Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Közeledve az általános vita végéhez, megkísérlem újra indokolni a törvényjavaslat szükségét, és megpróbálom ezt nagyon egyszerűen tenni.

Magyarországon a rendszerváltást követően látványosan elszaporodtak a kisegyházak és a szekták. A vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény úgy szüntette meg a korábbi tilalmakat és az állami ellenőrzést az egyházak és vallási felekezetek között, hogy a korábbi túlszabályozottság annak ellentétébe, a teljes ellenőrizetlenségbe csapott át. Ez még önmagában nem okozott volna gondokat a hitélet területén, de az összeomló szocializmus gazdasági válsága olyan nagy mértékű társadalmi válságot és tömeges kilátástalanságot okozott, hogy sokan tényleg csak a csodában hihettek helyzetük megjavítása érdekében. Csodát hirdetők pedig szabadon jöhettek a korábbi évtizedekben hitéleti pusztasággá tett országban, hiszen a hagyományos történelmi egyházak vagyontalanok voltak, papjaik, lelkipásztoraik többsége pedig elöregedett, mivel korábban szinte lehetetlenné tették a teológusképzést is.

1990 után Nyugatról, elsősorban a gazdag észak-amerikai kontinensről új kisegyházak sora jelent meg Magyarországon. Csábító technikáik, felszerelésük, fiatal igehirdetőik, szabadtéri szónoklataik érthetően felkeltették a figyelmet, az ilyen térítés azelőtt soha nem látott volt a hazai közvéleményben. Gazdagságuk pedig az erkölcsi és szellemi fölény látszatát keltette azokban, akik szemében az egyházellenes nevelés hatására a materiális javak szolgáltak értékmércéül.

Sajnos, a sok-sok új vallási csoport többsége nem erősítette meg morális emberi tartásunkat az elmúlt évtizedben, mivel az új próféták jelentős része gazdasági előnyszerzés érdekében elsősorban álvallási tanokat hirdet. Nem egy esetben a stabil hitre vágyó, hozzájuk csatlakozó fiatalokat agymosásban részesítik, lelki terror révén keresetük jelentős részének átadására és ingyenes munkára kényszerítik őket. Sokakat elszakítanak, eltiltanak a családjuktól, és ellenőrizhetetlen pszichés, gazdasági függő állapotokat okozó szerződéseket íratnak alá velük. Ezt a függőségi állapotot joggal nevezhetjük akár a szellemi, pszichikai kábítószerezés természetellenes állapotának is. Akik belekerülnek az ilyen szektaközösségekbe, szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Az ilyen, magukat vallási csoportnak nevező közösségek ténykedése csak azért nem ütközik törvénybe, mert túlontúl engedékeny a módosításról szóló 1990. évi IV. törvény. Ennél a pontnál foglalom össze egy mondatban Csapody Miklós érvelésének lényegét, és ami elhangzott kormányzati oldalon: szektaügyben a már rossz tapasztalatokat beszerzett uniós tagállamok közül több ország is, például Németország, Franciaország, a törvények szigorítása és az állam ellenőrző tevékenységének a kiterjesztése révén tudta csak orvosolni az álvallások okozta társadalmi károkat. Vajon nevezhetjük-e ezeket az országokat a vallásszabadság elnyomóinak? Nyilván nem, holott az elmúlt hetekben és az elmúlt órákban is számtalan efféle váddal szembesültek a törvényjavaslat előterjesztői.

Tisztelt Ház! Magyarországon a fővárosi és a megyei bíróságokon eddig mintegy száz egyház került bejegyzésre. Közülük az 1990. évi törvény hatálybalépésekor 38 egyház jegyeztette be magát azonnal, vélhetően ezek az egyházak működtek korábban, tilalmas, tűrt, vagy félig-meddig illegális formában. Azóta tehát közel megháromszorozódott a hivatalosan is bejegyzett egyházak száma. Azaz ezen a területen óriási mennyiségű növekedést könyvelhetünk el a minőség többletének érzékelése nélkül.

