nézni, hogy a magyar vállalkozói társadalom hogyan áll ehhez a kérdéshez. Meg kell nézni, hogy nemcsak a magyar kisvállalkozók, hanem amikor az első kamarai törvénnyel kapcsolatos határozatijavaslat-tervezet megjelent a parlamentben, a legnagyobb magyar munkaadói szervezet, a Magyar Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöksége üdvözölte a kötelező kamarai tagság megszüntetését, és olyan elsöprő fölénnyel, hogy összesen egy tartózkodással határozott így az elnökség. Több tévé-, rádióvitában volt szerencsém részt venni ellenzéki képviselőkkel, egyedül is, ahol a hallgatóknak lehetősége volt kérdéseket föltenni vagy véleményt formálni. Higgyék el, képviselőtársaim, hihetetlen szerencsés helyzetben voltam. Egyetlenegy vállalkozó nem jelentkezett, aki a kötelező kamarai tagság mellett érvelő képviselőtársak véleményét erősítette volna.
Én úgy gondolom, ha mi politikusok vagyunk, és valamit képviselünk, akkor ez el kell hogy gondolkoztasson minket, és el kell jutnunk arra a következtetésre, hogy bizony, a magyar vállalkozói társadalom és a kamarai mai rendszer között oly nagy az ellentét és oly nagy a bizalomvesztés, hogy ez a jelenlegi formában nem oldható föl. Ezért nyilvánvalóan más megoldást kell találni, és ezért át kell tekinteni az egész kamarai rendszert a-tól a z-ig.
Utaltam a vezérszónoki beszédemben arra, hogy 1994-ben, amikor a XVI. kamarai törvényt megalkották, nem volt a kormánynak más lehetősége, mint hogy kötelező kamarai tagságot vezessen be. Hiszen a magyar gazdaság akkor romjaiban volt, csődeljárások, felszámolási eljárások hulláma söpört az országon keresztül. Nyilvánvaló, hogy ekkor önkéntes tagságról beszélni és úgy alakítani kamarát naivitás lett volna.
Azonban a '94-97-es mulasztás, amelyet az előző kormány elkövetett a kamarák igazi jogkörének a feltöltésével, azt eredményezte, hogy gyakorlatilag a magyar vállalkozó a kamarai tagdíjat és a kötelezőséget mint kötelező adót élte meg, hogy a kamarai szolgáltatások - amelyeket egyébként Göndör képviselőtársam kiválóan ecsetel, és T. Asztalos Ildikó is ezt fejtegette beszédében, hogy igen szélesek ezek a kamarai szolgáltatások - egyre nagyobb kört fognak át.
(11.00)
Igen, csak ki veszi őket igénybe? Itt kezdődik a probléma. Hisz ezt a szélesedő kamarai szolgáltatást, amire rengeteg pénzt költenek, ezt elismerem, a hasznossága megkérdőjelezhető, egy hihetetlenül szűk réteg veszi csak igénybe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor nagyon elgondolkoztató, hogy egy adóként viselkedő és az egész magyar társadalmat érintő, mármint vállalkozói társadalmat érintő rendszerhez hozzá lehet-e nyúlni vagy hozzá kell-e nyúlni úgy, hogy ne csak egy szűk réteg legyen a haszonélvezője, hanem az egész magyar vállalkozói társadalom élvezhesse ezt. Igen, hozzá kell nyúlni ehhez. Mert hozzáteszem, hogy jelen pillanatban ez a bizalomvesztés, ami a jelenlegi kamarák részéről megvan, olyan mértékű, hogy megítélésünk szerint kötelező kamarai tagság mellett ez fel nem oldható.
Hozzáteszem, hogy nem a mai kamarai vezetéssel van nekünk gondunk, hisz ennek döntő többsége tehetséges, rátermett ember, azonban kétségtelen, hogy az élet olyan helyzetbe hozta őket, hogy a kötelező tagdíj befolyása, az egyéb pénzeknek a kötelezően kamarákhoz való bejövése miatt egyáltalán nem voltak abban a helyzetben, hogy a szolgáltatásokat a vállalkozók felé bővítsék, hogy a vállalkozók kegyeit keressék, hogy az egész magyar vállalkozói társadalmat próbálják kiszolgálni. Megmondom őszintén, én se, önök se lennénk hasonló helyzetben, amikor biztos pénzforrásaink vannak és biztos megélhetésünk, és ezért én úgy gondolom, hogy ez a mostani dolog egy pótcselekvés.
Hangsúlyoztam, olyan nagy a bizalomvesztés, képviselőtársaim, hogy kötelező formában ez nem oldható föl. Ezért igenis, önkéntessé kell tenni a kamarai tagságot valamennyi magyar vállalkozó számára, és igenis, az új kamaráknak és az új kamarai vezetésnek olyan politikát kell folytatni és olyan új kamarát kell fölépíteni, amelyik fokozatosan nyeri vissza a bizalmat. Hiszen pontosan ellenzéki képviselőtársam mondta el az általános vitában, hogy az úgynevezett angolszász modellben, amihez egyébként hozzáteszem, hogy ez a törvény nem az, a kamarai tagok létszáma jóformán semmivel nem kisebb, mint a német modellben lévő kötelező kamarai tagságnál, hiszen olyan nagyfokú már a bizalom mértéke, hogy ezek az emberek várják, igénylik a kamarai szolgáltatásokat, mennek elébe, és viszonozzák ezt nekik a kamarai vezetés részéről.
