Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Kormánypárti képviselőként a Magyar Demokrata Fórum részéről erősen csábít az a lehetőség, hogy e vita kezdetén magam is felmondjam a magyar felsőoktatási intézményrendszer elmúlt öt évtizedének rövid történetét, erőszakos szétdarabolását, megcsonkítását, a szovjet típusú hálózat tündöklését és bukását, gyógyítható és maradandó sérüléseket okozó következményeit.

Kormánypárti képviselőként csábít az a lehetőség is, hogy most e helyről újólag elősoroljam a felsőoktatási intézményhálózat átalakítását szolgáló törvényjavaslat történelmi szükségét, meghatározó szakmai és területi alapelveit, az ésszerűsítés előnyeit, logikai rendszerét. Az MDF képviselőjeként különösen csábít az a lehetőség, hogy a rendszerváltoztató évtized káros és kóros folyamatairól és jelenségeiről is beszéljek, a kicsinyes pozícióharcokról, az átfestett cégtáblákról, a szakmai jelmezbe bújt politikai küzdelmekről, a többnyire üzleti érdek diktálta terjeszkedésről, az ide-oda csatolásokról, a főiskola-egyetem hibridek kialakulásáról, a ma már olykor rövid távon is kezelhetetlenné váló kapcsolatrendszerről, a múlékony divatok és az erősebb lobbyérdekek káros következményeiről.

Kormánypárti képviselőként, de egyszerű pedagógusként is felelős leszek ezért a törvényért, hiszen a felsőoktatási intézményhálózat elhibázott átalakítása nemcsak súlyos tízmilliárdokat pocsékol el, de megalázza a magyar felsőoktatás szellemi méltóságát. Egy rossz törvény csökkenti az ország felzárkózási esélyeit, hosszú évekre, ha nem évtizedekre oklevelet gyártó nagyüzemekké alakíthatja át azt a magyar felsőoktatási iskolarendszert, amely az elmúlt évtizedekben is képes volt túlélni mindennemű politikai erőszakot, diktatúrát és átmentett élő hagyományt, biztosított európai minőséget képzésben, tudásban világszínvonalon. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azzal támogatom a jelen törvényjavaslatot, hogy az átalakulás első szakaszában mindenképpen szükség lesz az alapos felülvizsgálatra.

Azonban ellenállok mindennemű csábításnak, bővebben egyetlen területről kívánok beszélni, jelesül a magyar felsőoktatás szerkezeti átalakításában a pedagógusképzés területén az óvó- és tanítóképzés sorsáról, lehetőségéről, hiszen a pedagógusképzés kerülhet e törvénytervezet nyomán hátrányos helyzetbe, veszélyes környezetbe. A pedagógusképzés kizárólag a jövőnek, kizárólag az embernek szól, az élet olyan szakaszára irányul, amely évtizedekre meghatározza a személyiség fejlődését, és ezzel egy nemzedék erkölcsi arculatát, készségeit, képességeit és mindezek által az ország jövőjét, lehetőségeit.

A jelenlegi törvénytervezet alapján egyetértek az MDF szakmai környezetével abban, hogy az integrációs folyamatban az ország óvó- és tanítóképző főiskolái, amelyek hálózata és képzési rendszere szakmailag egységes, évszázados és élő hagyományokat képes működtetni, elveszíthetik sajátosságaikat. Egyetértek azokkal a szakvéleményekkel, elemzésekkel, amelyek attól tartanak, hogy a speciális szakmai követelmények biztosítására a kialakuló nagy rendszerekben csökkenhet a remény, mert a számon kért gazdaságosság és piacszerzés kényszerű követelményei háttérbe szoríthatják a távlatos, nem direkt termő szempontokat.

Egyszerűbben fogalmazva: a pedagógusképző szakma jelentős része is attól tart, hogy az óvó- és tanítóképző intézetek a hatalmas egyetemi mamutrendszerekben és a többkarú főiskolákon szegény, megtűrt rokonok lehetnek. Tudom, hogy a szaktárca is alaposan felmérte ennek az esélyeit, hogy az óvó- és tanítóképző intézetek mellett a tanárképző főiskolák és egyáltalán a pedagógusképzés minősége tovább romolhat, és ez gyengítheti az európai felzárkózás esélyeit, lehetőséget. Fenyegető veszélyt jelenthet a nagy diplomagyárak kialakulása, az egész felsőoktatás elszemélytelenedése, a kisebb tudományos vagy pedagógiai műhelyek tönkremenetele, sérülhet az értelmiség nevelése, elmorzsolódhat az értelmiségi ethosz az egyetemi méretek változása és az eltömegesedés körülményei között, és a jelentősen megnövekedett szervezet áttekinthetetlensége, gépiesedése és bürokratizálódása is jelenhet komoly veszedelmet.

