Felszólalás adatai

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Biztos Asszony, Biztos Urak! Az előttünk levő beszámoló érdemeit sokan hosszasan méltatták. Részletesen elemezték, hogy milyen széleskörűen, átfogó igénnyel mutatja be egy adott területnek, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok érvényesülésének kérdéskörét. Hozzászólásomban mindössze három témakört érintenék. Mind a három az úgynevezett de lege ferenda témakörök közé tartozik, azon témakörök közé, amelyeknél a jogi szabályozást módosítani kell, illetőleg új jogi megoldásokkal szükséges a jelenlegi állapotokat szabályozni.

Az első kérdéskör az, amit már nagyon az előttem felszólalók közül már nagyon sokan érintettek, a választás problematikája. Az az ellentmondás, amely a szabad identitásválasztás, illetőleg a kisebbségi önkormányzáshoz való jog között feszül. Felmerül az a kérdés, hogy milyen mélységű ez az ellentmondás, és megoldást jelenthet-e a jelenlegi szabályozás egy jelentős mérvű átalakítása, avagy csupán kisebb, jórészt technikai megoldásokkal a mostani ellentmondások feloldhatóak. Kiemelném ebből a kérdéskörből az általános választójog témáját, mert az általános választójog deklarálása csupán következménye a szabad identitásválasztásnak. Tudniillik, ha az identitás választása szabad, abban az esetben egyetlen lehetséges alkotmányos szabályozás képzelhető el: az általános választójog deklarálása kisebbségi önkormányzati választások esetén is.

Az a tény, hogy nincs regisztráció, természetesen fő forrása a mostani ellentmondásoknak, de felmerül az a kérdés, min alapulhat egy regisztráció. Hiszen ma Magyarországon évtizedek óta kisebbségi nyilvántartások nem léteznek - ami szerintem egyébként helyes -, ennek következtében egyetlen megoldás képzelhető el: az, hogy a kisebbségekhez tartozók egyetlenegy alkalommal kinyilvánítják kisebbséghez való tartozásukat, és ennek alapján történik későbbi helyzetük minősítése, akár az aktív, akár a passzív választójog szempontjából is.

Természetesen nagyon jól tudjuk, hogy a nemzethez, nemzetiséghez, etnikumhoz való tartozás nemcsak valamiféle azonosságtudat kinyilvánításán alapul, hanem a nemzet egy olyan, történelmileg kialakult tartós közösség - így bizonyos értelemben a nemzetiség és az etnikum is, csak más a nagyságrendje -, amely a terület, a nyelv, a szokások, a leszármazás, a gazdasági élet, a kultúra közösségén nyugszik, olyan kultúra közösségén is, melyen bizonyos lelki alkati azonosságok is kifejeződnek.

De azt is nagyon jól tudjuk, hogy a szabad identitásválasztás nemcsak egy modern intézmény, hanem éppen a magyar történelem, de számos más nemzet történelme is mutatja, hogy tagjainak száma identitásválasztással is bővült, csak akkor ezt nem így nevezték, még csak asszimilációnak sem nevezték, hanem a nagy történelmi olvasztótégelyben kialakult nemzetek befogadtak maguk közé számos, más leszármazású egyént, családjaikat is. Ennek következtében ezt az oldalt, ezt az aspektust sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Megítélésem szerint nem oldaná meg a regisztráció a fennálló problémát, azonban lehetségesek olyan, a választási eljárás technikájával kapcsolatos módosítások, amelyek jelentős mértékben enyhíthetnék azokat a feszültségeket, amelyek az etnobiznisz, a kakukktojás jelenségekből származnak.

Felmerülhet, hogy ki válhat kisebbségi képviselőjelöltté. Ma is van erre szabályozás, de ez csupán azt írja elő, hogy öt választópolgárnak kell ajánlania a jelöltet, és a jelöltnek magát a kisebbséghez tartozónak kell vallania. Ez az öt fő abból a megfontolásból eredt mint alapelv, hogy kistelepüléseken nagy lesz az igény kisebbségi önkormányzatok létrehozására, de ott egy: a népességszám maga is alacsony; kettő: egy-egy kisebbség számaránya meglehetősen kicsi. Ha egy differenciált szabályozást alkalmaznánk, ha a nagyobb településeken jóval keményebb, komolyabb kritériumokat írnánk elő, abban az az esetben a mostani ellentmondás, ha nem is elvileg, de gyakorlatilag feloldható vagy legalábbis mérsékelhető lenne. Ebben az esetben nem kellene hozzányúlnunk az alkotmányos rendelkezésekhez, nem kellene módosítanunk a nemzetiségi és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt sem, elegendő lenne a választási eljárási törvényt módosítanunk, mégpedig egy olyan differenciált szabályozással, amely lehetővé tenné, hogy az ajánlásban nyilvánuljon meg az adott személy kisebbségi elfogadottsága.

