Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Itt a vitanap bevezetőjében államtitkároktól és kormánypárti politikusoktól azt hallhattuk rendre-módra, hogy az önkormányzatok tekintetében az elmúlt években mennyivel nőtt a döntési és gazdálkodási szabadság, a feladatteher mennyire csökkent, hogy nőttek a bérek, milyen nagy a jólét. Sőt, most legutoljára azt is meg kellett hogy hallgassuk, hogy az önkormányzatok már 1990 óta saját maguk dönthetnek a dolgozóik béréről. Valójában  egy kis közbevetést hadd tegyek hozzá  általánosan az önkormányzatok egy-egy település tekintetében csak 2016 decembere óta térhetnek el az önkormányzati köztisztviselői illetményalaptól. Addig és azóta is egyébként ez törvényben van szabályozva. Mindezen dolgok alapja és igazságtartalma, amit önök elmondtak, erősen megkérdőjelezhető, ezért engedjék meg nekem, hogy most a valóságról beszéljek, az önök számára elmondjam, hogy mi folyik valójában Magyarországon.Kezdjük ott, hogy valójában arról szól a történet, hogy a gazdálkodási szabadság az önkormányzatoknál jelentősen szűkült, az intézményi keretek az önkormányzatoknál jelentősen szűkültek, és igen, a bérek nemhogy nőttek volna, de az értéküket, a vásárlóerejüket tekintve jelentősen csökkentek. Először hadd kezdjem a gazdálkodási szabadság szűkítésének a kifejtésével.

Először is itt van a feladatfinanszírozás bevezetése. 2011-től az új önkormányzati törvénynek talán ez volt az egyik legjelentősebb kihatással járó intézkedése azzal, hogy bevezették a feladatfinanszírozást a központi normatívák helyett. Amelyek most már egymás között nem átcsoportosíthatók, és soha nem fedezik a tényleges kiadást, hiszen az önkormányzati törvény maga az, ami kimondja, hogy mindig is fenn kell tartani az egyes önkormányzatoknál az érdekeltségi bevételt. Tehát ezt fenn kell tartani mint bevételi forrást, illetve egyfajta elvárt saját bevételt határoznak meg. Tehát településnagyságtól, lélekszámtól és adóerő-képességtől függően támogatják valamilyen százalékban az önkormányzatok egyes feladatellátásait. Ezáltal tehát az történt az önkormányzatoknál, hogy gyakorlatilag folyamatosan pénzügyi zavarban vannak, és soha nem tudják tökéletesen, 100 százalékban és leginkább megfelelő színvonalon ellátni a feladataikat.

A másik a helyi adórendszer kibővítése a helyi adóztatásnál. Azt látjuk, hogy noha minden másnál jelentős szűkítés van, itt aztán jelentős szabadságot kaptak az önkormányzatok, és rendre-módra vezethetnek be helyi adó mellett  most már tudjuk  települési adót is. Ez semmi mással nem jár, mint azzal, amit az előzőekben elmondtam: ez a bizonyos alulfinanszírozottság kipótlása. Ledelegálja a feszültséget helyben. Magyarul: ahhoz, hogy egy önkormányzatnak legyen bevétele, a saját népét, a saját lakosságát kell jelentősen megadóztatni, hogy egyáltalában a feladatait úgy-ahogy, de el tudja látni. Például, hogy a köztisztviselők bérét ott helyben fel tudják emelni, ehhez az kell, hogy a saját adóbevételeiket felemeljék. Tehát adózzon a nép azért, hogy az önkormányzati tisztségviselők megfelelő bérezést tudjanak kapni. Ez egy nagyon nem jó megoldás, egy nagyon szerencsétlen és rendkívül igazságtalan megoldásnak tartjuk. Ezzel szemben mi azt javasoljuk, hogy a központi normatívákat emelni kell. Nyilván egy szigorú elszámolási fegyelem megtartása mellett, de egy észszerű átcsoportosítási lehetőséget szeretnénk javasolni, valamint  éppen a gazdálkodási szabadság visszaadása érdekében, igen  javasoljuk a helyben képződő szja 8 százalékának és a gépjárműadó 100 százalékának a helyben tartását.

De a gazdálkodási szabadság szűkítése mellett meg kell említsem a vidékfejlesztési programok finanszírozását is mint problémát. Ugye, tudjuk, van a „Modern városok” programja, hazai forrásokból van finanszírozva, de emellett vannak a TOP-os források, amiből a megyék és a megyei jogú városok részesülhetnek. Csak hát, sajnos ezen források összességéből éppen azok a kistelepülések, az ezer fő alattiak, de mondjuk ki nyugodtan, inkább a 2000 fő alatti települések maradnak ki jellemzően, amelyek egyébként összességében Magyarországnak területileg mintegy 75 százalékát fedik le. Ezen előbb felsorolt források is nagyon nagyrészt, valljuk be, egyfajta pártfinanszírozások. Tehát a hűbérurak a saját vazallusaik között elosztják a pénzt.

