Felszólalás adatai

DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is üdvözöljem Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, és mivel Avarkeszi képviselő úrtól tudom, hogy a megyei bíróságok elnökei is itt vannak, és mivel ő államtitkár volt, nyilván megalapozottak az információi, hadd köszöntsem én is őket.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő tájékoztatás a bíróságok helyzetéről a mellékletekkel együtt több mint 200 oldal, és egy sor olyan kérdést érint, amelyekből 15 perc alatt csak a legfontosabbakra lehet kitérni. Engedjék meg, hogy én is szelektáljak, és csak két nagyon fontos kérdést emeljek ki, erre időm lesz, hogy körbejárjam ezeket.

Ezek közül az első a bírósági reform következő lépése, amelyről a tájékoztató részletesen szól. Itt csak azt szeretném kiemelni, amiben az Országos Ítélőtábla felállításáról van szó. Tudjuk nagyon jól, hogy ez érinti a Legfelsőbb Bíróság egész működését, munkaterhét, és éppen ezért a Legfelsőbb Bíróságon keresztül az egész magyar bírói hierarchiát.

A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja támogatja e tábla felállítását, és ennek helyességéről az európai legfelsőbb bíróságok gyakorlatának elemzése győzött meg bennünket. Ezzel a lépéssel ugyanis - az a mi megítélésünk is - csökkenteni lehet azt a tényleg óriási munkaterhet, fellebbezési és felülvizsgálati ügytömeget, amely a Legfelsőbb Bíróságra hárul. 1998-as adat szerint meghaladta a 6 ezret a fellebbezési ügyek száma, de most hallhattuk, hogy ez a mostani évben 20 százalékot még növekedett is. Támogatjuk tehát azt, hogy ez az Országos Ítélőtábla felállításával lekerüljön a válláról, és csak a felülvizsgálati ügyek maradjanak, ami persze szintén nagyon sok, 5-6 ezer, ha jól emlékszem a pontos számokra, tehát ez is nagy tömegű munkát jelent, de nem vitás, hogy ezzel lehetővé válik, hogy a Legfelsőbb Bíróság tehermentesedve az egyszerű fellebbezési ügyek alól, jobban az egységes ítélkezés hordozójává váljon.

Ez azért is fontos, mert a legfelsőbb bíróság egyre inkább a legtöbb nyugati és észak-európai országban - az elemzések szerint - az ország legfőbb precedensbíróságává válik. Mindenhol megszülettek Nyugat-Európában, Észak-Európában is azok a módosítások, amelyek a legfelsőbb bíróságról levenni igyekszenek ezeket a terheket, és néhány száz, még ezer ügy alá is megy a munkaterhük száma. Ezzel lehetővé válik, hogy ezt a sokkal kisebb ügytömeget, döntési tömeget alaposan körbejárva, csak a jogi dilemmákra koncentrálva tudjanak dönteni. Ez a megoldás a magyar helyzetet is ebbe az irányba vinné el, és akkor a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb magyar precedensbírósággá válna.

Hadd jelezzem, hogy ez nemcsak egy jövőbeni út. Az elemzések azt mutatták meg, hogy ténylegesen a magyar Legfelsőbb Bíróság az elmúlt húsz évben is ebbe az irányba fejlődött. Egy elemzés szerint például 1977-ben polgári ügyekben csak elvétve lehetett találni olyan ítéletet, amely korábbi precedensre, bh-ra hivatkozott volna; ezzel szemben az elmúlt húsz évben, 1977-88-98-ra, tehát napjainkra alaposan megnövekedett ez, és az elemzés szerint elérte a 20 százalékot - a korábbi precedensekre is hivatkozik a törvényszöveg mellett -, büntetőügyekben ez még jóval nagyobb, az egyharmadát is eléri az ügyeknek. Tehát lehet mondani, hogy ez mára már egy realitás, a magyar Legfelsőbb Bíróság az országgyűlési törvényjog mellett az ítélkezések alapját jelentő magyar bírósági precedensjognak már-már ma is a hordozója. Nem vitás az, hogy amennyiben ez a fejlemény végbemegy a jövőben, akkor ez a precedensbírósági szerep, tehát ami az egységes bírói gyakorlat hordozójává és irányítójává válik, az még inkább előtérbe kerül.

