Felszólalás adatai

DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Megtettem, csak úgy látszik, ott fönt nem jelezték.

Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió a tagsági viszonyra jelentkező országoknál 1995-től kezdve átalakította a segélyprogramokat. '95-ig tradicionális segélyprogramok működtek, amelyek keretében a segélyezett ország nagyjából egy igénylistával állt elő, és azt az Unió pénzügyi lehetőségeinek megfelelően részben vagy egészében kielégítették.

Attól kezdve azonban, amikor az országok egy jelentősebb csoportja - így Magyarország is - a tagsági viszony létesítésének kérelmét hivatalos okmányokban is előadta, és erre pozitív válaszokat kapott, ez a segélyprogram úgynevezett felkészülést segítő segélyprogrammá alakult át, ahol az érintett országoktól bekérték azokat a prioritásokat az egyes évek megállapodásaiban, amelyeket meg óhajt valósítani, hogy a tagság útját álló akadályokat részben vagy egészében leküzdje, s ezekre a programokra adott az Unió támogatást.

Amikor '98 nyarán áttekintettük a területet, azt tapasztaltuk, hogy tulajdonképpen az előző kormányzati ciklus alatt megkötött segélyprogramok realizálása, azaz a pénzek elköltése csak nagyon kis mértékben következett be, még az 1995-ben elfogadott programoknak is körülbelül a 60 százaléka realizálatlan volt, a '96-os, '97-es és '98-as programokból pedig szinte semmi.

Elgondolkodtunk, hogy mi lehet ennek az oka. Vizsgálataink több megállapítást tettek: részben hiányoztak a szerződésekben ugyan lekötött, de a valóságban soha nem teljesített állami források - tudniillik az uniós segélyekhez magyar állami forrásokat is kell tenni -; egyes esetekben rossz volt a kormány propagandája, mert például '96-ban a privatizáció elősegítésére 25 millió eurónyi támogatási összeget állapítottak meg, ezt a szerződést '96 végén írta alá a magyar kormány, '97 közepén pedig arról szólt a kormányzati propaganda, hogy a privatizációt be is fejeztük. Az Unió követsége, az egyes nagy országok követségei olvasnak újságot, követik a magyar politikai életet. Amikor erről a kérdésről először szót ejtettünk, azt mondták, hogy akkor szívesen törölnék ezt a programot. Elég sok ideig tartott megmagyarázni, hogy tulajdonképpen nem fejeződött be a privatizáció, ámde az idő elment.

Vagy mondanék egy másik, nagyon égető, a vidékfejlesztés szempontjából kulcsterületet: ez a regionális programok kérdése. Itt körülbelül 40 milliónyi euró áll rendelkezésre, összesen kilenc megye érintett ebben a programban. Ha ezt az összeget megyénként elosztjuk, akkor ez körülbelül a duplája annak, mint amit a megyék egy-egy évben területfejlesztési célra célzottan kapnak a magyar kormánytól.

Az, hogy miért nem sikerült ezt a programot elindítani, azzal magyarázható, hogy a '96-os területfejlesztési elvek alapján nem jöttek létre azok a régiók, nem érték el azt a szintet, ami alapján a programok kiírhatók. Az egyik terület, a Dél-Dunántúl, amely erre a szintre már elért, ki tudta írni a programot; az ország nagyobb és fejletlenebb területén, ahol valóban nagy lenne az igény, talán most, ezen a héten jutnak el olyan szintre - késve -, hogy ez a dolog bekövetkezzék.

Nagyon fontos lenne, hogy ezek a pénzek ebben az évben lehetőleg hiánytalanul elköltésre kerüljenek, hiszen az Unió részint ennek alapján mérlegel. Az év végén véleményt mond, és addig nekünk ezeket a lemaradásokat, az előző kormánytól örökölt dolgokat meg kell oldani. Egyidejűleg azonban előrefelé is kell menni: a '99-es év Phare-programját már valós, realizálható programpontokkal kell kitölteni, nem beszélve a 2000. évtől kezdődő előcsatlakozási alapokról, amelyeknek az összeállítását a magyar kormány már elkezdte; az egyik idevonatkozó lista megjárta Brüsszelt, a másik, mezőgazdaságra vonatkozó és vidékfejlesztési komponenseket is tartalmazó lista pedig feltehetően a közeljövőben elkerül Brüsszelbe.

Tehát egyrészt küzdünk azzal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami az elmúlt években nem következett be, másrészt a jövőt készítjük elő. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)