Uraim! Ez a dolog, ami elgondolkoztatta a Fideszt, amikor hozzákezdett e törvénytervezet módosításának a kezdeményezéséhez, és én úgy gondolom, hogy önök lelkük mélyén teljesen azonosulnak ezzel a felfogással, és egyetértenek velem. Tulajdonképpen érthetetlen számomra a motívum, amiért nem akarják ezt a feladatot úgy megoldani, hogy eleget tegyenek a magyar vállalkozói rétegeknek, ugyanakkor ne sérüljenek alapvetően a kamarák érdekei, hisz igaz, kétperces felszólalásokban elmondták képviselőtársaim, nem akarja senki a kamarák köztestületi jellegét megszüntetni, nem akarja senki a meglévő nemzetközi szerződéseket fölrúgni; komoly, normális, a kormánnyal partner kamarákat akarunk a jövőben is.
Hölgyeim, uraim, pótcselekvésekre ne ragadtassák magukat! Én hihetetlen mértékben tisztelem mindenki véleményét, az ellenzékét is, és különösen a koalíciós partnerként mellettem ülő MDF véleményét is, de higgyék el, hogy azok nem megoldások, amiből fából vaskarikát akarunk csinálni, és tulajdonképpen kimondjuk, hogy bizonyos értékhatárig nem kell kamarai tagdíjat fizetni, mert...
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kamaráknak jelenleg is fönnálló lehetősége. Egyetlen kamarát senki nem gátolt meg abban, hogy tagdíjat elengedjen bizonyos összegig, a felső határ van kamarai tagdíjként megszabva a törvény által, más nincs megszabva. Egyébiránt hozzáteszem, hogy szeretném megkérdezni, hogyan képviselik önök a vállalkozók érdekét, mondjuk, miért van az, hogy négymillió forintig ne kelljen, ötmillió után kell. Miért nem tízmillió után, miért nem százmillió után? Ne haragudjanak, ez alapvetően alkotmányellenes, megítélésem szerint, mert a versenysemlegesség elvét alapvetően sérti. Nem lehet a vállalkozók között úgy különbséget tenni, hogy neked, mert bizonyos árbevételed van, kötelező fizetni, neked, mert nincs, nem.
Összefoglalom, nem akarom az időt agyonbeszélni, hagyni szeretnék másnak is; kérem, összefoglalom még egyszer a dolgot. Ezt a bizalomvesztést csak olyan mértékben és csak úgy lehet megoldani, ha a kötelező kamarai tagságot magyar vállalkozók részére megszüntetjük, egy új, a régi, hasznos, jó dolgain, vagyoni alapján, eszközein alapuló kamarát szervezünk, ezzel eleget teszünk a magyar társadalom igényének, és azok a vállalkozók igenis, akik a kamarába be akarnak lépni, állítom, hogy önkéntesen, fölhasználva a szellemi kapacitásokat, sokkal jobb, mozgékonyabb, hatékonyabb és főleg szolgáltatókész kamarákat fognak létrehozni, mint amilyenek jelenleg működnek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! A Ház döntött arról, amikor a vitát megkezdte, hogy hét fejezetben és hét részletben tárgyalja a részletes vitában a parlament a kamarai törvényt. Én úgy érzem, hogy a jelenlegi vita átcsap az I. fejezetből a VII. fejezetbe, a IV-ből az V-be, úgyhogy tisztelettel kérném elnök urat, hogy valami rendezőelvet szíveskedjék fölállítani, mert 1 óra magasságban vagyunk, és 2 óra van már csak hátra a tárgyalásból. Köszönöm a türelmét.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Közismert, elnök úr, hogy nem szoktam feleslegesen beszélni, de Szalay képviselő úr összekeverte ügyrendileg a fogalmakat. Most mi a módosító indítványokat tárgyaljuk a részletes vitában, amit a bizottságok már megtárgyaltak. Szeretném hangsúlyozni, a mai nap harmadszor, ez semmi összefüggésben nincs azzal, a bizottságoknak majd a kapcsolódó módosító indítványokról kell dönteni.
(A jegyzői széket Herényi Károly helyett Vidoven Árpád foglalja el.)
Egyébiránt a bizottságokat a bizottságok elnökei hívják össze és nem én, de köszönöm a népszerűsítést, Szalay Gábor képviselőtársam, aki nekem célozta eme fejetlenséget. Gondolom, hogy a bizottságok elnökeinek címezte.
Köszönöm a türelmet. (Szalay Gábor közbeszólása.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, a vitának lassan a végére érünk, és engedjék meg, hogy egy nagyon szubjektív véleménnyel kezdjem. Azt hiszem, hogy a vitában felszólaló valamennyi képviselőtársam hihetetlen önmérsékletről, korrektségről és valami magas szintű politikai és politikusi magatartásról tett tanúbizonyságot, hiszen ez a vita a különböző érdekek összecsapása ellenére is megmaradt azon korrekt, elviselhető, intelligens keretek között, ami mostanában általában nem volt jellemző a parlamentre.
Ennek ellenére engedjék meg, hogy nem összefoglalva - hiszen én nem foglalhatok össze semmit, és nem is tisztem ezt - elmondjam, hogy az érvek természetesen összecsaptak, hiszen mint a bevezetőben elmondtam, önök a jelenlegi kamarai rendszert védték, és a jelenlegi kamarai rendszer mellett tették le a voksokat, mi pedig a magyar vállalkozók mellett tettük le a voksunkat. Így ezek a véleménykülönbségek, amelyek elhangzottak, teljesen természetesek voltak, és úgy gondolom, hogy ez a dolgok rendje is.
Ennek ellenére szeretnék három dolgot megjegyezni. Göndör képviselőtársam tévedésben van a tagdíjbehajtással kapcsolatban, mert a jelenleg hatályos kamarai törvény 1999. december 31-ig lehetőséget ad a kamarai tagdíjak visszamenőleges behajtására, vagyis jelenleg még ez a kamarai törvény él, be lehet hajtani. A 2000. év azért fordul meg, mert onnan van egy váltás, vagyis már csak egy évről kellett a törvénynek rendelkeznie. Figyelmébe ajánlom, hogy ezt szíveskedjen összeolvasottan és egységesen kezelni.