Ez egy rendkívül igazságtalan, és azt kell hogy mondjam, nagyon káros tevékenység, mert a feudalizmusba oltott kommunizmust vagy a kommunizmusba oltott feudalizmust  ezt mindenki döntse el, hogy melyik, ami leginkább érthető számára  tartja fenn, és egy olyan szolgalelkűséget kényszerít rá a kistelepülések vezetőire, ami generációról generációra öröklődik tovább, és egy nagyon nem jó, nagyon káros folyamat. Ezzel szemben mi az élhető vidék programját szeretnénk majd megteremteni, amely a településfejlesztés több ezer éves hagyományát szeretné visszahozni. Magyarul egy igazságos, áttekinthető és valóban megalapozott forrásfelhasználásról szeretnénk beszélni.

Sajnálatos tény, hogy önök pont a TOP-forrásoknak a 90 százalékát már előre lekötötték és ilyen módon tehát el is költötték. Tehát ezáltal egy jövendőbeli, mondjuk, Jobbik-kormánynak a döntési szabadságát erősen beszűkítették. De én azt gondolom, hogy van, hiszen a jelenlegi költségvetésben is van még olyan értelemben mozgástér, hogy ezt bizonyos értelemben ki lehessen korrigálni.

Még ehhez tartozik a bírságok és jutalmak problémája is, amit rendkívül gyermekded módon old meg most a jelenlegi kormányzat, mert a MÁK, a kormányhivatalok, az ÁSZ, mind-mind visszaélésszerű módon, gyakorlatilag folyamatosan zaklatják az ellenzéki vezetésű városokat, önkormányzatokat, és sok esetben jelentős, szinte már-már elviselhetetlen nagyságrendű bírságokat állapítanak meg, míg más források tekintetében viszont a kormányközeli településeket, településvezetőket pedig jelentősen jutalmazzák.

Úgy gondolom, mindenképpen meg kell változtatni ezt a beteg rendszert, és a törvények betartása, a szabályszerű, átlátható és fenntartható gazdálkodás lehet csak az egyetlen mértéke annak, hogy mely önkormányzatokat bírságolunk, ha nem szabályszerűen működnek, és melyeket jutalmazunk, illetve segítünk adott esetben, mondjuk, önhikivel vagy rendkívüli önkormányzati támogatással.

(11.50)

Kell szólni mindenképpen az intézményi keretek beszűkítéséről is, például így az oktatás államosításáról is. Épp a tegnapi napon döntött ez a Ház arról, hogy a tordai vallásbéke 1568-as évfordulójának a tiszteletére a vallásszabadság napjává teszi február 20-át. Az a bizonyos dokumentum, amit akkor annak idején 1568-ban az erdélyi rendek elfogadtak, nemcsak  ahogy egyébként tegnap el is hangzott  a szabad papválasztás mellett tette le a voksot, hanem a szabad tanítóválasztás mellett is. Hiszen az önkormányzatiságnak például többek között ez is az egyik alapja, hogy minden település, minden kisebb-nagyobb közösség saját maga dönthessen a tekintetben, hogy hol milyen módon akarja az oktatást megszervezni.

Nagyon sajnálatos, hogy míg a tegnapi napon elfogadott dokumentum kapcsán nagy volt az egyetértés, pont ennek a dokumentumnak a XXI. századi megoldása, magyarul, hogy minden önkormányzatnak legyen meg a lehetősége saját maga eldönteni, hogy milyen oktatási rendszert akar fenntartani, és ehhez az állam a lehető legtöbb támogatást adja oda a településeknek, igen, ha kell, a kistelepüléseknek is, éppen ez nem valósul meg. Tehát hiába tiszteljük mi az elődeink nagy és komoly hagyományát, ha éppen napjainkban mi magunk nem akarjuk ezt aprópénzre váltva, de megoldani.

Mi azt gondoljuk, hogy igenis fontos lehet és fontos kell legyen, hogy az önkormányzatoknak az önálló iskolafenntartás jogát visszaadjuk, nyilván lehetőségként megfogalmazva, és még egyszer hozzáteszem: ehhez a megfelelő mértékű állami támogatást hozzá kell tenni. Az egészségügyi rendszer részleges államosítása is idetartozik, az intézményi keretek jelentős szűkítéséhez, de erről már Lukács László képviselőtársam beszélt, tehát ezt nem akarom különösebben kifejteni.