Hadd jelezzem, hogy jogpolitikailag persze elképzelhető lenne több álláspont ehhez. Én személy szerint és a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja támogatjuk ezt a fejlődést. Elképzelhető és biztos vagyok benne, hogy vannak olyan magyar jogpolitikai csoportok, jogászcsoportok, amelyek megállnának annál, amit a mai magyar alkotmányjog is mond: a bíró a törvénynek és csak a törvénynek van alávetve, következésképpen a törvények között behálózza a precedensek, a korábbi releváns döntések tömege, leszűkíti, és ezeket a bh-kat is - azt lehet mondani - odatartja a következő bírák elé, hogy ennek a keretein belül kell dönteni. Tehát jogpolitikailag elképzelhető egy olyan álláspont, amelyik azt mondja, hogy álljunk meg ezzel, csak a törvénynek van alárendelve, és ezen belül nincs alárendelve a korábbi bh-knak. Ez elképzelhető lehet.

Ismerve az európai fejlődési tendenciát az elmúlt harminc-negyven évben, úgy látom, hogy egybevág a magyar fejlődési tendenciával. Tehát úgy tűnik, hogy nemcsak az angolszász jog nyugszik precedensen, hanem a kontinentális országok joga is, nem elegendő a törvényjog. Azok az általános jogfogalmak, kódexjog, amelyen a kontinentális jog is nyugszik - úgy tűnik, hogy egyszerűen nem lehet meglenni precedensek nélkül. Azzal a jogpolitikai elvvel, amely elvileg elképzelhető lenne, hogy opponáljuk ezt a fejlődési tendenciát, én a magam részéről egyetértek, azonban egy nagyon-nagyon fontos dolgot jelezni kell, hogy az a precedensjog, amely az elmúlt húsz évben és az elmúlt tíz évben a rendszerváltás óta még jobban növekszik - és ha az Országos Ítélőtábla létrejön, akkor a tehermentesedéssel még inkább ebbe az irányba tolódik a Legfelsőbb Bíróság -, üdvözlendő megítélésünk szerint, azonban egy fontos, hogy csak a törvények rendelkezéseinek keretei között.

Emlékszünk, valamikor két nagy jogi iskola is hirdette, bizonyos évtizedekben nagy hírnévre tett szert, és ténylegesen bevetté vált a bíró szabad jogtalálása. Van a törvényszöveg, a papírjog, de a bíró a tárgyalóteremben dönt igazán, és szabadon dönt. Ez volt a szabadjogi iskola vagy Amerikában a jogi realizmus.

(17.30)

Azt hiszem, ha ebbe az irányba menne el ez a markánssá váló precedensjog, ezt már opponálni kellene, azonban az eddigi elemzések azt mutatják, hogy nem erről van szó, alapvetően a Legfelsőbb Bíróságnak a gyakorlata és az eddigi precedensjog kialakítása jórészt akkor bennmarad a törvények keretei között, tehát ez a garancia jelenleg még nem jelentett problémát.

Azonban hadd jelezzem azt is, hogy ha ebbe az irányba megyünk el - tehát mi támogatjuk ezt a fejlődési tendenciát -, látni kell mindenképpen, hogy mindig marad egy feszültség, tudniillik ha eldöntjük azt, hogy egyre nyíltabban, tisztábban a bírói precedensjog is kialakul a törvények keretei között; akkor látni kell azt, hogy igazán a Legfelsőbb Bíróság akkor tud ennek eleget tenni, ha szelektálni tud az ügyek között. Tehát ha azt mondom, hogy ma csak a felülvizsgálati ügyek maradnak a kezében, ez körülbelül a mai számokat tekintve 5-6 ezer ügyet jelent, persze az egyes jogterületeken eltérő az 5-6 ezren belüli megoszlás, de akkor is ez egy olyan nagy tömeg, hogy fölmerülne az, amit Nyugat-Európában, főleg Észak-Európában, Svédországban, Finnországban megteremtettek, hogy meg kellene adni a szelektálási jogot még ezen belül is. Tudniillik ez tenné lehetővé, hogy a Legfelsőbb Bíróság, a karcsúbbá vált Legfelsőbb Bíróság csak azt vonja oda, amelyben jogi dilemmák vannak, tehát ő döntene róla. Tudjuk, az 5-6 ezer felülvizsgálati ügyben is lehet egy sor olyan rutin ügy, ami lényegében nem jelent jogi dilemmát. Most jelenleg az van, hogy az Országos Ítélőtábla még ezeket nem venné át.