Természetesen nemcsak a passzív, hanem az aktív választójognál is felmerülhet a visszaélés lehetősége, a gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a kisebbségi választásokon ugyan részt vesznek az úgynevezett többségi nemzethez tartozók is, de arányuk nem meghatározó jelentőségű. Ugyanakkor azt is világosan látnunk kell, hogy részben az asszimiláció előrehaladottsága, részben a többek által, a beszámoló által is emlegetett integrációhiány az, ami itt alapvetően meghatározó tényezőként a háttérben meghúzódik. Mert akármilyen a jogi szabályozás, a politikai akarat, a politikai szándék a döntő.

Ha a kisebbséghez tartozók nem mennek el jelentős arányban szavazni, illetőleg jelöltjeik között az ábécérend alapján szavaznak, nem pedig más szempontok szerint, akkor ez azt jelzi, hogy körükben nincs meghatározó szándék, meghatározó igény ilyen önkormányzat megalkotására. Akkor az esetlegesség is jelentős szerephez jut.

Ami pedig a kérdés másik oldalát illeti, az integráció bizonyos fokú vagy nagymérvű hiányát, ott azt kell látnunk, hogy az integráció nemcsak a többségi nemzet, illetőleg az egész társadalom irányában hiányos, hanem egymás között is. A roma szervezetek nagy száma nem véletlen, és az sem véletlen, hogy e körben mutatkoztak leginkább a szervezetek közötti konfliktusok, amelyek számos politikai problémát okoztak. Ugyanakkor a regisztráció itt sem jelentene megoldást, hiszen vannak olyanok, akik magukat már nem tartják a roma kisebbséghez tartozóknak, noha származásuk alapján talán odasorolhatók lennének. Nem kívánnék e kérdéssel részletesen foglalkozni, de röviden utalnék arra, hogy a romungrók magukat magyaroknak tartják, sőt kísérletet is tettek arra, hogy Új Magyarok Pártja néven politikai szervezetet létrehozzanak, miközben környezetük őket a roma kisebbséghez sorolja. Mindez arra utal, hogy a regisztráció bevezetése elsősorban nem a félelem, hanem más tényezők miatt okozna problémákat. Ennek következtében nem ezt a megoldást, hanem a választási törvény módosítását, szigorúbb ajánlási szabályok bevezetését javasolnám.

A másik jelentős kérdés: milyen a viszonya egymáshoz az önkormányzati törvénynek, illetőleg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénynek, s milyen ennek alapján a helyi kisebbségi önkormányzatok és a helyi önkormányzatok viszonya? Az előterjesztett beszámoló egyértelműen jelzi, hogy számos joghézag található ezen a területen, s felveti azt a kérdést, hogy az önkormányzati törvényt kellene-e újrakodifikálni, vagy egy kisebbségi önkormányzati kódexet megalkotni. Véleményem szerint ez utóbbi lenne a jobb megoldás. Az önkormányzati törvény úgyis zsúfolt, számos problémát rendez, ugyanakkor a nemzeti és etnikai kisebbségek jogiról szóló törvény csupán alapelveit szabályozza a helyi, illetve az országos kisebbségi önkormányzatoknak. Ezért megítélésem szerint a második megoldás a járható út. Szükségesnek látszik az, hogy létrejöjjön a kisebbségi önkormányzatokat átfogóan szabályozó, önálló törvény.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy nem kizárólag joghézagokat kellene ezeken a területeken felszámolnunk, hanem elvi kérdésekkel is szembe kellene néznünk. Ha megnézzük a beszámoló dokumentumokban levő számokat, kiderül, hogy 1309, közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat mellett 63 települési kisebbségi önkormányzat és mindössze 3, közvetett módon létrejövő kisebbségi önkormányzat tevékenykedik.

(21.40)

A beszámoló arra is utal, hogy komoly visszásságokat eredményezett az is, hogy megalakul egy közvetett módon létrejövő kisebbségi önkormányzat, és ezáltal elveszi a teret a megfelelő legitimációk alapján egyébként megalakítható, közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat elől. Az alacsony szám is azt mutatja, hogy nem igazán ez a járható útja a helyi kisebbségi önkormányzatok szervezeti formái felépítésének, mindenféleképpen elsőbbséget kell biztosítani a közvetlenül választott helyi kisebbségi önkormányzatoknak, az is megfontolható, hogy egyáltalán szükséges-e a közvetett módon létrejövő kisebbségi önkormányzatokat a jövőre nézve fenntartani.

