Felszólalás adatai

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hajnal általában a megvilágosodás ideje, és úgy döntöttem, mégis elmondom most néhány gondolatomat.

Az egyik: lehet, hogy a szándék nemes, de a forma máris káros, és nem tudom, elérte-e a célját. Nem lehet pontosan tudni, mi a célja a határozati javaslatnak, de hogy már most is nagyon határozott irányba hat, azt a visszajelzések alapján nyugodtan állíthatjuk. Máris megállt a tagdíjbefizetés, a tagdíj-befizetési készség nagymértékben csökkent, és a kamarai elit, valamint a kamarai szakértők megindultak egy menekülési irányba. Tehát a kamarai apparátusok mobilabb része, amely el tud helyezkedni máshol, máris elindult, hogy kft.-ket menekítsen ki, és megalapozza az egzisztenciáját a kamara utáni időkre.

Ami még fontosabb: az a határozott álláspontom, hogy ez ellentétes a Fidesz általános gazdasági, társadalmi céljaival is, ugyanis szegény kis- és középvállalkozók most nagyon örülnek, hogy milyen jó lesz, a kamaráknál megszűnik a kötelező tagság, a kötelező regisztráció, a kötelező tagdíj. Érdekes volt Szalay képviselő úr javaslata, ajánlom a figyelmükbe, hogy a kötelező regisztráció és kötelező tagdíj között lehet nüansznyi különbséget tenni, bár azért bizonyos kötelező tagdíj kell, mert a magyar ember amiért nem fizet, azt nem becsüli semmire, még annyira sem, mind eddig. Mindenesetre tehát a kisvállalkozók - főként a legkisebbek - nagyon örültek annak, hogy meghallották, a kamarák megszűnhetnek, mert ténylegesen ez is az egész mögött van. Értelmüket vesztik, hiszen hallottuk, hogy ha már szabad a választás, akkor voltaképpen érdekképviseletnek is nevezhetőek, akkor meg minek, mert olyan már van egy jó pár.

Miközben a kamarák meggyengülnek, az lesz a helyzet, hogy valamilyen kamara mégiscsak fog maradni, ebben pedig egyértelműen a nagy érdekcsoportok, a nagytőke lesz erős. Tehát voltaképpen a kis- és középvállalkozók kiszolgáltatottsága növekedni fog, tehát azt hiszik, hogy győztek, és közben igazán vereséget szenvednek. Azok a nagyon erős érdekcsoportok fognak megerősödni, amelyek egyébként akadályozták és körbelobbyzták az Antall- és a Horn-kormányt is, hogy akadályozzák a kamarák kiépülését.

A másik, amit szintén biztosra vehetünk, hogy az állami szerepvállalás növelésére vonatkozó, részben elfogadható a Fidesz-törekvés, hiszen az állam, ahogy újraosztja az állampolgárok pénzét, ezért nyilván felel, s az állami szerepvállalás növelése gyengül a kamarák gyengülésével. A kamarák arról is szólnak ugyanis, hogy olyan általános érdekösszefogó szervezetek, amelyek az ágazati és más, az ágazati érdekek mögött lévő lobbyérdekeket át tudják hidalni, össze tudják kötni a szálakat, semlegesíteni tudnak bizonyos nyomuló ágazati érdekeket. Most nem akarom az ágazati minisztériumokat bántani, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon már a '60-as években is az ágazati érdekek túltengése volt a jellemző, és megint teljesen természetes, hogy az ágazati irányítású hatóságok az ágazat legerősebb érdekcsoportjainak fogságába szoktak általában beleesni. Tehát az állami szerepvállalás növelésére vonatkozó Fidesz-törekvés pontosan az ellenkező hatást éri el azzal, ha a kamarákat gyengíti.

Lehet, hogy Mec iarra, Szlovákiára azért nem jó hivatkozni, mert tudjuk, hogy Mészáros László úr, illetve Vladimír Mec iar úr pontosan azért utálta a kamarákat, mert ő mindent utált, ami ellensúly lehet. A köztársasági elnököt is kibliccelte az alkotmányos rendből, így természetesen a kamarát is ki akarta belőle törölni, mert a nagy Szlovák Nemzeti Egység mozgalom, amiben a baltól a jobbig mindig benne volt, egyfajta hazafias népfront volt, nem szerette, ha abban az országban más is létezik politikai ellensúlyként.

