Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor ezt a törvényjavaslatot szemléljük, akkor valószínűleg többünkben az a nézet alakul ki, hogy valami rendkívül érdekes dolog van itt előttünk, de hogy ebből így törvény legyen, ahhoz mindannyiunk részvétele szükséges. Ez a részvételi szándék kialakult, hiszen hallom, halljuk, hogy több száz módosító javaslat érkezett, sőt nemcsak hogy érkezett, de erre mi egymást bátorítjuk is. Ez jó, ez törvényhozás, és különösen akkor jó, ha azokat a pozitív, egymást kiegészítő hozzászólásokat vesszük számba, amelyekre eddig is példa volt az általános vita során.

Én a magam számára megint azt a feladatot szánom, mint ahogy időnként itt az Országházban teszem, hogy hozzájáruljak a nagy, a teljes kép meglátásához, ugyanis újból és újból egy-egy részlet vitatása mintha azt a látszatot keltené a hozzászólóban vagy pedig a hallgatóban, a szemlélőben, mintha konfliktus lenne akkor is, amikor nincsen. Az, hogy a nagy épület hogyan áll össze és az elemei hogyan készülnek, nem mindenki számára fontos, de legyen fontos, tanácsolom, a törvényhozó számára, hogy lássuk a nagy képet is, hogy aztán a részleteket megfelelőképpen bele tudjuk illeszteni, vagy amikor a részleteket szemléljük, akkor tudjuk, hogy is illeszkednek azok a nagy képbe.

Miről is beszélek? Arról, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy vannak bizonyos alap princípiumok, amelyek nem egészen világosak, nem egészen világosodtak meg itt az Országgyűlés vitái és szemlélődése során. Említenék egyet: a szennyező fizet elmélet. Hölgyeim és Uraim! Mindig a szennyező fizet, de lehet, hogy nem az, aki a szennyezést elköveti, hanem a társadalom, a közösség vagy az egész állam, amikor az adófizető fogja kifizetni. Tehát én, aki nem piszkítok és felszedem a szemetet az utcán, de a másik eldobja, én az ő szemetének a felszedését szubvencionálom a Pénzügyminisztérium, az adófizetési kufferek révén. Ha ezeket a képeket is hajlandók vagyunk vizsgálni, akkor talán kevesebb vitánk és problémánk lesz.

Az is hozzátartozik ehhez a "szennyező fizet"-elvhez, hogy ki az a szennyező - az egyén-e vagy pedig a nagyobb közösség. Lássuk meg, hogy van itt egy jelentős újraelosztási folyamat, vagyon-, jövedelem-újraelosztás: aki piszkos, utána tisztogatni kell, azt valaki megfizeti, és aki megfizeti az adókufferen keresztül, annak a vagyona, jövedelme kevesebb lesz.

(12.00)

Most ez nem szükségképpen az egyénre szól, aki az utcán eldobja a cigarettás dobozát, hanem szól arra a gyárra, vállalkozóra, aki nagyban szennyez, és nem teljes mértékben, vagy nem elegendő mértékben veszi ennek elejét. Mindegyikről szó van a mi törvényalkotási kontemplálásunk során. Ugyanis a törvényalkotás akkor lenne optimális, engedtessék meg, hogy én így lássam, hogyha az nem minden részletekre menően mondja meg, hogy ki hogy viselkedjék, ki mit csináljon.

A törvényalkotást én inkább úgy látom, hogy útjelzőket állítunk fel a társadalom számára, a kormányzat számára, a magunk számára, és azoknak az útjelzőknek az összefüggését, értelmes egymásbafonódását figyeljük, amikor törvényt alkotunk, hogy aztán az ország népe, az a tízmillió magyar azt olvassa ki belőle, és úgy viselkedjék annak nyomán, hogy kevesebb kormányzati szerepre legyen szükség.

Tehát a kormányzat részéről én azt szeretném látni, és úgy álmodom én meg ezt a törvényt, hogy minél kevesebb a tilalom benne, és minél több az ösztönzés, a törvény ne tiltson, ne rendőrt küldjön, hanem olyan jeleket küldjön, amelyik révén, amelyik nyomán az emberek ösztönözve érzik magukat, hogy tisztábban viselkedjenek, legyen az az egyén, vagy legyen az a gyár, vállalat, vagy kereskedő, bárki, aki ebben a folyamatban részt vesz.