A másik: a parlament nem lehet döntőbíró a kormány és a gazdasági kamarák közti vitában. Ez egy bizalmi helyzet pont úgy, mint a kamarák és a vállalkozók között, nem dönthet benne a parlament. Úgy gondolom, a költségvetéssel kapcsolatban is meg kell jegyeznem, hogy 2000-ben ennek nincs költségvetési kihatása. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az az elenyésző dolog, ami van, a költségvetési tartalékból megoldható.
Köszönöm.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokáig azt gondoltuk, hogy ebben a vitában szakmai és politikai érvek csapnak össze, szemben a Fidesz által, illetve a koalíció által képviselt érvekkel, amelyek a magyar vállalkozói társadalom érdekeit képviselték, de most egyértelművé tette Szalay képviselőtársam, hogy tulajdonképpen itt két nézőpont ütközik egymásnak.
(18.50)
Az egyik, amit mi képviselünk, ez a magyar, több százezres vállalkozói társadalom érdeke, és a másik, amit önök képviselnek, amely egy szűk, begyökeresedett kamarai vezetés és a hozzá tartozó holdudvar érdeke. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szalay Gábor: Fizesd be a 180 milliót!)
Szentül meg vagyok győződve arról, hogy azt az antagonisztikus ellentmondást, amely ma Magyarországon a vállalkozók és a kamara vezetése között van, csak egy olyan bizalmi elv visszaállításával lehet megcsinálni, (Sic!) amelynek az alapja az önkéntes tagság. Mi az önkéntes tagságon alapuló új kamarákat építjük ki, amelyek erősek lesznek, de nekünk nem az a szlogenünk, mint önöknek, hogy erős, hatalmas kamarák legyenek, hanem hogy olyan jó kamarák legyenek - és ezt szeretném hangsúlyozni -, amelyek az egész magyar vállalkozói társadalmat szolgálják.
Ez a kamarai törvény ezt a célt tökéletesen szolgálja. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A kilencvenes évek története a jövedelem-újraelosztás megújult módszereinek alkalmazása Magyarországon, melynek vesztese a munkavállalói társadalom lett. A hangsúly az 1990 előtt kialakult rendszer teljes megváltoztatására helyeződött, mert a GDP-hez mérten - az ország akkori fejlettségi színvonalát is tekintve - a szociális kiadások arányaiban magasak voltak. A szociális kiadások csökkentése sajnálatosan nem járt együtt az állam bérszabályozási szerepének növelésével, ezért lényegében változatlan jövedelmi viszonyok mellett erőteljesen szűkítésre került a szociális juttatások köre, lényegesen csökkentve az erre fordítható kiadásokat. Gondoljunk itt csak a nyugdíjak regresszív megállapítására, melynek káros hatását ma is jó pár nyugdíjas érzi; a családi pótlék jövedelmi szinthez kötésére; a lakásépítési hitelek jelentősen megemelt kamataira; az egészségügyi ellátásra, a fogászati ellátásra vagy a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerének csökkentésére.
Az adórendszer átalakítása is együtt járt a szociális elemek nagy számú kiiktatásával. Ebben a kialakult helyzetben kellett szembenézni a kormánynak 1998-tól a világgazdaságot jelentős mértékben meghatározó globalizáció következményeként azzal is, hogy a fejletlen térségek polgárai a külföldi beruházások hatására egyre inkább kiszorultak a gazdaságból, és társadalmi ellentétek alakultak ki az ország területén belül. Tovább fokozta az 1998-ig kialakult helyzetet a hazánkban létrejött foglalkoztatási rendszer. A rendszerváltást kísérő súlyos gazdasági válság következtében 1990 óta mintegy 1,6-1,7 millió munkahely szűnt meg. Ami ennél is elszomorítóbb: a munkájukat és rendszeres keresetüket elvesztő dolgozóknak csak egyharmada keresett munkanélküliként új munkahelyet, a többiek javarészt inaktívvá váltak, a háztartásba vonultak vissza, illetve nyugdíjazással vagy más úton estek ki a munkaerőpiacról.
A kialakult helyzetet az elmúlt két évben komplex módon több jogszabály alakításával vagy módosításával kellett enyhíteni, illetve az akut problémákra más jogszabály-alkotási megoldást kellett találni. Ilyenek közé tartozik a munka törvénykönyve módosítása is, amely az európai uniós csatlakozás közeledtével és az ország önként vállalt vonatkozó kötelezettségeivel többszörösen felértékelődött. Magyarországon nemcsak a politikában, de a foglalkoztatásban is teljesen új helyzet alakult ki, egyre összetettebb és bonyolultabb kérdéseket kell megoldani annak ellenére, hogy az Európai Unióhoz képest a magyar munkanélküliségi ráta lényegesen alacsonyabb. A kormány ebben a ciklusban már módosította a munka törvénykönyve egyes részeit, ami megfelelt az akkori belső magyar gazdasági követelményeknek, de figyelembe vett bizonyos európai uniós jogharmonizációt is. A munka törvénykönyve mostani módosításával már merőben más a helyzet, ezt döntően az európai jogharmonizáció, illetve a Magyar Köztársaság önként vállalt feladatának teljesítése indokolja.
Tisztelt Ház! Mint az a miniszteri expozéban is elhangzott, a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosítása kilenc munkajogi tárgyú európai uniós irányelv szabályainak átvételét és ezekkel összhangban a munkaerő-kölcsönzés szabályainak bevezetését szolgálja. A jogharmonizáció megvalósításának módja és eszközrendszere tekintetében kiemelést érdemel, hogy egyes közösségi jogintézmények nem emelhetők át a magyar jogrendszerbe automatikusan, a vonatkozó magyar jogintézmények érintetlenül hagyása mellett.
