Felszólalás adatai

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Már az ókorban is megállapították, hogy ha egy szervezetben - legyen az élő szervezet, vagy állami, társadalmi szervezet - probléma keletkezik a szervezet működésével kapcsolatosan, szükséges ugyan, de nem elégséges a probléma elhárítása, hanem legalább annyira fontos a probléma kialakulásának okát megkeresni és az okot megszüntetni. Enélkül ugyan időlegesen megszűnik a probléma a működési zavar elhárításával, de a zavart kiváltó ok megszüntetése nélkül ez a zavar újra meg újra előjöhet, állandó tűzoltómunkára kényszerítve az illetékeseket.

Ugyancsak már az ókorban felismerték és szabályozták is azt a magatartást, hogy ha valaki vagy valamely szervezet nem törődik vagyontárgyaival, eszközeivel, míg valaki más ugyanazt a vagyontárgyat, eszközt sajátjaként, megszakítás nélkül és a tulajdonos tiltakozása nélkül birtokolja, használja meghatározott időn át, akkor ennek jogi következményei kell hogy legyenek. Már akkor úgy gondolták, hogy az a rossz gazda, aki hosszú időn keresztül nem törődik a vagyontárgyaival, egy bizonyos idő után ne élvezzen tulajdonjogi védelmet azzal szemben, aki viszont megbecsüli azt a vagyontárgyat vagy eszközt, amit ő nem. Ezért tette lehetővé már az akkori jogalkotó, hogy a rossz gazdától az ilyen vagyontárgy tulajdonjoga átkerüljön a jó gazdához, természetesen a vagyontárgy megszerzésének szabályossága esetén.

(14.10)

Később a szocialista jogalkotás különbséget tett az állami és a szövetkezeti, tehát az úgynevezett társadalmi, valamint az egyéb tulajdonban lévő egyes vagyontárgyak között. Ennek alapján megtiltotta bizonyos állami és szövetkezeti tulajdonú vagyontárgyak elbirtoklásának lehetőségét. E szabályozásról természetesen kiderült - mint annyi más abból a korból való szabályozásról is -, hogy sehogyan sem illeszthető be a XX. század végén lezajlott rendszerváltás megváltozott jogrendjébe, ezért a tanácsrendszerhez vagy a közveszélyes munkakerüléshez hasonlóan kikerült a jogszabályokból ez a megkülönböztetés. A jogalkotók felismerték, hogy a tulajdonosok között csak a vagyontárgyaikkal való törődés vagy nemtörődés miatt lehet különbséget tenni, nem pedig a tulajdonos minősége alapján.

Ez a szabályozás él most is, amikor a jogalkotó már nem a tulajdonosok között, hanem a vagyontárgyak között kíván különbséget tenni, de már természetesen nem úgy, hogy valamelyik abszolút védelmet élvezne az elbirtoklás lehetősége ellen, csupán a védettség ideje különbözne az ingatlanok és más dolgok között. Ez a különbségtétel nem példa nélküli a nyugat-európai joggyakorlatban, mint ahogyan a rendszerváltás előtti különbségtétel sem volt példa nélküli az akkori szocialista világban. Akkor ahhoz igyekeztünk igazítani jogszabályainkat, most meg ehhez. Nem mondom, hogy az előterjesztés rossz elképzelés, de pusztán az a tény, hogy néhány nyugat-európai országban ehhez hasonló szabályozást találunk, még nem indokolná önmagában a változtatást. Még csak azt sem lehet ráfogni, hogy azért szükséges, mert az európai uniós jogharmonizáció ezt igényli. Az előterjesztés indokolásából kitűnik, hogy az európai uniós országok közül egy-kettőben van ehhez a megoldáshoz hasonló - ha nem is ilyen, de ehhez hasonló - megoldás, de az indokolásban találhatunk olyan országot is, amely az Európai Unión kívül van, és szintén hasonló megoldásban szabályozza. Tehát az európai uniós jogharmonizáció nem indok.

Mi indokolja akkor most a változtatást és mi indokolja annak a sürgősségét? Megmondom: némely állami, államigazgatási szerv nem igazán megfelelő munkája. Sajnos, tíz év sem volt elég számukra, hogy pontosan kiderüljön, melyek az állami tulajdonú ingatlanok, és azok földhivatali bejegyzésre vagy legalább olyan intézkedésre szorítanák az illetékeseket, amely megszakítaná az elbirtoklási időt. Magyarán, ha az állami tulajdon bizonyos hányadát nem fenyegetné alig két hónap múlva az elbirtoklás veszélye, akkor most aligha kerülne sor erre a módosításra. Vagyis nem annyira jogelméleti, mint egy akut probléma gyors megoldása indokolja ezt a módosítást. A magunk részéről nem tartjuk szerencsésnek, ha állami szervek tehetetlenségét jogszabály-módosítással akarjuk elfedni. Mint a bevezetőmben is jeleztem, szükségesnek, de nem elégségesnek tartjuk a probléma mostani megoldását a kiváltó okok elhárítása nélkül.

Felmerül a kérdés, hogy vajon mi történik akkor, ha a következő öt év sem lesz elegendő az állami vagyon elbirtoklásának megakadályozására. Akkor tovább emelik az elbirtokláshoz szükséges időt, visszatérünk megint a harminc-harminckét évhez csak azért, mert a gyakorlat így kívánja, és nem azért, mert mondjuk, hozzáigazítanánk a régi joggyakorlatunkhoz.

Sajnos a probléma kiváltó okának megszüntetésére nem látunk intézkedési tervet sem az előterjesztés indokolásában, sem egyéb anyagokban. Én például szívesen láttam volna valami olyat, ami az illetékes állami szervek feladatokhoz való hozzáigazítását jelentené. Erre volt jó példa: amikor a cégbíróságokat halmozta el az óriási feladatdömping, akkor a cégbíróságoknál hozzáigazították a rendszert a feladathoz. Ez az ingatlan-nyilvántartásoknál sajnos nem történt meg, és nem is igazán látni előrelépést, de még szándékot sem. Természetesen a Magyar Igazság és Élet Pártja sem kívánja az állami tulajdonú ingatlanok júniusi tömeges elbirtoklását lehetővé tenni, ezért csupán emiatt a praktikus megfontolás miatt támogatjuk az előterjesztést, de várjuk az érintett állami szervek hatékonyabb működésre ösztönzését is. A mostani módosítással meghosszabbítandó időben örömmel látnánk a magyar jogi hagyományoknak megfelelő szabályozás kidolgozását erre a területre is, például az államtitkár úr által említett polgári törvénykönyv kódex-szerű rendezése során.

Összegezve: a MIÉP ugyan szerencsétlennek tartja, hogy egy lejáró határidő miatt sürgősen kell most intézkedni, és szerencsésebbnek tartanánk, ha az állami szervek működését a feladathoz hozzáigazítanánk, de pragmatikus megfontolásokból most ezt a megoldást általános vitára alkalmasnak tartjuk és támogatjuk, de nem tartjuk elegendőnek a probléma megoldásához.

Köszönöm figyelmüket. (Balczó Zoltán tapsol.)