Ugyanakkor azért azt hozzátenném, hogy a szociális rendszernél is látunk egy nagyon erős központosítást. Tehát most már a feladatellátás megszervezése nem helyi szinten történik, hanem járási székhelytelepülések, illetve közös önkormányzati települések székhely szerinti településének van már csak megadva a lehetőség, hogy központilag ezt megszervezzék, magyarul a feladatellátást minél távolabb viszik megint csak az emberektől. Nem beszélve arról a kis apróságról, hogy nemrégiben jelentette be Czibere Károly, hogy 62 százalékkal emelték a szociális szférában dolgozók bérét. Ezzel szemben megint csak azt kell mondjam, a valóság az, amiről nemrégiben beszámolt egy szociális munkás, aki egy kistelepülésen dolgozik, hogy  mutatom  nettó kettő (Ujjaival kettőt mutat.) forinttal emelkedett a fizetése. Merthogy Czibere Károly államtitkár úr elfelejtette hozzátenni, hogy valójában ő úgy számolja, hogy 2013 és 2018 között ennyivel nőtt. De mi? Nem a nettó bére a szociális munkásoknak, hanem az a különbség, ami a garantált bérminimumban van. Tehát ezeknek az embereknek nem a bértábla szerinti fizetése nőtt, hanem a garantált bérminimum. Az az életpályamodell, amit a jelenlegi Fidesz-kormány például a szociális szférában dolgozóknak kínál, arról szól, hogy egy minimális fizetést kapnak egy életen át, tehát magyarul minimális nyugdíjat fognak kapni azt követően is, tehát összességében egy minimális életet kell hogy éljenek.

Az intézményi keretek kapcsán még azt is el kell mondjam, hogy az önkormányzati, illetve polgármesteri hivatalok összevonása és bezárása talán az egyik legkomolyabb bűne a Fidesz-kormányzatnak. Tudjuk, hogy az Mötv. bevezetésével a 2000 fő alatti településektől elvették az önálló hivatal létesítésének és fenntartásának a jogát. Korábban is voltak 1873-tól körjegyzőségek Magyarországon, de ez a szabad társulás elve alapján jött létre, nem pedig egy ilyen jellegű kötelezettségként.

Mi úgy gondoljuk, hogy szükséges lenne egy nemzeti kormányzatnak egyfajta közszolgáltatási, mondjuk így, önkormányzati minimumot megfogalmaznia és ahhoz végsőkig ragaszkodnia azért, hogy az élhető vidék megmaradhasson Magyarországon. Ehhez pedig igenis kellenek például az önkormányzati hivatalok is, mint a helyi közösségszervezés egyik alapvető és talán egyik legfontosabb intézménye. Mindamellett persze természetesen kellene hogy a falvakban legyen olyan értelmiség, akiket a tanító, óvónő, hivatalnok, jegyző, pap és így tovább, ezek jelentik. És persze ezeknek mindegyiknek egyfajta intézménye, működő intézménye is kellene hogy legyen. Mert ez az, ami egy falut élhetővé és egyben lakhatóvá is tesz.

Ha ezeket a humán közszolgáltatásokat mi megpróbáljuk valamilyen módon központosítani, járásközpontokba vagy székhelyönkormányzatokhoz tenni, ezáltal a feladatellátást csak eltávolítjuk az emberektől, és kiüresítjük ezeket a falvakat. Nincs mindenkinek, államtitkár urak, személygépkocsija, hogy naponta akár többször oda-vissza megjárjon egy kisváros és egy kistelepülés közötti távolságot. Amennyire önök a helyközi közlekedést például a központi költségvetésből finanszírozzák, abból az következik, hogy gyakorlatilag most már ha valaki ügyet akar intézni egy szomszédos kisvárosban, egy vagy két nap is kell, mire megfordul, mert nincsen autóbusz, ami elvigye és ami visszahozza. Tehát egyik nap elmegy, sorszámot húz, és másnap vagy harmadnap elmegy és elvégzi a dolgát. Sajnos jelenleg ez a helyzet. Mondom, hogy minden nagy fenntartónak van egyfajta kötelező veszteségpótlás, amit ezekbe nagy Volán-társaságokba bele kell tenni, de ehhez az állam összesen 2 milliárd forintot ad. Ez nevetségesen kevés.

Az önkormányzati feladatok elvonásáról és kiüresítéséről szeretnék még szót ejteni. Amikor önök a járási rendszert megalkották, azáltal az önkormányzatoktól olyan feladatokat vettek el nagyrészt, amelyeknek az elbírálása jórészt normatív alapon történik. Minden olyan jellegű feladatellátást, ami viszont méltányosságot vagy mérlegelést igényel, ott hagyták az önkormányzatoknál. Ezáltal a feladatteher valójában nem csökkent nagyon sok tekintetben, hiszen éppen azoknál a feladatoknál, ahol több munkavégzés járul egy-egy határozat meghozatalához, annál többet kell a helyi dolgozóknak végezniük.