Miközben sokan azt gondolják, hogy megszabadulnak egy ellensúlytól, a kormány ellenlábasától, pontosabban a mindenkori kormánynak általában inkább lojális, mintsem szemben álló szervezetét számolják fel, és szerintem az érdekképviseletek semmit sem nyernek az egészen, mert az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az érdekképviseletek az agárkamarák köré csoportosulva jobban tudták az érdekeket érvényesíteni, mint egymagukban, vagy esetleg egymással konkurálni.

Tehát azt tudom mondani, hogy természetesen hasznos volt a kampányban a kamaraellenes hangulatot használni, ezt el is ismerem, mert azt hiszem, azt fogják tanítani majd a XXI. század politológusai, hogy a Fidesz kampánya ebből a szempontból abszolút profi volt, mert minden olyan hangulatot ügyesen megfogott, amivel szavazatot lehetett szerezni. De nem biztos, hogy ami hasznos a kampányban, az hasznos a kormányzásban is. Ha csak abból indulunk ki, hogy egyes intézmények mennyire népszerűek, mennyire fogadják el az emberek, akkor bizony azt kell mondjam önöknek, önök is tudják, milyenek a szociológiai felmérések, az emberek most már elfogadják a parlamenti demokráciát és természetes közegnek tekintik ezt az életet. Tehát a rendszerváltás nincs már olyan legitimációs válságban, mint még ezelőtt 4-5 évvel volt az emberek szemében, de azért valamilyen módon az Országgyűlést és például a pártokat nagyon utálják, tehát a többpártrendszert és a parlamentet is nyugodtan feloszlathatnánk, mert nem siratnák el az emberek. Azt hinnék, jól jártak, s csak akkor vennék észre, hogy a parlamenti demokrácia alapvető intézményei szűnnének meg, amikor már a végére értek.

Magam is sokat vívódtam ezen, mert én is azt láttam, hogy a kamarák nem egészen úgy működtek, ahogy annak idején azt megálmodtuk. Úgy látom, ebben a teremben most már én vagyok az egyetlen olyan országgyűlési képviselő, aki '93-94-ben részt vett a kamarák létrehozásáért küzdő lobbyzásban, ami egyébként hatpárti volt, s először egyetlen frakcióban sem volt többségben, tehát a Fidesztől kezdve az MDF-ig, az SZDSZ-ig, a kisgazdákig megvoltak azok az erők, amelyek a kamarai törvényt azért tartották fontosnak, mert az akkori időszakban valóban vad kapitalizmusnak nevezhető káoszba valamilyen rendező elvet kellett bevinni. Emlékezetem szerint az egész úgy indult el, hogy még mezőgazdasági bizottság sem volt az Országgyűlésben, annak létrehozása után viszont kiderült, hogy az agráriumnak, az agrárönkormányzatnak egy országos szervezetet is ki kell építeni. És nem egészen a semmiből épült meg, mert végül is a törvény alkalmat adott arra, hogy a meglévő, akkor még egyesületi törvény szerint működő kamarák átalakuljanak köztestületi kamarává.

(4.40)

Az Antall-kormány alatt, pontosabban a Boross-kormány alatt fogadtuk el magát a törvényt, de az előkészítés még Antall József időszakában következett be. Természetesen azok a lobbyk, amelyek ellenezték a kamarák létrehozását, kihasználták a kormányváltást, és jó két-három éves nyomást gyakoroltak annak érdekében. Megint csak támaszkodva a minisztériumok és főhatóságok természetes hivatalos féltékenységére, elérték azt, hogy valóban két évig nagyon sok vereséget szenvedtünk. Göndör István barátunk is tudna róla mesélni, hogy az adókedvezményben és egyéb ilyen kérdésekben is több menetben kikaptunk, mire '97-re nagy nehezen valóban sikerült elfogadni ezt a törvényt.

Úgy látszik, megint csak van egy törvénye a parlamentáris demokráciának, az olyan típusú intézményeket, amelyek nem közvetlenül kimutathatóan szolgálják a mindenkori kormány érdekeit, hanem közvetetten szolgálják, azokat általában a parlamenti ciklus utolsó évében lehet elfogadni.

Ebben az időszakban az volt a jellemző, hogy néhány erős érdekcsoport mindig váltakozó erővel megpróbált a kormány közelébe kerülni, és megpróbálta megakadályozni az intézményes rendszer működését, az érdekképviseleteket megkerülve próbálva bekerülni a miniszterek, a miniszterelnök előszobájába (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), tehát azok a bizonyos szimulált nagytőkés csoportok ezt az intézményrendszert (Az elnök ismét csenget.) végig gyengíteni próbálták.