Az Európai Bizottság és Tanács 1995. júliusi ülésén elfogadott Fehér könyv - melynek rendeltetése az érintett államok csatlakozási stratégiájának elősegítése - kiemeli, hogy a sikeres harmonizáció feltétele a nemzeti jogrendszer alkalmassá tétele a közösségi jog befogadására. Így elsősorban a munkajogi alapfogalmaknak kell a közösségi jogban használatos intézményekkel azonosnak lenniük, az irányelvek csak a cél tekintetében kötelezik a tagállamokat, az implementálás módját, eszközét az adott nemzeti jog sajátosságaihoz igazodóan lehet és kell megválasztani. Ahhoz, hogy az irányelvek teljes körű érdemi átvétele megtörténhessen, a magyar szabályozás rendszerén is változtatni kell. Ennek során figyelemmel kell lenni arra is, hogy az irányelvek alkalmazása nyomán az európai országokban milyen gyakorlat alakult ki. Az irányelveknek megfelelő rendelkezések csak akkor érvényesíthetők, ha azokat az európai országok szabályozási rendszeréhez hasonló munkajogi környezetben helyezzük el.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat parlamenthez való benyújtása előtt az Országos Munkaügyi Tanácsban és annak szakbizottságaiban lezajlott viták, mint arra később visszatérek, politikától és indulatoktól túlfűtötten megpróbálták a törvényjavaslatot mint munkavállaló-ellenes szabályozást feltüntetni. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, és mint arra majd utalok, nem is lehetett az állításnak valós tartalmi alapja, hisz a jelenleg tárgyalt törvényjavaslat mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak egységes garanciákat nyújt, de a kedvezményezetti réteg a magyar munkavállalói társadalom. A törvényjavaslat szabályait egyébként sem lehet patikamérlegre tenni aszerint, hogy mennyi úgynevezett munkavállaló-barát, illetve munkáltatóbarát rendelkezést tartalmaz, a Fidesz álláspontja szerint azt csak teljes egészében lehet értékelni.
A munkajogi szabályozásnak alapvetően az a célja, hogy a munkavállalói és munkáltatói érdekek között összhangot teremtsen, és a feleknek a versenyképesség megőrzéséhez, a termelékenység növeléséhez, valamint a munkahelyek megtartásához fűződő hosszú távú közös érdekeinek figyelembevételével ott vezessen be munkáltatói szempontból korlátozó intézkedéseket, ahol erre a munkavállalói jogos érdekek alapján ténylegesen szükség van. Ezért egyes területeken az ésszerű gazdálkodást gátló és igazi munkavállalói garanciákat nem nyújtó szabályokat megszünteti és helyettük más garanciákat biztosít. A jelenlegi szabályozáshoz képest áttekinthetőbb, kiszámíthatóbb, és mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára nagyobb biztonságot nyújt. Ezért a javaslatot a szakszervezetek által hangoztatott minősítésekkel szemben inkább foglalkoztatásbarát szabályozásnak lehet nevezni.
Tisztelt Ház! Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a szociális partnerekkel folytatott egyeztetésről, melyből egyértelműen látható, hogy a kormány erkölcsi kötelezettségének érezte a szociális partnerekkel való egyeztetést, és kötelezettségeinek eleget is tett.
(10.30)
Az más kérdés, hogy ezt a szakszervezeti oldal nem ismerte el, és minden valós tartalmat nélkülözve sajtó- és nyilatkozat-hadjáratot indított a beterjesztett törvényjavaslat ellen. Ez azért is furcsa, mert a Horn-kormány alatt módosított munka törvénykönyve parlamenti vitájában egyértelműen kitűnt, hogy az akkor beterjesztett munka törvénykönyvével kapcsolatban érdemi érdekegyeztetés nem folyt, sőt a kormány kívánságának megfelelően az érdekegyeztetés átszervezés alatt volt, ami magyarul azt jelenti, hogy romokban hevert.
Ezután kellő bátorság kell ahhoz, hogy a következőkben ismertetettekkel szemben stílusában és tartalmában elítélhető nyilatkozatok láttak napvilágot. Nézzük ezeket tételesen! A kormányzati oldal először 2000. június 1-én, majd azt követően rendszeresen összehívta az Országos Munkaügyi Tanácsot, illetve annak munkajogi bizottságát, azonban azokon a munkavállalói oldal képviselői vagy nem jelentek meg kellő számban, vagy felhatalmazás hiányában nem tudtak egységes oldalálláspontot nyilvánítani. A kormány ennek ellenére rendszeresen kísérletet tett a sikeres egyeztetésekre, így például az Országos Munkaügyi Tanács munkajogi bizottságának 2000. július 25-én számos kérdést illetően további módosításokra tett javaslatot. Ezek a módosítások csak a javaslat alapvető koncepcióját, illetve az előterjesztéssel kapcsolatos kormányzati álláspontot nem érintették, de tovább növelték a családok, illetve a munkavállalók védelmét.
Ezek után a kormány számára nagy meglepetést jelentett az a farizeus magatartás, amikor is a munkavállalói oldal erőteljes sajtóhadjáratot indított. Ezek során a nyilatkozó szakszervezetek azzal vádolták a kormányzati oldalt, hogy a törvénytervezet tekintetében nem folytat egyeztetést.
A szakszervezetek felvetették, hogy a módosítás szélesebb körben történik, mint amilyet a kilenc irányelv szabályainak átvétele igényelne, és egy-egy részletszabály kiemelésével, hangzatos megfogalmazások alkalmazásával a javaslatról torz képet igyekeztek kialakítani. A kormányzati oldal képviselői szakmai érvekkel cáfolták a munkavállalói oldal felvetéseit.