(11.30)

A Magyar Demokrata Fórum is fontosnak tartja, hogy a hallgatók mobilitási lehetősége szélesebb legyen a profilválasztásban, de az óvó- és tanítóképzés területén éppen az a cél, hogy a kiváló és elkötelezett tanítók pályán maradjanak.

Egyidejűleg indokolt szakmai fejlődésük magas szintű biztosítása, erkölcsi és anyagi elismerésük növelése. A szakmai továbbfejlődést a képzést végző, arra szellemi és anyagi erőt ésszerűen összpontosító szakintézményeknek kell biztosítaniuk. Mindent egybevetve az integrációs partnereknek is rendkívüli felelősségük lesz, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén mennyiben lesznek képesek az óvó- és tanítóképzők, de a nagy hagyományokkal rendelkező tanárképző főiskolák is megőrizni önállóságukat, mennyire lesznek képesek fejleszteni, az arra alkalmas személyiségeket megtartani, a pedagógusi hivatás szakmai és erkölcsi tekintélyét megújítani.

A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint a jelen törvénytervezet integrációs törekvéseit a gyakorlat, a valóság fogja vizsgáztatni, és két-három esztendő múlva lesz annyi tapasztalatunk, de hozzáteszem, legyen annyi erkölcsi és politikai bátorságunk is, hogy a szükséges korrekciókat elvégezzük.

Az erősen vitatott és vitatható megoldások esetében érdemes újólag megfontolni a lépcsőzetes integrációt is. Ennek enyhébb formája az, hogy a tervezettnél hosszabb ideig maradjon meg az önálló költségvetés, amely a belső önállóság és függetlenség megőrzésének egyik jogi biztosítéka lehet. Arra, hogy egy főiskolai kar az adott egyetem székhelyén, egyetemi karok között, azokkal mindenben közös igazgatásban, gazdálkodásban működjék, eddig tanulságos példa volt az ELTE tanárképző főiskolai kara.

Ismereteim alapján mondhatom, hogy az egyetemi bázis vagy normatíva szűkössége mellett is legalább kétszerese az azonos szakirányú főiskolainak. Egyszerűbben fogalmazva: főiskolai bázisról vagy normatíváról nem lehet egyetemet finanszírozni. A közös egyetemi költségvetéshez a főiskolai kar az egyetemi karokkal azonos arányokkal járul hozzá, amiből szolgáltatásként csak töredéket kap vissza, s ez külső beavatkozás elmaradása esetén a főiskolai kar lassú elsorvadását okozza. A költségvetés központosításáról, az elvonás mértékéről az egyetemi tanács dönt, a kari autonómia pedig nem nyújt védelmet.

Mindezeket most azért is vázoltam fel, mert a módosított felsőoktatási törvényben jogi garanciát kell teremteni arra, hogy amennyiben az újonnan létrehozott univerzitásokban egyetemi és főiskolai karok egyaránt vannak, meg kell találnunk a lehetőséget az integrált főiskolai karok gazdasági önállóságának biztosítására. Ellenkező esetben a nagyüzemi átalakulás gazdasági törvényei szinte rákényszerítik az egyetemeket a gyarmatosítás finomabb, netán durvább változataira.

Ezt a veszélyt érzi a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, ezt a veszélyt fogalmazza meg a főiskola kétségbeesett állásfoglalása is. Az Oktatási Minisztérium eredeti javaslata önálló, háromkarú budapesti pedagógiai főiskoláról szólt: tanítóképző, gyógypedagógiai főiskola és tanárképző főiskola. Ezt a tervezetet a Magyar Demokrata Fórum szakmai alapon is támogatta. Ma már az ELTE oktatói is elismerik - legutóbb Tőkéczki László a Magyar Nemzet hasábjain -, hogy a tanárképzés a tudományegyetemi karokon jelenleg mostohagyermek. Ebben és az ehhez hasonló helyzetekben a lépcsőzetes integráció, a fontolva haladás talán tartósabb és biztonságosabb integrációt erősítene meg.

