Felszólalás adatai
150. ülésnap (2000.06.19.), 244. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Körömi Attila (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:29 |
Felszólalások: Előző 244 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én tudok válaszolni Szanyi képviselő úrnak. A kormányoldal azért nem tesz ilyen ígéretet itt a parlamentnek, illetve önnek - mert ezt csak ön forszírozza -, mert ilyen súlyos kérdésben, mint a haza védelme, nem fogunk nyúlni az ötletezés eszközéhez, mint ahogy azt tette az SZDSZ. Ez az egyik oka.
A másik oka pedig: nem ez van napirenden. Ugyanis egy népi kezdeményezést tárgyal a parlament, először 1990 óta, és a népi kezdeményezésnek pedig az a tárgya, az az egy mondat, amit az SZDSZ mint igazi indítványtevő a választópolgárok elé tett. Ez van napirenden.
Amit ön kér tőlünk számon, az majd akkor lesz napirenden, ha ezt a határozati javaslatot elfogadja a Ház. A napilapokban is megjelent, hogy a kormány elkészítette az őszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási programot, amelyben már szerepel az új haderőstruktúra kialakításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - nagy terjedelmű módosítás.
Azaz tájékoztatnom kell Szanyi képviselő urat, hogy az a gyenge óhaj annyira gyenge, hogy már az őszi törvényalkotási programban is szerepel annak folytatásaként a törvénymódosító csomag, amelyben majd válaszolni fogunk az ön kérdésére, majd amikor az lesz napirenden a Ház előtt, megfontoltan és nem ötletszerűen.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Felszólalások: Előző 244 Következő Ülésnap adatai