A kormány kezdeményezésére ismételten összehívták a munkajogi bizottságot, amely tovább folytatta a szakértői egyeztetést. Az Országos Munkaügyi Tanács augusztus 8-án megtartott plenáris ülésén a munkavállalói és munkáltatói oldal álláspontja több kérdésben közeledett egymáshoz. A szociális partnerek között két sarkalatos ponton született megegyezés; a munkavégzés helye a munkaszerződés szükséges tartalmi eleme maradt, továbbá a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg, de legfeljebb a munkaviszony létesítését követő 30 napon belül írásban tájékoztatni a munkavégzés feltételeiről. A munkavállalói és munkáltatói oldal ezen túlmenően kiegészítette az eredeti kormány-előterjesztés több pontját, és garanciális elemeket helyezett abba.
Az Országos Munkaügyi Tanács plenáris ülését követően a szociális partnerek tovább folytatták az egyeztetést, ennek eredményeként a munkáltatói és munkavállalói oldal további kérdésekben jutott megállapodásra. Az Országos Munkaügyi Tanácsban folytatott egyeztetés lezárásakor a kormányzati oldal leszögezte, hogy továbbra is kész figyelembe venni a munkáltatói és munkavállalói oldal megállapodásán nyugvó javaslatokat.
Tekintettel arra, hogy a javaslat a költségvetési szférát is érinti, a kormányzati oldal augusztus 18-án a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó közalkalmazottak, valamint az ügyészségi alkalmazottak képviseletét ellátó ágazati szakszervezetekkel is egyeztetést tartott. Az ülést követően az egyes ágazati szakszervezetekkel az adott ágazatra vonatkozó szabályok tekintetében az egyeztetés tovább folytatódott. A kormányzati oldalon a nőképviseleti tanács számára is bemutatta a javaslatot.
Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Annak ellenére, hogy a javaslat számos kérdésben a szociális partnerek megállapodása alapján kidolgozott szabályozást tartalmaz, a szakszervezeti oldal az egyeztetés lezárását követően is tovább folytatta, és mint elhangzott, jelenleg a Házban is folytatja a közvélemény negatív irányú befolyásolását célzó hadjáratot. Sajnos, ezt pozitív irányban nem említhettük meg a múltkorában jóváhagyott minimálbérrel kapcsolatban, ahol a szakszervezetek aktivitása időszerű lett volna, de úgy gondolom, azt elmulasztották, mert el voltak foglalva ezzel a kérdéssel. Ennek során a szakszervezetek főként a javaslat munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit illették kritikával.
Nézzük ezeket az állításokat a gyakorlatban, és mindjárt leszögezhetjük, hogy a megfogalmazott kifogások nem állják meg a helyüket. A tervezetnek a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályozása nem jelent visszalépést, ez a miniszteri expozéban is részben elhangzott, hisz az megfelel a harmonizálandó irányelv rendelkezéseinek és az európai országok gyakorlatának. Ezen túlmenően a törvénytervezet több olyan új rendelkezést tartalmaz, amely a munkavállalók érdekeit védi. E szabályokat az Országos Munkaügyi Tanács megtárgyalta és elfogadta. Részben szeretnék néhányat azért ebből fölsorolni.
A javaslat nem növeli a teljesítendő munkaidő mértékét, ez az expozéban is elhangzott részben, részben a bizottsági hozzászólások is megerősítették. A hatályos szabályokkal azonosan a teljes munkaidő mértékét napi nyolc órában állapítja meg. Az idénymunka fogalmi meghatározása előremutató eleme a javaslatnak, hiszen a hatályos jog az idénymunkát nem definiálja. Ez a körülmény a gyakorlatban önmagában bizonytalanságot eredményez. A szakszervezeti véleménnyel szemben a módosítás várhatóan jótékony hatással lesz a foglalkoztatási helyzetre, hiszen az idénymunkát végző munkáltatói szervezetek a rugalmasabb szabályozás segítségével őrizhetik meg a versenyképességüket, és ezáltal megtarthatják, illetve bővíthetik a foglalkoztatás szintjét.
A munkaközi szünet többször elhangzott már a törvénytervezet tárgyalása során, de én is szeretném megerősíteni, hogy a jelenlegi hatályos jogszabályok szerint is csak akkor számít be a munkaidőbe, ha a felek így állapodnak meg, vagy kollektív szerződés így rendelkezik. A javaslat abban tér el a hatályos szabályoktól, hogy rögzíti, a munkaközi szünetet mindig a munkavégzés megszakításával kell kiadni. A munkaidőkeret tekintetében a javaslat a hatályos szabályozásokhoz képest részben szigorúbb szabályokat vezet be, részben pedig megőrzi a ma is élő rendelkezéseket.
A munkaidőkeretre vonatkozó új szabályozás az Országos Munkaügyi Tanácsban részt vevő szociális partnerek megállapodása alapján került megfogalmazásra. A javaslat szerint a munkavállaló egy héten belül - rendkívüli munkavégzéssel együtt - nem kötelezhető 48 órát meghaladó munkavégzésre. Míg a hatályos jog lehetővé teszi azt is, hogy a munkáltató ne készítsen előre munkaidő-beosztást, a törvénytervezet a munkaidő-beosztás elkészítésének és közlésének kötelezettségét minden munkáltató számára kötelezően előírja. A hatályos szabályok szerint heti két pihenőnap egy hónapon belül bármely munkakör vagy munkavállaló esetében összevonható. Az idénymunka esetén a pihenőnapokat éves szinten is össze lehet vonni. A törvénytervezet a hatályos szabályokkal összhangban mondja ki, hogy a pihenőnapokat kéthetente a kollektív szerződés rendelkezése, vagy a felek megállapodása alapján legfeljebb egy hónapra összevontan lehet kiadni.