Arról, hogy a lakosság szemléletét megváltoztassuk, vagy hozzásegítsünk a megváltoztatáshoz, hölgyeim és uraim, bizonyára mindegyikünknek van anekdotánk, amit szemléltünk, vagy magunk csináltunk. Engedtessék meg, hogy már néhány másodpercben én is mondjam, időnként az utcán felveszek valakit követve, aki eldob valami szemetet, fölveszem, és megszólítom: meg tetszik engedni, hogy ezt fölvegyem és elvigyem én a szemetes ládába? Néha olyan csúnyán néz rám az az ember, hogy csuda, és én nem szeretek békétlenséget gerjeszteni, de úgy érzem hogy ott békétlenséget gerjesztettem, mert valaki megharagudott rám. Ha nem tettem volna semmit, akkor béke maradt volna ottan.

Lehet, hogy van, képviselőtársaim, ennél jobb megoldás, biztos, van sok is, de ezt én időnként megpróbálom, és hogy ez tízesztendős távlatban, mint ahogy, ki is mondta képviselőtársaim közül, hoz-e ilyen gyümölcsöt, igen, Gyárfás Ildikó képviselő asszony utalt erre, a nézetformálás. Igen, hát formáljuk a nézetet, amikor nem szükségképpen a rendőr és a tilalom teszi, hanem mi magunk.

Egy következő tézist, gondolatot is szeretnék idehozni, nevezetesen egyfajta tudományos, filozófiai gondolat az, engedtessék meg, hogy így mondjam, hogy a hulladék: az anyag rossz helyen. Ezt képviselőtársaim ismételten kifejezték valamilyen formában. Valóban, az a réz vagy alumínium, vagy valamiféle anyag szennyező lett, vagy hulladék lett, tehát rossz helyen van. De ha jó helyen volna, akkor nyersanyag volna, és piaci értéke lenne. Valami olyasmi ez, a kertészek mi tudjuk, hogy a kertünkben kigyomláljuk azt, ami gaz, pedig az, ami gaz, esetleg más helyen, másutt értékes növény lenne, vagy igen gyakran az. Tehát ha a hulladék az egy anyag rossz helyen, ha ezt a szemléletet magunk elé hozzuk, akkor ez segíthet megint a törvényalkotásban.

Még egy tudományos elmélet, amit én többször megírtam, és néha sikerrel, néha kevesebb sikerrel lehetett ezt az érvet előrevinni, nevezetesen a tudomány egyik alaptétele a termodinamika második törvénye, amelyik azt mondja, miniszter úr a tudós, remélem, bólogat, hogy semmit nem lehet megsemmisíteni, és semmit nem lehet teremteni, mert a Föld, ez az univerzum annyi amennyi, és ennél nem lesz több, vagy nem lesz kevesebb, bármit csinálunk. Bepiszkíthatjuk, összekeverhetjük, vagy nem. Tehát ha megint ezt a tudományos törvényt így magunk elé idézzük időnként a gondolatsor folyamán, akkor kevesebb problémánk lesz jó törvényről gondolkozni.

Egy egyszerű példa, most már nem a termodinamika második törvénye, hanem a mindennapi életünkben azt látjuk, ugye képviselőtársaink igen gyakran, éppen láttam tegnap a szomszédomban, valaki égeti a falevelet. Egek ura, égeti a falevelet! Pap János képviselő úr és többen bizonyították, és mi úgyis tudjuk, de jó, hogyha bizonyítjuk egymásnak, hogy az a falevél az egy anyag, az egy érték, az egy értékesebb műtrágya, mint bármelyik gyárból kijövő, bármilyen csodálatos műtrágya, bármilyen magas áron. Mert abban a falevélben annyi minden benne van, mélyen a gyökerekből különböző ásványokat hoz föl a fa, s ott a levélben benne van, ne is folytassam tovább ezt a költői megjelenítését, de azt a falevelet Magyarországon nagymértékben szerte, Soprontól Nyíregyházáig elégetjük, és füstbe megy egy érték. Ha van egy költői fogalom, füstbe megy valami, ami érték.