Tisztelt Ház! Mielőtt még felszisszennek a következő hasonlaton, kérem, hallgassák végig a végtelenül leegyszerűsített példámat, okfejtésemet. Tudomásom szerint nemcsak a bejegyzett egyházak száma növekedett meg az elmúlt évtizedben, hanem a bejegyzett pártoké is. A jelenlegi törvényeink szerint a pártok közötti választás révén alakul ki az Országgyűlés és a helyi önkormányzatok összetétele. Demokratikus berendezkedésünk eme alappillérét mégis szabályozzuk. Például töröljük a pártnyilvántartásból azokat, amelyek nem teljesítik a pártoktól elvárt feladataikat, azaz ha nem vesznek részt egymást követő két választáson. Vajon eltiporjuk-e ezáltal a politikai szabadságjogokat? Nem, hiszen összejöhetnek, politizálhatnak a nyilvántartásból törölt párt tagjai, és mihelyt eleget tesznek a pártoktól elvárt feladatoknak, pártként is létezhetnek.

Ugyanez mondható el az egyházakról is, tisztelt Bauer Tamás képviselőtársam, hiszen ön hivatkozott éppen a pártokra, ez a törvényjavaslat egyáltalán nem tilalmazza az általuk vallási tevékenységnek minősített tevékenységek folytatását, tehát nem sérülhet a vallásszabadság. Amíg nem tesznek eleget az egyházaktól elvárt magatartásnak, addig nem részesülhetnek olyan előnyökben, mint az ilyen kötelezettségüket teljesítő egyházak.

Itt kell megemlítenem, hogy csodálkozva olvastam néhány képviselőtársam nyilatkozatát arról, hogy a költségvetési törvény sérti a vallásszabadságot, és különbséget tesz egyház és egyház között.

(19.30)

Azért gondolkodtam el ezen a furcsa észjáráson, mert ugyanezen képviselőtársaim korábban minden habozás nélkül, a leadott szavazatok arányában különbséget tettek pártok és pártok között, például a parlamentbe való bejutás kérdésében, például a képviselőcsoport-alakítás jogában, például az állami támogatás nagyságában. Ha ilyen nagy horderejű, közhatalmi jogosítványokat magától értetődően társadalmi támogatottsághoz kötnek ők maguk is, akkor miért háborodnak fel és emlegetnek vallásüldözést és diszkriminációt, ha az egyházak állami elismerését is társadalmi támogatottsághoz kötjük? Véleményem szerint semmiképpen nem állítható az, hogy Magyarországon nincs politikai szabadság, pusztán-csupán azért, mert a lakossági támogatottsághoz kötik a pártok támogatását és mandátumszerzési jogait, csupán azért, mert a pártoktól elvárt magatartást követelik meg a hivatalos bejegyzésért cserébe.

Ugyanennek a logikának a követését várjuk el a törvényjavaslatot most ellenző képviselőtársaktól. Ha korábban elfogadták, sőt ők maguk is javasolták a pártok bejegyzésének bizonyos feltételekhez történő kötését, majd ők maguk is megszavazták azt, hogy a szerzett szavazatoktól függjön a pártok állami támogatása, bejutása a parlamentbe és frakcióalakítási joga, akkor a mostani ellenkezésük vagy ésszerűtlen, vagy formális, de semmiképpen nem valós indokokon alapul.

Többször elhangzott a Házban az a mondat, hogy a remény nem halt meg. Kósáné Kovács Magda és a miniszter úr gondolatváltásából azért kiéreztem egy esélyt arra, hogy talán az elkövetkezendő napokban, hetekben lesz lehetőség arra, hogy azoknak az elemeknek az egyeztetése, amelyeknél ez lehetséges, ez meg is történjen - ez közös érdekünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)