Tisztelt Ház! Az előadottak után joggal merül föl a kérdés, a szakszervezetek miért támadják ilyen agresszíven a törvényjavaslatot, amikor támadásaik nélkülözik a valós alapot, és kérdés az is, hogy kiket képviselnek ebben a vitában. Különösen lényeges ez utóbbi kérdésre adandó válasz, ugyanis a munka törvénykönyve a teljes magyar munkavállalói társadalmat érinti, ezért nyilvánvalóan alkalmas a tényszerű ismertetésre, de a demagóg félretájékoztatásra is, és ez utóbbiban keresendő a megoldás, hisz az MSZP mint a legnagyobb ellenzéki párt, az elmúlt években néhány kivételtől eltekintve egyetlen kormány által benyújtott tervezetet sem fogadott el, a szakszervezeti vezetők viszont, akik ellenérveiket úton-útfélen hangoztatják, döntő részt az MSZP padsoraiban ülnek.
A képlet egyszerű: itt nem a magyar munkavállaló érdekeiről, hanem arról a politikai érdekről van szó, és ezt képviselik a magyar szakszervezeti vezetők is, amelyben a magyar munkavállalói társadalmat eszközként lehet felhasználni a Fidesz-kormány által beterjesztett törvényjavaslatokkal szemben. Ezzel szemben a kormány és a koalíció garantálja, hogy a munkavállalói érdekeket a munkáltatói érdekekkel együtt a legmesszebbmenőkig figyelembe fogja venni a törvényi vita és annak elfogadása során.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Azt hiszem, kezdünk eljutni oda, ahonnan kellett volna indítani az egész vitánkat: a magyar gazdaság helyzetével és a magyar gazdaság versenyképességének helyzetével, és ebben a magyar munkavállalók betöltött szerepével.
Úgy gondolom, hogy az MSZP padsoraiban ülő, általában nagyra becsült szakszervezeti vezetők eddig teljesen másról beszéltek, és volt egy olyan érzésem, mint a nyuszielméletben: ha van kalapja, az sem jó, ha nincs kalapja, az sem jó. Kiragadnak példákat, ami alkalmas arra - ezt a vitát közvetíti a rádió, úgy tudom, a televízió is -, nagyon jó arra, hogy azok a felszólalások, amelyeket önök elmondanak, megtévesszék a magyar munkavállalókat.
Szeretném elmondani, hogy az, hogy egy munkavállaló a társadalomban hogy érzi magát, a munkavégzés egyik - nem lényegtelen, nagyon fontos - eleme, de idetartozik a bérkérdés, a lakás-, a család és egyéb kérdések. Úgy gondolom, hogy a munkajog nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon egy általános, komplex szabályozást igénylő kérdés, és azt hiszem, nem kell arról beszélnünk, hogy a dolgozók, a magyar munkavállalói társadalom és általában a társadalomban helyet foglaló állampolgárok helyzetét hogyan javítottuk a parlamentben a Fidesz-kormány kezdeményezésére az elmúlt időszakban.
Azt azonban szeretném elmondani, hogy olyan kérdésekben, melyek szorosan ehhez tartoznak, önök ellenvéleményt nyilvánítottak ki - például Bauer képviselőtársam is a 40 ezer forintos minimálbérrel kapcsolatban. Ilyenkor figyelmen kívül hagyják azt, hogy az európai uniós átlaghoz, illetve Ausztriához viszonyítva a magyar kereseti viszony egynyolcad, illetve egytized. Ilyenkor a minimálbér ráerőltetett a magyar társadalomra, mint ahogy mondják, a munkavégzés is ráerőltetett a magyar társadalomra.
Úgy gondolom - mivel a két percem le fog járni -, hogy elég, ha arra utalok, hogy Szekeres úr, képviselőtársunk mint frakcióvezető javasolta annak idején az 50 ezer forintot, ami érdekes módon az MSZP javaslata volt, és akkor elfogadható lett volna. Két évvel ezelőtt született ez a javaslat. A későbbiekben még visszatérek a továbbiakra.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott kezdődik a probléma, amikor Sándor László képviselőtársam aggódik a magyar munkavállalói társadalom jövőjéért, és megkérdezi, hogy miért rá kell rakni a terheket. Ez ismét azon szép, hangzatos beszédek közé tartozik, amit eddig is hallottunk. Ugyanis a probléma ott kezdődik, hogy 1994-től 1998-ig a magyar ipar, a magyar feldolgozóipar és a magyar alapanyagipar jelentős részét önök annak idején eladták. Ez azt jelentette, hogy a termelékenyebb módszerek, a gyárbezárások és egyebek jelentős munkaerő-felesleget okoztak ebben az országban, és jelentkezett egy olyan munkanélküli-réteg, amelynek az elhelyezkedése megoldhatatlan problémaként jelentkezik ma is. Itt van az a csúsztatás, amely végigmegy ezen a vitán, hogy ezt az előidézett helyzetet önök kérik számon, amikor a gazdasági fejlődés által és a kormány intézkedései révén ezek a káros hatások egyre inkább csökkennek.
A másik, amit számon kérnek, a szakszervezeti jogok gyakorlása. Úgy gondolom, hogy soha nem volt még ennyire szakszervezetbarát egy jogszabályi megfogalmazás, mint ez a törvénykönyv. Tulajdonképpen mindenütt arra ösztönzi a szakszervezeteket és munkaadókat, hogy kollektív szerződést kössenek. Uraim, önök a Horn-kormány idején módosított munkatörvénykönyvnél mint szakszervezetek és szakszervezeti tisztségviselők annyi jogot kaptak, hogy az nem igaz! A parlament ezt megszavazta, mert bíztunk abban, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom fel tud állni, partnere tud lenni, nem a kormányoknak, hanem a munkáltatóknak. Hogy ezt nem lehetett megcsinálni, hogy alapszervezetek nincsenek, hogy a munkahelyeken nem működnek szakszervezetek, ezt a kormány pótolni sajnos nem tudja. Ezen el kellene gondolkodni a további vitában.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Sáling képviselőtársamnak csak egy megnyugtató tőmondatot szeretnék mondani. Számomra eddig sem volt vitás, hogy munkaszüneti napon nem lehet munkát végeztetni az új munkatörvénykönyv alapján, de ha ez megnyugtatja, a mai napon beadtam egy módosító indítványt, amelyik abszolúte kizárja ennek a lehetőségét, és azokban az esetekben engedélyezi csak, ami a helyben kialakult szokásos dolog, tehát mondjuk, karácsonykor vagy halottak napján a virágárusítás vagy éppen a péksütemény-ellátás; gondolom, ez ellen különösebb kifogása nincs, tehát úgy gondolom, hogy nem kéne erre még háromszor visszatérni.