Itt még egyszer vissza kell hogy kanyarodjak az önkormányzati köztisztviselők béréhez. Először is, tisztelt Banai államtitkár úr, a STADAT 2.1.40 táblája alapján, jelentem tisztelettel, 845 ezer ember dolgozik alkalmazásban az államnál. Ezt lefordítom önnek magyarra, hogy megértse. Tehát vannak köztisztviselők, állami tisztviselők, valamint kormánytisztviselők, emellett vannak még közalkalmazottak, illetve olyan munkavállalók, akik a munka törvénykönyve alapján vannak dolgoztatva. (Banai Péter Benő közbeszólására:) Igen, azok is vannak. Nagyon helyes. Látom, hogy ön is szokta értelmezni ezeket a táblákat. Tehát összesen 845 ezer emberről beszélünk.

Akik ezek közül köztisztviselőnek számítanak, illetve kormánytisztviselőnek, az is messze nem az a szám, amit ön mondott. És igen, az IMF volt az, mondjuk ki: az IMF volt az, aki azt kényszerítette rá Magyarországra 2008-ban, hogy ne lehessen emelni azt a bizonyos köztisztviselői illetményalapot. Önök mind a mai napig ezt a megállapodást szolgalelkű módon betartják. Miért? Már réges-régen ajtót mutattunk az IMF-nek. Erre én nem tudok más észszerű magyarázatot mondani, csak azt, hogy egyszerűen nem akarják, hogy ezek az emberek ott dolgozzanak ezekben a kis hivatalokban. Tehát ennek a 18 ezer embernek valójában azt akarják önök üzenni, hogy nincsen rájuk ott szükség. Ez egy nagyon-nagyon rossz és káros irány.

Államtitkár úr, ön is pontosan tudja, hogy ha akarnák, önök ezt meg tudnák oldani. Mondjuk ki, hogy az Elios, mint a költségvetési csalás új magyarországi mértékegysége, forintban átszámítva 13 milliárd forint, tehát kettő Eliosból ezeknek az embereknek a bérét száz százalékban meg lehetne emelni. Kettő Eliosból!

(12.00)

Magyarul, olyan pénzekről beszélünk, amelyek jelenleg is ott vannak a költségvetésben. Ezt a feladatot, ha önök akarnák, meg lehetne oldani. Az nem megoldás, hogy ezt a felelősséget áthárítjuk az önkormányzatokra, mert nagyon sok kistelepülés ezt a problémát nem tudja megoldani. És éppen ott, ahol a legnagyobb szükség lenne ezekre az emberekre, hogy ott maradjanak, hogy ne költözzenek el, hogy annak a falunak, annak a közösségnek a helyi értelmiségi bázisát is adják, onnan menekülnek el ezek az emberek, és a legszégyenteljesebb az, hogy ezeknek az embereknek a nagyon nagy része aztán nem a saját munkakörében helyezkedik el, hanem elmennek, mondjuk, külföldre, és ott valami teljesen más, nem a végzettségük szerinti munkát végzik.

Államtitkár úr, az, aki a köz szolgálatában dolgozik, azt gondolom, minden megbecsülést megérdemel azért, mert ő közvetlenül szolgálja a magyar embereket. Tehát igenis, ezeknek az embereknek a bérét mihamarabb rendezni kell. Ezt a helyzetet meg lehet oldani, jelentem tisztelettel, mi meg is fogjuk oldani.

És most végezetül még egy dolgot hadd mondjak el, mert ebben a Házban is dolgoznak köztisztviselők. Amikor az önkormányzati köztisztviselőkről beszélünk és az ő illetményalapjukról, muszáj hozzátenni az ő bérüket is és az ő helyzetüket is. Hála istennek, ez a helyzet részben rendeződött a tavalyi év folyamán. Úgy tudom, hogy ezért azok, akik itt dolgoznak, nagyon hálásak, nagyon köszönik, és éppen a tegnapi nap folyamán volt egy olyan kis munkacsoport, ami ezt a köszönetét külön ki is fejtette többek között nekem is. Azt gondolom, hogy valójában egyébként az lenne talán a jó hozzáállás, hogyha mi köszönnénk meg az ő munkájukat. És én ezt most ezúttal hadd tegyem meg, nagyon köszönöm a Ház dolgozóinak, hogy itt dolgozhattam önökkel, önök között ebben az elmúlt pár évben.

Azt gondolom, hogy valóban rendkívül magas színvonalú munkát végzett mindenki, aki itt akár köztisztviselőként, akár más egyéb munkavállalóként a mi országgyűlési képviselőink munkáját segítette, és nagyon sajnálom, hogy csak a ciklus legutolsó időpontjára sikerült azt a bérrendezést megtennünk, megoldanunk, amit már jóval korábban kellett volna. Mi ezt próbáltuk volna szorgalmazni, de végül is a közös siker az, hogy ezt mostanra sikerült elérni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)