Ebből következik azonban az, hogy amennyiben a felülvizsgálat - az 5-6 ezer 7-8 ezerre is fölmehet a jövőben - megmarad, akkor még mindig nem jön létre az, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak egy-egy jogterületen egy ítélkező tanácsa jöjjön létre. Tudniillik ha tényleg egyre keményebb, markánsabb precedensbíróságunk van, az megkövetelné, hogy egy jogterületen - a polgári jogok különböző részei, gazdasági jog, a szűken vett polgári jog vagy a büntetőjog, közigazgatási jog, munkajog - csak egy-egy ítélkezési tanács legyen, és akkor azt az egy jogterületet egyetlen tanács döntené el, mert tudjuk nagyon jól, hogy ha több ítélkezési tanács is van egy jogterületen, akkor az automatikusan eltérő akcentusokat fog adni, és így a létrejövő precedensjog végül is mindenképpen reprodukálja legfelsőbb szinten is esetleg ezt a széttartást.

Ha ebbe az irányba döntünk, és én azt hiszem, jól döntünk így, ha ezt megtesszük és erre megvan már a törvényi rendelkezés, akkor végig kellene gondolni ezt a további karcsúsodást, és akkor azt lehetne mondani, hogy nyilván a mai 87 fős bíróságból esetleg 25-30 fős bíróság lenne, de ez a karcsúbbá vált bíróság hatalmilag növekedne, azt lehetne mondani, hogy az Országgyűlés - mint a törvényjog letéteményese - mellett a karcsúbbá vált Legfelsőbb Bíróság mint a bírói precedensjog legfőbb formálója állna, és ez a ma, az utóbbi 20 évben létrejövő tényleges szerep - úgy lehet mondani - pontosabban megkapná a formáját. Ez lenne az első kérdés, amire szerettem volna kitérni.

A második kérdést az OIT, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács intézményének értékelése jelenti. Talán mindenki előtt ismeretes, nem hiszem, hogy titkot árulnék el, hogy a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja nem támogatta 1997-ben azt a lépést, amely kiemelte a kormány igazságügyi eszköztárából az igazságügyi igazgatás jogköreit, és egy független, önálló, önkormányzati korporatív fórumra, a bírák korporatív fórumához tolta át ezeket a jogokat. Nem támogattuk, és hadd mondjam, valóban úgy, ahogy Isépy Tamás mondta, gyakorlatilag lényegében egyetlen kivétellel ilyen nem létezik.

Az egyetlen kivétel az olasz megoldás, ahol valóban van egy ilyen; nem ismerem a korábbi kormány tájékozódását, de nyilvánvalóan az olasz gyakorlatból jött ez át, annyi erősítéssel, hogy az olasz gyakorlatban nem annyira a bírói karhoz került át - ott is többségben vannak, például a köztársasági elnök diszponál fölötte. Lényegében úgy lehet mondani, ma a magyar Országos Igazságszolgáltatási Tanács sokkal keményebben átkerült a bírói karhoz, mint az olasz mintaadó példa volt. Az összes többi európai országban ez nem létezik.