Ami viszont a magyar gazdaság versenyképességét illeti, szeretném elmondani, egyetértek azzal, Sáling úr, hogy a magyar munkavállalók egy része kiszolgáltatott helyzetben van. A magyar gazdaság tíz éve változott meg, ez a gazdaság tíz éve működik, és bizony nem mindenütt talált osztatlan erkölcsi követésre az a gazdasági követelmény, ami az Európai Unióhoz való csatlakozást hivatott szolgálni.
Én úgy gondolom, a kormány intézkedései, amit önök hiányoltak, azonban ezeket a kérdéseket próbálják egy irányba terelni, segíteni és megoldani, mert nem értek egyet, és tudják önök is, hogy nem igaz, hogy a kormány nem támogatja a gazdaságot, hisz ellentételezésként a társadalombiztosítási járulék 8 százalékos csökkentése, ami az elmúlt években bekövetkezett, azt hiszem, bőven elégséges, és én úgy gondolom, hogy valamennyi szabályozás azt a munkavállaló-barát szabályozást igyekszik megoldani, amelyik a munkáltatóknak adott ösztönzéssel együtt a magyar gazdaság versenyképességét biztosítja.
Amit Bársony András képviselőtársam mondott, az számomra abszolút érthetetlen, ugyanis én életemben gyárat nem zártam be, én életemben szakszervezetet nem szüntettem meg (Közbeszólás az MSZP padsoraiban: Csak céget!), úgyhogy ha tévesek az információi, készséggel állok a rendelkezésére.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Olvassa.) A javasolt módosítások kedvezőek vagy a munkavállalók vagy a munkáltatók, esetleg többségében mindkettőjük számára. Mégis arról kell tájékoztatnom a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslat tartalmát illetően sajnálatosan, ismételt egyeztetések ellenére nem született egyetértés az Érdekegyeztető Tanácsban. A megegyezés hiánya sajnálatos. Az érdekegyeztetést és a megállapodásra való törekvést változatlanul a kormányzati munka nélkülözhetetlen formájának tartom, sikeréért a kormány nevében mindent megteszek, de a döntés kormányzati felelősségét a kormány senkire át nem háríthatja.
Az egyezség elérése érdekében a kormány három alkalommal is különböző kompromisszumokkal terjesztette a törvény tervezetét az Érdekegyeztető Tanács elé. A tárgyalásokon bebizonyosodott, hogy a munkáltatói és szakszervezeti oldal között éles érdekellentét húzódik, amelyet számos esetben úgy kívántunk feloldani, hogy előre jeleztük: ha a munkaadók és a szakszervezetek meg tudnak állapodni egymással, a vitatott kérdésekben a kormány el fogja fogadni a megállapodásokat. Sajnos, e törekvésünk nem járt sikerrel. Az Érdekegyeztető Tanács alapszabálya ugyanis nem írja elő és nem is írhatja elő, hogy a munka törvénykönyve módosításához e testület egyetértésére lenne szükség. Ilyen előírás teljes mértékben ésszerűtlen és tarthatatlan volna, hiszen ebben az esetben bármelyik oldal, most a szakszervezetek, más esetben a munkaadók egyet nem értése lehetetlenné tenné a kormány törvényhozási kezdeményezéseit, korlátozná a törvényhozás szuverenitását. Ilyen korlátozás a törvényekben rögzített kivételes esetekben és kötelességeken túl alkotmányellenes lenne, és valóban úgy mosná össze a többpárti parlament és az érdekegyeztetés funkcióit, ahogy ezt a korporációval riogatók ijesztésül emlegetni szokták.
Idéztem Kósáné dr. Kovács Magda munkaügyi miniszter előadásából az 1992. évi XXII. törvény módosításáról. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Keller László: Ezt ma már elmondták egyszer. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem figyeltetek! Ez másik volt!)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Sáling képviselőtársam, amikor az előbb elmondta beszédét, sajnos Lévai képviselő kollégám megelőzött, mert akkor akartam szólni. Azonban Lévai Tibor válaszából kimaradt egy lényeges kérdés.
Nevezetesen arról van szó, hogy a határozott idejű munkaszerződést... - szeretném Sáling úr figyelmét felhívni arra, hogy jelenleg a Legfelsőbb Bíróság egy 6. számú elvi állásfoglalásában foglakozott e kérdéssel, és megállapította, hogy hatszor lehet a határozott munkaszerződést hosszabbítani, természetesen a tisztességes magatartás határain belül.
Sáling képviselőtársam, nem jó az a hivatkozás, ami itt egész este elhangzott, hogy amikor a szakszervezet érdeke megkívánja, akkor megkívánjuk a kormánytól, hogy a szakszervezettel egyeztessen vagy az üzemi tanáccsal, amikor pedig a kormány hivatkozik arra, hogy a munkaügyi tanács munkajogi szakbizottságával egyeztet, és ezért nem tette ezt a javaslatot meg, akkor ez ellen tiltakozunk. Akkor vagy egyforma pályán játszunk, és mindig kell a szakszervezet vagy a társadalmi szervek egyetértése, vagy nem kell.