Nem tartom egészen indokoltnak azt, hogy a törvény különbséget tesz Budapest és vidék között abban a tekintetben, hogy például Debrecenben beilleszti az integrált rendszerbe az orvostudományi egyetemet, Budapesten viszont nem. Az is kérdéses és kétséges számomra, hogy egy mamutegyetem csúcsán kialakult adminisztráció nem fog-e többe kerülni, mint a jelenlegi széttagolt és az elmúlt években több esetben is szigorú önkorlátozásra, takarékosságra szorított rendszerek.

Látom a könyvtárak összevonásának veszélyeit is. Még elképzelni is riasztó, hogy az elkapkodott, nem átgondolt belső integráció, a tanszéki könyvtárak tervezett beolvasztása nagy egyetemi könyvtárba, milyen áldatlan helyzeteket teremthet. A jelenlegi számítógépes nyilvántartás mellett ezt sokkal egyszerűbben lehetne megoldani: ha a központi katalógusba alkalmas módon, jól kezelhetően beillesztik a korszerűen feldolgozott tanszéki könyvtárak adatait is.

A Magyar Demokrata Fórum részéről több módosító javaslatunk lesz. Ezek egy része az átalakulási folyamatot kívánja elősegíteni. Úgy véljük, hogy az előkészítő testületekbe indokolt lenne a felelős gazdasági főigazgatót teljes szavazati joggal rendelkező tagként meghívni. Tanácskozási joggal feltétlenül szükséges az előkészületi testületi munkába bevonni az intézethez tartozó tangazdaságok, kórházak, tanüzemek, klinikák, kísérleti telepek, gyakorlóhelyek vezetőit. Ez vonatkozik az ideiglenes intézményi tanácsra is, ahol az átalakulást meghatározó személyi és szervezeti döntések születnek.

A felmerült és felmerülő tárcafelügyeleti feszültségeket a Felsőoktatási és Tudományos Tanács összetételének módosításával javasoljuk enyhíteni. Azokkal értek egyet, akik úgy fogalmaznak, hogy sajnálatos és méltatlan dolog lenne, ha a kicsinyes presztízsokokból tekintélyes intézmények címtáblájáról lemaradnának olyan nevek, mint Kossuth Lajos, Eötvös Loránd vagy Janus Pannonius. Arról nem is beszélve, hogy az intézményeket így ismeri a világ és a hazai közvélemény. Módosító indítványban fogjuk javasolni, hogy a Sopron székhellyel megalakuló nyugat-magyarországi egyetem neve Széchenyi István nevét vegye fel.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Felsőoktatásunk fejlesztése mindenképpen kiemelt nemzeti feladat, mivel jövőnk alakulását nagyban meghatározza az új nemzedékek képzettsége. Ugyanakkor az intézményi hálózat rendszerének átalakítása csupán első lépését jelentheti e folyamatnak, mert tartalmi és működésbeli megújulás nélkül ez sem több, mint a meglévő érdekterületek csomópontjainak átrendezése. Az egyetemi integráció alapvető célja, hogy az európai felsőoktatási intézményhálózatba illeszkedő, versenyképesen és gazdaságosan működő oktatási rendszert alakítsunk ki. Olyan rendszert, amely egyaránt képes megőrizni, megtartani és megújítani a magyar iskolarendszer hagyományait.

Végezetül el kell ismernem, hogy az oktatási tárca és ezzel együtt a kormányzat rendkívül nehéz feladatra vállalkozott. Higgadt és következetes munkára lesz szükségünk. A felsőoktatás jelenleg eltorzult területi szerkezete miatt csaknem lehetetlen ideális új struktúrát létrehozni. A legtisztább megoldást a városi egyetemek létrehozása adja, ezen belül is Debrecen, Pécs és Szeged képes igazán ésszerű integrációt az első ütemben gyorsan megvalósítani. Ezen túlmenően minden más integrációs szándék sért valamilyen érdeket, annak ellenére, hogy a kormányzat az integráció megvalósítását komoly fejlesztési források kilátásba helyezésével ösztönzi.

Úgy vélem, hogy minden integráció annyit ér, amennyire működőképes és minőséget biztosító szerkezet jöhet létre. Ezen gondolatokkal újólag megerősítem: a Magyar Demokrata Fórum támogatja a szaktárca ésszerű törekvéseit, és módosító javaslatainkkal kívánjuk tovább csiszolni az új magyar felsőoktatási intézményrendszer egymáshoz illő, egymást megerősítő, integrálható részeit.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)