Hát itt volna igen nagy haszna annak, amit Turi-Kovács Béla képviselő úr mondott, és többen, hogy azoknak a mérnököknek az alkalmazása, bátorítása, akik ezzel a témával foglalkoznak, és megmutatják, elmondják, legyen az gazdakör, legyen az kertészeti kör, legyen az szomszédság, vagy ne adj' isten még pártgyűléseken is. Ne adj' isten, még pártgyűléseken is elmondani, hogy ne menjen füstbe az az érték, ami például a falevélben megjelenik.

Ha továbbgondoljuk ezt, akkor eljutunk oda, nemde megint, hogy mit tegyünk a hulladékpapírral. Megbüntessük, aki azt okozza, vagy pedig megjutalmazzuk azt, aki ezt újra papírhasználatra eljuttatja? Ilyen egyszerű tételek kimondása igen sokat segíthet, hogy papírt papírból csinálni kevesebbe kerül, mint papírt fából csinálni. Vagy üvegeket újból hasznosítani kevesebbe kerül, mint elmenni a homokbányába és a szilíciumot ottan elhurcolni, aztán majd a hőt alkalmazni hozzá, és mi minden, ami egy üveggyártás folyamata, amennyibe az belekerül, most mondjuk úgy, hogy a társadalomnak, a nemzetgazdaságnak. Hát annál nyilván kevesebb az, ha a meglévő üveget újból hasznosítjuk. Vannak olyan országok szerte a világban, talán kellene küldöttséget küldenünk, ha nem hisszük el, ahol az üveget újra használják. Újra használják minden célra. Annak, hogy a sörösüvegbe jövő héten tej kerül vagy pedig valamilyen gyümölcsital, nincs akadálya. Nincs akadálya? Honnan tudom? Mert ami létezik, lehetséges ugyebár. Vannak olyan helyek, azt csinálják. Kimosni az üveget, hogy a baktériumokat eltávolítsuk, nyilván kevesebb energiát fog kívánni, mint az, hogy megint elmenjünk a szilíciumbányába és üveget olvasszunk.

Tehát a hulladékkezelő mérnök és az a tudós, aki ezeket látja és munkálja, és majdnem mint egy misszionárius ismételgeti. Nincs abban semmi baj, ismételgetni dolgokat. Az, hogy ez lassan megy, igen tisztelt képviselőtársaim? Hát lassan megy. Tehát itt ebben a képviselőházban időnként közmondásokat hallunk, többnyire Észak-Amerikából. Most hadd mondjak én egyet Keletről. Hogy van az a kínai mondás, amelyik azt mondja, hogy az ezermérföldes út is egy első lépéssel kezdődik.

Én azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, több, mint az első lépés. S az, hogy nem olyan kész portékát kaptunk, irományt a miniszter úrtól, a kormánytól, amelyikre csak ráadjuk az áldásunkat, hanem igenis széjjelszedjük, és újból összerakjuk, és másképpen rakjuk össze, és hozzáadunk, és időnként kigyomlálunk, nincs ebben semmi hiba, most így van.

(12.10)

De ennek a lehetőségét jó volna, ha kihasználnánk.

Utolsó gondolatom, elnök úr, ebben a felszólalásban az, hogy a lehetőségek a hulladékfelhasználás témájában vagy általában a környezet tisztasága, a természet tisztasága tekintetében igen jók, mert egyetlenegy tennivaló van: többet tudni a témáról - tudás, tudás, tudás! Mert ha tudjuk, amit a tudomány majd mérnöki alkalmazásra és közigazgatási alkalmazásra fordít le, akkor a horizont, a távlat igen szép és igen jó. Mert nem lesz érdeke senkinek se szennyezni, mert kifizetődik, és nemcsak azért, mert valaki prédikál neki, nemcsak azért, mert a rendőr rákényszeríti, de kifizetődik neki az gazdaságilag is, esztétikailag is, hogy úgy viselkedjen, olyan döntéseket hozzon, ami ezeket a problémákat jelentős mértékben megoldja.

Köszönöm, elnök úr.