Egyébiránt hozzáteszem, hogy megnyugtató legyen az ön számára: 2002-ig az európai uniós elkötelezettség miatt a kormánynak a határozott idejű munkaviszonyokkal kapcsolatos kérdéseket szabályozni kell. Tehát úgy gondolom, hogy pillanatnyilag az önök ellenállása miatt ez idő előtti volt.
Ami pedig Farkas Imre képviselőtársam fölvetését illeti a munkaszerződéssel kapcsolatban, az számomra egészen megdöbbentő, mert ha figyelmesen elolvasta volna a törvénytervezetet, rájött volna arra, hogy a munkaszerződést minden esetben írásba kell foglalni, és ha a munkaszerződés mást nem jelöl meg a munkavégzés kezdetéül, a munkaszerződés megkötését követő nap a munkaszerződés első napja. Ezt kár volt megfordítani, mert a lényeg ugyanaz. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Szeretnék nagyon gyorsan két pontosítást tenni Farkas Imre képviselőtársamnak. Én azt mondtam, hogy nem olvasta el figyelmesen valószínűleg, nem azt, hogy nem olvasta el, mert mivel beszélt róla, gondolom, hogy elolvasta, tehát én azt mondtam, hogy nem kellő figyelemmel olvasta el.
Változatlanul mondom, hogy a munka törvénykönyve módosításában benne van, hogy a munkaszerződést írásba kell foglalni, meg kell jelölni a munkába lépés kezdő napját, és ha ez nincs, akkor a munkaszerződést követő első nap a munkába lépés napja. Tehát az a skrupulus, amelyet ön felvetett, hogy ha a munkaügyi ellenőrzés jön, a munkaszerződésnek akkor, nyilván, ha valaki dolgozik, már megkötöttnek kell lennie.
Sáling képviselőtársamnak a megjegyzésére pedig a következőt szeretném elmondani. Én úgy gondolom, hogy Magyarországon a bírói joggyakorlat ma már precedens értékű, egy legfelsőbb bírósági kollégiumi állásfoglalás pedig az egész magyar jogrendszerre befolyásoló tényező, és követendő joggyakorlat. Ebből következik, hogy feleslegesnek tartom a szabályozást olyankor, amikor az a munkaadói és a munkavállalói részről egyébként ellenállásba ütközik, feleslegesen gerjesztette volna a hangulatot, amikor erre egy jogmutató, jogirányt adó, legfelsőbb bírósági állásfoglalás van, amely, úgy gondolom, ezt a problémát teljes mértékében megoldja.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a meddő vitákat elkerüljük, szeretném elmondani, hogy a 124. pontban beadtam egy módosító indítványt, amelyet a bizottságok elfogadtak. Ez a vasárnap, illetve a munkaszüneti napon való munkavégzésről szólt. Szeretném a jelen lévő képviselőket tájékoztatni - mondom, a vita megelőzése miatt -, hogy egy kapcsolódó módosító indítványt adtam be a mai napon, amely a vasárnapi munkavégzés szabályaival foglalkozik.
Rövid lényege - másfél oldal, ami részletesen felsorolja -, hogy ha a munkavállaló az (1) bekezdés alapján vasárnap végez munkát, számára az ezt közvetlenül megelőző szombaton rendes munkaidőben történő munkavégzés nem rendelhető el. Tehát gyakorlatilag ez a gyönyörű jogi megfogalmazás azt jelenti, hogy a dolgozó amennyiben szombaton dolgozik, vasárnap nem kötelezhető munkára, amennyiben vasárnap, úgy szombaton nem kötelezhető munkára. Úgy gondolom, hogy ez a legkényesebb igényeket is kielégíti.
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Tisztelt Sándor László kollégám, képviselőtársam, megállapítottam, hogy ön kiváló politikussá fejlődött az elmúlt két és fél évben, hiszen a tényeket oly mesterien tudja kifordítani, hogy ahogyan hallgattam önt, még majdnem elhittem, amit mondott. Teljesen megrendítő volt számomra az elmondása.
Most nagyon gyorsan térjünk rá, mivel kétpercest kértem, mondókája lényegére! Egyrészt, mint említettem, a munkavállalók számára a heti pihenőidő a munka törvénykönyvében biztosított.
Ez az általam beadott csatlakozó módosító indítvány, amit Mádi képviselőtársammal adtunk be, még pluszlehetőséget ad nekik, tehát tulajdonképpen minden héten biztosítja, hogy a munkavállaló vagy a szombatot, vagy a vasárnapot otthon tölti a családjával. Ilyen a Fidesz-családpolitika, nagyon helyesen mondta.
De van a dolognak egy másik lényege is: ez a bolti eladó szeretne a következő napon vagy következő héten fölmenni valamelyik plazába a családdal, a gyerekekkel, a nagymamával, mivel társadalmi szokás lett Magyarországon, hogy az emberek olyan életvitelt folytatnak, hogy a bevásárlóközpontba megy, ahol nemcsak bevásárol, hanem szórakozik is. Igen, a családpolitikába ez is beletartozik.
Én úgy gondolom, együttesen ez a kettő igenis, magasan bizonyítja, hogy a Fidesz egyrészt a munkavállalókról gondoskodik, másrészt pedig az állampolgárról is gondoskodik, aki mint szórakozó polgár, egyben munkavállaló is.
Az idény jellegű munkáról csak annyit szeretnék mondani, hogy ugye, viccet mondott, amikor azt mondta, hogy nincs meghatározva az időtartama, hiszen a téglagyárnak más az idényjellege, más a konzervgyárnak, más a cukoriparnak. Tehát tulajdonképpen idény jellegű munka január 1-jétől december 31-éig van a különböző ágazatokban. Hozzáteszem azt is, hogy ez az idény jellegű munka éppenhogy jobb lett a mostani szabályozásban, mert olyan objektív helyzetet teremtett, ahol kitételek és kivételek nem lehetnek. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)