Végig kell gondolni. Egyet hadd mondjak, nem akarok különösebb kritikát tenni két év után, én úgy gondolom, hogy megtörtént a lépés - nem is tudom, hogyan fejezte ki Isépy képviselőtársam, talán "térdre..." -, nincs kétharmada az új kormánytöbbségnek, kormánypártoknak, de mindenképpen ez egy létrejött intézmény, azt hiszem, hogy ezen most már nem érdemes akkor ezen meditálni. Egy a fontos, hogy én azt hiszem, az új parlamenti többségnek megvan az a módja, amely korábban igazságügyi szervezeti jogokkal, bírói kinevezéssel, megyei bírósági vezetők és a többi kinevezéssel... - ami ma már nincsen meg, azt hiszem, leszűkült a jogkörünk.

A parlamenti többség egyet tud megtenni ma már: a törvények módosításával, az eljárási és anyagi törvények módosításával igyekeznek azokat a jogpolitikai célokat átvinni törvényi rendelkezési formába, amely abba az irányba tolja ezt a bírói szférát, amelyet a törvényhozási többség akar, akarja, hogy menjen, de nem vitás, hogy a törvények módosítása az egyetlen eszközünk. Tudniillik úgy szól az alkotmányba foglalt bírói függetlenség elve, hogy a bíró független, csak a törvénynek van alávetve, azonban annak alá van vetve, és ezért az a jogpolitikai cél, amely törvényi rendelkezéssé válik, ott úgy lehet mondani, a bírák fölemelik a kódexet, és aszerint kell dönteniük.

Engedjék meg, hogy a maradék két és fél percben itt egy problémára hadd utaljak. Remélem, hogy ez nagyon kivételes, ritka, de én már találtam egy olyan kérdést; én lelkes pártolója vagyok, és azt hiszem, joggal - az európai fejlődés ismeretében joggal - a precedensjognak, azonban itt lehet probléma, és egy problémát hadd emeljek ki a maradék két percem alatt, ami még hátravan. Tudniillik a bíró a törvénynek alá van vetve, és én találtam egy olyan kommentárt, ahol a Legfelsőbb Bíróság legfőbb büntetőbírája írja - a többségét ezeknek a büntetőjogi kommentároknak a Legfelsőbb Bíróság bírái írják - a büntetéskiszabás elveiről, hogy a bizonyos középértékhez már letették, azt hiszem, egy fél éve jelent meg a 83. §-hoz fűzött megjegyzés, a (2) bekezdésbe beraktuk, hogy a középmértékből kell kiindulni. Ez a kommentár azt írja lényegében, hogy ez egy kriminálpolitikai javaslat, lényegében nem érinti a büntetéskiszabást.

Kérem szépen, az indokolással is foglalkozik ez a kommentár, az indokolás kifejezetten jelzi, hogy a kormánytöbbség azt a jogpolitikai célt támogatja, hogy nem tartja elegendőnek azt a büntetéskiszabást, amely az alsó határon van, vagy azt alulról lépi át. A középértéket azért kellett létrehozni, hogy emelje a kiszabott büntetési tételeket. Az ország legfőbb büntetőbírája, tehát a Legfelsőbb Bíróság legfőbb büntetőbírája, aki a kommentárt írta - hadd jelezzem, ez magánvélemény, nem jelent meg vh-kban vagy jogegységi határozatban -; hadd jelezzem, aki elolvassa ezt a törvényszöveget, fölveti azt, hogy: kérem szépen, ez szemben áll azzal a törvényi rendelkezéssel, amit mi meghoztunk.

Tehát ezért hadd jelezzem - ez nagyon kivételes, és mivel most rögtön lejár az időm mindjárt, hadd jelezzem -, hogy támogatjuk a tájékoztatót, támogatjuk azt a nagyon fontos törekvést és azt a nagyon fontos fejleményt, hogy a legfőbb precedensbírósággá váljon a bíróság, azonban vigyázni kell, hogy a törvénynek alá van vetve a legfőbb bírói kar is, és úgy gondolom, annyiban nem jelent veszélyt ez a fajta tendencia, amennyiben az előbb mondott, a törvénnyel ténylegesen szemben álló döntés nem válik nyilvános döntéssé, hanem megmarad egy bíró magánvéleményének.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.)