A harmadik alapvető probléma a bíróságok és a kisebbségi ombudsman viszonya. Nem kívánnék itt elmélyedni a bírói függetlenség témakörében, s nem kívánnék részletesen foglalkozni azzal a polémiával sem, amely a Legfelsőbb Bíróság elnöke mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és az ombudsman között e téren kibontakozott, utalnék azonban arra, hogy látnék lehetőséget a probléma megoldására. Az nyilvánvaló, hogy az ombudsman nem vizsgálhat ítéleteket, nem folytathat e téren olyan tevékenységet, mint az államigazgatási, közigazgatási szervek esetében. Lehetőség nyílhat azonban arra, hogy az ombudsman kapjon jogosítványt arra nézve, hogy jogerős bírói ítélettel szemben felülvizsgálatikérelem-kezdeményezési joggal rendelkezzen, már csak azért is, mert számos esetben hátrányos társadalmi helyzetben lévő egyéneket képviselnek, olyanokat, akiknek a jogi képviselete nem megoldott, hiszen - mint éppen az állampolgári jogok országgyűlési biztosának beszámolójából tudjuk - például büntetőügyekben a kirendelt védők tevékenysége nem mindig tekinthető igazán megalapozottnak és magas színvonalúnak. Elképzelhető lenne egy olyan megoldás is, hogy államigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadásának jogát is megkapja ne csak a kisebbségi ombudsman, hanem az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, valamint bizonyos esetekben az adatvédelmi biztos is. Ebben az esetben feloldódna az ellentét: továbbra sem sérülne a bírói függetlenség, de az ombudsmanok, az országgyűlési biztosok rendelkeznének olyan jogosítvánnyal, mellyel jelezni tudnának, s e jelzésük alapján a Legfelsőbb Bíróság meg tudná oldani vagy legalábbis megkísérelhetné megoldani azokat a feszültségeket, amelyekre a biztosok felhívják a figyelmet, ebben az esetben tehát lehetőség nyílik a kétféle szempont összehangolására. Ez a megoldás a ma hatályos biztosi törvény felülvizsgálatát igényli, megítélésem szerint ezt a témakört is fel kell venni a megoldandó problémák közé, a megoldandó kérdések jegyzékébe.

Végezetül egyetlenegy kérdés, amelyet nem érint a beszámoló, de amellyel ezen a mai vitanapon is többen foglalkoztak, amellyel szóbeli kiegészítőjében maga a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa is foglalkozott, ez pedig a képviselet megoldása, a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének a biztosítása.

Az Alkotmánybíróság 35/1992. (VI. 10.) számú határozatában alkotmányellenes mulasztás miatt elmarasztalta az Országgyűlést azért, mert nem alkotta meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt, s ennek keretén belül a határozat külön felhívta a figyelmet arra, hogy biztosítani kell az országgyűlési képviseletet is - szó szerint idézném: "E jogok körében, illetve ezek mellett az alkotmány a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét külön is megnevezi. A képviselet szükséges előfeltétele annak, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezői szerepüket betölthessék."

Azóta az alkotmányos mulasztást már pótolta a parlament, mert megalkotta az 1993. évi LXXVII. törvényt, s abban utalt arra, hogy a kisebbségeknek, a nemzeti és etnikai kisebbségeknek garantálni kell az országgyűlési képviseletet; ám azóta sem született meg az e képviseletre vonatkozó szabályozás, és ebből a szempontból az alkotmányos mulasztás napjainkig fennmaradt. Javasolnám, hogy a választási reform előkészítése keretében oldjuk meg ezt a problémát. A választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottság részletesen foglalkozott ezzel a kérdéskörrel is, és három párt: a Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz-Magyar Polgári Párt e bizottságban lévő képviselői jelezték, hogy készek a probléma megoldására, mégpedig a teljes jogú képviselet alapján. Más parlamenti pártok inkább egy kétkamarás parlament keretében oldanák meg ezt a problémát, ez azonban egy egészen más alkotmányjogi szerkezetet jelentene. Véleményem szerint törekednünk kell arra, hogy megoldjuk ezt a kérdést, és ezáltal felszámoljuk az alkotmányos mulasztást.

Lezárva a hozzászólásomat Kósáné Kovács Magdához hasonlóan a Magyar Szocialista Párt részéről a beszámolót elfogadásra javaslom, és kiemelem annak rendkívül magas szakmai színvonalát.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)