Felszólalás adatai
28. ülésnap (1998.11.16.), 148. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Isépy Tamás (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:52 |
Felszólalások: Előző 148 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Legalább a leszálló éjszaka megörvendezteti az embert azzal, hogy Hack képviselő úr felszólalása után szakmai érvekkel lehet vitázni.
Képviselő úr, azt hiszem, egyetért azzal, azért nem rendíthette meg önt sem a fordított építkezésnek az a lihegése, ami az igazságügyi reformot jellemezte. Mert az első mozdulat az volt, hogy nyissz, elvágni azt a vékony szálát, ami egy államgépezeti rendszerben az Alkotmánybíróság által és az Európa Tanács ajánlása által is alkotmányosnak minősített igazgatási szálat jelentette. Tehát mindenről gondolkoztunk, csak arról nem, hogy a jogkereső közönség a jogvitájának a gyors elintézését mikor kaphatja meg. Tehát nem alulról kezdte az építkezést, mert aki felül kezd, az homokra épít. Alul kell kezdeni egy igazságügyi reform építkezését. Megmondtam, hogy ezt eljárási szabályokkal nem lehet eldönteni, ez kétségtelen, de meg kell kísérelni először azt az alapot létrehozni, ahol a működés meglehet és valóban az állampolgárok érdekeit szolgálja.
Ami pedig a kétségek eloszlatását illeti, ugyancsak említettem, hogy a benyújtott módosító javaslat határidőt tartalmaz, nem titkos a határidő, hiszen be van nyújtva a módosító javaslat: 2003-ban egyidejűleg mind az öt ítélőtábla... Legkésőbb - mindig elfelejtem ezt a szót - 2003-ban, mert ez egy méltányos megoldás. Addig valóban alul is megerősödnek és megszilárdulnak annyira az alapok, hogy az ítélőtábla nem fog ráborulni az állampolgárokra. Senki nem kifogásolja az ítélőtáblákat, nem tudom, miért kell nyolcszor vagy tízszer elmondani. Tudom, hogy ismétlés a tudás anyja, de nem kell nyolcszor ismételni valamit.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Felszólalások: Előző 148 Következő Ülésnap adatai